Hajdú-Bihari Napló, 1983. június (40. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-18 / 143. szám

A HETVENÉVES WEÖRES SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE A hajdani csodagye­rek, Szombat­hely szülöttje, akit a kis Vas megyei falu, Csönge dajkált, hetvenéves immár, s ma is csoda egy kis­sé, új meg új távlatot ad a magyar költé­szetnek. Nem egyszerűen hosszú életút áll mögötte, sokkal több annál; költői stíluskor­szakok, izmu­sok sohasem ismert vihar­zása, kavar­gása, változá­sa, amelyeket megért ugyan, de olyan mó­don, hogy csak megérintette, átalakítani azonban sohasem tudta; mindig saját magát építette konokul — egy szuverén költői világot. Első versei tizennégy éves korában jelentek meg 1932- től a Nyugat is rendszeresen közölte, úgy is tartja szá­mon az irodalomtörténet, mint a Nyugat harmadik nemzedékének tagját. Nem­zedéktársa, Sőtér István a következőképpen jellemezte a fiatal Weöres Sándor köl­tészetét: „ ... a nagy rög­tönzők, a játszva, bravúro­san nagyot teremtők fajtá­jából való, raffaellói, mo­zarti könnyedséggel versel, hogy mindaz a formai tv- Babits állítólag kijelentette, más és bravúr, amit kínok és harcok árán tett magáévá, Weöressel csaknem egy idő­ben született... E rendkívü­li formakészsége mellé fölé­nyes képzelet és szenvedé­lyes gondolkodói hajlam já­rul”. Beleélő készsége, könnyed formateremtő képessége haj­lamosította arra, hogy ide­gen költők verseit megszó­laltassa magyarul; a ritka keleti ritmusokban írott szanszkrit költeményeket, Majakovszkijt, a cigány népdalokat egyforma bra­vúrral ültette át nyelvünkre. Az ötvenes években, amikor költőként nem lehetett je­len irodalmunkban, műfor­dítóként alkotott maradan­dót. Költészetét nem lehetett skatulyába szorítani: mindig más, és mindig azonos ön­magával. Nevezték idealistá­nak, irracionálisnak, öncélú formaművésznek — ő ma­gát szociális indíttatású, kö­zösségi költőnek tartja. Két­ségtelen, hogy világképére hatottak a polgári filozófu­sok és a keleti kultúrák, a kínai, az indiai. A világ­mindenséget — benne az embert — teljes egységben látja, értelmét az érzékel­hető valóság mögött kutat­ja. A létezés, az emberi élet magyarázatát ezért az ősi mítoszokban kereste, és saját művészi kísérleteiben is vi­lágmagyarázó igény műkö­dik —­ mindig humánus cé­lok érdekében. „Átvilágítani és felrázni óhajtalak, hogy átrendezhesd magadat zárt, véges, egzisztenciális éned­ből nyitott, szociális, kozmi­kus, végtelen énné” —, írta 1964-ben, Tűzkút című köte­tének előszavában. 1975-ben pedig, összegyűj­tött munkáinak megjelenése­kor, így fogalmazta meg költői célkitűzését: „Célom nem a gyönyörködtetés. Mást akarok: eleven áramot sugározni, melytől megráz­kódik az ösztön, érzelem, ész, képzelet, szellem, az egész lény: ne csak az em­ber olvassa a verset, a vers is az embert”. A hetvenéves Weöres Sándor versei valóban olvas­sák az embert, azaz alakít­ják. Hetvenedik születésnap­ján mit kívánhatunk? Su­gározza tovább eleven ára­mát! Gy. L. G. J. KOROTKEVICS: Amikor az egyik magyar barátom megállt a könyvszek­rényem előtt, elcsodálkozott: — Mennyi értékes könyv! És mennyi ritkaság! E gyűjteményben bizonyára az egész éle­te benne van ... Igen. A könyvek nagy barátja vagyok. A magyar irodalom iránt még a harmincas években kezdtem érdeklődni. Fiatal szovjet államunkban sok kül­földi szabadgondolkodó talált otthonra. Gyakran meséltek szülőföldjükről, az illegalitás nehéz éveiről, országuk mun­kásainak helyzetéről. Ebben a nemzetközi légkörben tanultam az egyik moszk­vai technikumban. Képzésünk célja az volt, hogy az angol és a német nyelv elsajátítása után szakfordítóként elérhe­tővé tegyük szakembereink számára a nyugati műszaki és tudományos irodalmat. A két kötelező nyelv mellett fakultatív tárgyként eszpe­rantót is tanultunk. Aztán egyszer magyar