Hajdú-Bihari Napló, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
VlUG HOLDTAKJAI EGJESOLIETEKI - fiPLO Ideiglenes forgalomkorlátozás A március 15-i koszorúzások zavartalan lebonyolítása érdekében ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Debrecenben. Március 14-én 20.00 órától március 15-én előreláthatóan 11.00 óráig az Aranybika Szálló előtti szervizúton és a szálló előtti várakozóhelyen várakozni tilos. Március 15-én 8.00 órától előreláthatóan 11.00 óráig a Vörös Hadsereg útján az Erzsébet utca és a Ságvári Endre utca között várakozni tilos. Március 15-én 9 óra 30 perctől előreláthatóan 11.00 óráig minden jármű forgalma tilos az alábbi helyeken. A Vörös Hadsereg útján a Kossuth utca—Széchenyi utca kereszteződésétől a Kálvin térig; a Vörös Hadsereg útján az Erzsébet és a Dimitrov utca között; a Kálvin téren; az Aranybika Szálló előtti szervizúton; és a Hatvan utcán a Kálvin tértől a Bethlen utcáig. A tiltott helyeken szabálytalanul várakozó járműveket az üzembentartó felelősségére és költségére elszállíttatják. A koszorúzások időtartama alatt a villamosközlekedés csökkentett sebességgel folyamatos. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT. Éjjel-nappal mindennap hívható Debrecenben a lelkisegély-szolgálat a 12-165- ös telefonszámon. Lottótájékoztató: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvények 462 615 forintot, a 3 találatos szelvények 1 373 forintot, a 2 találatos szelvények 45 forintot érnek. A nyeremények ellenőrzése folyamatban van, a nyereményösszegek változhatnak. A közölt adatok nem véglegesek. A MAGÁNYOSOK KLUBJA március 16-án 18 órától zenés-táncos összejövetelt rendez a Pedagógus Művelődési Házban. BALESETI ÜGYELET. Március 14-én, szombaton a sebészeti klinika, 15-én, vasárnap a kórház, 16-án, hétfőn az ortopéd klinika tart baleseti ügyeletet. ÁLLATORVOSI ÜGYELET. Debrecenben szombaton reggel 6 órától vasárnap reggel 6 óráig dr. Nagy László (Debrecen, Huszár Gál u. 15., telefon: 11 397, vasárnap reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Márkus István (Debrecen, Nagyerdei krt. 24., telefon: 22-194) lesz az ügyeletes állatorvos. HÍREK-ESEMÉNYEK PIHCI ftBMK____________ Megjegyzés: a Deko és az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat árai első osztályú termékekre vonatkoznak. Az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat árai irányárak, amelyektől az árusítóhelyek a kereslet-kínálat függvényében eltérhetnek. Debrecen Piac Deko Eleim.-Kisk. H.-besz. H.-nán. B.-újf. P.-lad. H.-szob. burgonya 10 7,50 10 9—10 8— 10 9—10 9 10—11 sárgarépa 25— 30 20 20— 25 32 15— 25 30 26 — petrezs. 40 35 35— 40 35—40 , 40 35—40 40 — leveszölds. 14— 18 13 13— 45 44 45— 20 10—15 18 10—15 káposzta 12 12 12— 13 ig 46— is 15 14 — kelkáp. 40 32 3# _ 30 35 — sav. káp. 20 15 20 15—18 20 15 50 vöröskáp. 16 16 43_ 15 25 10 20zeller 30 30 ,n ,, 30 4 8 — 50 3—10 karaláb. 25 20 2n ,, 2—1 12—15 20 5— 8 vörösh. 20 18 20 SIS— 26 18—20 18 18—20 fokh. 240 190 250—280 260 8— 10 2 3 * * * *1? szárazbab 80 60 70__ 80 7n 5q__ 70 70 70 50—70 dióbél 180—200 — 200 180 200 160 200 200 héjas dió 50 — _ go _ 35—36 — — mák 120 170 — too 100—120 alma 8— 20 12—16 13— 25 16—24 10— 15 10—16 14—16 13—18 cékla 15 12 13 18 12 — 10 — sütőtök 14 — g— g 14 — — g — f.retek 12 — — 16 10 12 — — tojás 2,20—2,50 3,10 3,20 2— 2,20 2 1,80— 2 2 1,80— 2 paradicsom 200 160 180—200 160 — — 100 — uborka 70 65 ioo 120 — 80 100 — zöldpapr. 