Hajdú-Bihari Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-27 / 22. szám

A KÖZMŰVELŐDÉS HÉTKÖZNAPJAI A szabad idő, szükséglet és lehetőség TÉGLÁSI TAPASZTALATOK Egy napunk 1440 percéből átlagosan 1200 perc a munka, alvás, közlekedés, étkezés, il­letve öltözködés. A mara­dék nagyjából az, amit szabad időnek hívunk. Emberi éle­tünk egyik legfontosabb mértékének ez a hányada egyre gyakoribb vizsgálódá­sok tárgya, amióta a szabad idő növekedése nemcsak vi­lágméretekben érzékelhető jelenség, hanem társadalmi valóság nálunk is: a megrö­vidült munkahét révén két napra nőtt immár Hogyan, miképpen élnek vele falun? Tégláson több családhoz kopogtattunk be válaszért. ■■■■■■■■■■■■■■■■■ — Mivel töltenénk el az időt? — kérdez vissza Józsa Tivadar, a Hajdúsági Ipar­­művek boltjának dolgozója. — A faluban nincs olyan mű­velődési lehetőség, amit meg­felelőnek mondhatnánk, csak az iparművekben, aho­va viszont a gyáriakon kí­vül mások nem mehetnek. A községbelieknek néha az ÁFÉSZ szokott, meghívásos alapon, különböző rendez­vényeket, magyarnóta- vagy táncdalesteket szervezni. Józsáék Ceglédről települ­tek Téglásra. Félig-meddig kívülállóként mondják tehát, hogy az itteni emberek elég­gé bezárkóznak, akik csak a maguk érdekében tesznek valamit. A nyitottság nem ismeretes ezen a vidéken. Ezért nincs is, ami a faluban tartaná őket. Hétköznapok­ra elég a könyv s a hangle­mez, de szabad szombaton ott a gépkocsi; akkor hol a Sóstó vagy Lillafüred, hol a főváros vagy a Velencei-tó az úticél. A Hunyadi utca egyik ren­dezett portáját Szabó József és felesége lakja. Tsz-tagok voltak, mindketten betöltöt­ték a 76. évüket. Sorsukkal és 1927-ben kötött házassá­gukkal egyaránt elégedettek. Alapvető viszonyuk az idő­höz: lassacskán múlatják, nem a napok számát, hanem a háztájiban, a portán adódó végeznivalókat nézik. Józsi bácsi dohánykertész volt valamikor. Három osz­tályt végzett csupán, bölcses­sége inkább a hosszú életűe­­ké: édesapja 98 évig élt! Földijei szabadidő-szokásai­ról beszélve elégedetlenül csóválja a fejét: — Nem becsülik az időt, az a baj! Mi majd’ megsza­kadtunk életünk derekán, de hát az más világ volt. Ám még akkor is eljött a nagy munkák után a pihenés, az öröm, a mulatás ideje, ami­kor ünneplőbe öltözött a szegény parasztember is. Most meg? A szabad szom­baton többet dolgoznak, mint a munkahelyen. Megszokás­ból vagy pénzszűkéből ? Azt én nem tudhatom ... Juhász Péter, ugyancsak a Hunyadi utcában, nem érez­te meg idejének növekedésén vagy csökkenésén a szabad szombat bevezetését. Élet­vitelén mit sem változtatott: munkanapokon bejárt dol­gozni Debrecenbe a TIGÁZ- hoz, a szabadnapjait a négy­száz négyszögöl szőlő kötötte le. — Ugyanez a helyzet most is, hogy nyugdíjban vagyok. A bejárás elmaradt, de a szőlő, a kert megvan. Ebből látunk egy kis nyugdíjkiegé­szítő pénzt, erre fordítódik a szabad idő is. Meg — leg­feljebb — a televízióra, az esténként mindig be van kap­csolva. A Bocskai utca egyik há­zába kirándulni megyünk. A házigazda, az