Hajdú-Bihari Napló, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-28 / 176. szám

Visszakozz, hatalom ! Kiáltás Tőkés Lászlóért Van Temesváron egy különlegesen igaz,­­különlegesen bátor ember (talán nem akad ma bátrabb nála egész Európában), aki szembe merít szállni veled, ártó hatalom. Különlegesen ártó hatalom, aki a totalitá­rius jelzőt viseled. Sztálin fizimiskáját hor­dod zászlódon, aki tíz emberből hetet beso­­rozttál kénytelen perzekutumnaik, rádiózós besúgónak, félelmében apját-anyját is föl­adó duplalelkű útonállónak. Hatalom, amely sárkánymódra igaz, szűzlelkű áldozatokat zabálsz százával, ezrével, hogy bűzös, bűnös éhed nap minit nap csillapodjék. Hatalom, amelynél sötétebb talán nem akad ma az egész földgolyóbison, amelynek soraiban ott fenekednek egy balkáni nagyravágyástól fűtött família öldöklő cselédei, a szocialis­tának magasztalt inkvizítorok. Visszakozz, ha Tőkés Lászlónak akarsz ártani, mert olyat teszel, amit magad is megbánsz. Igaz, nem ebben a percben, de hogy hamarosan, abban az egész civilizált világ erősen bízik. S akkor hiába b­eacul­­pázol majd, hiába szórod két sárkányfejed­re a hamut, késő és hiábavaló lesz. Meg­bűnhődsz, múlttá­­váltódsz, átértékelődsz; talán éppen azok a történészek „újulnak meg” majd, hogy elítélhessenek, akik ma zajos ideológusai a dákoromán elméletnek, a nemzetiségek elnyomása hallgatólagos, gyilkos programjának. Tőkés László áttörte a némaság, a nyo­­masztó-szenvedtető hallgatás falát, s ezért elkezdődik számára egy jézus­ misszió, egy szenvedéstörténet, amelynek stációira még gondolni is iszonyú. Figyel rá ezentúl az egész világ, mert a fájdalomkimondás Ma­­gellánja ő, s nemcsak a hívők lelkipásztora, eleje minden odaáll magyarnak, akiknek sorsáért mi, itteniek is felelősei vagyunk. Felelősei, mert hallgatagok voltunk (már­­már cinkosok), amikor pedig láttuk a hon­fitársaink ellen fenykedő agyarok növeke­dését, udvarias, felelőtlen mosollyal vála­szoltunk a cinikus, gyilkos vigyorokra. Nem szóltunk semmit, amikor a nérói önkény pe­dig régóta pusztulást kívánt a székely há­zakra, falvakra, s azt akarta, akarja,­­hogy rögök nehezedjenek himnuszra, régi dalok­ra, balladákra. A reformátusok nem ismerik a búcsújá­­rás szokását, de az a temesvári templom, ahol elhangzottak a vakmerő, mélységesen igaz szavak, aho­l ágyúlövés érte a hallga­tás falát, búcsúhellyé válik. S nemcsak a reformátusok kegyeleti helye lesz ez, de minden magyaré, sőt minden zsarnokgyű­lölő románé is. Micsoda bátorság, micsoda lélekbéke, elszánt küldetéstudat szükségel­tetett ahhoz, hogy kimondasson a valóság azon a megfontolt, igazi férfihangon, amely egyre ismeretlenebb mai süket, értékveszej­­tő világunkban. Rettegve, aggódva hallgat­tuk a nyugodt szavakat, s köziben ri­adózva eszméltünk: áldozár ő, aki vállalja a pokoli meghurcoltatást, s nehezteltünk a televí­zióra, hogy közreadta az önfeljelentő, az öngyilkos interjút. Visszakozz, ámokfutó hatalom, ha Tőkés Lászlóra akarod vetni magad, óriást ve­­szejtesz el. Olyan embert, akihez fogható a te uniformisodat viselők között nem ter­mett s nem teremhet soha. S tettedért — holtbiztos ez — vezekelsz majd. Vissza­kozz! Erdei Sándor Nyár a televízióban A lapokból, a rádióból, de a televízióból is tudhatjuk, hogy kedvenc házimozink házatáján sem kicsik a gon­dok. Miért éppen ott ne len­nének?! A nehézségek elle­nére mégis, úgy tűnik, a hát­ralévő nyári hetekben lesz néhány igazán érdekes mű­sor, amely az uborkaszezon­ban is nyújt szórakozást. Nem a napi