Hajdú-Bihari Napló, 1982. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-01 / 27. szám

g^^ggppp,s*'''' ...... BEINDULT A kábai Vörös Csillag Termelőszövetkezet immár évtizedek óta példát mutat a mellék­üzemágak fejlesztésében. Olyannyira, hogy lassan már nem is illik a gazdaságban folyó ipari munkára az alárendeltséget éreztető „mellék” jelző. A legutóbbi években kétszer is országos figyelmet keltett a kábai szövet­kezet. Egyszer a targoncák javítására, forgal­mazására, szervizelésére alakított AGRO­­SZOLG-társaság gesztoraként, egyszer pedig a gumifutózás egyik hazai meghonosítója­ként. Tavaly nyáron kezdték a munkát az új csarnokba telepített, ugyancsak új olasz gu­miprések, s augusztustól már a folyamatos termelés idejét számíthatjuk. Eltelt azóta egy fél esztendő, éppen elegendő ahhoz, hogy rö­vid számvetést készítsünk: hogyan áll a gu­mifutózás ügye? Illik. Az eredményes munkához három dologra van szükség. Mindenekelőtt pénzre — ezúttal 24 millióra —, amiből lehet műhelyt építeni, jó gépeket vásárolni. A megyei TSZKER, a kábai Vörös Csillag és a debreceni Hunyadi Tsz összeadott annyit — egy gazdasági tár­saság létrehozásával —, hogy azt már a bank szívesen kiegészítette, lehetőséget látva a jó­kora megtakarításra. A gépekre sem lehet panasz, a hat hónap megmutatta, jól vá­lasztottak a beruházók, amikor megvették az olasz berendezéseket.­­ A másik fontos kellék a jó alapanyag, ami­ből az új futófelületet készítik. A Dunaplaszt Ipari Szövetkezet magára vállalta az ország öt futazójának ellátását, azonban eleinte nem mindig tudott eleget tenni kötelezettsé­gének. Ma már — az utóbbi hetekben, hóna­pokban legalábbis — folyamatos a szállítás, s amint Kábán Bukoveczky József elnökhe­lyettes és Sári Béla főágazat-vezető elmond­ta, a minőségre sincs panaszuk. Utoljára hagytuk — mert talán a legkriti­kusabb pontja a vállalkozásnak — a futóz­ható gumik begyűjtésének kérdését. Hiszen hiába a jó gép, a kiképzett munkás, a felü­lethez szükséges gumi, ha nincs elegendő fu­tózást kívánó abroncs. Mi tagadás, eleinte nem mindig volt. Az eredeti terven felül vásárolt két prés, ame­lyen a személygépkocsikhoz való abroncso­kat futózták, soha nem maradt munka nél­kül, de a többinek annál inkább volt al­kalma pihenni az első hónapokban. Hiába, az autótulajdonos saját zsebén érzi, ha féláron megveheti a cseregumit — ami átlagosan a vadonatúj abroncsok élettartamának nyolc­van százalékát bírja ki —, míg a vállalatok­nál a hatás sokkal közvetettebb, úgy látszik, nem kell annyira sietni a lehetőségek ki­használásával. Az igazsághoz tartozik az is, hogy sokan nem hittek a futózott gumi mi­nőségében — ma már konkrét adatok igazol­ják a futózás híveit —, másoknak pedig en­gedélyük volt a futózás külföldi elvégezteté­sére. (Ami érthető, ha meggondoljuk, hogy Magyarországon az öt tsz-üzem létrehozása előtt nem volt komoly hagyománya ennek az iparágnak.) Fokozatosan azért kialakult a biztonságos üzemelést garantáló vevőkör, ma már nincs különösebb gond az abroncsellátással. Olyany­­nyira, hogy régóta három műszakban mű­ködnek a gépek, gyakran szombaton, vasár­nap sincs pihenő. Az előzetes megbeszélések alapján az idén már minden kapacitást le­kötöttek, az üzem tervében a három műszak 92 százalékos kihasználása szerepel. Bíznak benne, hogy sikerül túlteljesíteniük. Ez az a pont, ahol szót kell ejteni a TSZKER szerepéről. Annál is inkább, mert a gumifutózás meghonosításának gondolata is a TSZKER-központból származik. A cél az volt: lehetőleg gazdaságosan oldják meg az ország termelőszövetkezeteiben üzemelő sok ezer tehergépkocsi abroncsainak felújítását. A tervekben az is szerepelt, hogy a megyei TSZKER-ek közvetítő-bonyolító