Hajdú-Bihari Napló, 1984. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-12 / 136. szám

Esztár csatlakozik Felszabadulásunk 40. évfordulójának megünneplésére szervezett akcióhoz Esztár 1944. október 18-án szabadult fel. Az évforduló méltó megünneplésére szeret­nék meghívni a község lakóit és azokat is, akik innen származtak el. A településen már idáig is nagyon sok dolgot valósítottak meg társadalmi össze­fogással. Ezt a kipróbált utat kívánják foly­tatni a jövőben is, szoros együttműködés­ben a stabil gazdasági hátteret, biztos megélhetést nyújtó November 7. Termelő­­szövetkezettel, a Hazafias Népfront helyi szervezetével, a Pocsaj—Esztár nagyközségi közös Tanáccsal és Esztár tanácstagi cso­portjával. A település arculata alaposan megválto­zott az elmúlt 40 esztendő alatt. A nádte­tős, vályogfalú lakások eltűntek, helyettük korszerű lakóházakból álló utcasorok ala­kultak ki. A község utcái szilárd burkola­tot kaptak, van vezetékes ivóvíz, a közmű­velődést korszerű klubkönyvtár szolgálja, az oktatás — a régi iskolák felújítása után — korszerű körülmények között folyik. Nemrégiben orvosi rendelő épült, az alap­ellátást az elkészült korszerű ABC-áruház javította. A 40 éves évfordulón vehetik majd bir­tokba a község, idős lakói az öregek nap­közi otthonát, ugyanekkorra szeretné fel­újítani a nagyközségi közös tanács a No­vember 7. Tsz segítségével az élelmiszer­­boltot. A felszabadulás 40. évfordulója alkalmá­ból készülve az MSZMP XIII. kongresszu­sára is, dolgozzák ki a község távlati fej­lesztési tervét, amelyben többek között sze­repel a település szépítése, utcák, terek parkosítása, környezetszépítő akciók szer­vezése, táj- és természetvédelem. Megkülönböztetett helyet kap a közokta­tás további korszerűsítése. Társadalmi ösz­­szefogással központi fűtés és tornaterem létesítését tervezik az iskolában. A szabad idő kulturált, hasznos eltölté­sére is nagy gondot szeretnének fordítani Esztáron. A község lakói sajátos helyze­tükből adódóan elsősorban a szakmai isme­retek — kertészkedés, kisállattenyésztés — bővítésére kerül majd sor, agrárszakembe­rek bevonásával. A tervek között szerepel Esztár baráti körének megalakítása, szorosabb kapcsolatot kívánva létesíteni ezzel a községben élők és az innen elszármazottak között. Mindezzel a község gyarapítása, fejlesztése a cél. Széles körű megmozdulásokkal, különfé­le akciókkal a béke, a más népekkel való szolidaritás ügyét kívánják szolgálni Esz­­tárban. Amint a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa felhívásához való csatlakozá­sukban írták: „Minden fórumon és közös­ségi alkalommal tudatosítjuk. Csak béké­ben lehet élni és alkotni.” D. K. K. TÁROLNI VAGY VETNI? A BURGONYAHIÁNY OKAIRÓL A burgonyatermelés, -tá­rolás és -forgalmazás el­múlt évi és idei helyzetét már jó néhány állami, szö­vetkezeti szerv megtárgyalta. Amikor kiderült, hogy az or­szágban kevés lesz a krump­li, még a tőkés import szűk csatornái is megnyíltak. A hiány miatt menet közben a kiskereskedők alaposan meg­emelték az árakat. A táro­lást végző szövetkezeteknek, ÁFÉSZ-eknek pedig ugrás­szerűen növekvő igényeket jeleztek a kereskedők. — Mi a helyzet Hajdú-Bi­­har megyében? — érdeklőd­tünk a megyei tanács keres­kedelmi osztályán. Megtud­tuk, hogy az elmúlt évi ter­mésből az ÁFÉSZ-ek, a ME­­TEV, a nádudvari és a kábai termelőszövetkezetek tárol­tak télire. A múlt év végén 4900 tonna­ burgonya tárolá­sát vállalta a tizenhét ÁFÉSZ, a két termelőszövet­kezet, és ez a mennyiség ele­gendőnek mutatkozott. A la­kosság részére történő érté­kesítést az állam pénzügyi­leg is támogatja. Kilogram­monként 75 fillér hozzájáru­lást kapnak a tárolást végző szervezetek, de csak az érté­kesítés után. A megyében az egyik leg­nagyobb tároló, forgalmazó szerv a Debrecen ellátásában is fontos szerepet játszó De­recskei ÁFÉSZ. Klement Lajos áruforgalmi főosztály­­vezetőtől a szövetkezet által tárolt burgonya