Hajdú-Bihari Napló, 1983. november (40. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-27 / 280. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! BTÜI*TM ■NAPLÓ Kollégiumi évforduló Felhívás a diákokhoz, a pedagógusokhoz Az általános iskolai diák­otthonok megalakulása 30. és a középfokú diákotthonok kollégiummá válása 25. év­fordulójának megünneplésé­re a Művelődési Miniszté­rium, a KISZ Központi Bi­zottsága, a Magyar Úttörők Szövetsége, a Magyar Peda­gógiai Társaság és az Orszá­gos Pedagógiai Intézet felhí­vást tett közzé. A diákotthonok, a kollégiu­mok pedagógusaihoz, a diáki­­ifjúsághoz intézett felhívás javasolja: az évfordulókkal kapcsolatos megemlékezések járuljanak hozzá a kollégiu­mok, a diákotthonok tevé­kenységének értékeléséhez, a további teendők meghatáro­zásához, a diákönkormányza­ti munka eredményeinek és gondjainak számbavételéhez. Az­­ ünnepségsorozat prog­ramjai szolgálják a diákott­honi, a kollégiumi élet gaz­dagítását, színesebbé tételét, erősítsék a diákok kötődését intézményükhöz. A decemberben és január­ban megrendezendő helyi programok segítsék elő a környezet otthonosabbá téte­lét, a társadalmi kapcsolatok erősítését. A diákotthonok életrendjével, hagyományai­val kapcsolatos kérdéseket gyűlésen vitassák meg, a ne­velők pedig testületi ülésen értékeljék oktató-nevelő munkájukat, határozzák meg főbb tennivalóikat. A megyei (fővárosi) kollé­giumi konferenciákon — 1984 márciusában — vala­mennyi kollégiumot, diákott­hont két-négy tagú — diá­kokból és felnőttekből álló — küldöttség képvisel majd. (MTI) KÖZLEMÉNYEK A COOPTOURIST Utazási Iro­da értesíti érdeklődő ügyfeleit, hogy már fogad el jelentkezé­seket az 1984. évi Los Angeles-i nyári olimpiai játékokra szer­vezett utazásra. Érdeklődni le­het a 10-770 és a 11-333-as debre­ceni, illetve a 60-941-es hajdú­­szoboszlói telefonszámokon, (x) Közöljük, hogy Hajdúdorog nagyközség belterületén a Lenin út lezárt szakaszát 1983. novem­ber 28-án 0 órától újból for­galomba helyezzük, (x) Értesítjük vendégeinket, hogy 1983. nov. 28-tól november 30- ig (3 nap időtartamra) a f­edett uszoda és öltözői hibaelhárítási munkák végzése miatt nem üze­melnek. Ez alatt az idő alatt a termál­fürdő folyamatosan üzemel. Deb­receni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat, (x) MOZI Premier előtt. Jób lázadása (magyar— NSZK). Híradó hétfő n. 12, hn. 2, hn. 4. Csillaghullás (szovjet). Víg ma 2. Hidegvérrel (amerikai, 18). Filmmúzeum hétfő n. 5, n. 7, n. 9. Kluse (amerikai, 16). Víg ma n. 10, n. 12, hn. 4, 6, n. 9, hétfő hn­. 4, f. 9, Híradó hétfő hn. 6. Klinika ma 5, Apolló hétfő n. 10, n. 12, hn. 2, 6, 8, Meteor hétfő 3, n. 6, n. 8. A kutya éji dala (magyar, 16). Híradó ma f. 12, 2, 7. Rita asszony menyasszony (szovjet). .Víg hétfő 6, Apolló ma hn. 2, 6, hétfő 4. Híradó ma f. 5. Zöld kabát (olasz), Apolló ma n. 12, 8. A wilkói kisasszonyok (len­gyel). Művész ma, hétfő 5. Adj, király. kat°nát! (ma­gyar, 16). Víg hétfő hn. 2. Apokalipszis, most! (I—II., amerikai, 16). Víg hétfő n. 10. Biztosan élő sárkánylady (japán, 16). Híradó ma f. 10, fél 9. Bosszúvágy (amerikai, 16). Meteor ma n. 6, n. 8. Csak semmi pánik (magyar). Apolló ma n. 10, 4. Feketeszekáll szelleme (ame­rikai). Meteor mese ma 3. n. 6, hétfő n. 6. Az idő urai (magyar). Del­ta hétfő f. 6. A lator (olasz, 16). Horváth Árpád hétfő 6. A sárkány éve (szovjet). Horváth Árpád ma f. 4. f. 6. Seriff az égből (olasz). Hír­adó hétfő f. 10, hn. 8. Suli-buli (magyar). Delta matiné ma 10. Tűzszekerek (angol). Művész ma, hétfő f. 8. Üvegtörők (angol, 16). Víg kamara ma f. 3, f. 5, f. 7. hét­fő f. 5, f. 7. Üzeil­et az űrből (japán). Meteor ma 3. Vigyázz, jön a vizit! (csehszlovák). Klinika hétfő 5. Vuk (magyar). Delta ma f. 4, f. 6. Zártkörű előadás. Meteor mese hétfő 3. SZÍNHÁZ Csokonai: Nov. 28.. hétfő, 15 óra: Sám­son — békéscsabai Jókai Szín­ház vendégjátéka. 19 óra: Sámson — békéscsa­bai Jókai Szí­­ház vendégjá­téka. TELEVÍZIÓ VASÁRNAP BUDAPEST, 1.: 7.58 Műsor­ismertetés. 8.00 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorma. 8.05 Óvodások filmműsora. Kisfilm­­összeállítás. 8.30 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer . .. az Ember. Francia rajzfilmso­rozat. XXII/21. rész: A francia forradalom. 9.00 Koldus és ki­rályfi. Csehszlovák film II/1. rész: A király halála. 10.10 Bűvészettörténet. Rodolfo mű­sora. XI/7. rész (ism.). 10.25 Egy világjáró viszontagságai. 10.50 Hírek. 10.55—12.15 Magyar­­ország—NDK Hungária Kupa férfi kézilabda-mérkőzés. 14.37 Műsorismertetés. 14.40 Ki fize­ti a révészt? Angol filmsoro­zat. VII/4. rész: A halott vigye tovább a keresztet (ism.). 15.30 Képújság. 15.35 Vasárnapi mu­zsika. 16.25 Reklám. 16.30 Mon­gólia ma. 17.25 Reklám. 17.30 Műsorainkat ajánljuk. 18.00 Delta. Tudományos híradó. 18.25 Reklám. 18.35 A Közön­ségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Idősebbek is elkezdhetik .. . Tévétorna. 18.45 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 Tetthely. NSZK bűnügyi tévé­filmsorozat. Találkozó, a teme­tőben. 21.30 Sporthírek. 21.40 Kapcsoltam . .. Társasjáték. 22.20 Varadero ’83. 23.10 Hírek. BUDAPEST, 2.: 19.58 Műsor­­ismertetés. 20.00 Hírek. 20.05 A modern művészet kalandja. XIII/12. rész: A valóság kutatá­sa. 21.00 Beethoven: f-moll (Apassionata) szonáta. 21.25 Belharc. Lengyel film. 23.00 Képújság. POZSONY, 1.: 8.30 Gyerekek­nek. 11.00 N£ a pult mögött. Tévésorozat. 11.55 A héten tör­tént. 12.25 Fúvószene. 12.40 Hír­adó. 12.55 A hegyek fia. Ro­mán film gyerekeknek. 14.10 Lóverseny. 15.45 Portréfilm. 16.05 Animációs filmek. 17.05 Cseh film. 18.20—19.05 Zenés szórakoztató műsor. 19.30 Tv­­híradó. 20.05 Teherán ’83. Szov­jet—svájci—francia film. 22.30 Sporthíradó. 22.45 Zenei króni­ka.­­ POZSONY, 2.: 15.45 Híradó. 16.00 A barátság versenye. 17.00 Dokumentumfilm. 17.25 Utazó kamera. Drezda. 17.50 Vetélke­dő. 18.30 Irodalmi műsor. 19.10 Műsorajánlat. 19.30 Pedagógu­sok magazinja. 20.05 Suchon operája. 21.50 Híradó. 22.05 Walt Whitman verseiből. BUKAREST. 7.30 Családi kör. 8.30 Zeneszó. 9.00 A falu életé­ből. 10.45 Gyermekvilág. 12.00 Vasárnapi album. 17.30 Cervan­tes. Folytatásos film, 6. rész. 18.40 A képernyő a kicsinyeké. 19.0­1 Tv-híradó. 