8— 20 12 io— 15 16 — — 8 — torma 50 35 — 40 — 40 — — sóska 100 — — 120 — — — — újhagyma 8— 1* 13 — — — 8—10 — — körte — 28 — — 15— 18 — 22 ~ szőlő — 40 — — — — 70 — retek — — — — — — 7 — saláta 16 14 — — gomba 100—140 70—100 — — — — — — RendőrségI felhívás A debreceni rendőrkapitányság közlekedési alosztálya vizsgálatot folytat közlekedési balesetben, amely 1987. március 5-én, 13 óra 30 perckor Debrecenben, a Csapó utca 65. szám előtt történt, ahol egy ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi egy gyalogost elütött. A közlekedési alosztály kéri az ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi vezetőjét, hogy meghallgatás végett jelentkezzen a közlekedési alosztályon, a Debrecen, Baksai Sándor utca 25. szám, földszint 3. alatt vagy telefonon: 18-300 (23-16-os melléken). MOZI • SZÍNHÁZ • TV • RÁDIÓ MOZI TELEVÍZIÓ Sárga Haj és az Arany Erőd (amerikai). Víg ma hn. 4, n. 9., vas. hn. 4, 6, n. 9. Hegedűs a háztetőn (amerikai). Filmmúzeum ma, vas. n. 7. Rock Rióban (brazil, 16). Apolló ma, vas. n. 10, n. 12. Csók, anyu! (magyar). víg ma n. 10, n. 12, hn. 2, vas. n. 10, n. 12. Apolló ma, vas. 4, 6, 8. Bolygók együttállása (szovjet). Víg ma 6, vas. hn. 2. Híradó vas. fm. 4. Gyanús árnyak (kínai). Meteor ma, vas. 3, 5, 7. Álarcos lovas legendája (amerikai). Delta ma f. 6, vas. f. 4, f. 6. Balekok (francia). Filmmúzeum ma 1. 5, vas. f. 3, f. 5. Egy maréknyi dollárért (olasz). Horváth Árpád vas. f. 4, f. 6. Fanny és Alexander I—II. (svéd). Művész ma, vas. 6. Fantom az éjszakában (amenkai, 16). Híradó ma, vas. f. 10, f. 12, hn. 8. A XX. század kalózai (szovjet). Apolló ma. vas. hn. 2. Sárkány útja (hongkongi). Klinika vas. d. Süsü, a sárkány (magyar). Híradó ma hn. 2, hn. 4, hn. 6, vas. hn 2, hn. 6. Vuk (magyar). Alfa ma f. 6, vas. f. 4, f. 6. Debreceni videomozik műsora Víg kamara ma. vas. f. 11. f. 3, f. 4, f. 6, f. 8. A királynő birodalma (hongkongi). Filmmúzeum ma. vas. 2, 4, 6, 8: A púpos (francia). Meteor ma. vas. 4, 6, 8: Halálos játszma n. (hongkongi kung-fu). Vidéki videomozi műsora: Hajdúnánás ma vas. 3, 5, 7: Santungi banditák (hongkongi kung-fu, 16). Vidéki mozik műsora: Berettyóújfalu ma vas. 3: Misi Mókus kalandjai (magvak). 5, 7: Gyilkos robotok (amerikai) . Hajdúböszörmény ma vas. 3, 6: Kegyetlen románc !—II. (szovjet). Hajdúnánás ma vas. 5, 7: Annie (amerikai). Hajdúszoboszló ma vas. 5, 7: Fogadjunk! (olasz). Püspökladány ma vas. 5: Szerelem első vérig (magyar). 7: Tűzvonalban (amerikai). SZÍNHÁZ CSOKONAI. 7 óra: Gyöngyélet— Selmeczybérlet. (Csak 14 éven felülieknek!) CSOKONAI: 16., hétfő, 19 óra: Gyöngyély — Csortos-b. (Csak 14 éven felülieknek!) 17. kedd, 19 óra: Gyöngyélet —Ady-b. (Csak 14 éven felülieknek!) 18 szerda, 19 óra: Lakmé — Déryné-b. 21 szombat, de. 10 óra: Aida — Kodály-b. 23. hétfő, 19 óra: A macskák szerdája — bérletszünet. MÜV. KÖZPONT: 19 csütörtök, 19 óra: Tóték — Jászai-b. 20. péntek, 19 óra: Bűntény a Kecskeszigeten — Ujházi-b. 21. szombat, 19 óra: Bűntény a Kecskeszigeten — Thuróczy-b. SZOMBAT BUDAPEST, 1.: 8.23 Műsorismertetés. 8.25 Tévétorna gyerekeknek. 8.30 Óvodások filmműsora. 8.50 Magyar Média Kupa. Nemzetközi gyermeksíverseny. 9.30 Kuckó. 10.00 Élet a Földön. David Attenbourgh filmje. XIII/6. rész: Partraszállás (ism.). 