Hajdú-Bihari Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-13 / 189. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! m­fl PLO Debreceni diákcentrum Munka- és albérletközvetítői iroda A tavaszi forradalmi ifjú­sági napok idei eseménysoro­zata keretében ifjúságpoliti­kai klubot létesített a me­gyeszékhelyen a KISZ Deb­receni városi Bizottsága. A klub üzemeltetésére szerző­dést kötöttek a Kölcsey Fe­renc Művelődési Központtal, s már a megalakuláskor el­határozták, hogy nyáron diákcentrumként működte­tik. Ennek megfelelően­­ jú­niusban nyári munkaközve­títő irodát nyitottak, s mint­egy száz fiatalnak kerestek néhány hetes debreceni munkahelyet. A nyári debre­ceni nemzetközi Bartók Béla kórusverseny idején az Int­­erklub házigazdája volt a diákcentrum, ezt követően pedig megnyitották a diákok albérletközvetítő irodáját. A várakozásoknak megfele­lően az első hetekben több száz, albérletet ajánló keres­te fel az irodát, így a diák­centrum felkészülten vár­hatja az iskolakezdés előtt lakhelyet kereső fiatalokat. E nyáron újszerű, hagyo­mányteremtő kezdeményezés színhelye is volt a debreceni diákcentrum. Egy napra­ a MÁV Debreceni Járműjavító Üzemének KISZ-esei, vala­mint a kereskedelmi és ven­déglátó vállalatoknál dolgozó fiatalok vették birtokukba az intézményt. A „nyílt nap” jól sikerült, a kulturális és a sportprogramok sokakat vonzottak, így ezentúl ha­vonta rendeznek hasonlót. Népszerű programnak bizo­nyult a művelődési házzal közösen szervezett KISZ-ju­­liális, ahol az úgynevezett „pol-kaszinó” öregbítette a még kísérleti jelleggel üze­melő debreceni diákcentrum hírét. RANDEVÚ A ZSILIPKAMRÁBAN A XV. nemzetközi Tisza-túra résztvevői — összesen 120 hajóban — adtak egymásnak randevút Kiskörénél a zsi­lipkamrában. A Belgrádig tartó­­túra zsilipelés után folyta­­tóatott. (MTI-fotó — Ruzsonyi Gábor felvétele — RS) Munkaruha a mezőgazdaságban dolgozóknak A Debreceni Általános Szolgáltató Ipari Szövetkezet a közelmúltban részt vett termékeivel a szegedi vásá­ron, mely jelentős üzleti eredményeket is hozott a vállalatnak. Munkaruhájuk­ból több AGROKER-vállalat összesen 40 ezer darabot ren­delt 20 millió forint érték­ben. Ennek ellenére sem mondható el, hogy a DEÁSZ és a­ magyar ruhagyárak ki tudják elégíteni az élelmi­szer-gazdaság munkaruha­igényét. Ennek egyik oka az, hogy ebben az évben sem si­került beszerezni a gyártás­hoz szükséges speciális gé­peket. A DEÁSZ másik si­keres vásári terméke a gyermekcipő volt. Mivel a DEÁSZ és a cipőgyárak ka­pacitása e szempontból kicsi, ezért a kereskedelemből hiányzó 800 ezer gyermekci­pőpár legyártása érdekében a gyártók összefogására lesz szükség. ESZPERANTÓ KLUB­TAGOK. A debreceni vas­utas klubkönyvtár eszperan­tó klubjának tagjai legköze­lebb augusztus 17-én, kedden találkoznak s ez alkalommal fogadják a városunkba érke­ző hazai eszperantistákat. Útibeszámolókra is sor ke­rül és új ismerőseikkel ki­cserélhetik címeiket a részt­vevők. SZÓJÁVAL KEVERT HÚSÉTELEK. A Mecsek vi­déki Vendéglátó Vállalat pé­csi gasztrofolüzemében az országban elsőként kezdték el a szójával kevert mélyhű­tött húsételek­, gyártását. A fehérjedús ételből három dél-dunántúli megye munka­helyi étkezdéit fogják ellát­ni. KISZ-fogadalomtétel a Kossuth laktanyában A debreceni alakulat KISZ-bizottsága kiemelt feladatá­nak tekinti a katonafiatalok szervezett mozgalmi munkássá nevelését.