Hajdú-Bihari Napló, 1990. május (47. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-05 / 104. szám
10 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1990. MÁJUS 5. SZOMBAT Tudomány — _ ^ . Változtatások előtt Utcanevek változtatásával kapcsolatban, döntések előtt, nélkülözhetetlen a változtatás alapelveinek megvitatása. Ha mellőzzük az alapelvek vitáját, az érvek és ellenérvek cseréjét, rossz döntésekhez jutunk el. Néhány ilyen elvről szeretnék szólni. Az utcanevek történelmi képződmények. Nem örökké változatlanok. Megváltoztatásuk is alá vannak vetve történelmi sorsfordulónak, a történelmi értékelés új szemléleti változásainak. Még a teljesen objektívnek ható földrajzi elnevezések is — új eredmények fel- vagy megtalálása esetén — változtatást igényelhetnek. Pedig sorában éppen a földrajzi jellegű elnevezéseknek van fontos szerepe: honi vonatkozásban a Homok, a Domb, a Tócó stb. elnevezés is ezt igazolja, de erősíti ezt az elvet a területen jelentős növényzet egykori rétes neve, Czeg vagy a területen létező, de elpusztult település (Boldogasszonyfalva), vagy egy ott létezett épület, kápolna, templom (Miklós, András), vagy működő s a közt szolgáló létesítmény (Olajütő), hogy csak néhányat említsek. De változtatást, ha úgy tetszik, megújulást igényelhetnek az elnevezések helyesírási megoldásai is. Néhány vitatott példa: Károli-Károlyi, Barta, Kálmánchelyi-Kálmáncser, Weszprémi-Weszprémy, Czeglédi-Ceglédi, Dósa-Dózsa, Gyöngyösi-Gyöngyössy stb. Az utcanevek leírt képei sok kézen mennek keresztül, míg eljutnak a házak falára. Ezek a kezek sokszor nem is tudják, hogy egy rövid ékezet megváltoztatása hosszúra, milyen ellenvetést vált ki a tudós főkből. Például Martonfalvi-Mártonfalvi, Bolyai-Bólyai. De a település egykori és mai vonalvezetése is ki van téve a változtatásoknak, amelyet előidéznek a történelmi események sorában a háborúk, a tűzvészek, s mai korunkban a városrendezések, településrendezések jó és balfogásai egyaránt. Mindezek összefüggésének feltételezése és megléte indokolja, hogy azért néhány maradandónak ítélt elvben állapodjanak meg azok, akik a névadásban szerepet, majd döntést játszanak. Magam is azok Olvasgatom a véleményeket az utcanevekről, a változtatás igényeiről, a javaslatba hozott új nevekről, s felsóhajtok. De jó lenne! Ugyanakkor azt is látom, hogy zűrzavar jellemzi a felvetéseket: hol a történelmi szempont vetődik fel, hol vallási nézet, mint irányító szempont, hol egyes javasolt személyeket érintő értékelés különbözősége, de legfőképp egy korszak névadási törekvéseinek elítélő szemlélete. Hát nézzük az utóbbit közelebbről, mert ez hat legtöbbször a változtatásra. Közel 50 év alatt 50 munkásmozgalmi név került a városi vezetőség (tanács vb) elé, döntéshozatalra. Ezek jórészét, különösen '45-öt követően, nem társadalmi bizottság, a '60-as évtől az utca- és műemlékbizottság javasolta. Az első évek névadása volt a legszerencsétlenebb, ideológiailag legtorzabb, és lényegében a legősibb nevek elleni vétség. De mikor megalakult a társadalmi javaslattevő szerv, akkor is sokszor megesett, hogy maga a bizottság lepődött meg a legjobban, ha az újságban megjelent az új utcaelnevezés. Ezt jól tudhatja Kiss Tamás is, aki a '60- as években maga is tagja volt az említett bizottságnak hosszú éveken át. Az is megtörtént, hogy visszaadta a vb új javaslattételre az „anyagot", mert nem értett egyet közé tartoztam jó öt évvel ezelőttig, akik játszották a javaslattevő szerepet. A döntésben azonban alig esett szó az elvek megtartásáról, még az egyértelmű ellenvélemény is elutasításra talált. De azért történt előrelépés, igazolják ezt azok az utcanevek, amelyeknek adása 1970—1986 között történt, amelyeket a most kialakult vita nem érintett. Kivétel ez alól az úgynevezett munkásmozgalmi névadások. A sajtóban eddig megjelent és elutasító állásfoglalás egy részével magam is egyetértek, de a sommás, minden ilyen jellegű név eltörlésével nem érthetek egyet. De ezekről majd később kívánok szólni. Most az elveknél