meny­­nyiségéről, minőségéről, a forgalmazás helyzetéről kér­tünk tájékoztatást. — A Derecskei ÁFÉSZ je­lenleg is szállít a debreceni piacra és saját üzleteibe cso­magolt óburgonyát. A kapa­citás függvényében tudjuk csak az átválogatott, kicso­magolt burgonyát forgalmaz­ni, s természetes, hogy első­sorban a lakosság igényeit szeretnénk kielégíteni. Ahogy növekedett a burgonyahiány, úgy észleltük az igények nö­vekedését. Szerződéses kap­csolatban nem levő partnerek jelentkeztek, s több mázsás rendelések is befutottak on­nan, ahová korábban napi 20—30 kilót szállítottunk. Így érthető, hogy az ÁFÉSZ elsősorban saját partnereit igyekszik kiszolgálni, s elő­ször a régi vevőknek szállí­tunk. Igyekszünk a közintéz­mények igényeit kielégíteni, s minden nap viszünk a piac­ra csomagolt burgonyát. Le­hetséges, hogy délre elfogy, de másnap újra szállítunk. «♦« Az idei burgonyahiány okairól már sokféle magya­rázat napvilágot látott. Két­ségtelen : a burgonya jövedel­mezőségének romlása né­hány helyen arra ösztönözte a gazdaságokat, hogy a ko­rábbinál kisebb területen foglalkozzanak krumpliter­mesztéssel. Ehhez társult még egy nem különösebben jó termés, s az, hogy a piaci helyzet változására reagálva jó néhány magántermelő, kiskereskedő nagyobb készle­tet rakott el télire. (Ez most jelent meg a piacon magas áron.) Amikor híre ment a burgo­nyahiánynak, s némi zavar mutatkozott a vetőburgonya­ellátásban, a gazdaságok, a kistermelők egy része elve­tette a tárolt burgonya bizo­nyos hányadát. Ezáltal még nagyobb lett a hiány, ami a szabad forgalomban tovább emelte az óburgonya árát. Megoldás csupán néhány nap múlva várható, amikor iga­zolódik a korán elvetett, ere­detileg étkezési célra tárolt óburgonya körüli manipulá­ció eredménye: egyszerre na­gyobb tömegű újburgonya piaci megjelenése várható. Remélhetőleg ez letöri az idei krumpli árait, s az alacso­nyabb ár lehetővé teszi, hogy a közintézmények konyhái, a vendéglátóhelyek az eddigi­nél nagyobb mértékben ét­rendjükbe iktassák a burgo­nyát. Mindazonáltal a történtek utólagos vizsgálata mégsem célszerűtlen, hiszen a jelenle­gi termelési, tárolási, forgal­mazási rendben ugyanez jö­vőre is megismétlődhet. Az, hogy a megyében idén nem volt különösebben nagy hi­ány burgonyából, csupán a jó készletezésnek, s a rend­szeres — bár az igényeknél kisebb — értékesítésnek kö­szönhető. H. L. ÚJFAJTA ÉPÜLETSZERKEZETEK HÁZÉPÍTŐKNEK A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában francia licenc alapján egy újfajta, úgynevezett PPB típusú feszített vasbetongerenda próbagyártását kezdték el. Az üzemszerű termelésre az első negyedévben kerül sor. Az új terméket főleg a családi- és sorházépítők, valamint lakás­felújítók alkalmazhatják. KRÓNIKA A pálya vonzásában? Szerencsések azok, akik életüket boldog házasságban élhetik le az általuk válasz­tott hivatással, foglalkozás­sal. Számomra mindig irigy­lésre méltó lelkesedéssel, fe­lelősséggel beszélnek munká­jukról — legyenek orvospro­fesszorok, esztergályosok vagy földművelők­ Néhány hivatást, foglalkozást csak azért említettem, mert nincs szakmához, bértáblázathoz, egyebekhez kötve az, ki mi­ben leli meg — a szó igazi értelmében vett — boldogu­lását. Nincs másról szó, mint — s ezért lehet végtelen szé­les a kör —, hogy az ember­ben bujkáló titokzatos erők valahogyan jól áttekinthető, megfogalmazható elhivatott­sággá rendeződnek, s ez ta­lálkozik a külső körülmé­nyekkel, lehetőségekkel, a társadalom elvárásaival. Kicsit irigykedem is rájuk, mert tapasztalataim szerint valóban ritkák az ilyen har­monikus egésszé „összeálló” pályák. S ami irigykedésre késztet: ezek a nem túlságo­san gyakori „találkozások” szülik a nagy eredményeket. Az elhivatottság, az öröm­mel, teljes erőbedobással vég­zett munka csodákat képes művelni. Olyan teljesítmé­nyeket eredményez, melye­ket az utókor is méltán tisz­tel, s olyan hétköznapi esete­ket, amelyekről talán senki sem tud. Ám