10.55 MTK VM— Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 12.45 Más-kép „Előkép-utóhang”. 13.30 Képújság. 13.35 Szovjet, cirkuszműsor. 14.02 Műsorismertetés. 14.03 Leg . . . leg . . . leg . . . Különleges rekordok és rekorderek. Rózsa György műsora. 15.00 Betűreklám. 15.05 Shock, ami sok. Angol képzőművészeti filmsorozat. VHS/5. rész: A szabadság küszöbén (ism.). 16.05 Képújság. 16.10 Reklám. 16.15 Van benne valami . . . Barkochba-játék. 17.00 Híradó. 17.15 Reklám. 17.20 Sárga tengeralattjáró. Popzenei magazin. 18.05 Mely ápol s eltakar”. Negyvennyolcas emlékművek, szobrok, honvédsírok Magyarországon. 18.55 Reklám. 19.00 Családi torna. 19.05 Reklám. 19.10 Esti mese. 19.20 Reklám. 19.30 Híradó. 20.09 Verse mindenkinek. Ady Endre: Sípja régi babonának. Elmondja: Kozák András. 20.05 Egy magyar nábob. Magyar film (1966). 21.35 Zenélő filmkockák. Fame (Hírnév). Amerikai zenés film. (Felnőtt nézőknek ajánljuk!) 23.45 Híradó. 2. BUDAPEST. 2.: 8.58 Műsorismertetés. 9.00 Angol nyelvlecke. 9.30 A „D”-tényező. Svájci bűnügyi tévéfilmsorozat V/1. rész (ism.). 10.30 Nasekran. A pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora (ism.). 14.18 Műsorismertetés. 14.20 Mafilm-magazin. 14.30 A tavasz 17 pillanata. Szovjet tévéfilmsorozat. XII3. rész (ism.). 15.40 Képújság. 15.45 Tévéegyetem. Természettudományi tagozat, 4. rész: A csillag élete (ism.). 16.30 Csengetés. Edzett ifjúság? 17.15 Objektív. Tényképek a szocialista világról. 18.00 Műkorcsolyázó-vb. Jégtánc. 19.30 Látom az álmom. Szovjet rövidfilm. 29.00 Zenés tv-színház. Offenbach: Párizsi élet. Operett. 21.25 A Balázs Béla Stúdió filmjeiből. 22.15 Képújság. POZSONY, 1.: 8.30 Senki hőse. Angol tévésorozat, befejező rész. 8.55 Úttörők magazinja. 9.55 Verdi (ism.). 11.25 A tudományról és a technikáról. 12.15 Síugró-vb. 13.25 Zenés összeállítás. 14.05 Mezőgazdasági magazin (ism.). 14.45 Honvédelmi magazin. 15.00 Már nem félek. Cseh film. 16.15 A komikus és világa. 16.50 Zenés vetélkedő. 17.30 Anyajegy. Tévésorozat. 1. rész. 18.05 Válasz a nézők leveleire. 18.20 Esti mese. 18.39 —19.10 Magazin. 19.30 Híradó. 20.00 Történetek az életből. 21.20 Sporthíradó. 21.35 Regan felügyelő. Angol tévésorozat. 23.45 Visszatérés korábbi helyszínekre. POZSONY. 2.19.00 Tamburások. Feliratos jugoszláv film, 1. rész. 10.05 Orosz nyelvtanfolyam. 10.25 Német nyelvtanfolyam gyerekeknek. 10.55—12.00 Síugró-vb. 15.05 Műsorajánlat. 15.25 Csehszlovákia—Izrael teniszmérkőzés. 18.05 Zenés szórakoztató műsor gyerekeknek. 18.30 Dokumentumfilm Marx Károlyról. 19.00 Tévétorna. 19.10 Esti mese. 19.30 Híradó. 20.00 Vég nélküli élet. Tévésorozat. 21.25 A Híradó szerkesztőségében. 22.25 Saturp. NDK-tévéfilm. 23.00 Új filmek a mozikban. MOSZKVA, 1.. 12.30 Hírek. 12.50 Mindenkinek, külön-külön. 13.20 Az apa és a fiú. Film, 1. rész. 15.05 Hírek. 15.15 Az élő természet. 16.15 Rajzfilm. 16.25 Komolyan és tréfásan. 17.10 V. G. Afanaszjev válaszol a tévénézők kérdéseire. 17.40 Hírek. 17.45 Műkorcsolyázó-vb. 19.00 Híradó. 19.40 Esztrádműsor. 20.40 Hírek. 20.45 V. Leontyev hangversenye. 22.10 Esti labirintus. Film. 23.21 Hírek. 23.26 Rajkin-est. BUKAREST. 13.05 Hét végén. 14.45 A hét politikai eseményei. 19.00 Tv-híradó. 19.20 Tvenciklopédia. 19.50 Téli képek. 20.20 Az igazságot keresve című játékfilm. 