Hajdú-Bihari Napló, 1984. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-10 / 135. szám

A legtöbben hazautaznak Mit csinál az ember hét végén, ha diák? Beszélgetés szolnoki és debreceni egyetemistákkal, főiskolásokkal Május első hétvégéjén a püspökladányi strandon ren­dezték meg az egyetemisták és a főiskolások megyei tu­risztikai találkozóját. A há­romnapos rendezvény iránt nemcsak­ a megyében, hanem a szomszédos megyék felső­­oktatási intézményeiben is nagy volt az érdeklődés, több mint kétszázan jelentkeztek. A rendezők aztán nyelték a keserű pirulákat pénteken kora este, amikor kiderült, hogy a jelentkezettek töredé­ke érkezett csak meg Püs­pökladányba, így igazán bő­séges volt aznap a vacsora. — Miért csak ennyien jöt­tetek? Hol maradtak a töb­biek? — kérdezték a házi­gazdák a diákcsoportokat. A kérdést föltette az újságíró is, tágabb értelemben persze arra is kereste a választ, ho­gyan, mivel töltik szabad idejüket — a szabad szomba­tokkal megnövekedett szabad idejüket — az egyetemisták, a főiskolások Debrecenben és Szolnokon. Mire marad ide­jük a tanulás mellett, mire lenne igényük péntek estétől hétfő reggelig? A kérdésekre Tóth Adrien­nel, a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskola, Szűcs Annamáriával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fői­s­­kola, Rácz Józseffel, a Kos­suth Lajos Tudományegye­tem, Sárkány Zoltánnal, az Ybl Miklós Építőipari Mű­szaki Főiskola, Horváth Ilo­nával, a Debreceni Tanító­képző Főiskola hallgatójával és Bényei Sándorral, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Bizott­ságának sportfelelősével ke­restük a választ Heti 40 tanítási óra Elöljáróban — a konkrét helyzetből kiindulva — arra igyekeztünk választ kapni: — Tényleg, miért csak a jelentkezettek egynegyede tudott eljönni arra a találko­zóra, amelyekre egyébként előzetesen nagy volt az ér­deklődés? Beszél­getőpartnerei­m nagyjából mindannyian ar­ra a megállapításra jutottak, hogy a közelgő vizsgaidőszak fenyegetettségében bizonyá­ra csak a legjobbak enged­hetik meg maguknak a né­hány napos hétvégi kikap­csolódást,­­s ráadásul ugyan­ezen a hétvégén sokan el­utaztak Sárospatakra is, az egyetemisták és főiskolások ottani nagyszabású kulturá­lis találkozójára. Talán ezért „jutottak” kevesebben Püs­pökladányba. — A két évvel ezelőtt be­vezetett szabad szombatok mit jelentettek a diákoknak? A hét végi megnövekedett szabad­idő — amit nyertek a réven — mellett milyenek a hétköznapjaik, azaz veszítet­tek-e valamennyit a vámon? Rácz József, a debreceni KLTE másodéves matemati­ka-fizika szakos hallgató­ja: — Hetente 34—36 a tan­óráink száma, esetenként negyven. Az időmből futja, hogy eljárjak az órákra, de önálló tanulásról hét közben semmiképpen nem beszélhe­tek. Sárkány Zoltán, az Ybl Miklós Főiskola elsőéves építészhallgatója: —­ Más felsőoktatási intéz­mények hallgatóival beszél­getve a többbiek már ugyan, csak megszokták, hogy az yblesek mindig panasz­kodnak. Jóska heti 34—36 órát említett. Nekünk átlago­san megvan a 40, és ez még nem tartalmazza a fakultatí­van választható idegen nyel­­vi órák számát. És ehhez még hozzáteszem, hogy kevés az a hallgató, aki rendszere­sen megalussza a napi hét óra hosszát. A fél éjszakát rajzolással töltjük. Kell-e mondanom, hogy ilyen ter­helés mellett a hét öt