élményeit föl­elevenítő Garai Gyula segít­ségével : — A gyár szakszervezeté­vel megyünk időnként ki­rándulni, persze, csak Ma­gyarországra, mert a külföl­di utazás rengetegbe kerül. Legutóbb? Hát... az nem mostanában volt. Az egyik hétvégén a Duna-kanyarban jártunk. De hiába a több idő, ahol gyerekek is van­nak, a pénz miatt nagyon meggondolja az ember, hova mozduljon ki. Drágább lett a közlekedés, a kirándulóhe­lyek árai pedig, sajnos, na­gyon magasak. Egy üveg sör, emlékszem, több mint harminc forintba került. Ha itthon megissza az ember, mégiscsak olcsóbb. Fábián Györgyöt a min­dennapos utazás fárasztja. Petőfi Sándor utcai otthoná­ból Debrecenbe jár be dol­gozni, segédmunkás a GÖCS-ben. A legutóbbi film, amire a téglási moziból emlékszik, az Óvakodj a törpéktől! című. Egyébként tudomása van róla, hogy a „hétvégi” műve­lődési házban diszkót tarta­nak, de ott nemigen fordul meg. Jobbára itthon dolgo­zik a háztájiban, vagy az ál­latokkal foglalkozik. Szoro­san a témához tartozónak vélvén a kérdést, nem kis büszkeséggel újságolja, hogy házuk, amit két kezük mun­kájával évekig építettek, félmilliót ér. Vírgyák Mihály most ugyan itthon segédkezik a szüleinél, az Új utca egyik házának építkezésénél, de Budapesten lakik, s a munka­helye fizette IBUSZ-lakáson kívül van még egy távolabbi otthona is: három évig az NDK-ban dolgozott, a meny­asszonya Halléban várja, oda fog nősülni. A világlátott ember sze­mével nézve a dolgokat, úgy véli, a helybeliek zöme csak ivásra fordítja, fe­cséreli el a szabad idejét, de ennek oka talán az is, hogy nincs megfelelő lehetőség a helyi szórakozásra. A mozi­ba százhatvanan férnek be, de nem sokan rajongnak ér­te. Kényelmesebb a televí­zió. A fiatalember úgy ter­vezi, hogy kirándulni, disz­kózni fog nagyon sokat­­ az NDK-ban. Géza bácsi, Gál Géza ta­lán az egyetlen, aki beszél­getésünk vége felé be meri vallani, hogy ha megint fia­tal lenne, ha újra kezdhet­né, tanulna, mert hiányát érzi a megfelelő műveltség­nek. Mindezek elmondásával fontos munkát szakítottunk félbe Úttörő utcai otthoná­ban : vízvezeték-szerelésbe fogtak a rokonság férfi tag­jai. — Szabad időnkban inkább dolgozgatunk, kerti munkán vagy valamelyik koma, sógor építkezésén, ki-ki segít a családtagoknak. Szórakozás, pihenés? Legföljebb névna­pok, eljegyzés, esküvő alkal­mából ... Ilyenkor összejön­nek az ismerősök, barátok, nótázgatunk, táncolunk, ivással múlatjuk az időt. Ezenkívül csak a munka, a munka és a munka! Herczkuéknál családi ösz­­szejövetelekre fordítódik a két hét végi nap. Vagy a lá­nyukhoz mennek Hajdú­­szoboszlóra, vagy fiukat, a 30 éves agrármérnököt vár­ják haza. A szolgálati lakás­ban a modern, összkomfor­tos otthon a község néhány háztömbből álló lakótelepén — szól a tévé, amolyan hát­térfény vagy hangkulissza gyanánt inkább, mert a fele­ség elfoglalja magát házi­asszonyi szorgoskodással, a férj pedig keresztrejtvény­nyel, újságokkal osztja meg idejét. Legutóbbi könyvél­ményként Berkesi Kopjások­­ját emlegeti. Könyvnek már