Hajdú-Bihari Napló, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-02 / 27. szám
XI. országos békekonferencia (Folytatás az 1. oldalról) a természetes, hogy a hazai békemozgalom keresi a kapcsolatot és a közös cselekvési területet minden olyan háborúellenes csoportosulással, amelyikkel valamilyen formában együtt tud működni az enyhülés és a leszerelés érdekében. De nemcsak a szervezett békemegmozdulások, kétoldalú, többoldalú tanácskozások segítik a Magyar Szocialista Munkáspárt és a kormány külkapcsolatainak építését,, hanem az állampolgárok egyéni és kisebb-nagyobb csoportokban kifejtett „békediplomáciája” is. Szólt arról is, hogy Magyarországon nemcsak a különböző foglalkozású, hanem az eltérő világnézetet valló emberek egyetértésére is számíthat a békemozgalom, így a magyar egyházak a nemzet és az emberiség sorsáért érzett felelősségtől vezérelve segítik békepolitikánkat. — E tanácskozásra készülődve — időnként kicsit meghatódva — olvastam azokat a leveleket, amelyeket az ország minden pontjáról küldtek ipari munkások, nyugdíjasok, tanyasi gyerekek az OBT felhívására. Nagy felelősségérzettel fejtették ki gondolataikat jelenünkről és a jövőnket fenyegető veszélyekről, s a béke ügyét egyikük sem választotta el a hazai feladatok megoldásától, sőt többen úgy vélik: itthoni dolgaink rendbetétele a legfontosabb kötelességünk. A szocialista országok békemozgalmait gyakran éri az a vád, hogy könnyű a dolguk, hiszen nem kell mást tenniük, mint támogatniuk kormányuk politikáját. Erre büszkék lehetünk, hiszen az egész emberiségért felelősséget érző békepolitikát kötelessége is támogatni minden józanul gondolkodó, jóérzésű embernek — hangsúlyozta befejezésül Csehák Judit. Az ülésen többen szóltak arról, hogy a nemzetközi kulturális kapcsolatok is hatékonyan szolgálhatják a béke ügyét. A kultúrának a nemzeteket egymáshoz közel hozó szerepére, a békés egymás mellett élés gyakorlatának erősítésére hívta fel a közvélemény figyelmét a budapesti kulturális fórum is. Az utóbbi két év szovjet békeoffenzívája tanúbizonyságul szolgál arra, hogy van esély a helsinki folyamat továbbvitelére — hangoztatták mások, utalva a sokszínű, mindinkább kiszélesedő nyugat-európai békemozgalmakra, s hozzátették: a kelet— nyugati együttműködés további szélesítésére van szükség a tartós béke érdekében. Miként Major László újságíró fogalmazott: az európai kontinens politikailag megosztott, ugyanakkor nélkülözhetetlen a különböző társadalmi berendezkedésű országok összefogása a nukleáris háború elhárításáért, mert az egész emberiséget fenyegető veszély oszthatatlan. A gazdaság és a béke öszszefüggéseit elemezve többen rámutattak: az egész világot sújtó megoldatlan gazdasági kérdések — köztük az eladósodás, a világkereskedelem stagnálása, a növekvő protekcionizmus — veszélyeztetik az államok közötti békés kapcsolatokat is. Különösen súlyos következményekkel jár a fegyverkezési verseny fokozódása. Ez egyrészt fenyegeti a normális politikai kontaktusok fenntartását, másrészt további terheket ró a gazdasági nehézségekkel küzdő országokra. Dobozi István, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője figyelmeztet arra, milyen nagy veszélyeket rejt magában egyes imperialista köröknek az a törekvése, hogy a fegyverkezési hajszát a szocialista országok gazdasági „kifárasztására” használják fel. A vitában számos értelmiségi — a szellemi munka, az alkotó művészetek különböző területein tevékenykedő