napján egyszerűen lehetetlen köny­vet venni a kézbe? Este ha­­tig-hétig órákon vagyunk. Szűcs Annamária, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola elsőéves hallgatója: — Mi sem „panaszkodha­tunk”. Igaz, nálunk nem a kötelező órák száma a sok, hanem a gyakorlásra fordí­tott idő. Én például — de így vannak ezzel a társaim is —, reggel negyed 6-kor kelek, 6-tól negyed 8-ig gya­korolok valamelyik üres te­remben, napközben órákon vagyok, aztán este általában 8-tól 10-ig ismét a zongora mellett ülök. Sem Szolnok, sem Debrecen... — Az tehát kiderült, hogy a tanítási órák látogatásán, a tanuláson kívül nemigen jut ideje a diáknak művelő­désre, szórakozásra, kikap­csolódásra, a hét munkanap­jain. De mivel töltik a hét­végéket? Rácz József: — A kossuthosok — a kö­zelben lakók — általában hazautaznak. Csak a kifeje­zetten jónak ígérkező prog­ramok kedvéért maradnak Debrecenben. Éppen ezért vadonatúj rendezvényt elég nehéz szervezni péntekre, szombatra, vasárnapra. A be­vált, már ismert programok­­ra esetleg itt maradnak a diákok. Tóth Adrienn: — A szolnoki főiskolán kö­rülbelül kétszázan tanulunk. A környékbeliek nálunk is leginkább hazautaznak a hét­végén, a távolabb lakók ma­radnak csak a kollégiumban. Tulajdonképpen igazuk van a hazautazóknak, mert Szol­nokon nemigen tudnék olyan programot javasolni senki­nek, ami miatt érdemes vol­na a hétvégét a városban tölteni. Ebből a szempontból elveszett hely a jászkunsági megyeszékhely. Sárkány Zoltán: — Mit csinálnak a hétvé­gén az yblesek? Alszanak. Ezt komolyan mondom. A felsőoktatási reform vitái során a diákparlamenten kértük, hogy heti 33—35 órá­ban maximálják a kötelező elfoglaltságunkat. Semmiféle biztatást nem kaptunk, így aztán marad a hét közbeni kevés alvás, amit be kell hozni a hét végén. Horváth Ilona, a Debreceni Tanítóképző Főiskola másod­éves hallgatója: — Nálunk is jellemző, hogy csak annak éri meg a kollégiumban maradni, aki valami miatt kifejezetten jól érzi magát Debrecenben. Szűcs Annamária: — A zeneművészeti főis­kolásoknál körülbelül fele­fele a hét végén hazautazok és az itt maradók aránya. Megjegyzem, Debrecen se sok programot kínál. És mégis: jobban szét kellene nézni a városban . A hét végén tehát in­kább hazautaznak, mintsem a kollégiumban maradnak a diákok. Vajon otthon jobb programot találnak? Esetleg mi az, ami mégis a városban marasztalná őket? Rácz József: — Akadnak kivételek, po­zitív előjelekkel. Debrecen­ben például a KISZ városi Bizottsága rendezte „Pulyka­futáson” évek óta egyetlen egyetemista, főiskolás sem vett részt. Az idén legalább voltunk néhányan. Vagy említhetném a „Népszava­­futást”. Érdemes megvizsgálnunk, hogy otthon milyen progra­mokat találnak a fiataloké a kisebb településekben, a fal­vakban. Nagyrészt az egyet­len falusi diszkót és a mozit, természetesen a városinál jó­val szerényebb műsorkínálat­tal. Nem maradnak a város­ban, de nem igazán tartalma­san töltik idejüket odahaza sem Erre csak egy példa, hogy itt is, ott is távol ma­radnak a tömegsportrendez­vényektől. Mi a javaslatom ? Jobban szét kellene néznünk a vá­rosban. Mert, aki keres, oly­,­kor-olykor azért talál értel­mes programot. Horváth Ilona: — Én egyáltalán nem tar­tom rossznak az olimpiai öt­próbát. De nézzük meg, az általános iskolások és a kö­zépiskolások