Hajdú-Bihari Napló, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-16 / 294. szám
KÖNYVEKRŐL MINDENKINEK Történelem hazaközelben A MEGYEI LEVÉLTÁR XI. ÉVKÖNYVÉRŐL Debrecen szellemi életének nincs ma fontosabb és nagyobb szükséglete, mint egy önálló könyvkiadó. Teljesen véletlen, hogy e rovat oldalain immár harmadik alkalommal kell sorozatban őszinte örömömnek kifejezést adni azért, mert jelentős, fontos szellemi műhelyek alkotásairól tudósíthatom a közönséget. A Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi intézete, az egyetemi könyvtár után most, a Hajdú-Bihar megyei Levéltár késztet az örömre. Az 1984-es esztendőt reprezentáló évkönyve olyan szellemi műhelyről tanúskodik, amelyben felelősségteljes, országos jelentőségű könyvek születhetnének, ha lenne ösztönző kiadó. Szerencsére tanulmányok így is születnek. Bizonyára minden olvasó saját érdeklődését vetíti rá az ilyen tanulmánykötetekre. Nem tehetek mást én sem. Nem titkolom, hogy kevésbé érintenek az olyan bizonyára jelentős tanulmányok, mint Pásti Judité, a konyári tagosításról, Ujlaky Zoltáné, a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságpolitikájáról. C. Harrach Erzsébet írása a levéltárak és a számítástechnika kapcsolatáról. Éppen ezért egészen bizonyosan elfogult vagyok, amikor a levéltári évkönyv gazdag anyagából néhány, számomra különösen fontos írásra hívom fel az olvasóközönség figyelmét, de azokét is, akik felelősek a debreceni kiadó létrejöttének elmaradásáért. Az egyik legfontosabb közlemény az évkönyvben Gazdag István Debrecen történeti kronológiájának első része. Rendkívüli alaposságról és pontosságról tanúskodik ez a fejezet és sejteti, hogy alapvető forrásmunkáról van szó, amely méltán csatlakozik majd a nagyszabású Debrecen-történethez Tudomásom szerint az ötvenes évek végén létrejött gyöngécske első próbálkozás után ez az első tudományos kísérlet arra, hogy Debrecen részletes történeti kronológiája megszülessen. Nemcsak a kutatók számára fontos ez, hanem minden városi polgár számára, aki érzi és éli a városhoz kötődést. (Legalább ilyen fontos Bényei Miklós Hajdú-Bihar megye helytörténeti irodalmát összegyűjtő munkája, ezt a sorozatot azonban a megyei könyvtár évről évre füzet alakban is közreadja.) A tanulmányok közül érdeklődési körömhöz legközelebb Filep Tibor, Bakó Endre és Bényei Miklós tanulmánya áll. Filep Tibor Jókai Mór írói útjának vázlatos rajzában arra keres választ, forradalmár volt-e Jókai 1848 márciusában és köpönyegforgató, áruló lett-e 1849 áprilisára, amikor elkötelezte magát a békepárt politikája mellett. A tanulmány legnagyobb értéke, hogy figyelmeztet : mindenfajta elhamarkodott általánosítás torzít, így Andics Erzsébet és Spira György ötvenes évekbeli Jókai-értékelése is. Izgalmas, fontos írás. Bakó Endre a debreceni Tisza István Tudományos Társaság történetét dolgozta fel. Írásának értékét saját summázata is igazolja: a társaság „a Budapesten kívüli magyar tudományos egyesületek közül a legvirágzóbb, a legtekintélyesebb volt. Kora társadalmi-ideológiai kereteit meghaladni nem volt képes... az adott viszonyok között szelleme tisztességesnek mondható, eredményei vitathatatlanok.” Bakó a marxista történetszemléletet és a pozitivista feltárási módszert egyesítve dolgozta fel a társaság történetét, bizonyítva, hogy annak munkája a magyar tudomány egésze szempontjából is nagy jelentőségű. Bényei Miklós folytatja a felszabadult Debrecen sajtójának tartalmi ismeretetését. Az újságíró talán lehet anynyira elfogult, hogy kimondja: rendkívüli jelentősége van a történelmi források között a sajtónak, s ezt a jelentőségét ma már a tudományos kutatás méltányolja. Ez a tanulmány a felszabadulást követő időszak lapjainak bemutatásával a korszak politikai küzdelmeire is rávilágít. Bizonyára szakmai igazságtalanság, hogy nem tudok részletesen foglalkozni Tímár