kívánok maradni, a változtatás igényével egyetértve. A változtatás (új névadás) leglényegesebb eleme: a hagyományos debreceni talajú utcanevek visszaállítása, ahol ez csak lehetséges. Az utcanévrendezés lényeges elvei: a településre jellemző foglalkozási ágak, a foglalkozáshoz kapcsolódó eszközök felhasználása; az utak (utcák) irányjelző szerepének nevével való kifejezése; történelmi és helyi személyiségeknek emlékállítás; az út (utca)név írásmódjának nyelvhelyességi módosítása. Az útnév elő- és utótagját illető elvekről: A név előtagja: a földrajzi azonosításra, a tájékozódás biztosítására, emlékállításra, ismeretek terjesztésére, helytörténeti, néprajzi, nyelvi-nemzeti hagyományok ápolására; a név utótagja: a közterület jellegére (út, utca, tér, köz, zug stb.) szolgáljon. Megfontolandó elvek az elnevezéseknél: A dátumokkal jelzett útnevek, idegen eredetű, nehezen kiejthető, négy-öt szótagnál hoszszabb elnevezések mellőzendők. A város egyes, főleg új lakónegyedeiben célszerű útelnevezéseket egyegy fogalomcsoportból választani (névbokrosítás). Emlékállító úlnév személyről adás legfontosabb elve: arról, akinek Debrecen város polgári és egyházi életében vitathatatlanul kiemelkedő, vagy példaadó szerepe volt. A változtatás bejelentési kötelezettsége ne terhelje a város lakosait, azzal, amit pedig azok az elvek vezették a készítésében, amelyről az előzőekben írtam. Szóval a vb döntött, s nem a társadalmi bizottság. Ezért mondom, de jó lenne, ha a jövőben a közmegegyezés alapján kerülne sor döntésre, elvek és gyakorlat egységesülésében. A történelmileg kialakult névadási elvekről és gyakorlatról kell újra és újra emlékezni, a helyes elveket ismerni és korszerűbb gyakorlatot kivitelezni. Debrecen első utcanevei szigorúan az út funkcióját hordozzák: a település jellegét földrajzi, növényzeti, talajviszonyok, vallási központok szempontjából. Még nincs szó emlékállító „nagy" nevekről. E szempont a későbbi időszak szüleménye, s rögtön megjelenésekor sérti a történeti elvet: Német utca helyett Széchenyi utca, Czegléd utca helyett Kossuth stb. De ezt nem érdemes folytatni. Véleményem szerint hagyja meg a város a már védetté nyilvánított neveket, s ne kezdjük el kutyulni. Az ilyen változtatás nem válik a javára az ügynek. A védett névsor a palánk és árok által határolt terület legtöbb utcanevét tartalmazza. Ha pedig ebben is vann változás, akkor azt nyilván kell tartani, mert őrzi Debrecen történelmének egyegy darabját, iparát és iparosait kereskedelmének jellegzetességeit, s az akkori lakosok egy részének nevét. Debrecen város tanácsa megjelölte 1976-ban — a társadalmi bizottság sugalmazására — az ősi városmagot érzékeltető kapuk (ajtók) legvalószínűbb helyeit, mind a hetet. S ezek: Miklós, Várad, Szt. Anna, Csapó, Péterfia, Mester, Hatvan utcai kapuk (kisajtók). Ezek közül irányjelzőek: Várad és Hatvan, vallási jellegű (római katolikus) Miklós, Szt. Anna, foglalkozásra utaló: Csapó, míg a Péterfia és Mester utcai kapuk az egykori Debrecen földesurainak, nádorának állított emlék. Ez utóbbi Dósa mester. Debrecen büszke lehet arra, hogy több mint ezer utcájából, a ma gyomláló kezek, alig félszázat (54-et) akarnak eltávolítani és a történelem szemétdomjára vetni. Az Úton című hetilap felsorolta ezeket, s ugyancsak a Bethlen István Kör cikkében is olvashattuk, ezekét és másokét. Nemcsak az elmúlt négy évtized, de a Horthy-korszak történelméből vett nevek kisorsolása is, ha a munkásmozgalomra vonatkoztak, e sors alá kerültek. Természetesen az arra érdemtelen nevek ellen nem lehet általában kifogást emelni, ha közmegegyezés folytán derült ki az érdemtelenség, még pontosabban fogalmazva: politikai szempontból, tudományosan igazolt és alátámasztott érdemtelenség folytán. Az a vélemény, hogy nem időszerű valamely név, s van helyette más, nem lehet döntő szempont. Ne öntsük ki a mosdóvízzel a gyermeket is. Máris vita tárgya lett néhány olyan név, akik szerintem nem kerülhetnek az elvetendők közé. Erről igen meggyőzően írt Kiss Tamás