Hajdú-Bihari Napló, 1982. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-03 / 52. szám

HOZZÁSZÓLÁS A NAPLÓ CIKKÉHEZ Felújítják a művelődési központot A Napló február 4-i számában megjelent „Felújítják a művelődési központot” című cikkhez Lőrincz Lajos, a Berettyóújfalu városi Tanács művelődésügyi osztályának vezetője az alábbi véleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz. A berettyóújfalui művelődési központ 55 éves épületének felújítása csak 1978-ban kerülhetett napirendre azzal, hogy a megyei tanács anyagi segítségével, több évre ütemezve teljes rekonstrukciót hajtsunk végre. Ennek első ütemeként — még 1978-ban — a tetőszerkezet felújítása megtörtént. A következő két évben — anyagi eszközök hiánya miatt — a felújítás szünetelt. A VI. ötéves tervi célkitűzésekbe a munkálatok folytatása bekerült, és 1981-ben a fűtésrendszer, valamint az életveszélyessé vált villanyhálózat korszerűsítésére kapott másfél millió megyei támogatás segítségével a rekonstrukció folytatódhatott. Célszerűségi megfontolásokból (ti. ne kelljen a helyreállított falakat később ismét megbontani) a városi tanács további támogatást kért a padozatcserékkel is járó belső átalakítási feladatok megvalósításához, mely célra újabb másfél milliót kaptunk évközben. A megnövekedett, időigényes feladatok elvégzésének nem lehetett reális alapja a korábbi határidő. A menetközben felderített további problémák megoldására újabb 300 ezer forintot kaptunk. Tény az is, hogy az épületben működő művelődési központ és a könyvtár kiköltöztetésére vagy tevékenységük teljes felfüggesztésére nem volt mód. Ezért a felújítás csak szakaszosan, az egyik épületrészből a másikba való átköltözéssel valósulhatott meg. A szakaszváltás határideje november 15-e volt. A városi tanács költségvetési üzeme egyszerre több fontos és sürgető feladatnak tett eleget (plk. iskolafelújítás, óvodaépítés), és ezért az egyébként reális határidőn rövidíteni nem tudott. A jelenlegi és várható helyzet a művelődési központ épületének felújításában az, hogy a belső munka 1982. március 31-re, míg a külső vakolat felújítása május végére elkészül, s ezzel a teljes rekonstrukció befejeződik. ÚJ DIMENZIÓK A FINN MŰVÉSZETBEN A napokban nyílt meg egy finn művészeti társulás, a Dimensio kiállítása a Kossuth egyetem harmadik emeletén. A csoport tagjai között zenészek, írók, építészek és képzőművészek vannak. Céljuk, hogy ebben a sokszínű társaságban rejlő lehetőségeket kihasználva a művészet új dimenzióit mutassák be. Sajnos, Debrecenbe csak a képzőművészek alkotásai jutottak most el, azok is vázlatok formájában. Mindezek ellenére, érdemes megtekinteni a kiállítást. Különösen a művészek szemlélete az, ami megragadja a nézőt. Bár alkotásaik emlékeztetnek a klasszikus konstruktivizmus alkotásaira, de az ő műveikben már nem a „mindenekfeletti rend” abszolutizálása dominál, hanem az embernek alárendelt, az emberért való rend. Feltehető, hogy ennek az ábrázolásmódnak a kialakulásában szerepet játszott a nemrég elhunyt finn építész, Alvar Aalto hatása is, aki bár birtokában volt minden formai, technikai-technológiai eszköznek, mégsem emelte azt soha az ember fölé, nem emelte embertől elvonatkoztatottá. Legegyértelműbb példái ennek a törekvésnek a kiállításon látható játszótéri plasztikák. Az egységeslátásmód talaján megférnek a