Hajdú-Bihari Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-07 / 6. szám

„Kicsike vigyázzon, egyszer nagymama lesz...“ Éppenséggel nagy- és déd­­mamáink idejében keletke­zett, s vált azóta örökzöld­dé ez a sláger: „Kicsike vi­gyázzon, egyszer nagymama lesz ... ”. Csűrös Karolát, aki „civilben" a Madách Színház hűséges tagja (hű­séges, mert néhány kezdeti vidéki év után ide szerző­dött, és évtizedek óta itt dolgozik), jóllehet a polgári életben nincs is gyermeke, tehát unokája sem. a Szom­szédok című televíziós so­rozatban immár másodszor érték nagymamái örömök. — A nézők egy része — kiváltképp ha kéthetenkétt képernyőre kerülő sorozat­­ról van szó, amely immár 1987. májusa óta egyfolytá­ban megy — azonosítja színésznőt a szerepével. Szomszédokban én vagyok Etus, akit lánya, veje, s ép­pen nagylányosodó, 13—1­4 éves Julcsi unokája egyarán így, a keresztnevén neve... S akinek most, másfél évvel a sorozat indulása után.. megszületett a második uno­kája is: Flora — mondja az újságírónak Csűrös Karok. — De hát nemcsak a so­rozatban. — Persze hogy nem: az életben is. A sorozat írói mentek az élet után. Vagyis amint sorozatbeli lányom, azaz Frajt Edit színésznő­kollégám bejelentette, hogy áldott állapotban van ma­gánemberként, a Szomszé­dok szerzői Edit filmbeli fi­guráját, Julit is terhesre ír­ták. Amikor a sorozatban ott tartottunk, hogy Julinak már nagy fájdalmai vannak, mindenórás, akkor, a forga­tás befejezése után. Frajt Edit hazament, összecsoma­golta a holmiját, bement a kórházba, és néhány órán belül világra hozta Fran­ciskáját. (A filmben: Fló­rát). — Most térek rá arra, hogy a nézők szinte azono­sítják a színésznőt a figu­rájával — folytatja Csűrös Karola —, amikor bemen­tem meglátogatni a „lányo­mat", vagyis Frajt Edit kol­léganőmet, mind a nővérek, mind társai a kórteremben nagy gaudiummal fogadtak: „Már vártuk a nagymamát, lássa végre az új unoká­ját!”, mondták félig nevet­ve, félig komolyan. — Az új unoka, a Mágen­­heim család új tagja tehát Flóra, míg az életben a Franciska névre fog hallgat­ni, ha kezd majd odafigyel­ni a szavakra, ugye? — így van. Egyébként rendezőnk, Horváth Ádám csak ennyit mondott róla „Ez az első csecsemő a vi­lágtörténelemben, akinek már születése előtt megvolt a televíziós szerződése!" — Mitől szereti ennyire a közönség a Szomszédokat ? Illetve kerüljünk közelebb Csűrös Karolához, mitől olyan népszerű ez az Etus? — Álszerénység lenne ta­gadnom, hogy Etus csak­ugyan népszerű lett. Min­denütt megismernek, üdvö­zölnek, barátságos szavakat mondanak, még az autóból is kihajolnak sokszor, lelas­sítva a járművet, hogy kö­szöntsenek. A Rádió ifjúsá­gi osztálya nemrég végzett egy felmérést a fiatalok kö­rében, és arra a megállapí­tásra jutott, hogy az ifjúság­nak hiányzik az „ezusság". Mármint az, hogy legyen egy olyan tapasztalt, hozzá­juk közel álló felnőtt sze­mély, akinek nyíltan és részletesen elmondhatják örömeiket és bánataikat ugyanúgy, ahogy unokám. Julcsi, meg a lányom s a vejem teszi a Szomszédok­ban, amikor velem beszél­getnek. — Eddig legalább négy-öt szerző írta a Szomszédok epizódjait. Közülük ki ta­lálta ki Etust? — Egyik sem. Leginkább a rendező találta ki, Hor­váth Ádám, emléket állítva szeretett édesanyjának, Hor­váth Zoltán, majd Sárközi György feleségének, akinek lánykori neve Molnár Már­ta, minthogy Molnár Ferenc leánya. Ismertem őt jól ma­gam is, csakugyan ilyen Etus-szerű teremtés volt: intelligens és művelt, nyi­tott, és