Hajdú-Bihari Napló, 1984. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-31 / 126. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ■MflPLB Az ünnepi könyvhét mai programja Ma, csütörtökön térzene szórakoztatja a könyvutca közönségét. Délután 3 órakor ugyanitt Esterházy Péter de­dikálja könyveit. Délelőtt 10 órakor a deb­receni Benedek Elek Gyer­mekkönyvtárban Taar Fe­renc találkozik olvasóival. Ugyancsak 10 órakor Ladá­nyi Mihály látogat Derecské­re, este 6 órakor pedig a bi­­harkeresztesi könyvtár ven­dége lesz. Három órakor a nyírábrányi községi könyv­tárban vesz részt író-olvasó találkozón Tóth-Máthé Mik­lós; négy órakor Taar Feren­cet látja vendégül a hajdú­sámsoni könyvtár. Fél 5 órai kezdettel Tóth Endre tart író-olvasó találkozót a József Attila-telepi könyvtárban, öt órakor Tóth-Máthé Miklós a fülöpi könyvtárba, fél hét­kor Taar Ferenc a hadház­­téglási könyvtárba, hét óra­kor Niklai Ádám a csökmői könyvtárba látogat. Balmazújvároson, a nagy­községi könyvtárban délután 6 órakor Simon Zoltán mu­tatja be a közönségnek Es­terházy Pétert, s vezeti egy­úttal a beszélgetést. Állami építési telkek kínálata 1984-ben a Debrecen vá­rosi Tanács folytatja a telek­­alakítást. Ezeket a telkeket a tanács családi házas és sor­házas beépítésre tartós hasz­nálatba adja. Az igényeket a következők szerint lehet megjelölni: Családi házas beépítésre alkalmas telkeket alakítanak ki a Létai út két oldalán. Itt a telek nagysága és közmű­­ellátottsága hasonló az út északi oldaláéhoz. Jelentke­zéseket 1984. június 15-én 10 óráig lehet benyújtani a Debrecen városi Tanács épí­tési és közlekedési osztályá­hoz. Túljelentkezés esetén a tartós használatba adott tel­kek elosztását a telekügyi társadalmi bizottság végzi. A területen végzett előköz­­művesítéssel a tanács bizto­sítja az elektromos energia­­ellátást, a vízellátást és a csapadékvíz-elvezetést. Telekkínálattal rendelke­zik még a tanács a Téglás­kertben és Felsőjózsán, ahol szintén biztosított a vízellá­tás, az elektromos energia és a felszíni vízelvezetés. A tartós használatba adási ár 194 és 120 forint négyzet­­méterenként. Ezenkívül, korlátozott számban, lehet tartós használatba adást kér­ni Bánkon, Nagycserén, On­dódon és Nagymacson. Jó­­zsai jelentkezéseket 1984. május 30-ig fogadtak el. Szintén hagyományos csa­ládi házas beépítésre alkal­mas terület rendezése folyik Halápon, ahol telekosztásra 1985-ben kerül sor. Ezen a területen­ az elektromos energiahálózatot építik és a felszíni vízelvezetést oldják most meg. Sorházas beépítésre alkal­mas terület előkészítését vé­­gezteti a debreceni tanács az Akadémia utcán, melyet „Akadémia III. ütemként” jeleznek. Általános tájékoztatás­ként ismételten felhívják a telket igénylők figyelmét, hogy az igényjogosultság feltétele az ötéves debreceni (illetve a jelzett területen) állandó bejelentésű lakhely vagy ötéves debreceni mun­kaviszony. Az igénylés helye és módja változatlan: a te­­lekigénylési nyomtatványt két példányban kell kitölte­ni és a Debrecen városi Ta­nács építési és közlekedési osztályához benyújtani. A témával kapcsolatos egyéb információkat szintén itt adnak ügyfélfogadási idő­ben. SZÜNIDEI GYERMEK­FOGLALKOZÁST SZER­VEZ a Horváth Árpád Műve­lődési Ház (Debrecen, Süveg u. 3.) június 18.