Hajdú-Bihari Napló, 1984. június (41. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-10 / 135. szám
A legtöbben hazautaznak Mit csinál az ember hét végén, ha diák? Beszélgetés szolnoki és debreceni egyetemistákkal, főiskolásokkal Május első hétvégéjén a püspökladányi strandon rendezték meg az egyetemisták és a főiskolások megyei turisztikai találkozóját. A háromnapos rendezvény iránt nemcsak a megyében, hanem a szomszédos megyék felsőoktatási intézményeiben is nagy volt az érdeklődés, több mint kétszázan jelentkeztek. A rendezők aztán nyelték a keserű pirulákat pénteken kora este, amikor kiderült, hogy a jelentkezettek töredéke érkezett csak meg Püspökladányba, így igazán bőséges volt aznap a vacsora. — Miért csak ennyien jöttetek? Hol maradtak a többiek? — kérdezték a házigazdák a diákcsoportokat. A kérdést föltette az újságíró is, tágabb értelemben persze arra is kereste a választ, hogyan, mivel töltik szabad idejüket — a szabad szombatokkal megnövekedett szabad idejüket — az egyetemisták, a főiskolások Debrecenben és Szolnokon. Mire marad idejük a tanulás mellett, mire lenne igényük péntek estétől hétfő reggelig? A kérdésekre Tóth Adriennel, a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskola, Szűcs Annamáriával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, Rácz Józseffel, a Kossuth Lajos Tudományegyetem, Sárkány Zoltánnal, az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola, Horváth Ilonával, a Debreceni Tanítóképző Főiskola hallgatójával és Bényei Sándorral, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Bizottságának sportfelelősével kerestük a választ Heti 40 tanítási óra Elöljáróban — a konkrét helyzetből kiindulva — arra igyekeztünk választ kapni: — Tényleg, miért csak a jelentkezettek egynegyede tudott eljönni arra a találkozóra, amelyekre egyébként előzetesen nagy volt az érdeklődés? Beszélgetőpartnereim nagyjából mindannyian arra a megállapításra jutottak, hogy a közelgő vizsgaidőszak fenyegetettségében bizonyára csak a legjobbak engedhetik meg maguknak a néhány napos hétvégi kikapcsolódást,s ráadásul ugyanezen a hétvégén sokan elutaztak Sárospatakra is, az egyetemisták és főiskolások ottani nagyszabású kulturális találkozójára. Talán ezért „jutottak” kevesebben Püspökladányba. — A két évvel ezelőtt bevezetett szabad szombatok mit jelentettek a diákoknak? A hét végi megnövekedett szabadidő — amit nyertek a réven — mellett milyenek a hétköznapjaik, azaz veszítettek-e valamennyit a vámon? Rácz József, a debreceni KLTE másodéves matematika-fizika szakos hallgatója: — Hetente 34—36 a tanóráink száma, esetenként negyven. Az időmből futja, hogy eljárjak az órákra, de önálló tanulásról hét közben semmiképpen nem beszélhetek. Sárkány Zoltán, az Ybl Miklós Főiskola elsőéves építészhallgatója: — Más felsőoktatási intézmények hallgatóival beszélgetve a többbiek már ugyan, csak megszokták, hogy az yblesek mindig panaszkodnak. Jóska heti 34—36 órát említett. Nekünk átlagosan megvan a 40, és ez még nem tartalmazza a fakultatívan választható idegen nyelvi órák számát. És ehhez még hozzáteszem, hogy kevés az a hallgató, aki rendszeresen megalussza a napi hét óra hosszát. A fél éjszakát rajzolással töltjük. Kell-e mondanom, hogy ilyen terhelés