Hajdú-Bihari Napló, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-20 / 43. szám

Hogyan is lesz az idén? Hogyan is lesz? Nem lesz könnyű a bérből, fizetésből élőknek sem, még kevésbé a többgyermekeseknek. Sen­ki sem irigyli a szülői se­gítséget nélkülözni kénysze­rülő pályakezdő fiatalokat, de talán a legnehezebb még­iscsak a nyugdíjasoknak, közülük is a régebben nyu­galomba vonultaknak lesz. Egy hatvannyolc éves, te­hát már tizenhárom éve nyugalomba vonult asszony kérdezte tőlem: — Azt magyarázza meg nekem, hogy a hetvenéves­nek miért emelik a nyugdí­ját 15 százalékkal, és az enyémet még mindig csak kettővel? Mit válaszoltam volna er­re? Azt, hogy valahol csak meg kellett húzni egy ha­tárt, és ezt általában kerek számnál tanácsos meghúz­ni? Azt, hogy a hetvenen fe­lüliek nyugdíja, még ha az szép összeg is volt annak idején, ma már bizony igen kevés ? Azt, hogy hetven felett igen kevés az olyan ember, aki még valami kiegészítő munkával (keresettel) pó­tolni tudja a nyugdíját? Vagy azt, hogy a hetve­nen felüliek jórésze olyan támogatásra is szorul, ami­ért csekélyke nyugdíjából fizetnie is kell, ha azt akarja, hogy legyen otthon mindig friss kenyér? Ha mindezt el is mondom — mert mindez igaz is —, tudom, hogy nem vigasztal­ja, aki még nem érte el a hetvenet, így nem emelik évi 15 százalékkal a nyug­díját, és nem utazhat in­gyen a villamoson, metrón. Vigasztaljam azzal, hogy majdcsak megéri a hetve­net, lesz még öregebb is, és akkor rá is vonatkoznak majd a kedvezmények? Gondolom, az a bizonyos nagy állami zseb most eny­­nyit bírt ki; ha kibírt vol­na többet, akkor lejjebb szállította volna a bűvös korhatárt. De menjünk vissza a fia­talabb nyugdíjasok körébe, vagy akik közelítenek a nyugdíjas korhoz. Új nyug­díjtörvény még nem szüle­tett, de dolgoznak rajta, s tervezetten esztendő múlva, 1989-ben várható reform. Ám már most életbe lé­pett néhány új intézkedés. A nyugdíjalapként számí­tó időszak tartama nem vál­tozik, továbbra is a nyugdíj előtti öt naptári év három legjobb évét fogják számí­tani. Ám természetszerűen ehhez már az idei évben (ha például valaki 1989-ben vagy később megy nyugdíj­ba), a jelenlegi nettó kere­setet veszik majd figyelem­be. Eddig is fizettek a ke­resetüknek megfelelő nyug­­díjjárulékot azok is, akik a nyugdíj mellett vállaltak munkát. Ezután az aktív dolgozók egységes tíz száza­lékával szemben, öt száza­lék nyugdíjjárulékot fognak fizetni. Ugyanez a kedvez­mény vonatkozik azokra is, akik özvegyi nyugdíj mel­lett vállalnak munkát. Több új rendelkezés már jól ismert. A nyugdíjasokra vonatkozó utazási kedvez­mények, a munkavállalási plafonok eltörlése, vagyis nem behatárolt már az a plusz munkamennyiség, amit a nyugdíj mellett va­laki elvégezhet. Nem behatárolható — jo­gilag. De mégiscsak behatá­rolja egyrészt az adott mun­kalehetőség, másrészt saját fizikai energiája. A szelle­mi energiát ugyanide sorol­hatjuk, ez gyakran még ha­marabb kezd csökkenni, mint a fizikai erő. És ha nem is volt szándé­kom, de óhatatlanul vissza­kanyarodtam a cikk elején idézett ismerősöm kérdésé­hez: miért kapnak több kedvezményt, magasabb évenkénti nyugdíjemelést a hetvenen felüliek? Talán elsősorban és mindenek­előtt ezért: nem fogy az energia. Nem könnyű dolog meg­öregedni, nem könnyű az öregséget elviselni. Ezért nem kell irigykedni a het­venen felüliekre. Jobb len­ne inkább abban remény­kedni, hogy valamennyien megérjük ezt a