—július 14. közötti időszakra, délelőtt 8- tól 12 óráig. Az érdeklődők jelentkezését június 10-ig várják. Növényvédelmi teendők A szőlőperonoszpóra számára kedvező a csapadékos időjárás, a 13—14 Celsius-fok körüli napi középhőmérséklet elősegítette szőlőültetvényeinken a fiatal, fejlődésben levő levelek, fürt­kezdemények fertőzését. A káro­sodott leveleken az olaj­foltok megjelenése ezen a héten vár­ható, majd pár nap múlva a le­vél fonákán fehér színű szapo­rítóképletek kiverődése lesz lát­ható. Ezek a fertőzés újabb for­rásai. Védekezésünket a tünetek megjelenése előtt kell elvégezni. Célszerű a lisztharmat, a szürke­penészes rothadás, a szőlőmoly lárváinak visszaszorítása végett a Ridomil Plus 50 WP 0,2 száza­lék -­ Thiovit S 0,3 százalék + Ch. Fundazol 50 WP 0,1 százalék + Bio 58 EC 0,1 százalék kombi­náció kipermetezését a napokban elvégezni. Almás ültetvényeinken az al­­mafa­varasodást okozó gomba járványveszélyes fellépésével kell számolnunk, mivel a gomba szá­mára kedvező esős, párás időjá­rás ezt nagyban elősegíti. A fer­tőzés első tünetei megjelentek a nagyüzemi ültetvényekben, házi­kertjeinkben. A levelek fertőzési százaléka még nem magas, de a fertőzött levélfelület károsodása számottevő. Védekezésünk csak úgy lesz eredményes, ha felszí­vódó és felületen ható készítmé­nyek kombinációját alkalmaz­zuk, így az ültetvényekben ká­rosító varasodás, a lisztharmat, valamint a jelenleg felszaporodó levéltetvek ellen eredményesen a Zineb 80 0,2 százalék­os Topsin Metil 70 WP 0,08 százalék -1­ Bi— 58 EC 0,1 százalék kombináció felhasználása ebben az időszak­ban szükségszerű. Hajdú-Bihar megyei Növény­­védelmi és Agrokémiai Állomás MOZI Kelly hősei (amerikai, I—II). Apolló n. 10, Víg f. 2, f. 5, n. 8. mier előtt: Három fivér (olasz—francia) Híradó f. 12, hn. 2, hn. 4, hn. 6. Eszkimó asszony fázik (ma­gyar, 16). Apolló hn. 2, 8, Me­teor n. 6, n. 8. Britannia gyógyintézet (an­gol, 16). Híradó f. 10, hn. 8. Eltűntek az élők között (szov­jet). Klinika 5. Felhőjáték (magyar). Apolló 6. Hold I—II. (olasz, 18). Művész f. 5, f. 8. Kémek a lokálban (francia­­olasz, 16). Meteor kert f. 9. Languszta reggelire (olasz­­francia). Víg kamara f. 5, f. 7. Nimfa a lápvilágban (len­gyel). Apolló 4. Víg u. 10, n 12, Meteor 3. Paci Manci frizurája (ma­gyar). Meteor mese 3. n. 6. Szupermodell (amerikai, 16). Horváth Á. 6. Vabank (lengyel). Delta 1. 6. SZÍNHÁZ Csokonai: Ma 19 óra: Mágnás Miska — bérletszünet. TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1.: 7.58 Műsoris­mertetés. 8.00 Idősebbek is el­kezdhetik . . . Tévétorna. 8.05— 9.35 Iskolatévé. 9.35 A múlt nyomában. Csehszlovák rövid­filmsorozat. Kő az ember ke­zében. 9.55 Jámbor vadak és burjánzó füvek. Szovjet rövid­film. 10.15 Utazások a világ nagy vasútjain. Angol rövid­film. Egy vonatvadász vallomá­sai (ism.). 11.00 A sündisznó. Svéd rövidfilm (ism.). 11.30 Kétmillió. Nők 55 éven felül (ism.). 12.00 Iskolatévé. 12.40 Képújság. 14.55 Iskolatévé. 15.23 Műsorismertetés. 15.25 Hírek. 15.30 Sir­ Khán, Bagira és a többiek. Svéd ismeretterjesztő rövidfilm. Az indiai orrszarvú. 16.25 A Giorgione-rejtély. Olasz képzőművészeti film (ism.). 17.15 Tévébörze. 17.25 Képújság. 17.30 Pedagógusok fóruma. 18.05 Zene, zene, zene. 18.55 Reklám. 19.10 Idősebbek is elkezdhe­tik ... Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.55 Ma­gyarország—Spanyolország vá­logatott labdarúgó-mérkőzés. 21.45 Panoráma. A külpolitikai szerkesztőség világpolitikai ma­gazinja. 22.50 Tv-híradó, 3. BUDAPEST, 2.: 18.13 Műsor­­ismertetés. 18.15 Képújság. 18.20 A vásár ára. Tavaszi BNV ’84. 18.50 Sorstársak (ism.). 19.10 A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. 