aktivista — fejtette ki véleményét. Közöttük Kerényi József Ybl-díjas építész, aki rámutatott: az egyén azzal is hozzájárul a béke ügyéhez, ha a saját szakmájában tisztességgel végzi munkáját. A lelkiismeretes termelő, illetve alkotó munka hazánk nemzetközi elismerésének is záloga. Javasolta: a Mérnökök a békéért mozgalom kedvező tapasztalataira építve hozzanak létre a műszaki értelmiségieknek cselekvési teret kínáló békebizottságot. Cseres Tibor író, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, utalva a szövetség — mint mondotta — válságos helyzetére, rámutatott: a magyar írók legtöbbje magáénak vallja a békemozgalom szándékait, s részt kíván venni e törekvések megvalósításában. Többen hangsúlyozták a vitában, hogy a pedagógusok számára a békére nevelés aktív, felelős magatartást jelent — ennek fontosságát emelte ki Vastagh Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár is. Tóth Károly református püspök, a Keresztyén Békekonferencia elnöke a hívők természetes békeakaratáról beszélt. Mint elmondta, a kereszténység tanításaiban központi helyet foglal el a béke óhaja, s ennek szellemében a keresztények hitükből fakadó elkötelezettséggel munkálkodnak a béke ügyén. A békemozgalom és a hívő emberek közös céljait emelte ki Bíró Imre kanonok is. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség az Országos Béketanáccsal kialakított eredményes együttműködés folytatásaként továbbra is részt vállal az örvendetesen fejlődő ifjúsági békeközösségek tevékenységének támogatásában, orientálásában — hangoztatta felszólalásában Emőd Péter, a KISZ KB titkára. A KISZ támogatásával működő ifjúsági békecsoportok tevékenysége új lehetőséget kínál a fiatalok közösségiközéleti aktivitása számára, s ezzel hozzájárul a békemozgalom megújulásához is. Ugyanakkor a KISZ aktív részvételre törekszik a nemzetközi ifjúsági mozgalom fórumain, s az egységes magyar békemozgalom részeként önálló akciókkal is kapcsolódik hazánkban a közös munkához — mondotta. Beszámolt arról is, hogy az ifjúsági mozgalom az elkövetkező hónapokban a politikai munka olyan új formáit igyekszik meghonosítani, amelyek a társadalmunk előtt álló legfontosabb tennivalókra, gazdaságunk teljesítőképességének növelésére irányítják a fiatalok figyelmét, s egyben felkészítenek a társadalmi programunk megvalósításával együtt járó konfliktusok feloldására is. Balogh András, az OBT elnökhelyettese felszólalásában utalt arra, hogy Magyarországon nincsenek atomfegyverek. Javasolta, hogy hazánk őrizze meg ezt a státusát. Ugyanakkor — tette hozzá — világosan kell látni azt is, hogy ez nem jelent teljes garanciát a biztonságra. Olyan Európát, olyan világot kell megteremteni, amely mindenütt mentes az atomfegyverektől. Emlékeztetett az atomfegyvermentes övezetek létrehozásával kapcsolatos elképzelésekre, arra, hogy különböző konkrét tervek is születtek, például a balkáni, az északi övezetről. Indítványozta, hogy olyan atomfegyvermentes övezet tervének kimunkálásáról kezdjenek tanácskozást a szakértők Magyarországon, amely a közép-európai térségre kiterjedően hazánkat is magában foglalná. Javasolta továbbá, hogy a magyar békemozgalom álljon ki a katonai tömbök nélküli Európa gondolata mellett, összhangban a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének budapesti ülésén is megfogalmazott törekvéssel. Az, hogy a kontinensen a társadalmi-politikai különbségek nyilván még hosszú időn keresztül fennmaradnak, nem