21.45 Könnyűzene. 22.20 Tv-híradó. VASÁRNAP BUDAPEST. 1.. 8.23 Műsorismertetés. 8.25 Tévétorna. 8.30 Tervezzünk tárgyakat ’87. A győztesek (ism.). 9.15 Kerek világ. Óvodások műsora. 9.30 A rózsaszín párduc. Amerikai rajzfilm. XV/1. rész: A tervrajz (ism.). 9.50 Emberrablók. Angol—NSZK kalandfilmsorozat. XV/6. rész: A szökés (ism.). 10.15 Zenebona. 10.55 Forradalmi Ifjúsági Napok ’87. Közvetítés a Nemzeti Múzeum kertjéből, a budapesti fiatalok ünnepi nagygyűléséről. 12.25 Hírek. 14.27 Műsorismertetés. 14.30 Képújság. 14.35 Nótaszó. Közvetítés a Margitkertből. 15.00 Reklám. 15.05 Önjelölt! Műsorvezető: Vitray Tamás. 16.15 Betűreklám. 16.20 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 16.25 „Esküszünk, esküszünk . . .” 17.05 Reklám. 17.15 Delta. Tudományos híradó. 17.40 Reklám. 17.45 Nézzük együtt — Kőhalmi Ferenccel. 18.20 Áruházak ajánlata. 18.25 Családi torna. 18.30 Meséről mesére. 18.50 Reklám. 19.00 A Hét. 20.05 „Használni s nem ragyogni akarok”. 20.25 Kárpáthy Zoltán. Magyar film. 21.40 Telesport, összefoglaló a labdarúgó NB I hétvégi mérkőzéseiről. *22.50 Hírek. BUDAPEST, 2.: 16.43 A tavasz 17 pillanata. Szovjet tévéfilmsorozat XH/4. rész (ism.). 18.05 Weiner: I. divertimento. Előadják a Budapesti Vonósok. 18.15 Gondolkodó Tudományos hetilap. 19.00 Sportsegély. A Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Képes 7, az OH Művészeti Alkotó és Kutató Egyesület, a Népstadion és Intézményei rendezésében 1986. december 3-án megtartott jótékony célú gálaest második részének közvetítése a Budapest Sportcsarnokból, felvételről. 20.00 Képújság. 20.05 Műkorcsolyázóvb. Nők szabad korcsolyázása. 21.35 Száz híres festmény. Külföldi múzeumok gyűjteményeiből. Picasso: La Vie. Angol rövidfilm. 21.45 A maffia Amerikában. Jean Michel Charlier dokumentumfilmje. V/4. rész: Gyümölcsöző családi ügyletek (ism.). 22.20 A Hét. 23.25 Képújság. POZSONY. 1.. 8.30 Gyerekeknek. 9.40 Kicsinyek magazinja. 10.40 Kórház a város szélén. Tévésorozat. 11.45 Objektív. (Magazin.) 12.15 Síugró-vb. 13.35 Koncert. 14.15 Autósok, motorosok magazinja (ism.). 14.55 Aranykapu. 15.50 A leányzenekar. Cseh mesefilm. 16.35 A huszonegyedik korosztály. Cseh film. 18.20 Esti mese. 18.30—19.10 Szórakoztató műsor. 19.30 Híradó. 20.10 Vannak bizonyos határok. Tévéjáték. 21.30 Sporthíradó. 21.45 A mozi és én. 22.35 Az életem legszebb muzsikája, MOSZKVA. 1.. 9.00 Reggeli posta. 9.30 Filmelőzetes. 10.15 Jeralas. 10.30 Zenebutik. 11.00 Falusi óra. 12.00 Egészség. 12.45 Az apa és a fiú, 2. rész. 14.05 Hírek. 14.10 Műkorcsolyázó-vb. 15.10 össz-szövetségi tévédalverseny. 16.00 Nemzetközi panoráma. 16.45 Rajzfilm. 17.10 Hírek. 17.15 Edison. Film. 19.91 Híradó. 19.40 Hangverseny. 21.20 Hírek. 21.25 Labdarúgószemle. 22.10 Védőbeszéd. Film. 23.44 Anna German. RÁDIÓ SZOMBAT KOSSUTH: 4.30—7.59 Jó reggelt 18.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. Kb. 8.15 Mai programok. 8.25 Családi tükör. 8.55 Reklám. 9.00 Színes népi muzsika. 9.41 A Föld, amelyen élünk. Alkalmazkodó mezőgazdaságot! bognár József akadémikussal beszélget Bán Béla. 9.56 Reklám. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Ismét a javából! Válogatás az elmúlt hét műsoraiból. 12.00 Déli krónika. 12.30 Déli zeneparádé. Magyar Kornél műsora. 13.26 Népzenei példatár. Sárosi Bálint műsora. Tánczene. 