mellett a hét öt napján egyszerűen lehetetlen könyvet venni a kézbe? Este hatig-hétig órákon vagyunk. Szűcs Annamária, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elsőéves hallgatója: — Mi sem „panaszkodhatunk”. Igaz, nálunk nem a kötelező órák száma a sok, hanem a gyakorlásra fordított idő. Én például — de így vannak ezzel a társaim is —, reggel negyed 6-kor kelek, 6-tól negyed 8-ig gyakorolok valamelyik üres teremben, napközben órákon vagyok, aztán este általában 8-tól 10-ig ismét a zongora mellett ülök. Sem Szolnok, sem Debrecen... — Az tehát kiderült, hogy a tanítási órák látogatásán, a tanuláson kívül nemigen jut ideje a diáknak művelődésre, szórakozásra, kikapcsolódásra, a hét munkanapjain. De mivel töltik a hétvégéket? Rácz József: — A kossuthosok — a közelben lakók — általában hazautaznak. Csak a kifejezetten jónak ígérkező programok kedvéért maradnak Debrecenben. Éppen ezért vadonatúj rendezvényt elég nehéz szervezni péntekre, szombatra, vasárnapra. A bevált, már ismert programokra esetleg itt maradnak a diákok. Tóth Adrienn: — A szolnoki főiskolán körülbelül kétszázan tanulunk. A környékbeliek nálunk is leginkább hazautaznak a hétvégén, a távolabb lakók maradnak csak a kollégiumban. Tulajdonképpen igazuk van a hazautazóknak, mert Szolnokon nemigen tudnék olyan programot javasolni senkinek, ami miatt érdemes volna a hétvégét a városban tölteni. Ebből a szempontból elveszett hely a jászkunsági megyeszékhely. Sárkány Zoltán: — Mit csinálnak a hétvégén az yblesek? Alszanak. Ezt komolyan mondom. A felsőoktatási reform vitái során a diákparlamenten kértük, hogy heti 33—35 órában maximálják a kötelező elfoglaltságunkat. Semmiféle biztatást nem kaptunk, így aztán marad a hét közbeni kevés alvás, amit be kell hozni a hét végén. Horváth Ilona, a Debreceni Tanítóképző Főiskola másodéves hallgatója: — Nálunk is jellemző, hogy csak annak éri meg a kollégiumban maradni, aki valami miatt kifejezetten jól érzi magát Debrecenben. Szűcs Annamária: — A zeneművészeti főiskolásoknál körülbelül felefele a hét végén hazautazok és az itt maradók aránya. Megjegyzem, Debrecen se sok programot kínál. És mégis: jobban szét kellene nézni a városban . A hét végén tehát inkább hazautaznak, mintsem a kollégiumban maradnak a diákok. Vajon otthon jobb programot találnak? Esetleg mi az, ami mégis a városban marasztalná őket? Rácz József: — Akadnak kivételek, pozitív előjelekkel. Debrecenben például a KISZ városi Bizottsága rendezte „Pulykafutáson” évek óta egyetlen egyetemista, főiskolás sem vett részt. Az idén legalább voltunk néhányan. Vagy említhetném a „Népszavafutást”. Érdemes megvizsgálnunk, hogy otthon milyen programokat találnak a fiataloké a kisebb településekben, a falvakban. Nagyrészt az egyetlen falusi diszkót és a mozit, természetesen a városinál jóval szerényebb műsorkínálattal. Nem maradnak a városban, de nem igazán tartalmasan töltik idejüket odahaza sem Erre csak egy példa, hogy itt is, ott is távol maradnak a tömegsportrendezvényektől. Mi a javaslatom ? Jobban szét kellene néznünk a városban. Mert, aki keres, oly,kor-olykor azért talál értelmes programot. Horváth Ilona: — Én egyáltalán nem tartom rossznak az olimpiai ötpróbát. De nézzük meg, az általános iskolások és a