Hajdú-Bihari Napló, 1982. május (39. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-18 / 114. szám
Énekelj, magyar ifjúság! Gondolatok az általános és középiskolás kórusok megyei seregszemléjéről A „Viva, viva la musica” jeligeszerű kánonnak szabad magyar szövegváltozata kezdődik e szavakkal. Kodály már 1941-ben megfogalmazta: „Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosok dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja”. Világméretekben is igen tekintélyes zeneiskolai hálózatunkban a tanulóifjúság mintegy 3 százaléka tanul hangszeren játszani. Ott van azonban a 97 százalék, akik elvben valamennyien énekelhetnek, ennek összes örömet adó és továbbadó hatásával együtt. Az általános iskolákban kötelező az énekoktatás: itt kell élni a megszerettetés lehetőségével, mert oktatási rendszerünk sehogyan sem tud megbirkózni a középfokon történő folyamatosság megteremtésével, és ez erősen kérdésessé — mondjam: reménytelenné? — teszi a felnőttkórusok utánpótlásának megoldását. Jó, nem mindig elég, de azért valami van, alakul, fejlődik — 14 éves korig. Középiskolai kórusbemutató azonban egyre nehezebben képzelhető el Debrecenben. Pedig vannak a megyében középiskolák, sőt a gimnáziumban még énekkarok is. De a Kodály által szorgalmazott, emberformáló, énekes alapú zenei műveltség egyre kevesebb tápot kap ezekben az iskoláikban. Fájdalmasan tapasztalhattuk ezt az Éneklő Ifjúság május 9-i Bartók termi gálamatinéján, ahol a megye nyolc általános iskolája mellett mindössze két középiskola (Református Kollégium Gimnáziuma és Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola) és a 127. számú Szakmunkásképző Intézet szerepelt kórusaival. Hiába örülhettünk egy héttel korábban a kollégiumi kórus tv-közvetítette budapesti szereplésének — külön is annak, hogy a több száz fős összkarnak Berkesi Sándor vezényelhette A magyarokhoz kórushimnuszát —, hiába hozott a városnak dicsőséget a szakközépiskolai Kodály leánykar belgiumi első díja: tudjuk, hogy ezekben az intézményekben olyan a profil, hogy a zene bizonyos elsőbbséget élvez. Nem ők képviselik a sokakat, akikre Kodály a zenekultúránál gondolt. Debrecenben idén tizedszer rendezik meg a Bartók Béla nemzetközi kórusversenyt. Valahol hiányzik ennek a városbéli bázisa, ami annál elgondolkodtatóbb, mivel ez a fesztivál a kortárs zene fóruma, és ez még kiműveltebb füleket igényel. Versenyképes községi kórusok ban viszont egyértelműen örömet okozó jelenség is, és ez a megye városainak, községeinek egyre erősödő jelenléte a kóruséletben. A megyei díszhangversenyen Berettyóújfalu, Derecske, Egyek, Hajdúböszörmény és Püspökladány általános iskolái igazolták, hogy versenyképesen tudnak beleszólni az iskolák énekkari mozgalmába. Igazságtalanokvolnánk, ha nem szólnánk az énektanárok valóban objektív nehézségeiről. Az ötnapos tanítási héttel tovább zsugorodó óraszám újabb próbatétel lesz számukra. Már hallani a késő délutánra tervezett, külön visszajövetelt igénylő énekkari órákról. Pedig így sem könnyű például a Bányai Jóönkéntelenül is ez a gond foglalkoztatja az embert, amikor az általános iskolák évenként megrendezett Béke-barátság hangversenyeit hallgatja. Május 7-én idén is megrendezték a sok száz énekes gyermek seregszemléjét, ráadásul előzetes válogatás alapján. Ez egyfelől jó, mert annyi a kórus, hogy ki lehet közülük válogatni a legjobbakat. A Bartók terembe csak a legjava kerüljön. Másfelől a színvonal emelésére is ösztönöz, és ez is jó. Akkor hát mi a rossz? Igazában ilyet nem mondhatunk: legfeljebb