19.30 Poli-mix. Részletek a Po­li Jazz 1983 fesztivál műsorá­ból. 20.00 Saturp. Szerelmi tör­ténet. NDK tévéfilm. 21.40 Tv­­híradó. 2. 22.00 Reklám. 22.05 Tiltott képek. Angol film (ism.). 22.55 Képújság. POZSONY, 1.: 8.45—9.00 Vi­lághíradó (ism). 9.20 A neve­lésről. 9.50 Szovjet film (ism.). 11.05—11.35 Tévébörze. 16.15 A Lesniewski család. Lengyel té­vésorozat. 17.25 Dokumentum­film. 17.50 Tanácsadó. 18.00— 18.30 Sportrevü. 18.40 A Tv-hír­­adó sajtókonferenciája. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Mi, iskolaköte­lesek, valamennyien. Tévésoro­zat. 21.00 Szovjet dokumentum­film. 21.20 Gazdasági magazin. Tiltott képek. Angol film 22.00 Világhíradó. 22.15 A mozi és én. POZSONY, 2.: 16.55 Bohe­mians Praha—Sparta Praha bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 18.55—19.19 Kulturális magazin. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Fiatalok tévéklubja. 21.05 Publicisztika. 21.30 Híradó. 22.00 Pozsonyi Lyra, 1984. BUKAREST. 14.30 Fiatalok stúdiója. 15.20 Rajzfilmek. 19.00 Tv-híradó. 19.20 Gazdasági fi­gyelő. 19.35 Gyerekek 1984-ben. 19.45 Dalok. 20.05 Világhíradó. 20.25 A sas repülése. Befejező rész. 21.20 Tv-híradó. UNGVAR: 17.00 Milliók lenini egyeteme. 17.25 A nagy győze­lem 40. évfordulójára. Élők és holtak, 2. rész. 19.00 Hírek. 19.35 Világifjúság. 20.10 A hét ese­ményei. 20.25 Zenés műsor. 21.15 Tévéfilm, 1. rész. 22.20 Hí­rek. 22.35 Tévéfilm, 2. rész. RÁDIÓ KOSSUTH: 4.25—7.59 Jó reg­gelt! 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. Kb. 8.20 Mai kulturális programok. 8.27 Örökzöld dallamok (ism). 9.17 Irodalmi évfordulónaptár. 9.44 Ma Illés György dedikál. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Két ke­réken Magyarországon. Kis­kunsági tájakon. 10.35 Híres előadóművészek felvételeiből. 11.24 A szó elszállt?! 11.39 A csúnya hercegnő. Regény foly­tatásokban, XV/6. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Reklám. 12.45 Filmtükör­kép a mai francia filmről. 13.00 Barokk zene. 13.40 Hollay Ber­talan nótákat énekel 13.58 Ok­tatásunk pótvizsgái. • 14.18 Jár­dányi Pál műveiből. 15.00 Hí­rek. Időjárás. 15.05 Kórusmu­zsika. 15.28 „Egy hajóban uta­zunk ..." A Gyermekrádió műsora. 15.58 Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.00 Csínom Palkó: Daljátékból részletek. 16.35 Dia­belli: 12 magyar tánc. 16.49 Il­lés Endre: Szerelmeim, évek múlva. Könyvszemle. 17.00 Hí­rek. Időjárás. 17.05 Olvastam valahol. 17.25 Rimszkij-Korsza­­kov: Spanyol capriccio. 17.44 Hosszú telefon. Hangjáték. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti magazin. 19.15 Chris­ta Ludwig Mozart-operaáriákat­ énekel. 19.30 Ünnepi könyvhét 1984. 20.30 Népdalest. 21.30 Esz­mék faggatása. 22.00 Hírek. Idő­járás. Sport. 22.20 Tíz perc kül­politika. 22.30 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 23.14 Magyar művészek opera­felvételeiből. 24.00 Hírek. Idő­járás. 0.10 Blum József táncda­laiból. 0.25 Himnusz. 0.30 Víz­­jelzőszolgálat. PETŐFI. 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 To­ronyzene. 8.20 Tíz perc külpo­litika (ism.). 8.30 Hírek. Út­közben. 8.35 Napközben a Du­­na-kanyarban. 10.00 Zenedél­­előtt. 11.30 Hírek. Útközben. 11.35 Csak fiataloknak! 12.30 Hírek. Útközben. 12.35 A nép­művészet ifjú mestereinek fel­vételeiből. 13.00 Szolgáltatás nélkül. Riport. 13.20 Éneklő If­júság. 13.38 Weiner Leó ma­gyar táncaiból. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Szó­rakoztató antikvárium. Köz­ben. 14.30—14.35 Hírek. Útköz­ben. 15.20 Gólok, méterek, tör­ténetek. 