13.30 Kontinensek, szántóföldek. Regionális mezőgazdasági politika a Közös Piacban. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.05 Műsorismertetés. 14.10 A hét embere. 14.20 Mindennapi irodalmunk. 14.50 Régi híres énekesek műsorából. 15.10 Új zenei újság. 15.54 Reklámparádé. 16.00 168 óra. 17.30 Magyar történelmi dalok, 48-as dalok. 17.55 Slágerek Rómából. 18.15 Hol volt, hol nem volt . . . 18.25 Könyvújdonságok. 18.28 Műsorismertetés. 18.30 Hírek. Időjárás. Sport. 18.45 Viselkedjünk! Korányi Tamás műsora. 19.45 A rádió dalszínháza. Nebáncsvirág. 21.50 Muszorgszkij. Intermezzo. 22.00 Hírek. Időjárás. 22.10 Sporthíradó. 22.25 Európa hangversenytermeiből. 23.50 Toronyzene. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Himnusz. 0.15— 5.50 Éjfél után. PETŐFI. 4.30—7.59 Dallamkoktél. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Sztereóbeállító műsor. 8.11 Népszerű muzsika — világhírű előadók. 8.50 Tíz perc külpolitika (ism.). 9.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05 A Puszták népe Párizsban. Illyés Gyula regényéről Fodor Ilona dokumentumműsora (1984). 10.00 Szombat délelőtt. 11.00—11.05 Hírek. Időjárás. Útközben. 12.00 Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10 Középhullámon. Jó ebédhez szól a nóta. 12.10 —kb. 12.45 Az URH adókon. Sport. 12.58 Műsorismertetés. 13.00 Hírek. Időjárás. Ütközben. 13.05 Miska bácsi levelesládáir*. A gyermekrádió műsora. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Magunkat ajánljuk. Változatok a szórakozásra. 16.58 Műsorismertetés. 17.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 17.05 Magnósok. figyelem! 17.45 Filmzene. 17.55 Sport. 18.45 Simándy József nótafelvételeiből. 19.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 19.05 Koncz Zsuzsa és az Illészenekar (1962 és 1973 között készült felvételei). 20.11 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. A magyar humor és szatíra története. 21.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 21.05 Közkívánatra! 23.00 Hírek. Időjárás. 23.10 Sporthírek. 23.15 Dzsessz. 24.00 Virágénekek. 0.15 Magyar és idegen nyelvű vízjelző szolgálat. (Csak középhullámon.) 0.15 —5.50 Éjfél után. 3. MŰSOR: 6.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 6.05 Népszerű muzsika korán kelőknek. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.03 In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szolnokról. 7.30 V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Miskolcról. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.07 Időszaki kiállítások. 8.12 Sztereóbeállító műsor. 8.18 Francia orgonamuzsika. 8.34 Takács Klára operaáriákat énekel. 9.20 Új lemezeinkből. A London Baroque együttes játszik. 10.30 Slágerlista. 11.00 Hangfelvételek felsőfokon. 12.17 Operakórusok. 12.30 Iskolarádió. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Műsorismertetés. 13.05 Kívánságműsor szombaton. 14.05 Lemezbörze helyett. 15.00 Népballadák. 15.15 Magyar zeneszerzők. 16.00 Bemutató. Komoly zenei újdonságainkból. 17.00 René Rollo Wagner operáiból énekel. 17.30 Kritikusok fóruma. Szentmihályi Szabó Péter: Edua és Kun László. 17.40 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hangverseny olasz zeneszerzők műveiből, kb. 18.40 Szimfonikus táncok. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Műsorismertetés. 