az igényesség fokozódását várhatjuk el a válogatás után bennmaradt kórusoktól, és e tekintetben vannak még egyenetlenségek. Nem kirívóak, mert a karvezetők egyre jobban fel tudják mérni kórusuk teherbíró képességét, és a kiválasztott művek ritkábban lépik túl a teljesíthetőség határát. Külön öröm volt a centenárium alkalmából felcsendülő, többeknél is jól megoldott Kodály-gyermekkarokat hallani. A „még nem elég” igénye azonban sokszor ott motoszkál a hallgatóban, ha Általános Iskolában 40 főre szabott teremben 100 tagú kórussal foglalkozni, noha abban az épületben más adottság tényleg nincs. De mi lesz ennek a nemzetközi érmes kórusnak a jövője ilyen perspektívák mellett, és mi lesz a kevésbé kvalifikált kórusokkal? Megannyi kérdés, de mikor vessük fel, ha nem a magyar zenét világhírűvé tevő Kodály Zoltán születési centenáriumán? Állami és társadalmi vezetőinket, tudjuk, szintén foglalkoztatja ez a gond, és csak köszönet jár nekik azért a jó szolgálatért, amelyet a zene ügyének e hangverseny megrendezésével tettek. A megyei és a Debrecen városi Tanács művelődésügyi osztályai, a megyei KISZ-bizottság, a megyei és a Debrecen városi úttörőelnökség a kórusok és vezetőik jutalmazásával, munkájuk elismerésével is jelezték érdekeltségüket ebben a nemcsak szakmai ügyben. Soroljuk fel mi is a közös éneklés fáradhatatlan munkásait, az énekkarokat és vezetőiket, akiken áll vagy bukik, hogy énekel-e még sokáig a magyar ifjúság. Debreceni általános iskolák: Ady Endre (Haller István), Eötvös utcai (Tóth Tihamérné), Kardos utcai (Úti Lászlóné), Petőfi Sándor (Molnár Györgyné), Nógrádi Sándor (Czifra Sándor), Bányai Júlia (Kissné Weiser Katalin), Szoboszlói úti (Kovács Valéria), Új Élet parki (Almási Lajos), Komócsin Zoltán (Fejes Jánosné), Tanítóképző Főiskola Gyakorló (Straky Tiborné) és Vénkerti (Martinovics Ferenc). Zongorán dr. Szöőr Józsefné, Bartus Gabriella, Joób Árpádné és Balázsy Péterné, fuvolán Móré Irén működött közre. Az Éneklő Ifjúság díszhangverseny: Berettyóújfalui gyermekváros kisdoboskórusa (Csuka Imréné), Hajdúböszörmény 2. számú Általános Iskola (Gerbár Lászlóné), Egyeki Általános Iskola (Tasi Gáborné), Püspökladányi Zalka Máté Általános Iskola (Lövei Ilona), Derecskei Bocskai Általános Iskola (Alföldy Zsoltné), valamint a már említett debreceni Nógrádi Általános Iskola, Bányai Júlia és Tanítóképző Gyakorló Iskola kórusai, végül a középiskolások: Kodály Szakközépiskola (Kövics Zoltán), Református Kollégium Gimnáziuma (Bérkesi Sándor) és a 127. Ipari Szakmunkásképző Intézet kórusa (Fasching Zsuzsa.) Straky Tibor Hiányzó énekkari bázis A jelenkor vizsgálata nem egy tudományegyetemi tanszék feladata, önismeretből, társadalmi-kulturális tájékozottságból nem lehet szigorlatozni, a szemináriumi témák közé nehéz beilleszteni a társadalmi magatartás, ítéletalkotás, a közösségi cselekvő szándék gondjait. Mindezeknek a meghatározó személyiségjegyeknek és tudáselemeknek az egyetemi élet nem kötött formáiban kellene kiformálódnia, összegyűlnie. Ezért kelthetne jogosan nagyobb figyelmet egy fiatal tudományos szocializmust oktató, Pappné Belányi Zsuzsa■ másfél éves folyamatos programja, mellyel az egyetemisták számára fórumot kínált, mai tudás közvetítését szervezte meg, a megismerés és ítéletalkotás közösségi formáihoz hozott létre teret. Őt kérdezem a program kereteiről és a sorozat témaköreiről: — BBS Klubnak neveztük magunkat. Az elmúlt másfél év alatt három, nagyjából egységes témakörről szerveztem beszélgetéseket. Minden alkalommal volt filmvetítés, többnyire