némileg romantikusabb alkotások is, ezt láthatjuk például Ukkonev műveiben, aki némileg a magyar Bodóra emlékeztet, bár Bodó megoldásai organikusabbak. Koskela alkotásai viszont Hencze Tamásra emlékeztető vonásokat mutatnak, Kujasalo művei pedig Mengyán András művészetét juttatják eszünkbe. És talán nem nehéz észrevenni az emberi környezet emberiesítését szolgáló művekben Mansalo és Tilles Béla művészi rokonságát sem. Ez a művészet tehát nem marad határokon belül. Nem egy csoport belső ügye, hanem azon alkotók táborát tágítja, akik a közösségért, a közösségi élmény elmélyítéséért a művészet eszközeivel fáradoznak. Hogy ezt a törekvést érzékelhessük, nekünk, nézőknek is némi fantáziára van szükségünk, hiszen a művek egy részét eredeti környezetéből kiszakítva, kicsinyített vázlat formájában láthatjuk. A többi alkotás a műhelytitkokba enged bepillantást: variációk négyzetekre és háromszögekre, illetve olyan vázlatok, amelyek a művek születésének folyamatát — vagy inkább származtatását — mutatják be. Végigtekintve az ízlésesen elrendezett kiállításon, mindössze egy dolog miatt lehet hiányérzetünk: jó lenne a mostaninál teljesebb válogatást látni ettől a csoporttól. És talán az sem lenne lehetetlen, hogy a képzőművészeken kívül más művészeti ágak is képviseljék a Dimensio csoport újszerű törekvéseit Magyarországon, hiszen csak így lehetne igazi képet alkotni róluk. Hátha akad egy mecénás a közeljövőben ... — s — ! Megnyitó és részlet a kiállításból Februárban három színhelyen — az Arany János, a Kun Béla Általános Iskolában és a MÁV Járműjavító kultúrtermében — találkoztak Debrecen legifjabb úttörőkórusai, hogy ugyanazon zsűri, valamint saját hallgatóságuk előtt számot adjanak tudásukról, előrehaladásukról. A városból 30 úttörőkórus jelezte előzetesen a bemutatókon való részvételi szándékát, s végül is 24 kórus mutatta be produkcióját. Mit állapíthatott meg a zsűri a három területi bemutató után? Azt, hogy ezt a szereplési lehetőséget az iskolaigazgatók, úttörővezetők, kórusvezetők és az úttörőkórusok tagjai örömmel fogadták. Ki-ki, ahol tudta, a sajátos eszközeivel segítette a jó felkészülést. Az összefogás ereje meg is mutatkozott, mert műsorválasztásban, az előadás színvonalában, a kórusok létszámában előrelépés tapasztalható a korábbi évekhez képest. Megállapítható, hogy a bemutatók elérték a kitűzött célt: pezsdülést adtak az általános iskolai kóruséletnek, ráirányították az iskolák, a tanulók figyelmét ily módon is a Kodály-centenáriumra és megadták a kiválogatás lehetőségét a május havi Béke és barátság hangversenyen részt vevőknek. Az iskolai kórusmozgalom szempontjából néhány további tanulsággal is szolgáltak a területi bemutatók. Kiderült, hogy Debrecenben szép számmal vannak fiatal, szakmájukat értő és a kórusmunkát szerető énektanár-karnagyok. Tapasztalhattuk, hogy gyermekeink szívvel-lélekkel részt vesznek a kórusmunkában, ha ehhez a feltételek megvannak. Téves tehát az a feltevés, hogy az ifjúság nem szeret énekelni. Azt viszont sajnálattal meg kellett állapítanunk, hogy kevés a fiú énekes az úttörőkórusokban. A sikeres műsorválasztás mellett meg kell említeni és dicsérni azt is, hogy az unisono népdaléneklés egyre inkább helyet kap a műsorban. A zenei anyanyelvnek ilyen rangú ápolása feladata is a kórusoknak. Bátrabban nyúlnak a karnagyok a