és Filep Tibor a Naplóban megjelent cikkében. (Erdei Ferenc, Szabó Pál.) A helyükre javasoltuk, másutt megállják a helyüket, de nem itt Debrecenben. Ragaszkodnunk kell ahhoz az elvhez, hogy a Debrecenért dolgozó, adakozó emberek legyenek névadásra javasoltak. Ezek közé sorolom én a Vásáry, Magosi, Juhász, Nagy, Váradi, Szabókat. Ide tartozónak vélem Senyei Oláh Istvánt is. A Pásti utca névadója csizmadia mester volt. Se világ-, se egyéb hírnév nem övezte. Mégis áll a név, mert mögötte áll és védi egy jó gyakorlat, jó elv: debreceni polgár volt, jó iparos. A vándorló nevek terén is rendet lehetne tenni. Annak nevezem azokat az utcaneveket, amelyeket a városrendezés törölt el a föld színéről. Egyesek már nem támaszthatók életre. De mindenképpen maradjanak meg az irányjelző régi elnevezések: Hadházi, Kassai. A Szt. Anna utcai kapuhoz illik és tartozik az utca neve. A Miklós kápolnához az utca neve, a fő utunk legyen végre — két arcúság nélkül — Piac utca. De maradjanak meg, legalább egy évig, a régi utcanévtáblák áthúzva, s alattuk az új névtáblák, míg a lakosság hozzászokik az új elnevezésekhez. S legalább abban legyünk európaiak, hogy nem verjük le a magyarázó táblákat és márványlapokat, ne tegyünk úgy velük, mint a két munkásmozgalmi szoborral tették vandálok módjára. Azok is maradjanak meg egy évig, majd legyen Debrecenben egy kőtár, amely megőrzi őket az utódoknak. Lehet, hogy majd egyszer, egyesek belőlük újra „feltámadnak", mint Krisztus minden húsvét eljöttén. S ha nem, akkor majd lehet velük azt tanítani, hogyan és mint változik törvényszerűen minden, ami emberi, a Széchenyi sírján található mondással egyetértően: „Voltunk mint ti, lesztek mint mi , por és hamu". Dr. Nábrádi Mihály Névadási elvek és gyakorlat egysége felé Ismét a debreceni utcanevekről Tavaly ilyenkor írtam két terjedelmes javaslatot a Naplóba néhány utca nevének visszaváltoztatása érdekében (Vörös Hadsereg útja — Piac u., Béke útja — Szent Anna u., Dimitrov u. — Miklós u. stb.). Számos helyeslő és kevesebb — a mai elnevezések mellett kiálló — hozzászólás jelent meg a lapban. Vitaindító javaslatom 1989. március 8-án, a „lezáró" pedig április 19- én volt olvasható. A javaslatot és vitát nem követte semmiféle intézkedés. Az idén, március 31-én — kereken egy év múlva — ismét föllángolt a vita. Aczél Ákos és a többi cikk szerzője nyilván nem ismerik a tavalyi vitát. Az egyetlen idei hozzászóló utal csak (valószínűleg) rám, de „Kardos Zoltán" említ professzorként, „aki már tavaly is írt a debreceni utcanévkérdésekről". Tekintve, hogy ilyen nevű kollégát nem ismerek Debrecenben és írtam kétszer a Naplóba véleményt, az „álnév" valószínűleg rám vonatkozik. Figyelemmel kísértem az idei hozzászólásokat és javaslatokat is. Sok érdekes, hasznos és gyakorlatias javaslatot olvastam, most nem térek ki rájuk. Mivel egy év óta az események nem ólomlábon, hanem rakéta sebességével haladtak, nagyon szeretném, ha jelentkeznék egy illetékes is, tehát az a személy vagy testület, amely (szakértői megtárgyalás után) dönt. Gondolom, hogy egyes városi vezetők vagy egy bizottság határoz majd ez ügyben, de nem lényegtelen, kikből fog állni. A névtan ma már tudomány, akár a történelem és a nyelvtudomány. Az utcanevek számbavételekor nagyon jól hasznát lehet majd venni a Nábrádi Mihály szerkesztette „Debrecen utcanevei" című kiadványnak, noha a szerkesztő egyes értékeléseivel nem értek egyet. A bizottság megalakulása valószínűleg a helyi közigazgatás megújulása utánra marad. Nagyon örülnék, ha a város illetékese az őszre előjegyezné az említett bizottság megalakítását. Debrecen lakossága és vezetősége gyakran megfeledkezik arról, hogy van egy ország-világ ismerte egyeteme, így szakértőket sok területen kérhet innen is, nemcsak a fővárostól vagy külföldről. Egyetemnek nevezem a legfelsőbb oktatás intézményeinek összességét (ELTE, DOTE, DATE, Teológia). A bizottságnak olyannak kellene lennie (10—20 fő), hogy legyen benne a helyi közigazgatás irányítói mellett szakértőként