Hajdú-Bihari Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-01 / 179. szám
%q\jzei A VÁLASZTÁSOKRÓL Bár még mindannyiunk számára friss élmény a tanácstagi és képviselőválasztás, ezúttal nem arról lesz szó. A vállalati választásokról szeretnék írni, s azt is megmondom mindjárt, hogy nem a szebbik oldaláról. Azokról a jelenségekről, esetekről inkább, amelyekről csak elvétve szólnak a helyszíni tudósítások — vagy azért, mert a krónikás nem akarja elrontani az ünnepi hangulatot, vagy azért, mert úgy érzi, hogy az itt-ott érzékelhető kezdeti bizonytalanságok hangsúlyozása rossz fényt vethet (érdemtelenül!) az új módszerekre, a vállalati irányítás új formáinak rendszerére. Még egy megjegyzés: a bevezetőhöz: bár alább többségében konkrét esetekről lesz szó, neveket nem írunk. Egyszerűen azért, mert a jelenség az érdekes, nem a helyszín. *** A vállalati tanács vagy a vezetőség megválasztása, az igazgató megbízása az új formák valamelyikére áttérő vállalatok többségénél nem okoz különösebb traumát. Sőt, még az igazgató kijelölése is nagyobb izgalmak nélkül zajlik, hiszen a rendelet módot ad arra, hogy az éppen hivatalban levő vezető továbbra is bizalmat kapjon — ezúttal már határozott időre, általában öt esztendőre. Mármár azt mondanám, hogy a formalitásoktól sem mentes a „megerősítés” — így terjedt el a szakmai zsargonban az aktus elnevezés. Mégsem mondom, mert — bár különösen az első „áttérőknél” volt tapasztalható a külsőségeknek a tartalom fölé kerekedése — a tanács (vagy a vezetőség) létrehozása merőben más helyzetet teremt a gazdálkodó szervezetekben. Csak egy példát mondok: míg korábban az igazgató számított a vállalat első emberének, az „új időkben” a tanács elnöke veszi át ezt a tisztet. Hallottam arról, hogy az immár megerősített igazgató szinte döbbenten vette tudomásul: a belső protokoll-listán nem az ő neve áll az első helyen. De ennél is fontosabbnak tartom, hogy az igazgató közvetlen számadással tartozik az általa vezetett közösségnek. Ha nem is naponta, de legalább jól meghatározott időszakonként, a vállalati tanács közvetítésével. A ciklus lejártakor pedig nincs értelme a magyarázkodásnak, a külső okokra való hivatkozásnak, a „szemfényvesztésnek” — az eredmények magukért beszélnek. Ha a kollektíva jobbnak látja, akkor új igazgatóra bízza az emberek sorsát, a felhalmozott vagyon jövedelmező (a korábbinál jobban jövedelmező) működtetésének feladatát. Ehhez a követelményrendszerhez igazodik az igazgató munkajogi helyzetének megváltozása. Azelőtt az illetékes minisztérium írta a megbízólevelet, a főhatóság szabta meg a vezetői követelményeket, a fizetést, a prémiumfeltételeket is. A következmény nyilvánvaló. Kritikus helyzetekben — márpedig manapság ugyancsak gyakoriak a gazdálkodás kritikus helyzetei — a végső soron minisztériumi alkalmazottnak tekinthető igazgató nem biztos, hogy a vállalat, s a vállalati kollektíva érdekeit képviselte. H ha például az igazgató premizálásának kitüntetett szempontja a tőkés export növelése, akkor előfordulhat, hogy az irányításával működő vállalat akkor is eladja — esetleg ráfizetéssel vagy szerény haszonnal — a termékeit dollárért, ha a vállalati érdek a jövedelmezőbb belföldi értékesítést kívánná. Amikor az igazgatót a vállalati tanács nevezi ki, egyértelművé válik a vezető és a kollektíva érdekeinek egyezése. *** Tudjuk, hogy néhány helyen a vezetési forma változása az igazgató személyének megváltozásával járt együtt. Előfordult, hogy természetes oka volt ennek: a régi igazgató éppen elérte a nyugdíjkorhatárt, vagy egy-két év híján nem vállalta (nem lett volna ésszerű, ha vállalja) az újabb ötévre szóló megbízást. Tanulságosabb