Hajdú-Bihari Napló, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-01 / 257. szám
Kádár János Londonban (Folytatás az 1- oldalról) Margaret Thatcher csütörtökön este a miniszterelnöki rezidencián díszvacsorát adott Kádár János tiszteletére. A vacsorán részt vettek az MSZMP főtitkáraMargaret Thatcher elöljáróban melegen üdvözölte Kádár Jánost és kíséretének tagjait Nagy-Britanniában, majd így folytatta: — Egy nagyon hosszú és büszke történelmű ország képviselőjeként ön, meggyőződésem szerint, érezni fogja ennek az épületnek, a Downing Street 10.-nek a történelmi levegőjét. Ez az épület közel 250 év óta otthona és hivatala az angol miniszterelnököknek. Az ön látogatása önmagában is történelmi esemény: ebben az épületben most először látjuk vendégül egy keleteurópai ország vezetőjét, aki a kommunista párt főtitkáraként látogatott hozzánk. Tavalyi magyarországi útjáról szólva hangsúlyozta: — A legmelegebb emlékeket őrzöm azokról a napokról; nagy kitüntetés volt számomra, hogy én lehettem az első angol miniszterelnök, aki az ön országába látogatott. Mindig szívesen gondolok vissza a baráti fogadtatásra és párját ritkító vendégszeretetre, amelyben részesítettek. Emlékszem, amikor a budapesti nagy vásárcsarnokban paprikát és mézet vásároltam, nem fogadtak el tőlem pénzt. A vásárcsarnokban tartózkodók olyan meleg és szívélyes fogadtatásban részesítettek, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Remélem, hogy önnek is ugyanilyen tapasztalatai lesznek holnap a Sainsbury élelmiszer-áruházban. Annak is nagyon örültünk, hogy az elmúlt 12 hónap során vendégül láthattuk az ön kollégáit, Szűrös Mátyást és Várkonyi Pétert. Amikor Szűrös Mátyás hivatalomban meglátogatott, egy kínai közmondást idézett: „Jobb valamit egyszer látni, mint ezerszer hallani róla.” Nagyon örülünk, hogy ön most lát bennünket. A csütörtöki megbeszéléseket érintve kiemelte: „ Ugyanúgy, mint tavaly Budapesten, világossá vált előttem, hogy milyen sok téren közösek az eszményeink: a béke, a prosperitás, a biztonság tekintetében. A céljainkhoz vezető utak lehetnek különbözőek. A társadalmi igazságosságról talán nem vallunk azonos nézeteket. Helyénvaló azonban, hogy tárgyaljunk azokról a kérdésekről, amelyek elválasztanak bennünket. Nagy biztatás számomra, hogy ezt megtehettük, és megtehetjük a világ jövőjéért érzett közös felelősség hangján. Mi angolok, büszkék vagyunk az országunkban érvényesülő szabadságra, igazságosságra és demokráciára — mondotta a továbbiakban a miniszterelnök. — Ez az egyik oka annak, hogy mi, ugyanúgy, mint Önök — valamennyien európaiak — teljes mértékben ennek kíséretében érkezett magyar politikusok, és ott volt a brit közélet számos kiemelkedő képviselője is. A díszvacsorán Margaret Thatcher és Kádár János pohárköszöntőt mondott, köteleztük magunkat az 1975-ös helsinki záróokmány mellett. Ez az okmány tartalmazza a nemzetközi érintkezés és a civilizált kormányzás alapelveit. Az alapokmány azt is célul tűzte ki, hogy javítson az egyszerű emberek életén, és megnyissa előtük az új érintkezések útját. Éppen ezért nagyra értékeljük, hogy Magyarország a budapesti kulturális fórum megrendezésével járul hozzá a helsinki folyamathoz. Anglia eltökélten keresi a kelet-nyugati kapcsolatok megjavításának lehetőségeit. Ugyanúgy keresi a viszony megjavításának útját a két nagy szövetségi rendszer országai között. Anglia az egyik, Magyarország a másik szövetség tagja. Mindketten hűségesek vagyunk, és hűségesek maradunk szövetségeseinkhez. Nemcsak angol—magyar barátságról van szó. Tudom, hogy mindketten valljuk: az érintkezés európai országok között, ugyanúgy, mint angol—magyar