Hajdú-Bihari Napló, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! | ■NAPIM Díszkutat avattak Berettyóújfaluban A nagy októberi szocialis­ta forradalom 70. évfordu­lója tiszteletére november 6-án, pénteken díszkutat avattak Berettyóújfaluban. A városi közparkban Gáti Gábor szobrászművész al­kotását dr. Önosi László, az MSZMP Hajdú-Bihar Me­gyei Bizottságának titkára avatta. Az ünnepségen je­len voltak a város párt-, állami és társadalmi szer­vezeteinek képviselői. Ideiglenes forgalomkorlátozás November 7-én 9 óra 50 perc­től előreláthatóan 11 óráig a Vörös Hadsereg útján a Kos­suth utca Széchenyi utca ke­reszteződésétől a Hatvan utcá­ig, a Hatvan utcán a Vörös Hadsereg útjától a Bethlen ut­cáig, a Füvészikert utcán a Hatvan utcától a Hunyadi János utcáig, valamint a Kálvin té­ren minden jármű forgalma ti­los. November 7-én előreláthatóan 12 óráig a Kölcsey Művelődési Központ várakozóhelyén vára­kozni tilos, valamint minden jármű forgalma tilos. A fenti időben és helyen csak a koszorúzási ünnepségeken, részt vevők járművei közleked­hetnek, illetve várakozhatnak. Más szabálytalanul várakozó járműveket az üzembentartók felelősségére és költségére el­­szállíttatják. MOZI MOZI Bounty (amerikai). Apolló ma, vas. f. 4, hn. 6, nn. 8. Víg ma Vezeklés I—II. (szovjet.) Víg vas. f. 7. Kém (jugoszláv). Művész ma, vas. 6. Elcserélt cárevics (szovjet). Delta ma, vas. f. 4, f. 6. Bátor lovacska (argentin). Alfa ma, vas. f. 4, f. 6. Csók, anyu! (magyar.) Víg ma, vas. hn. 2. Felfelé a lejtőn (magyar). Híradó ma, vas. hn. 2, hn. 4, hn. 6. Frankenstein menyasszonya (amerikai). Klinika ma 5. Kék villám (amerikai). Meteor ma, vas. 7. A kicsi kocsi legújabb ka­landjai (amerikai). Víg ma, vas. hn. 4. Apolló ma, vas. n. 10, n. 12, hn. 2. Meteor ma, vas. 3, 5. Moziklip (magyar). Klinika vas. 5. Robin Hood­nyila (szovjet). Horváth A. ma, vas. f. 4. Tánckar (amerikai). Víg ma n. 10, n. 12, n. 9, vas. n. 10, n. 12. Távol Afrikától I—II. (ameri­kai­) Horváth Árpád ma, vas. f. 6. Végtelen történet (NSZK). Hír­adó ma f. 10, f. 12, hn. 8. vas. f. 10, f. 12, hn. 8. Debreceni videomozik műsora: Víg kam. ma, vas. f. 11, f. 2, f .4 f. 6, f. 8. Kegyetlen utca. Egy szadista banda akciói. Színes amerikai film. 18. Meteor ma, vas. 3, 5, 7. Egysze­mélyes bíróság. Sajátságos igazságszolgáltatás. Színes amerikai krimi. Vidéki videomozik műsora: Hajdúnánás ma, vas. 3, 5, 7: Kegyetlen utca (amerikai, 18). H.-szob. kamara ma, vas. f. 4, f. 6, f. 8: Kegyetlen utca (amerikai, 18). P.-ladány ma, vas. f. 5, f. 7: Ke­gyetlen utca (amerikai, 18). Vidéki mozik műsora: Berettyóújfalu ma, vas. 3: A flotta kedvence (szovjet). 5, 7. Most és mindörökké (ameri­kai). Hajdúböszörmény ma, vas. 3. Veszélyes szállítmány (szov­jet). 5, 7. Az utolsó tangó Pá­rizsban (olasz, 18). Hajdúnánás ma, vas. 5: Meg­állíthatatlan vonat (szovjet). 7. Cápa 2 (amerikai, 16). Hajdúszoboszló ma, vas. 1. 4. Vízipók-csodapók (magyar). f. 6, f. 3, Schimansky fel­ügyelő (NSZK) Püspökladány ma, vas. 5, 7: Érzékeny búcsú a fejedelem­től -magyar). 