Hajdú-Bihari Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-01 / 179. szám

%q\jzei A VÁLASZTÁSOKRÓL Bár még mindannyiunk számára friss élmény a ta­nácstagi és képviselőválasz­tás, ezúttal nem arról lesz szó. A vállalati választá­sokról szeretnék írni, s azt is megmondom mind­járt, hogy nem a szebbik oldaláról. Azokról a jelen­ségekről, esetekről inkább, amelyekről csak elvétve szólnak a helyszíni tudósí­tások — vagy azért, mert a krónikás nem akarja elron­tani az ünnepi hangulatot, vagy azért, mert úgy érzi, hogy az itt-ott érzékelhető kezdeti bizonytalanságok hangsúlyozása rossz fényt vethet (érdemtelenül!) az új módszerekre, a vállalati irá­nyítás új formáinak rend­­­szerére. Még egy megjegyzés: a bevezetőhöz: bár alább többségében konkrét ese­tekről lesz szó, neveket nem írunk. Egyszerűen azért, mert a jelenség az érdekes, nem a helyszín. *** A vállalati tanács vagy a vezetőség megválasztása, az igazgató megbízása az új formák valamelyikére átté­rő vállalatok többségénél nem okoz különösebb traumát. Sőt, még az igaz­gató kijelölése is nagyobb izgalmak nélkül zajlik, hi­szen a rendelet módot ad ar­ra, hogy az éppen hivatal­ban levő vezető továbbra is bizalmat kapjon — ezúttal már határozott időre, álta­lában öt esztendőre. Már­­már azt mondanám, hogy a formalitásoktól sem men­tes a „megerősítés” — így terjedt el a szakmai zsar­gonban az aktus elnevezés. Mégsem mondom, mert — bár különösen az első „át­térőknél” volt tapasztalha­tó a külsőségeknek a tarta­lom fölé kerekedése — a tanács (vagy a vezetőség) létrehozása merőben más helyzetet teremt a gazdálko­dó szervezetekben. Csak egy példát mondok: míg ko­rábban az igazgató számí­tott a vállalat első embe­rének, az „új időkben” a tanács elnöke veszi át ezt a tisztet. Hallottam arról, hogy az immár megerősí­tett igazgató szinte döbben­ten vette tudomásul: a belső protokoll-listán nem az ő neve áll az első helyen. De ennél is fontosabbnak tartom, hogy az igazgató közvetlen számadással tar­tozik az általa vezetett kö­zösségnek. Ha nem is na­ponta, de legalább jól meg­határozott időszakonként, a vállalati tanács közvetíté­sével. A ciklus lejártakor pedig nincs értelme a magyarázkodásnak, a külső okokra való hivatkozás­nak, a „szemfényvesztés­nek” — az eredmények magukért beszélnek. Ha a kollektíva jobbnak látja, akkor új igazgatóra bízza az emberek sorsát, a fel­halmozott vagyon jövedel­mező (a korábbinál jobban jövedelmező) működtetésé­nek feladatát. Ehhez a követelményrend­szerhez igazodik az igazga­tó munkajogi helyzetének megváltozása. Azelőtt az illetékes minisztérium írta a megbízólevelet, a főható­ság szabta meg a vezetői követelményeket, a fizetést, a prémiumfeltételeket is. A következmény nyilván­való. Kritikus helyzetekben — márpedig manapság ugyancsak gyakoriak a gazdálkodás kritikus hely­zetei — a végső soron minisztériumi alkalmazott­nak tekinthető igazgató nem biztos, hogy a vállalat, s a vállalati kollektíva ér­dekeit képviselte. H ha pél­dául az igazgató premizá­lásának kitüntetett szem­pontja a tőkés export növe­lése, akkor előfordulhat, hogy az irányításával mű­ködő vállalat akkor is el­adja — esetleg ráfizetéssel vagy szerény haszonnal — a termékeit dollárért, ha a vállalati érdek a jövedel­mezőbb belföldi értékesí­tést kívánná. Amikor az igazgatót a vállalati tanács nevezi ki, egyértelművé vá­lik a vezető és a kollektíva érdekeinek egyezése. *** Tudjuk, hogy néhány he­lyen a vezetési forma válto­zása az igazgató személyé­nek megváltozásával járt együtt. Előfordult, hogy természetes oka volt ennek: a régi igazgató éppen el­érte a nyugdíjkorhatárt, vagy egy-két év híján nem vállalta (nem lett volna ésszerű, ha vállalja) az újabb öt­­évre szóló meg­bízást. Tanulságosabb a másik