Hajdú-Bihari Napló, 1982. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-27 / 97. szám
Hangversenyen a Székelyfonó Akár a Kodály-centenárium debreceni eseményeinek is méltó nyitánya lehetett volna a Debreceni MÁV Fu-jiharmonikus Zenekar bérleti hangversenye. Kodály Zoltán csodálatos szép dalművének koncertszerű előadását ígérte a kiadott műsor. Részben többet kaptunk az előadás során, részben kevesebbet. Többet, amennyiben elhangzott Liszt A-dúr zongoraversenye is. Baranyay László felkészülten, jó diszpozícióban játszotta a nehéz zongoraszólamot, különösen a markáns és harsány részeknél éreztük meggyőzőnek előadásmódját, a lírai kifejezésért még meg kell küzdenie. Nem túl sok bizonytalanságtól eltekintve, a zenekar is megtette a magáét. Alig túlzott a műsorbemondó, amikor Kodály Székelyfonójának hangversenyszerű előadását konferálta be szünet után. Nem túl sok húzással megkurtítva, az egész mű elhangzott. Ezek a rövidítések azonban a mű dramaturgiáját bontották meg. A citrusfa... kettős még csak sután formátlan lett a Nagyorrú bolha zenéje előre vetítésének elhagyása révén, a Görög Ilona-ballada előtt viszont elengedhetetlenül szükséges a nagyívű, hatalmas feszültségekben tobzódó zenekari közjáték! Nagyon sajnáltuk az utólag komponált ,Te túl rózsámkórus elhagyását, amely nemcsak a Maróthi kórus kitűnő formában éneklő női kara számára jelentett volna igazi erőpróbát, de amely talán a mű legszebb gyöngyszeme, megdöbbentő kontrasztot képezve a Hess légy, ne szállj rám kórus jókedvű harsogása után. De végül is örüljünk annak, hogy csaknem a teljes mű megszólalhatott, hangos közönségsikerrel bizonyít- ' va, hogy színpad nélkül is teljes értékű, teljes hatású remekmű. Jogos örömünk, hogy „külső erők” nélkül szólalhatott meg a Székelyfonó. Szabó László vezényelte zenekarunkat és a Maróthi György kórust, debreceni operaénekesek énekelték a szólószerepeket: Tas Ili ,dikó a Háziasszonyt, Kertész Tamás a Kérőt, Hegyes Gabriella a Leányt, Horváth József a Legényt és Tréfás György a Nagyorrú bolhát. Feladatunk, hogy a megszólaltatás mikéntjét is elemezzük röviden. A siker önmagában igazolhat, de meg is téveszthet. Köszönetünk azoké, akik a daljátékot a hangversenypódiumra hozták, mindazoké, akik szívvel - lélekkel, érezhető akarással sokat tettek a mű mind maradéktalanabb előadásáért. A nagy akarásból fakadhatott az előadás alapvető hibája: a halk és a lassú zenék háttérbe szorulása. Ezáltal a gyors és harsány csúcsok is veszítettek hitelükből, jelentőségükből Szabó László nem tudta (talán nem is akarta) a zenekar dinamikai szintjét lényegesen korlátozni, amikor halkan kellett énekelni, egyáltalán, ami-kor énekelni kellett. A zenekari árok tompító hatásá- ’ nak hiányát csak a sokkal differenciáltabb zenekari dinamika pótolhatta volna. Az előadás lendületességéből fakadt, de a legtöbb tempó elsietettnek tűnt (kirívó példa „A csitári hegyek...” nyugtalan, hajszolt karaktere). Ugyanakkor igaz, hogy a több mint órás mű előadása egyívűnek hatott, némiképpeni differenciálatlansága ellenére. Igaz elismerésünk az énekes szólistáké. Még akkor is, ha a magyar népdal igazi atmoszféráját, hangvételét csak Tas Ildikónak sikerült igazán megtalálnia — olykor. De — és ez nagy szó — alig-alig hallottunk „operás” éneklést, annál több felelősséget éreztünk valamennyiük részéről a jó karakterformálás iránt, továbbá igaz örömöt gyönyörű népdalaink míves köntösbe öltöztetett, mély emberi érzéseket kifejező bemutatásának lehetőségében. Élményt jelentett a Maróthi kórus szereplése. Mintha csak neki készült volna a mű kórusanyaga! A hangulatosan éneklő, fáradhatatlan női kart igényesen egészítette ki szerényebb lehetőségeiben is a magvas hangzású férfikar. Ha gyakrabban énekelnének Szabó László vezényletével, talán indításaik még precízebbek, csúcspontjaik bátrabban zengők lehettek volna. Czövek Lajos alapos munkát végezhetett a kórus előkészítésével. Miért nem volt igazán ünnep a Székelyfonó előadása? A kevesebb ezúttal is több lehetett volna. A zongoraverseny elhagyása jobban kidomboríthatta volna a Kodály-ünnep kezdetét. Tehette volna ugyanezt a részleteiben még jobban kimunkált előadás. Ha a többlet , próbaidőt a zenekari játék színskálájának gazdagítására , és szebbítésére lehetett volna fordítani... De ne legyünk telhetetlenek! Örüljünk, hogy hangversenyenhallhattuk, debreceni művészek előadásában a Székelyfonót. Ha nem is „kiemelt”, ünnepi előadásban. Szesztay Zsolt Gondolatok a gyermekvédelemről Négyszázötvenkilenc állami gondozott gyermek van Hajdú-Bihar megyében. Mindnyájan tudjuk a bajok fő forrásait. Az intézetek dolgozói, pedagógusok, pszichológusok, gyámügyi előadók, pártfogók keresik a lehetőséget, hogy az állami gondozott gyermekek száma csökkenjen, de ehhez mindannyiunknak segítséget kell nyújtanunk. Első a megelőzés A megoldás útja a megelőzés. A bekövetkezett bajok orvoslása már az utógondozás területe. A megelőzés folyamatában a gyermekvédelemnek koncentrált módon kell figyelemmel kísérnie a veszélyeztetett kiskorúak életkörülményeit — az állami gondozásba vétel okainak megszüntetése érdekében. Ahol kell, nyújtsunk anyagi segítséget a valóban rászoruló családoknak. Ha pedig az állami gondozásba vétel elkerülhető oly módon, hogy a közeli vagy távoli rokonok vállalják a gyermek saját családukban történő nevelését — bízzuk rájuk! A jog lehetőséget biztosít az állami gondozásba vétel helyett az intézeti elhelyezésre is. Erre abban az esetben kerülhet sor, ha a nevelésre egyébként alkalmas szülőt kedvezőtlen egészségügyi vagy lakáshelyzete akadályozza a gyermekneveléssel együttjáró feladatok ellátásában, és ezeket az okokat nem lehet rendszeres segély folyósításával megszüntetni. Az intézeti elhelyezés ideje alatt a szülő — a nevelés kivételével — gyakorolja a szülői felügyeleti jogokat, a törvényes képviseletet és a vagyonkezelést. Igen fontos a veszélyeztetett kiskorúak állandó ellenőrzése. Itt már azon a területen vagyunk ahol a Vöröskereszt, a Hazafias Népfront aktivistái bármikor segítséget nyújthatnak, a gyámhatóságokkal és gyermekvédő intézettel együttműködve. De segítséget nyújthat az iskola az olyan gyermek számára a napközi otthonos ellátással, akinek a felügyeletét a szülők több műszakos munkabeosztásuk miatt nem tudják megfelelően ellátni. Felbecsülhetetlen segítséget ad a Nevelési Tanácsadó a nevelési hiányosságok esetén, de ehhez kell a szülők aktív támogatása. Kötelességünk, hogy rábírjuk a szülőket idegileg gyenge alkatú gyermekeik állandó orvosi kezelésére. A szülő