19.95 Haydn: Az évszakok — oratórium. 20.15—20.22 Éjszaka, tavasz felé. 21.30 Mindennapi irodalmunk. 22.00 Zenekari operarészletek. 22.20 Odüsszeia. 23.30 —23.33 Hírek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 8.00 Hírek. Lapszemle. Évfordulónaptár. 8.20 A héten történt. . . összeállította: Veszprémi Erzsébet. 8.40 Hétvégi teríték, zenével. A tartalomból: Hobbimikrofon — Válaszolunk halgatóinknak — Szűk ruhában . . . (Antall István) — Helybenjárás (Kolláth Adrienne) — Ilyen egyszerű? (Ágoston István) — Tagozatos osztályok (Matyasovszki Edit). 9.58—10.00 Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Samu András.) VASÁRNAP KOSSUTH 6.00—7.30 Jó reggelt! 7.30 Tavaszváró gépmatuzsálemek. 7.55 Műsorismertetés. 8.00 Hírek. Időjárás. Sport. 8.10 Öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.25 Énekszóval, muzsikával. 8.54 Reklám. 9.00 Neveletlenek. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Édes anyanyelvünk. Lőrincze Lajos műsora. 10.10 Örökzöld dallamok. 11.00 Gondolat—jel. A rádió kulturális hetilapja. 12.00 Déli krónika. Sport. 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin. 12.50 Sémák. Faragó Vilmos jegyzete. 13.00 Népdalkörök pódiuma. A szarvasi szlovák népdalkör és a kömörői népdalkör felvétele. 13.25 Mit üzen a rádió? 14.00 Hírek. Időjárás. 14.05 Műsorismertetés. 14.10 Művészlemezek. 15.02 Byron. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 ..Visszanéztem félutamból . . .” 16.49 A King’s Singers együttes felvételeiből. 17.00 Értékmegőrző. Szél Júlia riportja. A hó elolvadt és ami megmaradt . . . 17.30 Komoly zenei lemezlovas. Batta András műsora. 18.15 Hol volt, hol nem volt . . . 18.28 Műsorismertetés. 19.30 Hírek. Időjárás. 18.40 A rádiószínház bemutatója. Tigris és hiéna. Petőfi Sándor drámájának rádióváltozata. 20.02 A szülőföld muzsikája. Változatok a hazaszeretetre. 21.16 Purcell-fantáziák. 22.00 Hírek. Időjárás. Totó. 22.10 Sporthíradó. 22.25 Ferencsik János vezényel. Emlékezetes hangversenyek és operaelőadások. 23.49 A világlíra gyöngyszemei. Shelley versei. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Himnusz. 0.15—4.20 Éjfél után. PETŐFI. 6.00 Dallamkoktél. 6.54 Mai programok. 7.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 7.05 A római katolikus egyház félórája. 7.35 Vasárnapi orgonamuzsika. 7.52 Torna. 7.57 Műsorismertetés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 A szebeni fiúk. 8.52 48-as indulók. 9.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05 „Itt élned, halnod kell”. Részletek Victor Máté zenés történelmi játékából. 9.25 Az Ex antiquis együttes felvételeiből. 9.58 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Arany öregek. 11.00 Hírek. Időjárás. Ütközben. 11.05 Reklám. 11.10 Vasárnapi koktél. Komjáthy György műsora. 12.00 Reklám. 12.03 Jó ebédhez szól a nóta. Talabér Erzsébet és Solti Károly énekel, Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 12.53 Műsorismertetés. 13.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05 Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 13.31 Petőfi koszorúi. Arany János, Babits Mihály, Illyés Gyula, Juhász Gyula, Simon István és Vajda János versei Petőfi Sándorról. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Szerpentin. Az ismeretterjesztő szerkesztőség órája. 15.