19.15 Gyula­­fehérvári fesztivál. 20.05 Ju­goszláv film. Kegyetlen élet. 21.30 Tv-híradó. UNGYAR. 16.45 Zenés műsor. 17.30 Nemzetközi műkorcsolya­torna. 19.00 Tv-híradó. 19.35 A világ és az ifjúság. 20.10 A Csehszlovák Televízió és Rádió Zenekara játszik. 20.40 A Szovjetunió férfi kosárlabda­bajnoksága. 21.20 Hírek. 21.30 A városom a büszkeségem. 22.00 Örök kiáltás, második film, V. rész. HÉTFŐ POZSONY, 1.. 16.30 Úttörők magazinja. 17.10 Katonák mű­sora. 18.00 Orvosi tanácsok. 18.10—18.35 A szocialista orszá­gok életéből. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Tévéjáték, 1. rész. 21.20 Arabok Izraelben. Dokumen­tumfilm. 22.00 Világhíradó'- 22.15 Portréfilm Seid Mernie ju­goszláv énekesről. POZSONY, 2.: 16.40 Híradó. 16.55 Népi szokások, dalok és táncok. 17.25 Curro Jiménez. Spanyol tévésorozat. 18.30 Ma­gyar nyelvű publicisztika. 19.00 Telesport. 19.05 Látogatás a vi­lágűrben. 19.30 Orosz nyelv­­tanfolyam. 20.00 Népdalok és­­táncok. 20.30 Sportvisszhan­gok. 21.30 Híradó. 22.00 Az el­ső sorban. Feliratos szovjet té­vésorozat. BUKAREST. 14.05 Magyar nyelvű adás. 16.50 A legkiseb­beknek. 19.00 Tv-híradó. 19.30 Tudományos horizont. 19.55 Visszatérés. Román film, 2. rész. 21.00 Folklór. 21.30 Tv-hír­adó. RÁDIÓ VASÁRNAP KOSSUTH. 5.00—7.23 Előttünk a vasárnap! 7.23 Találkozások. 7.54 A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 8.00 Hírek. Lapszem­le. Időjárás. 8.05 Öt kontinens hét napja. 8.20 Hallgatóink figyelmébe! 8.21 Énekszóval, muzsikával. 8.40 Reklámköz­pont. 8.50 Egy szív a rózsán. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Ba­lettcipő és trombita. 11.00 Va­sárnapi koktél. 12.00 Hírek. Időjárás. 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35 Édes anyanyelvünk. 12.40 Könyvdi­csérő. 12.50 Művészlemezek. 13.34 Szonda. Tudományos ma­gazin. 14.04 Népdalkörök pó­diuma. 14.29 A húszévesek kép­viselője. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Anton Dermota opera­áriákat énekel. 15.30 Testi-lel­ki összkomfort. 15.55 Reklám­kalauz. 15.59 Téli könyvvásár 1983. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 A magyar népdal hete. Bölcsőtől a lakodalomig. 18.15 Hol volt, hol nem volt . . . 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Hírek. Időjárás. Sport. Totó. 18.40 Pénzt Marijának. 19.37 Beethoven: f-moll (Appassio­­nata) szonáta. 20.03 Találkozá­som a népzenével. 20.54 Mon­teverdi: Poppea megkoronázá­sa. 23.50 Könnyűzene éjfél előtt, éjfél után. 0.25 Himnusz. 0.30 Víz jelzőszolgálat. PETŐFI. 6.00 Népszerű mu­zsika korán kelőknek. 6.55 A Petőfi rádió mai műsora. 7.00 A római katolikus egyház félórája. 7.30 Vasárnapi orgo­namuzsika. 7.54 Torna. 8.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás. 8.05 Gyerünk a víz alá! 8.54 „Ifjúság mint sólyommadár’. 9.05 Mit hallunk? 9.30 A Magyar Rádió és Televízió gyermekk­­rusa énekel. 10.02 A magyar népdal hete. Török Erzsébet és Palló Imre felvételeiből. 10.30 Hírek. Útközben. 10.35 A budapesti Ragtime együttes játszik. 10.50 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Nem én találtam ki! 12.00 Sport. 