­E tevékenység keretében került sor augusztus 11- én közel száz ifjúkommunista ünnepélyes KISZ-fogadalom­­tételére. A fiatalok a KISZ KB vörös vándorzászlója előtt, az ala­kulat párt- és KISZ-vezetőinek jelenlétében tettek fogadal­mat. (Fotó: Lek Gábor) Helyreáll a buszforgalom a felüljárón Augusztus 16-tól újra igénybe vehetik a homok­kerti felüljárót a közúti for­galomban részt vevő gépjár­művek. Ettől a naptól kezd­ve a 4-es, 4Y, 7, 7Y, 8, 18 és 26-os számú helyi autó­­buszjáratok a vasútállomás­tól a korábbi, eredeti útvo­nalukon közlekednek. Ezzel egyidejűleg ismételten közle­kednek a 8Y és 18Y jelzésű járatok is. Az ideiglenesen közlekedtetett 18K jelzésű buszok tovább nem közle­kednek. Az új forgalmi rend életbe lépésétől kezdődően a Vé­­csei utca elején, a Szabó Kál­mán út torkolatában létesí­tett ideiglenes autóbuszmeg­­állóhely-pár üzemelése meg­szűnik. Az eredeti útvona­lukra visszahelyezett autó­­buszjáratok a március 15-e előtt érvényes menetrend szerint közlekednek. A fenti időponttól a Deb­recen—Mikepércs, illetve Debrecen—Hosszúpályi irány­ba tartó helyközi autóbusz­­járatok is eredeti útvonalu­kon — a homokkerti felül­járón át — fognak közle­kedni. A Volán 6. számú Vállalat egyidejűleg az érin­tett helyközi járatok részére ideiglenesen rendszeresített Mikepércsi út 2. szám előtti megállóhelyet megszünteti. A debreceni ünnepi nagy­gyűlés zavartalanságának biztosítása érdekében a vá­rosi és járási rendőrkapi­tányság augusztus 19-én 6 órától 22 óráig megállási ti­lalmat rendel el a Baksai Sándor utca mindkét oldalán.­­A sportcsarnok mögötti vá­rakozóhelyet csak a külön jelzéssel ellátott járművek vehetik igénybe. Az említett időben szabálytalanul par­koló gépkocsikat a tulajdo­nosok saját költségére el­szállíttatják. * ■ Ideiglenes forgalomkorlátozás az ünnepeken MOZI • TV • MOZI • TV MOZI TV Fekete paripa (amerikai). Apolló 4, Meteor f. 4, Víg hn. 2. Sörgyári capriccio (cseh). Apolló 6, 8, Víg n. 10, n. 12. Tanú ne maradjon (jugo­szláv, 16). Meteor f. 6, f. 8. A vízimalom balladája (NDK). Művész 5, f. 8. Bosszúvágy (amerikai, 16). Víg hn. 4, 6, n. 9. Hazatérés (amerikai, 16). Apolló n. 10, n. 12, hn. 2. Hétszázéves titok (szovjet). Klinika 5. Holttest a Temzéből (NSZK). Petőfi kert f. 9. Gengszterek sofőrje (angol). Víg kamara f. 5, f. 7. Kaszkadőrök (amerikai). Meteor mese f. 4, f. 6. Modern Robinson és családja (amerikai). Delta de. 10. A pap, a kurtizán és a ma­gányos hős (amerikai). Me­teor kert 9. Pogány Madonna (magyar). Mokka­mopresszó f. 9. Próféta voltál, szívem (ma­gyar). Híradó f. 12 hn. 2, hn. 4, hn. 6. Pukk! (olasz). Híradó f. 10, hn. 8. Szeleburdi család (magyar). Delta f. 6. Rövidfilm-összeállítás: Disz­kó mozi, 7-től l1-ig diszkó, közben vetítés. BUDAPEST 1. 16.12 Műsorismertetés. 16.15 Hírek. 16.20 Képmagnósok, fi­gyelem! Magazinműsor. 16.50 A babirussza agyara és egyéb furcsaságok. Szovjet rövid­film. 17.30 Postafiók 250. Ta­kács Mária műsora. 17.45 Rek­lám. 17.50 Öt perc meteo­rológia. 17.55 A hegyek fiai. 18.25 Pusztai történet. Riport­film. 18.55 Reklám. 19.05 Idő­sebbek is elkezdhetik ... Tévé­torna. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Delta. Tudo­mányos híradó. 20.25 Mai té­mák külföldi tévéműhelyek­ből. öregek lázadása. Japán tévéjáték. 21.40 A fele sem igaz! Vetélkedőműsor. 22.10 Li­banon — civilben. 22.35 Tv­­híradó. 3. BUDAPEST 2. 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Beszédtéma — beszéljünk róla! 20.40 Öt perc meteorológia (ism.). 20.45 Tv-híradó. 2. 21.05 Muszorgszkij—Ravel: Egy kiállítás képei. 21.40—22.30 Je­lenetek egy házasságból. Svéd tévéfilmsorozat. VI/5. rész: Analfabéták (ism.). POZSONY 1­­ 9.05 Gyerekeknek. 9.35 Nők­nek. 10.15 Tévéjáték (ism.). 