Hajdú-Bihari Napló, 1981. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

HASS, ALKOSS, GYARAPÍTS!­­. Helytállni a világban jelenünkről,­­jövőnkről szólva nem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül a világgazda­ság alakulását, hatását. Nem fordíthatunk hátat a világ­­gazdaságnak, nem vonulha­tunk ki a külföldi piacokról, mert ott bennünket kedve­zőtlen hatások, veszteségek érnek. Várhatóan 1985-ig to­vábbi 6-7 százalékkal romla­nak a cserearányok. Gazda­sági fejlettségünk mai szint­jén, ha akarnánk sem ren­dezkedhetnénk be önellátás­ra. Nem mondhatunk le az energiahordozók, a nyers­anyagok, a korszerű technika rendszeres importjáról. De nem mondhatunk le olyan köznapi dolgokról sem, mint a karóra, a táskarádió, a ká­vé vagy a személygépkocsi, hogy a számtalan termelőbe­rendezésről és alkatrészről ne is szóljunk. Ugyanígy nem mondhatunk le az autóbu­szok, a hátsóhidak, a Zsigu­li-műszerek stb. nagysoroza­tú gyártásáról és exportjáról sem. Vagyis élnünk kell a világpiac, a nemzetközi mun­kamegosztás felkínálta elő­nyökkel. Eszerint azt adjuk a világnak, amiben élen já­runk, és azt kapjuk cserébe, amiben mások jobbak. A rubelelszámolású árufor­galom teljes kiegyensúlyozá­sához még így is hitelt kell igénybe vennünk. A behoza­tal és a kivitel jelentős ütem­­különbsége a várható és jó­részt tervezhető cserearány­romlásból adódik. Ismeretes, hogy a KGST- országok kölcsönös forgal­mában az árakat mindig a tőkés világpiac előző öt esz­tendejének átlagáraiból ké­pezik. (Az időleges kilengése­ket, a spekulációs ármozgá­sokat természetesen kiszűrik belőlük.) A KGST-árképzés mérhető gazdasági előnyök forrása, így például 1980-ban 7 millió tonna olajat impor­táltunk a Szovjetunióból a tőkés világpiaci ár feléért. Az 1979. évi „mini” árrobbanás során éppen megkétszereződ­tek a tőkéspiaci olajárak. Ennek hatása azonban még csak kis mértékben érvénye­sült az 1980. évi KGST-árak­­ban. De teljes egészével, sőt a későbbi drágulások egy ré­szével is számolnunk kell 1985-ben. A termékváltás lehetőségei A gazdaság méretétől, fej­lettségétől és nyersanyag­­forrásaitól függ a nemzetkö­zi munkamegosztásra való ráutaltság mértéke. Egy kis lélekszámú és iparilag fej­lett, de nyersanyagkincsek­kel korlátozott mértékben rendelkező ország kevésbé függetlenítheti magát a vi­lágtól, mint a nagy belső piacú és fejletlen gazdaság. Következésképpen hazánk objektív adottságai, gazdasá­gi haladása — tegyük hozzá, meglevő nehézségeink felszá­molása — nem a visszavonu­lás, hanem a külgazdasági kapcsolatok továbbfejleszté­se, elmélyítése mellett szól­nak. Nem nehéz belátni e kö­vetkeztetés igazát. Amíg a belföldi felhasználás a kö­vetkező öt évben mindössze 3-5, addig a külkereskedelmi forgalom 25-30 százalékkal bővül. Az olyan gyakran szorgalmazott strukturális változásokra, ésszerű arány- és irányváltoztatásra csupán a formális logika szerint is tágabb teret biztosít a 25-30, mint a 3-5 százalék. De a tel­jes belföldi felhasználásban — némi egyszerűsítéssel a fele hazai termelésből, a má­sik fele importból tevődik össze —, annak összetételé­ben érdemi változást elsősor­ban a nemzetközi munka­­megosztás fejlesztése révén érhetünk el. Még­ nyilvánva­lóbbak a lehetőségek az ex­porttermelésben. A termék­­összetétel szüntelen korsze­rűsítése, megújítása a kivi­telben nemcsak lehetséges, hanem elkerülhetetlen lét­érdek. A világgazdaság olyan, amilyen. Alakulását befolyá­solni gazdasági súlyuknál fogva nem nagyon tudjuk. (A világ termeléséből hazánk 0,6, kereskedelméből 0,9 szá­zalékkal részesedik.) Nincs más választásunk, mint — arculatunkat, elveinket per­sze megőrizve — alkalmaz­kodni a világhoz. Ezért a gazdaságirányítást — és va­lamennyi elemét: a tervezést, a szabályozást, a szervezeti rendet — következetesen úgy fejlesztettük