Hajdú-Bihari Napló, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-25 / 97. szám
MARTH ÉVA VERSEI: Monológ Már csak versben, és tán a szerelemben vetkőzünk magunkra és néha megszégyenülten hallgatunk, mert árnyéknak hisznek minket, ami csak eszméletlenül másol. Lassan fél éjszakát sem alszunk, mert beszélgetünk isten Hiányával. Hisz a monológ már elviselhetetlen! Mi már tükröt sem tartunk, mert nekünk tükör e valóság, amitől mi, csak visszarettenünk. Madár Zuhanó madárrá váltam — hulló levél a szárnyam. Kiszálltam félve föl-le — lelankadok a földre. Szárnyam immár nem rezeg. Talpad alatt zizzenek. Gondolat Tagadja magát az öntudat. Anyaállat fal fiait. Beleretten a virág, míg riadtan hinti magvait. Csendben Az időt megérinteni nem tudom, hiába nyújtóznak éber álmaim. Tombolni csendben is lehet. Végtelen hullámok szárnyain. ÉRTSÜNK SZÓT! Fejős tehenész (?!) Két megyei és három központi lapunk egyetlen napi számaiból való az alábbi gyűjtemény. „Fejős tehenészt” keresnek, s ez engem a „fejős tehén” szókapcsolatra emlékeztet. Nézzük csak! Az -s képző anyag- és eszköznevekhez járulva az azzal foglalkozó mestert jelöli: órás, fűszeres, kalapos, asztalos, hajós stb. Ha -6, -ő képzős melléknévi igenévhez kapcsolódik, akkor arra utal, hogy a szótőben megnevezett tulajdonság valaminek állandó jellemzője, sajátja: csípős (paprika), rugós (ló), harapós (kutya), fejős (tehén). Láthatjuk tehát, hogy a tehenész nem lehet „fejős”, csak „fejő”. „Vállaljuk új dísz- és gyümölcsöskert kialakítását, meglévők rendszeres, igény szerinti beszerzését, telepítését.” A már meglévő dísz- és gyümölcsöskertet nem kell beszerezni és telepíteni sem; nyilván dísz- és gyümölcsfák beszerzését és telepítését vállalják. „Szőrtelenítés! Végleges pattanások, szeplők, ráncok eltávolítása.” A kozmetikusok néha valóban csodákra képesek, de a végleges pattanásokat, szeplőket és ráncokat még ők sem tudják eltávolítani ... Csak akkor, ha a pattanásokat, szeplőket és ráncokat véglegesen távolítják el. A szólások használatában talán a leggyakoribb hiba, hogy két hasonló elemből álló vagy rokon jelentésű szólás egyszerre bukkan fel a beszélő tudatában, s a kettő elemeit összekapcsolja. Olvasom, hogy annak a tulajdonosnak, akinek kirabolták a lakását, cöveket vert a lába”. Helyesen: gyökeret vert a lába vagy úgy állt, mint a cövek — bár ez utóbbi nem illik a szövegkörnyezetbe. Néhány oldallal odább arról írnak, hogy az építőipar aggasztó gondjait végre meg kell oldani, tehát ne játsszunk zsákbamacskát! A nem játszunk lutrit és a nem árulunk zsákbamacskát szólás keveredik. Lapozzunk tovább! Nyelvészeti tanácskozást tartottak, amelynek témája „a mai orosz nyelv beszédkészségének fejlesztése” volt. Való igaz, problémák vannak az idegen nyelvek oktatásának hatékonyságával, de a megoldást az jelenti, ha a tanulók, a tanárok beszédkészségét fejlesztik. Az egyik címben az „elégedett(len) ember” szókapcsolat szerepel. A szójáték (?) azonban bumerángként üt vissza, mert az elégedett és az elégedetlen helyesírása különböző. Salga Attila 8 HAJDÚ-BIHARI NÁPOO —mt. Ai’ittfeis u. A DEBRECENI KÉPZŐMŰVÉSZET TÖRTÉNETÉBŐL Nagy Sándor János (1897-1952) szobrászművész A két világháború között három szobrász, rajztanár dolgozott Debrecenben: Debreczeni Tivadar, Némethy László és Nagy Sándor János. Alkotásaikkal még akkor is foglalkoznunk kell, ha meg sem közelítik Medgyessy nagyságát s bizonyos mértékig ellenlábasai voltak a debreceni származású világhírű szobrásznak. Nagy Sándor János megyénk szülötte, Vámospércsen született 1897-ben, református papi családból. A debreceni Református Kollégiumban tanult, majd végigküzdötte az első világháborút. Aztán a Képzőművészeti Főiskolán Edvi Illés Aladárnál, Benghardt Ágostonnál, a plasztikát pedig Stróbl Alajosnál és Bory Jenőnél tanulta. 1923- ban visszatért Debrecenbe, és a Dóczi református polgári leányiskolának lett a tanára. Már Budapesten is kiállított (az Ernst Múzeum csoporttárlatain), így Debrecenben is bekapcsolódott a Műpártoló Egyesület és a Művészház kiállításaiba. 