17.30 Filip és Makenzen, Bol­gár tévésorozat. 17.55 Pozso­nyi magazin. 18.10—18.40 Ter­mészetfilm. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Forró szél. Jugoszláv so­rozat. 20.55 Szórakoztató ve­télkedő. 21.35 Egy kis muzsi­ka. 21.50 Világhíradó. 22.05 Hűtlenség szlovák módra. Szlo­vák tévéfilm. 23.15 20.15 Azna­­vour énekel. POZSONY 2. 18.20 Tévéjáték. 19.30 „ ... és megszületik a város.” Doku­mentumfilm. 20.00 Szórakozta­­tató műsor. 21.05 Dokumen­tumfilm. 21.15 Híradó. 21.45 Manó. Szlovák tévéjáték. 22.50 A pozsonyi Lyra műso­rából. 23.10 Nemzetközi ke­rékpáros-verseny, felvételről. BUKAREST 14.30 A volánnál. Autóveze­tőknek. 14.45 Német nyelvű adás. 16.50 A legkisebbeknek. 19.00 Tv-híradó. 19.25 Há­zunk tája. 19.35 Közgazdasá­gi körkép. 19.50 Szirlaki. Gö­rög játékfilm. 21.05 Tv-hír­adó. 21.15 A balett csillagai. UNGYAR 17.00 Hangverseny. 17.15 Lab­darúgás. 19.00 Tv-híradó. 19.35 Hangverseny. 20.40 A világ eseményei. Utána. A tröszt akció. Tévéfilm. A NYÍREGYHÁZI rádió MŰSORA 17.00 Hírek. Időjárás. Lap­szemle. 17.05 Jó hétvégét! Kulturális és sportprogram­ajánlat. 17.15 Körkép. Antal István hétvégi jegyzete. 17.20 Vendégségben, vendégek kö­zött. A Debreceni Nyári Egyetem résztvevőivel Vár­­konyi Zsuzsa beszélget. 13.00 Észak-tiszántúli krónika. 7.­.10 Aneka és a Bisquet együttes műsorából. 18.25—18.30 Hír­összefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Rózsa­völgyi Erzsébet.) h­írek 1982. augusztus 13., péntek Ipoly napja A Nap dél 5.37 órakor­­ nyugszik 20.00 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: A nyugati országrészben időnként megnövekszik a go­moly­felhőzet és néhány he­lyen zápor, zivatar lehetsé­ges. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon napközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénte­ken 29, 33 fok között várha­tó. DÉLI-SARKI NÖVÉ­NYEK. Szovjet tudósok több mint százfajta, mikroszko­pikus kicsinységű vízinö­vényt fedeztek már fel a Dé­li-sark jégtáblái alatt. A vé­kony édesvízréteget képző olvadási víz kedvező élette­ret biztosít számukra. LEMEZLOVASOK VER­SENYE. A debreceni Lőwy Sándor Úttörőházban augusz­tus 19-én, csütörtökön 15 órá­tól ifjú lemezlovasok verse­nyét rendezik meg. A zsűri döntését a diszkóban szóra­kozó pajtások is segíthetik szavazataikkal. KIHALÓ KISMESTERSÉ­­GEK. A püspökladányi Ka­rács Ferenc Múzeumban na­ponta 10-től 16 óráig tekint­hető meg hétfő kivételével a kihaló kismesterségek közül a mézeskalácsosok munkáját ismertető kiállítás. NEMZETKÖZI FIZIKUS ISKOLA. Nemzetközi fizikus iskolát rendez Mátrafüreden szeptember 13-tól 17-ig a Magyar Tudományos Aka­démia Műszaki-Fizikai Ku­tató Intézete. A tudományos eszmecserén húsz ország több mint száz szakembere vesz részt. CSONGRÁDI NAPOK. Augusztus 14-től 22-ig tart­ják meg a hagyományos csongrádi napokat a Tisza­­parti városban. A három­­évenként sorra kerülő ese­mény alkalmából képzőmű­vészek tárlatát és helyi ipari üzemek, kereskedelmi válla­latok termékbemutatóját is megtekinthetik az érdeklő­dők. EZERÖTSZÁZ KERTÉ­SZETI TERMÉK. A létavér­­tesi művelődési házban augusztus 19-én délelőtt 11 órakor nyitják meg az első kertészeti napokat, melyen kertbarátkörök, vállalatok, termelőszövetkezetek — ösz­­szesen huszonnégy kollektí­va — csaknem 1500 termék­­féleséggel vonul fel. mmmmmmmmmm ÉVFORDULÓNAPTÁR Száznyolcvan évvel ezelőtt, 1802. augusztus 13-án született, és 18 éves korában, 1850-ben halt meg Nikolaus Lenau, a magyar származású osztrák költő. A magyarországi Csatádon (Torontál megye) született; apai ágon sziléziai porosz nemesi családból származott, míg édes­anyja Pest város főügyészének volt a lánya. Gimnáziumi ta­nulmányait Sátoraljaújhelyen folytatta (ahol 1976-ban emléké­re szobrot is állítottak), s a pesti piarista gimnáziumban fejezte be. A pozsonyi jog­akadémián, a magyaróvári gaz­dasági akadémián, a bécsi, majd a heidelbergi egyetemen tanult. 