szerepet is vállalnak a futózóüzem és a termelőszövet­kezetek között. Azonban a kívülálló számára furcsa mó­don, éppen az anyagilag is érdekelt Hajdú- Bihar megyei TSZKER nem vállalkozott er­re a feladatra. Orosz János igazgató logikus magyarázatát adta ennek. Az első szempont az volt: a használt gumik futózásra való al­kalmasságát legjobb a helyszínen megvizs­gálni, erre pedig nem a TSZKER-nek, ha­nem az üzemnek kell hozzáértő embert ad­nia. A TSZKER természetesen segít a lét­számbővítés terheinek viselésében. A máso­dik szempont: a TSZKER-t azért hozták létre a termelőszövetkezetek, hogy a gazdaságok égető gondjait enyhítse sajátos eszközeivel. Ebből azután következik, hogy az nem hiva­tott az ipari, kereskedelmi, vagy éppen szál­lítási vállalatok futózásra váró gumijainak felkutatására, az üzlet közvetítésére, bonyo­lítására, esetleg magánosok igényeinek ki­elégítésére. Még akkor sem, ha ebből nem kevés anyagi haszna is származna. Más megyékben másként gondolják ezt, így azután Békésből, Szolnokból annyi gumit szállít — termelőszövetkezetből, magánem­bertől, vállalattól — az ottani TSZKER Rá­bára, hogy futózhatnak éjjel-nappal. Az már persze más kérdés, hogy megyeha­tárokhoz szokott agyunknak nehéz megérte­nie, hogy hajdú-bihari futózott gumit (a sze­mélygépkocsira valót) a megyeszékhelyen nem lehet kapni. Lehet viszont vásárolni a Szabolcs-Szatmár megyei Kótaj futózójában felújított abroncsokból. Ami persze a vásár­ló számára nem jelent különbséget, hiszen Kótaj­ban és Kábán egyforma gépeken, azo­nos technológiával dolgoznak. Görömbölyi László Az önállóság útján a Sír-nevet alapon Az önállóság adta új le­hetőségek és jogok megvál­toztatták a különböző szer­vezeteknél a bel- és külke­reskedelmi partnerekhez fű­ződő kapcsolatokat is. Hi­szen most már nem kellett tekintettel lenni a korábbi nagyvállalat érdekeire, stra­tégiai, taktikai meggondolá­saira. Téved persze, aki mindebből arra következtet, hogy megromlott volna a kapcsolat az önállóvá vált gyárak és a korábbi még megmaradt nagyvállalatok között. Erről szó sincs. Va­lamennyien továbbra is szorosan együttműködtek volna „anyavállalataikkal” az információcserék, a műszaki, technikai tudás, a jól kiala­kult kereskedelmi kapcsola­tok hasznosításában. Csak más alapokon, egymás érde­keinek következetes szem előtt tartásával. Ez utóbbi került előtérbe a külkereskedelmi vállala­tokhoz fűződő kapcsolatok­ban is, ahol talán a leggyö­keresebb változások követ­keztek be. Sok helyütt a vállalatok termékeit ko­rábban úgynevezett bizomá­nyosi formában értékesítet­ték a külkereskedők. Ez nem sok lehetőséget biztosí­tott a vállalatok részére, hogy beleszóljanak az export­­tevékenység részleteibe, hogy kiálljanak érdekeik mellett, netán megfelelőbb árak elérésére ösztönözzék a külkereskedőket. A helyzet ellentmondásosságát csak erősítette hogy a konkrét piaci tárgyalásokat, a vevők igényeinek egyeztetését rendszerint maguk a gyári­ak végezték, de a döntések­be nem szólhattak bele, a kedvezőbb árakból adódó nyereségek csakis a külke­reskedelmi vállalatokat illet­ték. Még rosszabb volt a helyzet, ahol a nagyvállala­tok nem biztosították egysé­geik részére az előbb emlí­tett önállóságot sem, közbe­ékelődve, az ipart és a kül­kereskedelmet egymástól el­választva maguk próbálkoz­tak az exporttevékenység kétségtelenül sokirányú, nagy apparátust igénylő fel­adataival megbirkózni. A függetlenné válással szinte valamennyi exportáló válla­lat felmondta a külkeres­kedelmi cégekkel kötött ko­rábbi szerződéseket. A bizo­mányosi forma helyébe egy fejlettebb, társasági vagy társulási szerződéssel körül­határolt együttműködés lé­pett. Ez jobban biztosítja a közvetlen beleszólás, az