1927-ben — amikor felmerült a Nagyerdei Művésztelep terve — műtermes lakásra adott be pályázatot. A kiállításokra festményeit, rajzait, érmeit, gipszszobrait és plasztikai terveit küldte el. Több zsánerszobrot készített Ecsedi István felkérésére (Csikós és leány, Megy a juhász szamáron). Megmintázta Káplár Miklós arcmását is. Első épületdíszítő domborműve a Csapó—Burgundia utca sarkán lévő ipariskola (tervezte: Borsos József) homlokzatára készültek. Itt, ezen a negyedköríves hajlaton trónoló Hungáriát és üllővel dolgozó iparosifjakat, festő, korongoló fiatalokat jelenített meg (mint tudjuk, iparművészeti iskolának készült az épület). Legfontosabb síremléke Hajdúböszörményben valósult meg Dobó Sándor, a „Tanítók Lapja” szerkesztőjének sírján. Ezenkívül a Madarassy és Telegdy családnak készített síremlékeket, s 1931-ben került a Köztemetőbe Halas fiú című medenceszobra. Számtalan hősi emlékművet készített. Ezek egy része emléktábla (rendőrhősöknek, kollégiumi diákoknak), más része köztéri szobor. 1934-ben, az álmosdi csata 330. évfordulóján avatták Álmosd főterén ötalakos bronz-, illetve műkő szobrát. A kétféle anyag használata zavaró, de ugyanez jelentkezik a szemléletben is: egyszerre akart eleget tenni (vagy kellett eleget tennie) a historizálásnak (hajdú vitéz) és az aktualizálásnak, egyszerre utalt Bocskai korára és az I. világháborúra. 1942-ben Tiszaeszlárnak készített I. világháborús hősi emlékművet, ugyanekkor változtatták meg a debreceni országzászló talapzatára készített emlékművét. Ezt a szoboregyüttest 1939. március 15-én avatták, zsűrizés nélkül. A kaszás pa■asztot és a harapófogós munkásfigurát 1942-ben eltávolították (1947- ben ez lett Medgyessy Petőfiszobrának bronza), az Anya gyermekével kompozíció elé Pro patria 1914— 1918, 1938) feiratot helyeztek el. 1945 után a Nőgyógyászati Klinikára került ez a szoborkettős. Nagy Sándor János legtöbb munkája ma középületek falán látható. 1931-38- ban készültek portré-reliefjei a Református Kollégium falára (Kálvin, Zwingli, Arany János, Csokonai, Kölcsey az utcafrontra, Péczely, Maróthi, Sinai, Degenfeld az udvari árkádsorra, Baltazár portréja és hősi emlékműve épületbelsőbe. A Füvészkert utca felőli külső falra került reliefeknél ügyelt a portréhűségre, az emblematikus díszek és feliratok összhangjára. Nem remekművek ezek, de jól töltik ki az adott felületet, összhangban vannak az épülettel és egymással. 1941-ben restaurálást vállalt a Református Kollégiumnak, bár csak ne tette volna! A 40 éves évforduló kapcsát megbízták az ún. Minerva fejek, az 1816-ban Franci Lőrinc által faragott fej szobrok restaurálásával, a karácsonyra hazatérő Medgyessy Ferenc döbbenten látta, hogy „a kapu és ablakívek záróköveit díszíti százhúsz év előtti, gondo kézzel faragott klasszika ízű görög bölcsféléket ábrázoló szép, monumentális nagy kőfejek durva kezektől összevissza verten, kegyetlenül megcsonkítottan álltak. Megírta a Műemlék rombolás Debrecenben cím cikkét, de eljárt az Országos Irodalmi és Művészei Tanácsnál is, így tudói csak megálljt parancsolt az oktalan szakszerűtle munkának. Pár hónap múlva 1942. március 5-én és írta a Debrecenbe látogat Móricz Zsigmond barátjának, Medgyessynek: „A kollégiumnak, Debrecennel sőt ma az országnak csa egy szobrásza van: Medgyessy Ferenc”. Sz. Kürti Katalin Anya gyermekével Sügér nagyon ritkán jár moziba, tévét is csak alkalomszerűen néz, esténként szakkönyveket olvasgat otthon, vagy a számítógéppel bíbelődik. Sügér programozó matematikus egy vállalatnál, szereti a munkáját, tulajdonképpen — ahogy mondogatja is —, az tölti ki az életét. Néhány éve, még egy asszony is „kitöltötte”, de Sügér — bárhogy akarta is —, nem tudta igazán „beprogramozni” a mindennapjaiba, így rövidesen elváltak. Az asszony azóta már újra férjhez ment egy mézeskalácskészítőhöz, aki ugyan nem sokat ért a matematikához, de a szívügyekhez annál inkább. Most hát egyedül él Sügér a harmincas