Hajdú-Bihari Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-23 / 18. szám

KÖNYVJELZŐ Hans Lorbeer: A wittenbergai menyegző A wittenbergai menyegző Luther Márton házasságkötése Bora Katalinnal. A házasságkötés éve (1525) egybeesett a Münzer Tamás által vezetett német parasztfelkelés bukásával. A regény cselekménye a két, egy időben történt eseményre épül. A regényt a véres frankenhauseni ütközet vezeti be. A nemesi túlerő legyűri a felkelőket. Bachmann diák és Balzer bányászlegény a felkelők lobogójával együtt megmenekül a vérfürdőből. A késő középkori Wittenberg a további történések színtere, ahol pozitív és negatív figurákat mozgat mesterien a szerző. A dobini lelkész, Herberger tanácsos, a városbíró állanak szemben a két menekülttel, s az őket támogató diákok, polgárok seregével. Az író figuráit élettel tölti meg, cselekedeteiknek belső indítékait remekül érzékelteti, a gondolatok tettekké válásának rajza határozott, erős vonalú. A pozitív hősök töretlen jelleme, elvhűsége, rettenthetetlensége a menekülő Balzernél és Bachmannál kulminál, s mesteri a negatív figurák közül Herberger tanácsos lélektani analízise. Luther csak a regény néhány fejezetében lép színre, de a sorok mögötti állandó jelenlétét az író kitűnően érzékelteti. Tőle indul minden és hozzá tér vissza. A Bibliával fegyvert ad a plebejusmozgalom kezébe, de később ezt a fegyvert a felkelők ellen fordítja, s maga biztatja az urakat a parasztfelkelés leverésére. Az író elhihetően ábrázolja, hogy a reformáció is megszülte a maga ellentmondásait, s Luther maga is ellentmondások hordozója. Lelkiismerete gyötri, amiért a parasztfelkelés leveréséhez ő is hozzájárult. Meghasonlik önmagával, elbizonytalanodik. Házasságkötésétől reméli lelki békéjének megtalálását. Az író nagy emberismeret birtokában próbál közel férkőzni Luther ellentmondásos alakjához. Fel tudja-e a reformátor magában a dogmatikai merevséget oldani? Képes lesz-e tévedésének beismerésére? Vissza tudja-e adni a békét városának, híveinek és önmagának? Míg az író eljut a feleletekig, komoly lélekelemző munkát kell végeznie. Ezt miszticizmustól mentes józansággal végzi. Luthernek, aki ,,kitakarította az egyház Augiászistállóját”, magában is nagy takarítást kell végeznie. Elhihető erővel bizonyítja az író, milyen nehéz Luthernek osztályhoz kötöttségén lazítania, s a merev dogmákra épített állásfoglalását szinkronba hozni az igaz emberséggel. Sorra pattannak viszsza a szívének irányított segélykiáltások. Sokáig makacsul tartja magában régi énjét és csak szakadatlan ostromlások és magamarcangolások után omlik le benne a „nagy fal” és lép közben hogy véget vessen városában az elembertelenedésnek. Az első halálos ítéletet nem követi több, a vésztörvényszék pallosától megmenekülnek a parasztfelkelés menekültjei, életüket kapják vissza, Luther pedig önmagában az élő, érző embert, jobbik önmagát. Herbergernek, a nagy „méregkeverőnek” házát tűzvész pusztítja el. Apokaliptikus kép. Mintha tűzben égne el minden rossz, ami Wittenbergában a parasztfelkelés bukása utáni embertelenségben felhalmozódott. Nem sokkal ezután a reformátor Nagy Kátéjában a „ne lopj!’ parancsolat magyarázatába beleszövi a népnyomorgató urak és polgárok kíméletlen bírálatát is. Bachmann diák, akinek a wittenbergi pokolból szerencsésen sikerül megmenekülnie, a szabadság tovább hordozójává válik, mely „nem Wittenbergából jön ki, hanem az üldözöttek szívében érlelődik.” Az arányos szerkezeti felépítés könnyen áttekinthetővé, a változatos, színes tablóképek, hasonlatok, a gördülékeny stílus, pergő párbeszédek életszerűvé teszik a regény fantáziaszülte eseményeit is, szerves egészszé olvasztva össze történelmi alakokkal és valóban megtörtént eseményekkel. Hans Lorbeer, a neves