a másik eset, amikor a titkos szavazás megméretésén találtatott könnyűnek a hivatalban levő vezető. Merőben új helyzet ez az utóbbi négy évtized hazai gyakorlatában, nincs tapasztalatunk a hivatalban levő vezető nyilvános felmentésének megítélésében. Sem egyéni, sem társadalmi szempontból: a leváltott vezető éppúgy bizonytalan saját sorsának értékelésében, mint ahogyan a környezete sem tudja, hogyan kell viselkedni ebben a helyzetben. Pedig semmiféle csodáról nincs szó. Észre kell végre vennünk, hogy a kinevezések nem örök időkre szólnak. Előfordulhat, hogy a kinevezők tévedtek: az illető képtelen megbirkózni a rá rótt feladattal. Mit lehet ilyenkor tenni? Álljon más a helyére, ő pedig folytassa pályáját a számára megfelelő munkakörben, sikeresen, eredményesen, megelégedetten. Az egyén és a társadalom szempontjából ez lehet az egyetlen egészséges szemlélet,felhagyva végre a „bukott ember” rémképének emlegetésével. Miért lenne bukott ember az, aki csapnivaló osztályvezető, de kitűnő fejlesztő mérnök; aki ragyogó esztergályos, de rossz művezető; vagy aki nem jó igazgató, de szakmai felkészültsége, gyakorlata és tapasztalata folytán a vállalatot előrevinni képes gazdasági tanácsadóvá válhat. Megjegyzendő persze, hogy ez a szemlélet csak akkor hódíthat igazán, ha következetesen érvényesülnek az elvek, s ki-ki valóban a tehetségének, képességének (és a lehetőségeknek) megfelelő helyre kerül — ismeretlenné válik a kirakatállás fogalma, amely olykor a valahol kudarcot vallott „vezető” menedékéül szolgál. A követelményeket mindig, mindenütt és mindenkivel szemben érvényesíteni kell. De az sem biztos, hogy az eleve hiányzó képességek miatt kell valakit felmenteni igazgatói (vagy egyéb) tisztségéből. Talán csak azért, mert eljárt felette az idő, a teljesítőképesség is megkopik az esztendők múlásával. Eszemben sincs azt mondani, hogy mereven kellene megszabni egy-egy funkció betöltésének maximális idejét. Ha a teljesítmény indokolja, a kollektíva úgyis bizalmat szavaz újabb és újabb ciklusokra. Végezetül még egy jelenségről szeretnék szólni a választások kapcsán: az előkészítés felelősségéről. Téved, aki azt hiszi, hogy akkor végzett jó munkát az előkészítő bizottság, ha a vállalati tanács alakuló ülése, az igazgatóválasztás úgymond simán, a szópárbajok, véleménykülönbségek teljes kiküszöbölésével zajlik. Éppen ez az egyik legfontosabb célja az új formációnak: legyen fóruma a nyílt vitának, akár fontos személyi, akár gazdasági kérdésekben kell dönteni. Sokadmagammal voltam tanúja, amint a „szocialista és üzemi demokrácia számos fórumának” működtetésében nagy tapasztalatokkal bírók zavarba jöttek, mert valaki a tanács elnöki tisztére az eredeti jelölt mellett egy újabb személyt is javasolt. örülnünk kell annak, hogy már itt tartunk, az emberek szót kérnek, vitatkoznak, nyíltan vállalják a véleményüket. Mint ahogy örülnünk kell annak is, hogy eljutottunk a nyolcvannégy áprilisában megfogalmazott KB-határozat elveinek gyakorlati megvalósításához. Ha eleinte még-megbotlunk is olykor az úton, visszalépni semmiképpen sem szabad. Görömbölyi László — Tavaly még csak 57-fajta — vagy ahogy a szakmában mondjuk: cím szerinti — tankönyvet állítottunk elő — tájékoztat az 1985:86-os tanévre való felkészülésről Papp Lajos, az Alföldi Nyomda termelésvezetője. Ez összességében 4,8 millió tankönyvet jelentett. Fele általános iskolák, fele középiskolák (gimnáziumok, szakmunkásképzők és szakközépiskolák) számára készült. Erre az évre nőtt az igény: 72 cím szerinti tankönyvből 5,4 millió példány készült. A számbeli növekedés okainak magyarázata: az oktatási rendszer, a tantervek korszerűsítése. Tény