Hajdú-Bihari Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-27 / 22. szám
A KÖZMŰVELŐDÉS HÉTKÖZNAPJAI A szabad idő, szükséglet és lehetőség TÉGLÁSI TAPASZTALATOK Egy napunk 1440 percéből átlagosan 1200 perc a munka, alvás, közlekedés, étkezés, illetve öltözködés. A maradék nagyjából az, amit szabad időnek hívunk. Emberi életünk egyik legfontosabb mértékének ez a hányada egyre gyakoribb vizsgálódások tárgya, amióta a szabad idő növekedése nemcsak világméretekben érzékelhető jelenség, hanem társadalmi valóság nálunk is: a megrövidült munkahét révén két napra nőtt immár Hogyan, miképpen élnek vele falun? Tégláson több családhoz kopogtattunk be válaszért. ■■■■■■■■■■■■■■■■■ — Mivel töltenénk el az időt? — kérdez vissza Józsa Tivadar, a Hajdúsági Iparművek boltjának dolgozója. — A faluban nincs olyan művelődési lehetőség, amit megfelelőnek mondhatnánk, csak az iparművekben, ahova viszont a gyáriakon kívül mások nem mehetnek. A községbelieknek néha az ÁFÉSZ szokott, meghívásos alapon, különböző rendezvényeket, magyarnóta- vagy táncdalesteket szervezni. Józsáék Ceglédről települtek Téglásra. Félig-meddig kívülállóként mondják tehát, hogy az itteni emberek eléggé bezárkóznak, akik csak a maguk érdekében tesznek valamit. A nyitottság nem ismeretes ezen a vidéken. Ezért nincs is, ami a faluban tartaná őket. Hétköznapokra elég a könyv s a hanglemez, de szabad szombaton ott a gépkocsi; akkor hol a Sóstó vagy Lillafüred, hol a főváros vagy a Velencei-tó az úticél. A Hunyadi utca egyik rendezett portáját Szabó József és felesége lakja. Tsz-tagok voltak, mindketten betöltötték a 76. évüket. Sorsukkal és 1927-ben kötött házasságukkal egyaránt elégedettek. Alapvető viszonyuk az időhöz: lassacskán múlatják, nem a napok számát, hanem a háztájiban, a portán adódó végeznivalókat nézik. Józsi bácsi dohánykertész volt valamikor. Három osztályt végzett csupán, bölcsessége inkább a hosszú életűeké: édesapja 98 évig élt! Földijei szabadidő-szokásairól beszélve elégedetlenül csóválja a fejét: — Nem becsülik az időt, az a baj! Mi majd’ megszakadtunk életünk derekán, de hát az más világ volt. Ám még akkor is eljött a nagy munkák után a pihenés, az öröm, a mulatás ideje, amikor ünneplőbe öltözött a szegény parasztember is. Most meg? A szabad szombaton többet dolgoznak, mint a munkahelyen. Megszokásból vagy pénzszűkéből ? Azt én nem tudhatom ... Juhász Péter, ugyancsak a Hunyadi utcában, nem érezte meg idejének növekedésén vagy csökkenésén a szabad szombat bevezetését. Életvitelén mit sem változtatott: munkanapokon bejárt dolgozni Debrecenbe a TIGÁZ- hoz, a szabadnapjait a négyszáz négyszögöl szőlő kötötte le. — Ugyanez a helyzet most is, hogy nyugdíjban vagyok. A bejárás elmaradt, de a szőlő, a kert megvan. Ebből látunk egy kis nyugdíjkiegészítő pénzt, erre fordítódik a szabad idő is. Meg — legfeljebb — a televízióra, az esténként mindig be van kapcsolva. A Bocskai utca egyik házába kirándulni megyünk. A házigazda, az élményeit fölelevenítő Garai Gyula segítségével : — A gyár szakszervezetével megyünk időnként kirándulni, persze, csak Magyarországra, mert a külföldi utazás rengetegbe kerül. Legutóbb? Hát... az nem mostanában volt. Az egyik hétvégén a Duna-kanyarban jártunk. De hiába a több idő, ahol gyerekek is vannak, a pénz miatt nagyon meggondolja az ember, hova mozduljon ki. Drágább lett a közlekedés, a kirándulóhelyek árai pedig, sajnos, nagyon magasak. Egy üveg sör, emlékszem, több mint harminc forintba került. Ha itthon megissza az ember, mégiscsak olcsóbb. Fábián Györgyöt a mindennapos utazás fárasztja. Petőfi Sándor utcai otthonából Debrecenbe jár be dolgozni, segédmunkás a GÖCS-ben. A legutóbbi film, amire a téglási moziból