16., hétfő, 7 óra: A szivár­ványszínű köntös — Csortos­­b. Müv. Központ: 10., kedd, 7 óra: A lelátó — Ady-fc. 11., szerda, 7 óra: A lelátó — Fáncsy-b. 14., szombat, 7. óra: Stílus­gyakorlat — bérletszünet. 16., hétfő, 7 óra: A lelátó — Fazekas-K. Ady-gimn. stúdiószínpadán: 9., hétfő, fél 8 óra: Kis nők dicsérete — bérletszünet. 10., kedd, 13 óra: Kiskondás — bérlet­szünet. 14., szombat, fél 8 óra: Kis nők dicsérete — bérletszünet. TELEVÍZIÓ SZOMBAT Budapest, 1.. 7.48 Műsoris­mertetés. 7.50 Tévétorna gye­rekeknek. 7.55 Kapcsoljuk Moszkvát. 9.15 Orosz nyelv ki­csiknek. 9.25 Óvodások film­műsora. 9.45 Csillaglány. Zenés mesejáték (ism.). 11.20 Fiúk , lányok. 12.00 Nasa obrazovka (ism.). 12.20 Képújság. 13.52 Műsorismertetés. 13.55 Képúj­ság. 14.00 Vakáción a Mézga család. Magyar rajzfilmsorozat. A lakatlan sziget (ism.). 14.25 ,, Ajándékcsokor”. 15.25 Van benne valami. Barkochba já­ték. 16.05 20 a csúcson. 16.40 Híradó. 16.55 Videoton—VI. Dó­zsa. Bajnoki labdarúgó-mérkő­zés. 18.50 Családi torna. 18.55 Esti mese. 19.15 A nagy októ­beri szocialista forradalom 70. évfordulóján. 19.30 Híradó. 20.00 Vers­e mindenkinek. Maja­kovszkij : Lilikének, levél he­lyett. 20.05 Élő forradalom. Do­kumentumfilm. Képek, tények, vélemények a szovjet múltról és jelenről. 21.35 A hét műtár­gya. Egyiptomi amulettek. 21.40 Téboly. Frenzy. Angol film. 23.25 Híradó, 2. Budapest, 2.. 17.03 Műsoris­mertetés. 17.05 Képújság. 17.10 Tv-tükör. 17.25 Movi-krónika. 17.35 Életutak. Szovjet tévé­filmsorozat. Visszatérés. 18.50 Nimrod — az autóversenyek hőse. Angol dokumentumfilm (ism.). 20.05 Dietrich Fischer- Dieskau énekel. Schubert: Téli utazás. 21.20 Tata. Kisfilm. 21.35 Monsieur René Magritte. 22.25 Huszadik századi portrék. Képújság. Pozsony, 1.: 7.50 Közvetítés Moszkvából. 19.25 Úttörők ma­gazinja. 11.25 A Civil kutya történetei. Lengyel tévésorozat. 11.50 Kaleidoszkóp. 12.30 Goya (ism.). i­3.30 Honvédelmi maga­zin. 13 .45 Animációs filmek. 14.55 Rallyecross. 15.55 Zenés szórakoztató műsor. 16.35 Safa­ri. Tévésorozat 17.05 Barátság­osokon Zenés­­ szórakoztató műsor. 18.10 Válasz a nézők leveleire. 18.20 Esti mese. 18.30—18.10 Tévémagazin. 19.30 Híradó 20.15 A Szovjet Tv est­je. Vörös harangok. Szovjet— olasz—mexikói film. 22.40 Nyi­tott ajtók. Szovjet tévéfilm. 0.50 Zenés Összeállítás. Pozsony., 2.., 9.00 A kereszte­ződésen. Feliratos szovjet film. 10.05 Német nyelvtanfolyam gyerekeknek. 10.30—11.00 Angol nyelvtanfolyam. 16.30 Zenés szórakoztató műsor gyerekek­nek. 16.55 A labdarúgásról. 17.35 Utazó kamera. 18.20 Soro­zat a világűrről. 19.00 Torna. 19.10 Esti mese. 19.30 Híradó. 20.15 Spartacus. Szovjet film­balett. 21.45 A Szlovák Nemzeti Képtár. Dokumentumfilm. 22.10 Sporthíradó. 22.25 Ház az eper­fa alatt. Tévéjáték. Bukarest. 12.05 Hétvégén. 13.45 A hét politikai eseményei. 18.00 Tv-híradó. 18.20 Tv-en­­ciklopédia. 18.50 A Szovjet Te­levízió estje. 19.35 Szárnyalás a nap felé. Szovjet film. 20.55 Tv-hiradó. 21.05 Táncdalok. Moszkva. 1.: 7.40 Ünnepi dísz­szemle és a dolgozók felvonu­lása a Vörös téren. Utána: a Szovjetunió népeinek dalai és táncai. 10.30 Razsiv. Dokumen­tumfilm. 10.40 Az 1987-es ipari és mezőgazdasági állami díja­sok. 11.40 Forradalmi dalok. 