viszonylatban, önmagában is hasznos szerepet játszik, és előmozdítja a bizalom megteremtését a Kelet és Nyugat között. Margaret Thatcher ezután kifejtette: — Élénk figyelemmel kísérjük a magyar gazdasági élet fejleményeit, és kalapot emelünk az előtt az eredetiség és rugalmasság előtt, amellyel a magyar kormány problémáinak megoldására törekszik. E problémák közül sok valamennyiünk problémája. Angliában jelentős az érdeklődés az Ön országa iránt. Értékeljük a magyar vívmányokat. Érzéseink az erős történelmi kapcsolatokban gyökereznek. Ezekről a kapcsolatokról már Budapesten is szóltam. Szombaton ön Skóciába utazik, hogy lásson valamit országunkból Londonon kívül is. Egy esetleges walesi utat külügyminiszterem, sir Geoffrey Howe — aki onnan származik — minden bizonnyal szívesebben vett volna. Halottam azonban, hogy Wales még mindig nyalogatja a két héttel ezelőtt 3—0- ás futballvereség okozta sebeket. Skócia így biztonságosabb hely, mint Wales. Az angol—magyar együttműködés történetének kimagasló jelképe az a híd Budapesten, amelyet egy skót épített a múlt században. A hídépítés sokszor használt kifejezés nemzetközi viszonylatban is. Kötelességünk, hogy e kifejezést valódi tartalommal töltsük meg. Az ön londoni útja, a magyar nép vezetőjének látogatása pontosan e célt szolgálja — mondotta befejezésül Margaret Thatcher és poharát a magyar nép jólétére, személy szerint Kádár János egészségére emelte.gaink más szövetségi rendszerhez tartoznak. Ennek következtében fontos nemzetközi kérdések megítélésében nézeteink eltérőek, de lényegesnek tartom, hogy vannak találkozási pontok is. Közös az elhatározásunk a kölcsönös előnyökkel járó kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére. Egyetértés volt közöttünk abban is, hogy népeink érdekében minden lehetségest meg kell tennünk a feszültségek enyhítéséért, a béke ügyének előmozdításáért. A magyar államvezetés részéről az emberiséget fenyegető legfőbb és mind nagyobb veszélynek a fegyverkezést tekintjük, amely minden nép számára súlyos terheket jelent. Szövetségeseinkkel, a Varsói Szerződés többi országával együtt ennek korlátozását tartjuk a legsürgetőbb feladatnak. A párt főtitkára ezután kifejtette: " Törekvésünk arra irányul, hogy az erőegyensúly, a kölcsönös biztonság a fegyverzet lehető legalacsonyabb szintjén valósuljon meg. Üdvözöljük a világ sorsáért különleges felelősséget viselő két vezető hatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőinek közelgő csúcstalálkozóját. Reméljük hogy a találkozó valóban az érdemi tárgyalások kezdete lesz, és hosszabb távon megalapozza a nemzetközi helyzet javulását. Fontosnak tartjuk mindazokat a nemzetközi tanácskozásokat, amelyek a katonai szembenállás szintjének csökkentését, a biztonság és a bizalom erősítését, a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatok fejlesztését, a népek közötti megértés ügyét szolgálják. Ezek a célok vezetnek bennünket a stockholmi konferencián és a bécsi tárgyalásokon, a helsinki folyamat találkozóin, köztük a hazánk fővárosában most folyó európai kulturális fórumon. Kádár János ezután emlékeztetett arra, hogy az angol ipari forradalom nagy vívmányai erről a földről hozzánk is eljutottak és Magyarország fejlesztésében is szerepet játszottak. — Ön is utalt rá, hogy a magyar főváros egyik büszkeségét, a Lánchidat brit mérnök, Clark Ádám tervezte. Másrészről megemlíthetem, hogy a magyar Körösi Csoma Sándor alkotta meg az első angol—tibeti szótárt, 1848-as szabadságharcunk vezetője, Kossuth Lajos évekig élt londoni emigrációban. Napjainkban, ahogy azt a mai tárgyalásainkon is elégedetten állapíthattuk meg, közös erőfeszítéseink