Hajdú-Bihari Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

Ut írok. Mit vár az új évtől ? Bibói demokráciát Daróczy Zoltán akadémikus, a KLTE rektora­ ­ Rég­i értelemben semmi jót, új értelemben változa­tosságot: nem lesz „központi jóság", mindenki maga fogja átérezni a történések jó vagy rossz következményeit. Ugyanakkor várom, hogy a történéseket az ország több­sége hitelesítse. Ezért várom a Bibó István-i demokráciát, legyen jogunk vezetőinket megválasztani és l e v­á­lt­a­n­i. Ez utóbbiról keveset beszé­lünk, pedig a Kelet-Közép- Európa országaiban lezajlott események példázzák fontos­ságát. Szűkebb pátriám gazdasági és kulturális föllendülésében bízom. Mi akadályozhat meg egy szovjet-csehszlovák-ro­­mán-magyar külügyminisz­teri találkozót, régiónk és a környező régiók (Kárpátalja, Kelet-Szlovákia, Erdély) kapcsolatrendszerének újsze­rű megközelítését? Az egyetemi életben is sok új gondolatébresztő tettet várok, például környezetünk magyar nemzetiségeinek szakemberképzésében szere­pet kell vállalunk. Ezért lehetséges, hogy az új feladatok tudományban és oktatásban egyará­nt értékesebbek lesznek, mint a közéleté, és bízom ab­ban is, hogy a gazdasági alkotótevékenység is vissza­­szerzi elismertségét. Minden kis közösségnek és azok alapjainak, a családnak olyan értelmi és érzelmi átalakulásának kezdetét vá­rom, melyben az európai humanitási értékek szabadon érvényesülhetnek, legyenek azok görög, római, keresztény vagy más eredetűek, legnagyobb gondot és annak most föl nem sorolható, szerteágazó következménye­it, a politikai-hatalmi vákuu­mot, mert ebben szinte lehe­tetlen nagyot és érdemit lépni. A közélethez még egyet: a szabad gondolkodás örve a­­latt sok a csupasz jelszó, a mögöttes gondolat és a felszínesség. Fontosabbnak tartanám, ha a realitásokkal számoló, a szakszerűséget igénylő, de a felelősséget is vállaló kezdeményezések jellemeznék közéletünket, mert csak ezekre alapulhat súlyos gondjaink közepette az össze­fogás Nagyon várom az új önkormányzati törvényt, főleg, hogy az ne csak elvileg adjon jogokat és lehetőségeket, hanem biztosítson eszközöket is, és méltó súllyal foglalkoz­zon a nagyvárosok speciális adottságaival. Várom, hogy a magyaror­szági szociális problémák iránti érzékenység és szoli­daritás fokozódjon. Nagyon várom, oldódjon az emberek közötti meg nem értés, bizalmatlanság, a másik embernek már a szándékában is való kételkedés. Mert mindez ma megnehezíti, hogy béké­ben élhessünk magunkkal és egymással. Lakossági összefogást Debreczeni Ferenc, a Debreceni Városi Tanács elnökhelyettese - Tisztuljanak a közélet mai ra szövetkező lakossági lő­­zavarai! Legyen markánsabb, merülések száma sza­porod­­világosabb az emberek te­­jén! Csak a fentiek alapján fekvéseit kifejező pártstruk­ lehetséges majd egy olyan túra! Ne a pártok, hanem az eredményes helyhatósági egyesületjellegű, adott célok- választás, ami feloldja a mai Jó szót Tóth-Máthé Miklós író - Isten segítő kegyelmét kérem és várom minden honfitársamra, hogy a demok­rácia fölfakadt rügyeit ne fagyassza le most már semmi. Mi magunk sem. Élni tudjunk vele, és ne visszaélni. Minket, magyarokat sokszor vádoltak már összeférhetetlenséggel, de ez így nem igaz. Pontosabban: ez