Hajdú-Bihari Napló, 1992. május (49. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-02 / 103. szám
Dohányipari kiállítás Debrecen (HBN) A Magyar Dohányújság megjelenésének 100 éves évfordulója alkalmából május 7-én és 8-án a Déri Múzeumban hazai és külföldi dohányipari szakemberek és kutatók tanácskozását rendezik meg. Ehhez a programhoz kapcsolódik a tegnap délelőtt a Déri Múzeumban megnyitott és május 10-ig megtekinhető dohánytörténeti kiállítás. Megnyitót Borsos János, a Dohánykutató és minőségfejlesztő Intézet igazgatója mondott. A teremben elhelyezett tablók képet adnak a Debreceni Dohánygyár, illetve annak új tulajdonosa, a Reemtsma Stand cég életéről. Láthatók a két dohánygyár régebbi és új termékei. Kiállították a Magyar Dohányújság különböző - régebbi és új - számait. Láthatnak az érdeklődők pipakölteményeket, különböző szivarkollekciókat. A kiállított dohányipari kuriózumokat a bécsi dohányipari múzeum, a Debreceni Dohánykutató és minőségfejlesztő Intézet, valamint a Déri Múzeum kölcsönözte. Fotó: Horváth Katalin Los Angeles Washington (MTI) George Bush amerikai elnök pénteken ezer további rendőrt irányított Los Angelesbe és elrendelte, hogy 4000 fős katonai egység álljon készenlétben a gyújtogatások, fosztogatások megfékezésére. A kormány közbelépését Tom Bradley, a város fekete polgármestere és Kalifornia kormányzója kérte, miután a két napja tartó zavargások 31 halálos és 1200 sebesült áldozatot követeltek. Az anyagi kár jóval százmillió dollár felett van. Fekete polgárjogi vezetők, akikkel az elnök pénteken tanácskozott, ugyancsak a központi kormány beavatkozását kérték a Rodney King ügyében vétkes, de felmentett rendőrök felelősségre vonásában és a zavargások megfékezésében. Lottószámok Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 18. heti lottósorsolás nyerőszámai a következők: 16, 19, 41, 44, 86. A 18. héten öttalálatos szelvényt nem találtak. A következő sorsolásra átvitt 5 találatos nyereményösszeg: 34 404 948 forint. O • • • ' v' • ' * 2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1992. MÁJUS 2., SZOMBAT SZÉLRÓZSA Szórakoztató program, politikai fórum Budapest (MTI) A Szakszervezeti Liga és a munkástanácsok az idei május elsején is - immár hagyományos módon - a Népligetben ünnepeltek, és a szórakoztató programok, műsoros rendezvények mellett politikai fórumokkal is várták az érdeklődőket. A Planetáriumban három parlamenti párt - az SZDSZ, az MSZP és a Kisgazda 35-ök - vezetőinek részvételével tartott politikai eszmecserén elsősorban az érdekvédelem kérdésköre, azon belül is elsősorban a közelgő szakszervezeti választások mikéntje volt a központi téma. Horn Gyula, a szocialisták elnöke fontosnak tartotta, hogy biztosítva legyen a szakszervezeti választások pártatlansága, akár nemzetközi ellenőrzés révén. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem lenne szerencsés, ha az Országgyűlés határozná meg a szakszervezetek közötti választás technikáját, lebonyolításának rendjét. Az MSZP vezetője szerint ugyanis ez a szakszervezetek belső ügyeibe való beavatkozást jelentené. Megoszlott a fórumon részt vevő politikusok véleménye abban a kérdésben, hogy kik rendelkezzenek szavazati joggal a szakszervezeti választásokon. Tölgyessy Péter, az SZDSZ elnöke ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: helytelen volna, ha valamennyi munkavállaló helyett csupán a szakszervezeti tagokra korlátoznák a résztvevők körét. Ez hasonlatos lenne ahhoz, mintha a parlamenti választásokon csak a pártok tagjai járulhatnának a szavazóurnákhoz - tette hozzá a szabaddemokrata politikus. Az MSZP elnöke ugyanakkor azon az állásponton volt: a szakszervezeti ügyek, s így az egyes szervezetek közötti választás is, kizárólag a szakszervezeti tagokra tartoznak. Dragon Pál, a Kisgazda 35-ök képviselője e kérdéskör kapcsán arra hívta fel a figyelmet - és ezzel politikustársai is egyetértettek -, hogy minél hamarabb, lehetőleg az ősz folyamán szükséges lenne megtartani a szakszervezeti választásokat. A Liga által rendezett nyugdíjasfórumra - szintén a Planetáriumba - Surján László népjóléti minisztert és a Társadalombiztosítási Főigazgatóság vezetőjét várták, ám egyikőjük sem jött el. Forgách Pál, a Liga elnöke ezzel kapcsolatban kijelentette: az, hogy a kormányzat felelős tisztségviselői nem fogadják el az érdekvédelmi szervezetek meghívását, tükrözi a magyarországi közállapotokat, s jelzi egyúttal, hogy az érdekeltek nem veszik komolyan a szociális feszültségeket és problémákat. Pörkölt bográcsból, népi tánccal, sörrel Hajdúböszörmény lakói estig vigadtak május elsején a város szélén Hajdúböszörmény (HBN - B. M.) - A Fürdőkertben reggel kilenckor már harsány zene szállt az árnyat adó fák alól. A városi fúvószenekar és az ütősegyüttes ragadta magához az odasereglett böszörményiek figyelmét. Színes volt a délelőtt programja, a sportszeretők éppúgy találtak benne kedvükre valót, mint a nagyobb látványosságok szerelmesei. A tűzoltóversenynek már csak a nyomait láttuk: két, felismerhetetlenségig összetört, gyakran „eloltott" autó roncsait s távolabb egy tűzoltókocsit. A kerítésen belül népes társaság ült körül egy fatörzsekből összehozott asztalt. Hátat fordítottak a jókora bográcsnak, az edény tartalma láthatóan senkit nem érdekelt. Túljutottak a pörkölt