Hajdú-Bihari Napló, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-29 / 305. szám
M Új államtanács Kubában Havanna, 1986. december 28. (MTI) — A kubai nemzetgyűlés szombaton ismét Fidel Castrót választotta meg az államtanács elnökévé, és megerősítette az államtanács első elnökhelyettesi tisztségében Raúl Castrót. Az új összetételű nemzetgyűlés, amelynek tagjait novemberben választották meg ötéves időszakra, szombaton tartotta első ülését. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt főtitkára betölti egyben a miniszterelnöki tisztet is. A legfelsőbb kubai törvényhozó szerv titkos és közvetlen szavazás útján az államtanács alelnökévé választotta Carlos Rafael Rodriguezt, Juan Almeidát, Osmany Cienfuegost, Pedro Mirez Prietót és José Ramón Machado Venturát, a Kubai KP KB PB tagjait. Utóbbi három politikus első alkalommal tölti be ezt a tisztséget. Guillermo Garcia korábbi közlekedési, és Ramiro Valdés volt belügyminisztert, az államtanács eddigi alelnökeit szintén a testület tagjaivá választották. Ugyanakkor Bias Roca eddigi elnökhelyettes, a párt veterán tagja, nem tagja már az új összetételű államtanácsnak. A nemzetgyűlés szavazott az államtanács titkárának és 23 további tagjának személyéről is, összesen tizenegyen először vesznek részt az államfői testület munkájában. Francia sztrájkhelyzet Párizs, 1986. december 28. (MTI) — A kilenc napja tartó francia vasutassztrájk most már ugyanúgy a közszolgálat 1968 óta legnagyobb sztrájkakciójává nőtt, mint a diákmozgalom volt december elején. Jacques Chirac miniszterelnök lemondott év végi párnapos szabadságáról, hogy Párizsban kísérje figyelemmel a fejleményeket. Első helyettese, Edouard Balladur gazdasági, pénzügyi és a magánkézbe adási ügyek államminisztere megrövidítette marokkói szabadságát ugyanezen okból. Ez a két fejlemény jelzi, hogy a kormány aggódik a vasutassztrájk élesedése miatt. Egyrészt attól tart, hogy ha újabb erőpróbára kerül sor, ugyanolyan megalázó vereség fenyegeti, mint a diákoktól, másrészt attól, hogy ha enged és a vasutasok jövő évi béremelése áttöri az általa megszabott határt, a vasutasokat követik más közalkalmazott kategóriák és összeomlik egész inflációellenes stratégiája. Vasárnap országos átlagban továbbra is csak a vonatok negyede közlekedett, de ez az átlag egész térségek teljes vonatnélküliségét takarja. A szakszervezetek szintén nyugtalanok, mert attól tartanak, hogy a mozdonyvezetők által alulról elindított sztrájkakció teljesen kicsúszik ellenőrzésük alól és alkalmi szélsőséges sztrájkbizottságok hatása alá kerül. A mozdonyvezetők már megalakították a diákok mintájára országos egyeztető bizottságukat a meglévő szakszervezeti keretek figyelmen kívül hagyásával. A legtöbb szakszervezeti központ ezért most igyekszik szélesebb dimenziót adni a mozgalomnak: csatlakozásra szólították fel a többi vasutas kategóriát, másrészt hétfőre és keddre tüntetésekre hívták fel a dolgozókat. Ezzel akarják mielőbb meghátrálásra késztetni a kivárásra játszó vasúti igazgatóságot, amelytől követelik, hogy haladéktalanul és feltételek nélkül kezdjen tárgyalásokat mind a három követelésről: a jövő évi béremelésről, a munkakörülmények, javításáról és az új bértáblázat visszavonásáról. Az igazgatóság keddre javasolt tárgyalásokat , de csak a munkakörülményekről. A kormány látja, hogy nemcsak a vasút megbénulása fenyegeti. Hétfőn újból sztrájkba léphetnek a párizsi metróvezetők, ha nem kapnak kielégítő bérajánlatot. A nagy tengeri kikötők pedig továbbra sem fogadnak hajókat, mert a CGT tengerészei immár a