Hajdú-Bihari Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
VILÁG fadet Aajai EGYESÜLJETEK ISg&! "NAPLÓ 0 MAGYAR SZOCIALISTÁM DHHASPARIHAIGU-BIHARMIGI EI BIZONSAGONAH UPI« PROGRAMOK Augusztus 18., vasárnap Debrecen 11 óra: Den Múzeum — Hívogató (Újvidék) és Karikás (Debrecen) műsora. 16 óra: Kölcsey Művelődési Központ tánctermében Seisu Okazaki és Masayo Fujii ikebanaművészek. 17 óra: Kölcsey-park — a IV. országos úttörő népzenei tábor résztvevőinek műsora. 18.22 óra: Az Ifjúsági parkban videodiszkó. 20.30: Nemzetközi folklórgála a nagyerdei szabadtéri színpadon: a nigériai Lagos együttes revüje és a belgiumi Aalst városi táncegyüttes. Hajdúböszörmény 11 óra: Utazzunk együtt — játékos vetélkedő a Jakobinyi utcában. Hajdúszoboszló 8 óra: Országos minősítő sakkverseny kezdődik. 10 óra: Fúvós térzene a strandfürdő előtti bejáratnál. A Bocskai-sporttelepen területi bajnoki focimérkőzés. Hortobágy Kupa serdülő ifjúsági területi röplabdaverseny kezdődik. Vámospércs 18 óra ■ Lengyel néptáncegyüttes a művelődési központban. ROCKCSEMEGÉK. Szeptemberben magyarországi turnéra érkezik Hazel O’Connor az Üvegtörök című rockfilm főszereplője. Szeptember 21-én koncertet ad a debreceni sportcsarnokban is. A dzsessz-rock talán egyik legnagyobb gitárosegyénisége, de mindenképpen a leggyorsabb kezű, Al DiMeola szeptember 22- én szerepel a budapesti Kisstadionban. MOZI Országos premier előtt! Átverés (amerikai, 16). Meteor kert ma, hétfő, kedd 9. Rossz idő esetén a teremben. Aranyeső Yuccában (olasz). Kedvezmények nem érvényesek! Víg ma, hétfő, kedd n. 4, 6, n. 9. Apolló ma, hétfő, kedd n. 10, n. 12, hn. 2. Meteor ma, hétfő, kedd 3, n. 6, n. 8, Delta ma f. 5, f. 7. Dankó Pista (magyar). Filmmúzeum ma, hétfő, kedd n. 5, n. 7, n. 9. Fehér toll (NDK). Víg ma n. 10, n. 12. Apolló ma, hétfő, kedd n, 6. Játszóterek banditái (norvég). Híradó ma f. 12, hn. 2, hn. 4, hn. 6. Víg hétfő, kedd n. 10, n. 12. Sókirályfi menyasszonya (csehszlovák). Alfa hétfő, kedd f. 5. Amit tudni akarsz a szexről (amerikai, 18) Alfa hétfő kedd f. 7. Barbara királyné sírfelirata (lengyel). Horváth Árpád kedd f. 4, f. 6. Bátorság, fussunk! (francia). Fürdő ma 11, 14. 16. Csillagok háborúja I—II. (amerikai). Delta hétfő, kedd f. 5, f. 7. Ez Amerika! (amerikai, 16). Híradó hétfő, kedd f. 10. hn. 8. A fej nélküli lovas (szovjet). Híradó hétfő, kedd f. 12. hn. 2.Játszani kell! (magyar). Híradó ma 3. 10. hn. 8. Kék lagúna (amerikai). Klinika ma 5. A két rodeós (NDK). Meteor mese hétfő, kedd 3. n. 6.A leigázottak bolygója (NDK). Meteor mese ma 3. n. 6. Őrült római vakáció (olasz). Víg ma, hétfő kedden 2. Apolló ma, hétfő, kedd 8. Alfa ma f. 5, f. 7 Horváth Árpád ma f. 4, f. 6, hétfő 6. Piedone Egyiptomban (olasz). Fürdő hétfő, kedd i1, 14. 16. Start két keréken (amerikai). Víg kamara ma f. 3. 5. f. 7, hétfő f. 5, f. 7. A szavanna fia (olasz). Petőfi kert hétfő, kedd f. 9. Szexis hétvége [olasz. 16) Víg kamara kedd f. 3, f. 5, f. 7. A tanulékony papagáj (szovjet). Delta matiné ma 10. A tizedes, meg a többiek (magyar). Híradó hétfő, kedd hn. 4. hn. 6. Üzenet az űrből (japán). Petőfi kert ma 1- 9. Vészjelzés tengerból (szovjet). Klinika netfő kede. 2 . Vörös grófnő T—I. (magvan. Művész ma. hétfő 1. 5. 1. 3. TELEVÍZIÓ VASÁRNAP BUDAPEST, 1.: 8.23 Műsorismertetés. 8.25 Tévétorna. 8.30 Óvodások filmműsora. 8.50 Az ikrek. NDK-film (ism.). 10.00 Boomer, a csodakutya. Amerikai kisjátékfilm-sorozat, IX/6. rész. 10.25 Hírek. 