Hajdú-Bihari Napló, 1983. május (40. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-22 / 120. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! A Debreceni Népi Együttes Franciaországban (Kiküldött munkatársunk, Filep Tibor telefonjelentése) Mire ez a tudósítás megje­lenik, az együttes már való­színűleg ismét magyar föl­dön lesz. A sikert azonban — ami az olvasónak is örö­met szerezhet —, nehéz szó nélkül hagyni. Szerdán dél­után két fellépése volt St. Etienne-ben a Debreceni Népi Együttesnek. Délután 4 órakor a város főterén rög­tönzött szabadtéri színpadon mutatták be táncaikat a deb­receniek. Pillanatokon belül megállt az élet a főtéren, s mintegy 600 ember figyelte érdeklődéssel a népviseletbe öltözött táncosokat. A fél­órás produkció végeztével a városi tanács épületében ren­dezett fogadáson vettünk részt. Este 9 órakor a városi kultúrpalotában került sor a második bemutatóra. Hat­száz néző foglalt helyet a né­zőtéren, és már az első szám után érezni lehetett, tetszik a közönségnek a debreceniek műsora. A másfél órás folk­­lór-show második részében már minden számot újrázni kellett, sőt a közönség együtt tapsolt a tánc ritmusával. A befejező két tánc után (üve­gestánc, hortobágyi pásztor­táncok) szűnni nem akaró taps köszöntötte a Debreceni Népi Együttest. KÖZLEMÉNYEK Nőifodrász-üzletemet megnyi­tottam. Várom kedves vendé­geimet. Baloghné Hüse Nóra, Budai Nagy Antal u. 182. szám. Felhívjuk Debrecen város la­kosainak figyelmét, hogy 1983. május 23-tól május 27-ig a kora reggeli órákban a Hortobágyi Ál­lami Gazdaság környezetvédel­mi üzeme levéltetű és rágóher­nyó kártevők elleni védekezést hajt végre a város belterületén. A felhasznált szer: Ditrifon 50 WP 0,2 százalékos oldata. A szer munka-egészségügyi várakozási ideje 3 nap, élelmezés-egészség­­ségügyi várakozási ideje 14 nap. A szer méhekre mérsékelten ve­szélyes, ezért kérjük a méhészek szíves intézkedését a méhek el­szállítása, illetve lezárása érde­kében. Hortobágyi Állami Gaz­daság környezetvédelmi üzeme. OO A 4. sz. főútvonal 228+500 — 228+800 km szakaszának, vala­mint a Debrecen megyei városi Tanács V. B. kezelésében levő MÁV-állomás előtti utak és par­kolók korszerűsítésével, valamint a vasútállomás előtti aluljáró építésével kapcsolatos közmű­ves építési munkák 1983. május 27-én megkezdődnek. Ezen idő­ponttól az Erzsébet utcán a Szív utcától a Petőfi térig, a Petőfi téren, a Wesselényi utcán a Pe­tőfi tértől a homokkerti felüljá­róig (47-es főútvonalig) részle­ges útlezárások és forgalomkor­látozások lesznek. Kérjük a jár­művezetőket, hogy a torlódások elkerülése érdekében az építési területet 1983. május 37-től lehe­tőleg kerüljék el. Közmű- és Mélyépítő Vállalat. (x) A MÁV Debreceni Pályafenn­tartási Főnökség értesíti a la­kosságot, hogy az Ebes—Hajdú­­szovát­ok. az Ebes állomáson levő szintbeni vasúti keresztező­dését 1983. május 24-én 22 órá­tól 25-én 6t óráig teljes széles­ségben lezárja. A forgalmat ideiglenes terelőúton biztosít­ják. (x) A KPM Közúti Igazgatósága értesíti a közúti közlekedésben részt vevőket, hogy útépítés mi­att a 4219­­. fúrta—gyulai ök­­úton, Fúrta és Komádi közötti szakaszon 1983. május 23.