Hajdú-Bihari Napló, 1982. május (39. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-28 / 123. szám
Pmfm 16 M0GYHR SZOCIOLISIHHUNKnSPnRIHG1OU-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGONEK LaPJa Az MTESZ tudományos ülésszakának pénteki programja A tudományos ülésszak utolsó napján, május 28-án 14 órától a Technika Házában Innováció és műszaki fejlesztés címmel Perger László, a Könnyűipari Tervező Vállalat Létesítményfőnökség helyettes vezetője tart előadást. Szintén a Technika Házában 14 óra 30-tól tartja meg előadását dr. Obádovics J. Gyula egyetemi tanár A számítástechnika időszerű kérdései Magyarországon címmel. A Bőrgyártás kemizálásának jelenlegi állása és lehetőségei címmel dr. Tóth Béla műszaki tanács,adó, a kémiai tudományok kandidátusa tart előadást ugyancsak a Technika Házában május 28-án 15 órától. Ijijii Mlipi Az idén június 18-án kezdődnek meg az augusztus végéig tartó győri zenei nyár eseményei. A már hagyományosnak számító rendezvénysorozat újszerűsége az, hogy eseményeit nem sűrítik egykét hétbe. Éppen ellentétesen, a cél az volt, hogy egész nyáron színvonalas, kellemes időtöltést nyújtsanak a Rába parti város lakóinak és az oda látogató turistáknak. A megnyitón — június 18- án — emlékeznek meg Joseph Haydn születésének 250. évfordulójáról. A Kisfaludy Színház zenés tagozata ez alkalommal viszi színre Magyarországon először a zeneszerző Philemon és Baucis című kisoperáját, a Győri Balett pedig előadja az Évszakok című oratorikus Haydn-műre komponált táncjátékot. A színház lesz a színhelye a Zene, zene, zene című műsornak, amelyet július 15-én a televízió egyenes adásban közvetít. A műsorban fellép egyebek között Simándy József Kossuth-díjas kiváló művész, Varasdy Emmi zongoraművész és Szabó Gyula színművész. A könnyűzene kedvelői láthatják július elején Kálmán Imre Marica grófnő című nagyoperettjét a győri színház előadásában, továbbá Gyurkovics Zsuzsa Örök randevú című sanzonestjét. A győri nyár ideje alatt kilenc kiállítás nyílik a Rába parti város kiállítótermeiben. ORVOSMETEOROLÓGIA fokozatos napozás A következő napokban viszonylag csendes, eseménytelen időjárás valószínű, mindössze a hét végén kell számítani egy gyenge hidegfront átvonulására. Ez azonban az egészséges emberek szervezetét nem veszi különösebben igénybe. Az időszak folyamán általában sok napsütés várható, ezért jó tudni, hogy a túlzásba vitt napozásnak ártalmas hatásai is lehetnek. Az ilyenkor már igen erős napsugárzás rosszullétet, leégést okozhat. Egyes napokon gyakran fülledtnek érezhetjük a levegőt. Ilyenkor szervezetünk folyadékvesztesége igen jelentős lehet A hiányt legcélszerűbben ásványi sókban gazdag forrásvízzel vagy teával pótolhatjuk. Ugyancsak nagy veszélyt jelent, ha a forróságtól menekülve felhevült testtel ugrunk a hideg vagy a hűvös vízbe. összefoglalva a meleg ellen úgy védekezhetünk leghatásosabban, ha kerüljük a nehéz, kalóriadús ételeket, és a fokozatosság elvét betartva alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez. SÖRÖSKUPÁK Sajátságos hobbinak hódol Nyári György, a szombathelyi Domus Áruház dolgozója: söröskupákat gyűjt. Több mint 300 darabból áll a gyűjteménye (MTI-fotó: Pólya Zoltán felvétele — KS) CSAK LASSAN... (Fotó: Tárkányi Béla) Harcászati gyakorlat A Magyar Néphadsereg kijelölt csapatai az éves kiképzési terveknek megfelelően — tartalékos hadkötelesek bevonásával — harcászati gyakorlatot hajtanak végre. ELSŐ HELY. Az 1981. évre meghirdetett megyei tejtermelési