eset, amikor a titkos szavazás megméretésén találtatott könnyűnek a hi­vatalban levő vezető. Merőben új helyzet ez az utóbbi négy évtized hazai gyakorlatában, nincs ta­pasztalatunk a hivatalban levő vezető nyilvános fel­mentésének megítélésében. Sem egyéni, sem társadalmi szempontból: a leváltott vezető éppúgy bizonytalan saját sorsának értékelésé­ben, mint ahogyan a kör­nyezete sem tudja, hogyan kell viselkedni ebben a helyzetben. Pedig semmiféle csodá­ról nincs szó. Észre kell végre vennünk, hogy a ki­nevezések nem örök idők­re szólnak. Előfordulhat, hogy a kinevezők tévedtek: az illető képtelen megbir­kózni a rá rótt feladattal. Mit lehet ilyenkor tenni? Álljon más a helyére, ő pe­dig folytassa pályáját a számára megfelelő mun­kakörben, sikeresen, ered­ményesen, megelégedetten. Az egyén és a társadalom szempontjából ez lehet az egyetlen egészséges szemlé­let,­­felhagyva végre a „bukott ember” rémképé­nek emlegetésével. Miért lenne bukott ember az, aki csapnivaló osztályvezető, de kitűnő fejlesztő mérnök; aki ragyogó esztergályos, de rossz művezető; vagy aki nem jó igazgató, de szak­mai felkészültsége, gya­korlata és tapasztalata folytán a vállalatot előre­vinni képes gazdasági ta­nácsadóvá válhat. Megjegyzendő persze, hogy ez a szemlélet csak akkor hódíthat igazán, ha következetesen érvényesül­nek az elvek, s ki-ki való­ban a tehetségének, képes­ségének (és a lehetőségek­nek) megfelelő helyre ke­rül — ismeretlenné válik a kirakatállás fogalma, amely olykor a valahol kudarcot vallott „vezető” menedéké­ül szolgál. A követelmé­nyeket mindig, mindenütt és mindenkivel szemben ér­vényesíteni kell. De az sem biztos, hogy az eleve hiányzó képességek miatt kell valakit felmen­teni igazgatói (vagy egyéb) tisztségéből. Talán csak azért, mert eljárt felette az idő, a teljesítőképesség is megkopik az esztendők múlásával. Eszemben sincs azt mondani, hogy mereven kellene megszabni egy-egy funkció betöltésének maxi­mális idejét. Ha a teljesít­mény indokolja, a kollek­tíva úgyis bizalmat szavaz újabb és újabb ciklusokra. Végezetül még egy jelen­ségről szeretnék szólni a választások kapcsán: az elő­készítés felelősségéről. Té­ved, aki azt hiszi, hogy ak­kor végzett jó munkát az előkészítő bizottság, ha a vállalati tanács alakuló ülé­se, az igazgatóválasztás úgy­mond simán, a szópárba­jok, véleménykülönbségek teljes kiküszöbölésével zaj­lik. Éppen ez az egyik leg­fontosabb célja az új for­mációnak: legyen fóruma a nyílt vitának, akár fon­tos személyi, akár gazda­sági kérdésekben kell dön­teni. Sokad­magammal vol­tam tanúja, amint a „szo­cialista és üzemi demok­rácia számos fórumá­nak” működtetésében nagy tapasztalatokkal bírók za­varba jöttek, mert valaki a tanács elnöki tisztére az eredeti jelölt mellett egy újabb személyt is javasolt. örülnünk kell annak, hogy már itt tartunk, az embe­rek szót kérnek, vitatkoz­nak, nyíltan vállalják a véleményüket. Mint ahogy örülnünk kell annak is, hogy eljutottunk a nyolcvannégy áprilisában megfogalmazott KB-határo­­zat elveinek gyakorlati megvalósításához. Ha elein­te még-megbotlunk is oly­kor az úton, visszalépni semmiképpen sem szabad. Görömbölyi László — Tavaly még csak 57-fajta — vagy ahogy a szak­mában mondjuk: cím szerinti — tankönyvet állítot­tunk elő — tájékoztat az 1985:86-os tanévre való fel­készülésről Papp Lajos, az Alföldi Nyomda termelés­vezetője. Ez összességében 4,8 millió tankönyvet je­lentett. Fele általános iskolák, fele középiskolák (gim­náziumok, szakmunkásképzők és szakközépiskolák) számára készült. Erre az évre nőtt az igény: 72 cím szerinti tankönyvből 5,4 millió példány készült. A számbeli növekedés okainak magyarázata: az ok­­tatási rendszer, a tantervek korszerűsítése. Tény az, hogy az általános iskolai