középiskolások tömegesen vesznek részt rajta. A tanítóképzőről talán öten-hatan voltunk a legutóbbi próbán. tűz!” vetélkedője. Debrecen húsz középiskolája közül az elmúlt évben tizennégy benevezett. Nyolc hét végén együtt izgultak, együtt vetélkedtek a tanárokkal. És azokra a vetélkedőkre készülni is kellett! így tehát, majdnem rendszeresen sportoltak a versengő középiskolások. Szűcs Annamária: — Mit szeretnénk? Egy csomó koncertet — könnyűzeneieket és komolyzeneieket egyaránt — a hét közben és a hét végén is. Sárkány Zoltán: — Teljességgel hiányzik életünkből a kirándulás, a természetjárás. Rácz József: — Ha legalább olyan lenne Debrecen mozifilmkínálata, mint amilyen a Pannónia Filmstúdió filmjeinek hetén volt! Tóth Adrienn: — A szolnoki színház produkciói évek óta országos elismerést vívnak ki. Talán, ha fiatalokhoz szóló előadásokkal bővítenék a repertoárjukat! Mert a színházon kívül nemigen tudok más igazán rangos együttest, produkciót, rendezvényt említeni se a kultúra, se a sport területéről. Pénteken az MSZMP Hajdúnánási városi Bizottsága székházában a megye tizenkét középiskolás csapata járta végig játékos formában Körösi Csoma Sándor útvonalát. A Körösi Csoma-emlékbizottság és a KISZ KB hirdette meg a vetélkedőt, melyen alapos tudásról, sokoldalú felkészülésről adtak számot a háromfős csapatok. Balogh Béla, a helyi gimnázium igazgatója köszöntötte a versenyzőket és kívánt nekik eredményes játékot. Elmondta, hogy nagy tudósunk születésének 200. évfordulóját ünnepeljük, kinek nevét megyénkben csak a helybéli gimnázium viseli. Így különösképpen szívügyüknek tekintik a nánásiak a vetélkedőt. Különdíjat ajánlott fel a városi KISZ a legjobb szakmunkásképzős csapatnak. A debreceni Könnyűiparit érte ez a kitüntetés. A városi tanács különdíját pedig a hajdúnánásiak II. csapata kapta. Az első három helyezett Szűcs Klárától, a megyei KISZ-bizottság középiskolai felelősétől a Körösi Csomaemlékbizottság hangosított diasorozatát és a rendező szervek apróbb ajándékait vehette át. A harmadik helyen a berettyóújfalui Arany János Gimnázium, a másodikon a Körösi Csoma Sándor Gimnázium I. csapata végzett. A vetélkedőt és ezzel a hó végi salgótarjáni országos döntőn való részvételt a debreceni Tóth Árpád Gimnázium „trojkája” nyerte. A Mitró Katalin, Józsa Andrea, Medgyessy Béla összeállítású csapat — mint a vetélkedő után elmondták — megcélozza az országos verseny fődíját, azaz szeretnének végigutazni a nagy előd útvonalán. Magánszorgalomból készültek a vetélkedőre, sokat forgatva a megadott irodalmat. Dr. Szabó József, a KLTE földrajzi intézetének adjunktusa zárszavában kiemelte, hogy méltó utódok foglalkoznak jeles kutatónk életével. Rózsavölgyi Gábor Az óhajtott úticél: India Körösi Csorna nyomában A sport, a kirándulás kimarad az életünkből Sárkány Zoltán: — Itt van például a középiskolások „Egy-két, há.... Családi víkendek Bényei Sándor, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Bizottságának sportfelelőse: " A turisztikában, a KISZ-nek kell vállalnia azt, amit az Expressz nem tud megszervezni. A programjaink nem ingyenesek, de abból, hogy a fiatalok mégis vállalják a részvételt, megállapítható, hogy igény van rájuk. Terveink között azok a rendezvények szerepelnek újdonságként, amelyekre