mindenkin segítő, a saját családjával szemben sem tolakodó, minden be­rozsdásodott konvenciót sut­ba vető, semmibe bele nem szóló, s ha kérték a vélemé­nyét, akkor is alaposan, megfontoltan, s a legnagyobb toleranciával mondta el. Egyébként Horváth Ádám Mártának szólította édes­anyját csakúgy, ahogy Juli lányom is Etusnak szólít en­gem a filmben. — S hogy érzi magát a Szomszédok néhány fősze­replője visszatérő szerepkö­rében? Nem unják meg? — Egyáltalán nem unjuk. Miközben természetesen megírt szerepet játszunk, azért nagyon sok mindent adunk bele a magunk egyé­niségéből és életéből. Amel­lett a kitalált cselekmény minden alkalommal az ak­kor éppen aktuális valósá­gos magyar eseményekbe ol­vad bele, mindig napiren­den tartjuk mindennapos gondjainkat, bajainkat, örö­meinket is. Ettől nem lehet megunni a dolgot — még jó ideig. Az őrmezei lakóte­lep egyik házában egyéb­ként kezdettől fogva bérel néhány lakást a Magyar Te­levízió, ez így olcsóbb, mintha stúdióban kellene mindig díszleteket építe­nünk. És a ház igazi lakói­val már egészen jól össze­barátkoztunk. A környék la­kói olykor statisztálnak is egy-egy epizódban. Ami en­gem, az az Etust illeti: az én otthonom is egy valódi keramikusnő lakása és mű­helye volt egykor, a hölgy meghalt, férje úgy ápolja emlékét, hogy semmit el nem mozdított, és örömmel bocsát mindent forgatócso­portunk rendelkezésére — mondja befejezésül Etus, azaz Csűrös Karola. Barabás Tamás Jelenet a Szomszédok forgá­csán; a képen Kulka János, Csűrös Karola és a rendező. Horváth Ádám (Fotó: MTI — Press) ték”, asszonyok, leányok, mind erő­sen testes fajta, náluk jóval kisebb „súlycsoportban” Mihálynál fiatalabb férfiak is voltak a társaságban, e nők férjei vagy éppen Mihály vejei lehettek, a fiatalasszonyok pedig Mi­hály menyei. A kamaszfiú hozta a vadászfegyvert. Kissé közelebb lép­tem, hogy megnézzem a hangszer szépségű fegyvert, nem volt nehéz felismerni: gyönyörű, halhasú tusa, krómvanádium acélcsövek, inercia típusú, szelektív egybillentyűs elsütő szerkezet, boxlakatos zavar, egy FN­­Browning, „Grand Luxe" belga gyártmányú, billenő kétcsövű, dupla­golyós vadászfegyver volt, tökélete­sen karbantartva. Mihály bizonyára egy belga vadászvendégétől kapta ajándékba, a bőven lőtávolon belül a belga vadász elébe felhajtott és ki­lövetett szarvasbikákért, őzbakokért, vaddisznókért... Ez az FN-Brow­­ning már egymagában is jelezte: Mihály nem akárki ezen a szépséges Tisza-tájon... A 7 X 85 R. 9,3 X. 74 R kaliber már magáért beszél, nem is szólva az amerikai gyártmá­nyú Swift céltávcsőről, mely feketén csillogott a fegyveren. 6 X 40. látó­mező: 100 méter; széles látszószög; a Swift céltávcsöveket nitrogénnel töl­tik, s magnéziumfluorid lencsebevo­nattal látják el: a hajszálkereszt­ ál­landóan központi helyzetű, nehéz célt téveszteni ezzel a halálos célkereső­vel ... Egy ideig megfeledkeztem Mihály­­ról és társaságáról, a magyar Nagy­alföld Rubens Nereidáira és Sellőire emlékeztető testű asszonyokról, leányzókról. Lehevertem a fűbe, és a Tisza ártéri tölgy terebélyének ár­nyékában tovább olvastam Hankiss Ágnes könyvét. Érzékeny búcsú a fejedelemtől, ezt az érzéki, a mai élet szabadságával megírt, ám a nagy múltakat híven megidéző regényt Egyetlenegy dolog, egy „apró részlet” hiányzott a hölgyíró amúgy masszív művéből, bár meg kell jegyeznem, hogy maga a nagy Móricz Zsigmond sem szentelt figyelmet e jelentékte­lennek is minősíthető, ám számomra mégis emlékezetes „epizódusra”, mely históriai factum. Móricz hatal­mas regény-dómjában, az ERDÉLY — Tündérkert — A nagy fejedelem — A nap árnyéka című súlyos re­­gény-boltívsor egyetlen, akárcsak dí­szítő, oszlopfő-faragványában sem je­lenik meg, még csak jelzésképpen sem. A Nagy Fejedelem, iktari Beth­len Gábor második hitveséről van szó ugyanis. A szépséges Branden­burgi Katalinról­ Bethlen — sajnos — magtalanul, fiú- vagy leányutód nélkül halt meg 49 éves korában. Még halála évében is hatalmas tervei voltak: ajánlatot tett Ferdinánd né­met—római császárnak és magyar ki­rálynak, hogy Európát le a Boszpo­ruszig megszabadítja a török hadse­regektől, ha cserében általános val­lásszabadság engedtetik, tehát többé nem ü­ldözik a protestánsokat. Ferdi­nánd maradt volna a Dunától nyu­gatra eső Magyarország királya, ma­ga Bethlen — a török kiűzése után — Erdélyt, a Felvidéket, a Bányavá­rosokat megtartva, mint Dácia kirá­lya, egészen a Dny­eszteng és a Fe­kete-tengerig, a Duna-deltáig terjedő térségek imperátora lett volna. „Egy­ügyű” Ferdinánd a nagypolitikai koncepció merész ívét föl nem is­merte, tudniillik azt, hogy Bethlen nem kis dolgot vállalt: az összes tö­rök kézen lévő várak, végvárak, vá­rosok, Dur­a-révek visszavívását, Bi­záncig szorítván vissza a Próféta zöld lobogója alatt harcoló iszlám hitű hadseregeket. Bethlen nagybeteg lett, és ekkor hitvese, Brandenburgi Katalin „egyenesen” Bécsből paran­csolt orvosokat a Nagy Fejedelem betegágyához. A nagy államférfiú, mielőtt meghalt volna — akár való­ságos betegségben, akár éppen orvosi segédlettel, akár direkt velencei mé­regtől —, szépséges hitvesét, Bran­denburgi Katalint az összes erdélyi rendekkel fejedelemnővé választatta! Ám a kolozsvári országgyűlés még a megválasztás évében megfosztotta a szép fejedelemnőt — Ducessa, Prin­­cessa, Serenissima, Transylvaniae — rangjától, éspedig azért, mert Erdély fejedelemnője még jóval a gyászév letelte előtt férjhez ment gróf Csáky Istvánhoz, akitől még eme gyalázatos házasságkötésük előtt gyermeket szült, minek alapján az erdélyi fő­rendek és közrendek joggal feltéte­lezték, hogy Katherina von und zu Brandenburg már másállapotos volt, Csáky még Bethlen Gábor, a Nagy Fejedelem életében ejtette teherbe! Miközben e régi események immáron aligha is életre­ tisztázható szövevé­nyén tűnődtek a Tisza-parti tölgy terebélye alatt, fölnéztem, hogy gyö­nyörködjek a déli verőfényben zöl­dellő folyóban, az erdős partokban, a túlsó part szeged­en, emberektől nem háborgatott, nyugodt lombvona­lában. A túlsó parton még nem volt strand, nem létesült kemping, nem sorakoztak lángos- és kolbászsütő bó­dék, se kabinok, se napernyők. — Hogy törik ez a gyékény alat­tam ... — mondta Zsuzsánna. Hátá­ról a hasára fordult. Mihály, kezé­ben az FN-Browning krómvanádium acélcsöves, boxlakatos závárzatú, kétcsövű, duplagolyós vadászfegy­verrel melynek halhasú tusáján a cremonai hegedűk melegbarnája ját­szott, enyhítvén a céltávcsővel fel­szerelt vadászfegyver csöveinek acél­szikrázását, lustán Zsuzsánna felé fordult. — Törik a gyékény? — a nagyda­rab férfi nevetett, s egy korty pálin­kát ivott. — No igen, hát annak mindjárt két oka is van, Zsuzsán­­­na ... egyik a magad mázsája, merr, mondom, hogy nem szép mázsa, de mégis csak mázsa, Zsuzsánna lelkem! A másik meg az, hogy ez a gyékény vietnami gyékény... mire a hajók idehozzák, a hajófenéken összetörik, megrohad . .. Na ja. Mi kész kórhá­zakat viszünk ki Vietnamba, mikor Magyarországon