kort. Hogy tehetünk-e érte? Mindent nem, de sokat igen. Nem akarom agyonismé­telgetni az egészséges élet­mód írott és íratlan szabá­lyait, nem akarok prédikál­ni a dohányzás, az italfo­gyasztás mérsékléséről, az egészséges (ám drága) táp­lálkozásról. Inkább a moz­gásra kész edzett testet, a békességben élő lelket tar­tom a legfontosabbnak. Túl­tenni magunkat az apróbb bosszúságokon, a kor böl­csességével fogadni, amit a mindennapok nyújtanál,­ megtalálni a szépet, az örö­möt az élet minden korsza­kában, örülni annak, hogy tavasz közeleg, és már hosszabbak a napok, örülni annak, hogy a tél első felét már enyhe idővel megúsz­­tuk, örülni annak, hogy meglátogatott az unokánk, hogy láttunk egy szép fil­met a televízióban, hogy se­gíthetünk egy még rászo­­rultabb szomszédunknak, hogy az egészségünk úgy­­ahogy még rendben van, örülni annak, hogy élünk, hogy süt a nap, hogy jó­­kedvűek a fiatalok. Hogy ez nem mindig megy könnyen? Meglehet. De ha mindenre tudato­san ráneveljük magunkat, magunknak teszünk vele jót, és az sem baj, ha a környezetünknek is. Sárdi Mária Segíthetek? Munka közben a ház legidősebb lakója Együtt a társalgóban (Fotó: Horváth Katalin) Íme a családom Fa hajun-bihak: N'.­pr.O — 1981. febru.átí .o. Született: 1883-ban . Nem vette korul népes­­ család. Ült magányosan, tö­rékeny hátát a rekamiénak támasztva, apró kezeit egy­máson pihentetve. Ruhája sötétjét megtörte gondosan megfésült hófehér, rövid, egyenes szálú haja. Feje ki­csit előrebillent, ahogy ma­ga elé révedt, beletörődve sorsába. Nem hallotta, mi hárman miről beszélgetünk. Szemét sem erőltette, jó ide­je már homályosság veszi körül. Erzsike néni, azaz özvegy Sárközi Sándorné született Kelemen Erzsébet január 28-án ünnepelte 105. szüle­tésnapját. A nem minden­napi esemény másnapján kerestem fel otthonában Debrecen, de valószínűleg a megyének is legidősebb pol­gárát. Két gyermeke foga­dott. Dr. Sárközi Béla és Nagyné Sárközi Viola is túl vannak már a hetvenen, bár ez éppen úgy nem lát­szik meg rajtuk, mint édes­anyjukon a száznál is több év nyoma. Minden bizony­nyal családi örökség ez ná­luk, mert Erzsiké néni nő­vérei is jócskán benne jár­tak már a kilencvenes éve­ikben, amikor végső álom­ra hajtották le a fejüket. Ők öten voltak testvérek, Erzsiké néni négy gyerme­ket nevelt fel. Féltő gond­dal óvta őket minden baj­tól, megpróbáltatástól, most gyerekei viselik gondját, vi­gyázzák bizonytalan lép­teit. Sajnos nem mindig si­kerrel. Az elmúlt évben el­esett, megütötte a fejét, at­tól kezdve rohamosan rom­lott az állapota. Elvesztette a hallását, és erősen meg­gyöngült a látása, így most ül a rekamién, s csendes beletörődéssel fülel az elné­mult világba, hogy aztán időnként magához ragadva a szót, elmondja, ami szá­mára még fontos. Addig gyerekei beszélnek helyet­te. Mondataik nyomán meg­­idéződik a múlt század vé­gi, e század eleji Debrecen. Szabó Magda Régimódi tör­ténet című regényének han­gulatával telik meg a szo­ba. Szinte látni vélem ma­gam előtt a Csokonai utca, Zúgó utca sarkán álló csa­ládi házban szigorú erköl­csök szerint felnövő Kele­men Erzsébetet. Megannyi a városhoz elválaszthatatla­nul hozzátartozó intézmény, fogalom és emlékkép. A ke­reskedő anya, a városi tiszt­viselő apa . .., az elemi után a Svetits Katolikus Gimnázium ..., a Női Ipa­ri Iskola ... Alföldi a tánc­mester, bálok ..., a boldog békeidők nosztalgiázásra ingerlő szalonkékje. Évszá­mok, dátumok, sorsfordítók