kánonokhoz, mint a több szólamú éneklés leghatásosabb, egyben legkönnyebb módozatához is. Találkoztunk különböző hangszeres kísérettel is. Csak bátorítani szeretnénk ebben az iskolai kórusainkat! Debrecen, mint zenei iskolaváros, a hangszerkíséretes zenében is nagy lehetőségeket kínál az iskoláknak. Ebben bizonyára még társadalmi segítőkre is találnak a tanulók a hozzátartozók révén. A bemutatók arra is fényt derítettek, hogy a nem ének-zene tagozatos általános iskolákban is lehet nagyszerű kórusmunka. A Martinovics Ferenc által vezetett Vénkerti Általános Iskola mintegy 100 tagú kórusában még csak most kezd beépülni 15-20 ötödik osztályos tagozatos gyerek, de a kórus a zömében nem tagozatos tagságával nagyszerű teljesítményt nyújtott. Igazolása volt ez annak, hogy a nem tagozatos iskolákban is ott van a legnemesebb hangszer, a vox humana. Az úttörőkórusok versengése hasznos kezdeményezésnek bizonyult. Sokak segítő munkája mellett illesse érte dicséret Sántha Györgyné ének-szakfelügyelőt, aki tervező, szervező, segítő munkájával nagyon sokat tett érte. Bárcsak ez a jó kezdeményezés megalapozná a további évek eredményes kórusmunkáját, segítené az Éneklő ifjúság kórusmozgalmat! Szathmári Károly Úttörőkórusok bemutatói Debrecenben Bartók és a Panta Rhei Nem a tiszteletlenség, hanem éppen a tisztelet mondatja velünk. Ifj. Bartók Béla nyilatkozta a Film, Színház, Muzsika legutóbbi számában arra a kérdésre, élt-e azzal a jogával, hogy apja műveinek egyik vagy másik előadása ellen tiltakozzon: „Sajnos, kevesebbszer, mint szükséges lett volna. Amikor a Panta Rei (sic!) nevű debreceni együttes dzsesszesített Bartókot játszott lemezre, ez ellen tiltakoztam. A lemezt aztán megsemmisítették.” A Panta Rhei együttes egy időben kétségtelenül több Bartók-mű előadását tűzte programjára. A beat és a dzsessz-rock stíluselemeinek felhasználásával játszották többek között a Paprikajancsi, a Kvartok és a Táncszírű átdolgozásait, nagy sikert aratva az ország egyetemi klubjainak közönsége és azok előtt, akik Bartók Béla műveinek eredeti változatáig önmaguktól nem jutottak el. Ezzel a produkcióval első helyezést értek el az orosházi területi és a győri országos beatfesztiválokon. Gonda János zsűrielnök nagy elismeréssel nyilatkozott teljesítményükről. A felvételeket a Hanglemezgyártó Vállalat érdemesnek tartotta a publikálásra. Nincs szándékunk kétségbe vonni ifj. Bartók Béla jogutódlásának kérdéseit. Tény azonban, hogy a Panta Rhei együttes lemeze ellen úgy tiltakozott, hogy meg sem hallgatta a felvételeket. Ebben az ügyben ifj. Bartók Béla győzött. És Bartók Béla? (túri) BEÍRÁS ELSŐ OSZTÁLYBA Az első osztályosok beírása Debrecen város általános iskoláiban március 11-én és 12-én lesz. Azokat a gyermekeket kell első osztályba beíratni, akik 1982. augusztus 31-ig betöltik 6. életévüket. Az iskolakörzet utcajegyzetékét az érdeklődők az iskolában megtekinthetik. (A tócóskerti új lakótelep tanköteles tanulóit a Szoboszlói úti Általános Iskolában kell beíratni.) A tagozatos iskolákba körzeten kívüli gyermekek is jelentkezhetnek, de egyidejűleg a körzeti iskolába is be kell íratni. KÉPERNYŐ 1. Család ? Társadalmi közhely: válságban van a család. Hát hogyne volna válságban, amikor mindenki azt mondja, hogy válságban van. Az például nem is irodalom, amelyik nem tépi ronggyá a család