—júli­us 1. között a tehergépkocsi­forgalmat megtiltja. Tehergép­kocsival a fenti időpontig Be­rettyóújfalu— Mezősas—Kürös­­szegapáti—Komádi terelőútvona­lon lehet közlekedni. (x) MOZI Egy festő tragédiája (bol­gár). Apolló hétfő 4. Gyilkosság a tajgán (szovjet). Apolló ma hn. 2, 4, 6, hétfő hn. 2. Meteor hétfő 3, n. 6. Víg hétfő n. 10, n. 12. Madarak (amerikai horror, 16). Filmmúzeum hétfő n. 5, n. 7, n. 9. Nem akarok felnőni (svéd). Művész ma, hétfő 5, n. 8. A profi (francia, 16). Apol­ló ma, hétfő n. 10, n. 12. Me­teor ma, hétfő n. 8. Vig ma, hétfő hn. 2, hn. 4. 6, n. 9. Cha-cha-cha (magyar). Apol­ló hétfő 6. 8. Csárdáskirálynő (magyar). Delta ma de. 10. Csillagok háborúja (ameri­kai I—II.). Meteor kert hétfő f. 9. Dögkeselyű (magyar). Híradó ma, hétfő f. 12, hn. 2, hn. 4, hn. 6. Földrengés Tokióban (ja­pán). Meteor ma 3, n. 6. Hekus lettem (magyar). Hor­váth Árpád ma f. 4, f. 6. A kék lagúna (amerikai). Apolló ma 8. Víg ma n. 10, n. 12. Klinika hétfő 5. A lator (olasz, 16). Klinika ma 5. Mindhalálig zene (amerikai, 16). Víg kamara ma f. 3, f. 5, f. 7. hétfő f. 5, f. 7. A préri (román—francia). Delta hétfő f. 6. Rendőrök háborúja (francia, 16). Meteor kert ma f. 9. Start két keréken (amerikai). Híradó ma f. 10, hn. 8. Szerelem Montreálban (ka­nadai). Horváth A. hétfő 6. Szökés a halál elől (francia, 16). Híradó hétfő f. 10, hn. 8. Szuperzsaru (olasz). Meteor mese ma, hétfő 3. n. 6. Viadukt (magyar). Delta ma f. 4, f. 6. Zsaru vagy csirkefogó (fran­cia). Petőfi kert ma, hétfő f. 9. SZÍNHÁZ Csokonai Színház Május 25., szerda 19 ó.: Faust — Szentpétery-bérlet. Május 26., csütörtök. 19 ó.: Viktória — Gózon-bérlet. Május 27., péntek, 19 óra: C’est la Guerre — Lysistrate — Somlay-bérlet. Művelődési Központ Május 24., kedd 19 óra: Vén Európa Hotel — Veszprém-­­bérlet. Május 25., szerda, 19 ó.: Black Comedy — Szigligeti-bérlet. Május 27., péntek, 19 ó.: Black Comedy — Kossuth-bérlet. * Május 31., kedd 19 ó.: Tra­viata — Erkel-bérlet. Hungária Kamaraszínház Május 25., szerda 19 ó.: A végzetes szerelem játéka — Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul — Bajor-bérlet. Május 27., péntek, 19 ó.: A végzetes szerelem játéka — Ha egyszer Hotz úr dühbe gu­rul — Csortos-bérlet. TELEVÍZIÓ 1983. MÁJUS 22., VASÁRNAP BUDAPEST, 1.. 7.42 Műsoris­mertetés. 7.45 Tévétorna. 7.50 Óvodások filmműsora. 8.10 Egy lány meg egy fiú. Lengyel játékfilmsorozat. 9.00 Kétszer kettő gyakran öt. . . Zenei szabálysértések. 9.25 A Ba­rázdabillegető hadsereg. Szov­jet játékfilm. 10.40 Hírek. 10.45 Reklám. 10.55—12.45 Rába ETO—Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 14.27 Mű­sorismertetés. 14.30 A Közön­ségszolgálat tájékoztatója. 14.35 Pécsi Kiss Ágnes énekel. 15.00 Reklám. 15.04 Vándor Sándor kórusfesztivál. 16.05 Képújság. 16.10 Reklám. 16.15 Műsorainkat ajánljuk. 16.40 Reklám. 16.45 Elmebajnokság. 18.00 Delta. Tudományos híradó. 18.25 Rek­lám. 18.40 Tévétorna. 