Lajos kitűnő tanulmányával, amely a két világháború közötti debreceni értelmiség összetételét, helyzetét elemzi. Ugyancsak megérdemelné a bővebb méltánylást Varga J. János írása a Tiszántúl török uralom alóli felszabadításáról. Nagybákai Antalnak, a Vörös Hadsereg útja 39. szám alatti Rickl-ház történetét feldolgozó írása bizonyára a lokálpatrióták szívét is megdobogtatja. A hortobágyi viták alapszempontjait segít tisztázni Béres András írása a Hortobágyi Állami Gazdaság kialakulásáról és előzményeiről. Mervó Zoltánná közli még a debreceni munkaerő-gazdálkodás iratait az 1947—1951-es időkből, Varga Antal Balmazújváros kamarai összeírását 1794-ből és 1797-ből, Gazdag István a Földművelésügyi Minisztérium nagyváradi kirendeltségének 1914. évi jelentését Bihar vármegye mezőgazdaságáról. Hadd tegyen még a recenzens egy szubjektív megjegyzést, úgyis annyit tett már, hogy ez is elnézhető neki. Tapasztalataink szerint abban a szellemi légkörben, amelyben kiadó nem segíti megbízásaival, anyagi és erkölcsi ösztönzésével az önálló tudományos és irodalmi művek megszületését, rendkívüli szerepe van az évkönyveknek. Ezekben csapódik le ugyanis a tájon felgyűlt szellemi energia jelentős része. Nem véletlen, hogy Debrecenben a levéltár, a múzeum, különböző egyetemi intézetek s más szervek is roppant nagy anyagi terhek mellett is sorozatban kiadják évkönyveiket. Felbecsülhetetlen értékű munka gyűlt össze ezekben. Ha lenne élelmes bibliográfus, szép feladata lenne az évkönyvek tartalmi, annotált feltárása. Legfontosabb azonban a levéltári évkönyv bizonyítékai alapján is az önálló könyvkiadó megteremtése lenne. Tudjuk, hogy ez nem a megyei szerveken múlik. Mégis, talán érdemes lenne koncentrálni a meglevő szellemi energiát és jószándékot, hogy az alkotó tevékenység kiteljesedhessék. Az alapok stabilak. Vajon mikor épül rájuk a szellemi létezés tartalmas épülete? Bényei József Félig emberfétig ló Azaz kentaur. A Szépirodalmi Könyvkiadó első alkalommal közreadott évkönyvének ezt a nevet adományozta. (Ilyen címen könyvsorozatot is kiad, s mi nem tudjuk eldönteni, a könyvsorozat vette-e át az évkönyv címét, vagy az évkönyv a könyvsorozatét?) A kiadó azonos című sorozatának koncepciója világos. 1986-ban például tervezik közreadni e sorozatban Grandpierre Lajos bűnügyi történetét, Gulácsy Irén egykori sikerkönyvét, a Nagy Lajos királyt, Hatvany Lili (egykori bárónő), Ételművészet , életművészet című bizonyára ma is aktuális munkáját, Kittenberger Kálmán afrikai vadásznaplóját, Tempefei (a hatvanasok talán még ismerik e nevet) történelmi regényét. Ez világos: egykori sikeres szerzők művei, vagy sikeres könyvek gyűlnek össze a sorozatban, azaz a könnyebb, szórakoztató, olvasmányos irodalom. A sorozat ettől még igen jó is lehet. Nekem viszont az évkönyv kevésbé tetszik. Az alapötlet nagyszerű. Legyen egy komoly kiadónak évkönyve, amelyben népszerű formában, olvasmányosan tájékoztatja az olvasóközönséget terveiről, céljairól. A módszer sokféle lehet, nem hiszem azonban, hogy a mostani lenne az igazi. Túl sok a könnyed, semmitmondó rejtvény, kvíz, az irodalomban kevésbé jártasok számára érdektelen, az irodalom barátai számára viszont túlságosan is könynyed, túlzottan is reklámízű játékelem. Maradéktalanul tetszenek az idézetek. Mind a prózai, mind a verses anyag érdekes, vonzó, serkent a művek elolvasására. Kérdés azonban, hogy milyen határig vesz részt az olvasó az elmebajnokságban, a fejtörő kibogozásában, ha nincs érdekeltté téve legalább egy nyerhető könyv erejéig, hanem a megfejtéseket a kötet végén olvashatja. Külön problémát jelent a kötet nyomdatechnikája. Azt hiszem, fotókat csak olyan kiadványban szabad közölni, ahol azok teljes értékűen jelenhetnek meg. De például a 115. oldal, vagy a 119. oldal színházi fotói megkérdőjelezik közlésük érvényességét. Meglepő, hogy néhol a grafikák is szinte a felismerhetetlenségig rosszak (pl. 118. oldal, 2. oldal). Mindezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: Sikerült-e a kiadónak megvalósítani azt a szándékát, hogy az évkönyv legyen „félig komoly, félig játékos, félig irodalom, félig ismeretterjesztés, félig antológia, félig kvíz, illetve keresztrejtvény-könyv?”