NDK- beli író történelmi regényét méltán sorolhatjuk a nagy német parasztfelkeléssel s Luther Mártonnal foglalkozó szépirodalmi művek legsikerültebbjei közé. Dr. Nyakas László A hölgy keble, nem arattak tetszést. A közönség fütyölt, elhatározása keményebb volt, mint a látottak, s zajongva követelte vissza a százforintos belépődíjat. Botrányba fulladt tehát a hajdú-bihari kisközség presszójában megrendezett első nyilvános sztriptíz, és a nézők csalódottan elrontott szórakozásuk miatt támadt bosszúságukban dühösen rontottak neki a haknitársulatnak. Megmondták azt is, hol és kinek mutogassa fonnyadt bájait az est — korábban pedig oly nagy érdeklődéssel várt — megbukott főszereplője. A csoport egyike azoknak a kulturális jelleggel létrejött kisvállalkozásoknak, magánkezdeményezéseknek, amelyeknek kizárólagos célja a haszonszerzés — azóta nem jelentkezett szűkebb hazánkban. Jöttek és jönnek helyette viszont mások. Nagy nevekkel, színvonalat garantáló szerzők (József Attila, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Dino Buzatti, Ingmar Bergmann) műveiből összeállított műsorral. Az estre minden jegy elkel, a nézői áhítattal vegyes várakozása fokozza az élményteremtő helyzetet. A kezdés csúszik, a szervezőknek eszükbe sem jut bocsánatot kérni a késés miatt. Aztán a fővárosi művész kiáll a pódiumra. Mosolytalan arckifejezésében több a megvetés, az unalom, mint a közönség iránti tisztelet. Rutinosan-közönyösen elhadarja a műsort, aztán bezsebeli a nézők egész havi átlagfizetésével majdnem felérő tiszteletdíjat, és elvihar jegyzet Szórakozás zik a következő fellépés helyére. Mi pedig ott maradunk, és a művészi élmény helyett egészen másfajta hatás telepszik nyomasztóan ránk. Némelyek a kultúra áru jellegéről kezdenek halovány eszmecserét, mások a művészi alázat hiányán keseregnek, magam pedig — hasonló példák tucatját idézve emlékezetembe — szórakozás és színvonal összefüggésén tűnődöm. „A művelődés térhódítása, az általános és a szakmai műveltség gyarapítása társadalmi, gazdasági előrehaladásunk fontos feltétele — olvashattuk az MSZMP KB kongresszusi irányelvei között. „ Népünk kultúrája gazdagodott, de a kulturális igényeket még nem tudjuk eléggé színvonalasan kielégíteni. Helyezzük szélesebb alapokra az öntevékeny művészi, művelődési csoportok munkáját. Tegyük színvonalasabbá a milliókat érintő szórakozást.” Vegyük szemügyre közelebbről az, idézetnek ezúttal csak az utolsó mondatát: sokrétű tartalommal bír. Kiderül belőle egyebek között, hogy a szórakozásra, a szórakoztatásra szükség van, hiszen milliókat érint. Az idézet kiemelt részéből az is kiviláglik, hogy a szórakoztatás színvonalas, viszont nem eléggé, hiszen színvonalasabbá tétele a cél. Ennek elérése pe színvonal áig — figyelmeztet a többes szám első személyű, felszólító módú igealak — mindnyájunk feladata. Rajtunk, befogadókon, nézőkön-hallgatókon is múlik tehát, hogy milyen produkciókat igénylünk, mit várunk, s mitől fordulunk el a színvonaltalanság okán, elzárkózásunkkal halálra ítélve az igénytelen, lapos, tartalmatlan műsorokat. A megoldás mégsem ilyen egyszerű. Nem, mert először is a társadalom kulturális igényei rendkívül sokrétűek. Az egyik réteget érlekli, szórakoztatja, leköti az, ami mások ízlésének, igényszintjének, érdeklődésének nem felel meg. Másodszor, a szórakoztató műfajcsalád egyes produktumairól csak megnézés, meghallgatás után derül ki, hogy nagyobb volt a külcsín, mint a belbecs. Ez a fajta csalódás pedig sokaknak elveszi a kedvét attól, hogy legközelebb ismét elmenjenek egy előadóestre, megnézzenek valamely összeállítást, részesei legyenek kulturális programoknak. A csalódás élményét ugyanis nem szeretjük sokszorozni. A kultúra új , főképpen gazdasági összefüggésű — jelenségeiről