11.50 A hallgatás perce. 12.05 Szviridov: Patetikus orató­rium. 12.40 Ragyogj, ragyogj csillagom. Film. 14.10 Aurora. Rajzfilm. 14.25 Hírek. 14.30 M. Satrov: Bolsevikok. Közvetítés a Szovremennyik Színházból. 17.00 Az élő Lenin. Dokumen­tumfilm. 17.45 Szórakoztató műsor Leningradból. Közben: Ünnepi díszszemle és a dolgo­zók felvonulása a Vörös téren (ism.). Utána: Hírek. 22.00 Baj­társak, 2. rész. .23.10 Filmzene. VASÁRNAP Budapest, 1.. 8.13 Műsoris­mertetés. 8.15 Tévétorna gyere­keknek. 8.20 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. Spa­nyol rajzfilmsorozat. 8.45 A Korall-sziget. Ausztrál kaland­­filmsorozat, IX/9. rész. 9.10 Vár állott. . . 9.50 Fognyüvő ma­nók. Kínai rajzfilm. 10.00 A titok nyitja. 10.35 Röpsuli. 10.50 Reklám. 10.55 Az olaj titkos története. Francia dokumen­­tumfilm-sorozat, VIII/2. rész. Cselszövések kora. 11.55 Hírek. 13.42 Műsorismertetés. 13.45 Képújság. 13.50 A Közönség­­szolgálat tájékoztatója. 13.55 Kiosz-kupa. Férfi mesterfokú tornászbajnokság. 14.55 Dobó István nemzetközi ökölvívó­bajnokság. Döntők. 16.15 Emlé­kek a magyar játékfilm törté­netéből, IX/6. rész. 16.55 Rek­lám. 17.05 Delta. 17.30 Reklám. 17.40 Nézzük együtt — Funk Miklós irodalomkritikussal. 18.10 Áruházak ajánlata. 18.20 Családi torna. 18.25 Meséről mesére. 18.50 Reklám. 19.00 A Hét. 20.00 Híradó. 20.10 Jean- Paul Belmondo-sorozat. Egy válás meglepetései. Francia­­olasz—román film. 21.45 Van öt perce? Csajkovszkij: Hattyúk tava — balett. 21.50 Telesport. 22.35 Hírek. Budapest, 2.. 16.03 Műsor­mertetés. 16.05 Képújság. 16.10 Tükörkép. 18.10 Gondolkodó. Afrika és a magyar tudomány. 18.55 Muszorgszkij: Borisz Go­dunov. Opera három felvonás­ban (feliratos). 21.50 Száz híres festmény. Renoir: Evezősök reggelije. 22.00 Popkorong. 22.40 A Hét (ism.). 23.40 Képújság. Pozsony, 1.: 8.30 Gyerekek­nek. 10.30 Kicsinyek magazin­ja. 11.10 Tévésorozat (ism.). 12.15 Objektív. Magazin. 12.45 Zenei krónika. 13.20 Autósok, motorosok magazinja. 14.00 A hangi iskola. Angol dokumen­tumfilm 14.50 Sport október­ben 15.10 Találkozás szovjet művészekkel. 16.05 A termé­szetvédelemről. 16.45 A nagy­követ asszony. Szovjet film. 18.20 Esti mese. 18.30—19.10 Ze­nés szórakoztató műsor. :19.30 Híradó. 20.10 Puccini: Bohém­­­élet. Tévéopera 21.55 Irodalmi műsor. 22.25 Sporthíradó. 22.40 Sakk. Pozsony, 2.: i­.40—12.00 Cseh­szlovákia—Olaszország női EB- selejtező labdarúgó-mérkőzés. 15.30 Műsorajánlat. 15.50 Nyitott stúdió 16.30 Teremkerékpáros vb. 18.20 Német, dokumentum­film. 1945 előtt. 19.00 Torna. 19.10 Esti mese. 19.30 Híradó. 20.00 Kalandos kirándulás az Orient expressmen Angol tévé­komédia. 21.45 Híradó. 22.05 Visszatérés korábbi helyszínek­re. Moszkva. 1.1 8.00 A hazámat szolgálom 1­9.00 Zenés műsor. 9.30 Az 1987-es állami díjasok. Közben: 10.30 Vidám hangje­gyek. 11.30 Rajzfilm. 12.55 Do­kumentumfilm. 13.25 Megérke­zett a cirkusz. Film. 1. rész. 15.40 Sport és divat. 17.10 Sakk­­ok. 17.30 Hírek. 17.35 Férjhez menni a kapitányhoz. Film. 19.00 Híradó. 19.40 Katonadalok fesztiválja. 21.40 Hírek. 21.45 Kossuth. 6.00—7.30 Jó reggelt! 7.30 Bábolnától Ungvárig. 8.00 Hírek. Időjárás. Lapszemle. 