emlékszik, az Óvakodj a törpéktől! című. Egyébként tudomása van róla, hogy a „hétvégi” művelődési házban diszkót tartanak, de ott nemigen fordul meg. Jobbára itthon dolgozik a háztájiban, vagy az állatokkal foglalkozik. Szorosan a témához tartozónak vélvén a kérdést, nem kis büszkeséggel újságolja, hogy házuk, amit két kezük munkájával évekig építettek, félmilliót ér. Vírgyák Mihály most ugyan itthon segédkezik a szüleinél, az Új utca egyik házának építkezésénél, de Budapesten lakik, s a munkahelye fizette IBUSZ-lakáson kívül van még egy távolabbi otthona is: három évig az NDK-ban dolgozott, a menyasszonya Halléban várja, oda fog nősülni. A világlátott ember szemével nézve a dolgokat, úgy véli, a helybeliek zöme csak ivásra fordítja, fecséreli el a szabad idejét, de ennek oka talán az is, hogy nincs megfelelő lehetőség a helyi szórakozásra. A moziba százhatvanan férnek be, de nem sokan rajongnak érte. Kényelmesebb a televízió. A fiatalember úgy tervezi, hogy kirándulni, diszkózni fog nagyon sokat az NDK-ban. Géza bácsi, Gál Géza talán az egyetlen, aki beszélgetésünk vége felé be meri vallani, hogy ha megint fiatal lenne, ha újra kezdhetné, tanulna, mert hiányát érzi a megfelelő műveltségnek. Mindezek elmondásával fontos munkát szakítottunk félbe Úttörő utcai otthonában : vízvezeték-szerelésbe fogtak a rokonság férfi tagjai. — Szabad időnkban inkább dolgozgatunk, kerti munkán vagy valamelyik koma, sógor építkezésén, ki-ki segít a családtagoknak. Szórakozás, pihenés? Legföljebb névnapok, eljegyzés, esküvő alkalmából ... Ilyenkor összejönnek az ismerősök, barátok, nótázgatunk, táncolunk, ivással múlatjuk az időt. Ezenkívül csak a munka, a munka és a munka! Herczkuéknál családi öszszejövetelekre fordítódik a két hét végi nap. Vagy a lányukhoz mennek Hajdúszoboszlóra, vagy fiukat, a 30 éves agrármérnököt várják haza. A szolgálati lakásban a modern, összkomfortos otthon a község néhány háztömbből álló lakótelepén — szól a tévé, amolyan háttérfény vagy hangkulissza gyanánt inkább, mert a feleség elfoglalja magát háziasszonyi szorgoskodással, a férj pedig keresztrejtvénynyel, újságokkal osztja meg idejét. Legutóbbi könyvélményként Berkesi Kopjásokját emlegeti. Könyvnek már könyv, kétségtelen, de irodalomnak még nem mondható. Mégis megemlítjük, mert a szabad idő hasznosításának ezzel a formájával nemigen találkoztunk. Mehetnénk még házról házra, de faggatózásunk eddigi tanulságai is igazolni látszanak azt a megállapítást, amelyet a szabad idő szociológiájával foglalkozó tanulmánykötetben már évekkel ezelőtt olvashattunk: „Társadalmunk érdeke, hogy a szabad idő a művelődés tényezőjeként jusson nagyobb szerephez, és hogy ez a folyamat egybeessen magukban az emberekben tudatosabb váló törekvésekkel. Jelenlegi fejlettségi szintünkön azonban az egyéni és a társadalmi érdekek találkozása még nem mindig súrlódásmentes.” Többrétű tanulsággal kell szembenéznünk. Az első és legfontosabb, hogy miképpen a hatvanas években a televízió általános elterjedésének következményeként az életmód jelentős változásának lehettünk tanúi, akképpen hasonló folyamatot figyelhetünk meg most is, csakhogy ez nem az egyik vagy másik művelődési forma javára történő aránymódosulás, hanem a jövedelemkiegészítő, tehát alapvetően gazdasági jellegű tevékenységek elburjánzása a kultúra, az aktív vagy paszszív szabadidő-hasznosítás kárára. A második, hogy a szabad idő szükségleteket teremt, amelyek kielégítése eszközöket és intézményeket igényel. A harmadik, hogy a szabadidő önmagában csupán egy az életmód változásait befolyásoló sok tényező közül. Lehetőség inkább, melynek kihasználása egyaránt függ az önkéntes választástól és a műveltségtől, az anyagi