16.00 Mindenki iskolá­ja. 16.30 Hírek. Útközben. 16.35 Idősebbek hullámhosszán (ism.). 17.30 Ugróiskola. 18.30 Hírek. Útközben. 18.35 Hétvégi panoráma. 19.17 Reklám. 19.20 Slágerlista. 19.55 Magyaror­szág—Spanyolország. Közben. 20.45 Hírek. Útközben. Kb. 20.50—20.55 Reklám. 21.50 Tud­na. A rociói körmenet. 22.00 Népdalkörök pódiuma. 22.25 Fáy András szerzeményeiből. 23.00 Hírek. Időjárás. Sport. 23.20 A mai dzsessz. Peter Brötzman felvételeiből. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR. 8.55 Műsorismer­tetés. 8.57 A kiállítótermek programjából. 9.00 Századunk vonószenéjéből. 9.56 Dalok Pus­­kin-versekre. 10.27 Dés László szaxofonozik. 11.00 Hírek. Idő­járás. 11.05 Delius: Falusi Ró­meó és Júlia. Opera hat jele­netben. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.05 Műsorismertetés. 13.07 Kö­rösi Csom­a Sándor. Rádiójá­ték. 13.58 Fiataloknak! (ism.) 14.48 Zenekari operarészletek. 15.22 A Budapesti Rézfúvós Kvintett játszik 16.05 Kóru­sainknak ajánljuk. 16.33 Zenei Lexikon „librettó”. 16.50 Pilla­natkép. 16.55 Pophullám. 18.00 Két szimfonikus költemény. 18.30 A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szolnokról. 19.00 Hírek. Időjá­rás. 19.05 Hídi Péter és Hegyi Ildikó hegedül, Hepke Péter zongorázik, Fábián Márta és Szakály Ágnes címdalmozik. Kb. 20.05 Zenekari muzsika. 20.30 Kilátó. A Rádió világiro­dalmi folyóirata. 21.15 Anne­liese Rothenberger operaáriá­kat énekel. 21.50 Interfórum 1984. 22.27 Napjaink zenéje. 23.30—23.33 Hírek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 17.00 Hírek. 17.05 Louis Armstrong felvéte­leiből. 17.20 Hangraforgó. A tartalomból: Bánszki István könyvszemléje. — Előttem a katedra (Antal István). — Sze­zon előtt a vizen (Horvát Pé­ter). — Életmentő torna (Kol­­láth Adrienne). 18.00—18.30 Észak-tiszántúli krónika. Lap­szemle. Hírösszefoglaló. Műsor­előzetes. (A nap szerkesztője: Samu András.) MOZI • SZÍNHÁZ • TV • RÁDIÓ isn­oMD ásszmr­m Színes magyar fim Opera». StatkóM* Andii. • Zene-1«»« «•"•!«•« • Z°"Oora ■ «■ On* irta és rendezte: Xantus János Főszereplők' Boguaian Und*, LutaHa Andor,Méhee Msrtetts A HÉT FILMJEI Xantus János rendezte az Eszkimó asszony fázik cí­mű új színes magyar filmet. A film főhőse egy világ­járó magyar zongoraművész, aki egyik budapesti kon­certje után megismerkedik a popénekesnőnek készülő Ma­rival. A fiú felhagy komoly zenei pályafutásával, zene­kart alakít, egyre lejjebb sodródik, önpusztító életének művészi karrierje is áldozatául esik. Végül az élete is. Xantus Jánosnak ez az első egész estét betöltő játék­filmje, de korábban több nemzetközi fesztiválon sikeresen szerepelt rövidfilmjeivel. A film főszerepeit Lukáts Andor, Méhes Marietta és Boguslav Linda játssza. Színes román film a Fegyvercsempészek, Havasalföld, az 1848-as forradalom előtti évek... Főurak, bojárok és a nagyhírű „Sárga Rózsa”, aki az összeesküvők vezető­je... A forradalmárok elleni kémkedéssel Agatát, az ügyes színésznőt bízzák meg. Margelatu, azaz „Sárga Ró­­rcsa” és társai Bécsből fegyvereket szeretnének az ország­ba csempészni. A színésznőt csapdába ejtik, a fegyvereket pedig egy hajón próbálják hazaszállítani. Színes, szinkronizált olasz—francia film az Andrej Pla­tonov: A harmadik fiú című elbeszélése nyomán készült Három fivér. A film rendezője Francesco Rosi. Három fiú tér haza dél-olasz szülőfalujába, édesanyjuk halálhírére. A gyász mindannyiuknak lehetőséget ad arra, hogy át­gondolják eddigi életüket, s összevessék elképzeléseiket a világgal... A filmek