8.10 Műsorismertetés. Egész nap párbeszéd. 8.15—21.59 Buda­pest—Moszkva rádióhíd. 8.30 Könnyű-e fiatalnak lenni? 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Met­ronóm. 11.00 Gondolat—jel. A rádió kulturális hetilapja. 12.00 Déli krónika. 12.20 Zenepará­dé. 13.00 Szorító. Az amatőr és a profi sportról. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.05 Ki mer ma? 15.15 Új zenei újság. 16.00 A 168 óra fóruma a Szovjetunióról. 17.00 A nagy októberi szocia­lista forradalom 70. évforduló­ján. 17.15 Egyszemélyes zenés színház. Beszélgetés Jevgenyij Nyesztyerenkóval. 18.15 Hol volt, hol nem volt . . . 18.30 Hí­rek. Időjárás. Sport. 18.45 Pe­resztrojka — fejekben és mű­helyekben 20.00 Az ismeretlen nő. Színmű. 21.00. Hídépítés. 22.00 Hírek. időjárás. 22.10 Sporthíradó. 22.25 Európa hang­versenytermeiből. A Moszkva, virtuózai kamaraegyüttes hang­versenye. Közben: 23.01—23.19 Néhány szó a csillagokról. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Him­nusz. 0.15—5.50 Éjfél után. Petőfi: 6.00 Dallamkoktél. 7.52 Torna. 7.57 Műsorismerte­tés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Sztereóbeállító műsor. 8.11 Ven­dégjáték. Greguss Zoltán. 8.42 Mese­ zene gyerekeknek. 9.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05 Színes népi muzsika. 9.35 Szimfonikus táncok. 10.05 Tö­visek és virágok. Zenés iro­dalmi magazinműsor. 11.00 Hí­rek. Időjárás. Ütközben. 11.05 Doktor Doolittle. Részletek ze­nés játékból. 11.20 Magnóról magnóra (ism.). 12.00 Jó ebéd­hez szól a nóta. 12.58 Műsoris­mertetés. 13.00 Hírek. Időjárás. Ütközben. 13.05 Miska bácsi levelesládája. 13.45 Időjárás- és vízállásj­elentés. 14.00 Műsor­­ajánlat. 14.07 Buddy Holly ösz­­szes felvétele. 14.50 Sport. 15.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 15.05 Magunkat ajánljuk. 17.50 Slá­gerbarátság. 19.00 Hírek. Időjá­rás. Útközben. 19.05 Lehár Fe­renc: Giuditta. Daljáték. 20.45 Kovács Apollónia nótákat éne­kel. 21.00 Hírek. Időjárás. Út­közben. 21.05 Szórakoztató an­tikvárium. 21.35 Foglalkozása: rádiós. Schél Gyula. 22.05 Al­bumajánlat. 23.00 Hírek. Idő­járás. 23.10 Sporthírek. 23.15 Hangverseny-felvételeinkből. 9.15 Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 0.15—5.50 Éj­fél után. Bartók. 6.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 6.05 Népszerű muzsi­ka korán kelőknek. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.03 A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi mű­sora Szegedről. 7.30 A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzeti­ségi műsora Szegedről. 8.00 Hí­rek. Időjárás. 8.05 Műsorismer­tetés. 8.09 Időszaki kiállítások. 8.10 Sztereóbeállító műsor. 8.19 Vidtor. VI. orgonaszimfónia. 11.53 Mozart: D-dúr divertimen­to. 9.42 Slágerlista (ism.). 10.12 Monteverdi operáiból. 11.00 Hangfelvételek felsőfokon. Mah­ler:­n szimfónia. 12.24 Mű­sorajánlat. 12.30 Botrány az In­­geborg hangversenyen. Vígjá­ték. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Műsorismertetés. 13.05 Kíván­ságműsor szombaton. 14.05 Fe­­rencsik János vezényli a Ma­gyar Állami Hangversenyzene­kart és az MRT szimfonikus zenekarát. 