Hajdú-Bihari Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-01 / 204. szám
Nagyvállalat nagy gondban 2. Munka már lesz, de lesz-e elég munkás? Az elmúlt húsz esztendőben nem fordult elő, hogy veszteséggel zárta volna az első félévet a HÁÉV. Nem hiány nagysága okoz gondot a vállalat vezetőinek. Számos külső és belső tényező együttes hatásaként keletkezett a tavalyi, 41,7 milliós nyereséghez képest ijesztő — 8,5 milliós veszteség. A szanálás veszélye mégsem fenyeget, s ezért sokkal izgalmasabb kérdés: hogyan tud alkalmazkodni a több ezer dolgozót foglalkoztató vállalat a beruházási piac megváltozásához, az új feladatokhoz. Az előző részben — többek között — a budapesti lakásépítésnek a munkaerőhelyzetre gyakorolt hatását elemeztük, a HÁÉV-nek egyébként a 7000 lakás felépítése nemcsak a pesti munkát megtagadó szakemberek miatt okoz gondot. A tíz alvállalkozó tennivalóinak koordinálása mellett ezernyi nyűgöt, terhet hordoz egy ilyen munka. Az külön elemzést érdemelne, hogy amikor a vállalkozói magatartás reneszánszát éljük, s mindenkit a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodásra ösztönöznek, hogyan maradhat meg az ÉVM és az építőipari vállalatok között az a merev utasításos kapcsolatrendszer, amit nagyban, a népgazdaság egészében már 1968-ban elvetettünk. Ismerve a fővárosi lakásépítés problémáit, nyilvánvaló, hogy a budapesti lakásépítő vállalatok évtizedes tehetetlensége, kevésbé hatékony munkája után most égető szükség van minél több lakás építésére, de nem mindegy, milyen áron. A Fővárosi Tanács tudja, hogy az ÉVM kijelölte, utasította a Hajdú megyei Építőipari Vállalatot a 7000 lakásos városrész generálkivitelezői munkálatainak elvégzésére. Megrendelést a Fővárosi Tanács a munkára máig sem adott, így amolyan „majd elszámoljuk valahogy” alapon megy ott a munka. A HÁÉV első félévi tervében legnagyobb tennivalóként szerepelt a SZOT Oktatási Központja építésének megkezdése. A 300 milliós debreceni beruházásból idén 60 milliót terveztek elvégezni, s egészen a múlt év végéig mindenki azzal számolt: 1981-ben megkezdődhet a munka. A beruházás elhalasztása így nemcsak a legnagyobb feladat csúszását jelentette, de az egész építési, szerelési program módosítását is. Évek óta alig lehetett előbbre lépni a Csokonai Színház felújításában. Most a villanyhálózat új terveinek elkészülte után kétszázan dolgoznak a színházban. A féléves mérleg ismeretében határozták meg a tennivalókat a HÁÉV vezetői, s az már most látszik, hogy az éves tervet nem sikerül teljesíteni. Megközelítőleg 25 milliós lemaradás várható, s a tervezett 110 milliós nyereség helyett 70—80 millió tűnik elérhetőnek. így a gazdálkodás egyensúlyát ért sokk után érdemes megvizsgálni, mi lesz a hatodik ötéves tervben. Hogyan áll a HÁÉV a csoportos családi házak építési programjával. Jövőre jobb lesz 1982-ben 2969 lakás felépítésére elegendő panelt fog gyártani a házgyár. Az eddigi bejelentett igények megvalósulása esetén 1983-ban 3166, 84-ben 3245, a tervidőszak befejező részében 3246 lakáspanel lesz szükséges. Ebből — a jelenlegi elképzelések szerint — csak 230 csoportos korszerű családi ház épül. Debrecenben a Rózsahegyi utcában átadott — nem olcsó — házak tulajdonosaitól most is naponta érdeklődnek: nem akarják-e elcserélni. Ez csak jelzi, hogy sokakat érdekel egy ilyen megoldás, de a valós igények felmérése még most sem történt meg. A Mikszáth Kálmán utcában épülnének újból ilyen családi házak. Az OTP nehezen, illetve egyáltalán nem akarta a kiviteli tervet megrendelni. A városi tanács megrendelése alapján a KELETTERV elkészítette a kiviteli terveket, ezeket most az ÁÉV észrevételeivel viszszaküldték. Az OTP olcsóbb megoldást kért a tervezőktől, s jelezte a HÁÉV-nek, enynyiért nem rendeli meg. Magas vagy alacsony az ár? Szabja meg a kereslet-kínálat! A már elkészült lakásokban lakók az eredeti öszszegnél 100—150 ezer forinttal nagyobb ajánlatot kapnak rendszeresen, s a sokkal kevésbé korszerű, téglából