aktuális politi­kai adásokra gondolunk — ezek egyébként is kevésbé tervezhetők —, inkább a pi­henésre, kikapcsolódásra szánt órákat kitöltő progra­mokra. A következő felsorolás nem teljes, és nem is rész­letező, a sugárzások helyét és időpontját nem említi. Csupán ízelítő abból a vá­lasztékból, amelyet televízi­ónk július végén és augusz­tus heteiben ígér. Július közepén indult az a sorozat, amelyet Latinovits Zoltán filmjeiből állítottak össze. A­­tervekben tíz La­­tinovits-film szerepel, ezek a következők: Oldás és kötés; Gyalog a mennyországba; Hideg napok; Keresztelő; Alfa Rómeó és Júlia; Isten hozita, őrnagy úr; Szindbád; Volt egyszer egy család; Csárdáskirálynő; Az öreg. A felsorolásból kiderül: a paletta nagyon színes. Van benne irodalmi adaptáció, dráma és vígjáték, izgalom és muzsika, felvillan a kö­zelmúlt történelme. Neves rendezőink alkotásai ezek, és nem kevésbé neves part­nerek tűnnek fel Latinovits Zoltán oldalán. Ugyancsak júliusban kezd­te vetíteni a világhírű olasz színész, Gian Maria Volonte filmjeit. Ebben a válogatás­ban is tíz produkció szere­pel: Mario Ricci halála; A hét Cervi fivér; Égetni való ember; Banditák Milánóban; Mindenkinek a magáét; Vizs­gálat egy minden gyanú fe­lett álló polgár ügyében; A munkásosztály a paradicsom­ba megy; Giordano Bruno; Krisztus megállt Ebolinál; Néhány dollárral többet. Ez a válogatás is nagyon sokrétű témájában és stílu­sában, alkotóiban és szerep­lőiben egyaránt. Néhány példa: A munkásosztály ... rendezője Elio Petri, a sze­replők között van Marian­­gela Melato; a Vizsgálat... ugyancsak Petri filmje, Vo­lonte partnere Florinda Bol­­dan. A Krisztus megállt Ebolinál rendezője Frances­co Ross, szereplői között van Irene Papas, Lea Massard és Alain Cuny. A fenti sorozat filmjei előreláthatóan kéthetente je­lentkeznek majd a képer­nyőn. Emeljünk ki néhányat más érdekesnek ígérkező műso­rokból. Július 26-án Két arc egy születésnaphoz címmel láthattunk műsort Tolnay Kláriról. És láthattuk ez al­kalomból a Palotai Boris írásából készült Reumavalier című tévéjátékot. Ma, július 28-án sugároz­za a televízió a Tv-mozi programjában Tengiz Abu­ladze Vezeklés című filmjét, amelyről nyilván azok is hallottak, akik nem ismerik. Hátborzongató, különös esz­közöket felhasználó, külön­leges allkotás a sztálini kor­szakról. A Zenélő filmkockák soro­zatában ismétlésként láthat­juk a La Mancha lovagja című musicalt, amelynek fő­szerepeit Peter O’Toole és Sophia Loren játssza. A Színház- és Filmművészeti Főiskola opera- és musical­­szaikus hallgatóinak előadása a Broadway-Broadway. Figyelmet érdemel A ha­talom határai című összeál­lítás Székely János erdélyi író műveiből. Magyar József készítette a Kis ügyeink című dokuman­­tumfilmet. A témát ismer­hetjük korábbi híradásokból. A Hévízi-tó közelében épült Giulio bár története elevene­dik meg a képernyőn. A Tv-mozi másik érdekes filmbemutatója Bereményi Géza Eldorádó című alkotá­sa, amely a filmszínházaik­ban már nagy sikert aratott. Egy másik sikereim a prog­ram­ban a Serpico, Al Paci­­no főszereplésével. Kellemes szórakozásnak ígérkezik A kis cukrászda című tévéjáték, amelyet Hel­­tai Jenő írásából rendezett Hajdúfy Miklós. A főszerep­lők: Pápai Erika és Bene­dek Mi­klós. A Mesterséges színész sorozatban pedig Haumann Péterrel találkoz­hatunk. (erdős) CAPEK DARABJÁVAL JAPÁNBA UTAZIK A SZÍN­JÁTSZÓ STÚDIÓ. A Nemzetközi Amatőrszínjátszó Szövet­ség rendezte nemzetközi fesztiválra, a japán Tojamába utazik július 29-én a Pinczés István rendező vezette Deb­receni Színjátszó Stúdió. A tizenöt tagú együttest augusz­tus 14-ig tartó útjára elkíséri Kiss László (OKISZ) és De­­ményi György (Kölcsey Művelődési Központ). A színját­szó stúdió útját a Baromfi-feldolgozó Vállalat jelentős ösz­­szeggel támogatja.