Hajdú-Bihari Napló, 1989. december (46. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-27 / 305. szám
MEGCSINÁLTÁK A SZABADSÁGOT Ady városában péntek éjjel Az óváros szíve ismét a Szent László tér. A rohamléptű tömeg Ady városában a román nemzeti lobogó gyűlölt címerét kitépve magasra emeli a forradalmat. Este van, amikor kiki megindul a mellékutcák ösvényein át a hömpölygő zúgásba, mert sokan féltik meg arcukat a napvilágtól. Ej! Dehogyis bántom őket, ma amikor a durva igét használva, megcsinálják a szabadságot. Reszkessen, aki úgy tesz, hogy nem hallja! A városháza-erkélyről váratlanul karácsonyi dal larsan - forradalmi indulóként. Az érces óromán szöveg nem vész el a pár perces örömujjongásban. Ha valaki azt követelné, hogy térdeljen le az üvegcserepekre ez a rettenetes sokadalom, letérdelne. Gázolok a szilánkokban. A lázadás hat órája Nagyváradon még a tombolás szakaszában él. Fél hatkor léptem át a határt, s hogy mennyire váratlanul támadt fel a nép (ez az orkán), arra a határőrség sem készült. Sem az egyik, sem a másik oldalon. A másik oldalról, ami negyven éve meg nem esett, a román parancsnokság csak úgy útiokmányok nélkül küld át egy asszonykát. Ideát lőhet a parancsnok feje. Visszaküldje? De ez már csak pöttynyi emlék Váradon. Körülkapnak, meglökdösnek. Ide-oda rángatva a mérleg nyelveként végül középen állok, közepén a buzgó akaratnak. Igazat adnom senkinek sem kell, az igazság metsző zúgása a téren jár, szinte megcsap. Valaki jó magyar ízességgel a mikrofonra kiabálja: - Míg meg nem fogják a nagy disznót, el nem mozdulunk mi sem! - Vajon hol lehet? - Egy földalatti reptérre menekül a párocska - üvölt rá ismét a mikrofonra a kolozsvári vendégtüntető. Egy munkásfiú. Idejött át, mert szerinte Váradon ma kezdődik el a tánc, Kolozsváron már megvolt. Megzavarodva keresi ő is a helyes magyar kifejezést csakúgy, mint egy berekedt suhanc. Szent suhanca ennek az izgatásnak. Olykor dadog. - Én román vagyok, de legyünk mind szabadok! - üvölt elhalóan, mintha gyilkolnák. És az irdatlan kórus kántál: -Libertate! A felkiáltások körém gyűlnek seregestül: - Nekem is van két gyerekem, szabad akarok lenni! - Tudjak adni nekik egy darab csokoládét, egy darab húst! - Bekövetkezett hál'istennek! Mit válaszoljak? - Debrecenben 12 órakor a villamoson kiesett a szememből a könny. A SECURITATESOK A ..HAZA SÓLYMAI" A kolozsvári fiú talán a boszszú karját fogja le éppen, mert leinti társait. - Nagy óvatossággal kell dolgozni. Irányítsák fontos emberek Bukarestben a dolgok menetét! Felordítanak: - A vérbank felrobbantva! - (ez valószínű, bukaresti hír). - Megindul-e Nagyváradon is a hajtóvadászat? - Nálunk minden szekus megfordult. - Ez mit jelent? - Azt, hogy végük van. Rengeteg el is menekült Váradról. - Hová? A hegyekbe? - A föld alá. (A szekusok, ha valaki nem tudná még a haza sólymai. Soimii Patriei. Már óvodás korukban fölesküdtek apjukra, Ceausescura és anyjukra, Elenára. - Csó - így mondják - egy szörnyű polip. A karja kinyúl mindenhová. - De a románok és a magyarok talán most közelebb kerülnek egymáshoz. - Sokkal! Átölelik egymást. - Mind testvérek lehetünk. - Úgyis egymás mellett vagyunk, mint a hangyák egy fészekben. Jól mondom? -ellenőrizteti furcsa hasonlatát a kolozsvári munkással a magyart törten beszélő román. De a nevét még nem mondja meg, azt se, hogy hol dolgozik. - Nagyon sokan ismerik a hangomat. (Azt hiszik, a rádiónak tudósítok.) - Az a félelem, ami a legutóbbi időkben bennünk volt, arra kényszerít, hogy még mindig hallgassak. Hallgassam el a nevem. Hirtelen mintha szózatként üvöltené az éterbe: - Nem baj, aki meghallja a hangomat, ezután ismerje meg! Ismerje mindenki. Rekedt hangom van fiúk! Hívnak. El. -Jöjjön csak! Ott, arra, abban az utcában egy vasajtót, tetszik érteni?, egy vasajtót kezekkel téptek ki. Kezekkel