eredményeként szinte minden területen mozgásba jött, fejlődik a kölcsönösen előnyös együttműködésünk. Végezetül szeretnék köszönetet mondani önnek és mindazoknak a brit állami, társadalmi, gazdasági, kulturális területen működő személyiségeknek, akik szóval és tettekkel is elősegítették kapcsolataink fejlődését. Biztosíthatom önöket, hogy magyar részről eddig is cselekedtünk, és a jövőben is minden tőlünk telhetőt megteszünk kapcsolataink fejlesztésére, együttműködésünk bővülésének elősegítésére — mondotta Kádár János, és őfelsége, II. Erzsébet királynő, Margaret Thatcher miniszterelnökasszony, a vendéglátók, minden jelenlevő egészségére, az Egyesült Királyság és Magyarország népeinek boldogulására, barátságára és a békére emelte poharát. A nap folyamán Kádár János képviseletében Bányász Rezső és Karvalics László koszorút helyezett el Marx Károlynak a highgate-i temetőben levő sírján, tisztelegve ezzel a tudományos szocializmus megalapítója előtt. (MTI) Margaret Thatcher pohárköszöntője Kádár János polgárköszöntője Kádár János válaszbeszédében köszönetet mondott a meghívásért, amelynek — mint hozzáfűzte — készséggel eleget tett. Megköszönte a figyelmes fogadtatást, azokat a megtisztelő szavakat, amelyekkel a brit mi- niszterelnök hazánkat és a magyar népet illette. — Élve az alkalommal, örömmel teszek eleget annak a megbízatásomnak, hogy átadjam a Magyar Népköztársaság kormánya, személy szerint Lázár György miniszterelnök szíves üdvözletét és jókívánságait — mondotta, majd így folytatta: — Az ön 1984-es februári magyarországi látogatását olyan kiemelkedő eseményként tartjuk számon, amely ösztönzően hatott a magyar —brit kapcsolatok fejlődésére. Úgy gondolom, hogy a mai érdemi, nyílt és jó légkörű tárgyalásaink a budapesti megbeszélések megfelelő folytatását jelentik. Szeretném kifejezni azt a reményemet, hogy ez a mostani találkozás, az elmúlt évihez hasonlóan, nemcsak országaink kapcsolatainak bővítését segíti elő. Gondolom, ez a találkozó szélesebb értelemben része az eltérő társadalmi berendezkedésű országok kormányai és népei közötti szükséges kapcsolatoknak is, bizonyos mértékig hozzájárul a mai nemzetközi viszonyok között annyira szükséges jobb megértéshez. — Ismert tény — hangsúlyozta Kádár János —, hogy a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Királyság népei a társadalmi fejlődés különböző útjait járják, orszá b HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1985.NOVEMBER 1. Berecz János Lengyelországban tárgyalt Berecz János, az MSZMP KB titkára október 29. és 31. között pártküldöttség élén Varsóban tartózkodott a LEMP KB meghívására. Lengyel vendéglátóival tapasztalatcserét folytatott az MSZMP és a LEMP ideológiai, agitációs és propaganda-, valamint tömegtájékoztatási munkájáról. Berecz Jánost csütörtökön fogadta Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, Jan Glówczyk, a KB titkára és Marian Orzechowski, a LEMP társadalomtudományi akadémiájának rektora, a KB PB póttagjai, továbbá a KB illetékes osztályvezetői részletesen tájékoztatták a magyar vendéget a lengyel társadalom helyzetéről. Az MSZMP KB titkára baráti eszmecserét folytatott Józef Czyrekkel, a LEMP KB PB tagjával, a KB titkárával és Mieczyslaw Rakowskival, a Minisztertanács elnökhelyettesével. Berecz János csütörtökön este hazaérkezett varsói látogatásáról. Kitüntetések Csütörtökön délelőtt a megyei tanácson dr. Angyal Lászlótól, az építési és vízügyi osztály vezetőjétől a vízgazdálkodás terén végzett tevékenységük elismeréseként az Országos Vízügyi Hivatal elnöke által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést vehette át Karakas Imre, a Hajdú-Bihar megyei