kispolgári illúzióját, nem leplezi le kétszínűségét, unalmát, gyűlöletét, szóval, ha nem tiltakozik az ellen a szokvány monogámia ellen, amely már több ezer éve bilincsbe veri az emberiséget. Ez van az egyik oldalon. Olykor az ideálrombolás, az eszmények lejáratása, a férfi—nő kapcsolat lefokozása, a szexualitás mindent elözönlése, az erőszak, a meztelenség, a drasztikum, a már-már majdnem pornográfia, s akkor mindenki csodálkozva felteszi a kérdést: nem tudod mi az istentől van válságban a család? Biztosan attól, hogy a gyöngédség idegesít, a megértés elsatnyít, a hűség röhejes, a szerelem pedig idejét múlta érzésforma. És ne higgyék, hogy ezt én találom ki, te mondod, ő hiszi. Ez az általános képlet. Ez a rögeszménk, a mániánk, a vesszőparipánk. úgy látszik, nemcsak nekünk, nemcsak honi égboltjaink alatt. Legutóbb is láttam a képernyőn egy tévéfilmet, Claes Andersson finn drámaíró színművéből Zsombolyai János készítette. Egész idő alatt azt kérdeztem magamtól, hogy tulajdonképpen mi bajunk is van nekünk, embereknek egymással? Mitől romlik el az életünk, miért fut vakvágányra az érzelmi magatartásunk? Erre most az íróval azt tudnám mondani: az alkoholtól, az alkohol miatt. De csak ennyi volna? Azt hiszem, mélyebbek az összefüggések. Azok voltak a drámában is, csak hát nem biztos, hogy mindig és mindenütt a kellő hangsúllyal. A Család című színműnek aligha lehet elvitatni a szándékát. A jó szándékát. Valamire rá akarja döbbenteni a nézőt s ha jól értem, arra, hogy hogy egy kis emberi közösség összetartása is mekkora arra, hogy egy kis emberi közösség összetartása is mekkora energiát igényel. Ilyenformán tehát van felelősségérzete is, s az író fontosnak tartja, hogy a belső összefüggések nyomvonalát végigkövesse. Ami engem mégis zavart, az a modell más hangsúlya, más hangszerelése. A helyzetből következően, s ebben a társadalmi viszonyoknak legalább annyi a szerepük, mint a gondolkodás, az érzelmi élet meghatározottságának. Magyarán: ott a felületek szenvedélytelenebbek, a felszín simább, mint a mi közegünkben. Lehet, hogy ez a tragikusabb s talán a kilátástalanabb is. Mindenesetre meglepett a se hideg, se meleg, se vele, se nélküle tempótlanság. Persze tudom én, hogy az író ezzel a kiúttalansággal többet akart érzékeltetni, mint egy család köznapi tragédiája. A válságot, a válság nyomában fellépő örvényeket kísérelte meg általánosító érvénnyel végigkövetni, csakhogy az eredmény túl didaktikusra sikerült. Már ti. abban az értelmezésben, illetve meggyőződésben — művészileg —, hogy ahol egy szál felszakad, ott törvényszerűen az egész végszövet felfeslik. Kétségtelen, hogy a szülői hatás, a családi környezet kisugározza a maga lényegét, azonban ha nem volna más esély, úgyszólván minden gyermek élete reménytelen lenne a rossz példák vonzáskörében. Higygyük el, s adjuk meg az esélyt: a rossz házasságok, a rossz családi sorsok ellenére is az abból származó utódok, életutak akár csillagmagasságokba is emelkedhetnek. Lehangoló és reménytelen Claes Andersson véleménye és ítélete. Pláne úgy, hogy mint egy önmagába visszatérő görbe a történetet is meg a hősöket is bezárja a maguk kis kalodájába, mert a börtönök közt is az a legjobb, amit már megszoktunk, aminek már hozzánk idomult a mérete. Én optimistább vagyok mindezek ellenére. Ha nincsenek is illúzióim, próbálok ,arra gondolni: a jövő tartogathat még meglepetéseket. A tévéjátékból leginkább a színészek játéka teszett, akik — különösen Margittay Ági és Bodrogi Gyula — az írói egyszerűsítéseket is átlényegesítették, felforrósították a maguk lehetőségeivel. 