18.45 Es­ti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 Derrick. NSZK bűnügyi filmsorozat. Halott lány az er­dőben. 21.19 Kapcsoltam . . . Társasjáték. 21.50 Szülőföldem. Juhász Ferenc műsora. 22.50 Hí­rek. BUDAPEST, 2.: 19.58 Műsor­ismertetés. 20.00 Hírek. 20.05 Az ember és a tenger. Olasz filmsorozat VII 6. rész. Tengeri szörnyek. 20.55 Reklám. 21.05 Telesport. Magyarország— Franciaország EB-selejtező férfi röplabdamérkőzés. 22.25 Sanzonverseny. 23.00 Képújság. POZSONY. 1.1 8.30 Gyerekek­nek. 11.00 Nő és dohány nél­kül. Tévésorozat. 12.00 A hé­ten történt. 12.40 Híradó. 13.00 Motocross. 14.00 Kerékpáros Béke­verseny. 15.30 Moto­cross. 16.30 Dokumentumfilm. 17.00 Az ember nincs egyedül. Cseh film. 18.30—19.10 Zenés szórakoztató műsor. 19.30 Tv­híradó. 20.05 A diplomata. Té­véjáték. Befejező rész. 21.35 Sporthíradó. 21.50 Portréfilm. 22.30 Forma—1 VB. POZSONY, 2.: 15.05 Híradó. 15.30 Sportdokumentumfilm. 15.40 Kicsinyek magazinja. 16.25 Operarészlet. 17.10 Vetél­kedő. 17.50 Egy kis muzsika. 18.05 ,,És hallgass a testvé­redre!” Tévéjáték. 19.10 Mű­sorajánlat. 19.30 Pedagógusok magazinja. 20.00 Könnyűzene. 21.15 Híradó. 21.35 Bravo Maestro! Jugoszláv film. BUKAREST: 8.30 A muzsika örömei. 9.00 A falu életéből. 10.45 A gyermekek világa. 12.00 Vasárnapi album. 16.00 A ten­ger titkai. 17.10 Utazás a jövő­be. 18.00 Tv-híradó. 19.00 A Tv filmmúzeuma: „Újból együtt”. 20.50 Tv-híradó. 21.10 Találkozás az opera, operett és balett világával. 21.30 Tv-elő­­zetes. UNGYAR: 17.00 Labdarúgó EB-selejtező. Lengyelország— Szovjetunió. A szünetben ke­rékpárverseny. 19.00. Tv-hír­adó. 19.35 Hangverseny. 20.30 Labdarúgószemle. 21.00 Hírek. 21.05 Második kapcsolat. Tv­­film. 2. 1983. MÁJUS 23., HÉTFŐ POZSONY, 1.: 16.30 Maga­zin. 17.10 Katonák műsora. 18.00 Orvosi tanácsok. 18.10 A szocialista országok életéből. 18.40—19.10 A nevelésről. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Osztálytárs. Té­véjáték. 21.45 Szovjet doku­mentumfilm. 22.00 Világhír­adó. 22.15 Az NDK Tv zenés szórakoztató műsora. BUKAREST. 8.55 Dokumen­tumfilm Argentínáról. 14.15 Magyar nyelvű adás. 17.00 Műsorzárás. 19.00 Tv-híradó. 19.25 Ciprian Porumbescu mű­veiből. 19.35 Gazdasági pano­ráma. 20.05 A folklór kin­cseiből. 20.45 Folytatásos film. A nagy várakozások. 6. rész. 21.15 Tv-híradó. RÁDIÓ 1983. MÁJUS 22., VASÁRNAP KOSSUTH: 5.00—7.23 Előt­tünk a vasárnap! 7.23 Baráti kör. 7.54 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00 Hírek. Lap­szemle. Időjárás. 8.05 Öt kon­tinens hét napja. 8.20 Hallga­tóink figyelmébe! 8.21 BNV- reklám. 8.24 Énekszóval, mu­zsikával. 8.50 Reklámközpont. 9.00 Népszerű muzsika — vi­lághírű előadók. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Az aranyat füttyentő vándorlegény. 10.59 Vasárnapi koktél. 12.00 Hírek­. Időjárás. 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35 Édes anyanyelvünk. 12.40 Lehet egy­millióval több? 12.50 A Magyar Rádió Brahms-ciklusa. 13.44 Az MRT gyermekkórusa Se­bestyén András feldolgozá­saiból énekel. 13.53 Így lát­tam Kodályt. 