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 15.95 Táskarádió. Az ifjúsági rádió műsora. 16.00 Poptarisznya. Zene: B. Tóth László. 21.00 Hírek. Időjárás Útközben. 21.05 Sanzonpódium Magyar költők megzenésített verseiből. 21.35 Társalgó. Másfél óra irodalomkedvelőknek. 23.00 Hírek. Időjárás. Totó. 23.10 Rockpanoráma. 0.15 Magyar és idegen nyelvű vízjelző szolgálat. (Csak középhullámon.) 0.15—4.20 Éjfél után. 3. MŰSOR. 6.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 6.03 Népszerű muzsika korán kelőknek. 7.00 —7.05 Hírek. Időjárás. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.07 Időszaki kiállítások. 8.12 Oberon. Részletek Weber operájából. 9.25 Maurice André trombitán játszik, Jean Hubeau zongorázik. 10.00 Új zenei újság. 10.45 Öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 11.00 Bach-művek. 12.55 Kis magyar néprajz. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Műsorismertetés. 13.05 Eszperantó híradó. 13.15 Névtelen hősök. Részletek Erkel operájából. 14.17 Sikerlemezek CD-n. 15.02 Új lemezeinkből. 15.33 A kamarazene kedvelőinek. 17.00 Kincses Veronika operaáriákat énekel. 17.30 Rádiószínház. A város eleste. Archibald McLeish rádiójátéka. 18.14 Maklári József vezényel. 18.30 Na maternjem jeziky. A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Műsorismertetés. 19.05 In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.35 Versenyművek billentyűs hangszereken. 21.07 Hi-fi varieté. 22.00 Operarészletek. 22.31 Az európai diszkók világa. 23.16 Az aranytű. Ventura Garcia Calderon perui író elbeszélése. 23.30—23.33 Hírek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 9.00 Hírek. Évfordulónaptár. 9.20 Március idusán. A Húszon innen, húszon túl című ifjúsági magazin különkiadása. 10.00 Lemezespolc. 10.58—11.00 Műsorelőzetes. 18.00—18.30 Hírek, tudósítások. Sportösszefoglaló. (A nap szerkesztője: Samu András.) KIÁLLÍTÁS. Madarász Gyula festőművész kiállítását Sz. Kürti Katalin művészettörténész nyitja meg március 16-án 16 óra 30-kor a KPVDSZ József Attila Művelődési Házban (Vörös Hadsereg útja 58., I. emelet). 1987. MÁRCIUS 14., SZOMBAT MATILD NAPJA A Nap dél 6.01 — nyugszik 17.47 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szombat estig. Az északkeleti szél napközben az Alföldön időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 7 és mínusz 17 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton plusz 3 és mínusz 7 fok között várható. (MTI) ÉVFORDULÓNAPTÁR Hetvenöt éve születt Nagyváradon, és a fővárosban halt meg Sebestyén Géza (1912—1976) könyvtáros. A MABEOSZ Debrecen városi bélyeggyűjtő köre beszámoló taggyűlését ma, március 14-én tartja a Pedagógus Művelődési Házban 10 órai kezdettel. ARCHÍV DIÁKFILMKLUB az IPK-ban! Tömegkultúra az amerikai filmművészetben címmel, március 25-től kéthetente kerülnek vetítésre a sorozatban szereplő filmek: Árulás, Angyalarc, A nagy bankrablás, Félelem órái, A missouri fejvadász, Utazás a félelemmel. Bérletek az IPK irodájában válthatók. (x) HAjDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István — Szerkesztőség: Debrecen. Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat. Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001. idefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint — index 25 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István vezérigazgató