ér­dekazonosság megteremtésé­nek lehetőségét. „Együtt sír­ni, együtt nevetni” alapon, a maximális eredmény eléré­sében egyaránt érdekeltté teszi a termelőt, a külke­reskedőt. A megnövekedett jogkö­rök és lehetőségek persze önmagukban még nem ga­rantálják a sikereket, az eredményeket. Úgy tartják, a puding próbája, ha meg­eszik, azaz az önállóság lét­­jogosultságát is annak gya­korlása igazolja. Nos, a sa­ját lábukra állt vállalatok cselekvési készségét illetően nincs okunk aggodalomra. Valamennyinél az eltelt egy évben meggyorsult a gyárt­­mányszerkezet korszerűsíté­se, megélénkült a műszaki fejlesztés, a piackutatás, töb­ben felülvizsgálták a koráb­bi szervezeti keretben kiala­kított és jóváhagyott beru­házási koncepciókat és az előzőnél takarékosabb meg­oldásokat kerestek. Volt, ahol egyenként is felülvizsgálták a termékek gazdaságosságát és „száműz­ték” még a vállalaton belüli kiegyenlítési módszereket is. Ennek alapján pontos képet kaptak arról, hogy hol kell a jövedelmezőséget javítani, hol érdemes fejleszteni, vagy a munka- és üzemszervezés­sel feltárni, hasznosítani a tartalékokat. Másutt — a piac megfelelő ismeretének birtokában — azonnal hoz­záláttak az olyan termékek gyártásához, amelyekkel kapcsolatban a beruházási döntések korábban éveken át várattak magukra a nagyvállalatoknál. A saját lábukra állt vállalatok a külkereskedelmi partnerek­kel összefogva a korábbinál erőteljesebben kutatták fel az új piacokat, miközben mindenütt megkezdték a nem gazdaságos belföldi és exporttermékek fokozatos felszámolását, megszünteté­sét. Egy év nem nagy idő. S bár sokrétűen gyarapodtak az önállósult vállalatok lehe­tőségei, eszközei, amelyekkel jelek szerint éltek is — an­nak ellenére, hogy összessé­gében kedvezőek a tapaszta­latok­­, a messzemenő kö­vetkeztetésektől tartózkodni (Vége) Andrássy Antal A módosított szabadságrendszerről A Magyar Közlöny 84. számában megjelent minisz­tertanácsi rendelet alapján — sokak kérésére — ismer­tetjük a módosított szabad­ságrendszerrel kapcsolatos főbb tudnivalókat. 1982. január 1-től az alap­­szabadság 15 munkanap. A dolgozónak minden munka­­viszonyban töltött három év után egy, de évenként leg­feljebb kilenc munkanap pótszabadság jár. A pótsza­badság mértékét a munkavi­szonyban töltött idő számí­tására vonatkozó rendelkezé­sek alapján kell megállapí­tani. Ha az összeállításnál töredékév keletkezik és az legalább fél évet tesz ki, azt egész évként kell alapul venni. A fiatalkorú dolgozónak 16 éves koráig évi tíz, azon túl évi öt munkanap pótsza­badság jár. A pótszabadság utoljára abban az évben il­leti meg a dolgozót, amelyik­ben a 16., illetve a 18. évét betölti. A dolgozó nőt és a gyer­mekét egyedül nevelő apát évenként a 14 évesnél fiata­labb egy gyermeke után 2, két gyermeke után 5, leg­alább három gyermeke után 9 munkanap pótszabadság illeti meg. A dolgozó nőnek az általa gondozott 18 éven aluli és munkaviszonyban nem álló három gyermeke után — a munkaviszonyban eltöltött idő után járó pót­szabadságon felül — évi 2, minden további ilyen gyer­meke után ugyancsak 2—2, de évenként legfeljebb 12 munkanap pótszabadság jár. A gyermeket először szüle­tésének évében, utoljára pe­dig abban az évben kell fi­gyelembe venni, amikor a 14., illetve a 18. évét betöl­tötte. A bányászatban az állan­dóan föld alatt dolgozó vá­járokat, segédvájárokat, csa­patcsilléseket, gépészeti és villamos szakmunkásokat, továbbá a föld alatti terme­lést közvetlenül irányító bá­­nyamestereket, főaknászokat aknászokat, segédaknászokat, robbantómestereket, felvi­gyázókat, valamint gépészeti és villamos felügyeleti sze­mélyeket öt munkanap, az egyéb föld alatt dolgozókat kell. A termelési tervek