15.27 A Wiener Sän­gerknaben Johann Strauss-ke­­rinseket énekel. 16.00 Aranyal­­bum. 17.05 Lemezbörze helyett. 17.50 Népdalfeldolgozások. 18.20 A varázsfuvola. Operarészletek. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Mű­sorismertetés. 19.05 Nagív mes­terek kamarazenéjéből. 20.20 Világhírű előadóművészek le­mezeiből. 22.15 Kérők. Vígjá­ték. 23.30—23.33 Hírek. Időjá­rás. Nyíregyháza: 8.00—10.00 Hírek — l­apszemle — Évfordulónap­tár — Könnyű-e fiatalnak len­ vasárnap Kossuth: 6.00—8.25 Vasárnapi újság. 8.25 Műsorismertetés. 8.30 Énekszóval, muzsikával. 8.57 Reklám. 9.00 Szerkeszti . . . az író és komédiás, Szentkuthy Miklós. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Öt kontinens hét napja. 10.20 Örökzöld dallamok. 10.54 Édes anyanyelvünk. 11.00 Ismét — a javából! 12.00 Déli króni­ka. Sport. 12.15 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.45 Rázós úton. 12.55 Népdalkörök pódiu­ma. 13.20 Mit üzen a Rádió? 14.00 Hírek. Időjárás. 14.05 Mű­sorismertetés. 14.10 Művészle­mezek. 15.00 Pillangó. Regény. 15.43 Karai József kórusművei­ből. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 Zenekari muzsika. 17.00 Hazai számítástechnika — csecsemő vagy serdülő? 17.30 Komoly ze­nei lemezlovas . . 18.15 Hol volt, hol nem volt . . . 18.28 Mű­sorismertetés. .18.30 Hírek. Idő­járás. 18.40 Miért szeretem? 18.44 Kalevala. Eposz. 19.44 Orosz népdalok. 20.21 Népszerű szimfonikus dallamok. 20.48 Csajkovszkij: Anyegin. Három­­felvonásos opera. 22.00 Hírek. Időjárás. 22.10—22.25 Sporthír­­adó. 23.44 ,,A világ teremtése”. Versek. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Himnusz. 0.15—4.20 Éjfél után. Petőfi. 6.00 Dal­lam koktél. 6.54 Mai programok. 7.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 7.05 A re­formátus egyház félórája. 7.35 Vasárnapi orgonamuzsika. 7.52 Torna. 7.57 Műsorismertetés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Triltó­­trik­ó. 8.48 Filmzene. 9.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05 Ró­lunk van szó! 9.10 Férfivilág. 9.50 Komoly­zene­­ könnye­dén. 10.00 Emlékezés Sulyok Máriára. 11.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 11.05 Reklám. 11.10 Vasárnapi koktél. 12.00 Rek­lám. 12.03 Jó ebédhez szól a nóta. 12.58 Műsorismertetés. 13.00 Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05 Mikrofonpróba. 13.45 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 Trik­ó-trilló, 11/2. rész. 14.42 Népdalfeldolgozások. 15.00 Hí­rek. Időjárás. Útközben. 15.05 Táskarádió. 16.00 Poptarisznya. 21.00 Hírek. Időjárás. Útköz­ben. 21.05 Társalgó (Ism.). 22.30 Kovács Andor saját szerzemé­nyeiből gitározik. 23.00 Hírek. Időjárás. Totó. 23.10 Zenés ka­landozás. 0.15 Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 0.15— 4.20 Éjfél után. Bartók. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Népszerű muzsika korán kelőknek. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.08 Idő­szaki kiállítások. 8.13 Nicolaus Harnoncourt vezényel. 9.20 We­ber operáiból. 10.05 Új zenei újság (ism.). 16.50 Eszperantó híradó. 11.00 Új lemezeinkből. 12.26 Magyar művészek opera­­felvételeiből. 