könyv, kétségtelen, de iro­dalomnak még nem mond­ható. Mégis megemlítjük, mert a szabad idő hasznosí­tásának ezzel a formájával nemigen találkoztunk. Mehetnénk még házról házra, de faggatózásunk ed­digi tanulságai is igazolni látszanak azt a megállapí­tást, amelyet a szabad idő szociológiájával foglalkozó tanulmánykötetben már évekkel ezelőtt olvashattunk: „Társadalmunk érdeke, hogy a szabad idő a művelődés tényezőjeként jusson na­­gyobb szerephez, és hogy ez a folyamat egybeessen ma­gukban az emberekben tu­datosa­­­bb váló törekvések­kel. Jelenlegi fejlettségi szin­tünkön azonban az egyéni és a társadalmi érdekek találko­­zása még nem mindig súrló­­dásmentes.” Többrétű tanulsággal kell szembenéznünk. Az első és legfontosabb, hogy mikép­pen a hatvanas években a televízió általános elterje­désének következményeként az életmód jelentős változá­sának lehettünk tanúi, akkép­pen hasonló folyamatot fi­gyelhetünk meg most is, csakhogy ez nem az egyik vagy másik művelődési for­ma javára történő arány­­módosulás, hanem a jövede­lemkiegészítő, tehát alapve­tően gazdasági jellegű tevé­kenységek elburjánzása a kultúra, az aktív vagy pasz­­szív szabadidő-hasznosítás kárára. A második, hogy a szabad idő szükségleteket te­remt, amelyek kielégítése eszközöket és intézményeket igényel. A harmadik, hogy a szabad­idő önmagában csu­pán egy az életmód változá­sait befolyásoló sok ténye­ző közül. Lehetőség inkább, melynek kihasználása egy­aránt függ az önkéntes vá­lasztástól és a műveltségtől, az anyagi helyzettől és a szükségletek kielégítésére rendelkezésre álló szabad­idős szolgáltatások minősé­gétől, színvonalától. Tég­láson is, másutt is. J. N. J. TÉREN A játszótér olyan, ami­lyennek lennie kell. Van hin­ta, mászóka, van fa és bokor, sőt még egy kimustrált re­pülőgép is szerénykedik a sa­rokban. A vasárnap is olyan, amilyennek lennie kell. Nyár van. Vakációs, igazi nyár. Még a hőség is alábbhagy a kora esti szürkülettel. A padok kényelmesek, a homokozóban friss a homok, a libikókáról nem hiányzik az ülés, mászókáról nem ko­pott le a festék, a hintáról se fogyott el a lánc. A tér körül lakótelep. Em­berek ülnek a házak előtt, mint hajdan a falunkban a lócán, eleven cáfolataként minden elidegenedésnek. Minden olyan ház, ami­lyennek lennie kell. Kivéve az előbb megdicsért játszóte­ret. Magam sem értem, hogy mi hiányzik, de aztán rájö­vök, hogy a játékokról hiány­zik a gyerek. Családok sétál­nak vasárnaphoz öltözötten. Tízéves legényke rohanná meg a repülőgépet, de sikolt a mama: — Zsoltika... a ruhád... Repdeső, falat-szoknyájú kicsi leány mászna az üres homokozóba, de jaj, a fehér térdzokni előbbre való a gyermekörömnél, és tilt már éles anyai szoprán. Ha nincs labda, gömbölyű kavicsba rúgni is jó. Gurul a kavics, de dörren az atyai basszus és tilt a­­parancs. — Krisztián!... a cipőd... Szép lakkcipője van Krisz­tiánnak, de én elszomorodni látom magam körül a játszó­teret. Szomorúbb a szomorú­fűz, a sok tiltástól remegőbb a rezgő nyár. Nézem a gyere­keket. Hallok