támasztotta akadályon, most a sörökkel, borospoharakkal birkóztak. Távolabb - ahogyan az valamirevaló majálison lenni szokott - bazárosok, italárusok próbálták eladni portékáikat. Akadt a vásárban farmerruha, női póló, gyertyatartó, mézeskalács (natúr és festékkel színezett) és olvasnivaló is: a konyha- és kalandirodalom „ponyvára" érdemesített alkotásai közül. Alighanem itt kínálták a város legpuhább jégkrémét, ember legyen a talpán, aki ki tudta szürcsölni a papírból. Nem maradhattak el az alkalomhoz illő műanyagjátékok, lakodalmas és könnyűzenei felvételek. A kazettaárus szerint kész ráfizetés a majális, a forgalom meg „idáig iudlt". Kétszáz forint négyzetméterenként a helypénz, nekik aligha lesz bulis az ünnep. A Gyöngyvirág gyermekegyüttes második-harmadik osztályos táncosai délután pördültek a sportpályára, utánuk a nagyobbak, a Szivárvány néptánccsoport tagjai mutatták be műsorukat a majálisozóknak. Tartogatott a délután dalokat a nótakedvelőknek is, este tízig pedig a fiatalok örömére szólt a zene a Fürdőkertben. Böszörményi táncos lányok Fotó: Horváth Katalin Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Gulyás Imre. Szerkesztők: Magyari Vilmos, Sípos Ferenc, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Szakács Tamás (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csubak Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 12-144, sportrovat: 17-152, telefax: 12-326. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió( Budapest, GSB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. Ü. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postarím: Debrecen, Postafiók 72.4001. Telefon: 12-144, telefax: 17-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre Ügyvezető igazgatók: Thomas Koch és Szabó Imréné Nyomás: Alföldi Nyomda, Debrecen. Felelős vezető: Szabó Viktor vezérigazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, Debrecen 4046, Bethlen u. 1. Telefon: 06-52-12-111. Igazgató: Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII, Lehel u. 11/A közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021,02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249,- Ft, negyedévre 747,- Ft, fél évre 1494,- Ft, egy évre: 2988,- Ft. Áruspéldányok ára 9,90 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Megrendelés száma: 0691. Index: 25627. ISSN 0133-1051NAPLÓ A világbank és hazánk Kupa Mihály sajtótájékoztatója Budapest (MTI) - Az adósságválságban lévő országokat továbbra is támogatja a Világbank, azoknak, amelyek pontosan fizetnek, kedvezményes hiteleket is nyújt - mondotta Kupa Mihály pénteken a Ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. A pénzügyminiszter Washingtonból érkezett haza. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank vezető testületeinek tanácskozásán vett részt. Az előbbiekhez hozzátette azt is: a Valutaalap és a Világbank azokat a gazdasági fejlesztéseket részesíti előnyben, amelyek fokozottan figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat. A Világbank készen áll a magyarországi infrastrukturális beruházások finanszírozására, viszont ehhez megfelelően kidolgozott tervek szükségesek. Mint Kupa Mihály elmondta, a fejlett országok pénzügyi vezetői és vezető közgazdászai a mostani tanácskozáson ismét kifejtették abbeli véleményüket, hogy a közép-kelet-európai térség legfejlettebb országa Magyarország. A magyar költségvetés gondjairól sokkal kevésbé aggodalmasan vélekednek, mint például sok hazai szakember, márcsak azért is, mert hiszen a költségvetés hiányával szinte valamennyi fejlett ország is küszködik. Azt tartják, hogy június- júliusban majd jobban körvonalazódnak a költségvetési problémák, s akkor kell majd megnézni, hogy mi a teendő. A pénzügyminiszter szerint a költségvetés mesterséges megnyirbálása, különösen a recesszió időszakában egyébként nem volna célravezető. A miniszter egy kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy a pénzügyi kormányzat igenis vállalkozásbarát, hiszen a kezdő vállalkozók három évig nem fizetnek adót. Nem lehet elvárni, hogy még juttatásokban is részesüljenek. Elismerte viszont, hogy a társadalombiztosítási terhek igen magasak, s az ezért járó szolgáltatások szinte a nullával egyenlőek. Elmondta azt is: az államháztartás reformjához a fejlett országok szakértők küldésével nyújtanak segítséget. In memóriam Debrecen (HBN) - A Debreceni Jazz Quartett alapítójára, az azóta már nemzetközi hírűvé lett debreceni dzsessznapok elindítójára, a tíz évvel ezelőtt öt éves korában elhunyt Kiss Ernőre emlékeztek csütörtökön Debrecenben. A neves dzsesszmuzsikus 1966-ban alapította a gyorsan hazai, majd nemzetközi hírű kvartettjét, s fáradhatatlan munkásságának eredményeként 1973 őszén a Csokonai Színházban megkezdődhetett az első debreceni dzsessznapok programja- Kiss Ernő rovata. Az egykori zenésztársak közreműködésével csütörtökön este megrendezett emlékkoncertet a Debreceni Dzsesszegyesület, a Debreceni Dixieland Jazz Band, a Kölcsey művelődési központ és a Magyar Rádió rendezte. Lukovics András, a művelődési központ igazgatója ebből az alkalomból adta át Kiss Ernő özvegyének az intézmény első önálló kiadású hangkazettájának első példányát, a Kiss Ernő vezette dzsesszegyüttes 1979-es debreceni koncertjének felvételét. Fotó: Iklódy János