1832-ben Észak-Amerikában járt, de „az egekig bűzlő kalmárlel­­kek” profit-mohóságától meg­undorodva, csalódottan tért haza. Távollétében megjelent versei időközben híres költővé tették. 1884-ben kitört rajta az elmmebaj; a döblingi elmegyógy­intézetben halt meg. Osztrák költő volt, ám gon­dolkodását, költői világát dön­tő módon alakította a magyar környezet és táj, a magyar jelen és múlt ismerete, a magyar ze­ne, a kitörölhetetlen kölcsön­hatások Vörösmartyval és Pető­fivel. Hozzánk fűzi természe­tesen az a tény is, hogy ismerte nyelvünket. Ugyanakkor élet­körülményeinek az a kettős meghatározottsága a forrása egyénisége, illetve költészete fájdalmas ellentmondásosságá­nak. Költeményei közt szép számmal akadnak magyar tár­­gyúak is. ÁLLATORVOSI ÜGYE­LET. Debrecenben augusz­tus 14-én, szombaton reggel 6 órától vasárnap reggel 6 óráig dr. Zsupos Sándor (Debrecen, Hatvan utca 41. IV. emelet, telefon: 22-657), augusztus 15-én, vasárnap reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig pedig dr. Szilágyi László (Debrecen, Széchenyi utca 92., telefon: 23-190) lesz az ügyeletes állatorvos. VIRÁGKIÁLLÍTÁS DEB­RECENBEN. Több vállalat és közösség — köztük a Ma­gyar Kaktuszgyűjtők Orszá­gos Egyesülete — augusztus 20-tól 22-ig a debreceni Köl­csey Művelődési Központban Környezetünk élő díszei cím­mel virágkiállítást és -vásárt rendez. Ez alkalommal na­ponta 10-től 21 óráig díszma­darak, halak, teknősök is megtekinthetők a helyszí­nen. AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ , Erdei Sándor Telefon: 12-144 A horgászok kézi szerszámokat is vigyenek magukkal A MOHOSZ Hajdú-Bihar megyei környezet- és vízvé­delmi szakbizottsága augusz­tus 14-re társadalmi munká­ra hívja a horgászokat. A délelőtti órákban (7-től 11-ig) tartó akció alkalmával az uszadék fától kell megtisztí­tani a fancsikai tavakat. A gödrös töltésszakaszok el­­egyengetése is dolgos kezek­re vár. Az intéző bizottság arra kéri a jelentkezőket, hogy a fancsikai 1-es tónál gyülekezzenek! Találkozó au­gusztus 14-én 6 órától. Ge­­reblyét, lapátot, kézi szerszá­mokat vigyenek magukkal a horgászok. KÖZLEMÉNYEK SZÚNYOGIRTÁS! Ezúton ér­tesítjük Debrecen lakosságát, hogy 1982. augusztus 13-án is­mételten szúnyogirtást végzünk Debrecen belterületén, a kora es­ti órákban. Az irtáshoz fel­használt vegyszer (K—OTH­­RINE—I. ULV) emberekre és melegvérű állatokra nem ve­szélyes. Az irtás eredményes­ségének érdekében kérjük a lakosságot, hogy a fenti idő­pontban a lakóhelyiségekben és a melléképületekben a kereske­delemben kapható szerekkel szúnyogirtást szíveskedjenek végezni. Ezúton is felhívjuk a méhészek figyelmét, hogy a vegyszer méhekre kipermetezés után két napig veszélyt je­lent, ezért erre az időre kér­jük, helyezzék méheiket bizton­ságba. (x) Áramszünet lesz 1982. augusz­tus 23-án 8—13 óráig a Rá­kóczi u., az Egymalom u., a Maróthy Gy. utcától végig, az Eötvös utcán a Péterfia utcától a Rákóczi utcáig. (x) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István, Szerkesztőség: Debrecen. Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat. Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint — Index 24 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István

Next