egy alkut. Fa­gyiért menne még a család, de a két gyerek is tiltakozik. — Jaj, anya, akkor nem érjük el a tévéfilmet... A játszótér különben olyan, amilyennek lennie kell. A nyár és a vasárnap is olyan. Mi a baj? Az, hogy mi, fehér harisnyákat gyer­­meklábra húzó felnőttek, kis hívságaink öröméért eltéko­­zoljuk az együttjátszásra való ünnepeket. Bartha Gábor Megjelent az Alföld februári száma Kányádi Sán­dor „köröm­verseivel” in­dul a februári Alföld szép­­irodalmi rova­ta; Beney Zsu­zsa és Tandori Dezső költe­ményeit, vala­mint Csurka István Dago­­nyázás című kisregényé­nek következő folytatását ol­vashatjuk még e rovatban. A fórum, ro­vat folytatja a debreceni iro­dalmi napo­kon elhang­zott hozzászó­lások szerkesz­tett szövegé­nek közlését,­ most Bata Im­re, Tornai Jó­zsef, Petrőczi Éva, Czigány György, Jókai Anna, Hankiss Elemér, Föl­­dényi Lászlóné, Nádudvari Nagy János, Szilágyi Ákos, Csengey Dénes, Varga Csa­ba, Kamarás István, Szé­kelyhídi Ágoston, Bertha Zoltán, Páskándi Géza, Kun­szabó Ferenc, Tóth Dezső, Simon Zoltán, Jovánovics Miklós, Molnár Zoltán, Csur­ka István, Görömbei András és Fekete Gyula hozzászólá­sait olvashatjuk. A tanulmány rovatban ta­lálható Straky Tibor, illetve Szatmári Endre dolgozata Kodály és Debrecen, illetve Kodály-ankét Debrecenben címmel. A kritika rovatban közli recenzióit Simon Zoltán, Fü­­löp László, Petőcz András, Mészáros Sándor és Béládi Miklós Karinthy Ferenc, Berta Bulcsú, Tandori Dezső, Esterházy Péter, valamint Gombos Gyula köteteiről. Az Alföld februári számá­nak illusztrációs anyagát Oláh Tibor fotógrafikái kö­zül válogatták. alföld TANULMÁNYOK KODÁLY I.S DEBRECEN KAPCSOLATÁRÓL IRODALMI ÉS MŰVELŐDÉSI FOLYÓIRAT 1983 / 2 „AZ IRODALOM SZEREPE MA" A DEBRECENI IRODALMI NAPOK TAN­ÁCSKOZÁ­S­ÁN­A­K SZERKESZTETT SZÖVEGE BENEY ZSUZSA KÁNYÁD­ SÁNDOR TANDORI DEZSŐ VERSEI CSURKA ISTVÁN KISREGÉNYE Kányádi Sándor: Három körömre A központozás rabságából próbáltál, legalább abból... s vélt bilincseid: kérdő-, felkiáltójel és a megvetett hármaspont maradt (zárójelek rácsa közt) végső fegyvered. teleírtam már mind a húsz körmöm sőt a fiaimét is kinövi majd a köröm a verset és még holtom után is lesz hová írnom legalább jó egy hétig ha minden jól megy Emlékezetes Madách-illusztrációk Ellentétes megoldások , különböző művészi eszközök Madách Imre drámai for­mában megalkotott filozófiai költeménye sok hazai és kül­földi képzőművészt megihle­tett. Most a mű színpadra vitelének századik (Nemzeti Színház, 1883) és Madách születésének 160-ik évfordu­lója alkalmából elevenítsünk fel néhány kimagasló értékű illusztrációt, amelyeket a mű ihletett. A grafikusok töre­kedtek arra, hogy a képek önmagukban is megállják a helyüket s nem egy-egy sort, vagy kiragadott gondolatot emeltek ki, hanem a dráma szellemét. A Tragédia már a har­mincas években is foglalkoz­tatta a Szegedi Fiatalok Mű­vészeti Kollégiumának veze­tőjét, a jelenleg Londonban élő Buday Györgyöt. A fia­tal fametsző képességeire, világsikereire már ekkor