Hajdú-Bihari Napló, 1984. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-26 / 122. szám

TUDOMÁNY - HELYTÖRTÉNET - TUDOMÁNY - HELYTÖRTÉNET - TUDOMÁNY - HELYTÖRTÉNET Egy debreceni diákköltő a századfordulón: Kun Béla A politikus Kun Béláról van szó? Koránt­sem. Csupán nevük és nagyjából koruk egyezik. Az a Kun Béla, akiről itt szó lesz, 1878. november 3-án született Nagyváradon (apja vésztői ref. lelkész volt) és jogi tanul­mányait Adyval egy időben kezdte és foly­tatta a debreceni Kollégium jogakadémiáján (1896). Tanulmányait befejezve a független­ségi párti Kolozsvári Friss Ujság szerkesz­tője volt. (A lapnak 1905 tavaszán az akkor Kolozsváron jogászkodó Kun Béla is bátor hangú cikkírója lett.) 1903-tól Hódmezővá­sárhelyen tevékenykedett mint ügyvéd és politikus. A Függetlenségi Párt mel­lett tovább is kitartott 1916. ja­nuár 10-től Károlyi-párti képviselő lett 1918-ig. A polgári forradalom ide­jén Csongrád megye kormánybiztos főispán­jaként működött. Mint a birtokos paraszt­ság képviselője, szembe került a Szociálde­mokratákkal, majd a Tanácsköztársasággal. Ezzel szemben Szegeden megalakult ellen­­forradalmi kormánynál keresett menedéket. 1954. május 12-én halt meg Hódmezővásár­helyen. Mint debreceni joghallgató, diákkora kez­detétől bekapcsolódott az ifjúság irodalmi, „politikai” tevékenységébe. A Debreceni Fő­iskolai Lapoknak (DFL) már 1896-tól, első­éves korától „főmunkatársa” lett (két év múlva Ady is betölti ezt a szerepet), annak nyomtatott formában való megjelenésétől. 1897—98-ban pedig szerkesztője volt. Köz­ben szavalatokkal, felolvasásokkal, versek­kel szerepelt a Magyar Irodalmi Önképző Társaságban (MIÖT) is. Ekkor virágzott leg­jobban a hazafias ódák divatja, s Kun Béla a kollégium szinte minden ódapályázatán részt vett, azokat többnyire meg is nyerte, s versei megjelentek a DFL-ban, előadásra kerültek az ünnepélyeken. Már elsőévesként pályadíjat nyert Csokonai-ódájával, az ő ódáját szavalták 1896. október 6-án, 1897. március 15-én s az egy hét múlva tartott Kossuth-évfordulón. De ír még ugyanez év­ben Werbőczy-ódát és lendületes sorokban ünnepli a nagyváradi diákkongresszust (DFL. 39. évf.). íme, március 15-i ódájának egy versszaka (az utolsó): Oh, Nagy nap! Hősi tiszta győzedelmed Ezer tavasz múltán sem hamvad el! Idő árjában állsz, mint szírt, amelyet Háborgó tenger bősz tajtéka ver! Csatázzon ám földrengető morajjal A félvilág: ránk mosolyog a hajnal, Körültünk nem kísért az éjszaka: Van a magyarnak vezércsalaga! 1901-ben Vörösmarthy (!) ünneplésekor c. ódája jelent meg (DFL, 41. évf.). 1905-ben pedig, mikor a Kollégium ifjúsága új zász­lót avatott a régi, elkobzott 48-as zászló he­lyett, s ez alkalomra a DFL is különszámot adott ki (45. évf., 16—17. sz.). Kun Béla is­mét jelentkezett ünnepi ódájával. Tehát még mindig „nem tette le a lantot”. Kun Béla kollégiumi diákkorunkban messze megelőzte a tépelődő, tehetségével, körülményeivel vívódó Adyt. Ady egy ön­életrajzírásában (Ujság, Kolozsvár, 1916. jan. 20.) maga is ezt írja róla: „Akkor a Kol­légium hivatalos poétája Kun Béla volt, ma hódmezővásárhelyi függetlenségi képviselő s igen jó jambusai vannak”. De már debrece­ni újságíró korában egy tréfás írásában megemlékszik róla, imigyen: K(érdés) Ady Endre is poéta? F(elelet): Ő azt hiszi magáról s barátai meghagyják ebben a hitben. K.: Mi különbség van Ady Endre és Kun Béla között?­­ F.: Ady Endre Kun Bélát, Kun Béla pe­dig Ady Endrét tartja rossz poétának. — Mindkettőnek igaza van. (összes prózai művek, I. 195.) Költői tevékenységét kolozsvári újságíró korában is folytatta. Az ő Rákóczi hamvai c. versét szavalták Kolozsvárt 1903. május 24-én, a város Rákóczi-ünnepén, s a költe­ményt röpirat formájában is terjesztették. Röviddel ezután pedig Deák-ódát írt és je­lentet meg. (Az eszmei ellentét, ami a két vers között van, csak látszólagos. A kor ci­nizmusig menő liberalizmusa ennél élesebb ellentéteket is produkált.) De Kun Bélát nemcsak az ünnepi alkal­mak, hazafias érzés indított versek írására, hanem — ami az ő korában természetes — a szerelem is. Ilyen pl. A gyászruhás kis szőke lány c. vers a DFL 40. évf.