12.55 Kis magyar néprajz. 13.00 Hírek. Időjárás.. 13.03 Műsorismertetés. 13.05 Öt kontinens hét napja. 13.20 Jev­genyij Szvetlanov vezényel. 14.15 Rockújság. 15.10 A kama­razene kedvelőinek. 16.04 Hang­­játékok eredeti nyelven. Heiner Goebbels: Die Befreiung des Prometheus (Prométeusz kisza­badítása). 16.51 Századvégi ma­gyar zeneköltők. 17.26 Lendvay Kamilló műveiből. 17.41 Klasz­­szikus operettekből. 18.30 A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Műsorismertetés. 19.05 A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.35 Sosztakovics összes vo­nósnégyese. 20.22 Miféle játék­ról beszél? Hangjáték. 21.07 Hi-Fi varieté. 22.07 Diszkotéka. 23.07 A Paris Reunion Band dzsesszfelvételeiből. 23.30—23.33 Hírek. Időjárás. Nyíregyháza. 9.00 Hírek — Évfordulónaptár — Húszon in­nen, húszon túl. Ifjúsági ma­gazin (riporter: Váradi József) — Dzsessznapok ’87 (Matya­­sovszky Edit). 18.00—18.30 Hí­rek, tudósítások. Sportössze­foglaló (A nap szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa) MOZI • SZÍNHÁZ • TV • RÁDIÓ SZÍNHÁZ Csokonai -7 óra: A szivárványszínű kön­tös — Egressy-b. Műv. Közp.: A lelátó — Biogal-b. Ady-gimn. stúdiószínpada Du. 3 óra: A kiskondás — bér­letszünet. Csokonai: 9., hétfő, 7 óra: A szivárvány­­színű köntös — Varsányi-b. 10., kedd, 7 óra: A szivárvány­színű köntös — Bajor-b. 11., szerda, 7 óra: A szivár­ványszínű köntös — Péchy Mihály Építőipari Szakközép­­isk. részére. 12., csütörtök, 7 óra: Cigány­báró —bérletszünet. 13., péntek, 7 óra: Cigánybáró — Kossuth-b. 14., szombat, 7 óra: Traviata — Csokonai-b. HÍREK-ESEMÉNYEK PIACI ÁRAK Megjegyzés: A Deko és az élelmiszer-kiskereskedelmi­re vonatkoznak. Az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat­­óhelyek a kereslet-kínálat függvényében eltérhetnek. Piac Deko Él.-kisker. H.-besz. B.-újf. P.-lad. H.-szob. burgonya 10— 15 9—12 12— 15 13 12— 15 14 8— 18 sárgarépa 10— 20 12 15 16— 18 10— 15 20 10— 16 petrezselyem 20— 30 15— 20 20 20— 30 leveszöldség 8— 12 — 10— 15 12— 15 10 10 T 8— 10 káposzta 7— 10 8 8— 10 10— 14 8— 10 7— 8 8 sav. káposzta 25 20 25 25 18— 20 20 20 kelkáposzta 10— 14 9 8— 10 15— 20 15 24 1 10— 20 karalábé 10— 16 8 15 15 10— 15 8 T 5— 10 karfiol 25— 30 25 14— 20 25— 30 25 20­­ 15— 25 paprika 10— 40 12—24 4— 30 20— 25 10— 20 24— 30 4— 40 paradicsom 20— 26 25 10— 12 — 20— 30 18 10— 35 zeller 15— 20 25 20— 25 20— 30 25— 30 7 5—8 vöröskáposzta 14 10 13— 15 — 15 14 15 vöröshagyma 14— 18 15 15— 18 16— 18 20 16 12— 16 fokhagyma 90—120 120 130—150 8— 10 130—150 120 3— 10 szárazbab 70— 80 52—80 60— 80 70 70 60 70— 80 dióbél 200 180 200 — 180 200 200—240 héjas dió 40— 50 — — — 40 50— 60 60 mák 130—150 140 130—150 130 150—180 150 140 alma 8— 18 10— 12 10— 15 8— 14 7— 20 16 10— 15 körte 15— 30 20 20— 25 20— 25 25 24— 34 10— 25 birsalma 14— 20 14 15 12— 14 16— 20 24 14— 20 tök — 6­­ — — — — tojás 2,70— 3 2,50— 3 2,50— 3 3—3,20 2,80— 3 3 2,80—3,20 cékla 10— 12 10 — — 10 — 10 szőlő 15— 50 32 35 25— 30 — — 34— 45 saláta 5— 8 5 — — 3 — — gomba 60—130 100 — — — — — uborka — 38 — — 25 — 40 vállalat árai első osztályú termékek­­árai irányárak, amelyektől az árusí­ Labdarúgószemle. 