készült családi házak értékéhez is kellene, lehetne viszonyítani. Szintén az ÉVM utasítására a házgyárral rendelkező vállalatoknak kötelező volt Budapesten építeni egy-egy ilyen minta családi házat panelból. (Megrendelés itt sincs.) A vállalatok most megmutathatják, mit tudnak — hangzott a biztatás, de a panelszállítás költsége alaposan eltorzítja az eltérő házak különböző költségeit. A HÁÉV egyik lakása a földszinti nappali és egyéb helyiségeken kívül a tetőtérben két hálószobát tartalmaz. A hozzáépíthető nyaktag mellé a garázs tehető. Teljesen készen 1,016 millió forint, de ebből a szállítás költsége 180 ezer forint volt. Az OTP nem engedi Egy másik, 90 négyzetméteres változat négyzetméterenkénti költsége 9760 forint, ebből a szállítás 1889. Még ezt levonva is horribilis öszszeg jön ki, s akkor a telek költsége erre csak ráadás. Summázva: a tömeges lakásigények kielégítésére a csoportos korszerű családi ház nem megoldás. Ez csak az igen jómódú emberek luxuslakása lehet. Érdekes kísérlet lehetne, ha a HÁÉV a felállított, félkész házakat hirdethetné, s az érdeklődők speciális igényei szerint, három hónapon belül, a megfelelő tapétával, a szobákban az igényelt padlóburkolattal teljesen készen átadná a házakat. Az OTP egyelőre hallani sem akar arról — az egyébként természetes — gondolatról, hogy a megrendelő és a kivitelező közvetlen kapcsolatba kerüljön, a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat dicséretére legyen mondva. ezt az „eretnek” gondolatot is hajlandó lenne megvalósítani. Nincs vendégmunka Az egyik külkereskedelmi vállalat felajánlotta, hogy az NSZK-ban építsen fővállalkozóként a HÁÉV. A speciális igények miatt a szerelők, szakipari munkát végzők egy része határainkon túl dolgozna. Az itthoni feladatok végrehajtásához viszont vendégmunkások kellenének. Az üzlet jövedelmező lenne a vállalatnak, mert a Köln melletti munka bevétele fedezné, hogy a külföldre távozók helyett érkezők magas órabért kérnek. De igen magasat ám: az itthon maradók órabérének megközelítőleg négyszeresét Ezért az egész exportüzletet — a bérfeszültség miatt — nem vállalta a HÁÉV. A jelenlegi elképzelések alapján a hatodik ötéves tervben a határokon belül maradnak az építők. A debreceni lakásépítési feladatok, a budapesti generálkivitelezés, az egyéb munkák elegendő tennivalót ígérnek a tervidőszak további éveire. Mondhatnánk úgy is: túljutott a holtponton a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat. Ez azonban csak a megrendelések ismeretében és azok megvalósulása esetén igaz. Most és az elkövetkező években az dönti el a HÁÉV nyereségességét, gazdálkodásának eredményességét, hogy képesek-e megállítani a vállalat vezetői a szakemberek tömeges távozását. A létszám növelése érdekében már szanálás előtt álló vagy kis nyereséggel működő szövetkezeti építőipari részlegek beolvasztása is elképzelhető. Hajdú István A vállalat egyik nagy munkája: a BIOGAL új üzemének felépítése Kisszövetkezet - szakcsoport - gazdasági munkaközösség Határozatok a kisüzemi tevékenység és a kiegészítő gazdaság termelésének fejlesztésére Folytatódik a lakosság növekvő és mind differenciáltabbá váló igényeinek teljesebb, jobb kielégítését szolgáló intézkedések sorozata. Az Elnöki Tanács pénteki ülésén ennek jegyében alkottak törvényerejű rendeleteket a kisüzemi és a szövetkezeti gazdálkodás jogi feltételeinek továbbfejlesztésére. Ezek a jogszabályok részét képezik az állami, szövetkezeti és kisárutermelés fejlesztését célzó széleskörű szervezetfejlesztési feladatok megvalósításának, den állami gazdaságoknál s más mezőgazdasági tevékenységet végző állami vállalatoknál is alakítható ilyen szakcsoport. Új szervezeti forma a gazdasági munkaközösség. Ezt önállóan vagy állami gazdálkodó szervezethez kapcsoltan lehet létrehozni. Az alapvető cél itt is a fogyasztási és egyéb szolgáltatások fejlesztése és kisüzemi termeléssel az ellátás javítása. Ha a munkaközösség vállalati gazdasági munkaközösségként működik, elsősorban