Hajdú-Bihari Napló, 1981. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! ■NAPÚI Közlemény a vasúti menetrendről A nyári időszámítás bevezetésével kapcsolatban a MÁV Vezérigazgatósága felhívja az utazóközönség figyelmét arra, hogy a szomszédos országok közül Ausztriában és Csehszlovákiában velünk egy időben, a Szovjetunióban viszont április 1- től, Romániában pedig április 5-től vezetik be a nyári időszámítást. Az átállás az utasokat általában nem érinti, mert a tavaly ősszel kiadott vasúti menetrend már figyelembe vette a változásokat, így a nemzetközi vonatok az abban feltüntetett időben közlekednek. Egyetlen kivétel a Budapest—Moszkvaközött közlekedő Tisza expressz, amely — miután a Szovjetunióban később döntöttek a nyári időszámítás bevezetéséről — a kiadott menetrendtől eltérően továbbra is 20 órakor indul a Keleti pályaudvarról, és ellenirányban 7.55-kor érkezik Budapestre. Jugoszláviában ugyan nem lesz óraigazítás, de a nemzetközi vonatok miatt április 5- től megváltozik a belföldi vasúti menetrend. A félreértések elkerülésére ajánlatos érdeklődni az érintett országokba közlekedő nemzetközi vonatokról. Részletes menetrendi felvilágosítást a pályaudvarokon és az utazási irodákban adnak. A Volán belföldi autóbuszjáratai ugyancsak a májusig érvényes menetrend szerint közlekednek. A nemzetközi forgalomban is csak a szerdánként induló marosvásárhelyi járatnál mutatkozik az időeltolódás április 1-én, utána már ez is menetrend szerint közlekedik. Vasárnaptól a szabadkai buszjárat 6 óra helyett 7 órakor indul, a többi nemzetközi járat változatlan időben közlekedik. (MTI) Ismét tv-lotti A Sportfogadási és Lottóigazgatóság megint kibocsát tévélottószelvényeket, melyek árusításának kezdete március 30. (hétfő), beérkezési határidejük pedig április 14. (kedd) déli 12 óra. A számsorsolást április 15- én, szerdán a televízió közvetíti. Ezt követi a tárgynyeremény-sorsolás, melynek időpontja: április 21., kedd. Ezen a főnyeremény egy Polski Fiat 126 és egy Dacia típusú személygépkocsi. Tengelyterhléskorlátozás A KPM Közúti Igazgatóság közli a közlekedésben részt vevőkkel, hogy az útburkolatromlások megelőzése érdekében április 1-én reggel 8 órától 5 tonnás tengelyterhelés-korlátozást vezet be: a 4212. püspökladány—szeghalmi összekötő út 14+040— 19+439 km között (Biharnagybajomtól a megyehatárig); a 4801 j Kaba—Sárrétudvari összekötő út 7+000— 7+792 km között; a 3405 j. püspökladány— balmazújvárosi összekötő út 20+100—31+566 km között (Nádudvar külterület és a 33. sz. út között); a 4809 j. sáránd—létavértesi összekötő út 9+000—28+235 kilométer között (Hosszúpályi és az országhatár között); a 4903 j. nyíradony—nyírbélteki összekötő út 0+000— 5+280 km között (Nyíradony és a megyehatár között); a 4219 j. fúrta-gyulai összekötő út 0+000—14+250 km között (Fúrta—Komádi helységek között). A tengelyterhelési korlátozás alá eső útszakaszokon a tilalmat kihelyezett jelzőtáblák is jelzik. A korlátozás alá eső útszakaszokon — a Volán-autóbuszok és egyéb munkásszállító autóbuszok kivételével — 5 tonna tengelyterhelésnél nehezebb gépjárművek nem közlekedhetnek. Energiatakarékossági vetélkedő az MGM-ben A KISZ Központi Bizottságának felhívására az Ipari Minisztériumhoz tartozó vállalatok fiataljainak részvételével vetélkedősorozatot indítottak. Ennek egyik területi selejtezőjét tartották március 28-án, szombaton Debrecenben, a Magyar Gördülőcsapágy Művek