10.30—11.25 A fekete álarc. Spanyol kalandfilmsorozat, VIII/7. rész (ism.). 13.57 Műsorismertetés. 14.00 Képújság. 14.05 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 14.10 Reklám. 14.15 Nótaszó. 14.35 Műsorainkat ajánljuk. 15.00 Reklám. 15.15 Atlétikai Európa-kupa, A döntő. 17.40 Legyen szerencsénk! Társasjáték. 18.25 Hírek. 18.30 Delta. 18.55 Reklám. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 A Hét. 20.30 Hírek. 20.35 Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Az alibi. 21.35 Áruházak ajánlata. Reklám. 21.40 Valahol már találkoztunk. Soltész Rezső és az NDK Tvbalett műsora. 22.25 Mesterséges színész. Kovács Mária. 23.10 Hírek. 23.15 Himnusz. BUDAPEST. 2.: 18.18 Műsorismertetés. 18.20 A Forma I. Osztrák Nagydíj. 19.30 Britten: Szent Miklós-kantáta. 20.20 Képújság. 20.25 Karnevál Rióban. Norvég rövidfilm (ism.). 21.05 Fesztivál. Jugoszláv rajzfilm. 21.35 Telesport. Kajak-kenu világbajnokság. Döntők. 22.45 Képújság. POZSONY. 1.: 8.30 Gyerekeknek. 10.00 A felkelés története. Tévésorozat. 11.15 Honvédelmi magazin. 11.40 Hangverseny. 12.35 Valaki csodálkozik. 13.00 Nemzetközi női kézilabda-mérkőzés. 14.25 Atlétikai Európakupa. 17.45—18.15 Természetfilm. 18.30—19.10 Zenés szórakoztató műsor. 19.30 Tv-híradó. 20.05 Massenet: Manon. Tévéopera. 21.30 Irodalmi klub. 22.20 Sporthíradó. 22.35 Forma I. VB, Ausztria nagydíja. POZSONY, 2.: 16.50 Tv-műsorajánlat. 17.10 Feleségem afférjai. Cseh filmvígjáték. 18.40— 19.10 Az elvesztett melódia. Tévésorozat, befejező rész. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Szabadság, saját költségre. Szovjet—magyar filmvígjáték. 21.35 Híradó. 21.55 Julio Iglesias énekel. 22.20 Kultúra. 1985. BUKAREST. 10.35 A gyermekek világa. 11.40 Népzene. 12.00 Vasárnapi album. 18.00 Tv-híradó. 18.20 Riportműsor. 18.40 Műsor Tulcea megye életéből. 19.20 Meghalni az életörömtől sebzetten. Román film. 20.45 Tv-híradó. UNGVAR. 14.00 Hírek. 14.05 Visszatérés a Nyevszkijre. 14.55 Könnyűatlétikai Európa-kupa. 16.00 Nemzetközi panoráma. 16.45 Légiparádé Tusinóban. 17.35 Hírek. 17.40 Elterel az O- tól. Film 19.00 Híradó. 19.35 Labdarúgószemle. 20.05 Könynyűatlétikai Európa-kupa. 21.05 Hírek. 21.15 Sherlock Holmes és dr. Wattson kalandjai. Film. 22.28 Részletek Dunajevszkij műveiből. 23.27 Vidámság a porondon. HÉTFŐ BUDAPEST, 1.. 8.23 Műsorismertetés. 8.25 Tévétorna. 8.30 Tizenkét hónap. Japán rajzfilm. 9.35 Három kívánság. A gyermeknapi műsor ismétlése. 11.35 Képújság. 15.13 Műsorismertetés. 15.15 Régi lengyel könyvkötészet Lengyel rövidfilm. 15.30 Hírek. 15.35 Reklám. 15.50 A púpos Franciaolasz kalandfilm. 17.30 Képújság. 17.35 Sportmúzeum. Hatvanéves a Testnevelési Főiskola. 17.55 Zenebutik 18.55 Reklám. 19.10 Tévétorna 9.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A fekete álarc. Spanyol kalandfilmsorozat, vm/8. rész. Az utolsó fogadás. 20.45 Szentendre rózsája. 1985. 22.15 Gaudeamus. Csehszlovák tévéfilm. 23.45 Tv-híradó. 3. 23.55 Himnusz. BUDAPEST, 2. : 18.15 Műsorismertetés. 18.15 Képújság. 18.30 Erkel: Bánk bán Az opera tévéváltozata. 20.00 Tibet, a világ teteje. NSZK rövidfilm. 20.45 Tv-híradó. 2. 21.05 Ami elmúlt, elmúlt. Holland tévéfilm. 22.05 Képújság. POZSONY, 1.: 16.35 Termé szetfilm. 17.05 Katonák műsora. 17.55—18.20 A szocialista országok életéből. 18.35 Telesport. 18.40—19.10 A tudományról. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Miss Archie esete. Tévéjáték. 21.15 Időszerű kérdések. 21.35 A kincsek szigete. Szovjet film BUKAREST. 