a Balázs Béla Stúdió filmjeiből, innen a nevünk is; a kezdeti programok külön előadók, vendégek részvétele nélkül folytak, de aztán a meghívottaknak a továbbiakban egyre fontosabb szerep jutott. Az egyes foglalkozásokat kéthetenként tartottuk, a beszélgetést, vitát időben sohasem korlátozva. Az első sorozat témája a közművelődés és demokratizálódás volt, ezt a félévet az első éves népművelés szakosok igényeire és aktivitására alapozva szerveztem meg, együttműködve velük. — Fel tudnád idézni az összejöveteleitek hangulatát, vitáit és néhány tanulságát? — Az első sorozat az értékrendszer és a forradalmiság felől közelített saját célkitűzése felé. A szellemi hagyományok mai helyzetével szembesülve arra jutottunk, hogy a közösségi cselekvés egészen más útjait kell keresni a jövőben. Vitézy—Szalay Leleplezés című filmje a munkásművelődés ügyében volt tanú: a felülről oktrojált népművelés teljesen idejét múlta. Volt egy rendezvényünk az építők munkásszállóján, ahol a beszélgetésben részt vevő munkásoktól hallhattuk, őket elsősorban munka- és életkörülményeik mindennapi gondjai foglalkoztatják. A népművelésnek a társadalmi csoportok saját, külön szféráiban kell elsősorban cselekednie, mert ha felül vagy kívül marad, csak tartalmatlan vagy egyoldalú kapcsolatokkal dicsekedhet. A második sorozat vetítéseihez már vendégeket is hívtunk. Először az egykori debreceni népi kollégisták bizonyították emlékező párbeszédükkel, hogy az egykori ellentétek alig módosult formában, feloldatlanul, lezáratlanul élnek bennük. Az érdeklődés nagy volt, de jellemző módon a diákok teljes újdonságként fogadták a hallottakat. Ugyanekkor voltak vendégeink a budapesti Rajk-kollégisták is. ők fordították le a NÉKOSZ-örökséget a mai lehetőségek nyelvére, kritikus bátorsággal és önismerettel. A NÉKOSZ után a KISZ volt a téma, egybevetési szándékkal. Vendégül láttuk a miskolci kollektív ház fiatal építész lakóit is, együttélésük krónikája a közösségi életforma gazdag értéklehetőségeit bizonyította, de egyszersmind vállalkozásuk elszigeteltségét, önkéntes és kénytelen korlátozottságát. Majd az utolsó program, már az iskolasorozathoz átkötve, a SZÉT ügye volt. A kérdés úgy vetődött föl, megfelelő-e arra a SZÉT, hogy eredményesen segítse a szakmunkásból értelmiségivé válást? A BBS filmjének, a szociológus és a közgazdász Antal Lászlónak egyaránt súlyos kétségei voltak: a segítő szándék adminisztratív intézményesítése, a társadalmi környezet hátráltató tényezői, egyéb okokkal együtt alaposan csökkentik a forma hatékonyságát. — Úgy tudom, a harmadik sorozat előtt, a szervezés során, kapcsolatokat kerestetek az egyetemen kívül is. — Igen, a tanítóképző néhány érdeklődő hallgatójával beszéltem, aztán sokszorosított tájékoztatókat, meghívókat is küldtünk több debreceni iskolába. Sajnos nem lett eredménye, nincsenek hagyományai az oktatási intézmények efféle kapcsolatainak. — Térjünk át a harmadik sorozat érdekesebb mozzanataira ! — Az első két összejövetelt általános közoktatási problémának szenteltük. Ferge Zsuzsa az iskolarendszer szoros társadalmi meghatározottságáról beszélt, vonzó, őszinte és nyílt kritikussággal. Aztán az Alföldben folyó iskolavita résztvevői közül volt vendégünk Varga Csaba és Csengey Dénes, utóbbi vitavezetőként. Mindkét alkalommal kiderült, gyors, alapvető, hathatós átalakulásra az iskolaügyben nincs lehetőség, noha a gondok súlyosak és sürgetőek. A cselekvési lehetőséget a két beszélgetés tanulságai szerint inkább az egyéni elszántság, kezdeményezés irányában