nem a népből gyökerezett. Történelmünk bizonyítja, hogy mindig a külső és belső körülményeink tettek minket azzá. A lelket törpítő zsarnok­ságok szavakban, tettekben. Holott ennek a nemzetnek szíve van. Jó szóval többet le­het nála elérni, mint kaláccsal. Ezt a jó szót várom a követke­ző évtől, évtizedtől, nehéz­ségeink ellenére is. Ránk fér, nagyon sokáig vártunk erre. Megszenvedtünk ezért, és szeretnénk most már az európai népek közösségében felnőttként irányítani a ma­gunk sorsát. Bízom benne, hogy ezentúl már senki sem pisszeghet le minket! Nem tehetek róla, de a feltett kérdésre most csak ezek a súlyos gondolatok jutottak eszembe. Mert hiszen egyéni életem, írói munkám, családom boldogulása is csak a fentiekből következhet. A nagy „Egész" kicsinyke része ez, nem választható külön. Egyike vagyok én is annak a tizenötmillió magyarnak, aki annyi felhős esztendő után egy kicsit napfényesebbre vágyik­­ a lelkében. P.J. OLVASÓINKHOZ Ólommentes újság A környezetvédők egyelőre ugyan csak az ólommentes benzin használatáért emelik fel a szavu­kat, mi azonban mától kezdve ólommentes újságot nyújtunk át olvasóinknak. A tudomány és technika vívmányai újabb erődítményeket hódítanak meg napjainkban, a fényszedés polgárjogot nyert a nyomdákban, s e folyamat alól kihúzni magát a sajtó sem képes - nem is akarja. Huszonegy évvel ezelőtt, 1968. február elsej­én éppen mi és az Alföldi Nyomda vállalkoztunk rá, hogy ofszettechnikával állítsunk elő napilapot, amire akkor hazánkban még nem volt példa. Most csak azt mondhatjuk: az elsők között vagyunk, ami jó is meg rossz is számunkra. Jó, mert az újnak nekivágni min­dig izgalmas feladat, de rossz is, hiszen egy olyan új­ság esetében, amelyet naponta várnak az olvasók, kevés lehetőség adódik a kísérletezésre, pedig a feladat cseppet sem könnyű. Bevonult az életünkbe a számítógép. Amiről né­hány hónappal ezelőtt még sokan hajlamosak voltunk azt hinni, hogy csak számítások elvégzésére alkalmas. S most az írógépeket felváltják a terminálok a szerkesztőségi szobákban, papír helyett zöldes fényű képernyőkön látjuk viszont cikkeinket, nem kéziratpapírokat viszünk a szerkesztő szobájába, ha­nem a megírt cikket továbbítjuk az ő állományára, s ha ő is, a korrektor is elvégezte munkáját a szöveggel, továbbadják a tervezőszerkesztőnek. Hogy mindez megtörténhessen, szükség van „szervek"-re, „bridzs"­­re - ez esetben nem kártyajáték! -, a tervezőszerkesztő „egérkét" mozgatva alakítja az oldalak végső formáját, majd az egész „flopi"-n jut a nyomdába, ahol végülis újság lesz belőle, így leírva is meglehetősen bonyolult a dolog, elképzelhető, hogy mit jelent számunkra a valóságban. Hozzátéve még, hogy gyakorlatilag azo­nos létszámmal végezzük pluszként azt a munkát, ami eddig a nyomdában egész brigád feladata volt. Miért kell mindezt közölnünk az olvasóval, hiszen maga is tapasztalhatja, hogy szebb vagy csúnyább lett a Napló az új technika bevezetésével? Két okból. Egy­részt,­­ mert tudjuk, hogy a kezdeti nehézségek óhatatlanul nyomot hagynak a munkánk eredményén. Mást ne említsünk, a számítógép nem ismeri a magyar helyesírásnak megfelelő elválasztási szabályokat, s akármekkora igyekezettel próbáljuk is javítgatni a hibákat, marad belőlük