Hajdú-Bihari Napló, 1983. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-11 / 35. szám
Kolóniás szekrények, kisbútorok Exportra is termel a Debreceni Asztalosipari Szövetkezet Bővíti termékeinek választékát az idén a Debreceni Asztalosipari Szövetkezet. Az elmúlt években a belkereskedelemben népszerűek, keresettek lettek a szövetkezet kolóniái szekrénysorai és könyvszekrényei, a lakossági igények azonban a termékcsalád bővítését sürgetik. A bútorboltokban ugyanis a modern vonalú bútorok mellett egyre többen keresik a rusztikus kivitelűeket, és a kolóniás termékcsalád kiegészítő elemeit. Ennek megfelelően — mint azt Karsai István,a szövetkezet elnöke elmondottan különféle kis- és kiegészítő termékekkel bővítették, illetve bővítik a kolóniás családot. A két ajtós ágyneműtartónak, a különböző méretű fiókos szekrényeknek, a tévészekrénynek és a zsúrkocsinak már megkezdték a gyártását. E termékekkel még februárban, a szekrénysorba tervezett, íróasztallá alakítható szekrénykével pedig a második félévben találkozhatnak az üzletekben a vásárlók. Az idén mintegy 18 millió forintért gyártanak kolóniáit, amely a tavalyi belföldi árbevételt 60 százalékkal meghaladja. A Debreceni Asztalosipari Szövetkezet termékeinek mintegy 50 százalékát az NSZK-ba exportálja. A külföldi partnernek az idén 15 millió forint értékben szállítanak tölgyfából készült kiegészítő, rusztikus bútorokat. Tárkányi Miklódy Készül a díszítőelem Szabó Gábor keze nyomán A szekrényajtó profilmarása fontos, nagy pontosságot szépül a fa ... Igénylő művelet. Munka közben Debreczeni Árpád asztalos Péntek Ferencné a lap alkatrészek felületét kezeli Németh Béla asztalos csoportvezető még meghúz néhány csavart, és elkészült a kolóniás szekrénysor „Jó kapcsolatom van a természettel" KISS MIHÁLYNÁL, A VADLIBA UTCÁBAN Óriási diófa mutatja Debrecenben a Létai útról a Vadliba utcába kanyarodnak, hogy hol lakik Kiss Mihály vízvezeték-szerelő, a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat idén nyugdíjba vonult üzemvezetője. Páratlanul szép, noha egyszerű, sajátos módon kiteljesedett munkásélet szimbóluma e fél évszázados diófa, kifejezője valamely ősi — erőt sugárzó és szeretetre méltó — vonzódásnak, ragaszkodásnak, melyben ember és természet egymásnak tükre. Átlagember szemében feltűnően szerény hajlék a fa alatt meghúzódó ház a lassan „emeletessé váló” környezetben. Mert hogyan is érthetnék meg sokan e furcsa sziget lakóját, aki, noha vállalatával évtizedek alatt összkomfortos lakások ezreit építi fel, mindvégig megmarad a negyvenes évek végén vásárolt, kisudvaros egyszoba-konyhában. „Lett volna rá lehetőségünk, hogy megnagyobbítsuk, csakhogy akkor ki kellett volna vágni a diófát” — mondja, felkattintva a lámpát a konyhaasztalon, hogy jobban lássuk a beszélgetés közben elővett dokumentumok — oklevelek, bizonyítványok, plakettek — betűjét. A legrégibb, egy elismerő oklevél 1941-ből, a vízvezeték-szerelő tanulónak szól (példás magaviselete és kiváló szorgalma jutalmául) a kerületi kereskedelmi és iparkamarától, a legújabb, a Munka Érdemrend ezüst fokozata (amit a napokban vett át Budapesten, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban) a több mint három évtizeden át a termelés frontján végzett munka elismerése, megköszönése... — Hát én nem vágtam bele a fejszét — hunyorít ki az ajtónyíláson, és mintha még újólag is ezt a frigyet akarná megpecsételni egy korttyal, színig tölti a