akkor partner, ha látja gyermeke hibáját, felméri saját negatív szerepét ennek a helyzetnek a kialakításában és megtesz mindent annak érdekében, hogy ez az állapot megszűnjön. Igenis alkalmazzuk a hatósági kényszert az italozó, munkakerülő életmódot folytató szülőkkel szembeni testi és szellemi fejlődéséhez szükséges. Ami pótolhatatlan: a szülőhöz való kötődés. Jogrendszerünk egyik alapelve: a károsult gyermek jogvédelmének biztosítása. De a jogvédelem, mint eszköz, önmagában rossz hagyományait kell pótolnunk. De a számunkra biztosított idő erre kevés, a tennivaló pedig sok. Megyénkben sorra épültek az oktatási, nevelési és egészségügyi intézmények, ezek száma és minősége bármily mértékben is nő — mivel elsődleges célunk a gyermek egészséges testi, értelmi és érzelmi fejlődésének biztosítása, és ez elsősorban normális családi körülmények között oldható meg —, egyre nő a jelentősége a nevelőszülői hálózatnak, a családpótló szerepnek. Ezek a szülők pótolják az elveszett szülőket, otthonokat azoknak, akik pszichés sérelmük miatt nehezebben nevelhetők az otthonokban. A nevelőszülők többsége idős kora ellenére is nagy tapintattal neveli az állami gondozott gyermeket. Mivel a részükre juttatott anyagi juttatás 480 Ft-tól 900 Ft-ig terjed (a gyermek korától és iskolázottságától függően), azt hiszem, nyugodtan megfogalmazhatjuk, hogy az anyagiak e kérdésben nem meghatározóak. Amit a gyermekeknek nyújtanak, többszöröse annak, amit gondozási díjként kapnak. Helyettesítő, pótló, helyrehozó nevelés Az állami gondozottak nevelésében számolnunk kell három egymástól el nem határolható pedagógiai feladatkörrel: helyettesítő szerep dominál az árva, félárva gyermekeknél. Pótló jellegű nevelést kell biztosítanunk az elhanyagolt, kortársaikhoz képest elmaradott gyermekek esetében. A helyrehozó nevelés adja a legnehezebb feladatot, mivel az elzüllött, bűnöző, neurotikus gyermekek áldozatkész nevelését várja el a nevelőszülőktől. Ahhoz, hogy a nevelőcsaládhoz került gyermek fejlődése egyenletes legyen, nagy szerepet kell juttatni a bizalomnak. A nevelőszülő fontos feladata az oktatási intézményekkel történő állandó kapcsolattartás. Biztosítania kell a gyermek nyugodt tanulását, de életkorának megfelelő szinten be kell a gyermeknek is kapcsolódnia a család mindennapi munkájába, életébe. Segíteni kell őket, hogy az önálló életvezetésre alkalmassá váljanak. Ez a legfelelősségteljesebb, ugyanakkor hálás feladat is. Hogy a gyermek boldog-e, azt elsősorban a családban, gyermekközösségben betöltött szerepével mérhetjük le. Ezt a boldogságot csak szívós és kitartó munkával, közös együttműködéssel — a gyermeket partnerként tekintve — alakíthatják ki a nevelőszülők. Ha az okokat nem tudjuk teljesen felszámolni, segítsük korrigálni a bajokat! Várjuk azoknak a szülőknek a jelentkezését, akik a nehéz munka árán is teljes szívvel és odaadással pótolni kívánják több száz gyermek otthonát. Megyénkben az utóbbi években csökkent a nevelőszülőkhöz kihelyezett gyermekek száma. Akik e téren segítséget kívánnak nyújtani, gyermekkacajt keresnek csendes otthonukba, bármikor segítséget kaphatnak a Hajdú-Bihar megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet dolgozóitól. (Debrecen, Lóverseny u. 1.) De sokat tehetnek a szocialista