az, hogy az általános iskolai tankönyveknek az Alföldi Nyomdából igényelt mennyisége június végétől készen várja a forgalmazókat, július végére pedig szállításkész lett a középiskolák számára gyártott tankönyvmennyiség is. Az említett számokbizonyítják: az Alföldi Nyomda jelentős résztvállal az ország oktatási intézményeinek tankönyvellátásából. Alkalmazkodnak az oktatás, a tanítás mai igényeihez: többszín-nyomásban készülnek a könyvek. Folynak az 1986/87-es tanévre való felkészülés munkálatai is — ne legyen fennakadás a jövő év tankönyvellátásában. Minőségi gond: a könyvek ragasztókötéssel készülnek. Igaz, hogy csak egy étbre kellenek... így kérik. Biztató viszont, hogy növekszik az újraszedett könyvek aránya is a teljesen újak mellett. Sz. K. iTankönyvek - iskolakezdésre várva POLITIKAI INTÉZMÉNYEINK 9. A szakszervezetek Hazánkban a dolgozók legátfogóbb tömegszervezetei a szakszervezetek. Tagjaik száma eléri a 4 400 000-et, vagyis a bérből és fizetésből élők 96,5 százalékát tömörítik soraikba. A szakszervezeteket érdekeik képviselete és védelme céljából hozták létre a munkások a kapitalizmus viszonyai között, s ezt a rendeltetésüket a szocialista társadalomban is megőrizték. A dolgozók kollektív és egyéni, távlati és napi érdekeinek képviselete ma is egyik alapvető hivatásuk, nélkülözhetetlen funkciójuk. Ám éppen a dolgozók közös, átfogó és távlati érdekei igénylik, hogy a szakszervezetek a szocialista építőmunka céljainak teljesítését is segítsék, a dolgozókat ebben a szellemben neveljék és mozgósítsák. Ilyen értelemben beszélünk a szakszervezeti mozgalom kettős (az építőmunka segítését és az érdekvédelmet egyaránt magában foglaló funkciójáról. Hazánkban a szakszervezeteket a törvényes rendelkezések széles körű jogokkal ruházzák fel, melyek biztosítják a jogi kereteket funkcióik maradéktalan ellátásához, így döntési joggal rendelkeznek a munkahelyi szociális és kulturális alapok felhasználásában; egyetértési joggal a dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekben; véleményezési, javaslattételi és kezdeményezési joggal a gazdasági tervekkel, a munkahelyi vezetők tevékenységének megítélésével kapcsolatban. A kollektívák képviseletében kifogásolási joggal is fel vannak ruházva, vagyis vétót emelhetnek a dolgozók érdekeit sértő, törvényeinkkel ellentétes lépésekkel szemben, s a törvényességi felügyeletet gyakorló, illetve a felettes szervek döntéséig megakadályozhatják a kifogásolt intézkedés bevezetését, végrehajtását. Bár ez utóbbi jogosultságnak is megvan a maga jelentősége (s az utóbbi években több alkalommal éltek vele a helyi szakszervezeti szervek), az érdekek érvényesítésében. Összehangolásában a szakszervezetek fő módszere a vélemény kifejtése még az intézkedések megszületése előtt, a döntések meghozatalában való részvétel. Országos jelentőségű kérdésekben ennek alapvető formáját a Minisztertanács és a SZOT vezetői között rendezett megbeszélések, valamint a kormányzati, minisztériumi szervek, és az iparági-ágazati szakszervezetek képviselőinek tanácskozásai jelentik. Ezeken a megbeszéléseken az egyenrangúság elve az irányadó, vagyis az az elv, hogy egyik fél sincs alárendelve a másiknak, hanem egyenlő jogú partnerek. A szakszervezeti mozgalom Magyarországon az iparági-ágazati szervezkedés elvei alapján épül fel. A mozgalom az egyes népgazdasági ágazatokhoz, foglalkozási ágakhoz való tartozás alapján tömöríti a szervezett dolgozókat. Ennek megfelelően egy-egy vállalatnál, intézményben mindenki egyazon szakszervezethez tartozik szakkképzettségétől, munkakörétől, beosztásától függetlenül. A hazánkban működő szakmai szakszervezetek: Bányaipari Dolgozók