gyárában. A jelentkezők közül 12 csapatot sorsoltak a debreceni selejtezőre, de energiatakarékossági pályázatot csak 7 vállalat fiataljai küldtek a zsűrinek. A pályázatok közül hatot fogadtak el, így 30 fiatal mérnök, közgazdász, műszaki szakember részvételével kezdődött Debrecenben a selejtező. A nyolcfordulós verseny során a csapatok megvédték pályamunkáikat, ifjúságpolitikai kérdésekben való jártasságukat bizonyították, gazdaságpolitikai tesztet töltöttek ki, és villámkérdésekre válaszoltak. Szombaton az ország 10 városában tartották meg ezeket a selejtezőket, s a legjobb csapatok kerülnek az országos döntőbe. Hat vállalat fiataljai vetélkedtek Debrecenben A szegedi ünnepi hetek programja Mintegy félmillió vendéget várnak az idén a szegedi ünnepi hetek kulturális és szórakoztató programjaira. A Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri előadásai július 18- án kezdődnek, s augusztus 20-ig tizenhat előadást tartanak a hétvégi napokon. A nyitó előadáson Glinka Ivan Szuszanyin című operája hangzik el, amelyben a moszkvai Nagyszínház művészei éneklik a főbb szerepeket. Műsorra tűzték az idén Schiller Magyarországon viszonylag ritkán játszott drámáját, a Tell Vilmost. A korábbi évek műsordarabjai közül szerepel a programban Hacsaturján Spartacus című balettje és Strauss Cigánybárója. A Dóm téri színpadon rendezik meg a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál két gálaestjét is. Jó szórakozást ígérnek a nyáron Szegedre látogató turistáknak a Dómban tartott orgonahangversenyek. A városi tanács udvarán a világhírű szovjet operaénekes, Jevgenyij Nyesztyerenko ad ária- és dalestet, ugyanitt új bemutatóval jelentkezik az ország egyetlen amatőr operaegyüttese, a Szegedi Kisopera. Sok érdekes programot kínál a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál. A dorozsmai szélmalomnál népzenei találkozót, Algyőn népművészeti vásárral, műsorral egybekötött búcsút rendeznek. Mint minden évben, ezen a nyáron is megnyílik a szegedi nyári tárlat, s mellette sok egyéb képzőművészeti, fotó- és néprajzi kiállítás. Három napon át tartanak a szegedi ifjúsági napok, utcabállal, játékos sportvetélkedővel. AZ ÚJSZÜLÖTT EGÉSZSÉGÜGYI PROBLÉMÁIRÓL tart filmvetítéssel illusztrált előadást dr. Miskolczy Ágnes gyermekszakorvos március 30-án, hétfőn 18 órától a Kölcsey Művelődési Központ hírlap olvasójában. Filmmúzeum hétfő *A5, V.9. DALOL A FLOTTA (zenés amerikai). Főszerepben: Fred Astaire. Premier előtt: CSEREPEK (magyar). Híradó hétfő Z110, V112, 3/*6, 3/,6. AUTÓVERSENYZŐK (magyar). Híradó ma ,/212, W, %4, 1/,6. AZ ELSŐ NAGY VONATRABLÁS (angol). Apolló ma, hétfő V110, V412, %2, hétfő 4, 6, 8, Víg ma 3/44, 6, V49. Meteor ma 3, V26, V,8, Meteor hétfő */16, 7,8. ESS ESŐ, ESS! (cseh) Apolló ma 4. HÓFEHÉR ÉS RÓZSAPIROS (NDK). Híradó hétfő 3,.2, Meteor hétfő 3, Víg hétfő V23. MENEDÉKHELY (lengyel). Apolló ma 6, 8. ANNIE HALL (amerikai). Művész ma, hétfő 5, */28. ÁRNYAK DUBROVNIK FELETT (jugoszláv, 18). Klinika ma 5. A BOSSZÚ (francia, lGj. Híradó ma l/2l(l. este %8. CSÚFAK ÉS GONOSZAK (olasz, 18). Víg 149. A DAL UGYANAZ MARAD (zenés angol, Led Zeppelin együttes). Víg hétfő %2 10,412, 3/,4. AZ ÉN TENGER TESTVÉREM (olasz). Víg mese hétfő %4, 6. FÁBIÁN BÁLINT TALÁLKOZÁSA ISTENNEL (magyar). Horváth Árpád hétfő/27. A KÉT ARANYÁSÓ (NDK). Meteor mese ma 10, 3, V,6. KICSI A KOCSI, DE ERŐS (amerikai). Víg ma V,12, %2. RÁKÓCZI HADNAGYA (magyar). Híradó hétfő’24. A RÉZHEGYEK KIRÁLYNŐJE (szovjet). Víg ma v.10. SZÍNHÁZ Műv. központ: Ma 6-kor Volpone, bsz. Stúdiószínház: Ma 7-kor Dühöngő ifjúság, bsz. Hétfőn 7-kor Felső Ausztria, a Fészek bemutatója. TV BUDAPEST, 1. MŰSOK 8.03 Műsorismertetés. 