22.30 Ütkö­­ni? (Azonos a Kossuth rádió­zós. Film. 23.50 Viktor Krivo- műsorával) — Az Ungvári Ká­­nosz műsora­­dió ajándékműsora — Műsor­előzetes. RÁDIÓ SZOMBAT 1987. NOVEMBER SZOMBAT OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM A Nap dél 6.36 — n­yugszik 16.20 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS SZOMBAT ESTIG: Válto­zóan felhős idő lesz, szá­mottevő eső nélkül. A nyu­gati, északnyugati szél többfelé élénk, a Dunántú­lon néha erős lesz. Hajnal­ban —3 és plusz 2 fok, délután 7 és 12 fok közötti hőmérséklet várható. (MTI) ÉVFORDULÓNAPTÁR Százhúsz éve született Marie Curle-Sklodowska (1867—1934) lengyel születésű, Franciaország­ban élő Nobel-díjas vegyész és fizikus, aki 1898-ban férjével, Pierre Curle-vel együtt felfedezte a polóniumot, majd a rádiumot. LELKISEGÉLY-SZOLGÁ­LAT. Éjjel-nappal minden­nap hívható Debrecenben a lelkisegély-szolgálat a 12- 165-ös telefonszámon. BALESETI ÜGYELET November 7-én, szombaton a kórház, vasárnap pedig az ortopédiai klinika tart baleseti ügyeletet. ÁLLATORVOSI ÜGYE­LET. Szombaton reggel 6 órától vasárnap reggel 6 óráig dr. Zsupos Sándor (Debrecen, Végh Dezső u. 22., telefon: 12-199), vasár­nap reggel 6 órától hétfőn regel 6 óráig dr. Nagy Lász­ló (Debrecen, Huszár Gál u. 15., telefon: 11-397) lesz az ügyeletes állatorvos Debrecenben. MÚZEUMOK NYITVA TARTÁSA. A Hajdú-Bihar megyei szervezet múzeumai és kiállítótermei november 7-én és 8-án, azaz szomba­ton és vasárnap 10-től 14 óráig tartanak nyitva. 9-én és 10-én, azaz hétfőn és kedden a múzeumok zárva lesznek. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A 45. játékheti lottónye­remények, a nyereményille­ték levonása után a követ­kezők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 357 954 forintot, a 3 talála­tos szelvényekre egyenként 1340 forintot, a 2 találatos szelvényekre pedig egyen­ként 40 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglege­sek, a nyeremények ellen­őrzése még tart. KÖZLEMÉNYEK A Hajdú-Bihar Megyei Tanács Kórház-Rendezőintézetének fő­­igazgatósága értesíti a lakos­ságot, hogy 1. az általános se­bészeti osztály november 12-én 8 órától, 2. az urológiai osztály november 20-án 8 órától, 3. a baleseti sebészeti osztály novem­ber 23-án 8 órától a Dorottya utcai kórházi részlegén fogadja a betegeket. A baleseti sebé­szeti ambulancia a saját felvé­teles napjain este 7 órától, más­nap reggel 7 óráig a Dorottya utcai új traumatológiai ambu­lancián működik. (x) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: dr. Bényei József. Főszerkesztő-helyettes: Boda István Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024. Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695. Kiadja a Hajdú Megyei Lapkiadó vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen. Postafiók 72. 4001. Telefon: 12-144. Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné. Alföldi Nyomda, Debrecen. Felelős vezető: Benkő István vezérigazgató. Debrecen, 1987. november 7. Megrendelés száma: 1962. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, egy évre 516 Ft. Index 25*27 — MN 6188 — 16*1

Next