brigádok is, ha a kevésbé vagy egyáltalán nem látogatott gyermekek életébe megjelenésükkel örömet visznek! További feladat ezen a téren, hogy segítsük a volt állami gondozott gyermekek továbbtanulását, illetve elhelyezkedésüket. Nyújtsunk segítő kezet a társadalmi életbe történő zavartalan beilleszkedésükhöz! Mátyókné dr. Somoga Kornélia Minél előbb vissza a családba! Megyénkben azonban 459 gyermek sorsa adva van. Annyiból, hogy a családi körből ki kellett emelni őket. Az állami gondozásba vétel során a gyámhatóságok és gyermekvédő intézetek megpróbálják pótolni a kiskorú gyermekek egészséges testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének hiányait, lényegében az elmaradt szülői gondviselés pótlásáról intézkednek. Az állami gondozott gyermekek helyzetén történő változtatás társadalmi együttműködést igényel, mely nem csupán szervezeti, formai kérdés, hanem az érdekeltek szándékán, akaratán és következetes megvalósításán múlik Legyen kitűzött cél, hogy a gyermek minél előbb visszakerüljön családi környezetébe. Segítsük az örökbe fogadás intézményét, ha az valóban a gyermek érdekét szolgálja. A nevelőotthonok szinte mindent képesek megadni, ami a gyermek egészséges Harmincéves a hajdúböszörményi Bocskai néptáncegyüttes Egy művészeti együttes életében harminc év nagy idő. Generációk cserélődnek, miközben a csoport vállalt feladata teljesítése során hagyományt teremt, közönséget teremt a maga számára, és vonzáskört alakít ki. A böszörményi néptáncegyüttessel is ez történt. Ma már szervesen beépül a város kulturális életébe, s legjobb korszakaiban méltán képviseli városát. Gonddal kidolgozott műsorai élményt jelentenek a közönségnek. Az önálló estek, az alkalmi fellépések, a versenyek, a fesztiválok, a gálák, az ünnepi műsorok mindig érdeklődést váltanak ki. Az Alföld, a Hajdúság tánchagyományainak megőrzése, ápolása és újrateremtése nemcsak szép és nemes feladata, de éppen a tánckultúra éltetése, kiterjesztése, beépítése százak és százak kulturális életébe — ez adja pótolhatatlanságát s egyben jelentőségét. Az együttesnek jelenleg — az öt korcsoportban — 120 tagja van. És több százan voltak tagjai az évtizedek során, akik ma is szeretik, tudják és őrzik népünk táncművészetének páratlanul szép értékeit. Az együttes népszerűségét jelzik az igen népes úttörőcsoportjai. Ez azt is jelenti, hogy nevelődik az utánpótlás. Ez a nevelő munka ugyanolyan nagy értéket jelent, mint a megvalósult produkció, a bemutatott, közönség elé vitt kompozíció. A rendszeresen tartott táncházak pedig a néptánckincs népszerűsítését, tömegesítését, megszerettetését szolgálják. A kétszeres kiváló és az országos ezüst minősítéssel kitüntetett együttes műsorait az alföldi városok egész sorában látták már, s egy lengyelországi és egy romániai turné után most a nyár folyamán Finnországban képviselik a magyar tánckultúrát. A harmincadik évfordulót ünneplő együttes most nagy gálaműsorral lépett — három egymást követő hét végi napon — a közönség elé. A csoportnak néhány év óta Kapusi Kálmánná vezetésével önálló zenekara is van. A jubiláló együttesnek a Hajdú-Bihar megyei Tanács kitüntetését dr. Szekeres Antal osztályvezető, a Hazafias Népfront városi bizottsága jutalmait Elek Imre elnök adta át. Az együttest