tömegesen vesznek részt rajta. A taní­tóképzőről talán öten-hatan voltunk a legutóbbi próbán. tűz!” vetélkedője. Debrecen húsz középiskolája közül az elmúlt évben tizennégy be­nevezett. Nyolc hét végén együtt izgultak, együtt vetél­kedtek a tanárokkal. És azokra a vetélkedőkre ké­szülni is kellett! így tehát, majdnem rendszeresen spor­toltak a versengő középisko­lások. Szűcs Annamária: — Mit szeretnénk? Egy csomó koncertet — könnyű­zeneieket és komoly­zeneieket egyaránt — a hét közben és a hét végén is. Sárkány Zoltán: — Teljességgel hiányzik életünkből a kirándulás, a ter­mészet­j­árás. Rácz József: — Ha legalább olyan len­ne Debrecen mozifilmkíná­lata, mint amilyen a Pannó­nia Filmstúdió filmjeinek he­tén volt! Tóth Adrienn: — A szolnoki színház pro­dukciói évek óta országos el­ismerést vívnak ki. Talán, ha fiatalokhoz szóló előadá­sokkal bővítenék a repertoár­jukat! Mert a színházon kí­vül nemigen tudok más iga­zán rangos együttest, pro­dukciót, rendezvényt emlí­teni se a kultúra, se a sport területéről. Pénteken az MSZMP Haj­dúnánási városi Bizottsága székházában a megye tizen­két középiskolás csapata jár­ta végig játékos formában Körösi Csom­a Sándor útvo­nalát. A Körösi Csoma-em­­lékbizottság és a KISZ KB hirdette meg a vetélkedőt, melyen alapos tudásról, sok­oldalú felkészülésről adtak számot a háromfős csapatok. Balogh Béla, a helyi gim­názium igazgatója köszöntöt­te a versenyzőket és kívánt nekik eredményes játékot. Elmondta, hogy nagy tudó­sunk születésének 200. év­fordulóját ünnepeljük, kinek nevét megyénkben csak a helybéli gimnázium viseli. Így különösképpen szív­ügyüknek tekintik a nánási­­ak a vetélkedőt. Különdíjat ajánlott fel a városi KISZ a legjobb szak­munkásképzős csapatnak. A debreceni Könnyűiparit érte ez a kitüntetés. A városi ta­nács különdíját pedig a haj­dúnánásiak II. csapata kap­ta. Az első három helyezett Szűcs Klárától, a megyei KISZ-bizottság középiskolai felelősétől a Körösi Csoma­­emlékbizottság hangosított diasorozatát és a rendező szervek apróbb ajándékait vehette át. A harmadik helyen a be­rettyóújfalui Arany János Gimnázium, a másodikon a Körösi Csom­a Sándor Gim­názium I. csapata végzett. A vetélkedőt és ezzel a hó végi salgótarjáni országos döntőn való részvételt a deb­receni Tóth Árpád Gimnázi­um „trojkája” nyerte. A Mitró Katalin, Józsa Andrea, Medgyessy Béla összeállítású csapat — mint a vetélkedő után elmondták — megcé­lozza az országos verseny fődíját, azaz szeretnének vé­gigutazni a nagy előd útvo­nalán. Magánszorgalomból készültek a vetélkedőre, so­kat forgatva a megadott iro­dalmat. Dr. Szabó József, a KLTE földrajzi intézetének adjunk­tusa zárszavában kiemelte, hogy méltó utódok foglalkoz­nak jeles kutatónk életével. Rózsavölgyi Gábor Az óhajtott úticél: India Körösi Csorna nyomában A sport, a kirándulás kimarad az életünkből Sárkány Zoltán: — Itt van például a kö­zépiskolások „Egy-két, há.... Családi víkendek Bényei Sándor, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Bizott­ságának sportfelelőse: " A turisztikában, a KISZ-nek kell vállalnia azt, amit az Expressz nem tud megszervezni. A program­jaink nem ingyenesek, de abból, hogy a fiatalok mégis vállalják a részvételt, megál­lapítható, hogy igény van rájuk. Terveink között azok a rendezvények szerepelnek újdonságként, amelyekre