Hajdú-Bihari Napló, 1982. május (39. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-18 / 114. szám

Énekelj, magyar ifjúság! Gondolatok az általános és középiskolás kórusok megyei seregszemléjéről A „Viva, viva la musica” jeligeszerű kánonnak szabad magyar szövegváltozata kez­dődik e szavakkal. Kodály már 1941-ben megfogalmaz­ta: „Mélyebb zenei művelt­ség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltsá­gosok dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általá­nos, sokakra kiterjedő zene­kultúra termő talaja”. Világméretekben is igen tekintélyes zeneiskolai háló­zatunkban a tanulóifjúság mintegy 3 százaléka tanul hangszeren játszani. Ott van azonban a 97 százalék, akik elvben valamennyien éne­kelhetnek, ennek összes örö­met adó és továbbadó hatá­sával együtt. Az általános is­kolákban kötelező az ének­oktatás: itt kell élni a meg­szerettetés lehetőségével, mert oktatási rendszerünk sehogyan sem tud megbir­kózni a középfokon történő folyamatosság megteremtésé­vel, és ez erősen kérdésessé — mondjam: reménytelen­né? — teszi a felnőttkóru­sok utánpótlásának megol­dását. Jó, nem mindig elég, de azért valami van, alakul, fej­lődik — 14 éves korig. Kö­zépiskolai kórusbemutató azonban egyre nehezebben képzelhető el Debrecenben. Pedig vannak a megyében középiskolák, sőt a gimná­ziumban még énekkarok is. De a Kodály által szorgalma­zott, emberformáló, énekes alapú zenei műveltség egyre kevesebb tápot kap ezekben az iskoláikban. Fájdalmasan tapasztalhattuk ezt az Éneklő Ifjúság május 9-i Bartók ter­mi gálamatinéján, ahol a megye nyolc általános isko­lája mellett mindössze két középiskola (Református Kol­légium Gimnáziuma és Ko­dály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola) és a 127. számú Szakmunkásképző In­tézet szerepelt kórusaival. Hiába örülhettünk egy héttel korábban a kollégiumi kórus tv-közvetítette budapesti sze­replésének — külön is an­­nak, hogy a több száz fős összkarnak Berkesi Sándor vezényelhette A magyarok­hoz kórushimnuszát —, hiá­ba hozott a városnak dicső­séget a szakközépiskolai Ko­dály leánykar belgiumi első díja: tudjuk, hogy ezekben az intézményekben olyan a profil, hogy a zene bizonyos elsőbbséget élvez. Nem ők képviselik a sokakat, akikre Kodály a zenekultúránál gondolt. Debrecenben idén tizedszer rendezik meg a Bartók Béla nemzetközi kó­rusversenyt. Valahol hiány­zik ennek a városbéli bázisa, ami annál elgondolkodtatóbb, mivel ez a fesztivál a kortárs zene fóruma, és ez még ki­­műveltebb füleket igényel. Versenyképes községi kórusok­ ban viszont egyértelműen örömet okozó jelenség is, és ez a megye városainak, köz­ségeinek egyre erősödő je­lenléte a kóruséletben. A me­gyei díszhangversenyen Be­rettyóújfalu, Derecske, Egyek, Hajdúböszörmény és Püspök­ladány általános iskolái iga­zolták, hogy versenyképesen tudnak beleszólni az iskolák énekkari mozgalmába. Igazságtalanok­­volnánk, ha nem szólnánk az énektaná­rok valóban objektív nehéz­ségeiről. Az ötnapos tanítási héttel tovább zsugorodó óra­szám újabb próbatétel lesz számukra. Már hallani a ké­ső délutánra tervezett, külön visszajövetelt igénylő ének­kari órákról. Pedig így sem könnyű például a Bányai Jó­önkéntelenül is ez a gond foglalkoztatja az embert, amikor az általános iskolák évenként megrendezett Bé­ke-barátság hangversenyeit hallgatja. Május 7-én idén is megrendezték a sok száz énekes gyermek seregszemlé­jét, ráadásul előzetes váloga­tás alapján. Ez egyfelől jó, mert annyi a kórus, hogy ki lehet közülük válogatni a legjobbakat. A Bartók te­rembe csak a legjava kerül­jön. Másfelől a színvonal emelésére is ösztönöz, és