Szakszervezete, Bőripari Dolgozók Szakszervezete, Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete, Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete, Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezete, Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete, Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátó-ipari Dolgozók Szakszervezete, Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete, Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, a Nyomdai Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete, Pedagógusok Szakszervezete, Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete, Textilipari Dolgozók Szakszervezete, Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezete, Vasutasok Szakszervezete, Vegyipari Dolgozók Szakszervezete. Az említett iparági-ágazati szakszervezetek tevékenységét a Szakszervezetek Országos Tanácsa fogja egybe. Ebben az országos hatáskörű irányító testületben taglétszámuk arányában képviseltetik magukat az egyes szakmai szakszervezetek. A SZOT tagjait az ötévenként összehívott országos szakszervezeti kongresszus küldöttei választják meg. A legközelebbi szakszervezeti kongresszus a jövő év tavaszán esedékes. A SZOT tevékenysége során határozatokat, állásfoglalásokat, irányelveket dolgoz ki a mozgalom egészét, a szervezett dolgozók összességét érintő gazdasági, társadalmi, életszínvonal-politikai, szociális és más kérdésekben a párt vagy a kormányzati szervek által véleményezésre előterjesztett témákban. A SZOT szűkebb, operatív vezető testülete az elnökség. Első számú vezető tisztségviselője a SZOT elnöke, akinek a főtitkár a közvetlen helyettese A szakszervezeti munka zömmel a munkahelyeken folyik, elsősorban az ott működő szervek mindennapi tevékenységében ölt testet. Legkisebb egysége a szakszervezeti csoport, melynek élén a bizalmi áll, aki csoportjának választott vezetője és képviselője. A bizalmi képviseli a csoport tagjait a munkahelyi vezetők és a felsőbb szakszervezeti testületek előtt, ellátja egyéni és kollektív érdekvédelmüket. Egyúttal funkciójából adódóan tagja a bizalmi testületnek, amely a szakszervezeti alapszervezet legfőbb vezető fóruma, s egyben a munkahelyi demokrácia meghatározott jogokkal felruházott képviseleti szerve is. A bizalmi éppen ezért kulcsfontosságú személyisége a szakszervezeti mozgalomnak, mivel mozgalmi funkciójában összefonódnak az egyéni és a kollektív tevékenységi formák. Rendeltetésükből adódan a szakszervezetek belső felépítése igen változatos. A bizalmiakon kívül működnek főbizalmiak, vállalati, nagyvállalati, tröszti, intézményi szakszervezeti bizottságok, helyenként intézőbizottságok, továbbá szakmaközi bizottságok és a szakszervezetek megyei tanácsai. A szakszervezetekkel minden bérből, fizetésből élő ember kapcsolatba kerül valamilyen módon, hiszen tevékenységi körük igen kiterjedt, a munkaversenymozgalomtól a munkavédelmen át az üdültetésig, a segélyezéstől a kulturális és sportélet szervezésén át a politikai oktatásig húzódik. Mindezek szervezésében nagyszámú aktivista működik közre. A szakszervezeti mozgalom választott tisztségviselőinek száma jelenleg meghaladja a 620 ezret. Határainkon kívül is ismertek a magyar szakszervezetek, hiszen a munkásszolidaritás szellemében 118 ország 145 szervezetével tartanak rendszeres kapcsolatot. Aktív tevékenységet folytatnak a Szakszervezeti Világszövetségben, melynek elnöki tisztét — mint ismeretes — jelenleg a magyar szakszervezetek képviselője tölti be. Gyenes László Következik: a Hazafias Népfront HAJPÜ-BIHAftl NAPfcO - 1985. AUGUSZTUS 1. fcU -------------------- —r-------------------------- - ------------------t