kicibálták. - Minek az ajtaja volt? - A pártétkezdéé. Zászlós autók rontanak be a térre. - Meddig tart el a tüntetés? Meddig? - Akár egy hétig is. Nézze. Karunkon hordjuk a zászlót. Látja, látja? Ez emlék. Megőrzőm. Az unokáim is látni fogják. A kitépett címerből engem is megajándékoznak egy darabkával. Nincs ennél most szebb baráti érték. - Ne haragudjon - dörren rám a román gyerek. - Maga egy riport? - Teljes életnagyságban. És Debrecenből. -Onnan? Apósom, anyósom debreceni. - Ne mondja már! - s fölveti a fejét, végre büszke, büszke lehet rájuk nyíltan. - Illés János - mondja. - Illés János, Szabadság út 4. szám. Ott laknak. Apu, anyu! Ha engemet hallatok, én vagyok, Kornél. Szeretlek benneteket. Mindig akartam, már két éve akartam, hogy meglátogassam őket. Óriási füttykoncert. - Mit mondtak az erkélyről? Tagolják. - Azt akarják, hogy ezt a típusú szekus szervezettséget kiirtsuk. Ki akarják a gyökerét is szedni. Olyan fertőző. Ezelőtt három éve még engem is megpróbáltak rávenni, lépjek be. Két évig próbálkoztak mindenféle fenyegetésekkel. - Váradiak? - tolakodik közibénk egy nagykalapos ifjú. Barna arcából úgy villog a szeme, mint az éjszakai vadállatnak. A hangja, mint az erősítőé. Meg is dicsérem, ezt a hangot szeretem. - Ide figyeljen! Én cigány vagyok. Hát még csak én szeretem a szabadságot! - Ha jól látom, éppen azt csinálják. - Az már megvan, csak a reformokat kell még megfabrikálni. Nagyon sok ember meghalt érte. Hirtelen hangnemet vált, mert a felelősöket név szerint szeretnék a magnóra ráolvasni. - Ha te jólétben vagy - érvel, nem ültetnéd bele a családodat is a jólétbe? A cigányt letorkolják. Sőt, azt a malomkerék nagy kalapját leütnék a fejéről, ha el nem terelném a figyelmet róla. - Itt mutatok fel a tanácsháza mellvédjére, itt, ahol ülésezik a forradalmi stáb. Itt a városi vezetők közül volt-e olyan kicsiben, mint "Csó" bácsi? A rekedtek hangerejükkel megint egymást múlják felül. -Ez a szemét most kiáll, hogy Hadonásznak. Karjukat rázzák forradalmár föl az erkélyre. A gyűlölt nevet Csak még egy ugrató szó, s kiáltják, valamilyen szláv hang- esküszöm, lehoznak onnan, zásó nevet. Ilyen a forradalom természete. MEGFOGTÁK, LEVETKŐZTETTÉK. ELENGEDTÉK - Eddig vértelen volt ez a szörnyű zajgás. Vagy nem? - Ma délután elfogtak egy gazfickót, miután levetkőztették, letépték róla a ruhát, megsajnálták és elengedték. (Lám a "gyülevész" tömeg kegyes tud lenni. Az irgalomért reszkető meztelent engedték el.) Ha jól hámozom ki a történtek héjából, délután egykor a milícia még a lelkére próbált beszélni a zúgó tömegnek. Azt hitte, ezzel "oké". Persze a tömeg tört, zúzott, kifosztott néhány áruházat, mint az már ilyenkor szokás. De csak az italért, meg az élelemért nyúltak. Fegyveres őrség a Nemzeti Bank előtt posztól, ők védik a nemzeti vagyont. A külvárosban teherautókon cirkáló katonák fegyvertelenek, többen csak a kokárdát viselik. Megint kapok egy ajándéktépést a címerből, a kékje hiányzik, de így is emlék. S ekkor a "tanácskozók" szinte ráolvassák egymás fejére: - Nagyvárad tulajdonképp gyáva volt. Akkor kellett volna kivonulnia az utcára, amikor a temesváriakra gázoltak. Most könnyű forradalmárnak lenni. Mi aludtunk. Ez az igazság. De mégis jobb, hogy emberáldozatok nélkül csináltuk meg ezt a forradalmat. A Fáklya szerkesztősége a nyomdában. Sztrájk van és maguk tördelik, szedik a lapot és az újságnak másnap meg kell jelennie! A főszerkesztő még most sem engedheti meg, hogy belépjek a nyomdába, mert az vállalat - mondja. Pénteken még a hatalom a Fáklya által ítéltette el üzemigazgatók szájával a forradalmat. Papp László, az oradeai püspök még megmagyarázta a harmadik oldalon, hogy Tőkés Lászlót a törvény szigora sújtja, betű szerint. Este már Stanik István, a kitett újságíró írja, hogy megtörtént a lehetetlen. Szalai Csaba Fotók: Iklódy János