vetítési idejét naponta közöljük. VETÉLKEDŐ. Második for­­dulóját is megtartották Haj­dúböszörményben annak a honssmereti­ helytörténeti ve­télkedőnek, melyet a hajdúk letelepítésének 375. és a fel­­szabadulás 40. évfordulójára hirdettek meg. A város törté­nelméről, néprajzáról és mű­velődéstörténetéről legtöbbet tudó tíz általános iskolás csa­pat jutott a szeptemberi vá­rosi döntőbe, melyet október­ben a hajdúvárosok közti verseny követ. KITÜNTETÉS. Négy évti­zedes munkája elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmá­val Bíró Jánosné, a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei vezetőségének főelő­adója, megyei véradószerve­ző a Munka Érdemrend ezüst fokozatát vehette át Sarlós Istvántól, a Politikai Bizott­ság tagjától, a Miniszterta­nács elnökhelyettesétől a­ VI. országos véradókonferencián Balatonfüreden. HÍREK HÍRSZERKESZTŐ: SZILÁGYI GÁBOR — TEL.: 12-144 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Gyakran lesz erősen felhős az ég, országszerte várható zápor, zivatar. A mérsékelt déli, délnyugati szél csak zi­vatarok idején erősödik meg. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 18, 23 fok között. VADLIBÁK: Körülbelül ezer kis vadliba úszkál mos­tanában a Fertő-tavon. A ter­mészetvédelmi szakemberek bíznak abban, hogy a kisli­bák nagy többsége megerősö­dik és felnő. A gyűrűzéssel tisztázni lehetett, hogy a Fer­tő-tó mentén költő nyári lu­­dak az elmúlt telet Tunéziá­ban töltötték. „PARASZTSZÉKEK” EX­­PORTRA. A kölni és stock­holmi ipari kiállításon figyel­met keltettek a sarkadi Épí­tőipari Szövetkezet fenyőfá­ból készített parasztszékei és étkezőgarnitúrái. A nagy si­kert jelzi, hogy egy észak­amerikai és egy dániai cég nyolcvan, illetve négyszáz ét­kezőgarnitúrát rendelt. MUNKÁSŐRÖK BARÁTI TALÁLKOZÓJA. Munkásőr baráti találkozó színhelye volt Berettyóújfalu. A talál­kozón 3 megye területén la­kó nyugállományú munkás­őrök és kinevezett polgári al­kalmazottak vettek részt, akiknek Garai Sándor me­gyei parancsnok tartott tájé­koztatót. EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC ÚJ. Az autósmozik elvesztették ko­rábbi népszerűségüket az Egyesült Államokban. A ré­gen igencsak vonzó „hajts be mozik” száma az 1958. évi 4700-ról 3000-re esett vissza. Magyarországon ugyanakkor több helyen is tervezik, hogy autósmozikat alakítsanak ki, SÍPOL AZ ALKOHOL­­VIZSGÁLÓ. Ha a vizsgált személy véralkohol-tartalma meghaladja a 0,2 ezreléket, a prügyi téeszben már üzem­szerűen gyártott alkoholvizs­gáló sípoló hangot ad. Ele­gendő, ha valakivel bemon­datják a mikrofonszerű mé­rőfejbe a rendszámát vagy a gyárban a blokkoló óránál a nevét. 1984. MÁJUS 31., CSÜTÖRTÖK ANGÉLA NAPJA A Nap kél 4.51 — nyugszik 20.33 órakor ÉVFORDULÓNAPTÁR Kilencven évvel ezelőtt, 1884. május 31-én született Batizfalván, és 68 éves korában, 1962-ben halt meg Budapesten Kassai Géza új­ságíró, történész, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. Fiatal diákként került kapcso­latba a munkásmozgalommal. Az első világháborúban a keleti fronton fogságba esett, majd a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom hatására bekapcsolódott a hadifoglyok forradalmi moz­galmába. 1920. márciusában Vla­gyivosztokban tagja lett az Orosz Kommunista Pártnak. 1921-től Csehszlovákiában a CSKP megszervezésében tevékenyke­dett, miközben nagy gonddal és szeretettel nevelte unokaöccsét, Schönhercz Zoltánt. 1932-ben a Szovjetunióba emigrált, Moszk­vában volt újságíró, s dolgozott a Kominternben is. Szerkesztette az Igaz Szó című magyar nyelvű hadifogolyújságot. 