s fejlesztjük to­vább, hogy a gazdaságot al­kalmassá tegyük a rugalmas reagálásra, a szükséges ma­nőverezésre. Mindez feltéte­lezi a vállalatok, az üzemek öntevékenységét, kezdemé­nyezését, kockázat- és fele­lősségvállalását. A KGST előnyei A világgazdaság nem egy­séges. Hazánkat szoros szá­lak fűzik a szocialista orszá­gok, ezen belül a KGST-ál­­lamok közösségéhez. Kölcsö­nös előny, nagyfokú bizton­ság forrása, hogy a szocialis­ta országok együttműködése hosszú távú tervekre épül, s a világgazdaság nagy hul­lámverései csillapítottan hat­nak. A 80-as évek első felé­ben folytatódik a komplex program megvalósítása, ké­szül a sokoldalú integrációs intézkedések terve. A szocialista országokból származó import a követke­ző öt évben 15-17 százalék­kal növekedhet. Ez az ütem kisebb, mint a legutóbbi öt esztendőben, mérséklődött ugyanis a baráti országok gazdasági növekedése és a kivitelre szánt árukínálata. Kivitelünk a behozatalnál lé­nyegesen gyorsabban, mint­egy 30 százalékkal növekszik. A változáshoz igazodva A várható cserearányrom­­lás csakúgy, mint a nehéz gazdasági helyzet, megköve­teli a szocialista integráció­ban és nemzetközi munka­­megosztásban rejlő lehetősé­gek feltárását és következe­tes hasznosítását. A nem rubelelszámolású kivitel 42-45, a behozatal 18-22 százalékkal nő öt év alatt. Az export előirányzat — bár öt esztendőre elosztva nem túl magas — teljesítése mégis nehéz feladat. A ma­gyar vállalatoknak rendkí­vül éles konkurrenciaharc­­ban kell a világpiacon helyt­­állniuk. Az elhúzódó gazda­sági pangás miatt a kereslet előreláthatóan alacsony szin­ten marad, ugyanakkor foly­tatódik az infláció, és erősö­dik az eladók, köztük a fej­lődő országok kínálata. A gyors és pontos szállítás, a megbízható minőség, a kor­szerűség, a kifogástalan ve­vőszolgálat, a kivitel összeté­telének rugalmas alakítása, a gondos piaci és ármunka mind-mind a Made in Hun­gary hírnevének öregbítésé­re, a versenyképesség foko­zására hivatott. A tervezés során nem hagyható figyel­men kívül, hogy öt esztendő alatt sokat változik a világ, s konkurrenseink is előre­lépnek. Nagy lehetőségek rejlenek a fejlődő országokhoz fűző­dő kapcsolataink bővítésé­ben. Sokféle nyersanyagot, energiahordozót szerezhe­tünk be tőlük, komplex egészségügyi, ipari, mező­­gazdasági rendszereket szál­líthatunk részükre, fejleszt­hetjük a kooperációt, tartós gyártásmegosztással szűkít­hetjük a hazai választékot. A külső gazdasági egyen­súly javítását nem az import korlátozásától, hanem a kül­piaci kapcsolatok elmélyíté­sétől, az export bővítésétől, a kooperáció és az együttmű­ködés fejlettebb formáinak bátor alkalmazásától­, a kor­szerűbb, a hatékonyabb, a jobb munkától várjuk. Ahol persze lehetőség nyílik az ésszerű importtakarékosság­ra és a hazai termelésből va­ló pótlására, ott élünk vele. A világgazdaság felérté­kelte a természeti erőforrá­sokat, és leértékelte a kö­zépszerű késztermékgyártást, a rutinmunkát. Nincs mód a kibúvókra, belső értékren­dünket kell a külvilág köve­telményeihez igazítani, sza­kítva mindazzal, ami beideg­­ződött, amit a kor túlhala­dott. A nemzeti sorskérdés — tudunk-e értelmesen, hasznosan dolgozni, élni? — naponta válaszra vár. (Következik: Egyéni boldo­gulás — közösségi érdek) Kovács József Középkorú ismerősöm egy őszinte beszélgetés során elárulta, hogy amikor Veszprémből Debrecenbe uta­zott, egy éjszakai vonatot vá­lasztott, hogy ne lássa a szá­mára oly sivárnak tűnő tájat. Hozzászokott a dunántúli vo­nulatokhoz. Műszaki ember lévén itt kapott jó állást. Az ismerősöm — egy évti­zed után — már majdnem debreceninek vallja magát. *** Kovács Lajos a két éve vá­rossá nyilvánított berettyó­újfalui tanács elnöke a követ­kező szavakkal fogad. — A várossá nyilvánítás ter­mészetesen nemcsak admi­nisztrációs intézkedés