ez is jó. Akkor hát mi a rossz? Igazában ilyet nem mond­hatunk: legfeljebb az igé­nyesség fokozódását várhat­juk el a válogatás után benn­maradt kórusoktól, és e te­kintetben vannak még egye­netlenségek. Nem kirívóak, mert a karvezetők egyre job­ban fel tudják mérni kóru­suk teherbíró képességét, és a kiválasztott művek­ ritkábban lépik túl a teljesíthetőség határát. Külön öröm volt a centenárium alkalmából fel­csendülő, többeknél is jól megoldott Kodály-gyermek­­karokat hallani. A „még nem elég” igénye azonban sokszor ott motoszkál a hallgatóban, h­a Általános Iskolában 40 főre szabott teremben 100 ta­gú kórussal foglalkozni, noha abban az épületben más adottság tényleg nincs. De mi lesz ennek a nemzetközi érmes kórusnak a jövője ilyen perspektívák mellett, és mi lesz a kevésbé kvalifikált kórusokkal? Megannyi kérdés, de mi­kor vessük fel, ha nem a ma­gyar zenét világhírűvé tevő Kodály Zoltán születési cen­tenáriumán? Állami és tár­sadalmi vezetőinket, tudjuk, szintén foglalkoztatja ez a gond, és csak köszönet jár nekik azért a jó szolgálatért, amelyet a zene ügyének e hangverseny megrendezésé­vel tettek. A megyei és a Debrecen városi Tanács mű­velődésügyi osztályai, a me­gyei KISZ-bizottság, a me­gyei és a Debrecen városi út­törőelnökség a kórusok és vezetőik jutalmazásával, munkájuk elismerésével is jelezték érdekeltségüket eb­ben a nemcsak szakmai ügy­ben. Soroljuk fel mi is a kö­zös éneklés fáradhatatlan munkásait, az énekkarokat és vezetőiket, akiken áll vagy bukik, hogy énekel-e még sokáig a magyar ifjúság. Debreceni általános isko­lák: Ady Endre (Haller Ist­ván), Eötvös utcai (Tóth Ti­­hamérné), Kardos utcai (Úti László­né), Petőfi Sándor (Molnár Györgyné), Nógrádi Sándor (Czifra Sándor), Bá­nyai Júlia (Kissné Weiser Katalin), Szoboszlói úti (Ko­vács Valéria), Új Élet parki (Almási Lajos), Komócsin Zoltán (Fejes Jánosné), Ta­nítóképző Főiskola Gyakorló (Straky Tiborné) és Vénkerti (Martinovics Ferenc). Zongo­rán dr. Szöőr Józsefné, Bar­­tus Gabriella, Joób Árpádné és Balázsy Péterné, fuvolán Móré Irén működött közre. Az Éneklő Ifjúság dísz­­hangverseny: Berettyóújfalui gyermekváros kisdoboskó­rusa (Csuka Imréné), Hajdú­­böszörmény 2. számú Álta­lános Iskola (Gerbár László­­né), Egyeki Általános Iskola (Tasi Gáborné), Püspökladá­nyi Zalka Máté Általános Iskola (Lövei Ilona), Derecs­kei Bocskai Általános Iskola (Alföldy Zsoltné), valamint a már említett debreceni Nóg­rádi Általános Iskola, Bányai Júlia és Tanítóképző Gya­korló Iskola kórusai, végül a középiskolások: Kodály Szakközépiskola (Kövics Zoltán), Református Kollé­gium Gimnáziuma (Bér­kesi Sándor) és a 127. Ipari Szak­munkásképző Intézet kórusa (Fasching Zsuzsa.) Straky Tibor Hiányzó énekkari bázis A jelenkor vizsgálata nem egy tudományegyetemi tan­szék feladata, önismeretből, társadalmi-kulturális tájé­kozottságból nem lehet szi­gorlatozni, a szemináriumi témák közé nehéz beilleszte­ni a társadalmi magatartás, ítéletalkotás, a közösségi cselekvő szándék gondjait. Mindezeknek a meghatározó személyiségjegyeknek és tu­dáselemeknek az egyetemi élet nem kötött formáiban kellene kiformálódnia, össze­gyűlnie. Ezért kelthetne jogosan nagyobb figyelmet egy fiatal tudományos szocializmust oktató, Pappné Belányi Zsu­zsa■ másfél éves folyamatos programja, mellyel az egye­temisták számára fórumot kínált, mai tudás közvetíté­sét szervezte meg, a megis­merés és ítéletalkotás közös­ségi formáihoz hozott létre teret. Őt kérdezem a prog­ram kereteiről és a sorozat témaköreiről: — BBS Klubnak neveztük magunkat. Az elmúlt másfél év alatt három, nagyjából egységes témakörről