8.05 Idősebbek is elkezdhetik . . . 8.10— 9.15 Mindenki iskolája. 9.15 Óvodások filmműsora. 9.35 Tati bácsi. Csehszlovák filmsorozat. 10.10 „Szuper nyolcas . . .»» 10.40 Hírek. 10.45 A rajzfilmek kedvelőinek. 11.00—kb. 12.30 Magyarország—Kuba férfi kosárlabda-mérkőzés. 13.28 Műsorismertetés. 13.30 Nótaszó. 13.50 Korda Sándor-sorozat. Eszményi férj. Amerikai film. 15.20 Reklám. 15.25 Vasárnap délután. 17.25 Reklám. 17.30 Műsorainkat ajánljuk. 17.55 Lehet egy kérdéssel több? 18.25 Reklám. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Idősebbek is elkezdhetik . . . 18.45 A hét. 20.00 Hírek — Sporthírek. 20.10 Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában. Szeget szeggel. Angol film. 22.35 Hírek — Totóeredmények. POZSONY, 1. MŰSOR 8.15 Hírek. 8.20 Gyerekek műsora. 10.50 Legenda Robin Hoodról. Angol tévésorozat. 11.45 A héten történt. 12.15 Hangverseny. 12.55 Hírek. 13.15 Riportműsor. 14.00 Az NDK Tv filmje. 15.20 Egy kis muzsika. 15.35 Dokumentumfilm. 16.10 Vetélkedő. 16.50 Cseh film. 18.20 Esti mese. 18.40 Interkvíz. Nemzetközi vetélkedő. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers. 20.05 Cseh film. 21.30 Dokumentumfilm. 21.55 Sporthíradó. 22.10 Labdarúgóösszefoglaló. 23.10 Hírek. POZSONY, 2. MŰSOR 16.10 Hírek. 16.25 Iskolások műsora. 17.10 Az arany kapu. 18.10 Portréfilm. 18.35 Műsorajánlat. 18.55 Utazó kamera. 19.30 Magazin. 19.50 Román dokumentumfilm. 20.00 Zenés szórakoztató műsor. 21.25 Hírek. 21.35 Tévéjáték. BUKAREST 9.15 A szeretet jegyében — gyermekfilmsorozat (2. rész). 9.40 Az egészséges életmód. 10.00 A falu életéből. 13.05 Vasárnapi album. 17.00 Minaur Baia Mare—T. U. S. Netterstedt férfi kézilabda-mérkőzés. 18.25 Sakk. 18.40 A képernyő a kicsinyeké. 19.00 Tv-híradó. 19.25 Dalok szárnyán. 21.00 Egy szicíliai Szicíliában. Olasz film 21.20 Tv-híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 8.30 Hírek, időjárás, lapszemle, évfordulónaptár. 8.45 Sárai Tibor: Noktürn. A debreceni MÁV Filharmonikusok zenekarát Szabó László vezényli. 9.00 Délelőtti barangolások. Nézzük meg együtt. Németh Péter sorozata — Túr menti ízek. Makay Béla receptgyűjteményét bemutatja Tarnavölgyi György — Slágerlista — Utcák, terek, emléktáblák. 9.57—10.00 Műsorelőzetes: MOZI • SZÍNHÁZ • TV 1 MÚZEUMOK, KÖNYVTÁRAK. Tavaly 24 új múzeum nyílott meg, s így az ország múzeumainak száma 487-re nőtt. Hazánkban csaknem 10 500 közművelődési, tanácsi és szakszervezeti könyvtár fogadja az olvasókat, s tavaly 7500 négyzetméterrel gyarapodott a könyvtárhálózat. A MAGYARORSZÁGI KÉKFESTÉS remekeiből nyílt pénteken kiállítás a balassagyarmati Palóc Múzeumban. A kiállításon térképen látható, hol működik még kékfestőműhely Magyarországon. SZAKKIÁLLÍTÁSOK. Április 7-én négy nemzetközi szakkiállítás nyílik a kőbányai vásárvárosban: az AGROMASEXPO mezőgazdasági, élelmiszer-ipari, gép- és műszer-, a LIMEXPO könynyűipari, a HUNGAROPLAST műanyagipari, valamint a SECUREX munkavédelmi kiállítás. Az AGROMASEXPO-n 13 ország cégei mellett a MEZŐGÉP Tröszt vállalatai több mint száz újdonságot állítanak ki. HiRlX 1981. március 29., vasárnap Auguszta napja A Nap dél 6.30 — nyugszik 19.09 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Északkeleten is csökkenő felhőzet. Derült, száraz idő. A délutáni órákban a Dunántúlon délnyugat felől felhőzetnövekedés, eső nélkül. Eleinte mérsékelt, változó irányú, majd megélénkülő, időnként megerősödő déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 15, 20 fok között. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 13. heti lottónyeremények az illeték levonása után a következők: az egy darab öttalálatos nyereménye 1 629 821 forint. Négy találatot 106 fogadó ért el, nyereményük 61 503 forint, a 8654 háromtalálatos lottó nyereménye 471 forint egyenként. A kéttalálatos szelvények száma 233071, ezekre 22 forintot fizetnek. A RÓMAI MAGYAR AKADÉMIÁT szombaton elismerő oklevéllel tüntették ki Olaszországban kifejtett művészeti, kulturális és tájékoztató munkásságáért. A Capitoliumban megtartott ünnepségen a római spanyol művészeti akadémiának is átnyújtották a „La Sponda” nevű, ezúttal harmadszor kiosztott elismerő oklevelet. Részt vett az oklevél átadásán dr. Szita János római magyar nagykövet is. GODA GÁBOR KITÜNTETÉSE. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Goda Gábor írónak, 70. születésnapja alkalmából írói munkássága elismeréseként a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes szombaton adta át. JUGOSZLÁVIÁBAN két hete tart a megfeszített küzdelem a Duna, a Száva, a Tisza, a. Morava és mellékfolyóik áradásával. A Duna vízállása Pancsevo és a Kazán-szoros közötti szakaszon ebben a században egyszer sem volt, olyan magas, mint jelenleg. Szerbiában, Boszniában, Vajdaság autonóm tartományban több százezer hektáron pusztít az ár- és a talajvíz. Igen sok a földcsuszamlás. Az épületek százai omlottak össze és ezrei állnak vízben. Számos ipari létesítménybe és bányába is betört az áradat. Az anyagi károk igen nagyok. HÉTFŐ POZSONY, 1. MŰSOR 15.05 Iskolatévé. 15.25 Hírek. 15.30 Ipari tanulók műsora. 16.00 Iskolatévé. 16.20 Magazin. 16.50 Kertünk. 17.10 Katonák műsora. 18.00 A szocialista országok életéből. 18.30 Esti mese. 18.40 Orvosi tanácsok. 18.50 Művelődési műsor. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Gólyafészek. Tévésorozat. 21.20 Katonákról. 21.50 Huszonnégy óra a világban. 22.05 A rendőrség nyomoz. 22.10 Az NDK Tv szórakoztató műsora. 22.50 Hírek. POZSONY, 2. MŰSOR 16.15 Hírek. 16.30 Publicisztika. 16.55 Csehszlovákia—Svédország jégkorongmérkőzés. 19.20 Telesport. 19.30 Orosz nyelvtanfolyam. 19.50 Dokumentumfilm. 20.00 Publicisztikai műsor 20.30 Külföldi sportesemények. 21.20 Aktualitások. 21.50 Szovjet zenés film, 1. rész. BUKAREST 15.40 Magyar nyelvű adás. 18.30 Riportfilm a Bolgár KP kongresszusáról. 18.50 A legkisebbeknek. 19.00 Tv-híradó. 19.25 Gazdasági figyelő. 19.45 Tudományos híradó. 20.35 A bögöly. Filmsorozat, befejező rész. 21.40 Világhíradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Hírek, időjárás,, lapszemle. 17.10 Hét nyitó. Hétfői információs magazin. Szerkesztő Rózsavölgyi Erzsébet. 18.00 Észak-tiszántúli krónika. 18.15 Operaslágerek a debreceni Csokonai Színház művészeinek előadásában. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló, műsor előzetes. ÉVFORDULÓNAPTÁR Százhatvan évvel ezelőtt, 1821. március 29-én született Kapuváron, és 71 éves korában, 1892-ben halt meg a fővárosban Lumniczer Sándor neves sebészorvos, egyetemi professzor. Orvostudományi tanulmányainak elvégzése után 1843 és 1845 között a pesti egyetemen Balassa János professzor mellett dolgozott, majd 1845—47 között Bécsben volt műtőnövendék. Hosszabb külföldi tanulmányút következett, s miután 1848-ban hazatért, Pesten a tábori sebészet előadója lett, később pedig Görgey Artúr mellett honvédtörzsorvos. 