9.00 Tv-híradó. 19.20 Dokumentumfilm. 19.40 Folklórkincsek. 20.05 A történelem határköve. 20.50 Tv-híradó. KEDD BUDAPEST, 1.: 9.23 Műsorismertetés. 9.25 Tévétorna. 9.30 Cigánykerék. 10.00 Tisztavatás. Közvetítés az augusztus 20-i ünnepélyes eseményről. 10.50 Magyar tájak. A Mecsek hegység (ism.). 11.30 Budapesti honvédelmi nap. Közvetítés a vízi és légi bemutatóról. Kb. 13.00 Képújság. 15.27 Műsorismertetés. 15.30 Képújság. 15.35 Csak a derű (avagy a repülés) óráit számolom ... 16.20 A IX. nemzetközi cirkuszfesztivál. 17.15 Hírek. 17.20 Hazánk. Magyar dokumentumfilm. 18.40 Mesterdallamok. 19.10 Tv-torna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.15 A vén bakancsos és fia, a huszár. Tévéjáték. 21.35 „Haza, a magasban”, irodalmi öszszeállítás. 21.50 Találkozások Ferencsik Jánossal. Húsz év felvételeiből válogat: Horváth Ádám. 22.40 Tv-híradó. 3. 22.50 Himnusz. BUDAPEST, 2.: 17.53 Műsor- Ismertetés. 17.55 Képújság. 18.00 összeállítás óvodásoknak. 18.30 Körzeti adások. Budapest, Pécs, Szeged. 19.35 Bartók: A csodálatos mandarin. Szvit. 20.00 Fiatal japán művészek koncertje. 21.00 Tv-híradó. 2. 21.20 Királyi harc a napért. Angol film. 23.05 Képújság. POZSONY, 1.: 9.00 Autósokmotorosok magazinja. 9.30 Tévéjáték (ism.). 11.50—11.30 Kék fény. 17.55—18.20. Közép-szlovákiai magazin. 18.30—19.10 Mezőgazdasági magazin. 19.30 Tvhiradó. 20.00 Vasárnapi gyerekek. Ír tévéfilm. 20.55 A nagymama teái és gyógynövényei. 22.10 Hangverseny. Komoly zene. POZSONY, 2.: 19.30 Tv-híradó. 20.00 Fiatalok tévéklubja. 21.30 Híradó. 22.00 Világhíradó. 22.10 Az öreg méhész. Szlovák tévéfilm. BUKAREST. 19.00 Tv-híradó. 19.15 A munka virágai. Riportműsor. 19.45 Tv-színház. A haza a szívekben. 20.50 Tv-híradó. RÁDIÓ VASÁRNAP KOSSUTH. 6.00—7.30 Jó reggelt! 7.30 Baráti kör. 7.55 Műsorismertetés. 8.00 Hírek. Időjárás. Sport. 8.10 Öt kontinens hét napja. 8.25 Énekszóval, muzsikával. 8.54 Reklámközpont. 9.00 Tücsökzene. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Édes anyanyelvünk. 10.10 Örökzöld dallamok. 11.00 Gondolat-jel. A rádió kulturális hetilapja. 12.00 Déli krónika. Sport. 12.15 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.45 Rázós úton. 12.55 Népdalkörök pódiuma. 13.20 Lehár Ferenc saját műveit vezényli. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.04 Műsorismertetés. 14.10 Művészlemezek. 14.53 Az országépítő. Regény folytatásokban. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 Liszt: Tasso. Szimfonikus költemény. 16.30 Kulturális adatbank a Selyemgombolyítóban. 17.00 Kedves zeneműveim. A mikrofon előtt: Durkó Zsolt. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.28 Műsorismertetés. 18.30 Hírek. Időjárás. Sport. 18.45 Becsületének oka ismeretlen. Variációk egy történetre. 19.31 Kocsár Miklós népzenei feldolgozásaiból. 20.16 A Budapesti Ragtime Band felvételeiből. 20.41 Puccini: Manon Lescaut. Négyfelvonásos opera. Közben: 22.00 Hírek. Időjárás. Sport. 22.10—22.25 Sporthiradó. 23.10 Haydn-művek. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Himnusz. 0.15—5.50 Éjfél után. PETŐFI. 6.00 Dallamkoktél. 6.52 Mai kulturális programok. 7.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 7.05 A római katolikus egyház félórája. 7.35 Vasárnapi orgonamuzsika. 7.52 Torna. 7.57 Műsorismertetés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Nem ér a nevem. Mese. 8.53 Sport. 9.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05 Kéler Béla: Francia vígjátéknyitány. 