szervez­tem beszélgetéseket. Minden alkalommal volt filmvetítés, többnyire a Balázs Béla Stú­dió filmjeiből, innen a ne­vünk is; a kezdeti progra­mok külön előadók, vendé­gek részvétele nélkül foly­tak, de aztán a meghívottak­nak a továbbiakban egyre fontosabb szerep jutott. Az egyes foglalkozásokat kéthe­tenként tartottuk, a beszél­getést, vitát időben sohasem korlátozva. Az első sorozat témája a közművelődés és demokratizálódás volt, ezt a félévet az első éves népmű­velés szakosok igényeire és aktivitására alapozva szer­veztem meg, együttműködve velük. — Fel tudnád idézni az összejöveteleitek hangulatát, vitáit és néhány tanulságát? — Az első sorozat az ér­tékrendszer és a forradalmi­­ság felől közelített saját cél­kitűzése felé. A szellemi ha­gyományok mai helyzetével szembesülve arra jutottunk, hogy a közösségi cselekvés egészen más útjait kell ke­resni a jövőben. Vitézy—Szalay Leleplezés című filmje a munkásműve­lődés ügyében volt tanú: a felülről oktrojált népművelés teljesen idejét múlta. Volt egy rendezvényünk az épí­tők munkásszállóján, ahol a beszélgetésben részt vevő munkásoktól hallhattuk, őket elsősorban munka- és élet­­körülményeik mindennapi gondjai foglalkoztatják. A népművelésnek a társadalmi csoportok saját, külön szfé­ráiban kell elsősorban csele­kednie, mert ha felül vagy kívül marad, csak tartalmat­lan vagy egyoldalú kapcso­latokkal dicsekedhet. A második sorozat vetíté­seihez már vendégeket is hívtunk. Először az egykori debreceni népi kollégisták bizonyították emlékező pár­beszédükkel, hogy az egykori ellentétek alig módosult for­mában, feloldatlanul, lezá­ratlanul élnek bennük. Az érdeklődés nagy volt, de jel­lemző módon a diákok teljes újdonságként fogadták a hallottakat. Ugyanekkor vol­tak vendégeink a budapesti Rajk-kollégisták is. ők for­dították le a NÉKOSZ-örök­­séget a mai lehetőségek nyelvére, kritikus bátorság­gal és önismerettel. A NÉ­­KOSZ után a KISZ volt a téma, egybevetési szándék­kal. Vendégül láttuk a miskol­ci kollektív ház fiatal építész lakóit is, együttélésük kró­nikája a közösségi életforma gazdag értéklehetőségeit bi­zonyította, de egyszersmind vállalkozásuk elszigeteltsé­gét, önkéntes és kénytelen korlátozottságát. Majd az utolsó program, már az iskolasorozathoz át­kötve, a SZÉT ügye volt. A kérdés úgy vetődött föl, meg­felelő-e arra a SZÉT, hogy eredményesen segítse a szak­munkásból értelmiségivé vá­lást? A BBS filmjének, a szociológus és a közgazdász Antal Lászlónak egyaránt súlyos kétségei voltak: a se­gítő szándék adminisztratív intézményesítése, a társadal­mi környezet hátráltató té­nyezői, egyéb okokkal együtt alaposan csökkentik a forma hatékonyságát. — Úgy tudom, a harmadik sorozat előtt, a szervezés során, kapcsolatokat kereste­tek az egyetemen kívül is. — Igen, a tanítóképző né­hány érdeklődő hallgatójával beszéltem, aztán sokszorosí­tott tájékoztatókat, meghívó­kat is küldtünk több debre­ceni iskolába. Sajnos nem lett eredménye, nincsenek hagyományai az oktatási in­tézmények efféle kapcsola­tainak. — Térjünk át a harmadik sorozat érdekesebb mozzana­taira ! — Az első két összejövetelt általános közoktatási problé­mának szenteltük. Ferge Zsuzsa az iskolarendszer szo­ros társadalmi meghatáro­zottságáról beszélt, vonzó, őszinte és nyílt kritikusság­­gal. Aztán az Alföldben fo­lyó iskola­vita résztvevői közül volt vendégünk Varga Csaba és Csengey Dénes, utóbbi vitavezetőként. Mind­­két alkalommal kiderült, gyors, alapvető, hathatós át­alakulásra az iskolaügyben nincs lehetőség, noha a gondok súlyosak és sürge­­tőek. A cselekvési lehetősé­get a két beszélgetés