kell keresnie a változást akaróknak. Csattanós igazolása volt mindezeknek Winkler Márta iskolapéldája. Ez a pesti tanítónő bebizonyította, menynyi mindent lehet tenni egy iskolában, egy bizonyos körben, osztályban a gyerekekért, az emberekért, a jövő társadalmáért. — Hogy fogadta a hallgatóság Winkler Márta filmbeli és személyes bemutatkozását? — Rendkívül nagy lelkesedéssel, szinte felszabadította őket. Alighanem egy jövendő iskola barátságos, közvetlen, de lelkes és töretlen akaratú fanatikusát látták benne. Winkler Márta ugyan „csak” önmaga példáját mutatta meg, a szorongást oldó személyiséget, a közös cselekvések elevenségének szolgálatába szegődött pedagógust, de kényszerű harcokról is beszélt a „szakma” és a hivatal ostobaságai ellen, emögött fölsejlettek az alap 1 fokú oktatás komoly gondjai. Ezután volt egy rendez,, vény a szakmunkásképzésről, tükrözve az iskolaforma reális helyzetét, majd Kozma Tamás nevelésszociológus a középiskolák ügyében volt vendég az egyetem Auditorium Maximumában. A befejezés Huszár Tiboré volt, a felsőoktatás felől indulva a szocializmus mai főbb feladataihoz jutott el. Talán a három sorozat tanulságának is tekintete az, amit tőle hallottunk. Társadalmunk reformok folyamatában él, melyek életünk minden szféráját érintik. Ebben a társadalmi megújulásban az új értelmiségi nemzedékek részvételének minősége, szigorúsága, elszántsága és kezdeményező ereje bizonyosan meghatározó tényező. Takács Géza Kezdeményezés az értelmiségi önismeretért Beszélgetés egy Kossuth egyetemi közművelődési sorozatról MÚZEUMI VILÁGNAP Május 18-át a múzeumok nemzetközi napjává, múzeumi világnappá nyilvánította az UNESCO keretében működő ICOM, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa. A múzeumok a mai napon világszerte olyan programokkal várják a látogatókat, amelyek különösen vonzóvá tehetik e kulturális intézményeket. Debrecenben a Déri Múzeumban kisfilmeket vetítenek, P. Szalay Emőke a Déri-gyűjteményeket mutatja be. Az Irodalmi Múzeumban Arany Jánosrelikviákkal kedveskednek az érdeklődőknek, a Holló-emlékházban Bíró Lajos tart tárlatvezetést. A Bethlen utcai Delizsánsz kiállítóteremben Román Márta mutatja be a postatörténeti emlékeket. A Medgyessy Múzeumban a Kollégiumi Kántus ad koncertet. Ez a felsorolás is mutatja, hogy a múzeumi világnapon valóban a szokásostól eltérő „közönség-mágnes” programmal várják a látogatókat a múzeumok. Megszokott dolog, különösen ilyenkor, május közepén, az írásbeli érettségik időszakában, hogy hazánk múzeumait elözönlik a kiránduló középiskolás diákok. Megismerkednek azokkal a tárgyi, történelmi, irodalmi, néprajzi emlékekkel, amelyekről tanultak, amelyekről órákon hallottak. Minden bizonnyal a Magyarországon érettségizett diákok legtöbbje a tanulmányi kirándulásokon lépi át először a Nemzeti Múzeum és az ország többi múzeumának küszöbét. Nagyon fontos dolog ez, mert a tanórákon megszerzett ismeretanyagot a múzeumi látogatás emelheti élménnyé. De az utóbbi években örömmel láttuk, hogy iskolásokon, külföldi turistákon kívül a hazai látogatók száma is megnőtt múzeumainkban. Egyre többször találkozunk olyan emberekkel, akik megvásárolják a katalógust, a vezetőfüzeteket, és így járják végig a múzeumok termeit. Jele ez annak, hogy megnőtt hazánkban a magyar múlt iránti érdeklődés. Ezzel van nyilvánvaló összefüggésben múzeumaink növekvő látogatottsága. A Hajdú-Bihar megyei múzeumi hálózat az elmúlt évtizedekben örvendetesen fejlődött. A Déri Múzeum mellett Debrecenben és a megyében számos olyan értékes