a vállalat eszközeit hasznosítja. A vállalatnak nagyobb befolyása van e szervezetek gazdálkodására s egész tevékenységére, nagyobb azonban felelőssége, kockázatvállalása is. A kisiparral kapcsolatos jogi szabályozás módosítása egyszerűsítette a hatósági ügyintézést, felszámolt olyan korábbi korlátozásokat, amelyek indokolatlanul nehezítették a tényleges igények kielégítését. Igazodva a változó körülményekhez A most elfogadott jogszabályok a többi között lehetőséget teremtenek a változó követelményekhez gyorsabban, rugalmasabban igazodó szervezeti formák, a kisszövetkezetek, valamint az ipari és szolgáltatási szakcsoportok létrehozására. Rendelkezéseket fogadtak el a lakosság számára nyújtott szolgáltatások jelentős részét adó kisipar továbbfejlesztésére. Egyben felhatalmazták a Minisztertanácsot a polgári jogi társaságokra vonatkozó eddigi előírásoktól eltérő együttműködési forma, a gazdasági munkaközösség szabályainak megalkotására. Az 1982. január 1-én életbe lépő új jogszabályok a XII. pártkongresszus határozatainak szellemét tükrözik. A kongresszus határozata — mint ismeretes — konkrétan megfogalmazta: „az életkörülmények javítása megköveteli a szolgáltatások iránti igények jobb kielégítését ... Közgazdasági eszközökkel ösztönözzék, rugalmasabb szervezeti formákkal mozdítsák elő, hogy bővüljön a szolgáltatások köre, és javuljon minősége”. Ugyancsak a kongresszusi határozat szögezte le — s a jogszabályok kidolgozói ezt is messzemenően figyelembe vették —, hogy az új szervezeti formáknak lehetővé kell tenniük a munkaidőalap hatékony kihasználása mellett az egyéni, a családi munkaerőtartalékok jobb hasznosítását. Ez ugyanis nem kis mértékben hozzájárul a bővülő és gyorsan változó szükségletek rugalmasabb kielégítéséhez, a nemzeti vagyon gyarapításához. A mostani intézkedések tehát valóságos társadalmi igények, szükségletek kielégítését célozzák. Azt várjuk tőlük, hogy működési területet biztosítsanak eddig kiaknázatlan alkotó energiák számára, elsősorban a szolgáltatások bővítésében, színvonalasabbá tételében kamatozzanak, s járuljanak hozzá a lakosság életkörülményeinek javításához, a társadalom és a gazdaság szocialista alapjainak erősítéséhez. Díj szervezeti formák A kisszövetkezet a tagok kezdeményezésére alakulhat meg, elsősorban a szolgáltatások jobbítására, körének bővítésére. Egyaránt lehetnek fő-, illetve mellékfoglalkozású dolgozói, akik tagsági vagy alkalmazotti viszony keretében tevékenykedhetnek. E formában az eddiginél jobban kifejezésre jut a tagok felelőssége, ők dönthetnek ugyanis arról, hogy a kisszövetkezet jövedelmének mekkora hányadát fordítják fejlesztésre, s mekkorát a tagok és alkalmazottak keresetének növelésére. Már működő szövetkezetek keretében hozható létre az ipari termelő és szolgáltató szakcsoport, amely — mint neve is jelzi — szintén elsősorban szolgáltatásokat nyújt, illetve olyan termékeket gyárt, amelyek nagyüzemi keretek között gazdaságosan nem állíthatók elő. Viszonylagos gazdasági-vagyoni önállóságot élvez, az „anyaszövetkezettel” való kapcsolatait megállapodás szabályozza. Jelenleg is működő forma a mezőgazdasági szakcsoport. Az eddigi rendelkezések azonban csak a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, valamint az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetekben tették lehetővé létrehozását. A jövő Bérbevehető részlegek A kisüzemi gazdálkodásban rejlő tartalékok fokozott kiaknázása szükségessé tette néhány más, már eddig is működő gazdálkodási forma továbbfejlesztését. A szocialista nagyüzemekkel való együttműködésben tágabb lehetőséget nyitnak azok az új rendelkezések, amelyek alapján a létrehozandó gazdasági munkaközösségek, illetve kisiparosok bérbe vehetik a gazdálkodó szervezetek olyan kisüzemi jellegű ipari vagy szolgáltató részlegét, amely főleg lakossági szükségletet elégít ki. A most elfogadott rendelkezések a társadalmi érdekekkel összhangban szabják meg az új szervezetek és tevékenységek