14.20 Gondolat­jel. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Művészlemezek. 15.56 Reklámkalauz. 15.58 Egy asz­­szony élete. 17.00 Hírek. Idő­járás. 17.05 Jelenidőben. 17.35 Ferencsik János vezényel. 18.15 Hol volt, hol nem volt . . . 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Hírek. Időjárás. 18.40 Diák­­könyvtár hangszalagon. 19.29 Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.29 Mozart. Don Giovanni. 22.00—22.15 Hírek. Időjárás. Sport. Totó. 23.37 Századunk kamarazenéjéből. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Régi kórusm­u­­zsika. 0.25 Himnusz. 0.30 Víz­­jelzőszolgálat. PETŐFI. 6.00 Népszerű mu­zsika a korán kelőknek. 6.55 A Petőfi rádió mai műsora. 7.00 A római katolikus egyház félórája. 7.30 Vasárnapi orgo­namuzsika. 7.54 Torna. 8.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás. 8.05 A Nyitnikék postája. 9.05 Folyékony világ. 9.10 Mit hallunk? 9.30 Szivárvány. 10.30—10.35 Hírek. Ütközben. 11.00 Beláthatatlan következ­mények. 11.45 A párizsi Polifon együttes énekel. 11.55 Labda­rúgás. Közvetítés a Rába ETO— FTC bajnoki mérkőzésről. 12.50 Hírek. Ütközben. 12.55 Jó ebédhez szól a nóta. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Erről beszéltünk. 14.30 Hí­rek. Ütközben. 14.35 Táska­rádió. 15.30 Reklámparádé. 15.35 Poptarisznya. 16.30 Hí­rek. Ütközben. 16.35—16.40 Reklám. 17.30 Híres alma ma­terek. 18.30 Hírek. 18.33 Útköz­ben hazafelé. 20.30 Hírek. 20.33 Mátyás király és a magyar­­országi reneszánsz. 21.03 Nép­dalok, néptáncok. 21.58 A Stúdió 11 hangversenye. 23.00 Hírek. Időjárás. Sport. Totó. 23.15 A tegnap slágereiből. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR: 7.00 Szerb-hor­vát nyelvű nemzetiségi műsor. 7.30 Német nyelvű nemzetisé­gi műsor. 8.00 Hírek. Lap­szemle. Időjárás. 8.05 A 3. műsor mai programja. 8.08 A kiállítótermek programjából. 8.11 Komolyzenei zsákbamacs­ka. 10.00 Új zenei újság. 10.45 Öt kontinens hét napja. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Sztereó beállítóhang. 11.06 Kovács Dé­nes és Rados Ferenc hangver­senye. 12.30 Chick Corea fel­vételeiből. 13.00 Hírek. Idő­járás. 13.03 Műsorismertetés. 13.05 Reklektorfényben egy operaária. 13.45 A Cats (Macs­kák) című zenés játék. 15.25 A gazda meg az ő önállósága. 16.05 Kis magyar néprajz. 16.10 A Bécsi Vonósszólisták hangversenye. 17.36 A Sebő­­együttes összes felvétele 1979. 17.56 Beverly Silis operaáriákat énekel. 18.19 Szimfonikus zene. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.49 Bemutatjuk új Melódia-lemeze­inket. 20.30 Hi-Fi varieté. 21.30 Rádiószínház. Az utas. 22.13 Barokk zene. 23.30—23.33 Hí­­­rek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 8.30 Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordu­lónaptár. 8.45 Tájközelben — Uszka. Riporter: Rózsavölgyi Erzsébet. 9.17 Az én slágereim. 9.57—10.00 Műsorelőzetes. 18.30— 19.00 Összefoglaló Észak-Ti­szántúl hétvégi sportesemé­nyeiről zenével. (A nap szer­kesztője: Horváth Péter.) 1983. MÁJUS 23., HÉTFŐ KOSSUTH: 4.25—7.59 Jó reg­gelt! 