emigránsokkal hozott össze a sors. Ekkor még nagyon keveset tudtak oro­szul, nehezen értettük meg egymást. Amikor az egyik moszkvai sétánkon kiderült, hogy­ ők is eszperantisták, egy­­csapásra minden megváltozott. Volt köztük egy kedves hölgy, akit mindenki Lizinek szólított. Egyszer megálltunk Puskin szobra előtt. Mesél­tem róla, aztán megkérdeztem, hogy, ismerik-e költészetét Magyarországon. — Hát persze — felelte Lázi, majd hozzátette: — A mi legnagyobb költőnk is Aleksandro volt, azaz Sándor — Petőfi Sándor. Szavalni kezdte az Egy gondolat bánt enge­­met c. versét, s olyan hévvel, átéléssel, hogy a nyelv isme­rete nélkül is megsejtettem: csak a szabadságról szólhat. A vers zenéje és ritmusa is ezt sugallta. , *** Közel ötven évvel ezelőtt hallottam először Petőfiről. Éle­te és költészete annyira magával ragadott, hogy általa a magyar irodalom szerelmese lettem. Mihail Mihajlov ki­váló forradalmár költőnk verseskötetében találtam egy Pe­­tőfi-fordítást, aztán Borisz Paszternák kötetében jelent meg három verse oroszul, végül Leonyid Pervomajszkij ukrán fordításaira is ráakadtam. Petőfi válogatott verseinek első kötete azonban csak 1946-ban jelent meg. A kötet húsz költeményét Nyikolaj Tyihinov, Dionyid Martinov és mások fordították. Kedvenc esti olvasmányomat a kislányom is megszeret­te, s a költő verseit az iskolában többször is szavalta. A Pe­­tőfi-válogatásról a Lityeraturnaja Gazetában megjelent re­cenziómat annak idején a Szabad Nép is közölte. Verseivel a 30-as években eszperantó fordításban is találkoztam. A Literatura Mondo (irodalmi világ) c. folyóiratban meg­jelent Kalocsay-fordítások növelték a magyar irodalom és az eszperantó iránti rokonszenvemet. Nehéz szavakkal ki­fejezni, milyen értéket jelent számomra a Libero kaj Amo (Szabadság és szerelem) c. kis eszperantó nyelvű kötet, amelyet 1970-ben kaptam a Magyar Eszperantó Szövetség akkori titkárától. Minden könyvemnek története van, kedves barátokat, is­merősöket idéznek. Hidas Antallal a Moszkvai Rádió ma­gyar szerkesztőségében ismerkedtem meg, ahol együtt ké­szítettük az irodalmi előadásokat. Itt mutatta be a még szerkesztés alatt levő antológiákat. Rajta keresztül ismer­kedtem meg olyan szovjet költőkkel és műfordítókkal, mint Martinov, Csukovszkij, Jevik, Paszternák. A velük készí­tett interjúim a magyar sajtóban is megjelentek. Nagyon érdekesnek tartom az Egri csillagok orosz fordí­tását, amely 1955-ben jelent meg. Hidas Antal felesége, Kun Ágnes nagy körültekintéssel ültette át az archaikus szavakat. Látogatta a múzeumokat, kikérte a szakemberek véleményét, így a törökök és a magyarok fegyverzetének leírása is tökéletesen sikerült. Úgy vélem, hogy Gárdonyi­nak ez a legjobb műve. Éveim és magyar könyveim ... Magyarország története három kötetben, Balassa József Magyar nyelve, Jókai A kő­szívű ember fiai, A magyar költészet antológiája, Madách Az ember tragédiája oroszul és eszperantóul, Lebovics pro­fesszor könyve a Magyar Tanácsköztársaságról, Déry Tibor, Illyés Gyula, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Darvas József műveinek válogatása ... Lesz, ami megszépíti nyugdíjaséveimet: könyveim bará­tokat, emlékeket, találkozásokat idéznek majd, s talán egy-két percre az idő évtizedeket őrlő fogaskerekeit is si­kerül megállítanom. (Eszperantóból fordította: Salga Attila) ■f»* c_ MOHÉ MIHÁLY RAJZA 8 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 19BS. JOHIUS 18. székelyhídi Ágoston : Nyilvánvalóan kegyesen leplező szándékú magyará­zat, hogy az első emberpárt erőszakkal, nevezetesen ép­pen lángpallossal űzték volna ki a Paradicsomból. Bevallhatjuk végre, hogy Ádám és Éva saját vágyait követve hagyta el a boldog ártatlanság kertjét. Íme, a hiteles történet. Röviddel a világ teremté­sének befejezése után, egyik fényessége a reggelen, az Úr trónjához