jó ideje cikkezik, vitázik a magyar sajtó, a Magyarország 1983/ 51—52. számában Drecin József művelődési államtitkárral beszélgetve kérdezte az újságíró, hogy „a klasszikus kultúra, amelyre valamenynyi korosztálynak és minden társadalmi rétegnek oly nagy szüksége van, nem szorul-e háttérbe a szórakoztató művekkel szemben, amelyek bizonyos rétegek érdeklődését a felemelt helyárak ellenére is zavartalanul kiszolgálják?” A művelődési kormányzat illetékesének válaszából: „Kétségtelenül vannak feszültségek. A kultúra támogatása az állam dolga volt, és változatlanul az is marad. Ezentúl is nagyon kell támogatni a kulturális értékeket létrehozó műhelyeket, intézményeket, de a költségek eddiginél jelentősebb részét meg kell próbálni áthárítani a fogyasztó közönségre.” Meg lehet próbálni. Csakhogy ez a kulturális élet különböző műhelyeit és intézményeit — beleértve a magánvállalkozásokat is — a színvonal erősítésére kényszeríti. Még akkor is, ha „csupán” szórakoztató műfajokról van szó. Föl kellene tárniuk a kiaknázatlan lehetőségeket és meg kellene keresniük azt az utat, ahely nem olcsó sikerekhez és busás bevételekhez vezet, hanem — a differenciált igények rengetegében a kultúr-politika által támogatottakat szolgálva — színvonalból sem engedő, értékeket teremtő és átörökítő produkciók létrehozásához. Kétségtelenül ez az út a nehezebben járható, de érdemesebb — ha lassabban, döccenőkkel is — ezen haladni, mint zsákutcába kerülni, vakvágányra futni. J. N. J. TALLÓZÓ Új könyvesbolthálózat az országban A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat új rendszerű bolthálózatot nyit februárban. Az ország tizenhárom városában: Pécsen, Békéscsabán, Szegeden, Székesfehérváron, Győrben, Egerben, Gyöngyösön, Salgótarjánban, Százhalombattán, Szombathelyen, Veszprémben, Pápán és Debrecenben ugyanazon a napon, tehát február elsején kedvezményes áru könyveket árusító boltokat ad át. Az új bolthálózat célja, hogy kedvezményes áron forgalomba kerüljenek mindazok a könyvek, melyek a korábbi években megjelentek, s a Művelt Nép könyvkészletét növelik, mert valamilyen ok miatt nem fogytak el. A nemkívánatos készletnövekedésben szerepet játszik a piackutatás hiányossága, az előre nem látható vásárlói kereslet alakulása, de a könyv mindenképpen kulturális érték! Nem tekinthető tehát üdvözítő megoldásnak — s az újabb szabályozók erre már lehetőséget sem adnak —, hogy a raktáron maradt könyveket szinte automatikusan zúzdába küldjék. Debrecenben a Csapó utca 82. szám alatti könyvesboltot alakítják át e célra oly módon, hogy az eddigi hanglemezárusítást azért nem szüntetik meg. A könyveket az 1982-es kiadástól visszafelé számítva adhatják a boltokban 50 százalékos, illetve, ha szükségesnek látszik, ennél is nagyobb árkedvezménnyel. Mivel a Művelt Nép már többször rendezett kedvezményes könyvárusítást, a Tallózó könyvesboltok könyvanyagának java része az induláskor elsősorban 1982-ben megjelent könyvekből áll majd. Az üzletek készletét folyamatosan töltik fel, ami azt jelenti: az elfogyott könyvek helyére naponta kerülnek új kiadványok, tehát a vásárlók akár naponta találkozhatnak újdonságokkal a boltokban. Az eddigi kedvezményes könyvárusítási akciókhoz képest változás történik e könyvek adminisztrálásában is. A Tallózó boltokban az antikváriumi rendszerhez hasonlóan újraárazzák a köteteket, s ezenkívül egy pecsét is kerül majd a kiadványokra: a bélyegző az eladás, illetve leárazás esztendejét és hónapját jelöli. A rendelet szerint viszont nem hozható kedvezményes áron forgalomba több könyvtípus: a marxizmus— leninizmus klasszikusai; az állami és politikai vezetők művei; standard klasszikus szépirodalom; kötelező és ajánlott olvasmányok; kézikönyvek és kézikönyv jellegű irodalom (enciklopédiák, lexikonok, szótárak stb.); a tőkés országokból importált könyvek; kották; térképek; tankönyvek és tankönyv jellegű kiadványok. A Tallózó könyvesboltokban tehát elsősorban szépirodalmi, gyermek- és ifjúsági műveket, szakkönyveket kereshetünk Előkészítő tanfolyam szakmunkások különbözeti vizsgájára A debreceni Dolgozók Gimnáziuma előkészítő tanfolyamot indít a szakmunkásképző intézetekben, egészségügyi szakiskolában, gyors- és gépíró iskolában végzettek, valamint a szakmunkásképző intézetek jelenleg harmadéves tanulói részére. A tanfolyam önköltséges. Az előkészítő tanfolyamon a résztvevők — amennyiben sikeres különbözeti vizsgát tesznek biológiából és földrajzból — tanulmányaikat a Dolgozók Gimnáziuma második osztályában folytathatják. . Az előkészítő tanfolyam 1985. február 27-én indul, jelentkezni a Dolgozók Gimnáziuma irodájában (Debrecen, Tóth Árpád utca 3. szám) 1985. február 26-ig lehet hétfőtől péntekig mindennap 9 órától 16 óráig. A jelentkezők szakmunkás-oklevelüket hozzák magukkal. KÉPERNYŐ 1. Biztos tipp Péntek este a Szivárvány után — amit egyébként csak azért néztem meg, hogy ismét hallhassam kedvenc zsűrimet, amint az egekig magasztalja az egész szerény igényű kérdésekre adott válaszok, illetve válaszadók zsenialitását, mondván, boldog az az ember — illetve nem az ember, mert az egy tucatsláger kezdő sora —, boldog, az a diák, akit ilyen tanár oktat, mintha a Pesten kívüli világ csupa mirhából állna —szóval azt mondja a vetélkedőt követően a feleségem: holnap — szombaton — este legalább látunk egy kitűnő filmet. „Igen?” „Igen. A Mi újság, cica,micát. Woody Allen írta, és ilyen színészek szerepelnek benne, mint Peter Sellers, Peter O’Toole, Romy Schneider, no meg maga Woody Allen.” „És hány órakor?” „21.05.” „Akkor hehe.” „Hogy, hogy hehe?” „Szerintem ugrott. Nem fér bele a műsoridőbe.” „Ugyan már, miért ne félne. A filmkomédia egy óra negyvenöt perc, a híradó tíz perc, az együtt egy óra ötvenöt perc, s tízkor már jöhet is a Himnusz.” „Ez a te tipped.” , a tied?” „Holtbiztos. Levetítik a Koreai Cirkusz műsorát, aztán dobnak mellé még valamit, s a dolog el van intézve.” „Az lehetetlen.” „Pedig így lesz. S már csak azért is, mert amit te mondasz, az túl egyszerű. Vagyis ésszerű.” „Na majd holnap meglátjuk” — zárta le a vitát, s nyugovóra tértünk, várván a holnapot, hogy kinek lesz igaza jóslás dolgában. Mondanom sem kell, hogy ezúttal is belőlem szólt a próféta. Lön, ahogy jósolom. Félreértés ne essék: nincs szándékomban nemhogy megkérdőjelezni, de még akár csak a leghalványabb célzást is tenni a televízió energiatakarékosságára. Régóta dohogom, hogy semmi szükség az éjszakai adások nagyzási hóbortjaira. Pláne nincs úgy, ahogy nálunk csinálták. A nézőt jól elálmosították ezzel, meg azzal, s mire érdemes lett volna nézni a műsort, akkor már csak a bibliai mondást rebeghette a jakunk: a lélek még kész, de a test erőtlen. Vagyis, akik az egész napot végigdolgozták, s másnapra is fel akartak töltődni némi energiával, ők már rég bevezették a takarékos televíziózást. Önként, a szükséget megelőzve. Csakhogy: ha jól értem az intézkedés lényegét, a takarékosságot gazdasági célszerűség szülte. Az nem rendeltetett el, hogy a műsort is ezzel megegyezően kell elvékonyítani. Persze lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de engem A hattyú halála jobban érdekelt volna, mint az Alfa holdbázis, bár akkor még nincs Hírháttér, épp arról, ami a kényszerű helyzetet magyarázta. Csütörtökön. Szombaton viszont már cáfolta. Magával a gyakorlattal. Húsz órakor kezdődött a Koreai Cirkusz műsora, majd azután az angol bűnügyi film. Holott az ésszerű az lett volna, legyen fordítva. Hogy azok — én is —, akiket nem érdekel a cirkusz, kikapcsolhassák a