indokolja, hogy a katonai tömbök is létezzenek — mondotta. Végezetül felvetette, hogy a magyar békemozgalom az állami szervekkel együttműködve segítse elő olyan megállapodás létrejöttét bizonyos nyugat-európai államok és Magyarország között, amely megtiltaná a vegyi fegyverek gyártását és tárolását az illető országokban. Tanácskozás munkabizottságokban A délelőtti plenáris ülést követően a békekonferencia küldöttei nyolc munkabizottságban tanácskoztak. A szekciókban élénk vita, tartalmas eszmecsere folyt; összesen 154-en kaptak szót. A gazdaság, a béke és a nemzetközi együttműködés kérdéseivel foglalkozó munkabizottságban a világgazdaság globális problémáinak áttekintése mellett a felszólalók foglalkoztak az üzemekben folyó békemunkával is, s szót ejtettek arról: adottságaink jobb kihasználásával miként oldhatók meg a társadalmunk előtt álló tennivalók. A biztonság és a leszerelés időszerű kérdéseit elemző szekcióban hangsúlyozták, hogy nem kielégítő a közvélemény tájékoztatása a leszereléssel összefüggő problémákról Többen szóvá tették: nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy az emberek megismerjék és megértsék a szocialista országok békekezdeményezéseit. Különösen élénk vita bontakozott ki az ifjúsági szekcióban, ahol a résztvevők javasolták, hogy a békemozgalom aktivistái nyári táborokban folytassák az eszmecserét. Indítványozták egy nemzetközi vitatábor megszervezését is. A tudósok, az írók és a művészek munkacsoportjában a felszólalók felvetették: az Országos Béketanács fordítson nagyobb figyelmet a fiatal értelmiségiek kezdeményezéseire, s tegye rendszeressé a mostanihoz hasonló találkozókat. Az újságírók munkacsoportjában javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy az OBT foglaljon állást a világ válságkörzeteiben dolgozó kollégáik fokozott védelmével kapcsolatban. Indítványozták: az újságírók békeklubja teremtsen kapcsolatot más országok hasonló közösségeivel is. A fejlődés, béke, szolidaritás elnevezésű munkabizottságban a résztvevők javasolták a többi között, hogy a jövőben szervezzenek a fejlődés általános kérdéseit megvitató nyári egyetemeket. Egyebek mellett szó volt arról a tervezett kiadványról — ötletgyűjteményről —, amely módszertani segítséget nyújt a pedagógusoknak ahhoz, hogy az egyes tantárgyakon belül miként foglalkozzanak a békére neveléssel. Többen úgy vélekedtek, hogy a szabadidős tevékenységek szervezésébe a pedagógusokon kívül be kell vonni a népművelőket, s természetesen mindenekelőtt a szülőket. A békére nevelés alapvető feltétele — emelték ki a felszólalók — a megfelelő kontaktus a gyerekekkel. A békemozgalom időszerű kérdéseivel foglalkozó munkabizottságban kezdeményezték a jogászok a békéért mozgalom elindítását is. Valamennyi szekcióban részt vettek— a konferencia nyitottsága jegyében — az érdeklődők is, legtöbben az ifjúsági munkacsoport ülésén. A XI. országos békekonferencia este plenáris üléssel fejezte be munkáját. A tanácskozás tapasztalatait Barabás Miklós foglalta öszsze. A küldöttek állásfoglalást fogadtak el a békemozgalom szerepéről és további feladatairól. A békekonferencia Sztanyik B. László zárszavával ért véget. (MTI) A HÉTEN TÖRTÉNT SEMMI ÚJ? Nemcsak Hajdú-Biharban, de az egész országban, üzemekben, intézményekben, emberek ezrei vitatkoztak a múlt héten. Vitatkoztak a munkásgyűlések és összevont pártnapok előtt arról, hogy mit kérdezzenek az előadóktól. Vitatkoztak a munkásgyűlések