12.15 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Talált pénz. Derűs históriák. 13.45 Idő­járás- és vízállásje­lentés. 14.00 Erről beszéltünk . . . 14.30 Hírek. Útközben. 14.35 Táskarádió. 15.30 Reklámpará­dé. 15.35 A vakmerő. 16.00 Út­közben hazafelé. 17.36 Nehéz napok éjszakái. Beatles-sztori. Rádiójáték II/2. 18.30 Hírek. 18.33 Poptarisznya. 20.30 Hírek. 20.33 Társalgó. 21.58 Válogatott felvételek. 23.00 Hírek. Időjá­rás. Sport. Totó. 23.2­1 Johann Strauss operettjeiből. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Idegen nyelvű víz­jelzőszolgálat. 3. MŰSOR. 7.00 Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 7.30 Német nyelvű nemzetiségi műsor. 8.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás. 8.05 A 3. műsor mai programja. 8.08 A kiállítóter­mek programjából. 8 i1 Ma­rilyn Horne operaáriákat éne­kel. 8.46 A kamarazene kedve­lőinek. 10.00 Új zenei újság. 10.45 Öt kontinens hét napja. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Ze­nekari muzsika. 12.30 Kalmár Magda operaáriákat énekel. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Műsorismertetés.. 13.05 Az Ideal együttes felvételeiből. 13.35 Évszázadok muzsikájá­ból. 15.11 Tud maga rendben vásárolni? 15.26 Szervánszky Endre műveiből. 15.55 Kis ma­gyar néprajz. 16.00 Arthur Grumiaux hegedül. 16.58 Schu­mann: Jelenetek Goethe Faust­jából. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Az MRT énekkara Bar­tók-műveket énekel. 19.23 Ze­nélő Nagyvilág. 20.03 Zenekari muzsika. 21.00 Hi-fi varieté. 22.00 Világszínház. A nagy fejedelem. 23.03 Horace Parian zongorázik. 23.30—23.33 Hírek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 8.00 Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordu­lónaptár. 8.30 Katona Klári éneiül. 8.45 Saját képünkre (ism.). 9.05 Az Electric Light Orchestra felvételeiből 9.15 Hangsúly. Hangos művészeti folyóirat. 9.57—10.00 Műsorelő­zetes. A nap szerkesztője: An­tal István.­ HÉTFŐ KOSSUTH: 4.25—7.59 Jó reg­gelt! 8.00 Plírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. Kb. 8.20 Mai kulturális programok. 8.25 Mit üzen a Rádió? 9.00 A hét ze­neműve. 9.30 A hét költője. 9.44 Ki kopog? 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Nyitnikék. 10.35 Szegfűszál a dombon. 10.45 Händel­ g-moll concerto gros­so. 11.05 Népek forradalmi dalaiból. 11.20 Akadémiák ba­rátsága. 11.40 Kedves Michele. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Reklám. 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.34 Új krajcár. 14.54 Édes anya­nyelvünk. 15.00 Hírek. Időjá­rás. 15.05 Holnap közvetítjük. 15.28 Hétszínvirág. 15.58 Hallga­tóink figyelmébe! 16.00 Szent­endrei Klára és Takács Béla nótákat énekel. 16.30 Világab­lak. Történelemformáló talál­mányok. III. rész. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Tenor-kulcs. 17.34 Könyvpremier. 18.14 Rek­lámkalauz. 18.17 Hol volt, hol nem volt. . . 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallga­tóink figyelmébe! 18.30 Esti magazin. 19.15 * Melódia-le­mezeinkből. 20.01 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.30 Szopránáriák. 