Hajdú-Bihari Napló, 1990. október (47. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-01 / 230. szám
2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ Antall József Bécsben Bécs, 1990. szeptember 29. szombat (MTI) — Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, miniszterelnök szombaton délelőtt Bécsben részt vett és felszólalt az Osztrák Néppárt, a kormányon lévő, kereszténydemokrata irányzatú ÖVP választási gyűlésén, amelyet az október 7-re kitűzött országos parlamenti választás kampányának utolsó központi ÖVP-rendezvényeként tartottak az Operaház előtti téren. Beszédében a magyar politikus az Osztrák Néppárt más testvérpártjainak jelenlévő képviselői nevében is üdvözölte a gyűlés több ezres létszámú közönségét. A választási gyűlésen a fő szónok, Josef Riegler, az ÖVP elnöke, Ausztria alkancellárja, valamint Erhard Busek néppárti alelnök, tudomány- és kutatásügyi miniszter méltatta Antall József részvételének jelentőségét, és köszönetet mondott szavaiért. A rendezvényen ott volt Keresztes K. Sándor, az MDF elnökségének tagja, környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter is, aki a Fertő-tavi közös nemzeti park létrehozásáról szóló magyar—osztrák nyilatkozat aznapi aláírása alkalmából tartózkodott szombaton az osztrák fővárosban. A gyűlés előtt az MDF elnöke kötetlen beszélgetést folytatott az ÖVP székházában Josef Rieglerrel és az ÖVP más vezető személyiségeivel, a rendezvény befejeztével pedig rövid sétát tett a belvárosban és felkereste a Stephansdomot. Antall József a kora délutáni órákban hazautazott Bécsből. Véget ért az őszi BNV Másféle vásárpolitikát kell folytatnia a Hungexpónak a jövőben, jobban igazodva a kiállítók igényeihez — mondotta Horváth János, a BNV igazgatója az MTI-nek az fogyasztási cikkek őszi seregszemléjének tapasztalatait összegezve. A megváltozott gazdasági körülmények a kiállítók túlnyomó többségét érdekeltté teszik abban, hogy a vásáron árusítsák termékeiket, részben piackutatási céllal, részben azért, hogy a kiállításra fordított költségeikből ilyen módon valamennyi megtérüljön. A Nemzetközi Vásárok Szövetségének szabályzata szerint a kiállító standokon továbbra sem szabad árusítani, az ez irányú igények kielégítésére azonban a Hungexpo a jövőben a ki nem használt szabadterületeket is az árusítók rendelkezésére bocsátja. Mindez nem jelenti, hogy a BNV az általános vásárok felé tolódik el, arra törekszenek, hogy erősödjék a szakkiállítási jelleg. A kiállító szakemberek ugyanis üzleti partnereikkel egyetemben igénylik a kulturált kereskedelmi tárgyalási körülményeket. Látszik ez a Business Center szolgáltatásai iránt tanúsított növekvő érdeklődésből. Éppen ezért a jövőben a Hungexpo e szolgáltatását tovább bővíti; az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal közösen olyan információs rendszer kiépítését tervezi, amely számítógépek segítségével ad céginformációkat. A kiállításszervezők gondjairól Horváth János elmondta, hogy a szaporodó vegyes vállalatok kiállítóinak részvétele miatt ütközik a nemzetgazdaság és a Hungexpo érdeke. Az ország érdeke ugyanis a vegyes vállalatok támogatása, ami abban is megmutatkozik, hogy forintban fizethetik részvételi díjukat, a Hungexpo viszont emiatt tetemes devizabevételtől esik el. Ráadásul a külföldi kiállítók méltánytalannak is tartják a kétféle díjszabást. Éppen ezért a azt tervezik, hogy fokozatosan a nemzetközi tarifákhoz igazítják áraikat, így két-három éven belül eltűnik a jelenlegi 1200-1800 forintos négyzetméterenkénti magyar részvételi díj és a külföldiek által fizetendő háromszor nagyobb összeg közötti különbség - mondotta az igazgató. Vasárnap este bezárta kapuit a 92. Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási cikkek őszi szakkiállítása. (MTI) Lapzártakor: tizenhat polgármester Megyei részeredmények a választásról Lapzártakor még javában tartott a jegyzőkönyvek összesítése és feldolgozása. Addig a Területi Választási Bizottságra a megye 16 településéről érkezett információ a polgármester-választásról. Ezeken a településeken eredményes volt az első forduló, 15 független jelölt, illetve Hencidan az Agrárszövetség jelöltje nyerte el a választók bizalmát. A megyében átlagosan 33 százalékos részvételi arányról kaptunk információt, akkor úgy tűnt, hogy a nyolc városban nem lesz meg a szavazás eredményességéhez szükséges 40 százalék, a tízezer alatti lélekszámú települések 80 százalékában azonban a beérkező adatok szerint bizakodni lehetett, hogy érvényes lesz a szavazás. Sikerült megtudni, hogy Püspökladányban négy egyéni választókerületben a szavazás eredményes volt, hatban viszont nem. Debrecenben nem sokkal a szavazókörök bezárása előtt csupán egy körzetben haladta meg a 40 százalékot a részvételi arány, a szavazóknak átlagosan csupán 25,9 százaléka járult az urnákhoz. Az előzetes adatok összesítése várhatóan hétfőn fejeződik Országos összesítésben a választópolgárok 36,9 százaléka vett részt a helyhatósági választások első fordulóján — jelentették be a 17 órás adatok alapján készült összesített eredményt az Országos Választási Bizottság tájékoztatóján. A tájékoztató adatok tanúsága szerint a tízezer lakosnál kisebb településeken a részvételi arány valamennyi megyében meghaladta a 40 százalékot, például Baranya megyében elérte a 51,3, Győr-Sopronban az 53,4, Heves megyében az 51,7, Tolna megyében az 55,8, Vas megyében az 54,8 és Zala megyében az 51,1 százalékot. Elmondható tehát, hogy a magyar települések több mint 90 százalékában feltehetően érvényes volt a szavazás — hangsúlyozta Kara Pál, az OVB titkára. Elmondta azt is, hogy a tízezer lakosnál nagyobb települések egyikében sem érte el a részvételi arány az átlagosan szükséges 40 százalékot. Különösen alacsony volt a részvételi arány Bács- Kiskun megyében (26,5) százalék, Fejér megyében (26,8), Hajdú-Bihar megyében (26,9), Komárom megyében (25), Szabolcsban (25,7), és Zala megyében (22,5). Az 17 órás tájékoztató adatok szerint Budapesten várhatóan érvénytelen lesz a szavazás a fővárosi listára, mert a jelzett időpontig a részvételi arány mindössze (34,5) százalékos volt. Az Országos Választási Bizottság még nem döntött a második forduló időpontjáról, ám valószínű, hogy ezúttal is — akárcsak a tavaszi országgyűlési választásokon — két hét múltán tartják azt meg. (MTI) Akupunktúrás orvosok kongresszusa Több, mint 200 orvos részvételével akupunktúrás orvosok kongresszusát rendezték meg pénteken, szombaton és vasárnap a hajdúszoboszlói Béke Gyógyüdülőben. Hivatalosan e kongresszus a hatodik volt, valójában azonban második azoknak a sorában, amelyeket az 1989 tavaszán alakult s jelenleg mintegy 500 tagú Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága szervezett. Egyesek szerint az utóbbi időben fölerősödött a propaganda az akupunktúrás gyógymódokkal szemben, mások szerint csupán továbbra is sok a homályos, bizonytalan pont e gyógykezelést illetően. Elsősorban ez utóbbi ellen, vagyis a homály szétoszlatására hívták egybe mostani gyűlésükre a szakma hazai és külföldi (román, osztrák, olasz, német) értőit, hogy az elméleti előadásokon beszámoljanak egymásnak a kezelési eredményekről és a módszerekről. A brémai muzsikusok Vasárnap délelőtt a Kölcsey Művelődési Központ bábszínházában meseszínház szereplőiként mutatkoztak be a gyerekközönségnek a Vojtina bábegyüttes tagjai. A Grimm-meséből közismert figurákat ezúttal nem a paraván mögül mozgatták, hanem ők maguk bújtak jelmezbe. Amatőr zenészként indul el a mese négy állatfigurája Brémába — mert „kell egy csapat" —, hogy vágyait beteljesítse. Hárman elcsüggednek, visszafordulnak. Egyedül Füles, a behemót csacsi tart ki, s jut el minden bizonnyal — ahogyan az előadás befejezése sugallja — a megálmodott célig. Pinczés István rendező az előadás szöveganyagához a Grimm-mese eredeti változatán kívül felhasználta Svajda György feldolgozását és egy angol mese lemez anyagát is. A darab zenéje Hegedűs Csaba, a jelmez és a díszlet Hoppál Judit munkája. Felvételünkön az előadás egyik részlete látható. 