tanul­ságai szerint inkább az egyéni elszántság, kezdemé­nyezés irányában kell keres­nie a változást akaróknak. Csattanós igazolása volt mindezeknek Winkler Márta iskolapéldája. Ez a pesti ta­nítónő bebizonyította, meny­nyi mindent lehet tenni egy iskolában, egy bizonyos kör­ben, osztályban a gyereke­kért, az emberekért, a jövő társadalmáért. — Hogy fogadta a hallga­tóság Winkler Márta filmbe­li és személyes bemutatkozá­sát? — Rendkívül nagy lelkese­déssel, szinte felszabadította őket. Alighanem egy jöven­dő iskola barátságos, közvet­len, de lelkes és töretlen akaratú fanatikusát látták benne. Winkler Márta ugyan „csak” önmaga példáját mu­tatta meg, a szorongást oldó személyiséget, a közös cse­lekvések elevenségének szol­gálatába szegődött pedagó­gust, de kényszerű harcokról is beszélt a „szakma” és a hivatal ostobaságai ellen, emögött fölsejlettek az alap­ 1 fokú oktatás komoly gond­jai.­­ Ezután volt egy rendez,,­­ vény a szakmunkásképzés­ről, tükrözve az iskolaforma reális helyzetét, majd Kozma Tamás nevelésszociológus a középiskolák ügyében volt vendég az egyetem Audito­rium Maximumában. A befejezés Huszár Tiboré volt, a felsőoktatás felől in­dulva a szocializmus mai főbb feladataihoz jutott el. Talán a három sorozat ta­nulságának is tekintete az, amit tőle hallottunk. Társa­dalmunk reformok folyama­tában él, melyek életünk minden szféráját érintik. Eb­ben a társadalmi megújulás­ban az új értelmiségi nem­zedékek részvételének minő­sége, szigorúsága, elszántsá­ga és kezdeményező ereje bizonyosan meghatározó té­nyező. Takács Géza Kezdeményezés az értelmiségi önismeretért Beszélgetés egy Kossuth egyetemi közművelődési sorozatról MÚZEUMI VILÁGNAP Május 18-át a múzeumok nemzetközi nap­jává, múzeumi világnappá nyilvánította az UNESCO keretében működő ICOM, a Mú­zeumok Nemzetközi Tanácsa. A múzeumok a mai napon világszerte olyan programokkal várják a látogatókat, amelyek különösen vonzóvá tehetik e kul­turális intézményeket. Debrecenben a Déri Múzeumban kisfilmeket vetítenek, P. Sza­­lay Emőke a Déri-gyűjteményeket mutatja be. Az Irodalmi Múzeumban Arany János­­relikviákkal kedveskednek az érdeklődők­nek, a Holló-emlékházban Bíró Lajos tart tárlatvezetést. A Bethlen utcai Delizsánsz kiállítóteremben Román Márta mutatja be a postatörténeti emlékeket. A Medgyessy Mú­zeumban a Kollégiumi Kántus ad koncertet. Ez a felsorolás is mutatja, hogy a múzeumi világnapon valóban a szokásostól eltérő „kö­zönség-mágnes” programmal várják a láto­gatókat a múzeumok. Megszokott dolog, különösen ilyenkor, má­jus közepén, az írásbeli érettségik időszaká­ban, hogy hazánk múzeumait elözönlik a ki­ránduló középiskolás diákok. Megismerked­nek azokkal a tárgyi, történelmi, irodalmi, néprajzi emlékekkel, amelyekről tanultak, amelyekről órákon hallottak. Minden bi­zonnyal a Magyarországon érettségizett diákok legtöbbje a tanulmányi kiránduláso­kon lépi át először a Nemzeti Múzeum és az ország többi múzeumának küszöbét. Nagyon fontos dolog ez, mert a tanórákon megszer­zett ismeretanyagot a múzeumi látogatás emelheti élménnyé. De az utóbbi években örömmel láttuk, hogy iskolásokon, külföldi turistákon kívül a hazai látogatók száma is megnőtt mú­zeumainkban. Egyre többször találkozunk olyan emberekkel, akik megvásárolják a ka­talógust, a vezetőfüzeteket, és így járják vé­gig a múzeumok termeit. Jele ez annak, hogy megnőtt hazánkban a magyar múlt iránti érdeklődés. Ezzel van nyilvánvaló összefüg­gésben múzeumaink növekvő látogatottsága. A Hajdú-Bihar megyei múzeumi hálózat az elmúlt évtizedekben örvendetesen fejlő­dött. A Déri Múzeum mellett Debrecenben és a