­­ Képünkön: Kiss Árpád és Kiss Péter Ernő Capek A végzetes szerelem játéka című darabjában. Jelenet a Serpico című filmből T­K­A­­ ' 4 Magyar táj külhoni ecsettel Az elveszett harmóniát perli vissza Bevallom, meglepett, ami­kor művészetének stílusáról tájékozódó kérdésemre Szer­go Alexandrovics Csaho­janc határozottan és egyér­telműen azt válaszolta: avantgárd. A messzi Grúzia mesés vidékéről érkezett ugyanis, amelynek képző­­művészetét egzotikus téma­világának, dekoratív szem­léletűnek ismerjük. Tálto­sok, páratlan gazdagságú gyümölcsöskertek és egyedi pompájú életképek jutnak az eszünkbe róla. Panasszal vall mellőzött­ségben elmúlt művészi élet­útjától, a kiállítási lehető­ségek hiányáról, a szakma értetlenségéről, az avant­gárd gyökértelen, talajtalan, jórészt külföldi minták ösz­tönzésére fogant létharcá­ról. Bár a grúz festő Tbiliszi művészeti akadémiáján ta­nulta a festészetet, látás­módjának alakulására, tech­nikájának fejlődésére a leg­nagyobb hatással — úgy mondja — honfitársa, Ka­­kabadze volt, aki a húszas években Párizsban tanult, onnan vitte Grúziába a mo­dern művészetek eszméit. Kedvvel említi és meghatá­rozónak mondja még Cé­­zanne-t és az impresszionis­tákat. Szergo Alexandrovics úgy gondolja, hogy a mimetikus, természetelvű művészetek a haldoklás útján járnak, és az absztrakt művészeteké a jövő. Nem hiszi azonban, hogy az avantgárd tagadó szellemével szét akarná rob­bantani a világot. A hagyo­mányos formák felbontásá­ra törekszik ugyan, de az elveszett harmóniát akarja visszaadni. A világban Szókratész óta folyamatosan létezik az igazság, s ebben a folyamatban Szergo tradí­ciót lát. Alapvetőnek mondja kap­csolatát az emberi világgal. Általában szereti festeni az életet, az embereket, a tár­gyakat, de magában mindig átdolgozza és absztrahálja az élményeit. Egyetlen hit­vallása van, hogy harmóniát teremtsen, rendet hozzon létre. A szovjet képzőművészeti szövetség tette lehetővé szá­mára, hogy részt vegyen a böszörményi telep munkájá­ban. Sajnálja, hogy hazájá­ban ilyen kolóniák nincse­nek. Sokat sétál Böszörmény sajátos hangulatú utcáin, kedvesnek találja a várost. Természetelvű rajzokat ké­­­szített, majd erősen absztra­­hálta őket. Előtte a földön vázlatok hevernek — nehéz lenne belőlük a művész te­hetségére, ízlésére vonatko­zó megbízható ítéleteket al­kotni. Megmutatja az április 9-i vérengzésről készült festmé­nyének reprodukcióját. Exp­resszionista-szimbolista ví­zió a gomolygó, forrongó, tojás alakúvá torzult Föld­ről. Képén a formák és a színek felszabadulnak a ter­­mészetelvűség korlátai alól: a kékes tónusok, a formák viharos ritmusa, belső moz­gása szorongást, félelmet fe­jez ki. Szergo Alexandro­vics maga is ott volt a tün­tetők között a téren. P. J. Grúziából érkezett Hajdúböszörménybe Szergo Alexand­­rovics Csahojanc Fotó: Nagy Gábor A szeretet jegyében Dobi Piroska képeiről Szeretet, embertisztelet, hit sugárzik azokból a fest­ményekből és rajzokból, amelyek a böszörményi mű­velődési központban rende­zett kiállításon Dobi Piros­ka művészetének néhány jel­lemző sajátosságát fölvil­lantják. Néhány vonását — mondom —, hiszen temati­kai nyitottsága anyagi-tech­nikai, eszközbeli sokféleség­gel párosul. A táblaképek, rajzok mellett murális mun­kák gazdagítják