9.15 Kirándulás a spanyol popzenében. 10.00 Randevú a Jókai klubban. 11.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 11.05 Reklám. 11.10 Vasárnapi koktél. 12.00 Reklám. 12.03 Jó ebédhez szól a nóta. 12.58 Műsorismertetés. 13.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05 Mit hallunk? 13.29 Gilgames a sivatagban. Vers. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Többet ésszel . . . 15.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 15.05 Táskarádió. 16.00 Fiatal együttesek műsorából. 16.27 Reklám. 16.30 Ruzitska-verbunkosok és Szentirmay-nóták. 16.58 Műsorismertetés. 17.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 17.05 Tiszántúli mezőkön, pusztákon, ligeteken. 18.30 Ritmus. A Locomotiv GT együttes felvételeiből. 19.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 19.05 Reklám. 19.08 Slágermúzeum. 20.00 Nevessen velünk. 21.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 21.05 Szivárvány (ism.). 22.30 Komoly zene — könnyedén. 23.00 Hírek. Időjárás. Totó. 23.10 Sporthírek. 23.15 Operettrészletek. 0.15 Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 0.15-5.50 Éjfél után. 3. MŰSOK. 6.00 Népszerű muzsika a koránkelőknek. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.08 A kiállítótermek programjából. 8.11 Médea. Operarészletek. 9.00 Barokk zene. 10.00 Új Zenei Újság. 10.45 Öt kontinens hét napja (ism.). 11.00 Hangfelvételek felső fokon. 12.21 Gianni Raimondi operaáriákat énekel. 12.40 Kis magyar néprajz. 12.45 Iskolarádió. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Műsorismertetés. 13.05 Eszperantó híradó. 13.10 Új Melódia-lemezeinkből (Ism.). 14.07 Jan Garbarek felvételeiből. 14.57 Műsorajánlat. 15.00 A kamarazene kedvelőinek. Az Alban Berg vonósnégyes játszik. 16.00 A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 16.30 Joan Sutherland operafelvételeiből. 17.23 A rocktörténet nagy előadói. 18.30 A Magyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Műsorismertetés. 19.05 A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.35 Francia muzsika. 20.30 Hi-fi-parádé. 21.40 Diszkotéka (Ism.). 22.40 Candide, avagy az optimizmus. Regény. 23.30—23.33 Hírek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 8.00 Hírek. 8.05 Lapszemle. 8.10 Évfordulónaptár. 8.15 A héten történt, összeállította: Vécsey Ágnes. 8.35 Vasárnapi szombat A tartalomból: Hogy volt? (Vécsey Ágnes) — Staféta(Szilágyi Béla) — Művelődési ház nélkül (László Judit) — A stúdió vendége: a Dongó együttes (Matyasovszki Edit) — Kőbalták gyűjtője (Kolláth Adrienne) — Almaturizmus (Horvát Péter). 9.58—10.00 Műsorelőzetes. 19.30— 20.00 Hírek, tudósítások. Sportösszefoglaló Észak-Tiszántúlról (A nap szerkesztője: Haskó József) . HÉTFŐ KOSSUTH: 6.00—7.30 Jó reggelt! 7.30 Találkozások. 7.55 Műsorismertetés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Sport. 8.18 A hét költője: Simon István. 8.28 A hét zeneműve. Beethoven: cmoll zongoraszonáta. Op. 111. 9.00 A magyar agrárpolitika útja. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Ismét — a javából! 12.00 Déli krónika. Sport. 12.15 Magyar előadóművészek albuma. Simándy József énekel. 13.14 Műsorajánlat. 13.19 Népzene Afganisztánból. 106 „Nyelvében él a nemzet.” Látogatás a debreceni nyári egyetemen. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.05 Műsor- Ismertetés. 14.10 Édes anyanyelvünk (ism.). 14.15 „A magyar Orfeusz.” Bihari János élete és munkássága. 14.58 Az országépítő. Regény. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 A Tenkes kapitánya. Regény. 16.41 Az MRT énekkara énekel. 17.00 Melegüzemek. Portrémontázs. 17.30 Komolyzenei lemezlovas. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.28 Műsorismertetés. 18.30 Hírek. Időjárás. Sport. 18.45 Sinkovits Imre jutalomjátéka. Az ablakok fontossága a háztartásban. Hangjáték. 19.41 A szülőföld muzsikája. 20.30 „Itt élned, halnod kell!” Szél Júlia riportja. 21.00 Gyurkovics Mária és Svéd Sándor operettfelvételeiből. 22.00 Hírek Időjárás. Sport. 22.15 Énekek éneke. 22.59 Néptáncok. 23.15 Zene virágokról. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Himnusz. 0.15—5.50 Éjfél után. PETŐFI. 6.00 Dallamkoktél. 7.00—7.05 Hírek. Időjárás. Útközben. 7.52 Torna. 7.57 Műsorismertetés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Sztereó beállítóműsor. 8.11 A Donáth úton nyílnak meg az orgonák . . . 8.56 Műsorajánlat. 9.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05 Színes népi muzsika. 9.50 Kis magyar néprajz. 9.55 Reklám. 10.05 Csak fiataloknak! 11.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 11.05 „Tövisek és virágok.” Zenés irodalmi magazinműsor. 12.00 Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 12.58 Műsorismertetés. 13.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05 Alice Csodaországban. Gyermekregény. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől ötig. A rádió kívánságműsora. 16.58 Műsorismertetés. 17.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 17.05 Elisabeth Schwarzkopf operettdalokat énekel. 17.30 Válasz. 18.30 Zeneközelben. Közben. 19.00—19.05 Hírek. Időjárás. Útközben. 19.30 Sportvilág. 20.00 Premier után. Évad végi beszélgetés a Magyar Állami Operaház tagjaival. 21.00 Hirek. Időjárás. Útközben. 21.05 Végh György: Éva. Egy szerelmi történet naplójegyzetekben, dokumentumokban és levelekben. 22.05 Kellemes pihenést! 23.00—23.15 Hírek. Időjárás. Sport. 0.15 Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 0.15—5.50 Éjfél után. 3. MŰSOR. 6.00 Reggeli hangverseny. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.08 A kiállítótermek programjából. 8.11 Sztereó beállítóműsor. 8.17 Orgonamuzsika. 9.20 A sevillai borbély. Operarészletek. 10.30 A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye. 12.12 Jan Garbarek felvételeiből. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Műsorismertetés. 13.05 A bécsi Concentus Musicus kamarazenekar tagjai játszanak. 14.27 A kamarazene kedvelőinek. 15.37 Kobajasi Kenicsiro nyitányokat vezényel. 16.17 A juhait kereső pásztor. 16.47 Új lemezeinkből. Dvorák: IX. (Újvilág) szimfónia. 17.30 Az MRT gyermekkórusának hangversenye. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.63 Műsorismertetés. 19.05 Egészségünkért! 19.15 Jelena Obrazcova operafelvételeiből. 20.00 Rockarchívum. 20.46 Klasszikus kamarazene. 21.39 Orosz muzsika. 22.59 A hét zeneműve. Beethoven: cmoll zongoraszonáta, Op. 111. 23.30—23.33 Hírek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 8.00—10.00 Hírek. Lapszemle. Évfordulónaptár. — Szegett kenyér, öszszeállítás. — Lemezespolc. Telefon: 11-141 — Műsorelőzetes. I(A nap szerkesztője: Horvát Péter). KEDD KOSSUTH: 6.00—7 30 Jó reggelt! 7.30 Kopogtató. 7.55 Műsorismertetés. 8.00 Hírek. Időjárás. Sport. 8.10 Énekszóval, muzsikával 9 Oo Tücsökzene. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Örökzöld dallamok, noo Milyen a világ lóhátról? 12.00 Deli krónika. 