az egész családot együtt várjuk; ilyen családi víkend lesz a jövő hét végén a dolgozó fiatalok kempingtalálkozója. A másik tervünk, hogy a környező megyékkel jobb együttműködést alakítsunk ki; lehetőséget nyújtsunk a fiataloknak a környező táj, a környék ifjúságmozgalmi értékeinek megismeréséhez, az ismeretségek, a kapcsolatok, a barátságok kialakításához, elmélyítéséhez. Törekvésünk az is, hogy nyárra programot kínáljunk a középiskolásoknak. A megyéből 250—300 diák vesz részt a különböző vízi- és kerékpáros túrákon, vándortáborokban. A dolgozó fiatalokat a környezetvédelmi lovas tábor várja a Hortobágyon, legújabb kezdeményezésünk pedig a Keleti-főcsatornán rendezendő négynapos vízitúra. Egri Sándor Sátortól a kempingfőzőig Szörf, gumicsónak, kenu is kellene — Menjünk el a hétvégén valahova kirándulni? — Jó, de hova? — Mondjuk, a látóképi strandhoz, vagy a Vekeri-tóra, vagy Fancsikára. — Jó, de mivel? — Mondjuk biciklivel. — És ott is alszunk? — Ha már megyünk, ott is alhatnánk. Este szalonnát sütünk, és körbeüljük a tábortüzet. Természetesen sátorban alszunk. Izgalmas lesz, nem? A képzeletbeli párbeszéd valóságos is lehet. Persze mindannyiunkban fölmerül a kérdés: honnan veszik mindehhez az eszközöket a fiatalok, a kirándulni vágyók? Van egy tippem: Debrecenben az Ezermester Ifjúsági Turisztikai Kölcsönző Széchenyi utca 1. szám alatti üzletéből. A „bolt” tavaly nyáron nyílt meg és hamar megkedvelték a debreceniek, sőt nemcsak ők, hanem a megye más településein lakók is gyakran kölcsönöztek innen sport- és turisztikai szereket. — Mit kínálnak most? — kérdeztük a vezetőtől, Kiss Lajosnétól. — A túrázóknak teljes felszerelést tudunk adni; vannak két-, három- és négyszemélyes sátraink, egy-, kétszemélyes gumimatracaink, hálózsákjaink, kempingfőzőnk, bográcsunk, kerékpárunk, és a napokban érkezett ötven darab fémvázas hátizsák is. — Ez a készlet nyilván kielégíti az igényeket. — Nem mondhatnám! Kerestek már szörföt, gumicsónakot és kenut is. — A mi volt a válasz? — Mi sajnos nem tartunk vízi járműveket. Legközelebb Tokajban vagy Szolnokon lehet ilyen eszközöket kölcsönözni. Mi annyit tehetünk, hogy az említett helyeken biztosítjuk, lefoglaljuk az igényelt felszerelést — Mekkora csoport igényeit tudják kielégíteni? — Harminc kerékpárunk van, de ha szükséges, tudunk átkérni más üzleteinkből. Sátor annyi van, hogy körülbelül négyszáz személynek elég egyszerre. — Milyenek a kölcsönzési díjak? — Egy háromszemélyes sátor napi kölcsönzési díja harminc forint, egy kerékpáré ugyanannyi, a gumimatracé tíz forint, a hátizsáké tizenöt, a bográcsé öt, a kempingfőző palacké húsz, a hálózsáké szintén húsz forint. Diákigazolványra ötvenszázalékos kedvezményt adunk, ugyanilyen kedvezmény jár akkor, ha csoportok tíz egyfajta eszközt bérelnek. — Elég kevés sportszert látok. — Valóban csak tollasütővel és Bumball játékkal szolgálhatunk. — Nyitva tartás? — Hétfőn és szombaton nyolctól tizenhárom óráig, keddtől péntekig egész nap. —E — A srácok hozzák az életeket A tsz KISZ-szervezete Kábán Harmincöt milliméter eső esett csütörtökön a kábai földekre. Az asszonyok, a lányok gumicsizmában hajladoznak a fóliasátrak vázai alatt. Paprikát palántáznak. Vízre azonban még ezután is szükség lesz. Palotai