Víz- és Csatornamű Vállalat üzemmérnökségének a vezetője, Konyári Gyuláné, a Hajdú-Bihar megyei Víz- és Csatornamű Vállalat könyvelési csoportvezetője, Szentgyörgyi Lajos, a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Vállalat gépkocsivezetője, Szilágyi Imre, a berettyóújfalui városi tanács elnökhelyettese és Varga József, a Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat víztermelő üzem vezetője. Ugyanezt a kitüntetést Szöllősi Imréné adminisztrátor és Makai József főelőadó, a megyei tanács dolgozói a tanács központi ünnepségén veszik át. A Aczél György látogatása Tolna megyében Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja kétnapos látogatást tett Tolna megyében. Szerdán Szekszárdon, a megyei pártszékházban Péter Szigfrid, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára, valamint Császár József megyei tanácselnök fogadta és tájékoztatta a megye gazdasági és kulturális helyzetéről, eredményeiről és gondjairól. Aczél György csütörtökön ellátogatott a decsi Egyetértés Termelőszövetkezetbe, ahol Szabó Géza, a szekszárdi városi pártbizottság első titkára és Nagy János, a szövetkezet elnöke fogadta. Délután Aczél György részt vett a Simontornyai Vármúzeumban rendezett Ferenczy Béni-emlékkiállítás ünnepélyes megnyitóján, majd Ozorára utazott. Itt Fiáth Attila, a tamási városi pártbizottság első titkára, Farkas István ozorai tanácselnök és Szappanos József iskolaigazgató fogadta. Az ozorai általános iskolában ünnepséget rendeztek Illyés Gyula születésnapjának előestéjén, s ebből az alkalomból az oktatási intézmény fölvette az író nevét. Az ünnepségen, ahol a vendégek között jelen volt Illyés Gyula özvegye is, Aczél György mondott beszédet. (MTI) Grósz Károly a budapesti orvostudományi egyetemen Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára csütörtökön a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre látogatott. Társaságában volt dr. Medve László egészségügyi miniszter. A vendégeket dr. Magyar Kálmán, a SOTE pártbizottságának titkára, dr. Sorogyi Endre, a SOTE rektora, valamint az egyetemi szakszervezeti és KISZ-bizottságok vezetői fogadták. A Politikai Bizottság tagja tájékozódott az intézmény politikai és társadalmi tevékenységéről, az oktató-nevelő munkáról. Grósz Károly délután a SOTE Nagyvárad téri elméleti tömbjében az egyetem oktatóinak, dolgozóinak és hallgatóinak aktívaülésén időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről adott tájékoztatást. (MTI) Hámori Csaba Szabolcs-Szatmárba látogatott Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára szerdán és csütörtökön Szabolcs- Szatmár megyébe látogatott. Szerdán Nyíregyházán, a megyei pártbizottságon Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára, Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke és Hajdú Sándor, a megyei KISZ-bizottság első titkára fogadta. Hámori Csaba csütörtökön — a megye vezetőinek kíséretében — a szabolcsbákai Búzakalász Termelőszövetkezetbe látogatott. Ott Kovács Géza elnök, Barkaszi Gyula, a pártvezetőség titkára és Félegyházi Sándor, a KISZ-bizottság titkára adott tájékoztatást a szövetkezet életéről, a KISZ-szervezet munkájáról. Hámori Csaba Szabolcs- Szatmár megyei látogatása Nyíregyházán, a megyei pártbizottság székházában tartott aktívaüléssel ért véget. (MTI) Vízgazdálkodás a IIH.