2. Lehet egy...? Legtöbb tévévetélkedő minden bizonnyal ott van a népszerűségi lista elején. Nemcsak azért, mert élvezzük a játékot, hanem — s ez a lényeg — magunk is bekapcsolódhatunk, megmérhetjük képességünket. Pontosabban: felkészültségünket, s így akarva-akaratlanul kialakul valamiféle műveltségi ismeretterjeszés, közös tudásgyarapítás. A legutóbbi Lehet egy kérdéssel több? adása azonban nagyon feldühített. Nem volt igazam, de mit tegyek? A néző, mint mindenki, ha már ketten versengenek, valakinek szurkol. Személyes rokonszenv, szimpátia, vagy egyéb apróságok játszanak közre érzelmi elkötelezettségemben? Nem tudom, de idegesít, ha a versenyző játékmodora, emberi magatartása csak az önzésen alapul. Szóval ezért, ilyesmi miatt lettem bosszús vasárnap délután. Az egyik játékos már nyolc hónapot megnyert, a másik akkor szállt ringbe az első két hónapért. A feladat öt kép, s ki ismer fel többet közülük. A kezdő versenyző nem kockáztat, jelzi hogy ő mind az öt képet felismerte. Fel is ismerte. Az első játékos búcsúzik, valószínűleg egy színes televíziója bánja. De hát a szabály ezt lehetővé teszi. De milyen a szerencse? Forgandó. Ismét öt kép következik, öt írós a feladat: vagy megnevez kettőt az arcképek után, vagy a játékvezető mindegyiknél mond két-két művet, de akkor már három alkotót kell kitalálnia. Marad a második, s jönnek a kérdések. Nem akarom részletezni, versenyzőnk Kosztolányin kívül — őt se a műve, hanem a fényképe után — senkit sem tudott néven nevezni. Minden regényeim ismeretlen volt, s így búcsúzni kellett a játéktól. Tudom nem illik, de kárörvendtem. Akkor. Most viszont elgondolkodom: műveltségünk, ha csak irodalmi is, hagy némi kívánnivalót maga után. Mert ilyen írók mint Moravia, Maugham, Hauptmann, eléggé benne vannak a szellemi köztudatban. Vagy mégse? 3. Fórum Minden idők leggyengébb külpolitikai fórumát láttam szerda este. Pedig hallatlan izgalmas dolgok kerültek terítékre. Például: a kelet—nyugati kapcsolatok, a lengyel belpolitikai helyzet, a szovjet—amerikai viszony, a fegyverkezés kérdései, hogy csak néhányat említsek. Sőt, a stúdióvendégek mellett jelentkeztek a bonni, a moszkvai, a varsói, és a washingtoni — illetve ő nem — tudósítók is, ezekben, hozzáértőkben tehát nem volt hiány. S mégis. Ahogy Horváth Ádám, a riporter kerestetik egyik zsűritagja mondaná: untam. Nem tudtak lekötni. Lehet, hogy bennem a hiba, de hát a tévé hozzászoktatott bennünket az élő, az érzékeny, a problémagazdag, s főleg az őszintén igényes elemzésekhez. Most meg mintha nem lettek volna formában. Csak a felületét forgatták a lényegnek. (Vagy csak a képernyő előtt tűnt olyannak?) Nem vagyok hivatott bírája a Fórumnak, de az volt az érzésem: ezúttal foghegyről vették az egészet. Még leginkább ott csillant fel a szemem, amikor a kolléga urak már-már hajba kaptak s finoman — vagy nem is finoman — be-betartottak egymásnak. S erről jut eszembe: egy-egy ilyen fórum előtt nem kéne tisztázni, hogy ki kit utál, s azokat összeültetni, akik szimpatizálnak is a másikkal Boda István HAJDÚ-BIHARI NAI'CO - 1997. MARCIUS !