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Mai kul­turális programok. 8.25 Nép­dalok. 9.00 A hét zeneműve. 9.30 A hét költője. 9.40 Ki ko­pog? 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Nyitnikék. 10.35 Isaac Stern hegedül. 11.04 Andor Ha­na énekkara énekel. 11.19 Régi magyar szokások. 11.39 Tom Jones. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Reklám. 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.30 Szelényi István: Szvit réz­fúvókra. 14.40 Nyári emlék. 14.54 Édes anyanyelvünk. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Fran­cia madrigálok. 15.28 Barango­ló-dominó. 15.58 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 Berkes Kál­mán klarinétozik, Ránki De­zső zongorázik. 16.30 Világ­ablak. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Verbunkosok, katonada­lok. 17.30 Arfórum. 18.10 Rek­lámkalauz. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.25 Mai könyv­ajánlatunk. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti magazin. 19.15 Kérem a papírokat! 20.25 Kocsár Miklós népdalfeldol­gozásaiból. 20.50 Hétfő este mindenkinek. 22.00 Hírek. Idő­járás. Sport. 22.20 A raké­ták éve. 22.30 Artur Schnabel három Beethoven-szonátát zon­gorázik. 23.43 Goldmark, Sá­ba királynője. 24.00 Hírek. Idő­járás. 0.10 Demjén Ferenc dalaiból. 0.25 Himnusz. 0.30 V­íz­j­elzőszolgálat. PETŐFI. 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Eli­sabeth Schwarzkopf operett­dalokat énekel. 8.30 Hírek. Út­közben. 8.35 Figyelmébe aján­lom! 8.48 Slágermúzeum. 9.50 Szépítgetés nélkül. 10.00 Ze­­nedélelőtt. 12.00 Nóták. 12.30 Hírek. Útközben. 12.35 Kis ma­gyar néprajz. 12.40 Tánczenei koktél. 13.25 Éneklő ifjúság. 13.35 Erdőzsongás. 13.45 Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől ötig . . . 17.00 Egy ta­nácskozás elé . . 17.30 Ötödik sebesség. 18.30 Hírek. Útköz­ben. 18.35 Hang­adó. 19.25 Rek­lám. 20.00 Népszerű operett­­kettősök. 20.30 Hírek. Útköz­ben. 20.35 A tiszaeszlári per. 21.05 Nótaest. 21.52 Tip-top parádé. 22.22 Rádiószínház. 23.00 Hírek. Időjárás. Sport. 23.20 Csak egy kis emlék . . . 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Ide­gen nyelvű vízjelzőszolgálat. . 3. MŰSOR. 8.55 Műsorismer­tetés. 8.57 A kiállítótermek programjából. 9.00 A La Seile vonósnégyes játszik. 10.23 Dzsesszarchívum. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Lortzing operái­ból. 11.50 Mesterművek a XVIII. század zenéjéből. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.05 Műsor­­ismertetés. 13.07 Bárdos La­jos kórusműveiből. 13.20 Ro­mantikus zene. 14.24 Merce­­dante: Az eskü. 16.30 Mozart: C-dúr (Jupiter) szimfónia. K. 551. 17.00 A Shakatak együt­tes felvételeiből. 17.30 Lendvay Kamilló műveiből. 18.02 Rek­lám." 18.06" Kórusok, hang­­szerszólók. 19.00 Hírek. Idő­járás. 19.05 Joan Sutherland operaáriákat énekel. 19.35 Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. A Magyar Állami Hangversenyzenekar Brahms­­hangversenye. 20.26—20.40 Kis­városok értelmisége. 21.25 Pe­ter Pears régi angol szerzők műveiből énekel. 