megyében számos olyan értékes gyűjte­mény van, amit érdemes megnézni a me­­gyénkbe látogatóknak. A Déri Múzeum, a Kollégium, az Irodalmi Múzeum, a Holló­emlékház, a Medgyessy Múzeum a megye­­székhelyen, a szűkebb pátria értékeit őrző berettyóújfalui, hajdúszoboszlói, hajdúbö­szörményi, püspökladányi múzeumok, mind­mind a keleti országrész múltjának sajátos emlékeit őrzik. Most, amikor a múzeumi vi­lágnapon felhívjuk a figyelmet a megyei múzeumi hálózat értékes gyűjteményeire, nem árt emlékezni arra, hogy ezek az in­tézmények vasárnaponként különböző prog­ramokkal is várják a kiállítások mellett a látogatókat. Bízunk abban, hogy a könyvtá­rak és a múzeumok lesznek a jövőben azok a kulturális intézmények, amelyek az ed­digieknél jobban hozzá tartoznak majd éle­tünkhöz. Erre hívja fel a figyelmünket a Mú­zeumok Nemzetközi Tanácsa és a megyei múzeumi hálózat mai programja. F. T. Debreceni kaleidoszkóp A kulturális vetélkedő eredményei A Debreceni kaleidoszkóp elnevezésű kulturális vetél­kedőt úttörők számára hirdet­te meg a Debrecen városi Ta­nács művelődésügyi osztálya, a Magyar Úttörőszövetség Debrecen városi Elnöksége, a Hazafias Népfront Debrecen városi Bizottsága, a Pedagó­gusok Szakszervezete­ Debre­cen városi Bizottsága és a Kölcsey Művelődési Központ. A rendezvényt a Kölcsey Művelődési Központ és Ifjú­sági Ház gondozta. A városi döntőre május 15-én került sor a művelődési központ ifjúsági házában. A pályaművekre több első, második és harmadik díjat adott ki a zsűri — ami a magas színvonalat jelzi. Hagyománykutatás, hagyo­mányápolás témakörben Isko­lánk környékének munkás­mozgalmi hagyományai című munkájáért első díjat kapott a Tóthfalusi Sándor általá­nos iskola Egyetértés raja. Ugyancsak első lett a Tóth­falusi Sándor általános iskola úttörőcsapata, ők a debreceni zenei élet történetét és fejlő­dését dolgozták fel. Második díjat a Debreceni képes­könyvért a Vénkerti általá­nos iskola tanulói (Keresztes Katalin, Illyés Bernadette), Az MGM történetéért pedig a Nógrádi Sándor általános iskola tanulója (Kiss Gab­riella) kapott. Három pályá­zat nyert harmadik díjat. Így indult meg a vasút Deb­recenben — Új Élet parki ál­talános iskola úttörőcsapata (Balogh Zsuzsanna, Lippai Zsuzsanna, Erdei Zoltán, Fé­nyi László, Lippai László); A Megyei Könyvtár története — Vénkerti általános iskola, Pa­takvölgyi Piroska; Egy sze­gény bérház panaszai (novel­la) — Vérkerti általános is­kola, Mile Judit. A képzőművészeti pályáza­ton elsők lettek a Nógrádi Sándor általános iskola tanu­lói (Oláh Erika, Bakó And­rea, Szűcs Sára). A zsűri négy második díjat adott ki, ezeket az Eötvös utcai álta­lános iskola Móra Ferenc raja, a Tóthfalusi Sándor ál­talános iskola 6. a osztálya és a Vénkerti általános iskola tanulója, Zarándy Péter kap­ták. Május 15-én délelőtt tar­tották meg várostörténeti is­meretekből a csapatok vetél­kedőjét. Itt a Kardos utcai általános iskola 1. csapata bizonyult a legjobbnak, má­sodik a Kardos utcai általá­nos iskola 2. csapata, harma­dik a Vénkerti általános is­kola 1. csapata lett. Az előadók vetélkedőjére délután került sor (az elő­adói ágazat új a Debreceni kaleidoszkóp történetében, lehetőséget ad a sajátos ér­deklődés kibontakoztatására, ezúttal Debrecenhez fűződő alkotások — vers, próza — szerepeltek műsoron, és egy ismeretlen szöveg felolvasá­sa­. Első lett Csörsz Ilona (Tóthfalusi Sándor általános iskola), a második helyet Ge­­vorgján András (Eötvös ut­cai általános iskola) szerezte meg, a harmadik helyen Stad­ler Zsolt (Tóthfalusi Sándor általános iskola) végzett. HAJDÚ-BIHARI NAPI­ó - 1883. MÁJUS 18 1­ 0

Next