az újságban. S ki tudja, még milyen gondjaink adódnak a következő napokban, hetekben! Egy kis megértést, elnézést kérünk tehát, amíg gyermekcipőben botladozunk. Másrészt viszont, mint mindig, szeretnénk most is megismerni olvasó­ink véleményét, kritikai észrevételeit és javaslatait. Szakemberekét és laikus újságolvasókét egyaránt. Azokét, akik szeretik ezt a lapot, s azokét is, akik árgus szemekkel csak a hibákat keresik a Naplóban. Az új év számunkra a merőben újat is jelenti. Bí­zunk benne, hogy sikerül megbirkóznunk a nagyobb feladattal, s olvasóink a jövőben tartalmas és formájá­ban is tetszetős oldalakat lapozhatnak a Hajdú-Bihari Naplóban. I­­ ! "JÖVŐVÁRAS SZILVESZTER ÉJSZAKÁJÁN “ . .csak a rossz jelek járnak” Még szilveszter estéjén vettük nyakunkba a várost, s arról érdeklődtünk, mit vár a soron következő, 1990-es esztendőtől a magyar polgár. Vallató Péter az Aranybika Rt. elnök-igazgatója a szálloda előcsarnokában fogadta a vendégeket.­­1990, úgy érzem, nagyon nehéz év lesz, s nekünk vendéglátósoknak különösen, hiszen a vendéglátás rendkívül érzékenyen reagál a gazdasági gondokra. Több külföldi, elsősorban nyugati vendég rokonszenvét szeretnénk elnyerni, hiszen a hazai vendégek egyre kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy nálunk szálljanak meg. Ha 1990 végén olyan évet zárunk, mint 1989 volt, akkor azt sikerként könyvelhetjük el. Néhány önfeledten csivitelő diáklány tart éppen a szilveszteri házibuliba. Néhány szóra állnak csak meg beszélgetni az estében kószáló újságírókkal, s Nagy Edina 19 éves szakközépiskolás „távirati stílusban" fogalmazza meg, mit vár a jövő évtől. - Sikert, karriert... vagyis, hogy felvegyenek a műszaki főiskolára. A Hungária étteremben már kezdett „szilveszteri" hangulat uralkodni, bár voltak, akik csendesen, szemlélődve üldögéltek. Fehér Károly, Volán-dolgozó (53 éves): - Jó életet várok mindenkinek, talán jobbat, mint az idén volt. . . bár, jönnek az áremelések. Az ország most már politikailag jó irányba halad, helyrehoztuk, amit eddig elrontottunk, ezt meg kellene próbálni a gazdaságban is. - Szeretnék kijönni a nyugdíjamból - veszi át a szót Kerezsi Józsefné (49 éves). 3440 forintos rokkantnyugdíjból nem lehet megélni. Idén még el tudtam jönni ide szilveszter este, de jövőre már nem hiszem, hogy megtehetem. ** A vasútállomás padján ülve, éjszakai vonatra várva egy másik nyugdíjas még sötétebben látja a jövendőt. Lovas Ernő (67 éves): - Mit várok a jövő évtől? Nem sok mindent. Nagy a nincstelenség... az áremelés... a lesnyugdíj. Nem sokra megyünk. Itt egyelőre csak a rossz jelek járnak. Itt nem lehet előre kiszámítani semmit. Itt semmi értelme az életnek. Van, aki nem utazik sehová, nem vár semmire, nem vár semmit. - Meg fogok élni jövőre is. Ennyi. Könnyebben, mint az idén - mondja Rostás András. - Könnyebben. Semmi gondom nem lesz. Január elején lesz a tárgyalás. Sittre kerülök verekedésért. Nem régen szabadultam Tökölről, ott négy évet húztam le, rablásért. Mint visszaeső, most majd a súlyosabb büntetést kapom. 19 éves vagyok, és nem csak jövőre, de néhány évre minden gondom megoldódik. Ennyiféle jövőt kívánva, remélve, várva, elfogadva ért véget 1989 Debrecenben .(Fotók: F. Szilágyi Imre)

Next