éveit taposva és reménnyel telve, hogy eljöhet még az „igazi” az ő életében is. Csak éppen ismerkedni nehéz manapság ezen a nagyra duzzadt Pesten, különösen egy olyan elfoglalt, viszszahúzódó embernek, mint Sügér. A vállalatnál nincsenek kedvére való nők, hirdetni, házassági irodákat járni nem az ő „műfaja”, szórakozóhelyeket látogatni úgyszintén, az utcai ismerkedés meg egyenesen elképzelhetetlen a számára. „Majd valahogy kialakul...” — gondolja Sügér két számtani művelet között, de ezen kívül nem tesz semmit az ügy érdekében. Egyik este, hosszabb túlórázás után fáradtan érkezik haza és számoktól zsongó agyát pihentetni bekapcsolja a televíziót. Valami magyar filmvígjáték megy, a történet valamikor a harmincas évek végén játszódik. Sügér szórakozottan figyeli az eseményeket, agya „képernyőjén” néhány részmegoldást perget még le a munkájával kapcsolatban és már hajlik rá, hogy elzárja a készüléket, amikor a filmben megjelenik a női főszereplő. Beperdül inkább, szőkén, teltkarcsún, kicsit ferdevágású szeméből huncut fényeket villantva elő és Sügér, a programozó matematikus, „programon kívül” a hatása alá kerül. Ő még ilyen szép nőt nem látott! Ez maga az élet, maga a fiatalság! Ha ő ezt megismerhetné közelebbről, ha csupán pár szót válthatna vele és hát ki tudja ... hátha ... Végül is történhetnek még csodák, hátha a művésznő is egyedül él és talán éppen ő, Sügér ... Igaz, ez még álomnak is túlzás, de miért ne lehetne megpróbálni ... Mi történhet? Legfeljebb nem sikerül az egész ... A film után felhívja a televíziót és megkérdezi, ki játszotta az imént vetített filmnek a női főszerepét. — Vígh Eleonóra... — hangzik a válasz. „Nem túl ismert név — gondolja Sügér —, de hát fiatal, kezdő színésznőnél ez természetes. És egyébként sem jelent sokat, hogy ő ismeri-e vagy sem, hiszen nem járatos a színházi világban.” Tárcsázza a nevek szerinti tudakozót és megkérdezi, hogy Vígh Eleonóra művésznőnek van-e otthoni telefonja. Örömmel hallja, hogy igen és jegyzi fel a megadott számot. Eddig hát simán ment minden, de most hogyan tovább ...? Mit mondjon majd neki? És mi történik, ha a férje vagy az élettársa veszi fel a telefont? Gratulálni azért lehet az alakításához, ebben még nincs semmi törvénybe ütköző. Legfeljebb ennyi és nem több, de legalább hallja azt a kedves, szép hangját. Milyen jól énekelt abban a vidám filmben és remekül táncolt! Temperamentumos nő lehet, az egyszer biztos! Izgatottan hívja a megadott számot. Foglalt. Hát persze, sokan gratulálhatnak most neki. Mégegyszer próbálkozik, aztán újra. Végre sikerül. — Vígh Eleonóra művésznő...? — kérdés Sügér a torkában kalimpáló szívvel. — Igen, az vagyok hagyja helyben a néhang, amit éppen csak érteni lehet. Sistereg, recseg a telefon, lehet, hog vonalhibás. — Elnézést, hogy csagy ismeretlenül... kezdi Sügért, de nem tudtam megállni, hogy elragadtatásomat ne tolmácsoljam mindjárt a művésznőnek... Az első elfogadott mondatok után Sügér fokozatosan „belelendül”, dicséri a remek alakítást, nagyszerű élményt, ami ezáltal kapott, és ha nem venné tolakodásnak a művésznő, nagyon szeretn egy autogrammal ellátói fényképet. — Maga találkozni aka velem? — kérdezi a ni — Igen, ha lehetne.. — mondja megcsukló, rekedt hangon Sügér - csak éppen, hogy egy kék csókkal is kifejezhessem hálámat... — Nincs akadálya... - mondja a nő —, jöjjön holnap a lakásomra. Hold utca négy, hamadik emelet kettő ... De után öt óra ... Megfelel TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS:Szőke csoda ANTALFY ISTVÁN: Még egy perc... Még egy perc az életemből a partokon, a sörözők előtt szétmorzsolt macskaköveket nyújtózó árnyékok, benőtt falak alján. Itt fényes a szél és utolsót görget a lejtőn, hogy rám ijesszen, e tehetetlen alkonyatban, ha a csilla feljön a vizek szintjén. Hovát utazol szeszélyes éjek vitorlása, amikor nincsen már jelen, csak a múlt, s a jövő, a hársi emléke csak. Nem a sirályok visonganak: fekete varjak ütnek tanyát a koponyámban ... Halálom előtt meg ne haljak