poharakat. Előbb azonban a szemrevételezés: — Minőségi fehér! No ez nem nekem szól — én legfeljebb teázhatok —, hanem Szabó Imrének, a mindmáig jóbarát, egykori kollégának, aki Ugyancsak nemrég ment nyugdíjba, ő toldja meg az imént hallottakat: — A garázs is azért lett olyan pici, lelkem, mert a diófa egyik ága ment volna rá, ha nagyobbra csinálják ... — Elfér alatta — lassítja a szót a házigazda, majd kerek mosollyal hozzáteszi: — A csatornával pedig a fa egyik gyökerét kerültem ki ... A vállalat egy kis darabkája költözött a Vadliba utcába Kiss Mihály nyugdíjazásával, ami más oldalról azt is jelenti, hogy beszélgetés közben úgy érezzük, mintha élő üzemtörténetben lapozgatnánk. — Nyugdíj. Ki hitte volna ezt valaha, hogy egyszer még én is nyugdíjat kapok! Édesapám kőművessegéd volt, öt gyerekkel... Igen, öten voltunk testvérek. Mit mondjak? Imre, azt le se lehet írni, azt a nyomort, amiben mi felnőttünk. Rettenetes volt. Tavaly júliusig 43 évet és 216 napot töltöttem munkaviszonyban, de hát ezt megelőzően, tizenhat éves koromig bő három éven keresztül kifutó voltam. Mert a kőműves? Télen? Na, mondjuk elment tuskózni. De állandó munka? Az nem létezett Nem véletlenül volt akkor az emberek minden vágya állami alkalmazottnak lenni. Kirojtozódott szélű, megsárgult oklevél mottójára mutat. Olvasom: „Jeles tanulókból lesznek kitűnő mesterek.” — Hát mester nem lettem. Másfelé fordított az élet. 1948-ban már a Körting Nemzeti Vállalatnál voltunk Fülöp Miklós bácsival. Na ehhez tudni kell, hogy a háború előtt Fülöp Miklós szerelőmester műhelyében voltam segéd. Tanulni is nála tanultam. Természetesen, visszatértem hozzá. Emlékszem, 1948 nyarán Miklós bácsi csinálta a Nagytemplom első bádogozását Azután beléptünk a Körting Nemzeti Vállalatba, amelynek egy részlege már negyvennyolcban itt dolgozott Debrecenben, a repülőtér helyreállításán. A nemzeti vállalatokat alakították át később tröszti vállalatokká. — Iskoláim? Először is hat elemim volt, amihez a háború után gyorsan elvégeztem a négy polgárit Előkerülnek a bizonyítványok, a szép érdemjegyek dokumentumai. A polgári után pár évi szünet, majd 1954-ben művezetői tanfolyam Budapesten. Újabb szünet, de azután újabb iskola: 1960-tól négy év levelező tagozat, s az eredmény épületgépész technikusi oklevél. Erre a szakmai alapra jön azután a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetem a szakosítókkal és a kiegészítőkkel. — El ne felejtsem! Az ipariskolában Gulyás Pál tanítványa voltam — emeli fel a hangját — Persze ott tanítani, akkor nem jelentett rangot. — Miért? Most jelent? — Nem — mondja határozottan, néhány kurta mozdulattal jelezve, hogy ne is beszéljünk róla. Ehelyett váratlan közléssel dobbantja meg a szívem — egy borítékot tol odébb mutatóujjával (a Művelt Nép Könyvterjesztőnek megy benne levél), miközben az eszményére lelt és eszményében már megingathatatlan ember zavarbaejtő nyugalmával közli: József Attilát szeretem legjobban a költője között. És íme, a jótevő idő, az élet már „játszani is engedi” fiát, aki úgy érzi, épp elég volt a munka sűrűjéből. — Nem én, egy perccel se dolgozok tovább — mondtam a vezérigazgatónak, amikor kérdezte, hogy nem akarok-e maradni —, mert amikor már kifelé áll az ember szekere rúdja, olyan sok hasznát úgyse veszik Vissza hát a maga teremtette paradicsomba: a diófához, a körtefához, a hóvirágokhoz, a kacagó gerlékhez, a vadkacsákhoz... az unokákhoz. — Tízéves korom