volt. Ennél jóval többről van szó: sokak számára — természete­sen nekünk is — minőségi át­alakulási folyamatot jelentett és jelent most is. A várossá válás más következménnyel is járt. A műszaki értelmi­ségiek az ország csaknem minden részéből fel akarták fedezni Berettyóújfalut. Új városiak akartak lenni Be­rettyóújfaluban. Szinte gyors­vonattal siettek ide. □ Ezúttal nem a frissen Be­rettyóújfaluba telepedett em­berek véleményét akartam megtudni a nemrégiben vá­lasztott új lakhelyükről. A már néhány éve itt lakó vá­roslakók Berettyóújfaluhoz való kötődését kutattam. Az ELZETT berettyóújfalui gyára előtt, a szépen kiépí­tett buszmegállóban három­­négy táblán községneveket olvashatok: Bakonszeg, Bi­­harkeresztes, Mezőpeterd, Körösszegapáti. A munkás­szállító buszok ezekbe a köz­ségekbe viszik a munka be­fejeztével a gyár dolgozóit. Jó néhányukban bizonyára megfogalmazódott a vágy: jó lenne betelepülni a városba. Szebenyi Sándor még messzebbről jött ide 1973 szeptemberében. Budapest­ről telepedett Berettyóújfalu­ba. Hogyan? — 1971-ben nősültem meg, huszonöt évesen — mondja. Szerszámkészítő szakmai ké­pesítéssel a kezemben olyan életre vágytunk a feleségem­mel, ami nyugalmat, jövendő családunknak biztonságot nyújt. Az ELZETT pályáza­tot hirdetett, erre a felhívás­ra jöttem ide. És még valami nagyon fontos vonzerő volt: lakást is ígértek a gyáriak. Fontos adalék persze Sze­benyi Sándor Berettyóújfa­luhoz való kötődésénél, hogy felesége szülei Biharkereszte­­sen laknak. Hogyan is tud­hatta volna — még az udvar­lás idején —, hogy valamikor Biharkeresztestől nem mesz­­sze, éppen Berettyóújfaluban telepedik le. Közben szakmailag is gya­rapította tudását: megszerez­te a technikusi minősítést, a lakást is megkapta. — Mikortól kezdve érezte otthon magát Berettyóújfa­luban? — Amikor megszületett a második gyermekünk. Az is­kolát itt kezdte meg a na­gyobbik, barátokat szerez­tünk, Berettyóújfaluból város lett. Az azóta üzemvezetővé ki­nevezett Szebenyi Sándor — — a fővárosi élet után — jól érzi magát Újfalun. Mégis milyen kívánsága lenne a vá­rostól ? — Debrecen mindössze 37 kilométer. Kocsit vásárol­tunk az elmúlt év karácso­nyán, színházba, egy-egy jobb filmre könnyen beruc­canhatunk a megyeszékhely­re. Amióta iskolás a fiam, természetesen az ő lehetősé­geit is fontosnak tartom. Nincs például elegendő spor­tolási hely. A városi zeneiskola nem­régiben új otthont kapott. A kórháztól nem messze, az egykori nővérszállást alakí­tották át zeneoktatási célok­ra. Ebédidő lévén csend fo­gad a tantermekben, az is­kolaigazgató, Kaszanyiczki András az irodájában talál­ható.­­ 1973-ban — nem sok­kal a diploma megszerzése után — választotta Berettyó­újfalut, érthető okok miatt: itt kapott állást. Debrecenről — pedig odavalósi — nem is nagyon álmodozott, jól tud­ta, milyen nehéz a megye­­székhelyen álláshoz jutni. Fe­leségével sokáig mérlegelték, hogy Püspökladányt vagy Berettyóújfalut válasszák-e a végső letelepülés színhelyéül. — Egy-két évi ki-bejárká­­lás után úgynevezett szolgá­lati helyet (szobát) kaptunk a feleségemmel, 1975-ben pedig beköltözhettünk a lakásba. Valahogy úgy érzem, kettőnk esetében hamar lezajlott az idekötődés folyamata. Fiata­lon kineveztek igazgatónak — természetesen maradtunk. Debrecen nem tudja vissza­fogadni az ott végzett peda­gógusokat, műszaki szakem­bereket. Ilyen kiindulási alappal csakis arra számít­hatnak a végzősök, hogy vi­déken próbálnak szerencsét. Aztán sok mindentől függ, hogy az adott helyen érde­mes-e véglegesen gyökeret ereszteni. Szükséges hozzá először is a jó kollektíva, a kielégítő munkahelyi légkör és mindenekelőtt a szakmai siker. A berettyóújfalui zene­iskolába tehetséges gyerekek járnak, öröm velük dolgoz­ni. A sikerek színhelyéhez kötődik igazán az ember. — Két éve város