versenyben a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság ismét első helyen végzett. A tej hozam tehenenként átlagosan 5487 liter volt. ISKOLAI HANGVERSENY. A Nógrádi Sándor Általános Iskolában (Bocskai tér 1.) május 29-én, szombaton 10 órától rendezik meg az iskola énekkarának évzáró ünnepségét. HALAK A RIZSTELEPEN A halhústermelés növelésének új, gazdaságos módszereit mutatták be a rizstermelő mezőgazdasági üzemek szakembereinek a tiszasülyi Béke és Barátság Termelőszövetkezetben. A Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság tervei alapján egy kiöregedett, 22 hektáros rizstelepen létesítettek halastavat kísérleti céllal. A kísérlet bevált. Egy-egy hektár hozama meghaladja az 1,2 tonnát. A kísérleti halastóról együttesen 384 mázsa halat vihetnek piacra, több mint másfél millió forint értékben (MTI-fotó: Csikós Ferenc felvétele — KS) MOZI • SZÍNHÁZ * TV MOZI TV Szexis hétvége (olasz—francia, 16). Apolló n. 10, n. 12, hn. 2, Meteor f. 6, Meteor kert hn. 9, Víg hn. 4, 6, n. 9. A nagy éjszakai fürdőzés (bolgár). Művész f. 8. A festmény titka (szovjet). Apolló 4, 6, Meteor f. 4, Víg n. 10, n. 12. Kaparj, kurta (csehszlovák). Meteor f. 8. A Hótündér (szovjet). Meteor mese f. 4, f. 6. Hurrikán (amerikai). Híradó f. 10, hn. 8. Az inkák kincse (bolgár— NSZK). Horváth Árpád f. 7. Jöjjön el egy kávéra hozzánk! (olasz, 16.) Víg kamara f. 5, f. 7. Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit (amerikai— NSZK). Diszkómozi 7-től 11-ig, Diszkó közben vetítés. Keoma (olasz). Petőfi kert 1. Róma (amerikai, 16). Apolló 8. S. O. S. Concorde (amerikai). Klinika 5. Szállnak a darvak (szovjet). Művész 5. Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (amerikai—olasz) Delta 6. Vuk (magyar rajz). Híradó f. 12, hn. 2, hn. 4, hn. 6, Víg n. 3. SZÍNHÁZ Műv. Központ: Ma 19 órakor: Nabucco Szentpétery-b. Hungária Ma 19 órakor: Autóbusz Kossuth-b. BUDAPEST, 1. 7.58 Műsorismertetés. 8.00 Idősebbek is elkezdhetik ... Tévétorna. 8.05—9.25 Iskolatévé. 9.50 —10.00 Lottósorsolás. Közvetítés az RTV Kereskedelmi és Propagandairoda Hargita stúdiójából. 10.35—10.55 Iskolatévé. 14.15 —15.50 Iskolatévé (Ism.). 15.52 Műsorismertetés. 15.55 Hírek. 16.05 A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei. Arz első cigányfalu. 16.35 Reklám. 16.45 Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. 17.05 Csali. Horgászműsor. 17.25 Keresztkérdés. Fejtörőjáték. 17.55 Ablak. 19.00 Reklám. 19.10 Idősebbek is elkezdhetik ... Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tvhíradó. 20.00 Delta. Tudományos híradó. 20.25 25 éves a Magyar Televízió, 3. rész 21.40 A hét műtárgya. Hollósy Simon: Rákóczi induló. 21.45 Családi kör. Szülők, nevelők műsora. Elszakadásook. 22.35 Tvhíradó. 3. 22.45—23.45 Oldjuk meg!... Kémia. BUDAPEST, 2. 18.38 Műsorismertetés. 18.40 Reklám. 18.45 Beszédtéma — beszéljünk róla! Balogh Mária műsora. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A magyar csoda. (A Telepódium kabaré április 17-i bemutatójának ismétlése.) 21.15 Tv-híradó. 2. 21.35 Reklám. 21.45 Ki fizeti a révészt? Angol tévéfilmsorozat. 6. rész: At a folyón. 22.35— 23.05 Parabola. POZSONY. 19.25 A napocska. 9.45 Tévéjáték (ism.). 11.05 Tévémagazin (ism.). 11.45 Híradó. 15.30 Rövidfilmek. 16.30 Rob Roy (angol filmsorozat). 17.00 Fiatalok tévéklubja. 17.40 Tévétanácsadó. 18.00 Pozsonyi magazin. 18.15 Franciaország (természetfilm). 18.40—19.10 Dokumentumműsor. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A mennyország elfoglalása (francia tévésorozat). 