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.45 Művészlemezek. 13.30 Az Állami Népi Együttes zenekarának felvételeiből. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.05 Műsorismertetés. 14.10 Magyarán szólva. 14.25 A magyar opera nyomában. 15.02 Az országépítő. Regény folytatásokban. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 Párhuzamos életrajzok. 17.05 Palló Imre operafelvételeiből. 17.33 Beszélni nehéz. 17.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt, hol nem volt . . . 18.28 Műsorismertetés. 18.30 Alkotmánynapi krónika 19.00 Szerpentin. 20.06 Fischer Annie zongorázik 21.05 Gyönyörű terhem oratorikus kompozíció Simon István műveiből. 22.00 Hírek. Időjárás. Sport. 22.15 Az MRT szimfonikus zenekara játszik 23.16 Bizet operáiból. 24.00 Hírek Időjárás. 0.10 Himnusz. 0.15—4.20 Éjfél után. PETŐFI. 6.06 Dallamkoktél. 7.00—7.05 Hírek. Útközben. 7.52 Torna. 7.57 Műsorismertetés. 8.00 Hírek. Időjárás. 3.05 Az Üveghegyen át. Rádiójáték 8.48 Magyar indulók. 9.00 Hírek. Időjárás, útközben. 9.05 István, a király. Részletek a rockoperából. 9.50 Csata-kabaré. 11.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 11.03 Ünnepi koktél. 11.45 Sport 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.53 Sport. 12.58 Műsorismertetés 13.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05 Alice Csodaországban. Gyermekregény. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Sport. 14.05 Magyar filmek zenéjéből. 14 30 Szokatlan történetek az ENSZ-ből. 15.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05 Sport. 15.10 Nemzetiségeink zenéjéből.6.00 Poptarisznya. Közben. 16.58 Műsorismertetés. 17.00—17.05 Hírek. Időjárás. Útközben. 18.50 Sportösszefoglaló. 19.00—19.05 Hírek. Időjárás Otközben. 20.00 A néma levente Daljáték két részben. Közben 21.00—21.00 Hírek. Időjárás Otközben. 21 55 Zeneközelben a hallgató. Közben: 23.00—23.15 Hírek. Időjárás. 0.15 Magyar és idegen nyelvű vízjelző szolgálat. 0.15—4 20 Éjfél után. 3. MŰSOR. 6.00 Népszerű muzsika — koránkelőknek. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.08 A kiállítótermek programjából 8.11 Beethoven-művek. 9.30 Mozart: Szöktetés a szeretből. Háromfelvonásos opera. Közben: 10.16—10.26 Tárd ki karod! Versek 11.31—11.38 Aki szelíd fény . Versek. 12.00 Macska a felségvizeket. Rádiószatíra. 13 00 Hírek. Időjárás 13.03 Műsorismertetés 13.05 A Juilliard vonósnégyes játszik. 14 27 Peter Nem ,onaorázik. 15.07 Geszty Szilvia és Peter Schreier operettfelvételeiből. 15.25 Matynelőadóművészek lemezeiből 17.00 Barnaság! magyar népköltészet és népszokások. 1710 Kamarazene. 18.30 A Magyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.00 Hírek. Időárás 1903 Műsorismertetés. 19.05 A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora persze! 19.35 Bárdos Lajos kórusműveiből. 20.00 Tarno Parkiemäki dzsesszegyüttese tászik. 20.36 Színészvizsga. 2004 A King's Singers együttes hangversenye 22.37 randidé avagy az optimizmus. Regény. NYÍREGYHÁZA. 9.00 Alkotmánynapi köszöntő. 9.05 Hírek. Évfordulónaptár. 9.20 Nyírbátori vonósok. Zenés riportműsor a nyírbátori nemzetközi ifjúsági vonószenei táborban. Riporter: Matyasovszki Edit 10.00—t.oo Ünnepi tudósítások — Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Horvát Péter.) MOZI • TV • RÁDIÓ HÍREK-ESEMÉNYEK LAPUNK legközelebbi száma augusztus 11-én, szerdán jelenik meg. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT. Éjjel-nappal mindennap hívható Debrecenben a lelkisegély-szolgálat a 12- 165-ös telefonszámon. KITÜNTETÉS. Augusztus 20-a alkalmából a művelődési miniszter a magyar könyvtárügy érdekében kifejtett kiemelkedő munkája elismeréseként a Szabó Ervin-emlékérmet adta át Bilincsi Lajosnak, a Debreceni Agrártudományi Egyetem könyvtárigazgatójának, ROLLER DEBRECENBEN. A nyugatnémet Roller cég tart bemutatót metszőkből, vágókból, menetvágókból és más szerszámokból, szerszámgépekből a KIOSZ-székház előtti parkolóban augusztus 22-én, reggel 8 órától. Debrecen, Monti ezredes utca, elsősorban víz-gáz szerelők, lakatosok stb. számára. FELVÉTEL A FORGÓRÓZSÁBA. A BIOGAL Gyógyszergyár és a KLTE fenntartásában működő Forgórózsa néptáncegyüttes utánpótláscsoportjaiba felvételt hirdet, 10—20 éves fiúk és lányok részére. Jelentkezni lehet a BIOGAL klubkönyvtárában (Debrecen, Monti ezredes u. 3.) szeptember 2-án és 3-án IS órától. NEM VOLT ÖTÖS. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten nem volt öttalálatos szelvény. Négy találatot 129 fogadó ért el, nyereményük egyenként 80 ezer 202 forint, három találata 11 ezer 412 fogadónak volt, nyereményük 453 forint, két találatot 294 ezer 684-en értek el, nyereményük 22 forint. HÍRSZERKESZTŐ : SZILÁGYI GÁBOR — TELEFON: 12-144 1985. AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP ILONA NAPJA A Nap kél 5.44 — nyugszik 19.51 órakor KÖZLEMÉNYEK Értesítjük vendégeinket, hogy a kerekestelepi fürdőt 1985. szeptember 1-től kezdődően a téli időszakra bezárjuk. Kérjük, ebben az időszakban keressék fel a nagyerdei gyógyfürdőt, ahol szolgáltatásainkkal vendégeink rendelkezésére állunk. Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő V. (x) A Debreceni Női Felső Kereskedelmi Iskolában 1935. évben vizsgázott növendékek és akik közben kimaradtak, jelentkezzenek dr. Versényi Kláránál, Debrecen, Csemete utca 7. szám I. em. 8. sz. (x) Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy az augusztus 20-án megrendezésre kerülő XVI. virágkarnevál zavartalan lebonyolítása miatt a villamosközlekedésben az alábbi korlátozásra kerül sor: 7.00 órától 8.00 óráig a villamosok rövidített útvonalon közlekednek a Kálvin tér és Kossuth Lajos Tudományegyetem között körforgalomban, 8.00 órától 10.30 óráig és 18.15 órától kb. 20.00 óráig a Hunyadi utca és Víztorony között, 20.00 órától 22.00 óráig a Hunyadi utca és Kossuth Lajos Tudományegyetem között körforgalomban. A fentiektől eltérő időpontban a villamosközlekedés az eredeti útvonalon történik. Debreceni Közlekedési Vállalat. (X) VÁRHATÓ időjárás AZ ORSZÁG TERÜLETÉRE VASÁRNAP ESTIG. Nyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, zonbaton késő délutántól egyre többfelé valószínű zápor, zivatar. A szél északira fordul és egyre élénkebb, erősebb, zivatar környezetében átmenetileg viharos lesz. Mérséklődik a meleg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16, 21 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap nyugaton 20, 25 fok, keleten 25, 30 fok között várható. ÉVFORDULÓNAPTÁR Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. augusztus 18-án született, és 66 éves korában, 1976-ban halt meg Turán Pál Kossuth-díjas akadémikus, egyetemi tanár. N*PLO — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István — Szerkesztőség: Debrecen, ar*A?‘ 4021 T Telefon: 12-144 nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001. — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint — index 25 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István