. Azt hiszem a szándék megvalósítása nem teljesen sikerült, s a szándékot is kissé komolytalannak tartom. A Szépirodalmi Kiadó eddigi tevékenysége lényegesen magasabb értékrendszerről, igényességről tanúskodik. Nem biztos, hogy a divat kedvéért akár egy évkönyv erejéig is érdemes ekkora engedményeket tenni. (B. J.) BENKŐ ATTILA: ÁLMATLANUL Benkő Attila harmadik verseskötetének ironikus hangvétele már előző könyvében — Péntek után csütörtök — megmutatkozott, mintegy előrevetítve mai, jóval fanyarabb stílusát. Napjaink vékonyka verseskönyveihez szoktatott szemünk-kezünk számára meglehetősen terjedelmesnek érezzük ezt a több mint másfélszáz költeményt. Benkőtől távol áll, hogy váteszi érzülettel holmi transzcendens látomásokat jelenítsen meg verseiben, alkata sem predesztinálja erre. Költészete a hétköznapok lírájában bontakozik ki (Gyermek a hivatalban; Menza) különösen az első ciklus versein érződik ez. A sorok között felcsillanó humor azonban nem felhőtlen optimizmusból fakad; inkább keserű, már-már kiábrándult, elidegenedett — de nem beletörődő — férfi szól hozzánk, miattunk álmatlanul. Végigolvasva a hat ciklus darabjait, elmondható, hogy kevés olyan letisztult, sikerült vers van a kötetben, mint a nyitóvers, a Téli csillag. Benkő versépítésére leginkább a félmondatos, kihagyásos szerkesztés a jellemző (Manzárd), nyelvi-stilisztikai megoldásai a sorok között olyan kohéziót teremtenek, mely sehol nem engedi szétesni a verset. Természetesen ettől eltérő módon is ír Benkő, s olyan, a kötet átlagából kiemelkedő költemények születnek, mint a Búcsú-rapszódia vagy a címadó Álmatlanul. Benkő Attila az átlagpolgárrá csöndesedés életérzését fogalmazza meg, nem beletörődve, de fájdalmasan pörlekedve-belátva, hogy „vakondtúrásra állni” nem ugyanaz, mint amire az ember ifjan készül, vagyis hogy felmászik az égigérő fa csúcsára. „Most kéne hinni valamiben, megszületni gyűrött arccal recsegő ágyon, részegen” — vallja a már említett Búcsú-rapszódia befejező soraiban. Jól sikerült versek még a Szökevény címere, az Isme- rösök és az Átváltozás, valamint az utolsó ciklus több költeménye. A kötet versein többnyire a „nem volna jó akkori szemmel nézni mai, penészes ábrá-■ zatunkat”-hangulat uralkodik, vagy egy helyzet leírását kapjuk (A Vidám Park ősszel; Furcsa beszéd a periférián), s van úgy, hogy a vers nem több szellemes megoldásnál (Messzelátó). Persze elképzelhető, hogy igaza van Benkő Attilának, amikor nem veszi véresen komolyan a világot és benne önmagát — a figyel-mes szemlélő azonban úgy látja, a clown arcán könynyek csíkozzák a festéket. (Szépirodalmi.) Nyirán Ferenc BARI KÁROLY: Azonosítás* Mozdulatlanul vártam évekig, vártam valami üzenetet, valami jeladást, hattyúsziszegést, fűszál-villanást, megfagyott vízesés kontyába tűzött homályt, valamit, valami hírt, hogy élek, hogy lélegzetem ábráit még nem vntette magához a televésett ég és a krétalábú hold nyomait még én figyelem a kongó boltívek alól, ahogy távolodnak és halványulnak, már nem várok semmit, hosszúszőrű zúzmarával mintha kecskegödölyék bőreivel, körülvette kezeit a tél, a megvakult idő áldását kicsalta, ki vagyok fosztva, hópelyhek lobbannak, hétágú menóra arcomon minden ránc, homlokomat ölelő hajszálaim fekete imaszíjak. * Bari Károlynak A varázsló sétálni indul címen a téli könyvvásárra jelent meg válogatott és új verseinek gyűjteménye. Ebből közöljük e verset. Debreceni írók új könyvei Nyilvánosságra hozták a Szépirodalmi Könyvkiadó 1986-ban megjelenő könyveinek