kiteljesedő művészetét. Olaj, pasztell, tus, tempera, akvarell, fain­tarzia, mozaik, textil mind alkalmas eszköznek látszik művészi gondolatai kifejezé­séhez. Alkotói tevékenységé­nek jelentős részét képező fonyódi és budapesti go­belinjei, pécsi és szolnoki faintarziái jelzik, hogy nem­csak anyagban-eszközben, de a kompozíciók megoldási méreteiben is jelentős elté­rések mutatkozhatnak. A te­nyérnyi rajzoktól a száz négyzetméter fölötti faliké­pekig mindenben kipróbálta magát. Mostani kiállításának ké­pei és rajzai az átéltséget, az érzelmi-gondolati gazdag­ságot, a mélységes humánu­mot sugározzák. Valóság és álom öltenek testet finoman kimunkált, kék-tisztán le­begő, szürrealisztikus kom­pozícióiban. Szürkéskék tó­nusaiból a tisztaság, a meg­őrzött hit, az emberi tisz­tesség, a századunkban tu­dott és megélt szörnyűsé­gek ellenére is megmaradó remény és óhajtott harmó­niaigény íródik bele képei­be. A tudás és hit (Kodály), az aggódó szeretet (Akik a terheket viselik), az össze­tartozás (Szeretet), az embe­ri kapcsolat (Lépések, Ma­donna, Kút mellett) ugyan­úgy mélyen ott munkál a képekben, mint a bűnbe­esés gondolata (Kiűzetés, XX. század) vagy az időn és téren áthúzódó alkotás­tisztelet (ősi romok, Régi ház), a számára oly kedves antik és olasz építészeti kul­túra emlékeinek csodálata (Campo dei Fiori, St. Ste­fano Rotondo, Római kút­­nál, Tempietto), a tájnak, a szülőföldnek a szeretete (Drága Alföld). A tárgyak és a képépítő motívumok bár önmaguk­ban is értékesek lehetnek, Dobi Piroska számára még­iscsak többet jelentenek az­által, hogy alkalmasnak látszanak élettiszteletének, érzelmi-gondolati közlendői­nek kifejezésére. S ez a többlet teszi igazán sugár­zóvá munkáit a néző számá­ra, s még az a meggyőző­dése, hogy az általa létre­hozott művek hasznosak az ember számára, hiszen lé­­leképítők lehetnek, belső ér­tékeink megőrzésére ser­kentenek. Az álom- és valóságele­mekből építkező, finom és míves munkáiban az egyé­niség, a művészi tartás tisz­tessége hitelesen karakteres művészi jegyekkel fejeződik ki. A Debrecenből induló mű­vész munkáit rövidesen a szülőváros közönsége is lát­hatja. (Sillye Gábor Műve­lődési Központ, Hajdúbö­szörmény.) Lázár Imre SÖTÉT SAROK Export-import Panaszkodnak a filmesek a TV 2 csevelyműsorában: nem ismerik a világban a magyar filmművészetet. Egyre több ors­zág mozihálózataiban diadalmaskodik az amerikai filmdömping, egyre több érdeklődőt ve­szít a tradicionális európai kultúra. S Magyarország még kontinentális viszonylatban is háttérbe szorul: a nagymúltú nemzeti művészetek a levegőt is elszívják előle. Ha mégis van érdeklődés irántunk — például értel­miségi körökben világszenzációnak tartott dokumen­­tumfilmjeink iránt — arra meg nem vagyunk felké­szülve: nincs elég kópia, videoszalag, pénz az idegen nyelvű feliratozásra. Nem csoda, ha a külföldi for­galmazók ennyi tehetetlenség láttán sorra visszalép­nek a magyar üzlettől. A legfigyelemreméltóbb körülmény mégis az, hogy míg filmimporttal immár féltucat cég foglalkozik ná­lunk (s árasztja el egyenkommersszel mozijainkat), exporttal csak a végletesen felduzzasztott bürokráciá­id Hungarofilm. Nem mintha monopoljogait féltené, más erre nem is vállalkozik, mivel igen gyér üzlet. Eszembe jutnak a hajdani jóemlékezetű export-im­port cégek, ahol a behozatali jogot a kivitel mértéké­hez kötötték, és nem értem, hogy az illetékesek mivel foglalkoznak a minisztériumban ... (csontos) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1989. JOUDS

Next