helyzettől és a szükségletek kielégítésére rendelkezésre álló szabadidős szolgáltatások minőségétől, színvonalától. Tégláson is, másutt is. J. N. J. TÉREN A játszótér olyan, amilyennek lennie kell. Van hinta, mászóka, van fa és bokor, sőt még egy kimustrált repülőgép is szerénykedik a sarokban. A vasárnap is olyan, amilyennek lennie kell. Nyár van. Vakációs, igazi nyár. Még a hőség is alábbhagy a kora esti szürkülettel. A padok kényelmesek, a homokozóban friss a homok, a libikókáról nem hiányzik az ülés, mászókáról nem kopott le a festék, a hintáról se fogyott el a lánc. A tér körül lakótelep. Emberek ülnek a házak előtt, mint hajdan a falunkban a lócán, eleven cáfolataként minden elidegenedésnek. Minden olyan ház, amilyennek lennie kell. Kivéve az előbb megdicsért játszóteret. Magam sem értem, hogy mi hiányzik, de aztán rájövök, hogy a játékokról hiányzik a gyerek. Családok sétálnak vasárnaphoz öltözötten. Tízéves legényke rohanná meg a repülőgépet, de sikolt a mama: — Zsoltika... a ruhád... Repdeső, falat-szoknyájú kicsi leány mászna az üres homokozóba, de jaj, a fehér térdzokni előbbre való a gyermekörömnél, és tilt már éles anyai szoprán. Ha nincs labda, gömbölyű kavicsba rúgni is jó. Gurul a kavics, de dörren az atyai basszus és tilt aparancs. — Krisztián!... a cipőd... Szép lakkcipője van Krisztiánnak, de én elszomorodni látom magam körül a játszóteret. Szomorúbb a szomorúfűz, a sok tiltástól remegőbb a rezgő nyár. Nézem a gyerekeket. Hallok egy alkut. Fagyiért menne még a család, de a két gyerek is tiltakozik. — Jaj, anya, akkor nem érjük el a tévéfilmet... A játszótér különben olyan, amilyennek lennie kell. A nyár és a vasárnap is olyan. Mi a baj? Az, hogy mi, fehér harisnyákat gyermeklábra húzó felnőttek, kis hívságaink öröméért eltékozoljuk az együttjátszásra való ünnepeket. Bartha Gábor Megjelent az Alföld februári száma Kányádi Sándor „körömverseivel” indul a februári Alföld szépirodalmi rovata; Beney Zsuzsa és Tandori Dezső költeményeit, valamint Csurka István Dagonyázás című kisregényének következő folytatását olvashatjuk még e rovatban. A fórum, rovat folytatja a debreceni irodalmi napokon elhangzott hozzászólások szerkesztett szövegének közlését, most Bata Imre, Tornai József, Petrőczi Éva, Czigány György, Jókai Anna, Hankiss Elemér, Földényi Lászlóné, Nádudvari Nagy János, Szilágyi Ákos, Csengey Dénes, Varga Csaba, Kamarás István, Székelyhídi Ágoston, Bertha Zoltán, Páskándi Géza, Kunszabó Ferenc, Tóth Dezső, Simon Zoltán, Jovánovics Miklós, Molnár Zoltán, Csurka István, Görömbei András és Fekete Gyula hozzászólásait olvashatjuk. A tanulmány rovatban található Straky Tibor, illetve Szatmári Endre dolgozata Kodály és Debrecen, illetve Kodály-ankét Debrecenben címmel. A kritika rovatban közli recenzióit Simon Zoltán, Fülöp László, Petőcz András, Mészáros Sándor és Béládi Miklós Karinthy Ferenc, Berta Bulcsú, Tandori Dezső, Esterházy Péter, valamint Gombos Gyula köteteiről. Az Alföld februári számának illusztrációs anyagát Oláh Tibor fotógrafikái közül válogatták. alföld TANULMÁNYOK KODÁLY I.S DEBRECEN KAPCSOLATÁRÓL IRODALMI ÉS MŰVELŐDÉSI FOLYÓIRAT 1983 / 2 „AZ IRODALOM SZEREPE MA" A DEBRECENI IRODALMI NAPOK TANÁCSKOZÁSÁNAK SZERKESZTETT SZÖVEGE BENEY ZSUZSA KÁNYÁD SÁNDOR TANDORI DEZSŐ VERSEI CSURKA ISTVÁN KISREGÉNYE Kányádi Sándor: Három körömre A központozás rabságából próbáltál, legalább abból... s vélt bilincseid: kérdő-, felkiáltójel és a megvetett hármaspont maradt (zárójelek rácsa közt) végső fegyvered. teleírtam már mind a húsz körmöm sőt a fiaimét is kinövi majd a köröm a verset és még holtom után is lesz hová írnom legalább jó egy hétig ha minden jól megy Emlékezetes Madách-illusztrációk