az egész családot együtt várjuk; ilyen családi víkend lesz a jövő hét végén a dolgozó fia­talok kempingtalálkozója. A másik tervünk, hogy a környező megyékkel jobb együttműködést alakítsunk ki; lehetőséget nyújtsunk a fiataloknak a környező táj, a környék ifjúságmozgalmi ér­tékeinek megismeréséhez, az ismeretségek, a kapcsolatok, a barátságok kialakításához, elmélyítéséhez. Törekvésünk az is, hogy nyárra programot kínáljunk a középiskolásoknak. A me­gyéből 250—300 diák vesz részt a különböző vízi- és kerékpáros túrákon, vándor­­táborokban. A dolgozó fiata­lokat a környezetvédelmi lo­vas tábor várja a Hortobá­gyon, legújabb kezdeménye­zésünk pedig a Keleti-főcsa­tornán rendezendő négyna­pos vízitúra. Egri Sándor Sátortól a kempingfőzőig Szörf, gumicsónak, kenu is kellene — Menjünk el a hétvégén valahova kirándulni? — Jó, de hova? — Mondjuk, a látóképi strandhoz, vagy a Vekeri-tó­­ra, vagy Fancsikára. — Jó, de mivel? — Mondjuk biciklivel. — És ott is alszunk? — Ha már megyünk, ott is alhatnánk. Este szalonnát sü­tünk, és körbeüljük a tábor­tüzet. Természetesen sátor­ban alszunk. Izgalmas lesz, nem? A képzeletbeli párbeszéd valóságos is lehet. Persze mindannyiunkban fölmerül a kérdés: honnan veszik mind­ehhez az eszközöket a fiata­lok, a kirándulni vágyók? Van egy tippem: Debrecen­ben az Ezermester Ifjúsági Turisztikai Kölcsönző Széche­nyi utca 1. szám alatti üzleté­ből. A „bolt” tavaly nyáron nyílt meg és hamar megked­velték a debreceniek, sőt nemcsak ők, hanem a me­gye más településein lakók is gyakran kölcsönöztek innen sport- és turisztikai szereket. — Mit kínálnak most? — kérdeztük a vezetőtől, Kiss Lajosnétól. — A túrázóknak teljes fel­szerelést tudunk adni; van­nak két-, három- és négysze­mélyes sátraink, egy-, kétsze­­mélyes gumimatracaink, há­lózsákjaink, kempingfőzőnk, bográcsunk, kerékpárunk, és a napokban érkezett ötven darab fémvázas hátizsák is. — Ez a készlet nyilván ki­elégíti az igényeket. — Nem mondhatnám! Ke­restek már szörföt, gumicsó­nakot és kenut is. — A mi volt a válasz? — Mi sajnos nem tartunk vízi járműveket. Legközelebb Tokajban vagy Szolnokon le­het ilyen eszközöket kölcsö­nözni. Mi annyit tehetünk, hogy az említett helyeken biztosítjuk, lefoglaljuk az igényelt felszerelést — Mekkora csoport igé­nyeit tudják kielégíteni? — Harminc kerékpárunk van, de ha szükséges, tu­dunk átkérni más üzleteink­ből. Sátor annyi van, hogy körülbelül négyszáz személy­nek elég egyszerre. — Milyenek a kölcsönzési díjak? — Egy háromszemélyes sá­tor napi kölcsönzési díja har­minc forint, egy kerékpáré ugyanannyi, a gumimatracé tíz forint, a hátizsáké tizen­öt, a bográcsé öt, a kemping­főző palacké húsz, a hálózsá­ké szintén húsz forint. Diák­­igazolványra ötvenszázalé­kos kedvezményt adunk, ugyanilyen kedvezmény jár akkor, ha csoportok tíz egy­fajta eszközt bérelnek. — Elég kevés sportszert látok. — Valóban csak tollasütő­vel és Bum­ball játékkal szolgálhatunk. — Nyitva tartás? — Hétfőn és szombaton nyolctól tizenhárom óráig, keddtől péntekig egész nap. —­E — A srácok hozzák az életeket A tsz KISZ-szervezete Kábán Harmincöt milliméter eső esett csütörtökön a kábai földekre. Az asszonyok, a lányok gumicsizmá­ban hajladoznak a fóliasátrak vá­zai alatt. Paprikát palántáznak. Vízre azonban még ezután is szükség lesz. Palotai