Ambrus, a KISZ-bizottság titkára e percben éppen Bács megyei KISZ-eseket vár. Egy hét múlva ugyanis kezdődik az építőtábor, immár másodszor Kábán. Két hónapon keresztül öntözik majd a kábai földeket a Bács megyei fiúk. Ambrusék már most kigondolták, milyen közös programokat szervezhetnek majd az építőtáborosokkal. Nem ígérkezik rossz ötletnek például annak az úszóversenynek a terve, amelyet a termelőszövetkezet KISZ-alapszervezetei javasoltak. Bizonyára az építőtáborozók is szívesen bekapcsolódnak. Amit az egész beszélgetés során érzek: olyan programot igyekeztek, igyekeznek kínálni, kialakítani, amelyeket a fiatalok javasolnak, amilyet szeretnének. Melyek ezek? Kitűnőek például a sportrendezvényeik, a kispályás labdarúgó-bajnokságra a község tíz csapata nevezett be. Minden héten két napon zajlanak az összecsapások. Az első díj egy mez és egy nadrág a legjobb csapat minden tagjának. Tavaszai a teremfoci volt népszerű az általános iskola tornatermében. Ugyanott decembertől áprilisig minden hétfőn „Akarsz velünk tornázni?” — szólt a kérdés. Vagy negyvenen akartak. Futottak, gimnasztikáztak, ügyességi játékokat játszottak zenére. Ugyancsak télen az asztaltenisz a másik sláger. Nézzünk egy másik területet, a kultúrát. Úgy látszik, a kábai fiatalok szeretnek vetélkedni. A tavaszi vetélkedők idején egész sokan bújták a könyvtárat. Egy régi kezdeményezést támasztanak fel a közeljövőben: a KISZ-mozit. Korábban erre építették a politikai vitaköröket. Sikeres volt. Miért ne próbálnák meg újra? Hamarosan elkészül a politikai kaszinójuk is. A napokban érkezett finiséhez a klub felújítása, őszintén mondom, örömmel hallgatom a felsorolást. Végre nem azt hallja az ember, hogy ez sincs, az sincs, ezt sem lehet, meg azt sem lehet — és hozzá természetesen a legkülönfélébb kifogásokat. Érdekes, Kábán lehet. Megszakítom hát a felsorolást, a dolog nyitját keresve. — Mégis, mi az, amire a legbüszkébbek vagytok? — Arra, hogy bár most is vagy harminc Kisz-tagunk bevonult katonának, mégsem csökkent a létszámunk. — Hogyhogy? — Ujak léptek be. — Mi vonzza a KISZ-be Kábán a fiatalokat? — Hát az, amit eddig elmondtam. Sikerült kialakítanom egy olyan szellemet, hogy nem azt kérdezik a srácok: ugyan öreg, minek ez? Inkább hozzák az új ötleteket. Természetesen nemcsak a KISZ-bizottság kezdeményez programokat, hanem az alapszervezetek is. Rendszeresen szerveznek kerékpártúrákat, szalonnasütéseket, kijárnak a Keleti-főcsatorna partjára. De elmennek messzebbre is kirándulni. — Az elmúlt héten jöttünk haza Siófokról, a termelőszövetkezet üdülőjéből. A legjobban dolgozó KISZ-tagjaink családjukkal együtt töltöttek ott négy napot. A gépüzem alapszervezete pedig a jövő héten készül Harkányba. Megkapják a termelőszövetkezet autóbuszát. Szintén az alapszervezetek javasoltak egy kismotoros ügyességi vetélkedőt. A nyáron azt megszervezzük — mondja a KISZ-titkár. Látható hát, honnan veszik az ötletet Rábán. Nem járnak tapasztalatcserékre, nem bújják a brosúrákat, egyszerűen megkérdezik a fiatalokat, mit szeretnének. A dolog így egyszerűnek látszik. Persze valójában nem is olyan egyszerű. Azok tudják igazán, akik csinálják. Kábán is és másutt is. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1984. JÚNIUS 10.