hívatta, legkedve­­sebbik angyalát. — Elrendeljük, hogy ereszkedjél alá a Földre — jobbját parancsolóan előre­nyújtotta. — Keresd meg és vedd szemügyre emberi teremtményeinket. • Tudni akarjuk, elégedettek-e ma­gukkal és egymással. Légy okos és tapintatos, fürge és leleményes. Indulj hát, kedveltünk, és áldás kísér­jen utadon! Az angyal némán fejet hajtott, széles és mégis ke­cses szárnyára kapva föl­­emelkedett a trón lépcsőjé­­ről, a magasban hódoló kört tett, és kisuhant a mennyek palotájából. Örömmel vállalkozott bár­milyen hosszú útra. Min­denben tökéletes és örökké fiatal lévén, jólesett próbá­ra tennie szárnyának lan­kadatlan erejét, szemének átható élességét, szívének csorbíthatatlan bátorságát Gyorsan és könnyedén re­pült el most is a Nap mel­lett, az Uránusz alatt, a Vénusz fölött, és hamarosan a Szíriusz közelébe ért Megkerülve a mozdulatlan csillagot, mámoros kéjjel érintkezett a makulátlan világossággal és tisztaság­gal. Nyílegyenesen siklott aztán arra, ahol a pályáján keringő Föld kékes fénye játszott. Nemsokára megpillan­totta a két emberi teremt­ményt a számukra kijelölt oázis közepén egy terebé­lyes eukaliptusz alatt — Ülnek az alsó felükön és mozgatják a végtagjaikat — állapította meg az an­gyal. Az izm­o­sabbik és vas­­kosabbik teli szájjal eszik, a gyöngébbik és alacsonyab­bik valami gyümölcsöt hé­­jaz. Ezt és így csinálják, amióta ismerem őket. Seké­­lyes gondolataik a gyomor szükségletei körül forog­nak, cselekedeteik is eze­ket a szükségleteket szol­gálják. Testük durva sze­mük homályosan lát, fülük csak a dallamtalan és za­­jos beszédet fogja föl, szí­vükben szegényes és tompa érzelmek fészkelnek. Hogy nyomorúságukat észreve­gyék, ahhoz pedig osto­bák és tudatlanok. Panasz­ra tehát nincs okuk. Kö­vetkezésképpen elégedettek magukkal is, egymással is. És csúnyák, nagyon csú­nyák! Lejjebb ereszkedett. — Kibírhatatlan szaguk van. A faggyú, a verejték, az elhasznált levegő, és, és ó, iszonyat, az ürülék és a vizelet bűze ez! Túlságosan közel jöttem hozzájuk. Meghallván a szárny­csa­pásokat, előbb Éva kapta föl a fejét. — Jaj! — sí­kői évre meg­rettenve és elkápráztatva az angyal szépségétől. — Mi­lyen csodálatos férfi! Ha­talmas és erős, mégis fi­nom és arányos. Nyugodt és fenséges, de bizonyára szenvedélyes és kedves is. Isten ő és ember ő, a leg­­különb és legvarázslato­sabb — suttogta révülten. — Hátha leszáll. De jó len­ne, ha miattam és hozzám, értem leereszkedne! Nézd, Fenségesem, kitárom a ka­romat, hívlak és várlak, nézd, eltölt egészen a csodálat és a vágy! Szolgálód le­szek, ha akarod. Igen, pa­rancsolj és akarj bármit, én alázatosan és boldogan en­gedel­meskedem. A légáramlás, amit a szárnycsapások keltettek, letört néhány száraz leve­let és gallyat. Ádám bosszúsan nézett a feje fölé az eukaliptuszra. Úgy vette észre az angyalt. — Mi az? Ki vagy? Ki vagy? — kérdezte ismét megkövülten és elragadtat­va. — Lehetséges, van, és ilyen tökéletes nő? Szólj. Szépséges, honnan érkeztél és mi végre — lassan föl­­tápászkodott és távolabb lépdelt a fától, hogy job­ban láthassa az angyalt. — De mit számít, hogy hon­nan és mi végre jöttél. Egyedül az fontos, hogy lát­lak, hogy mindjárt elérhet­lek. Szépségesem, Mert az vagy! Hajad fényesebb a Napnál, szemed rejtelme­sebb az éjszakánál, ajkad forróbb lehet a tűznél, tes­ted illatosabb lehet a lili­omnál. Kívánlak! Ádám és Éva egyszerre beszélt, olyan rajongó, es­deklő, emelkedett hangon, amilyen addig sosem fa­kadt a torkukból. Az angyal sem a szavak értelmét, sem a két emberi teremtmény futkosásának, hadonászásának, különös arcjátékának okát nem ér­tette. — Ti, szegények, szeren­csétlenek és gyámoltalanok — gondolta fennsőbbséggel és szánalommal —, féltek tőlem. De mintha szikrá­­nyit csodálni is tudnátok. Megérdemlitek ezért, hogy rátok mosolyogjak és