tisztek támogatásával folytatják a sztrájkot. Tőkés világ -1986 A „remények és csalódások esztendejeként” írhatják be 1986-ot a világgazdaság évkönyveibe. Az óév elején szokás szerint megfogalmazódtak a vágyak arról, hogy a tőkés világban felpezsdül majd a gazdasági vérkeringés, kiszélesednek az értékesítési lehetőségek és új piacok nyílnak az adósságválságból kilábaló országokban. E várakozások azonban jórészt nem teljesültek, így az idén már csínján bánnak a kormányzatok a tervekkel az 1986. évi tapasztalatokból okulva. Nem a túlzott optimizmus miatt fogalmaztak meg nagyratörő célokat a fejlett tőkés országokban egy évvel ezelőtt. Minden reményre feljogosított a dollár folyamatos értékvesztése, az olcsóbb olaj, kedvező kilátásokat sejtetett a hitelkamatok némi süllyedése. A vezető tőkés országok gazdaságának szekere mégsem kapcsolt gyorsabb tempóra, mert a fizetési, a kereskedelmi, meg a költségvetési mérlegek egyensúlyhiánya gátolta az országok „növekedésre orientált, szorosabb, együttműködését”. Az idén 2,75 százalékos volt a fejlődés a tőkés világ vezető országaiban és ennyit jósolnak a nemzetközi szervezetek a jövőre is. Túlságosan lassú ez a tempó ahhoz, hogy érezhetően mérséklődjék a munkanélküliség. Az Egyesült Államokban szakadtak el a leginkább egymástól a vágyak és a valóság: a Fehér Ház növekedési jóslatában 4 százalék szerepelt, az idén viszont a nemzeti termék várhatóan 2 százalékkal bővül. Kifulladt a fellendülés a második és a harmadik legerősebb országban is: Japánban az 1974—75. évi recessziót emlegetik a mostani 2,5 százalékos növekedés és a harminc éve nem tapasztalt munkanélküliségi rekord kapcsán; az NSZK-ban idén mindössze 2,5 százalékos volt a növekedés és ennyi várható jövőre is. Nem adott lökést, sőt inkább fékezte a konjunktúrát a világkereskedelem, amely az 1985. évi 5 százalék után csak 4 százalékkal bővül ez évben. Fokozódó rivalizálás, megtorlásokkal való fenyegetés — ez jellemezte a számítógép-alkatrészek eladása ügyében Japán és az Egyesült Államok vitáját, vagy az USA és a közös piac összecsapását a gabonapiacok, a mezőgazdasági piacok megszerzéséért. Legalább kétszer annyi árunak kellene cserélődnie a nemzetközi áruforgalomban ahhoz, hogy bekövetkezzék az érezhető fellendülés — erre az éleződő kereskedelmi viták láttán egyetlen szakértő sem számít. Jövőre kezdetét veheti ugyan az újabb világkereskedelmi tárgyalási forduló. A szolgáltatások, az agrártermények forgalmát gátló akadályok leépítéséről tárgyalnak majd. Eredmény ezektől azonban a legvérmesebb remények szerint is majd csak évek múltán várható. A gazdasági tervezők fantáziáját már évek óta gúzsba köti az, hogy nem tudnak mit kezdeni a 170 milliárd dolláros amerikai kereskedelmi deficittel. A kongresszusban Reagan elnök demokrata párti ellenlábasai nyertek tért az idén, így az elnök egyre kevésbé képes ellenállni a kereskedelmi védelmet és retorziókat követelő erőkkel szemben. A harc legnagyobb vesztesei a fejlődő világ országai, számukra ugyanis létkérdés, hogy fejlődésük meghaladja a legkevesebb 3 százalékot. A piacok nem nyíltak, meg előttük az idén sem, termékeik nem váltak keresettebbekké, így az idén — és várhatóan jövőre is— a fejlődés a „harmadik világban” elmarad a minimálisnak tartott ütem mögött. Három százalék alatt egészében romlik a fejlődő világban az életszínvonal és automatikusan is növekednek a 1000 milliárd dolláros határt súroló összadósság terhei. A világ országai eddig nem találták meg a bölcsek kövét, csak a megszokott gyógymóddal kezelték a tartozásokat. Ezekkel