21.05 Vetélkedő. 21.45 Világhíradó. 22.00 Gyilkos kétségek. (cseh film). 23.25 20.15 Zenés műsor. POZSONY, 2. 15.15 Híradó. 15.30 Riportműsor. 16.30 A pozsonyi Lyra dalfesztivál, felvételről. 18.50 Vitaműsor. 19.30 Francia nyelvtanfolyam. 20.05 Pozsonyi Lyra 1982. (helyszíni közvetítés). 21.20 Híradó. 21.50 Festett világ (tévéfilm) . BUKAREST 14.30 A volánnál. Autóvezetőknek. 16.50 A legkisebbeknek. 19.00 Tv-híradó. 19.30 Gazdasági figyelő. 19.45 Jane Pittmann. Amerikai játékfilm. 21.20 Dallamok. 21.45 Tv-híradó. UNGYAR 17.00 Fiatalok alkotása. 17.15 Ma van a határőrök napja. 17.30 A Szovjetunió állami fúvószenekara játszik. 18.00 Tvdokumentumfilmek Kijevről. 19.00 Tv-híradó. 19.45 Hangverseny a határőrök napja tiszteletére. 21.20 A világ eseményei. 21.35 Tv-játék. A NYÍREGYHÁZI RADIO MOSÓRA 17.00 Hírek. Időjárás. Lapszemle. 17.05 Jó hétvégét! Kulturális és sportprogramajánlat. 17.15 Körkép. Angyal Sándor hétvégi jegyzete. 17.20 Húszon innen, húszon túl. Ifjúsági magazin. Riporter: Váczi Szabó Márta és Pálfi Balázs. 18.00 Észak-tiszántúli krónika. 18.25 Hangszerszólók. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Ágoston István.) HÍREK 1982. május 21. péntek ÉVFORDULÓNAPTÁR Emil, Csanád napja A Nap dél 4.54 — nyugszik 20.29 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS péntek estig: A délutáni órákban várható gomolyfelhősödés, és egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat A délkeleti szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 25, 30 fok között alakul. A Balatonvizének hőmérséklete Siófoknál csütörtökön 11 órakor 24 fok volt TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szombattól keddig. Eleinte időnként megnövekvő gomolyfelhők alakulhatnak. Később általában kevés lesz a felhő, sok a napsütés. Legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12, 17 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. (MTI) GYERMEKRAJZ-KIÁLLÍTÁS. A debreceni városi könyvtár Petőfi-emlékkönyvtárában Tanács utca 13. május 29-én, szombaton 10 óra 30 perckor Gonda Zoltán grafikus nyitja meg a „Nagyszüleim és én” című gyermekrajz-kiállítást. FOTÓ ÁRVERÉS. Magyarországon először rendezik meg afotó- és optikai régiségek árverését, június 1-én délután 5 órakor a Magyar Kereskedelmi Kamara épületében. Az érdeklődők muzeális értékű fényképezőgépekre, fényképekre, optikai cikkekre licitálhatnak. A BÉKE- ÉS BARÁTSÁGI HÓNAP mai programja. Délelőtt 9 órától a hajdúszoboszlói városi fürdő bejárata előtt „Irodalom, béke, turizmus” címmel könyvvásárt rendeznek. A Gambrinus étterem olasz ételkülönlegességekkel várja a vendégeket. Délután 15 órától a berettyóújfalui művelődési házban külpolitikai fórumot rendeznek, előadó dr. Kovács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. RITKA SZERENCSE. Az NDK-beli Rübelandban vendégeskedő magyar barlangkutató csoport, a Labor Műszeripari Művek amatőr barlangászai a Német Demokratikus Köztársaság egyik legismertebb és legnagyobb cseppkőbarlangjában egy általuk fölfedezett üregben ősállatok temetőjére bukkantak. Százharminc évvel ezelőtt, 1851 május 28-án született ötvös községben, és 83 éves korában, 1831 ben hunyt el Budapesten Rákot Szidi, a neves drámai színésznő Rákosi Jenő és Viktor testvért Beöthy László szvniigazgató édesanyja. Először 1887-ben lépett fel budai Népszínházban. 1868-ban beiratkozott a Színi Tanodába, már két évvel később a Nemzet Színház tagja lett. Amikor 1872 ben férjhez ment Beöthy Zsol íróhoz, megvált a színpadtól. 