Ambrus, a KISZ-bizottság titkára e percben éppen Bács megyei KISZ-eseket vár. Egy hét múlva ugyanis kez­dődik az építőtábor, immár má­sodszor Kábán. Két hónapon keresztül öntözik majd a kábai földeket a Bács megyei fiúk. Ambrusék már most kigondol­ták, milyen közös programokat szervezhetnek majd az építőtá­­borosokkal. Nem ígérkezik rossz ötletnek például annak az úszó­­versenynek a terve, amelyet a termelőszövetkezet KISZ-alap­­szervezetei javasoltak. Bizonyára az építőtáborozók is szívesen be­kapcsolódnak. Amit az egész beszélgetés során érzek: olyan programot igyekez­tek, igyekeznek kínálni, kialakí­tani, amelyeket a fiatalok java­solnak, amilyet szeretnének. Melyek ezek? Kitűnőek példá­ul a sportrendezvényeik, a kispá­lyás labdarúgó-bajnokságra a község tíz csapata nevezett be. Minden héten két napon zajla­nak az összecsapások. Az első díj egy mez és egy nadrág a legjobb csapat minden tagjának. Tavaszai a teremfoci volt nép­szerű az általános iskola torna­termében. Ugyanott decembertől áprilisig minden hétfőn „Akarsz velünk tornázni?” — szólt a kér­dés. Vagy negyvenen akartak. Futottak, gimnasztikáztak, ügyességi játékokat játszottak zenére. Ugyancsak télen az asz­­taltenisz a másik sláger. Nézzünk egy másik területet, a kultúrát. Úgy látszik, a kábai fiatalok szeretnek vetélkedni. A tavaszi vetélkedők idején egész sokan bújták a könyvtárat. Egy régi kezdeményezést támasztanak fel a közeljövőben: a KISZ-mozit. Korábban erre építették a politi­kai vitaköröket. Sikeres volt. Mi­ért ne próbálnák meg újra? Ha­marosan elkészül a politikai ka­szinójuk is. A napokban érkezett finiséhez a klub felújítása, őszintén mon­dom, örömmel hallgatom a fel­sorolást. Végre nem azt hallja az­ ember, hogy ez sincs, az sincs, ezt sem lehet, meg azt sem lehet — és hozzá természetesen a leg­különfélébb kifogásokat. Érdekes, Kábán lehet. Megszakítom hát a felsorolást, a dolog nyitját keresve. — Mégis, mi az, amire a leg­büszkébbek vagytok? — Arra, hogy bár most is vagy harminc Kisz-tagunk bevonult katonának, mégsem csökkent a létszámunk. — Hogyhogy? — Ujak léptek be. — Mi vonzza a KISZ-be Kábán a fiatalokat? — Hát az, amit eddig elmond­tam. Sikerült kialakítanom egy olyan szellemet, hogy nem azt kérdezik a srácok: ugyan öreg, minek ez? Inkább hozzák az új ötleteket. Természetesen nemcsak a KISZ-bizottság kezdeményez programokat, hanem az alapszer­vezetek is. Rendszeresen szervez­nek kerékpártúrákat, szalonnasü­téseket, kijárnak a Keleti-főcsa­­torna partjára. De elmennek messzebbre is kirándulni. — Az elmúlt héten jöttünk ha­za Siófokról, a termelőszövetke­zet üdülőjéből. A legjobban dol­gozó KISZ-tagjaink családjukkal együtt töltöttek ott négy napot. A gépüzem alapszervezete pedig a jövő héten készül Harkányba. Megkapják a termelőszövetkezet autóbuszát. Szintén az alapszervezetek ja­vasoltak egy kismotoros ügyes­ségi vetélkedőt. A nyáron azt­­ megszervezzük — mondja a KISZ-titkár. Látható hát, honnan veszik az ötletet Rábán. Nem járnak ta­pasztalatcserékre, nem bújják a brosúrákat, egyszerűen meg­kérdezik a fiatalokat, mit szeret­nének. A dolog így egyszerűnek látszik. Persze valójában nem is olyan egyszerű. Azok tudják iga­zán, akik csinálják. Kábán is és másutt is. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1984. JÚNIUS 10.

Next