ugyan a válságokon átmenetileg átjuttatták a „betegeket”, de tartós jobbulást nem garantáltak számukra. A kormányok és a pénzügyi intézmények öszszefogásával mintegy 20 milliárdos pótlólagos tőkéhez juthatnak a leginkább rászorulók, de a romló tendenciát ezzel sem lehet megállítani. A fejlődő országok látva a módszerek kilátástalanságát, egyre inkább megbarátkoznak a radikális megoldások gondolatával. Az egyik listavezető, a 107 milliárd dolláros adóssággal tartozó Brazília felvetette, hogy moratóriumot rendel el, a Fülöp-szigetek, Nigéria és Zaire pedig azt tudatta hitelezőivel, hogy csak később és új feltételekkel hajlandó eleget tenni a törlesztéseknek. Nem sok sikerrel kecsegtetnek ezek az egyoldalú kezdeményezések, minthogy nem hoz közelebb a világgazdaság „globális” problémáinak megoldásához az sem, ha magára hagyják a konjunktúrát, az áru és a pénzpiacok automatikus változásától remélik a dolgok jobbra fordulását. A vezető tőkés országok ugyan még tavaly elhatározták, hogy egyeztetik pénzpolitikájukat a kamatok, az árfolyamok mozgását azonban 1986-ban sem a világgazdaság résztvevőinek közös érdeke, tudatos döntése határozta meg. Pénzügyi szakértők szerint a növekedésre irányuló politika napjainkban a kamatok egyeztetett mérséklését feltételezné, de erre senki sem lát reményt. Hónapok óta tart a vita az Egyesült Államok, Japán és az NSZK között, ki tegye meg a kezdő lépést az „összehangolt akció” során, de valamennyien tartanak az infláció nekilendülésétől és a másik féltől várják a kezdeményezést Marton János Jifíí HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1986. DECEMBER 19. ~1 „A nemzetiségi folyamatok nem problémamentesek” Pravda-cikk a nacionalizmusról A nemzetiségi viszonyok javításában nagy szerepe van a vezetők helyes kiválasztásának — írta vasárnap a nacionalizmus és az internacionalizmus kérdéseivel foglalkozó vezércikkében a moszkvai Pravda. Rámutatott, hogy a párt az össz-szövetségi állam érdekeiből indul ki, amikor a vezetők kiválasztásáról, értékeléséről, elhelyezéséről, áthelyezéséről, neveléséről és oktatásáról dönt. ..Ezeknek az érdekeknek szem elől tévesztése, a helyi, nemzetiségi érdekek előtérbe tolása azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a protekciózás és a sógor-komaság útjára tévednek a dolgok.” A nemzetiségi viszonyok terén a kommunista párt által elért átalakulásokat a Pravda „a szocializmus egyetemes civilizációt gazdagító vívmányának minősítette. A szovjet nép minőségileg új társadalmi és nemzetközi egységként lép fel, s ezt az egységet a gazdasági érdekek, az ideológiai és a politikai célok kovácsolják egybe — hangoztatja. Az eredmények ugyanakkor nem jelentik azt,, hogy a nemzetiségi folyamatok problémamentesek. „Most különösen fontos azzal törődni, hogy valamennyi köztársaság hozzájárulása a társadalmi-gazdasági haladás gyorsításához, az egységes nemzetgazdasághoz megfeleljen a köztársaság megnövekedett gazdasági és szellemi lehetőségeinek. Határozottan meg kell akadályozni, hogy a helyi érdekeket az országos érdekek elé sorolják, akár az országos források felhasználásáról, akár az eredmények felkerekítéséről, a tervek és kötelezettségek teljesítéséről szóló jelentések elferdítéséről legyen szó” — írja. „A gyakorlat bebizonyította: alapvetően fontos, hogy a vezetőségbe valamennyi nép és nemzetiség képviselőjét bevonják, hogy az egyes területek között állandó legyen a vezetők cseréje, hogy tapasztalt dolgozók váltsák egymást a köztársaságok és a központ, a járások és a városok között, mert ebben rejlik a tapasztalatok