gyűjtemény van, amit érdemes megnézni a megyénkbe látogatóknak. A Déri Múzeum, a Kollégium, az Irodalmi Múzeum, a Hollóemlékház, a Medgyessy Múzeum a megyeszékhelyen, a szűkebb pátria értékeit őrző berettyóújfalui, hajdúszoboszlói, hajdúböszörményi, püspökladányi múzeumok, mindmind a keleti országrész múltjának sajátos emlékeit őrzik. Most, amikor a múzeumi világnapon felhívjuk a figyelmet a megyei múzeumi hálózat értékes gyűjteményeire, nem árt emlékezni arra, hogy ezek az intézmények vasárnaponként különböző programokkal is várják a kiállítások mellett a látogatókat. Bízunk abban, hogy a könyvtárak és a múzeumok lesznek a jövőben azok a kulturális intézmények, amelyek az eddigieknél jobban hozzá tartoznak majd életünkhöz. Erre hívja fel a figyelmünket a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa és a megyei múzeumi hálózat mai programja. F. T. Debreceni kaleidoszkóp A kulturális vetélkedő eredményei A Debreceni kaleidoszkóp elnevezésű kulturális vetélkedőt úttörők számára hirdette meg a Debrecen városi Tanács művelődésügyi osztálya, a Magyar Úttörőszövetség Debrecen városi Elnöksége, a Hazafias Népfront Debrecen városi Bizottsága, a Pedagógusok Szakszervezete Debrecen városi Bizottsága és a Kölcsey Művelődési Központ. A rendezvényt a Kölcsey Művelődési Központ és Ifjúsági Ház gondozta. A városi döntőre május 15-én került sor a művelődési központ ifjúsági házában. A pályaművekre több első, második és harmadik díjat adott ki a zsűri — ami a magas színvonalat jelzi. Hagyománykutatás, hagyományápolás témakörben Iskolánk környékének munkásmozgalmi hagyományai című munkájáért első díjat kapott a Tóthfalusi Sándor általános iskola Egyetértés raja. Ugyancsak első lett a Tóthfalusi Sándor általános iskola úttörőcsapata, ők a debreceni zenei élet történetét és fejlődését dolgozták fel. Második díjat a Debreceni képeskönyvért a Vénkerti általános iskola tanulói (Keresztes Katalin, Illyés Bernadette), Az MGM történetéért pedig a Nógrádi Sándor általános iskola tanulója (Kiss Gabriella) kapott. Három pályázat nyert harmadik díjat. Így indult meg a vasút Debrecenben — Új Élet parki általános iskola úttörőcsapata (Balogh Zsuzsanna, Lippai Zsuzsanna, Erdei Zoltán, Fényi László, Lippai László); A Megyei Könyvtár története — Vénkerti általános iskola, Patakvölgyi Piroska; Egy szegény bérház panaszai (novella) — Vérkerti általános iskola, Mile Judit. A képzőművészeti pályázaton elsők lettek a Nógrádi Sándor általános iskola tanulói (Oláh Erika, Bakó Andrea, Szűcs Sára). A zsűri négy második díjat adott ki, ezeket az Eötvös utcai általános iskola Móra Ferenc raja, a Tóthfalusi Sándor általános iskola 6. a osztálya és a Vénkerti általános iskola tanulója, Zarándy Péter kapták. Május 15-én délelőtt tartották meg várostörténeti ismeretekből a csapatok vetélkedőjét. Itt a Kardos utcai általános iskola 1. csapata bizonyult a legjobbnak, második a Kardos utcai általános iskola 2. csapata, harmadik a Vénkerti általános iskola 1. csapata lett. Az előadók vetélkedőjére délután került sor (az előadói ágazat új a Debreceni kaleidoszkóp történetében, lehetőséget ad a sajátos érdeklődés kibontakoztatására, ezúttal Debrecenhez fűződő alkotások — vers, próza — szerepeltek műsoron, és egy ismeretlen szöveg felolvasása. Első lett Csörsz Ilona (Tóthfalusi Sándor általános iskola), a második helyet Gevorgján András (Eötvös utcai általános iskola) szerezte meg, a harmadik helyen Stadler Zsolt (Tóthfalusi Sándor általános iskola) végzett. HAJDÚ-BIHARI NAPIó - 1883. MÁJUS 18 1 0