helytörténész, aki Debrecen történetét Nagy Lajos király korától kezdve ismeri, a városi főmérnök, a múzeum igazgatója és mindenképpen 2—3 névtannal is foglalkozó nyelvész (ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszék), aki otthonos a helynévkutatásban magyar nyelvterületen és külföldön. Egy postai szakember is jó lenne, aki vétót emelhetne a postai címzés érdekében a Tanácsköztársaság útja (legyen Sugárút), a Vörös Hadsereg útja (legyen Piac u.), Csontváry Kosztka Tivadar u. (legyen Csontváry u.) ellen. Az idei javaslatok egy része azt mutatja, hogy még ma is az az általános felfogás, hogy az utcanevek hivatottak megörökíteni az arra érdemesek nevét, hogy tehát utcát, teret személyről vagy esetleg egy jeles napról kell elnevezni. Pedig a legingatagabbak ezek, mert sok politikus és művész munkásságát, szereplését az egyes korok másmás módon értékelik. Ezt a lényeges tényezőt tőlem függetlenül Lőrincze Lajos is említette Salgótarjánban a magyar nyelv heti megnyitójában. A leggazdaságosabb dolog volna az utcanévrendszerről egyszerre dönteni. A közismert személyek keresztnevét nem kell kiírni. Elég a Kossuth tér, a Széchenyi ut, a Petőfi tér. Úgyis tudja mindenki, hogy nem Kossuth Tódorról, Széchenyi Zsigmondról vagy Petőfi Zoltánról nevezték el az illető utcát vagy teret. Az utca legyen utca, a tér tér, ne pedig valakinek az utcája vagy tere. Rossz, kényelmetlen a Szabadság útja, az Űrhajósok tere (Sz. útjai megálló? II. terei házak?). Ugyanilyen zavart okozhat az Április 4-e út típusú elnevezés (Április négy út?). Az legyen csak út, amely kivezet a városból és azt a nevet viselje, ahova vezet: Hadházi út, Szoboszlói út, Sámsoni út stb. Megismétlem (rövidítve és Debrecenre alkalmazva) Péter László a szegedi utcanevekről szóló munkájának tanácsait: 1. Az utcanév nem egyetlen mód a nagy személyek iránti tiszteletadásunknak. 2. Száz évnél régebbi utcanevet ne változtassunk meg! 3. A város történetét, sajátságait őrző utcanevek úgy védendők és őrzendők, mint a műemlékek. 4. Új nevet csak új utcák kapjanak. 5. Személyről csak halála után 20 évvel szabad utcát elnevezni. 6. Külföldi vagy idegen nevű személyekről csak kivételesen nevezzünk el utcát (kiejtési nehézségek). 7. Az új nevek lehetőleg helyi vonatkozásúak legyenek. 8. Az utcaneveknek rövidségre kell törekedniük, kerüljük a birtokos jellel ellátott (útja, tere) és több szóból álló utcaneveket. 9. Személynévi elnevezéskor az utca 1. számú házán egy tömör szövegű tábla ismertesse néhány szóval a névadó munkáját és a várossal való kapcsolatát. 10. Ne csak személynevekből, hanem szép természeti nevekből (fa, virág, gyümölcs), foglalkozásnevekből stb. is alkossunk utcaneveket. 1940 óta utcanévrendszerünk fokozatosan elsivárosodott. Alig maradt meg néhány ősi utcanevünk. 1952-ben a Péterfia még Magyar—Szovjet Barátság útja volt, a Simonyi út pedig Gorkij fasor. 1956-nak kellett eljönnie, hogy visszakapják sok évszázadon át viselt nevüket. Tömegével áradtak a felülről jövő parancs-utcanevek, amelyek orosz vagy „internacionalista" elnevezések és a napi politikát szolgálták. Ki tudja az utca népe közül, ki volt Beloiannisz, Micsurin vagy Dimitrov? Mi közük van Debrecenhez? Tudták egyáltalán, hol van Magyarország? De a magyar párttitkárok és munkásmozgalmi vezetők többségét az ott lakók sem ismerik, még a lexikonokban sem lehet megtalálni. Helyesen említi az egyik hozzászóló, hogy a Dózsa utca név mögül hagyjuk el a keresztnevet. Gondolhat bárki a XVI. századi Dózsa Györgyre, más meg Debrecen Anjou-kori birtokosára. Ahogy — helyesen — a Bethlen utca is bármelyik híres Bethlenre vonatkozhat, a Rákóczi u. pedig akár Györgyre, akár Ferencre. Budapesten is van egy Kisfaludy u., amely akár Sándorra, akár Károlyra vonatkozhat. A leendő bizottság egyszerre döntsön a következő kérdésekről: 1. Mely utcanevek maradnak még? 2. Mely utcanév kapja vissza legrégibb nevét? 3. Mely utca kap új nevet? 4. Mi legyen az esetleg még névtelen utcák neve? Kálmán Béla ny. egyetemi tanár