után arról, hogy milyen volt a tájékoztatás, mennyire kaptak választ kérdéseikre, mit kell ezentúl jobban tenniük. Szűkebb pátriánkban is megfordultak országos politikai szervek vezetői, s a megyében élő és tevékenykedő kommunista vezetők is sok üzembe, intézménybe jutottak el. Közvetíteni a legfontosabb tennivalókat, őszintén beszámolni az ország helyzetéről, segítséget kérni az eddiginél jobb és több munkához. Egyik nagyüzemünk brigádvezetője fogalmazta meg — kissé sarkosan — véleményét néhány nappal az üzemében megtartott munkásgyűlés után. Semmi újat nem hallottunk, mondta, de az eddigi helyzet részletesebb elemzését megkaptuk. A szőkebb társaságban, ahol ez elhangzott, hamarosan vita keletkezett. Többen véleményüket úgy summázták: az a jó, ha semmi újat nem mondanak az előadók. Az újat ugyanis brigádvezető ismerősöm, de sokan mások is úgy értelmezik: valamiféle központi csodaszerre lenne szükség. A csodaszerre várás helyett egyszerűen dolgozni kell, dolgozni kellene. Talán emlékezhetnek néhányan arra, hogy néhány hónappal ezelőtt rövidke jegyzetet írtam jó tízesztendős tapasztalataimról. A megye különböző üzemeiben, intézményeiben elég gyakran megfordulok, s a találkozások alkalmával esetenként több tucat emberrel van lehetőségem beszélgetni, vitatkozni, eszmét cserélni többek között a gazdasági munka időszerű kérdéseiről. Amikor arra fordul a beszélgetés, hogy megvitassuk: tudnának-e az emberek többet dolgozni, mindig egy képzeletbeli játékot javaslok. Tételezzük fel, hogy minden tíz ember közül egyet véletlenszerűen kiválasztunk. Ezt az egy kollégát másutt elhelyezzük. A tulajdonképpeni feladat az, hogy a kilenc ember el tudná-e végezni tartósan a tíz ember korábbi munkáját, ha az illető bérét szétosztják kilencőjük között. Az elmúlt években sehol, egyetlenegy üzemben sem jelentkezett egyetlen dolgozó sem. Amikor újabb ember kivételét javaslom, a játékszabályok változatlanok. Maradnak nyolcan a korábbi tíz munkahelyen, el kell végezni az eltávozott két ember munkáját, de a két ember bérét a nyolc ember megkapja. Kilenc esztendeig ebben az esetben sem volt egyetlenegy olyan hajdú-bihari dolgozó sem, aki azt mondta volna: ezt nem lehet megcsinálni. A múlt esztendő végén Hajdúszoboszlón, a megyei KISZ-bizottság politikai képzési központjában voltam egy hasonló beszélgetésen, amelyen a Biogal Gyógyszergyár KISZ-esei vettek részt. Itt fordult elő első alkalommal, hogy a jelen levő mintegy negyven fiatal közül kettő azt mondta: nem biztos, hogy ez náluk megvalósítható, tartósan. A megye többi üzemeiben, intézményeiben két-három arányt tartottak és tartanak reálisnak. Azaz tíz ember közül hét is el tudná végezni a munkát. Természetesen a reális kép érdekében mindenütt azzal a feltétellel, hogy az emberek bérét az ottmaradók megkapják. Van tehát tartalék, mindenki tudna többet és jobban dolgozni. A pártnapok és munkásgyűlések végső summázata ugyanez. Természetes, hogy minden kérdésre nem kaptak, nem is kaphattak választ az érdeklődők. De az az összkép mindenütt kialakult: az eddiginél többet kell dolgozni, hiszen eddig jobban éltünk, mint ahogyan dolgoztunk. Ezentúl sokkal jobban kell dolgozni, ha ugyanígy szeretnénk élni. Hajdú István Akikkel találkoztunk „Nekem elég egyszer szólni" Bizony nehezen szánja rá magát az ember, hogy a fogorvoshoz menjen. Nemrég mégis könnyű szívvel léptem be Debrecenben a Béke úti rendelő ajtaján. Igaz, nem sajgótt a fogam, és nem