búcsú­zásul jobbommal fölmu­tassam az Úr jelét. — Rám mosolyogtál, ne­kem intettél, engem hívsz. Fenségesem? — Éva ámult gyönyörrel sutto­gott, és kezét a mellére szorította. — Kövesselek? Követlek, Szépségesem, és nem lesz előttem akadály! — Ádám ujjongva kiáltozott. Mindketten elindultak az angyal után, 13 pedig följebb emelke­dett és irányt változtatott észak felé. Eddig még nem járt az óriási sivatag és a tengerig nyúló sziklás, bo­zótos földnyelv táján, ezért ÉRTSÜNK SZÓT! VAN-E FŰKASZÁLÁS? Kálmán Béla „Van-e szénakaszálás?” (Napló, 1983. VI. 4). cikkének megírására az adott okot, hogy Rózsa György, a Kapcsoltam tévéműsor játékmestere nem fogadta el helyes­nek a szénakaszálást, mert nem a szénát, hanem a füvet kaszálják. Joggal rója meg Kálmán Béla az olyan okoskodókat, akik a nyelvben mindenképpen valamiféle közvetlen logi­kát keresnek. Megmagyarázza, a szénakaszálás kifejezésben a széna ún. eredménytárgy, mert a széna a fű kaszálásá­nak, szárításának és gyűjtésének az eredménye. Példaként említi még a kapanyelet farag, ruhát szab szószerkezeteket. Elmondja azt is, hogy a Magyar Nyelvjárások Atlaszá­nak anyaggyűjtésében részt vevén 120 faluban töltött 3­5 napot, míg a kérdőívek anyagát begyűjtötte. Egyetlen fa­luban sem hallotta,­­hogy bárki is „füvet kaszálni” ment volna, csak szénát kaszáltak. A füvet (nyúlnak, malacnak) sarlóval vágják, nem kaszálják. Elég lett volna a kérdés feladójának A Magyar Nyelv Értelmező Szótárának széna címszavát megnézte. Az 1. jelentés: Lekaszált, és szárítás­sal tartósított fű .. . 1. a) Lekaszálatlan réti fű. Szénát ka­szál ... Megvan a szénakaszálás címszó is .. . Jelentése: Fű lekaszálása szénának« ... Jómagam csak két helységre: Hajdúhadházra és Hajdú­­böszörményre hivatkozhatom, sok-sok év tapasztalata alap­ján. Ott nemcsak szénát, füvet is kaszálnak. Ehhez is elég megnézni az Értelmező szótár fű címszavát. Ott olvasható a Füvet kaszál példamondat, s ezt a példát említi a Kézi­szótár is. Balassa: A magyar nyelv szótárában szintén ott a Füvet kaszál példa, és az Ormánság népe is kaszálja a füvet. Ekkora fijet se kaszáltam még életembe (Ormánsá­gi szótár). A hajdúsági szántó-vető ember számára a fűnek van egy sajátos értelme: a rét, a kaszáló évenkénti első termése, első hozama. Kaszálják a füvet — annyit jelent, vágják a rét első gyapját, az anyát. Ebből az anyaszéna. A fű kaszá­lása a takarást (aratást) megelőző időszak egyik szorgos, nagy gonddal járó munkája: „Odakünn már, ugy­e, megért a kalász? Rét gyapja lenyírve, folyt a takarás. Boglyák tetejéről egy-egy suta gém Néz szét aratóknak vidám seregén.” (Arany János: Vásárban) A rét, a kaszáló második, esetleg harmadik termését, a sarját, amelyből a sarjúszéna lesz, jóval takarás után ka­szálják. Szénakaszálás ez is, az is. A bükköny (bökönyös zab), a lucerna, a here kaszálása is belefér a szénakaszálás fogalmába. Logikai terminussal szólván a szénakaszálás nemi fogalom a fű, a sarjú, a bükköny, a lucerna, a lóhere kaszálásához, mint faji fogalmakhoz képest. Tehát van szénakaszálás és van fűkaszálás is. A fentebb már idézett mondathoz „A füvet (nyúlnak, ma­lacnak) sarlóval vágják, nem kaszálják” még egy megjegy­zés : a sarlóval (sarlóval) az én szűkebb hazámban aratnak, illetve arattak. Aratni annyi, mint sarlóval vágni. Az ara­tás ősi, a kaszát megelőző eszköze a sarló. Az arat igének ezt az ősi jelentését őrizte meg több vidék népnyelve. Még századunk elején is voltak olyan helyek hazánkban, ahol „arattak”, azaz sarlóval vágták a lányok és asszonyok az érett gabonát. A férfiak pedig kötözték és keresztbe rakták. Ennek az aratásnak nem volt hullája. Ilyen értelemben aratják az idősebbek ma is a hasznos veteményből: tenge­riből, répából, káposztából a muhart, labodát, orsósarkot és más takarmányozásra alkalmas gizgazt. .. Kiss Sándor

Next