ez utóbbiak is teljes emberré teszik műve­lőiket, még ha konkrétan nem is tudunk a szó köznapi ér­telmében vett nagy teljesít­ményeket a nevük mellé je­gyezni. De kell-e annál na­gyobb érték, mint ha valaki élethossziglan azt végezheti, amit valóban szeret, s a tár­sadalom — amelybe beleér­tendő a legkisebb közösség, a család is — jó szívvel hono­rálja ezt-A „honorárium” is lehet persze sokféle. A hittel dol­gozó tanárt őrzi tanítványa jó emlékezete, meglehet a pedagógus soha nem kapott semmiféle elismerést ezért. A munkást dicsérik el nem romló alkotásai, mégha ta­lán csak egyedül ő tudja, ki készítette az alkatrészt. A példákat sorolhatnánk. Az ilyen embereket elsősorban saját maguk lelkiismerete „véleményezi", függetlenül mindenféle külső elismerés­től (amit általában szintén megkapnak). Ez a mérce, mert ők tudják a legjobban, hogy munkájukkal életük ér­telmét is minősítik. Ám sajnos meglehetősen ritkák az ilyen találkozások- S azt is megkockáztathatjuk, hogy korunk mindennapjai nemigen kedveznek a mun­kájával békés harmóniában élő emberek „kialakulásá­nak”. Nem mintha társadal­munk általában nem valami ilyesmire törekedne. Csak hát a hétköznapi szorítások, a pillanatnyi érdekek — amelytől kevesen tudnak el­tekinteni —, a munkameg­osztás egyelőre átléphetetlen formái mind ellene szólnak. A­z viszont talán mégsem tagadható, hogy a munkával, a választott vagy ránk akasz­­kodó pályával valamiféle mi­nimális azonosulást, békés egymás mellett élést minden­kinek vállalni kellene. A kényszerből, unalommal, hi­degen végzett munka éppoly kárt okoz művelőjének, mint a környezetnek. Lerombolja az egyént, kiégetté, fásulttá teszi, s előbb-utóbb hitelét veszti környezetében is. Dol­gozni azonban mindenkinek kell, s az ideális megoldás megtalálása keveseknek ada­tik meg boldog osztályrészül. Hogy nagyobb legyen a kö­rük, ahhoz, nagyobb össze­függésekben nézve a dolgot, olyan mértékű társadalmi fejlettségi szintre lenne szük­ségünk, amelyről ma még csak álmodozunk. Igaz, ezek a ma még álomnak bizonyu­ló elképzelések végül is egy­beesnek társadalmi utunk irányával, még ha számos konkrét példa ellentmondani látszik. Kérdés azonban, hogy a választás előtt álló egyén te­het-e valamit? Egyáltalán lé­­teznek-e a mai pályakezdők között „álmodozók”? Olya­nok, akik hosszabb távú ér­vényesülésüket, lelki békéjü­ket csak azon a pályán tud­ják elképzelni, amelyet egy­szer s mindenkorra megál­modtak maguknak. Mondom, nem hiszek ab­ban, hogy az olykor „heroi­kusnak” tűnő vállalkozások­nak ebben a pillanatban tág terük lenne. Nagyon is meg­határozott még az életutunk öröklött körülményeinknél fogva, s a „kitörés” korlátai meglehetősen erősek. Hogy kiből mi lesz, hogy a pálya megválasztásával a jó szív­vel elvégzett munka örömét is meg tudja-e szerezni ma­gának az egyén, nagyon is kínzó kérdés. Nagy terhet ró a pályakezdőre, s a társada­lom felelős irányítóira is. A legtöbbünk, az­t hiszem, al­kalmazkodik a helyzethez. Érzi, nem egészen ezt szeret­né csinálni — talán nem is tudja pontosan, hogy mit —, de végzi becsülettel, mert rá­bízták, s próbálja benne megkeresni a szépségeket, mert egyéni érdeke is ezt diktálja. Nem hiszem, hogy az ilyesmi megalkuvás lenne, inkább reális számvetés. S ha valaki tisztességgel végzi a nem túlságosan „szeretem” munkát, s közben álmai meg­valósulásáról sem mondott le, az minden bizonnyal el­éri a számára boldogabb vég­kifejletet. A kapuk — nagyon hiszem — nincsenek bezárva az egyé­ni érvényesülés előtt. Persze ez sokak szemében gyenge vigasz lehet. Mi tagadás, leg­többen azt szeretnénk, ha olyan könnyedén találnának egymásra egyéni vágyak és társadalmi szükségletek, mint ahogyan nem teszik. De lehet-e ez mentsvára a cinizmusnak, annak, hogy sok fiatal már a pályakezdés per­cében leszámol mindennel, mielőtt még igazán kipróbál­ta volna a lehetőségeket. Nem kellene-e azoknak, akik ezek­ben a napokban döntenek