Ellentétes megoldások , különböző művészi eszközök Madách Imre drámai formában megalkotott filozófiai költeménye sok hazai és külföldi képzőművészt megihletett. Most a mű színpadra vitelének századik (Nemzeti Színház, 1883) és Madách születésének 160-ik évfordulója alkalmából elevenítsünk fel néhány kimagasló értékű illusztrációt, amelyeket a mű ihletett. A grafikusok törekedtek arra, hogy a képek önmagukban is megállják a helyüket s nem egy-egy sort, vagy kiragadott gondolatot emeltek ki, hanem a dráma szellemét. A Tragédia már a harmincas években is foglalkoztatta a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának vezetőjét, a jelenleg Londonban élő Buday Györgyöt. A fiatal fametsző képességeire, világsikereire már ekkor idehaza is felfigyeltek, és amikor a Tragédia 15. színének fába vésését határozta el, a szakkritika is elismerte a feladat nagyságát. Hiszen olyan előddel kellett számolnia, mint a cárok udvarában élt Zichy Mihály, akinek virtuóz rajzai már a grafit könnyebb kezelhetőségénél fogva is szárnyalóbb, gazdagabb részletmegoldásokra nyithattak alkalmat. A fát balladás tömörséggel véső Buday nyilván ökonomikusabb megoldásokra kényszerült. Megoldásaik éles ellentétét elsősorban a művészi eszközök különbözőségében kell keresnünk s csak másodsorban a világnézeti eltérésekben. Zichy rajzait bölcseleti, politikai és erkölcsi reflexiók szövik át, míg Buday a történelmi és filozófiai tartalom mellett sokkal inkább hangsúlyozza a kor szociális problémáit. A Pétervárott működő Zichy a XIX. század barokk pompáját is csillogtatja, míg a Szegeden élő, kolozsvári születésű Buday stílusát az alapelemekre tömörített, a székely népballadákra emlékeztető egyszerűség jellemzi. A grafikus 25 tenyérnyi fametszeten keres feleletet a Tragédia nagy kérdéseire, csak az égben és a Paradicsomban játszódó három első jelenethez és az utolsó szín bizakodó hangulatához vésett valamivel nagyobb formátumú lapokat. Buday hol a köz, hol az egyén szempontjából elemzi a jeleneteket. Madách érzésvilága hasonlítható Ibsen pesszimizmusához, nála a kérdés mindig gyötrő és kínzó nyugtalanság. Budaynál átdereng a bizakodóbb hangulatú Faust régebbi emléke. Buday előtérbe állítja a tömegjeleneteket, amelyek nemhogy feszítenék a tért, hanem még ki sem aknázzák eléggé. Aránylag nagy mezőket hagy sötéten, melyek a sejtelmesség erejénél fogva nagy jelentőségűek. Zichy lapjain kimutatható az orosz és francia romantika hatása s hangvétele. Fölényes biztonsággal és kongeniális erővel illusztrál, megjelenítve nemcsak Madách, de Arany és Petőfi remekműveinek dinamikus feszültségét. Az elmúlt két évtized Madách-illusztrátorai közül Kass János (sz. Szeged, 1927) emelkedik ki a Tragédiához készített rézkarcaival. A mindig újat kereső művész szigorú szerkezeti felépítéssel, árnyalatokban gazdag „hangszereléssel” dolgozik. Hol a régmúlt századok hangulatát idézi, hol a francia forradalom lángját lobogtatja, vagy meghökkent az erkölcstelenség s az elmúlás sivárságának megmutatásával. A tematikai tömörítés mellett ott részletes, ahol erre feltétlenül szükség van. Ezért különös hangsúllyal esnek latba lapszéli jegyzetelései, mint például a Tragédia fallanszter-színénél. Kass ezekhez a jelképekkel zsúfolt, mélylélektani jelenetekhez olyan technikát is felhasznál, ahol mellőzi a maratást s a vonalat légiesen, acél tűvel közvetlenül karcolja a fém alapba. Debreceni vonatkozásban szóljunk még arról, hogy a harmincas években Haranghy Jenő (1894—1951) is készített illusztrációkat Az ember tragédiájához, szecessziós felfogásban,e stílusra oly jellemző erősen kontúros megoldással. Dr. Tóth Ervin Zichy Mihály illusztrációja HAJPP-BIHARI NAPLÓ - 1963. JANUÁR 1. fe ".