ötéves terv idején Egyeztető tárgyalás az Országos Vízügyi Hivatal vezetőivel Csütörtökön délelőtt a megye és az Országos Vízügyi Hivatal vezetői, szakemberei a megyei tanács székházában egyeztető tárgyaláson vettek részt. A megbeszélésen ott volt Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, Tóth Imre, a megyei pártbizottság titkára, dr. Szabó Imre, a megyei tanács elnöke, Olajos Ernő, a debreceni városi pártbizottság titkára és dr. Ács István, a városi tanács elnöke. Elöljáróban Bényei Béla, a megyei tanács elnökhelyettese összefoglalta a VI. ötéves tervben a vízügyi ágazatban elért eredményeket, majd röviden felvázolta a VII. ötéves tervi célkitűzéseket, feladatokat. Elmondta, hogy mintegy 150 millió forintos központi támogatás kellene ahhoz, hogy 1986 és 1990 között az egyre szélesebbre nyíló „közműolló’ — a vezetékes víz felhasználása és a közműcsatorna-hálózat nagysága közötti különbség — most már évtizedek óta távolodó „szárai” némileg közelebb kerüljenek egymáshoz. Az egyeztető tárgyalás alapjául szolgáló írásos jelentésről szólva Kovács Antal, az OVH elnöke kijelentette, hogy a hivatal szakemberei és vezetői alapvetően egyetértenek a VI. ötéves tervben végzett munka értékelésével. Már a jövőre is programot adva hozzáfűzte: az ivóvízellátásban csak a legszükségesebb esetekben kell a mennyiségi bővítéssel foglalkozni, s egyre nagyobb figyelmet kell fordítani az üzembiztonság megteremtésére, valamint a szolgáltatás színvonalának (értve ezen a vízminőséget) emelésére. Kitért a támogatás várható mértékére, ami a jelek szerint jóval elmarad a megye igényeitől: a jelenlegi számítások szerint a különböző szempontból ellátatlan területek helyzetének javítására 35 millió forintot szánnak a központi forrásokból, amelynek mintegy 15—20 százalékkal való növelésére a tervek szerint lehetőség lesz a VII. ötéves terv során. Az OVH törekszik arra, hogy további forrásokat engedjen át a belvízelvezetést, valamint a szennyvízcsatorna-hálózat növelését szolgáló társulati programok támogatására — ennek mértéke azonban ma még bizonytalan. A megbeszélésen élénk vita bontakozott ki Debrecen vízellátásával kapcsolatban. A hivatal és a megye vezetői megegyeztek abban, hogy a részletek tisztázására szakemberekből álló bizottságot hoznak létre, s a tennivalókat — egy újabb megbeszélésen — még az idén megfogalmazzák. A fő szempont: a debreceni ivóvíznek az utóbbi időben tapasztalható minőségromlása szűnjön meg, mihamarabb kezdődjék el az azt garantáló fejlesztés, amelyből majd valamennyi érdekelt fél arányosan kiveszi a részét. A megbeszélésen szó esett még a debreceni szennyvíztisztító-telep beruházásáról. A VII. ötéves terv időszakában 220 millió forintot lehet e célra fordítani az állami forrásokból, míg a teljes beruházáshoz szükséges további mintegy 750 millió forint felhasználására a VIII. ötéves terv időszakában kerülhet sor. A kiemelten fontos kérdések között kell említeni a térségi komplex meliorációs program folytatását. Az OVH képviselői elmondták, hogy a komplex vízrendezés nélkülözhetetlen tartozékai, az úgynevezett főművi berendezések fedezete kevesebb annál, amennyit a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium programja megkíván. Ezért a VII. ötéves tervi feladatok meghatározásakor újabb sorrendet kell készíteni ezekre a beruházásokra — országos szinten. Az OVH vezetői leszögezték, hogy a már folyó térségi programok további munkálatait nem veszélyezteti a pénzhiány, ám egyelőre bizonytalan, hogy az újonnan elfogadott pályázatok megvalósítására mikor kerülhet sor. A megyében ez az Észak-hajdúsági Mezőgazdasági Együttműködés gazdaságait, a hozzájuk kapcsolódó településeket, valamint a Tisza-mellék vidékét érinti. A vízügyi egyeztető tárgyalás résztvevői megállapodtak abban, hogy a VII. ötéves tervi feladatok további pontosítására, a részletkérdések megvitatására részben már a közeljövőben, részben a szükséges információk, szakvélemények megszerzése után teremtenek alkalmat.