óta horgászom. Többek közt. Mert nemcsak a horgászás érdekel. Azt hiszem, rendkívül jó a kapcsolatom a természettel. Madarászom, gombát szedek virágot gyűjtök, figyelem a madárvonulást. Elég sok szakkönyvem is van ... Vadászni ? Na, azt nem. Vadászni sohasem vadásztam Drága sport az... és olyan fényesen azért soha nem ment... Kilépünk a friss hóval takaródzó téli kertbe. — Nézzétek csak — mutat egy csokorra való tejfehér sziromra —, itt már kibújt a hóvirág. Gulyás Imre (Fotó: Kőszeghy György) Megszűnt az Üdítőitalipari Vállalat Sörpalackozás bérmunkában? Akik olvasták a Napló közleményeit, néhány nappal ezelőtt a Hajdú-Bihar megyei Üdítőital-ipari Vállalat megszűnéséről szóló közleményt is megláthatták. A megyei tanács végrehajtó bizottsága — az illetékes szervek egyetértésével — 1983. január 1-től felszámolta a vállalatot. A tanács határozata alapján a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat és a Hajdú-Bihar megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat társasági szerződést köt, és közösen üzemelteti a palackozó gépsorokat, a Csokonai önelszámoló Palackozó Üzemet Az üzem üdítő italok, ásványvizek és szénsavas vizek, szörpök előállításával, ezek és sör palackozásával, valamint a termékek értékesítésével foglalkozik. A társasági szerződés célja a lakossági igényeknek üdítő italokból, ásványvizekből és szörpökből történő kielégítése. Az áru útjának rövidítése, az önelszámoló üzem forgalmának növelése és a gazdasági eredmény javítása érdekében létrehozott társaság egyúttal a debreceni sörpalackozási igények megoldására is szövetkezik. Az önálló jogi személyiséggel nem rendelkező önkéntes gazdasági társaság gesztora a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat, amely a közös tevékenységben, illetve annak eredményében 60 százalékkal részesedik. Az elképzelések szerint az önelszámoló palackozóüzem tevékenységi körét fokozatosan átalakítják. Ahogy elfogynak a Viking márkanevű üdítőitalos palackok és kupakok, nem gyártanak, illetve töltenek újat, s fokozatosan abbahagyják a Viking italok palackozását. A gépsorok jobb kihasználása érdekében tervezik, hogy tankautóval sört szállítanának Debrecenbe, és azt helyben palackoznák. Ily módon az üres üvegek visszaszállításától mentesülne a Borsodi Sörgyár, és a megyeszékhely ellátása is jobb lehetne. Az elképzelések szerint évente mintegy 100 ezer hektoliter sört palackoznának Debrecenben bérmunka formájában. Az elmúlt esztendőben e mennyiségnek több mint 8° százalékát forgalmazta a társaságot alapító két vállalat, így a saját üzletek, szerződéses boltok biztonságos áruellátásán kívül lehetőség nyílna a Debrecenben palackozott sör kishatármenti árucseréjére is. Az üdítő italok gyártása területén profilírozást, termékszerkezet szűkítést hajtanak végre. Az elképzelések szerint hazai gyümölcsből készült üdítő italok gyártására, illetve palackozására szakosodna az önelszámoló üzem. Jelenleg az üdítő italokat előállító vállalatok, gazdaságok, kombinátok közül néhányan érdeklődnek a közös gyártás, illetve a bérpalackozás lehetőségéről. A vásárlók régi, jogos kívánságának kielégítése érdekében a gyógyvizek és szénsavas vizek előállítását fokozza az önelszámoló üzem. Elsősorban a debreceni Csokonai víz, a hajdúszoboszlói gyógyvíz palackozásáról, országos terítéséről, esetleg a termékek exportjáról van szó. H. I. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1883. PIRBUAE 11. 3