tankönyveknek az Alföldi Nyomdából igényelt mennyisége június végétől ké­szen várja a forgalmazókat, július végére pedig szál­­lításkész lett a középiskolák számára gyártott tan­könyvmennyiség is. Az említett számok­­bizonyítják: az Alföldi Nyomda jelentős részt­­vállal az ország oktatási intézményeinek tankönyvellátásából. Alkalmazkodnak az oktatás, a ta­nítás mai igényeihez: többszín-nyomásban készülnek a könyvek. Folynak az 1986/87-es tanévre való felké­szülés munkálatai is — ne legyen fennakadás a jövő év tankönyvellátásában. Minőségi gond: a könyvek ragasztókötéssel készül­nek. Igaz, hogy csak egy étbre kellenek... így kérik. Biztató viszont, hogy növekszik az újraszedett köny­vek aránya is a teljesen újak mellett. Sz. K. iTankönyvek­­ - iskola­­­­kezdésre­­ várva POLITIKAI INTÉZMÉNYEINK 9. A szakszervezetek Hazánkban a dolgozók legátfogóbb tömegszervezetei a szakszervezetek. Tagjaik száma eléri a 4 400 000-et, vagy­is a bérből és fizetésből élők 96,5 százalékát tömörítik soraikba. A szakszervezeteket érdekeik képviselete és védelme céljából hozták létre a munkások a kapitalizmus viszo­nyai között, s ezt a rendeltetésüket a szocialista társada­lomban is megőrizték. A dolgozók kollektív és egyéni, távlati és napi érdekeinek képviselete ma is egyik alap­vető hivatásuk, nélkülözhetetlen funkciójuk. Ám éppen a dolgozók közös, átfogó és távlati érdekei igénylik, hogy a szakszervezetek a szocialista építőmunka céljainak tel­jesítését is segítsék, a dolgozókat ebben a szellemben ne­veljék és mozgósítsák. Ilyen értelemben beszélünk a szakszervezeti mozgalom kettős (az építőmunka segí­tését és az érdekvédelmet egyaránt magában foglaló­ funkciójáról. Hazánkban a szakszervezeteket a törvényes rendelke­zések széles körű jogokkal ruházzák fel, melyek bizto­sítják a jogi kereteket funkcióik maradéktalan ellátá­sához, így döntési joggal rendelkeznek a munkahelyi szociális és kulturális alapok felhasználásában; egyet­értési joggal a dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekben; véleményezési, javaslattételi és kezdeményezési joggal a gazdasági tervekkel, a munka­helyi vezetők tevékenységének megítélésével kapcso­latban. A kollektívák képviseletében kifogásolási jog­gal is fel vannak ruházva, vagyis vétót emelhetnek a dolgozók érdekeit sértő, törvényeinkkel ellentétes lépé­sekkel szemben, s a törvényességi felügyeletet gyakor­ló, illetve a felettes szervek döntéséig megakadályoz­hatják a kifogásolt intézkedés bevezetését, végrehajtá­sát. Bár ez utóbbi jogosultságnak is megvan a maga jelen­tősége (s az utóbbi években több alkalommal éltek ve­le a helyi szakszervezeti szervek), az érdekek érvényesí­tésében. Összehangolásában a szakszervezetek fő mód­szere a vélemény kifejtése még az intézkedések megszü­letése előtt, a döntések meghozatalában való részvétel. Országos jelentőségű kérdésekben ennek alapvető for­máját a Minisztertanács és a SZOT vezetői között ren­dezett megbeszélések, valamint a kormányzati, minisz­tériumi szervek, és az iparági-ágazati szakszervezetek képviselőinek tanácskozásai jelentik. Ezeken a megbe­széléseken az egyenrangúság elve az irányadó, vagyis az az elv, hogy egyik fél sincs alárendelve a másiknak, hanem egyenlő jogú partnerek. A szakszervezeti mozgalom Magyarországon az ipar­ági-ágazati szervezkedés elvei alapján épül fel. A moz­galom az egyes népgazdasági ágazatokhoz, foglalkozási ágakhoz való tartozás alapján tömöríti a szervezett dol­gozókat. Ennek megfelelően egy-egy vállalatnál, intéz­ményben mindenki egyazon szakszervezethez tartozik szakkképzettségétől, munkakörétől, beosztásától függet­lenül. A hazánkban működő szakmai szakszervezetek: Bányaipari Dolgozók Szakszervezete, Bőripari Dolgozók