1990. OKTÓBER 1. HÉTFŐ Heti kommentátorunk: NAGY ZSUZSA Aludjunk egyet! Amikor a leadási határidő e sorok megírását elodázhatatlanná teszi, még nem ismerhetek választási eredményeket, így sem a nagymértékű állampolgári aktivitás fölött nem örvendezhetek, s amiatti bánatomnak sem adhatok hangot, hogy a szükségesnél kevesebben járultak az urnához vasárnap. Van viszont egy elvitathatatlan tényem: ránk köszöntött a téli időszámítás. Ma van az első munkanap, amikor egy órával tovább alhattunk, vagy ha a megszokás felpattintotta szemhéjunkat, jó érzéssel nyugtázhattuk, van még hatvan percünk a lustálkodásra. Mert ez bizony, szent meggyőződéssel állíthatom, nagyon ránk fér. Tízmilliós csoportunkat az elmúlt időkben számtalan jelzővel minősítették, a magam részéről hozzátennék egyet: kialvatlan ország vagyunk. A hajdan emlegetett háromszor nyolc óra már régóta érvényét vesztette, s nemcsak a szabadidőből rablunk el sokat az életszínvonal valamelyes fenntartásához nélkülözhetetlen második, harmadik műszak okán, de az alvásra szolgáló harmadot is mind jobban megnyesegetjük. Ha másért nem, információéhségünk kielégítése végett, hiszen a nagy nemzeti médium, a tévé szinte mindig éjszakába nyúló időpontra teszi a legizgalmasabb zsákbamacskát, a Napzártát, akit érdekel a különböző vélemények ütközése, kénytelen virrasztani. De számos más oka is akad annak, hogy nem töltünk nyolc órát fizikai és szellemi energiáink regenerálását szolgáló üdítő álomba merülten. Pedig nagyon kellene. Irtózatosan fontos lenne, hogy aludjunk egyet. Rá. Sok mindenre. Milyen bölcs tanács, amit a magyar így mond: aludjunk rá egyet. Hagyjuk lecsillapodni az indulatokat, döntsünk friss, pihent fejjel, lett légyen szó bármiről, a gyerek ellenőrzőjébe beírt nem éppen dicsérő megállapításról, a szomszéddal kerekedett vitáról vagy éppen a nagypolitika dolgairól. Higgyük el, hogy sokszor saját pihenéshiányunk okozza, hogy nagyobbnak érezzük a sértést — és higgyük el, hogy az a másik is azért oly ingerült, mert hetek óta nem aludt annyit, amennyi a lelki egyensúly fenntartásához szükségeltetik! Biztosan véletlen, hogy a helyhatósági választások napja a téli időszámításra való átállással esett egybe, de nagyon jó, hogy így történt. Nagyon kell ez az egyetlen órácskányi plusz alvás is ahhoz, hogy az eredményeket — legyenek azok ránk vagy az ellentáborra nézve kedvezők — toleránsabban tudjuk elfogadni, értékelni. Hiszen, ahogy a gyerekek szokták számolni a várva várt napig terjedő időt: sokat kell még aludnunk, amíg ennek az országnak a szekere az egyenesen vezető, normális kerékvágásban haladhat. ÜGYELET A szokásosnál csendesebb hétvégéről szóltak az ügyeletvezetők. A rendőrségtől azt az információt kaptuk, hogy a szokásos autófeltörések mellett néhány pince-, illetve lakásbetörés színesítette az ügyeleti naplót. A kárérték párszáz forinttól több tízezer forintig terjed. A legnagyobb kár azt a butikost érte, akinek a Széchenyi utca 1. szám alatti üzletét közel 80 ezer forint értékben rámolták ki. Felső-Józsa egyik családi házában nevéhez méltóan néma maradt a kacsa, így a hívatlan látogató egy pompás kacsasülttől fosztotta meg a jogos tulajdonost. Egyébként 12 embert állítottak elő, akik között országos körözöttek, illetve bűncselekmény elkövetésének tettesei vannak. A tűzoltóknak vasárnap délutánig egyszer kellett piros autójukba szállni. A riasztás Zajdúböszörménybe hívta a hétvége ügyeleteseit. Az ottani II. Kongresszus Tsz-ben szalmakazal lobbant lángra. A kár hetvenezer forint. A mentősöknek sem akadt sok dolguk. Szombaton este Debrecenben az Oláh Gábor utca és a Nagyerdei körút kereszteződésében személygépkocsik ütköztek. Egy súlyos és két könnyebb sérültet szállítottak kórházba. Aradványpuszta belterületén személygépkocsi gázolt kerékpárost, akit súlyos sérülésekkel ápolnak a baleseti sebészeten. A sárándi vasútállomáson olyan szerencsétlenül esett el kerékpárjával egy férfi, hogy súlyos sérüléseket szenvedett. Vasárnap Debrecenben ugyancsak a Nagyerdei körútra riasztották a mentősöket, igaz, ezúttal a Pallagi úti kereszteződéshez, ahol személygépkocsi motorkerékpárral ütközött. A motor vezetőjét combtöréssel, utasát könnyebb sérülésekkel ápolják a Kenézy-kórházban. Az Ausztria-lottó nyerőszámai A Lottóunió Kft. közlése szerint a Ausztria-lottó 39. heti eredményei a következők: leadott szelvény összesen 2 034 424 darab, ez 71 549 197 schilling Ausztria-lottó fogadási díjat jelent. A teljes ausztria lottó nyereményösszeg 65 774 598 schilling, ebből a hatosra 10 732 379 schilling jut. Az eheti nyerőszámok a következők: 5, 18, 25, 37, 38, 44. Pótszám: 3. A teljes joker fogadási díj 15 846 996 schilling. Ez az első nyerőosztály a joker 2 377 049 schillinggel való dotációját jelenti. Jokerszám: 480117. (MTI)