gazdasági, jogi, irányítási és ellenőrzési kereteit. A szabályozás a többi között legális mozgásteret biztosít eddig engedély nélküli — s emiatt lényegében ellenőrizhetetlen — tevékenységeknek. Ellenőrizhető, szabályozható folyamatokat bontakoztat ki, s megteremti a végzett munka, valamint az új formákból származó jövedelmek közötti összhang biztosításának lehetőségét, összességében pedig erősíti a szocialista nagyüzemek befolyását a kiegészítő tevékenységgel foglalkozókra. Az új formákra vonatkozó és az ezekhez kapcsolódó más jogszabályok, köztük a különböző társadalombiztosítási ellátási formákra jogosultak körét kibővítő döntések, szeptember végéig jelennek meg. PÉNZ ÉS MÉG VALAMI Ha valaki hasznos és eredményes munkával javíthatja pénzügyi helyzetét, növelheti jövedelmét, mindennapi szóhasználattal: ha valaki pénzhez jut, vagy tudja, hogy miképpen juthat pénzhez, akkor annak közérzetét általában jónak ítéljük meg. Legalábbis feltételezzük az illetőről, hogy oka van a jó közérzetre, sőt lassanként hajlamosak is vagyunk okozati összefüggést feltételezni az anyagi javak birtoklása és a jó közérzet között. Természetesen eszünk ágában sincs azt a „logikát” követni, amely régen — többnyire a giccs különféle változataiban — azzal „etette” a szegényeket, hogy a gazdagok tulajdonképpen „szegények” — és milyen boldogtalanok tudnak lenni, hiszen a pénz nem boldogít. Valóban nem. De azért csak legyen. És minél több, mindenkinek. Egyetlen — de a szocialista társadalomban meghatározó — feltétellel, hogy a pénzhez és a több pénzhez ne kizsákmányolással, ne csalással, ne a társadalom vagy mások kárára, hanem a munka valódi értékének és társadalmi hasznosságának arányában lehessen hozzájutni. Azért az életünket mégse mérhetjük csupán a pénzen. Az ember élete minőségét nem az határozza meg elsősorban, hogy mit fogyaszt, hanem, hogy mit alkot. A mi világunkban mind nagyobb hangsúly esik az életkörülményekre is, amelyek éppúgy hozzátartoznak az életszínvonalhoz, mint a jövedelmek. Ne tagadjuk persze, hogy meghatározó szerepe van azoknak a körülményeknek, amelyek között a közeljövőben a szocialista építést folytatnunk kell. Bonyolultabbak a külgazdasági viszonyok, magasabb mércéket kell állítanunk saját, belső gazdasági munkánk, belpolitikai tevékenységünk elé, s mindezekhez járul — illetve velük szorosan összefügg — az a világpolitikai széljárás, amely — mint tudjuk, s aggódva látjuk — manapság nem az enyhülésnek kedvez. Mindemellett ahol a takarékos, beosztó, ésszerű, józan, emberileg is kiegyensúlyozott élethez megvannak az anyagi biztosítékok — s hazánk állampolgárainak túlnyomó többsége ezt elmondhatja —, ott az élet további fejlesztése, gazdagabbá tétele nem okvetlenül anyagi kérdés. Hogy környezetünkben például mekkora a tisztaság, a rend, hogy az emberi kapcsolatok mennyire épülnek az egymás iránti tiszteletre, hogy a viselkedésnek, utazásnak, szórakozásnak milyen kultúráját tudjuk megteremteni és elterjeszteni — ez nagyrészt nem pénzkérdés. Hogy a megnőtt s a közeljövőben még hosszabb tartalmú szabad időt mivel s miként tölti öreg és fiatal, munkás vagy pedagógus, az egyáltalán nem mindegy, és egyáltalán nem csupán és nem elsősorban pénzkérdés. Hogy meglevő értékeinket miként védjük, óvjuk, gondozzuk, hogy a közösség utcái, épületei, parkjai, erdői és hegyei milyen állapotban maradnak, hogy az emberek közti napi érintkezés nyelve, stílusa milyen, mindez életünk minőségéhez tartozik. S az is, hogy miként bánnak velünk, amikor vásárlók vagyunk vagy ügyfelek a hivatalban vagy betegek a kórházban, orvosi várószobákban, utasok zsúfolt járműveken; vagyis hogy miként sikerül tudatosan, sokféle eszközzel és nagyon sok türelemmel, ügyszeretettel olyan társadalmi légkört kialakítani, amelynek az eddiginél kulturáltabb, emberibb közegében a dolgozó ember viszonya is javul az őt körülvevő világhoz, amelyet egyébként maga is épít. Cs. I. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1181. SZEPTEMBER 1. I .