22.00 A hét zeneműve. 22.30 Az Oregoni dzsesszegyüttes felvételeiből. 23.03 Az Uppsalai Egyetem fér­fikara énekel. 23.30—23.33 Hí­rek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Hétnyitó. Hét­fői információs magazin. (Köz­ben: Hallgatóink leveleire dr. Orosz Gyula jogász válaszol. Fészekrakás ’83.) 18.00—18.30 Észak-tiszántúli krónika. Lap­szemle. Hírösszefoglaló. Mű­­sorelőzetes. (A nap szerkesz­tője: Tarnavölgyi György.) MOZI • SZÍNHÁZ • TV • RÁDIÓ VIRÁGZIK A HANGARÓZSA A jeli és a kámoni arborétumokban virágzik — a nyu­gat-dunántúli talajt különösen kedvelő — rododendron, a hangarózsa. Az egzotikus növény számos Vas megyé­be látogató turistát csábít ilyenkor ide. (MTI-fotó: Czika László felvétele — KS) A MÁV Pályafenntartási Főnökség értesíti a lakossá­got, hogy a debrecen—újlé­­tai bekötőút 0+270 km szel­vényében levő vasúti—közúti kereszteződését május 23— 24-én, valamint június 2-án 8—16 óra között fél pálya­­szélességben lezárja. BETEGSÉGEKRŐL. Az egészségügyi hónap kereté­ben, május 24-én Idült be­tegségek megelőzése címmel tartanak előadást 19 órai kezdettel a bihartordai kul­­túrházban. BEIRATKOZÁS DOLGO­ZÓK GIMNÁZIUMÁBA. Akik gimnáziumi tanulmá­nyaikat az 1983—84-es tanul­mányi évben a Debreceni Dolgozók Gimnáziumában kívánják megkezdeni vagy folytatni, az iskola irodájá­ban — Tóth Árpád u. 3. — jelentkezhetnek. Beiratko­zás június 6-tól szeptember 2-ig naponta 9-től 16 óráig. Jelentkezési lapot az irodá­ban adnak. A NAPLÓ TÁRLATA Május 24-én, kedden dél­után ötórai kezdettel nyílik Cs. Uhrin Tibor festőművész kiállítása a Napló székházá­nak földszinti klubtermében. A tárlaton a művész 31 alko­tása tekinthető meg, tíz fest­mény és huszonegy tűzzo­mánc. A hagyományos be­szélgetést Bakó Endre, a Napló főmunkatársa vezeti. A bemutató- és beszélgetés­sorozat tavaszi befejező ren­dezvényére minden érdeklő­dőt szeretettel vár a rende­zőség JOGI TANÁCSADÁS. Fiatalok részére tartanak in­gyenes jogi tanácsadást má­jus 23-ára, hétfőn 16 órától a Kölcsey Művelődési Központ felnőttnevelési stúdiójában, melyet a bíróság KISZ-szer­­vezetének tagjai vezetnek. HÍR­EK HÍRSZERKESZTŐ: BUD­A LÁSZLÓ — TELEFON: 00144 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Változóan lejhős ég, a Du­nántúlon már várható zá­por, zivatar. A déli, délnyu­gati szél napközben sokfelé élénk lesz, a Dunántúlon erős széllökésekre is számí­tani kell. A legmagasabb ■appall hőmérséklet vasár­nap 23, 28 fok között alakul. TUDOMÁNYOS ÜLÉS­SZAK. A Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek szövetségének megyei szer­vezete által rendezett tudo­mányos ülésszak keretében május 23-án a műszaki fej­lesztés helyzetéről, lehető­ségeiről tart előadást Koncz László, a Minőségi Szabó Ipari Szövetkezet műszaki vezetője, a Kossuth u. 13. szám alatt. EGÉSZSÉGNEVELÉSI HE­TEK keretében május 23-án, hétfőn 18 órától a Horváth Árpád Művelődési Házban a Debreceni Konzervgyár és az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat termékeiből árube­mutatót és kóstolót