Szakszervezete, Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete, Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete, Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezete, Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete, Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátó-ipari Dolgozók Szakszervezete, Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, Me­zőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszerve­zete, Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, a Nyomda­­i Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete, Pedagógusok Szakszervezete, Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete, Textilipari Dolgozók Szakszervezete, Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szak­­szervezete, Vasutasok Szakszervezete, Vegyipari Dol­gozók Szakszervezete. Az említett iparági-ágazati szakszervezetek tevékeny­ségét a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa fogja egybe. Ebben az országos hatáskörű irányító testületben tag­létszámuk arányában képviseltetik magukat az egyes szakmai szakszervezetek. A SZOT tagjait az ötévenként összehívott országos szakszervezeti kongresszus küldöt­tei választják meg. A legközelebbi szakszervezeti kong­resszus a jövő év tavaszán esedékes. A SZOT tevékeny­sége során határozatokat, állásfoglalásokat, irányelve­ket dolgoz ki a mozgalom egészét, a szervezett dolgo­zók összességét érintő gazdasági, társadalmi, életszínvo­nal-politikai, szociális és más kérdésekben a párt vagy a kormányzati szervek által véleményezésre előterjesz­tett témákban. A SZOT szűkebb, operatív vezető testü­lete az elnökség. Első számú vezető tisztségviselője a SZOT elnöke, akinek a főtitkár a közvetlen helyettese A szakszervezeti munka zömmel a munkahelyeken fo­lyik, elsősorban az ott működő szervek mindennapi te­vékenységében ölt testet. Legkisebb egysége a szakszer­vezeti csoport, melynek élén a bizalmi áll, aki csoport­jának választott vezetője és képviselője. A bizalmi kép­viseli a csoport tagjait a munkahelyi vezetők és a fel­sőbb szakszervezeti testületek előtt, ellátja egyéni és kollektív érdekvédelmüket. Egyúttal funkciójából adó­dóan tagja a bizalmi testületnek, amely a szakszervezeti alapszervezet legfőbb vezető fóruma, s egyben a mun­kahelyi demokrácia meghatározott jogokkal felruházott képviseleti szerve is. A bizalmi éppen ezért kulcsfon­tosságú személyisége a szakszervezeti mozgalomnak, mi­vel mozgalmi funkciójában összefonódnak az egyéni és a kollektív tevékenységi formák. Rendeltetésükből adódan a szakszervezetek belső fel­építése igen változatos. A bizalmiakon kívül működnek főbizalmiak, vállalati, nagyvállalati, tröszti, intézmé­nyi szakszervezeti bizottságok, helyenként intézőbizott­ságok, továbbá szakmaközi bizottságok és a szakszerve­zetek megyei tanácsai. A szakszervezetekkel minden bérből, fizetésből élő ember kapcsolatba kerül valamilyen módon, hiszen tevékenységi körük igen kiterjedt, a munkaverseny­­mozgalomtól a munkavédelmen át az üdültetésig, a se­gélyezéstől a kulturális és sportélet szervezésén át a politikai oktatásig húzódik. Mindezek szervezésében nagyszámú aktivista működik közre. A szakszervezeti mozgalom választott tisztségviselőinek száma jelenleg meghaladja a 620 ezret. Határainkon kívül is ismertek a magyar szakszerve­zetek, hiszen a munkásszolidaritás szellemében 118 ország 145 szervezetével tartanak rendszeres kapcsola­tot. Aktív tevékenységet folytatnak a Szakszervezeti Vi­lágszövetségben, melynek elnöki tisztét — mint ismere­tes — jelenleg a magyar szakszervezetek képviselője tölti be. Gyenes László Következik: a Hazafias Népfront HAJPÜ-BIHAftl NAPfcO - 1985. AUGUSZTUS 1. fcU -------------------- —r-------------------------- - ------------------t

Next