0 esztendővel később elvált, s ekkor a Népszínházhoz szerződött 1885-től ismét a Nemzeti Színhá tagja volt. 1892-ben színtiskot nyitott, és sok tehetséget nevel a színpad számára. 1909-ben Nemzeti Színház örökös tagj lett. Művészete jellegzetes módot öreg korában érte el a tetőfokét amikoris kellemetlen idős nőalakok ábrázolásában érvényesült — ösztönös, egyszerű eszközökkel — játékmodora és nagy mesterségbeli tudása. Számo filmszerepet is alakított. A több között ő játszotta Kisfalud: „Csalódások” című darabjánál Lucáját, Harsányt „A vén gazember”-ében Perkálnét, Gaá „A peleskei nótárius” című darabjában Tóti Dorkát. BÉKEGYŰLÉS. A Hazafias Népfront belvárosi III. évifi. körzeti bizottsági (Debrecen, Monti ezredes utca 3.) ma, május 28-án 1 órától békegyűlést rendez. ÚJ LEVELEZŐLAP. A mecseki szénbányászat 200 éves jubileuma alkalmából új alkalmi levelezőlapot jelente meg a posta június 10-én. A levelezőlapot Dudás Lásdó grafikusművész terve alapján az Állami Nyomdában készítették százezer példányban. JÁTSZÓHÁZ. A hajdúböszörményi művelődési központ klubhelyiségében május 29-én, szombaton délelőt 9 óra 30-kor bábkészítő és játékfoglalkozást rendeznek az alsó tagozatos tanulók részére. FÉNYSZÓRÓ-BEÁLLÍTÁS A közlekedésbiztonsági akciósorozat keretében a Magyar Autóklub szakembere: május 29-én, szombaton Tégláson, a Hajdúsági Iparművek bejárata előtti parkolóban díjmentes fényszóró-beállítást végeznek. HÁZI MUZSIKA. A debreceni MÁV Filharmonikusok Zenekara székházában (Debrecen, Simonffy utca 1/C) május 29-én, szombaton este 19 órától a zenekar szólistái és kamaracsoportjai lépnek fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET. Debrecen város területén május 29-én, szombaton reggel 6 órától vasárnap reggel 6 óráig dr. Nagy Zsigmond (Debrecen, Laktanya utca 35., telefon: 24-402), május 30-án, vasárnap reggel 0 órától hétfőn reggel 6 óráig dr. Márkus István (Debrecen, Nagyerdei körút 24. II. emelet, telefon: 22-194) lesz az ügyeletes állatorvos. KORSZERŰ FÜRDŐSZOBA-FELSZERELÉSEK. A házgyári lakások méreteihez igazodó fürdőszoba-felszerelések gyártását kezdte el két ipari szövetkezet: a Lőrinci Műanyagipari és az Általános Gép- és műanyagipari Szövetkezet. Már nemcsak darabonként, hanem egységcsomagban összeállítva is szállítják a kereskedelemnek. A jelenlegi választék fekete-fehér és korallszínű. ÜNNEPI KÖNYVHÉT. A hajdúhadházi Földes János nagyközségi könyvtárban ma, május 28-án 19 órától tartják a könyvhét ünnepi megnyitóját, ahol Lakatos István színművész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja mutatja be József Attila-műsorát. AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ Ferenczfalvi Éva Telefon: 12*144 KÖZLEMÉNYEK A Debreceni Agrártudományi Egyetemi Tangazdaság (Debrecen, Böszörményi út 138.) F. 561 626-tól F. 561 650-ig cégszerűen aláírt keretösszeg nélküli elszámolási utalványai elvesztek. Használata május 21-től érvénytelen. (x) Cipészműhelyem a Mester utcáról a Batthyány utca 12. se. alá költözött. Rozsnyai Sándor, cipész kisiparos, (x) HT^O-bihaU NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József - Főszerkesztő-helyettes: Boda István, Szerkesztőség: Debrecen. «»hn Imrén* T^tel?n: .12"1!*' nyq,TMlai ÜByf!,elj. 16-693 3 Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős Ipadó. dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint — Index 26 027 — ISSN 0133—1031 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István