gyors átadásának, a vezetői színvonal növelésének kulcsa” — mutat rá a Pravda. „A népek és nemzetiségek gazdasági és társadalmi haladása nemzeti öntudatuk növekedéséhez vezetett. A sikerek fölötti büszkeségnek nincs köze azonban a nemzeti kérdéshez és elbizakodottsághoz, mert mondjuk meg nyíltan: ezek a jelenségek még korántsem szűntek meg” — mutatott rá a Pravda, majd hangsúlyozta, hogy nem csak a múlt maradványairól van szó. E jelenségek táptalajául szolgálhat az önelégültség, a „mindent szabad” hite, a valóság megszépítésére való törekvések, és az, hogy az adott nemzetnek a közös sikerekhez való hozzájárulását felnagyítják, és más nemzetek dolgainak segítségét lekicsinylik vagy elfelejtik. Az SZKP KB lapja állandó feladatnak nevezte a nacionalista és soviniszta jelenségek elleni harcot, a szovjet embereknek az ország más népei és nemzetiségei iránti megbecsülés és barátság, valamint a szovjet szülőhaza iránti szeretet szellemében történő nevelését. Ez a párt és az ifjúsági szervezet, a tanácsok és a szakszervezetek feladata — mutatott rá a lap anélkül, hogy konkrétan utalt volna az elmúlt hetekben Kazahsztánban lezajlott nacionalista jellegű tüntetésekre. Új irányítási formában 1987. január elsejétől a va megválasztotta az ötfős Hajdúszoboszlói Elektromos vezetőséget és a kéttagú el- Karbantartó Kisvállalatellenőrző bizottságot. A korább irányító szerve a közröbbi igazgatót, Bodnár Lászgyűlés lesz. December 22-én , összehívták az alakuló köz újabb öt évre megelésigyűlést, amelyen a kollektív tették funkciójában. JÓ ÉV, ROSSZ ÉV? Jó vagy rossz év volt az idei? Nézőpont kérdése. Ronald Reagan amerikai elnök mindenesetre igen optimistán, „nagyon jó esztendőnek” nevezte. Mások talán nem teljesen így látják, esetleg árnyaltabban fogalmaznak, Reagan azonban nem bajlódott a kételkedésre késztető részletekkel. Igyekezett csupán azokra a tényekre szorítkozni, amelyek szerinte büszkeségre, megelégedésre adnak okot az amerikai kormányzatnak. A világ közvéleménye az 1985-ös genfi csúcsértekezlet és a sorozatos szovjet javaslatok alapján sokkal többet remélt az óesztendőtől, mint amiről a Fehér Ház most beszámolhatott. A reykjavíki Gorbacsov—Reagan tárgyalásokon „világossá vált, hogy a leszerelés kérdésében elfoglalt álláspontjaink közötti eltérés csökkent” — mondta szokásos év végi rádióbeszédében az amerikai elnök. Arról azonban nem szólt, hogy Washington hibájából mekkora lehetőség maradt kihasználatlanul, s hogy ma is érvényes a szovjet ajánlat, amelynek célja a nukleáris fegyverek teljes felszámolása a 2000. év kezdetéig. Az elnök kincstári optimizmussal arról beszélt, hogy 1987- ben mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió előtt kedvező kilátások nyílnak a haladásra az alapvető problémák megoldása felé. Csak azt felejtette el megemlíteni, kinek mit kell ahhoz tennie, hogy a derűlátást ne kövesse ismét pesszimizmus, mint például idén ősszel az izlandi fővárosban. Elsősorban amerikai belpolitikai és gazdasági kérdéseket vizsgálva Reagan eredményként könyvelte el a gazdaság lassú, de egyenletes növekedését, az adóreformot, a kábítószer-kereskedelem és általában a szervezett bűnözés ellen hozott intézkedéseket. Viszont nem sok szót vesztegetett az „Irangate” botránysorozatra, amelyet pedig megfigyelők a Nixon lemondásához vezető Watergate óta a legkomolyabb amerikai politikai válságnak tartanak. Ráadásul fennáll annak a veszélye is, hogy a demokrata többségű törvényhozás és a megtépázott tekintélyű Fehér Ház viszálya cselekvésképtelenné teszi az elnököt a legfontosabb