21.00 Csak arra vagyok kiváncsi. . . 22.00 Hírek. Időjárás. Sport. 22.20 A rakéták éve. Riport. 1. rész. 22.30 Halló, itt vagyok! A te­lefonnál: Szilágyi János. 23.30 Francia kamarazene. 24.00 Hí­rek. Időjárás. 0.10 Csuka Móni­ka táncdalaiból. 0.25 Himnusz. 0.30 Vízjelzőszolgálat.1 PETŐFI. 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek. Időjárás. 3.05 Gyöngy Pál műveiből. 8.30 Hí­rek. Útközben. 8.35 Figyelmé­be ajánlom! 8.50 Népzene Al­bániából. 9.00 Slágermúzeum. 10.00 Zenedélelőtt. 12.00 Nóták. 12.30 Hírek. Ütközben. 12.35 Kis magyar néprajz. 12.40 Tánc­zenei koktél. 13.25 Világújság. 13.45 Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00 Kettőtől ötig. 17.00 Eco-mix. 17.30 Hírek. Ütközben. 18.35 Rockhangver­senyekből. 19.25 Reklám. 19.30 Sportvilág. 20.00 Író kabátban. Hangjáték. 20.30 Hírek. Út­közben. 20.35 Hétfő este Pesten és Budán. 22.30 Tip-top pará­dé. 23.00 Hírek. Időjárás. Sport. 23.20 Daljátékokból. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Idegen nyelvű víz j­elzőszolgálat. 3. MŰSOR. 8.55 Műsorismer­tetés. 8.57 A kiállítótermek programjából. 9.00 Mesedél­­előtt. 9.31 Massenet operáiból. 10.00 Szonda (ism). 10.30 Dzsesszarchívum. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Gidon Krémer (hegedű) és Kim Kaskasian (mélyhegedű) hangversenye. 12.25 Sass Szilvia operettdalokat énekel. 12.45 Rézfúvósok ját­szanak. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.05 Műsorismertetés. 13.07 Bernd Weiki operaáriákat éneke­kel. 13.47 Szimfonikus zene. 15.12 Verbunkos muzsika. 15.23 Az MRT gyermekkórusának hangversenye. 16.00 Iskolarádió. 16.30 A hét zeneműve. 17.00 A Wham zenekar felvételeiből. 17.30 Híres előadóművészek felvételeiből. 18.00 Reklám. 18.04 Zenekari muzsika. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.05 Fejezetek a magyar népi demokrácia tör­ténetéből. Népbírósági perek 1945—48. között. 19.35 A Pop­tarisznya dalaiból. 20.35 Nép­zene sztereóban. 21.00 Új ope­­ralemezeinkből. Beethoven: Fidelio. 23.03 Johann Strauss­­keringők. 23.30—23.33 Hírek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Hétnyitó. Hétfői információs magazin. (Közben: Hallgatóink leveleire dr. Kövér Antal jogász válaszol. Fészek­rakás *83. Riporter: Tarnavöl­­gyi györgy.) 18.00—18.30 Észak­tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Ágos­ton István.) MOZI • SZÍNHÁZ • TV • RÁDIÓ KERTBARÁTOK FI­GYELMÉBE. Időszerű tenni­valók a házikertekben és a gyümölcsösökben címmel dr. Pethő Ferenc tanszékvezető egyetemi tanár tart előadást november 29-én, kedden este 6 órakor a hajdúhadházi mű­velődési házban. JUTALOMSORSOLÁS. A 45. játékhét szelvényei vesz­nek részt november 29-én, kedden a lottó novemberi ju­talomsorsolásán. A szelvény tulajdonosai között 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. A két főnyeremény egy Lada és egy Wahrzburg sze­mélygépkocsi, de gazdára ta­lál egyebek között 12 Hi-Fi torony és húsz színes televí­zió is. Tanácskozás a településtisztaságról November 24-én és 25-én Hajdúszoboszlón, a Délibáb Hotel nagytermében gyűltek össze a településtisztasági gazdasági