1944 végén tért haza a Vörös Hadsereggel. Előbb szerkesztőként tevékeny­kedett, majd az oktatási minisz­tériumban az egyetemek és fő­iskolák marxizmus-leninizmus oktatásának megszervezését irá­nyította. Az ellenforradalom le­verése után az MSZMP KB Párt­főiskolájának volt az igazgatója. Oktatói és publicisztikai tevé­kenysége mellett tudományos munkásságot is folytatott. A nemzetiségi kérdés egyik jeles szakértője volt. PROGRAMOK DEBRECEN 15 óra: A vénkerti ABC-ben az erősítő étrendről tartanak ét­kezési tanácsadást a megyei egészségnevelési csoport szak­emberei. 16 óra: A tócóskerti általános iskolában ismerkedés az ütő­hangszerekkel, Kovács János be­mutatójában közreműködik dr. Molnárné Selényi Eszter zongo­rán. GYERMEKBÚTOR. Új tí­pusú gyermekbútorok készí­tését kezdték meg az Iskola­bútor- és Sportszergyár jános­­házai gyárában, melyek ára nem különbözik a hasonló régi termékétől. Az íróasztal három fiókos, a gyerekágy két oldalon zárt, az előbbiből (az újfajtából) az idén 10 ezer, az utóbbiból 5 ezer ké­szül. KÖZLEMÉNYEK Az Agrártudományi Egyetem Kísérleti Telepe értesíti a lakos­ságot, hogy a 33. sz. út mellett levő látóképi meliorációs modell­­telepen a nagyfeszültségű veze­téket és a transzformátorállo­mást a TITÁSZ 1984. június 1-én feszültség alá helyezi. A létesít­mények érintése életveszélyes 1 (x) Virágüzletemet megnyitottam. Mindenféle csokrok, koszorúk készítését, szállítással vállalom. Dupka Andrásné virágkereskedő, Ősz u. 7. (x) „CITY” taxi új telefonszáma 27-491 éjjel-nappal. (x) Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a Nagyerdei Gyógyfürdő­ben levő fedett uszodánkat 1984. június 1-vel bezárjuk. "A nyári időszakban (aug. 31-ig) úszótan­folyamok lebonyolítását biztosít­juk ezen a helyen, így azt a fürdővendégek csak oktatás ke­retében vehetik igénybe. Deb­receni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat, (x) Még mielőtt külföldi utazását, vagy belföldi nyaralását megkez­dené, lépjen be Ön is a Magyar Autóklubba! Klubtagsági díj 250,5 Ft, mely a belépéstől szá­mított egy évig érvényes. Igény­be veheti azonnal műszaki szol­gáltatásainkat. Külföldi útja előtt ne felejtse el kiváltani a valutáját kímélő hitellevelein­ket. Az 1984. június 1-től június 30-ig újonnan belépő klubtagok között nyereménytárgyakat sor­solunk ki. Főnyeremény egy há­romnapos külföldi utazás. Belé­péskor ajándékozzuk Önt egy autós siltes sapkával. Belépés helye: Kossuth u. 5. (Gambri­­nus-átjáró), Szabadság útja 95. (x) Tüzelőutalvánnyal rendelkezők, figyelem! Közeledik a tüzelő­utalványok beváltásának végső határideje (1984. június 30 ). Az érvényességi határidő lejárta után az utalványokat beváltani nem tudjuk. Jelenleg még torló­dás nélkül vásárolhatja meg téli tüzelőjét. Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat, Nyíregyháza. (x) A Gépiró és Gyorsíró Iskola esti tagozatára jelentkezni lehet naponta 13—15 óráig az iskolá­ban. Debrecen, Leány u. 2. (x) HAJDÚ-BIHari NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú- Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István. Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat. Debrecen, Tóthfalusi tér 70. Postacím: Debrecen. Postafiók 72. 4001. — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Fest* — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint — index 25 027 — ISSN «23,­1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető Benké István

Next