kérdésekben, így a fegyverzetkorlátozási tárgyalások ügyében is. Ez a lehetőség komoly aggodalmat kelt világszerte, s a legrosszabb változatként szerepel a lehetséges fejlemények sorában. Jó vagy rossz év volt 1986? A választ mindenki megadhatja saját maga számára. Most már az a fontos, milyen lesz 1987. Szeretnénk osztani Reagan véleményét a lehetőségekről, de éppen ő volt az, aki az idén elsétált a legkedvezőbb alkalmak mellett is. Sajnos nincs rá garancia, hogy jövőre másként történik majd. Horváth Gábor Az USA megsérti a SALT-I. szerződést Washington, 1986. december 28. (MTI). — Az Egyesült Államok megsérti a rakétaelhárító rendszerekről kötött SALT—I. szerződést új távolfelderítő radarok építésével. Erre a következtetésre jutott egy szakértői bizottság, amelyet Brent Scowcroft tábornok, Ford elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója vezetett. A washingtoni kormány azonban nem fogadta el a véleményt és folytatja az új radarok építését. Mint a The New York Times vasárnap megírta, az Egyesült Államok már a közeli jövőben üzembe helyez egy új nagy teljesítményű távolfelderítő radart a Grönlandon lévő thulei támaszponton és a tervek szerint hasonló rendszert épít ki Nagy-Britanniában, Flyingdales közelében. Mindkét helyen már korábban is működött távolfelderítő radar, az új rendszer azonban nem a meglévő korszerűsítése — amelyet a SALT—I. szerződés elvben lehetővé tesz —, hanem teljesen új radarok kialakítása. A szerződés értelmében ilyen berendezést mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok csak az ország határkörzeteiben építhet, illetve csak olyan esetben hozhat létre újonnan, ha az a mesterséges holdak útjának követésére szolgál. A Szovjetunió Krasznojarszk közelében épülő új radarja, amelyet Washington a SALT II. szerződés előírásai megszegésének minősít, hivatalos közlés szerint ezt az utóbbi célt szolgálja csupán és nem feladata az esetleges rakétaelhárítás irányítása. A szakértők szerint az új amerikai radarok építésével a szerződés több pontját is megsértik, mert azok az ország területén kívül épülnek és kifejezetten a rakétafelderítés céljait szolgálják. A grönlandi óriásradart rövidesen már működésbe is helyezik, az új radar építése Nagy-Britanniában még nem kezdődött meg, de Washingtonban már döntés született erről. Tizennégy órás ütközet Az iraki fél szerint több mint kilencvenezer iráni katona esett el vagy sebesült meg szerda és péntek között a Bászra környéki harcokban. Az iraki hadsereg hetedik hadteste ellen vonuló iráni csapatok mintegy 32 000 katonája vesztette életét — állította a hét végén egy bagdadi katonai közlemény. Az iraki harmadik hadtest — annak parancsnoka, Talia Halil ad-Duri vezérőrnagy szerint — hozzávetőlegesen 60 ezer ellenséges katonát tett harcképtelenné szerdán és csütörtökön a Bászrától keletre lezajlott 14 órás ütközetben. Az iraki kormány szerint Teherán „a legnagyobb katonai kudarcát szenvedte most el” a hat éve tartó háborúban. Teherán szerint az irakiak vegyi fegyvert is bevetettek a hét közepén vívott csatákban. Három kisgyermek füstmérgezéses halála Vasárnap délután Kábán három kisgyermek füstmérgezés következtében életét vesztette. Török Sándor Kaba, Fürdő utca 6. szám alatti családi házában eddig ismeretlen okokból tűz keletkezett. A lakás egyik szobája teljesen kiégett és füstmérgezésben meghalt a bezárt lakásban egyedül hagyott Török Éva négy, Tö rök Sándor három, és Török Mónika két esztendőskisgyermek. A rendőrség és a tűzoltóság szakértők bevonásával vizsgálja a tűz, illetve a tragédia okát.