jegyzékét, örömmel tapasztaltuk, hogy jövőre ennél a kiadónál is több debreceni író jelentkezik új munkájával. Várhatóan két tanulmánykötet is megjelenik a debreceni műhelyből. Fülöp László Közelítések Krúdy Gyulához címen adja ki új tanulmánykötetét. Görömbei András pedig A cselekvő irodalom címen gyűjtötte össze irodalmi tanulmányainak egy részét. Új regénnyel, bűnügyi történettel jelentkezik Grandpierre Lajos: Az eltűnt kézirat című regénye a Kentaur könyvek sorozatában jelenik meg. Minden bizonnyal irodalmi csemegének számít majd Juhász Géza levelesládája. A XX. századi Debrecen szellemi életének egyik irányítója, alakítója hallatlanul széles körű kapcsolatokkal rendelkezett, s erről igen gazdag levelezése tanúskodik. A gyűjtemény nemcsak Debrecen művelődéstörténeti hátterét rajzolja meg tisztábban, hanem adalékokkal szolgál az egyetemes magyar irodalom történetéhez is. Új — immár harmadik — kiadásban jelenteti meg a kiadó Nagy Imre, a sárrétudvari tragikus sorsú parasztköltő Tücsök a máglyán című gyűjteményes verseskötetét. Bibliográfia Kiss Tamásról Tartalmas esztendeje 1985 Kiss Tamásnak. Csokonai-regénye néhány hónapja jelent meg a debreceni városi tanács kiadásában, tanulmánykötete néhány hete került a könyvpiacra a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában, s most íme a Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtára a Tiszántúli Személyi Bibiliográfiák sorozatában elkészítette az író életművének bibliográfiáját. Julow Judit munkája gazdag és minden bizonnyal a pontos rendszerezésből eredően is hibátlan. Nem rajta múlott, hogy az önálló művek utolsó két darabja, amelyet ő még sajtó alatti alkotásként jelez, közben megjelent, sőt ahogy értesültünk róla, az egyik lényegében már el is fogyott. Ez a mi könyvkiadási ritmusunk bírálatához szolgálna újabb adalékul, ha igazságosnak tartanánk, hogy egy könyvtárat marasztaljunk el akkor, amikor az egész magyar könyvkiadás időzavarral küszködik. Maradjunk hát a lényegnél. Kiss Tamás munkásságához igazi kalauz ez a kiadvány. Hiszen versesköteteit, tanulmányait, újabb alkotásait ismerjük. Legfeljebb hallottunk azonban a Debrecenben kiadott krónikáiról, a nagyváradi egyháztörténeti tanulmányairól. A folyóiratokban, hírlapokban antológiákban megjelent versek jegyzéke arról is tanúskodik, hogy a későbbi gyűjteményes kiadásba beilleszthető még néhány, az edddigi kötetek elől rejtőzködő vers. Újraolvasásra, esetleg összegyűjtésre biztatnak azok az adalékok is, amelyek Kiss Tamás könyvismertetéseit, kritikáit, műfordításait gyűjtik egybe. Egészében véve rendkívül gazdag, az erkölcsi és esztétikai értékrend melletti állandó kiállásról tanúskodó életmű bontakozik ki a bibliográfiából. Izgalmas olvasmány például számba venni, hogy kikről s mikor írt Kiss Tamás kritikát, recenciót, ízlésvilágának stabilitása, gongondolkodásának értékcentrikus jellege szinte az egyes művek ismerete nélkül is kiolvasható az életműve összefoglaló füzetből. (Tudunk azért egy olyan Takáts Gyula versről, amelyet Kiss Tamásnak ajánlott s a bibliográfiáfiában nem szerepel. A Vulkánok és fügefák című kötetben olvasható.) Külön öröm számunkra, hogy a bibliográfia tanulsága szerint Kiss Tamás az ötvenes évek közepétől kezdve rendszeres és állandó munkatársa volt lapunknak, a Hajdú-bihari Naplónak. Több írása szám szerint is csak az Alföldben jelent meg, mint nálunk. Úgy hisszük ma is, lapunk értékét növelte, hogy gyakran helyt adott írásainak, olykor még versek esetében is első közlésként. A recenzens bizonytalan: az írót dicsérje? A bibliográfia összeállítját? Az egyetemi könyvtárat? Megelégszik azonban annyival, hogy örömét fejezze ki: akadnak műhelyek, amelyek felvállalják Debrecen szellemi jelenének értékeit. Ezt köszönjük minden érintettnek, s reménykedünk a vállalás folytatásában. (if) KAJDO-BIHARI NAPLÓ -»8SDELEMBER 0. 0-0