társulások szakemberei, akik az ország külön­böző részeiből érkeztek ide. A kétnapos konferencia há­zigazdája ez alkalommal a Hajdú-Bihar megyei Szolgál­tatóipari Vállalat volt. Csütörtökön és pénteken a szakemberek a település­­tisztasági szolgáltatás aktuális kérdéseiről és a hulladé­kok komplex elhelyezési, ártalmatlanítási koncepcióiról mondták el véleményüket az Építési és Városfejlesztési Minisztérium Építésgazdasági és Szervezési Intézetének képviselői előtt. Horváth László, a Hajdú-Bihar megyei Szolgáltatóipari Vállalat igazgatója az általa irányított intézmény szervezetéről, működéséről és Debrecen, va­lamint Hajdú-Bihar megye településtisztasági munkái­ban betöltött lényeges szerepéről beszélt. A megjelentek előadást hallhattak a Somogy megyében bevezetett te­raszos-kazettás szennyvíztisztításról, valamint a hulla­dékok távlati elhelyezési koncepciójáról. A hajdúszoboszlói tanácskozás résztvevői a kétnapos konferencia végén a debreceni új szennyvíztisztító be­rendezést is megtekintették. GYÓYVÍZPALACKOZÓ. A Vas megyei Bükfürdőn több vállalat és szövetkezet összefogásával létrejött gaz­dasági társulás gyógyvízpa­lackozót épít, amely a tervek szerint a jövő év első felében kezdi meg működését. A büki vízen kívül különböző diétás, energiaszegény citrom- és narancsitalokat is szállítanak majd a kereskedelemnek. ÉREMGYŰJTŐKNEK. Hajdúböszörmény város em­lékérmét és plakettjeit mu­tatja be az érdeklődőknek Sarkadi Endre november 27- én, vasárnap délelőtt fél li­kor Debrecenben, a Petőfi té­ri vasutas klubkönyvtárban. LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ: A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 47. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt, négy ta­lálatot 99 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 93 180 forint. A 8031 háromtalála­­tos szelvény mindegyike 574 forintot ér, míg a 226 577 két­­találatos szelvény tulajdono­sa 25 forintot vehet át a ki­fizetőhelyeken. AEROBIC. A hajdúsámso­ni hölgyek is hódolhatnak az új divatnak. A Hazafias Nép­front helyi bizottsága és az általános iskola szülői mun­kaközössége szervez rendsze­res tornát az iskolában. MAGÁNY (IKLÓDY JÁNOS FELVÉTELE) HÍREK HÍRSZERKESZTŐ: GÖRÖMBÖLYI LÁSZLÓ — TEL.: 1004 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Túlnyomóan borult idő lesz, Nyugat felől lassanként egy­re több helyen ered el az eső, a hegyekben eleinte havazás várható. Vasárnap átmeneti­leg felszakadozik kissé a fel­hőzet, rövid időre eláll az eső. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasár­nap 5, 10 fok között várható. (MTI) 1983. NOVEMBER 27., VASÁRNAP VIRGIL NAPJA A Nap­fél 7.05 nyugszik 15.58 órakor (Debreceni adatok: 6.53 és 15.47 óra) ÉVFORDULÓNAPTÁR Száztíz ével ezelőtt, 1873. no­vember 27-én született, és 88 éves­­korában, 1939-ben halt meg Georgi Bakalov bolgár kritikus, történész, szerkesztő, a marxista irodalomelmélet egyik előfutá­ra. Szocialista meggyőződés­e miatt már a gimnáziumból ki­zárták, s ezért tanulmányait Genfben fejezte be; itt ismerke­dett meg G. V. Plehanovval, az orosz munkásmozgalom nagy alakjával is. Visszatérése után a haladó, szocialista ihletésű iro­dalom irányításának, szervezésé­nek szentelte életét. 