is volt bedagadva a fél arcom. A váróban ujjakat tördelő tinédzserek, gyakran az órájukra pillantó középkorúak és egy — talán feszültségét csillapítandó — sokat fecsegő idősebb hölgy foglaltak helyet. — Dr. Csömör Benőt keresem — mondom a konzerváló feliratú szobából kilépő asszisztensnőnek, de válasz helyett a következő pillanatban a fiatalos külsejű, sportos alkatú doktor keze nyúl felém bemutatkozólag. Némi türelmet kér, gyorsan „rendet rak” egy páciens szájában, majd int, s a szomszédos helyiségben leülünk beszélgetni. — Hajdúszoboszlón laktunk — kezdi dr. Csömör Benő. — Édesapám a fürdő főorvosa, édesanyám pedig fogorvos volt. Naphosszat nyüzsögtem körülöttük a rendelőben, így aztán nem csoda, hogy nem esett meszsze az alma a fájától. Ráadásul a feleségem is kolléga, az Alföldi Nyomda üzemorvosa. — ön azon kevesek közé tartozik, akik elmondhatják, hogy félszáz alkalommal adtak vért. Hogyan került kapcsolatba a mozgalommal ? — Az egyetem „hozott be” Debrecenbe. Elsőéves voltam, amikor a kollégiumban vagy ötven hallgatótársammal együtt jelentkeztünk a kiszállásos véradáson. Azóta rendszeresen, évente két-három alkalommal megfordulok a vérellátóban. A végzés után, katonakoromban Budapesten az Országos Vérellátó Központban közelebbről is megismerkedhettem a speciális vérkészítményekkel, azok fontosságával. Az ott szerzett benyomások, tapasztalatok is alakították ars poeticámat, miszerint: inkább én adjak százszor, mint hogy egyszer kapjak! Hat esztendeig — 1976 és 1981 között — Kabára jártam dolgozni. Véradáskor a két körzeti orvos, a gyógyszerész meg én nyitottuk meg a sort, s ezen felbuzdulva seregnyien követtek bennünket. A legemlékezetesebb dátum számomra 1986. augusztus 25-e, ugyanis azon a napon adtam ötvenedszer vért. — Sokak számára bizonyára ismeretlen, hogyan is történik a véradás. Kérem, mesélje el. — A vérellátóban alapos orvosi vizsgálat után egy kémcsőnyi vért vesznek, amit szintén tüzetesen megvizsgálnak. Ha minden rendben, vagyis nem merül fel kizáró körülmény, akkor a donor elfogyaszthat egy csésze teát az előkészítőben. Ezt követően pedig választhat, melyik kezéből kéri a „csapolást”. Én rendszerint négy deci vért adok, ami ideális mennyiség. — A vérveszteségtől sosem lett rosszul? — Nem, sőt általában pár óra múlva még fittebbnek érzem magam. Igaz, másnap kicsit aluszékonyabb, fáradtabb vagyok, de megéri. Egyébként szó sincs vérveszteségről, hisz valakinek ez az életet jelentheti. Már többször kaptam köszönő képeslapot. Legutóbb például egy kislánytól. Ilyenkor valósággal megmelegedik az ember szíve. Gyakran előfordul, hogy egy műtéthez sürgősen nagy mennyiségű vér szükséges, s gyorsan összetoborozzák a megfelelő vércsoportú donorokat. Az én vércsoportom „közönséges” , pozitív, de nem ez a lényeg. Bármikor hívnak, azonnal megyek. A központban tudják, hogy nekem elég egyszer szólni, ismernek, mint a rossz pénzt. Dr. Csömör Benő elmondta, hogy szabad idejében zenét hallgat. Gimnazista lánya és fia örömére ő is a pop és rock szerelmese. Gazdagodó lemez- és kazettagyűjteménye biztosíték a szórakozásra. Megemlítette, hogy rendszeresen súlyzózik: „kell az erő egy-egy fránya fog kihúzásakor”. A negyvenkét esztendős orvos naponta harmincnegyven beteget lát el. Húzza, fúrja, tömi, csiszolja, pótolja a fogakat, hidakat épít, s büszke lehet arra, hogy vére is valódi híd. Híd, amely az élethez vezet Kiripolszky Ta." HAJDO-aiHARJ NAPfcu — IN’. rtBftUAR ^