ide­haza is felfigyeltek, és ami­kor a Tragédia 15. színének fába vésését határozta el, a szakkritika is elismerte a feladat nagyságát. Hiszen olyan előddel kellett számol­nia, mint a cárok udvarában élt Zichy Mihály, akinek vir­tuóz rajzai már a grafit könnyebb kezelhetőségénél fogva is szárnyalóbb, gazda­gabb részletmegoldásokra nyithattak alkalmat. A fát balladás tömörséggel véső Buday nyilván ökonomiku­­sabb megoldásokra kénysze­rült. Megoldásaik éles ellen­tétét elsősorban a művészi eszközök különbözőségében kell keresnünk s csak másod­sorban a világnézeti eltéré­sekben. Zichy rajzait bölcse­leti, politikai és erkölcsi ref­lexiók szövik át, míg Buday a történelmi és filozófiai tar­talom mellett sokkal inkább hangsúlyozza a kor szociális problémáit. A Pétervárott működő Zichy a XIX. század barokk pompáját is csillog­tatja, míg a Szegeden élő, kolozsvári születésű Buday stílusát az alapelemekre tö­mörített, a székely népballa­dákra emlékeztető egyszerű­ség jellemzi. A grafikus 25 tenyérnyi fametszeten keres feleletet a Tragédia nagy kérdéseire, csak az égben és a Paradicsomban játszódó három első jelenethez és az utolsó szín bizakodó hangu­latához vésett valamivel na­gyobb formátumú lapokat. Buday hol a köz, hol az egyén szempontjából elemzi a jeleneteket. Madách érzés­világa hasonlítható Ibsen pesszimizmusához, nála a kérdés mindig gyötrő és kín­zó nyugtalanság. Budaynál átdereng a bizakodóbb han­gulatú Faust régebbi emléke. Buday előtérbe állítja a tö­megjeleneteket, amelyek nemhogy feszítenék a tért, hanem még ki sem aknázzák eléggé. Aránylag nagy mező­ket hagy sötéten, melyek a sejtelmesség erejénél fogva nagy jelentőségűek. Zichy lapjain kimutatható az orosz és francia romantika hatása s hangvétele. Fölényes biz­tonsággal és kongeniális erő­vel illusztrál, megjelenítve nemcsak Madách, de Arany és Petőfi remekműveinek di­namikus feszültségét. Az elmúlt két évtized Ma­­dách-illusztrátorai közül Kass János (sz. Szeged, 1927) emelkedik ki a Tragédiához készített rézkarcaival. A mindig újat kereső művé­sz szigorú szerkezeti felépítés­sel, árnyalatokban gazdag „hangszereléssel” dolgozik. Hol a régmúlt századok han­gulatát idézi, hol a francia forradalom lángját lobogtat­ja, vagy meghökkent az er­kölcstelenség s az elmúlás si­várságának megmutatásával. A tematikai tömörítés mel­lett ott részletes, ahol erre feltétlenül szükség van. Ezért különös hangsúllyal esnek latba lapszéli jegyzetelései, mint például a Tragédia fal­­lanszter-színénél. Kass ezek­hez a jelképekkel zsúfolt, mélylélektani jelenetekhez olyan technikát is felhasznál, ahol mellőzi a maratást s a vonalat légiesen, acél tűvel közvetlenül karcolja a fém alapba. Debreceni vonatkozásban szóljunk még arról, hogy a harmincas években Haran­­ghy Jenő (1894—1951) is ké­szített illusztrációkat Az em­ber tragédiájához, szecessziós felfogásban,­­e stílusra oly jellemző erősen kontúros megoldással. Dr. Tóth Ervin Zichy Mihály illusztrációja HAJPP-BIHARI NAPLÓ - 1963. JANUÁR 1. fe­ ".

Next