1849-ben kinevezték a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főnökévé; a szabadságharc bukása után büntetésből az osztrák hadseregben közkatonaként kellett éveket töltenie. Később az Államvasutak és a Rókus Kórház orvosa lett. 1868- tól az egyetemen is oktatott, 1880-tól 1892-ig egyetemi profeszszorként. Az igazgatása alatt tevékenykedő II. sebészeti klinikán vezették be először hazánkban az antiszepszist. Több fontos tudományos értekezést is publikált. AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ Sípos Ferenc Telefon: 12-144 A NYEREMÉNYBETÉTKÖNYVEK első negyedévi (119.) sorsolását hétfőn rendezi az OTP. Ezen mindez március 28-ig váltott, és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyv részt vesz. A nyereményeket a betétkönyvet kiállító OTP, fiókok, postahivatalok, illetve takarékszövetkezetek ápril 21-től fizetik ki. GABRIEL GARCÍA MARQUEZ, a hazánkban is közkedvelt kolumbiai író pénteken megérkezett Mexikó fővárosába, hogy alkotó munkásságát ott folytassa tovább barátok között. Az író csütörtökön kért politikai menedékjogot Mexikótól. KILENCEN ÉLETÜKET VESZTETTÉK, és sokat megsebesültek, amikor pénteken a floridai Cocoa Beachben összeomlott egy épült négyemeletes lakóház. A szerencsétlenség akkor történt amikor egy nagy betonrakomány zuhant az egyik daruról a tetőre. A helyszínen dolgozó ötven építőmunkásból húszat csak órák múlva tudtak a romok alól kiszabadítani, öt munkást még mindig nem sikerült megtalálni CSAPOK. Új típusú csap telepek gyártását kezdtél meg a Mosonmagyaróvár Fémszerelvénygyárban, melyek legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy csak egy karjuk van, a víz hőfokánál, szabályozására. Az új csapokhoz kevesebb sárgarézre van szükség, és használatuk is kényelmesebb. Húsvéti figurák Miskolcról Az országban egyedül Szerencsi Édesipari Vállala diósgyőri csokoládégyárában készítenek figurás termékeket húsvétra és karácsonya Évente 96 vagon árut gyártanak itt. Már januárban megkezdték az idei húsvétra val termelést. A vásárlók rövidesen 65 fajta csokifigura közt válogathatnak az üzletekbe) A gyár egyik legnagyob megrendelőjeként tartja számon a Hajdú megyei keresedelmi vállalatokat. KÖZLEMÉNYEK Értesítjük bérlőinket, hogy Nagyerdei, Szabadság útjai kerekestelepi fürdőben levő témbérletek megújítását 1981. árilis 15-ig végezzük. Ez után időpont után a ki nem vált bérleteket, illetve új igénylését a beérkezés sorrendjét tudjuk kielégíteni. Bérletek vtása a Nagyerdei Gyógyfűzklinikák felőli bejáratánál 1 A főpénztárban hétfőtől péntr 9.00—12.00 óráig történik. Debreni Vízmű és Gyógyfürdőolalat. (x) Felsőruházat, kötöttáruk nyílik április elsején 9 órako Jerikó u. 25. sz. alatt (Jerikó Bolyai sarok). (x) “ A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István Szerkesztőség: Debrecen Tóthfalusi tér 10. ^024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet:^569? — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001 *— Telefon: 12-144 — Felelő kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivalaloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint -Jeldex 25 027 — ISSN MS3—1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István.