és kevésbé fontosak. A két világégést keretbe foglalók mellett, 1908. július 25. fel­tétlenül az előbbiek közé tartozik. E napon esküdött örök hűséget Kelemen Er­zsébet Sárközi Sándornak, a kereskedőnek. Frigyükből előbb fiú, Béla született, majd három lány követke­zett, sorrendben Elza, Viola és Stefánia. A történelem először az I. világháború idején szólt bele az életük­be. Sárközi Sándor betegen tért vissza az olasz front­ról. Ettől függetlenül ő is szép kort megért, 1963-ban, 82 évesen hunyt el. Erzsike néni mindig mér­tékletesen élt. Soha nem ivott alkoholt, és a dohány­zás káros szenvedélye sem tudta megkísérteni. Legna­gyobb feladatának gyerme­kei felnevelését tartotta. Ritkán mozdult ki a város határán lévő kunhalomnál messzebb, s utazásai során nem fordult meg külhonban. Leginkább az Újkertbe, a Lehel utcán lévő kertjükbe járt el. Kínosan ügyelt a rendszerességre és a tiszta­ságra. Ma is. Mindig ugyan­abban az időpontban étke­zik, étvágyával semmi gondja. Manapság is a kol­bász és a szalámi a ked­venc eledele. Beteg is csak a kilencvenedik éve után volt. Százesztendős korában meg ő maga sütötte a szü­letésnapi süteményt. Egé­szen a múlt év elejéig rend­szeresen olvasott. Kiolvasta egy fiókkönyvtár szépiro­dalmi készletét. Különösen az életrajzi regényeket sze­rette — mondván, azoknak legalább igaz a fele. „A maiakat már nem olvastam, mert nagyon sok bennük a gorombaság” — zsörtölődik, mikor rájön, hogy a köny­vekről beszélünk. „Ezt a vi­lágot már nem szeretem, mert nem olyan, mint a ré­gi volt” — ítélkezik a sokat megértek életbölcsességével. Két éve ki sem mozdult a lakásból. Élettere arra a pár tíz négyzetméterre korláto­zódik. Lakásába nem jön el a nagyvilág, hisz nem hall­ja a rádiót, s nem látja a televízió képernyőjét. Kap­csolatot leszármazottjain keresztül tart a külvilággal. Tíz unokája, húsz déduno­kája és három ükunokája rendszeresen látogatja. Ha tehetik. A sors széjjelszór­ta őket a négy égtáj felé. Azért nem mulasztják el megköszönteni a mamát, aki mindannyiukról tud, gon­dol rájuk. Beszélgetésünknek a ro­hanó idő szab határt. Jócs­kán elmúlt már hat óra, s tudom, az a vacsora idő­pontja Erzsike néninél. Bú­­csúzkodom hát éppen, ami­kor egy hatalmas virágko­sár érkezik. Az egyik Ame­rikában élő unoka küldte. A szín pompás bukétáról le­kerül a celofánborító. A nagymama megtapogatja, megsimogatja a gyönyörű gerberákat, biztosan távol­ban élő unokájára és csa­ládjára gondol. Szerte a szobában mindenütt virá­gok. A népes rokonság na­pok óta köszönti az ünne­peltet, egyszerre el sem fér­nének a lakásban, így meg­osztva ünnepelnek. Egerházi Péter Cukorbetegeknek járó kiegészítés Azok a cukorbeteg nyug­díjasok, akik I., II. csoport­beli rokkantak vagy már betöltötték a hetvenedik életévüket, 1988. január 1- jétől jogosultak a cukorbe­tegeknek járó nyugdíjki­egészítésre. A következő­képpen kérhetik ezt. Az érintett nyugdíjasnak rész­letes orvosi igazolást kell kérnie kezelőorvosától, s ezt el kell küldeni a Buda­pesti Nyugdíjfolyósítási Igazgatóságra. Az igazolá­son feltétlenül fel kell tün­tetni a nyugdíjas-törzsszá­­mot, mert ennek alapján azonosítják a kérelmezőt. Az igazolás beérkezése után az igazgatóság a cukorbeteg nyugdíjasoknak havi száz forint kiegészítést ad, amit január 1-jéig visszamenőleg is megküld. Az átfutási idő miatt várhatóan csak két hónapos késéssel kapják meg a járandóságot a ké­relmezők.

Next