Berettyó­újfalu. Adott-e önnek valami pluszt ez a tény? — Elégedetlen nem va­gyok. Új épületbe költöztünk, de sajnos kevés költséggel gazdálkodhatunk. A tanítási feltételek jók, de közműve­lődési feladatokat nem lát­hatunk el. Hiányzik például egy közepes nagyságú kon­certterem. Csak a növendé­kek hangversenyeit tudjuk megrendezni, a szülőkön, hoz­zátartozókon kívül másokat nem tudunk elhelyezni a ren­delkezésünkre álló kicsinyke teremben. — Hogyan töltik tanítás után az idejüket? — Semmiképpen sem ér­zünk elzártságot. Hangverse­nyekre bejárunk Debrecenbe, főként pedagógus házaspá­rokkal barátkozunk. Bennün­ket más is köt Berettyóújfa­luhoz, még pontosabban a ze­neiskolához. Munkánk gyü­mölcse csak jó pár év múlva érik be. Ki kell várnunk, mi­re viszik tanítványaink.­ ­ A berettyóújfalui „kórház­városba” belépve sajátos han­gulat fogadja az idegent. Eh­hez hozzájárul az is, hogy megyeszerte sok szó esik ar­ról, hogy a kórháziak sajátos módon építik maguk körül a világukat. Eredeti célom sze­rint dr. Halmai László tüdő­­gyógyász főorvoshoz kell mennem, akiről nem is tud­ni pontosan: debreceninek, vagy berettyóújfaluinak vall­ja magát. Miért ez a nagy di­lemma? Egyetlen mondattal nem lehet válaszolni a kér­désre. A főorvos három évti­zede jár ki — gépkocsival — Debrecenből. 1950-ben szíve­sen Debrecenben tartották volna, de jobban tetszett ne­ki az akkor kialakulófélben levő berettyóújfalui kórház. A bihari rész az ország leg­jobban tbc-sújtotta területe volt. Nehéz feladat hárult te­hát a tüdőgyógyászra. — Emlékszem, egyetlen családban nyolc tbc-s megbe­tegedést kezeltünk, sajnos nem tudtuk mindegyiküket megmenteni akkoriban —– fogalmaz a főorvos. Az Egészségügyi Minisztérium felelősségére nyolchónapos diplomásként neveztek ki főorvosnak, ami persze an­nak is volt köszönhető, hogy másodéves egyetemista ko­romtól komoly orvosi mun­kát végezhettem a debreceni klinikán. De nem ez az ere­deti témánk. Nehéz helyzet elé állít, amikor arra kér, döntsem el, hova valódinak tartom magam. Legszíve­sebben azt válaszolnám, kór­házinak. Jó néhány olyan kollégát tudnék említeni, aki­vel együtt éltük át a kórház végleges kialakulásának ne­héz folyamatát. Biztosan egyetértenének velem a ha­sonló munkakörben dolgozó tüdőgyógyászok, ha azt mon­dom, ott érdemes maradni, ahol az önmaga által elkép­zelt körülmények között dol­gozhat az ember. Nos, nekem megadatott ez. A tüdőgyó­gyászati osztály új épületet kapott évekkel ezelőtt — bel­ső kialakítása, berendezése, műszaki felszereltsége olyan színvonalú, amilyennek én megálmodtam. Nem lenne értelme tovább kutatni Berettyóújfaluhoz való kötődését a főorvosnak, de — mintegy végleges bizo­nyítékul — van egy másik szál is, ami elengedhetetlenül Berettyóújfaluhoz köti. Ez a tenisz szeretete. Büszkék is a berettyóújfaluiak arra, amit a teniszért tettek. Valamikor két pályán lehetett játszani, most nyolc pálya és egy fe­dett csarnok áll rendelkezés­re. Ehhez a nagyarányú fej­lődéshez jelentős köze van Halmai főorvosnak is. A kórházi látogatás befe­jezéseként rövid időre fogad dr. Bartha Ferenc igazgató­főorvos. A szobájából az imént lépett ki egy fiatal nő. Vegyész szakképesítéssel ál­lást keresett a kórházban. Derecskén lakik, szeretne gyökeret verni Berettyóújfa­luban. Próbálkozását nem kí­séri szerencse, egyelőre min­den állást betöltötték. Valaki megelőzte,­ talán gyorsabb vonattal jött a cse­csemőkorát élő városba. Kiss Dezső Péter új VÁROSI újfalusiak A zenetanár szerint ott jó, ahol siker koronázza a munk­át . JÉGTÖRŐK A TISZÁK Az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság két jégtörő hajója a folyó szegedi szakaszán szabdalja a jégtömbö­ket, bontja a folyó páncélját (MTI-fotó: Tóth Béla felvé­tele — KS) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1981. FEBRUÁR 1.­3

Next