Mónus Imre, a művelődési központ igazgatója köszöntötte. Lázár Imre _____ A RÁDIÓ MELLETT Két riport ! Nemigen lehettek sokan, akik egy héttel ezelőtt lemondtak A Buddenbrook ház kedd esti folytatásáról vagy az asztalitenisz EB csapatdöntőiről, hogy helyette a rádiónak szenteljék estéjüket. Igaz, nem is volt különösebben vonzó a Kossuth adón főidőben sugárzott műsor címe (Az utolérés hétköznapjai), de fölkelthette az érdeklődést az alcím, mert abból kiderült, hogy Vajda Zsuzsa a MEDICOR Művek debreceni gyárában járt, ahol is szervezőket kapott mikrofonvégre. Mit mondjak? Vajda Zsuzsa műsora tisztes vállalkozás volt. Pontos, objektív, szakszerű, sőt olyannyira szakszerű, oly mértékben szakmai, a szakterület kérdéseire összpontosító, hogy a kívülállónak nem sokat mondott, ellenkezőleg: száraznak, unalmasnak hatott. Pedig bizonyára hallatlanul érdekes dolgot derítettek ki az orvosi műszerek debreceni gyárában a szervezők. A termelést mint rendszert tanulmányozták, erről gyűjtöttek tárgyilagos, később a rendszerszervezésben felhasználható adatokat. S gondolom, ehhez legalább olyan szükséges a tudományosság, mint a körülöttünk levő világ sajátos szemlélete. Miközben arról értesül az ember, hogy az utóbbi évtized szakirodalmában mind gyakrabban bukkannak elő olyan kifejezések, mint a rendszer, rendszerelemzés, rendszerszemlélet vagy rendszerelmélet, óhatatlan a kíván (csi)ság, hogy megismerjük ezeknek az új fogalmaknak a tartalmát, gyakorlati hátterét is. Nyilván ez a szándék vezérelte Az utolérés hétköznapjai riporterét is de — magam legalábbis úgy érzem — utolérésről a szándék és megvalósulás viszonylatában nem lehet beszélni. Nem méltatlankodnék a dolog miatt, ha nem fordulna elő máskor is a hangládában, hogy a kérdező és a nyilatkozó megfeledkezik a hallgatóról, aki — minő emberi gyarlóság! — nem lehet egyformán jártas minden témában. Ezért nem is érti mindig a kérdést vagy a kérdésre adott választ, nincs tisztában a szakterület sajátos kifejezéseinek jelentéstartalmával ... S ha olyan beszélgetésnek vagyunk fültanúi, amelynek gondolatmenetét nem tudjuk követni — érdeklődés ide vagy oda —, előbb-utóbb unatkozni kezdünk.Ellenpéldával is szolgált, szerencsére, a rádió múlt heti műsora. Olyan riporttal, amely a szervezésnél kisszerűbb témához nyúlt ugyan, ám mondandóját mindvégig emberközelben fejtette ki, vagyis a párbeszédek harmadik résztvevőjéről, a hallgatóról sem felejtkezett el a tanulságok megfogalmazásakor. Ez a riport — vagy a sajtóműfaj-ismeret újabb tanításai szerint inkább interjúsors a csütörtök délelőtti Napközben adásában hangzott el a Petőfi hullámhosszán. Arról szólt, hogy milyen Canossát kell járnia a magyar állampolgárnak, ha történetesen vissza akar váltani egy okmány-, pardon, illetékbélyeget. A posta ugyanis ezt az értékcikket addig nem veszi vissza, amíg szakértői segítségével meg nem győződik róla, hogy nem hamisítvány... Erre pedig csak a fővárosban, és ott is csak írásbeli kérvény, csoportvezetői aláírás stb. után van lehetőség. Nahát, hogy én eddig milyen jóhiszemű voltam! Valahányszor elmulasztottam ugyanis szakértői vizsgálatot kérni, amikor a postán illetékbélyeget vásároltam... I J. N. J. G HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1982. ÁFRUSIS 27. 5