1925-ben a Szovjetunióba emigrált, majd on­nan Párizsba utazott, hogy meg­szervezze a bulgáriai fehérterror áldozatainak védelmét. 1929-ben tért vissza Moszkvába, ahol néhány évig tudományos kuta­tóként dolgozott, majd — már mint a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja — visszatért hazájába és széles kö­rű kiadói, valamint műfordítói tevékenységet folytatott. Megjelentette Marx, Engels és Plehanov műv­eit. Az általa szerkesztett lapok, folyóiratok köré tömörültek a kor leghala­dóbb bolgár írói, akik vele együtt küzdöttek a realista, pártos proletár irodalomért, gyakran éles vitákat folytatva a dekadens esztétizáló irodalom védelmezőivel. ZENEKARI HANGVER­SENY. XIX. és XX. századi remekműveket mutatnak be az A-sorozat második bérleti hangversenyén november 28- án, hétfőn este fél 8-kor Deb­recenben a Bartók teremben. Műsoron Csajkovszkij: Olasz capriccio, Liszt: Sz-dúr zon­goraverseny, Ravel: Daphnis és Chloé II. szvit, Bolero. Közreműködik Varsányi László zongorán; a Debreceni MÁV Filharmonikus Zene­kart Szabó László vezény­li. GÉPKOCSISORSOLÁS. A gépkocsinyeremény-betét­­könyvek idei negyedik sorso­lására november 30-án, szer­dán Budapesten kerül sor. A húzáson a július 31-ig váltott és az október 31-én még for­galomban volt 5 és 10 ezer forintos gépkocsinyeremény­­betétkönyvek vesznek részt. KÉZIMUNKA-KIÁLLÍ­TÁS. A debreceni Petőfi em­lékkönyvtárban november 29- én, kedden délután 4 órakor nyílik kiállítás a kézimunka­szakkör tagjai által készített kötött, horgolt, varrott és hímzett munkákból. A be­mutató december 7-ig napon­ta 8—19 óra között tekinthető meg. BÁBJÁTÉK ÉS PEDAGÓ­GIA. A bábjáték pedagógiai szerepéről cserélik ki véle­ményüket a Debrecenben megrendezendő országos módszertani találkozó részt­vevői a Kölcsey Művelődési Központ konferenciatermé­ben november 29. és decem­ber 1. között. Gépkocsi-átvétel sorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1 222 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 104­­Trabant Lim. (Debr.) 13 821 Trabant Combi (Bp.) 7 458 Wartburg Lim. (Bp.) 9 975 Wartburg de Luxe (Bp.) 3 919 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 3 089 Wartburg Tourist (Bp.) 1 133 Zasztava (Budapest) 3 152 Skoda 105 S (Debr.)­ 5 572 Skoda 120 L (Debr.) 8 825 Skoda 120 GLS (Bp.) 515 Lada 1200 (Debrecen) is 028 Lada 1300 S (Debrecen) 7 019 Lada 1500 (Debrecen) 6 376 Lada Combi (Debrecen) 2 735 Moszkvics (Budapest) 12 684 Polski Fiat 126 P (Bp ) 16 832 Dacia (Debrecen) 8 301 HAJDÚ-BUHARI NAPLÓ - A Magyar Szocialista Mu­nkáspárt Hajdú-Bunar megyei Bizottságának lapja - Főszerkesztő dr. Bényei József - Főszerkesztő-helyettes: Boda István. Szerkesztőség: Debrecen Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér IC. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001. — Telefon- 12-144 — Felelős k­iadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint — index 25 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető Bankó István

Next