-ában (1898). De ez jóval ritkábban. Úgy látszik, ez nem „fizetett” olyan jól, mint az ódapá­lyázatok. Szerelmes verseit — Dénes Sándor emlékezése szerint (közli Kovalovszki Mik­lós: Emlékezések Ady Endréről, I. 150. 1.) — egy Zádor Anna nevű előkelő debreceni lányhoz írta, akihez az emlékezés szerint egyszer Adyt is magával vitte. A verseken kívül, természetesen írt pró­zai cikkeket is a DFL-ban és később, íme: a „költő” képe,­ aki egy húron zenél, a kor közhelyeit mondogatja, annak szája, ízét elégíti ki, s mellette a lángelme Adyé, aki eleinte szinte félénk óvatossággal lép fel a géniusz „Illés szekerére”, melynek fé­nyével aztán egész korát bevilágítja. Egyik főispán lett, a másik költő, Tóth Dénes Laktanya u. 42. Óriás hídrekorder Anglia keleti partja köze­lében, a Humber folyó torko­lata fölött ível át a világ leghosszabb, 2220 méteres, 1410 méter középfesztávú függőhídja. Technikai csoda ez a javából, hirdetvén az embernek az anyagok feletti uralmát A hídóriás kéttagú főpillérei vasbeton szerkeze­tek. Az egyiket nyolc méter mélyre, szilárd krétarétegbe alapozták. A másik süllyesz­tett szekrényen nyugszik. Az előbbi pillértörzs 44 méter hosszú, 16 méter széles és 11,5 méter magas. Az utóbbi hossza 42 méter szélessége 11 méter, magassága 16 mé­ter. A 28,5 méter széles híd­­pályát nagy szakítószilárdsá­gú, különleges acélból ké­szült függesztő huzalokkal rögzítették. A fő tartókábe­lek egyenként 15 ezer — 37 kábelszálban összefogott — huzalból állnak. (Külön e célra konstruált és legyártott célgéppel végezték az előállí­tásukat.) E különleges kábe­leknek kivételesen nagy súlyt kell tartaniuk, hiszen a híd­­pálya súlya 16 500 tonnát tesz ki! Képzeljük csak el, hogy ennek a szép ívű híd­nak a tél fagyában és a nyár hőségében egyaránt szilár­dan kell állnia, biztonsággal el kell látnia feladatát. A tervezőknek a tenger közel­sége miatti erős szélre is gondolniuk kellett A szél­­sebességet a tengerszint fe­lett öt méter magasságban másodpercenként 44 méter, pillérek csúcsán, 162 mé­ter magasságban másod­percenként 66 méter ér­tékkel vették figyelembe. (Ez utóbbi érték kb. órán­kénti 240 kilométeres szélse­bességnek felel meg, ami még orkán esetén is csak ki­vételesen fordulhat elő.) Képünkön: a gigantikus­­humberi hidat láthatjuk. (RS) Emlékezés a Veres utca 10. számú házra Amikor ez év május 4-én a Déri Múzeum előadótermé­ben helyet foglaltam, hogy körülbelül 100 társammal együtt emlékezzem Györffy Istvánra és a debreceni Györffy István Kollégium megalakulására, nem gondol­tam arra, hogy az ünnepség végén el fogjuk énekelni a „Fényes szelek” nemzedéké­nek indulóját. De arra sem, hogy gondolatsort ébreszt bennem e találkozó és ünne­pi ülés. Ezek a gondolatok visszarepültek az 1943-as évre és különösen emlékeze­tes helyre: a Veres utca 10. számú házra. Akkoriban fiatal tanárként a Református Gimnáziumban dolgoztam és mellékállásként a kollégium internátusának is felügyelő tanára voltam. Emlékezetem szerint már jól benne voltunk a tavaszban, amikor Balázs Béla bará­tom, akkor a Györffy Kollé­gium frissen megválasztott igazgatója, szót ejtett előttem is arról, hogy találkozó lesz a Veres utca 10. számú ház­ban és azon a Györffy Kol­légium ügyeiről esik szó. Hí­vott erre. Kissé haboztam, hiszen én a kollégium neve­lője voltam, s mintha a ta­lálkozó célja és az én beosz­tásom nem fért volna össze. Mégis a részvétel mellett döntöttem, mert valami bel­ső hang azt súgta: ott a he­lyed. Amikor odaértem, s meg­láttam a szerény, földszintes házikót, amely otthont adott