készüléket. Nem, ez így túl logikus lett volna. Mint az például, hogy a Rádió- és televízióújság 3. számába beletegyenek egy rövidke hírt: kedves olvasóink, ne higgyenek nekünk. A tévéműsor nem az, amit itt látnak, azt majd a napilapok fogják közölni. Mi hetilapok vagyunk, s a nyomdának szigorúak az előírásai. A kéziratot már tavaly le kellett adni, s ezért a túlkínálat, a szokatlanul gazdag és ínycsiklandozó választék. A napi koszt, amit kapni fognak, az jóval szerényebb. Hígabb. Mondhatnánk olyan, mint a lé. Azt viszont fogyasszák, fogyaszthatják két kanállal. 2. Keresztkérdés Az NSZK bűnügyi filmsorozatok, ha nem is tartoznak a műfaj élvonalába, általában megnézhetők. Ugye a sikerlistán azért csak Derrick szerepel az első helyen, bár néha isten bizony eltűnődöm azon, hogy amit én, az amatőr kriminológus már az első percben látok, azt ő miért csak a legvégén, s legtöbbször miért csak késve fedezi fel. Vagyis miért akkor jön rá a megoldásra, amikor már késő. Amikor már, hogy népiesen szóljak, lőttek az egésznek. A két férfi egy esetsorozattal igaz, először találkozom, de már mindjárt a helyzethez illő tematikával. Rókavadászat — mondja az alcím, s erről meg az jutott az eszembe, hogy itt nálunk Zemplénben farrkasvadászok garázdálkodtak. Nem kegyelmeztek szegény négylábúaknak, holott azokat a zord időjárás kényszerítette enyhésebb területekre. A sajtó persze résen volt, s azonnal világgá kürtölte: farkasveszély B.-A.-Z. megyében. Puskásaink komolyan vették a dolgot, s mivel néhány nyugatnémet turista itt cserkészett, megkérték őket, hogy lennének már a segítségünkre, mielőtt nagy baj történnék. Nos, a rókavadászaton edzett vendégek nem is teketóriáztak. Mire a természetvédelmi felelősök magukhoz tértek, volt farkas, nincs farkas. Megette őket Piroschka. Vagyis kilőtte. Holott — közölték utólag a szakemberek — a farkas nem támadja meg az embert. Fél tőle. Minek strapálja magát. Ismeri az örök szabályt: embernek ember a farkasa. A mi rókavadászunk viszont kolléga. Újságíró. S szemfüles is. Tudja, hogy mire megy ki a játék. Épp ezért állandóan kérdez. Keresztkérdez. Mint Egri János az ő játékában. S meg is van a látszatja. Egy-kettőre rájön, hogy a víg özvegy áll a dolgok hátterében. S ez őt felette doppingolja. Bár, ha jól meggondolom, hol van a neki járó jutalom attól, mint amit a mi rejtvényfejtőink zsebrevághatnak. Mertképzeljék csak el. Egy kis hozzáértéssel megfejtenek egy egészen szimpla keresztrejtvényt, s minimum harmincezer üti a markukat. S ez minden esetben az egyik félnek biztos pénz. Nem úgy, mint a Kapcsoltam. Ott a győzelemért izzadni kell. Lévén, hogy nincsen rózsa tövis nélkül... 3. Csapda Hankiss Elemér izgalmas sorozatba fogott a képernyőn. Néhány téma a fő általa vázolt kísérletből: „Hogyan kell ma élnie annak, aki becsületes embernek tartja magát? Boldogulhat-e az, aki meg akarja őrizni erkölcsi tisztaságát? Melyek ma a tiszta, és becsületes élet szabályai ?” És még sorolhatnánk, hogy mi minden, csak hát ez is, mint általában a morális meditáció, magán hordja a kor lényegét. A bizonytalanságot. Már ti. azok részéről, akik az ilyen vagy hasonló jellegű kérdésekre választ várnak, választ keresnek. Volt ugye eddig az a történet, amikor a lány, hogy találkozzék a fiúval — szerelmével —, enged a bankár ajánlatának, és megszerzi a szerelméhez vezető út költségeit. Tanmese, s erősen didaktikus célzattal. S mégis mennyire megoszlottak a vélemények. A nagy többség persze a lányt tartotta legrokonszenvesebbnek, a bankárt pedig a legellenszenvesebbnek. Csak ám a valóságban nem ilyen s nem ez a csapda. Más. Lehet, hogy a sorozatból ki fog derülni, mindenesetre várjuk a folytatást. Boda István HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1985. JANUÁR 23.