rendez­nek. Ezt követően egészség­­ügyi előadás lesz. VENDÉGSZEREPLÉS. A Szovjet Déli Hadseregcsoport Művészegyüttesének műso­rát láthatják a debreceniek május 22-én, vasárnap 19 órától a Kölcsey Művelődési Központ színháztermében. KIÁLLÍTÁS. A csapókerti Horváth Árpád Művelődési Házban ma, vasárnap 11 órakor nyitják meg Simay Ildikó (textil), Varga Ágota (olaj) és Burai István (grafi­ka) kiállítását. Közreműkö­dik Vajay Péter (vers) és a Maróthi kórus kamara­együttese. FÓRUM AZ ÚJKERTBEN. Az Újkerti Általános Műve­lődési Központ nagyelőadó­jában az újkerti szolgáltatá­sok helyzetéről tartanak fó­rumot, amelyen részt vesz­nek és vitaindító előadásokat tartanak a városi tanács szakemberei, május 23-án, hétfőn 18 órakor. 1983. MÁJUS 22.: VASÁRNAP PÜNKÖSD A nap kés S.M­a nyugszik 20.22 órakor (Debreceni adatok: 4.49 és 20.12) ÉVFORDULÓNAPTÁR Kilencven évvel ezelőtt, 1893. május 22-én született Tamási­ban, és 36 éves korában, 1929-ben halt meg ugyanott Gőgös Ig­nác, a magyar munkásmozgalom egyik vezető alakja, vértanúja. Mint fiatal asztalossegéd is­merkedett meg a szocialista esz­mékkel Kaposvárott. Szervezett munkát telt, de 1914-ben behív­ták katonának, s 1915 tavaszán orosz hadifogságba esett. Itt ismerkedett meg a kommunista tanokkal. 1918 áprilisában a ta­­ganrogi hadifoglyok megbízott­jaként részt vett a moszkvai konferencián, jelentkezett a Vörös Gárdába és három esz­tendőn át harcolt az interven­ciósok és a fehérgárdisták el­len. Miután a Kommunisták Magyarországi Pártjának meg­bízottjaként 1921-ben hazatért, azonnal belépett a Szociáldemok­rata Pártba. Két évvel ké­sőbb — Őry Károllyal és Hi­ntán Katóval együtt - bekap­csolódott az illegális KP szer­vezési munkáiba. Vezetőségi tagja lett az 1925-ben megala­kult Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. A KMP Bécs­­ben tartott I. kongresszusán — 1925 augusztusában — bevá­lasztották a Központi Bizottság­ba. 1925 szeptemberében öryvel és Hámán Katóval együtt letar­tóztatták, s három és fél évi fogságra ítélték. Gőgös Ignácot 1929 tavaszán a gyűjtőfogház orvosa a börtön­­őrökkel együtt súlyosan bántal­mazta; mikor kiszabadult, tüdő­­gyulladást majd tüdővészt ka­pott, amely hamar végzett vele. LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazi­gatóság közlése szerint a 20. ,játékheti lottónyeremények, a nyereményilleték levonása után a következők: öttalála­­tos szelvény nem volt. 4 ta­­lálatos szelvénye 61 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 148 923 forint, 3 találata 6425 fogadónak volt, nyereményük egyenként 707 forint, a 2 találatos szelvé­nyek száma 202 450 darab, ezekre egyenként 28 forintot fizetnek, a közölt adatok nem véglegesek. (MTI) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő úr: Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István. Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen. Postafiók 72. 4001. — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint — index 25 027 — ISSN 023—1051 - Alföldi Nyomda, Debrecen - Felelős vezető Benké István

Next