több fiatal parasztszármazá­sú egyetemi hallgatónak, ön­ként ébredt fel bennem az összehasonlítás: a kollégium csodálatos épülete, ahol én dolgozom és ez a kis „viskó” mintha mégis azonos célt szolgálna: egy új értelmiség nevelését. Akkoriban új sze­lek lengedeztek a kollégium számomra sohasem komor, hanem mindig áhítattal né­zett termeiben, folyosóin, duplum könyvtárában és az én szerény kis szobácskám­­ban is, ahol egykor Arany János is dolgozgatott. Nem kevésbé a coetusokban, ahol felügyelni naponta bejártam diákjaim közé. Nem nagy társaság várt a Veres utca 10. szám alatt. Emlékszem Karácsony Sán­dor testes termetére, az el­nöki tisztben és székben, Komlóssy Sándorra (ma pé­csi egyetemi tanár), Kovács Ferencre, Forgách Józsefre, Marjai Mártonra s néhány fiatal kollégára, akiket nem ismertem, vagy ma már a nevük nem ötlik fel bennem. De szinte mindőjüknek volt valami kapcsolata azzal a kollégiummal, ahonnan én is jöttem. Karácsony professzorral akkor találkoztam először. Nem is gondolhattam arra, hogy majd öt év múlva, érettségi elnöke lesz annak az osztálynak, amelynek ve­zetését a gimnázium általam nagyra becsült igazgatója — dr. Kun Sándor — 1941-ben rám bízta. A szót Karácsony professzor vitte. Arról be­szélt, hogy a Györffy Kollé­gium nehéz anyagi helyzet­ben van. Szükség lenne külső támogatókra. Arra kérte a jelenlevőket, hogy minden eszközzel próbálják az anya­gi hátteret biztosítani. Az erről folyó beszélgetés kap­csán szólaltam meg én is és tettem ajánlatot arra, hogy szülővárosomban — Hajdú­nánáson — próbálok a Györffy Kollégium és fiatal diákjai számára valamit összehozni. Mások hasonló értelemben vállaltak káplá­­lási munkát. Így, ilyen előzmények után került sor arra, hogy én — a kollégium felügyelő ta­nára — egy másik kollégium, a györffystáb részére útra keltem, hogy beszéljek erről a kollégiumról, céljáról, helyzetéről és anyagi támo­gatást kérjek. A Hajdúnáná­son akkoriban erőteljesen működő 48-as Függetlenségi Körben tartottam előadást, előkészítő megbeszélések után. Ma is élénken bennem van, hogy a kör egyik érde­mes tagja, az igazi hajdú külsőt hordozó Kovács nevű parasztember annyit mon­dott: értettük a szót, s ami tőlünk telik, meg is tesszük. Az idők, a körülmények úgy alakultak, hogy ezt kö­vetően engem is behívtak katonának, s Szolnokon ta­láltam magam dr. Pősze La­jos és Szűcs Lajos barátaim­mal, akik mindketten a kol­légium tanárai voltak. Hogy milyen lett a támogatás mér­téke, lett-e egyáltalán, nem tudom. Én többet erről a kérdésről senkivel nem tud­tam beszélni, közbeszólt a háború. De most emlékszem, s nyomatékosan mondom: a Györffy Kollégium diákjai­nak ügye, támogatása, nem maradt csupán Debrecen ügye, de kiterjedt — bármily csekély hatásfokkal — a me­gyére is, s így Hajdúnánásra is. S hogy ez így történhe­tett, én a Református Kollé­giumban akkor uralkodó szellemre vezetem vissza, amelyben mélyen gyökere­zett a népi értelmiség támo­gatásának nagy ügye. Nem véletlen, hogy amikor mi be­kerültünk a Kollégium Ta­nárképző Intézetébe, dr. Pé­ter Zoltán keze alá, akkor ott olyan, ma már elismert nevek voltak diákként talál­hatók, mint Balogh Elemér, akiről már utcát neveztek el Debrecenben, Fehér Lajos, a későbbi, a felszabadulás után, különösen 1956 októbe­re után magas párt- és álla­mi tisztségeket betöltő kom­munista forradalmár, s hadd említsek olyan kiváló tudóst is, mint Imre Samu, Balassa Iván, s sokan mások. Min­ket Péter Zoltán református világnézetre nevelt S ez a nevelés úgy hatott, hogy töb­ben közülünk hamar megér­tettük, s magunkévá tettük a felszabadulás után a mar­xista világnézetet. Hát ilyen gondolatok örvény lettek­, ben­nem azon a bizonyos emléke­ző ünnepi ülés alatt. Dr. Nábrádi Mihály Az intelligens robotok A számítástechnikának, korunk nagy tudományának napjainkban végbemenő erő­teljes térhódításáról