nem is tudom, mióta nem épült új kórház ... Meg kész gyárakat, üzemeket, gépsorokat, szer­számgépeket szállítunk, na és helyé­be a „viet-kongok” ... ugye, gyé­kényt meg fogpiszkálót szállítanak nekünk... Príma bolt... Mihály megint meghúzta a szatmá­ri szilvapálinkás üveget. A folyót figyelte, és ekkor újra megjelent az amazoni leányzó, aki nem viselt „mellyrevalót”, a Tisza Vénusza, az alföldi Aphrodite, s közeledett a strand fövenypartjához. Mögötte, messze kint a folyóközépen vízisíelők siklottak, gyönyörű ívben követve a Yamaha-, Forelle-, Mercury-, John­­son-motorok röpítette, áramvonalas csónakokat. A leányzó közelített, mintha maga lett volna az Angyali Üdvözlet. Mihály fölállt, hogy dísz­lövéssel köszöntse a Tisza Vénuszát. Hirtelen kék gumilabda pattant a hinták felől a fegyvercsőnek, lenyom- t­va azt. A két golyó a leány szívébe­­ fúródott, a két szabad, meztelen mell­ek közé. Visszazuhant a folyóba. •Az MTI—Press pályázatának I. díjas al­kotása tárca kategóriában. _______­______­■ ____| Erdei Sándor versei : Feltartott kézzel Elhaltak évszázados vigaszaink, a mennyben vándoroltató balladák, s azt sem tudja senki, hány falutorony magasodik a mezők alatt lefelé? Mennyi kielégítetlen életet látott sértődötten elvonulni fél szemével is a küklopszhomlok­ ég? A városok ma is egymás ellen ter­jeszkednek a síkon, s a feltartott karú fák a hegyek tetejére hátrálnak; az undorodottak vonatkerekek alatt utaznak, hogy másvilágra vigye őket a vicinális halál, békegalambos elmúlásba menekítik magukat: mindegy nekik, hogy mihamar ránkeszeledhet a háború, s még bogáncs se nő majd utána a földderesen. Én is álmodtam már magam­ nélküli álmot, ebben a világ egy reggel nélkülem keletkezett, s nagybeteg volt a Föld; nem vigasztalta se Hold, se csillag, amikor rájött az éjszaka-roham. A tél mélyen elültetve a földben. Már azt se tudom, szeretsz-e, nem szeretsz-e. Talán nem is akarom, — a bizonytalanság kedvéért. Zsoltár Miután feje égboltjában csillagtalan sötéttel bandukolt az ember tájról-tájra s agyában nem gyulladó még tűz a dolgok állásáról, mellesleg a tüzet sem ismeré még — ama első napon megalkotó Manitut — a másodikon elülteté az égbenyúló fát — majd égbe képzelné az angyalokat a­ harmadik — a negyediken világra képzelés Krisztust és a Szentlelket — az ötödiken égi parkot ültetett s középre helyhezé istent — a hatodikon templomokat emele a földön majd a hetediken elmene a templomba s a teremtményekben bönösen imádá magát a hűvös falak között. Vers A bagószerződéses fiatalok nomád törzsei legelik a parkok virágait és hasbarúgják a bántelen bokoranyókákat s csak nevetnek ádázul, ha mosolyaitokból kiperegnek titkaitok: a könnyek. • • » A nők szépségapályos arcán zátonyra fut a nevetés és az útmenti fák mankóin nagy bajjal botorkálnak öregeink is a mai napon túlra. • • • A parányok kiszúrják fároszok után vágyó szemeinket s mi, mint a szökevények bújunk a tekintetek jégverésében és nem is nyüszítünk már a szavak vesszőfutása alatt. keresek valakit valaki szemének a kékje hiányzik az azonos azúrból valaki szíve nem lehet hívó otthonom menedékem valakinek zuhatag­ hajában még nem fürdettem az arcom tisztító tekintetében nem égtem nem lobogtam valaki nem ül szorongva egy elárvult indóhelyen valakinek a kedve hiányzik a boldogságomból űzötten keresek valakit aki hálából szívemen támad s aki helyett ismét és örökké űzötten keresek valakit HAJDÚ-BiHARi NAPLÓ­­ isflíf JANUÁR ? K­|

Next