tel­jesítésében például sehol­­sem volt tapasztalható fenn­akadás. Az exportra is dol­gozó önállósult vállalatok je­lentősen fokozták kivitelü­ket. A több termelés, a ter­melékenység javítása, a ta­­karékosabb gazdálkodás eredményeként pedig szem­betűnően nőtt a vállalati nyereség. A dolgozókat „zsebbe vá­gó” érvekkel lehet tehát meggyőzni az önállóság ér­telméről, eredményéről. A korábbi mérsékelt, s joggal kifogásolt nagyvállalati ni­vellált bérfejlesztés helyett önállóvá vált vállalatok nagy többsége 6,7 százalék­kal növelte a béreket. S bár a fizetési borítékokat közvet­lenül nem érinti, de nem ke­vésbé jelentős, hogy az eredményes munka nyeresé­géből képződő fejlesztési alapok több helyütt lehetősé­get biztosítanak a szociális feszültségek megszüntetésé­hez is. A lakásépítéshez, il­letve az óvodák, bölcsődék bővítéséhez. Persze a fejlesztési alapok elsősorban a jövőt, a tovább­lépést hivatottak szolgálni. Ezért a termékszerkezet kor­szerűsítését, a gyártmány­­fejlesztést lehetővé tevő be­ruházásokra — a most már önálló, jó gazda módjára — rendkívül nagy figyelmet szentelnek az „elvált” válla­latok. Vagy úgy, hogy azon­nal hozzáláttak ezek meg­valósításához, vagy úgy, hogy jól kigondolt célokra tarta­lékolják pénzeszközeiket. Mert „válás” ide, „válás” oda, nagy közösségben vagy egyedül, csak az boldogul, aki hatékonyan, gyorsan s gazdaságosan oldja meg fel­adatait, két munkanap pótszabadság illeti meg. Tíz évet meghala­dó föld alatti munka esetén az előbbiekben meghatáro­zott pótszabadság mértéke a termelőknél évi 10, a kiszol­gálóknál évi 4 munkanap. A vak dolgozónak évi öt mun­kanap pótszabadság jár. Évenként öt munkanap pótszabadság jár a maga­sabb vezető állású dolgozó­nak, a bírónak — ide értve az Igazságügyi Miniszté­riumba beosztott bírót is —, az ügyésznek és a közjegy­zőnek, a külön jogszabály­ban meghatározott művészeti dolgozónak, a tudományos munkatársnak — ide értve a közkönyvtárak, a levéltá­rak és a múzeumok tudomá­nyos munkakört betöltő dol­gozóit — és az ennél maga­sabb munkakörű tudomá­nyos dolgozónak és az új­ságírónak. Évenként három munkanap pótszabadság ille­ti meg a vezető állású dol­gozót. A bölcsődékben, a csecsemőotthonokban, az óvodákban, továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban az oktató-nevelő munkát végző dolgozókat évenként 25 mun­kanap pótszabadság illeti meg. E dolgozókat azonban szabadságidejükből legfel­jebb 15 munkanapra oktató, nevelő, illetőleg az oktatás­sal, neveléssel összefüggő egyéb munkára igénybe le­het venni. Ennek kötelező eseteit az illetékes miniszter az Állami Bér- és Munka­ügyi Hivatal elnökével egyetértésben állapítja meg. A tartós külföldi szolgála­tot teljesítő dolgozót évi öt munkanap pótszabadság ille­ti meg, amelybe a hazauta­zás és az állomáshelyre tör­ténő visszautazás nem szá­mít be. Annak a dolgozónak, aki öregségi nyugdíjra jogosult­ságának megszerzése után fizikai munkával teljes mun­kaidőben tovább dolgozik, az első naptári évben 3, a má­sodik és minden további naptári évben 5 munkanap pótszabadság jár. A pótszabadság az alap­­szabadságon felül és többfé­le pótszabadság egymás mel­lett is megilleti a dolgozót, kivéve a munkaköri és a külföldi szolgálaton levők pótszabadságát. Ha az 1982. január 1. előtt érvényes szabályok szerint a dolgozó alapszabadságának és a munkakör alapján járó pótszabadságának együttes mértéke — a szabadnapok beszámításával — nagyobb, mint az e rendelet szerint őt megillető szabadság, munka­körének változatlansága ese­tén a kedvezőbb mértékű, legfeljebb 24 munkanap sza­badságra való jogosultságát megtartja. o­ iliiii liiii Mlili HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1982. FEBRUÁR 2.

Next