egyre gyakrabba hallhatunk és ol­vashatunk. Ezt a közérdekű témakört manapság sok szempontból vizsgálják. Ez­úttal az intelligens robotok kerülnek reflektorfénybe. Az MTA Számítástechni­kai és Automatizálási Kuta­tó Intézetének (SZTAKI) Ro­bot- és Alakfelismerési Osz­tályán dr. Báthor Miklós osztályvezető és dr Siegler András tudományos munka­társ tájékoztatott az intelli­gens robotok fejlesztésével kapcsolatos feladatokról és lehetőségekről, valamint al­kalmazási területeikről. A középtávú KGST robot­programban Magyarország is részt vállal. Az OMFB, az Ipari Minisztérium és az Fejlesztés, alkalmazás A fejlesztéseket a mikro­processzorok elterjedése tet­te lehetővé, s gyakorlatilag ezek alkalmazásáról van szó. A mai fejlett, intelligens ro­botok tehát számítógépet tartalmaznak. A számítógé­pes robotvezérlés pedig a számítógép robotba való in­tegrálását jelenti. A fentebb említett szerző­dés keretében egyrészt dol­goztak a Mikroelektronikai Vállalat robotvezérlőinek és a SZTAKI alakfelismerő moduljának összekapcsolá­sával. Ez az alkfelismerő mo­dul rövid időn belül ipari gyártásra alkalmassá válik. Másrészt a Bakony Művek és a SZTAKI közötti fejlesztési program során a szerelősorg-MTA közösen finanszírozza az intelligens robotok kuta­tását. Az e tárgyban kötött szerződés lényege az, hogy a SZTAKI a fejlesztést az iparral közösen végzi, és az eredményeket átveszi az ipar. Konkrétan ez azt je­lenti, hogy a SZTAKI szak­emberei nem robotokat konstruálnak, hanem megle­vő robotokat látnak el intel­ligenciával. Emellett termé­szetesen foglalkoznak robot­vezérlési problémákkal is. Felvetődhet az olvasó ré­széről a jogos kérdés, tulaj­donképpen mit értünk intel­ligens roboton? A robot kör­nyezetéhez való alkalmazko­dó képességét jelenti az in­telligencia, amely lehet vi­zuális alkalmazkodás, s lehet egyéb érzékelés, mechani­kus, erőérzékelés vagy távol­ságérzékelés. Kát intelligenciával egészítik ki vizuális felismerés formá­jában. Intelligens segédbe­rendezéseket — például ada­goló, rendező, válogató, osz­tályozó berendezéseket — fejlesztenek ki, ugyanis a műveletek eddig mechanikus szétválasztással történtek. Tekintettel arra, hogy az alakfelismerés, a robotve­zérlések a SZTAKI-ban már megbízhatóan működnek, várják az ipar jelentkezését. Milyen területen alkalmaz­hatók az intelligens robotok? Olyan munkahelyeken első­sorban, ahol a környezet ár­talmas az emberre, így pél­dául az üzemekben, ahol sza­lagszerű festés történik vagy a textiliparban, a faiparban, az élelmiszeriparban, ahol alakfelismerő berendezések­re van szükség. A fogadókészség... Az intelligens robotok al­kalmazásával kapcsolatban önkéntelenül felvetődik két igen fontos kérdés: az ipar részéről milyen érdeklődés mutatkozik a robotok iránt, továbbá mennyire biztosítja a munkafolyamatok robotosí­­tásához szükséges feltétele­ket az ipar? Az első kérdésre a válasz egyértelmű: az ipar részéről erőteljes az érdeklődés. Is­merik az eddig elért kutatá­si eredményeket, s így felte­hetően az áttörés — új tech­nikának és technológiának az alkalmazásával — rövid időn belül be fog következ­ni. A második kérdésre a válasz már sokkal összetet­tebb. Ugyanis az iparnak mindehhez­­ meg kell terem­tenie a feltételeket. Biztosí­tania kell a rendet a tiszta­ságot, a technológiai fegyel­met S mindez nehéz feladat. Továbbá arról sem feledkez­hetünk meg, hogy sok eset­ben az újtól való félelem, valamint a fejlesztési alap területén jelentkező problé­mák is meglehetősen akadá­lyozhatják a munkafolyama­tok robotosításával kapcso­latos törekvéseket. A fentiek ellenére bízha­tunk abban, hogy a napja­inkban lejátszódó robotosítá­­si folyamatnak —, amely egyébként világjelenség — az ipar részéről egyre több követője lesz. Dr. Mérő Éva HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1984. MAJUS 98.11

Next