pá­lyájukról, egy résnyi kiska­put is engedni jövőbeli vá­gyaiknak? Feltétlenül szük­séges-e a realitást és az egyé­ni elképzeléseket olyan me­reven szembeállítani egymás­sal, hogy abból az egész éle­tet megkeserítő kívül-, sőt szembenállás szülessék. Végül is azt hiszem, hogy a társadalom egyébként nem, túlságosan bő lehetőségeit az egyéni erőfeszítések is erősíthetik. Ezekben a hóna­pokban sokak állnak pálya­kezdés vagy éppen még pá­­­lyaválasztás előtt. Társadal-­­mi boldogulásunk nem kis hányada múlik azon, milyen lehetőségeket tudunk szá­mukra biztosítani. Ezek a ke­retek jobbára — sajnos — adottak, de jövőnk nem kis része függ attól is, maguk mennyire hajlandók a jobbá­ra elkerülhetetlen kompro­misszumokon keresztül töre­kedni arra a harmonikus ta­lálkozásra, amelyet néhány sorral fentebb próbáltam kifejteni. Megtalálni azt az embert és környezetet egy­aránt gazdagító elhivatottsá­got, amelyet meglelni még jóval nehezebb időkben is volt némi mód. T. Szűcs József A feszített terv is teljesíthető ÚJRA BIZAKODNAK A TISZA MENTÉN A szokványos — mi újság van Egyeken? — kérdésre Tóth Máté, a Tiszatáj elnöke válaszolt. — Az eső visszaadta az op­timizmusunkat, amely már­­már nagyon is elveszőfélben volt. Az aranyat érő esőkből május hónapban 120 millimé­ter jutott a mi határunknak is. Az esős időszak előtt mi mindent elvetettünk: 1000 hektár kukoricát,­800 hektár napraforgót. A 65 hektár do­hánnyal is végeztünk május 31-re, így azután az eső minden növény fejlődését se­gítette. Az esők előtt aggasztó helyzetben volt a szövetkezet. A 3000 hektár kalászosból sajnos sok kipusztult télen, 300 hektáron újra kellett vet­ni a tavasz folyamán. A ka­lászos nemcsak területileg foglal el előkelő helyet, meg­határozó szerepet játszik a szövetkezet életében az árbe­vétel, a nyereség szempont­jából is. Ráadásul — ahogy Tóth Máté elmondta —, idén igen feszített tervet készítet­tek a kalászosokra, 18 száza­lékkal emelték a tervszámo­kat a tavalyihoz viszonyítva. Ez nem kis terhet jelent a szövetkezetnek. — Ehhez a tervhez valóban kellett a májusi eső — mond­ta az elnök —, de hozzátette: most viszont egyelőre elég is lenne... A lefolyástalan te­rületeken itt-ott már vízfol­tok láthatók. A szikes, erősen kötött talajok sajátja ez, ne­hezen eresztik át a vizet. E vízfoltok kárt még nem je­lentenek. Jelenleg a tavasziak vegy­szeres kezelése, sorművelése folyik a szövetkezetben, jó ütemben. Persze, ahogy a zá­porok, zivatarok ezt most le­hetővé teszik. A kalászosok­ban a növényvédelmet is si­került időben elvégezniük, úgy hogy jelenleg ott semmi gyomosodás, semmi fertőzött­­ség nem tapasztalható. A do­hány gépi húzatása, kapálá­sa az esők miatt viszont már megkésett Mindamellett hogy a má­jusi esőkre roppant nagy szükség volt, a szövetkezet­ben igyekeztek a sok csapa­dék káros következményeit kiküszöbölni. Nevezetesen a lucernabetakarítás hátrányt szenvedett, a lekaszált szálas takarmány egy része két-há­­rom hétig is renden feküdt a földeken. Többször kellett forgatni, s bizony e munká­ban a szövetkezeti gépeken kívül a hagyományos vasvil­lát is igénybe kellett venni. — Szerencsére most a lu­cernabetakarítás utolsó moz­zanatait végezzük már — mondta az elnök — Igaz, hogy erre a munkára mozgó­sítottuk szinte az egész szö­vetkezeti tagságot, ennek ren­deltünk alá minden gépet; a szállítók, a műhelyesek, a gépszerelők mind ezt a mun­kát végezték, így aztán leg­alább százan dolgoztak, napo­kig a lucernaföldeken. Nem kis tétel a szálas sem: 350 hektár az új vetésű lucerná­val együtt.­­ Egyébként a határunk most már újra biztató. Is­mét merjük remélni, hogy terveinket a téli, tavaszi aszály ellenére el tudjuk ér­ni. Addig persze még sok minden történhet, de sok mindent lehet nekünk is ten­ni. Fontos feladat az üzemekben a takarmánybetakarítás. Ké­pünkön zöldliicerna-vágás folyik HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1984. JÚNIUS 11. m

Next