Hajdú-Bihari Napló, 1992. június (49. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-22 / 146. szám

1992. JÚNIUS 22., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Morális kihívás: élet vagy halál A nőknél az öngyilkosság gyakran csak kísérlet, a férfiaknál többnyire halállal végződik D. Karádi Katalin Debrecen (HBN) - Elhatároz­tam. Tudatosan, előre. Képtelen voltam a gyerekeimre, az uno­káimra gondolni, csak az járt a fejemben, hogy meg akarok halni. Nem tudom, hogy ez hogy jött és tulajdonképpen miért, hisz soha életemben nem gondoltam volna, hogy ide ju­tok. Azt hiszem, az volt a baj, hogy hátrafelé néztem, nem előre. A Bem téri kórház pszichiát­riai osztályán a sápadt, törékeny 63 éves asszony önként vállalta, hogy beszélgessünk. Ide kerül­nek azok, akik az öngyilkossági kísérletet követően nem tesznek írásbeli nyilatkozatot, hogy nem próbálják meg újra, vagy a lelki állapot, a mély depresszió, eset­leg bizonyos elmezavarok miatt továbbra is veszélyben vannak. Segítségre, érzelmi támaszra van szükségük, a gyógyuláshoz ve­zető út pedig hosszú, olykor re­ménytelennek tűnik. „Életmérgezés" Beszélgetőtársam most már él­ni szeretne, túl van a krízisen. De akkor - s kétszer egymás után - csakis a halálra tudott gondolni, nem látott más kiutat. - Nehéz életem volt, negyven keserves év egy olyan házasság­ban, hogy mindvégig úgy érez­tem, nem vagyunk egymáshoz valók. A férjem nagyon ivott, mindig fogadkozott, hogy abba­hagyja, de nem tudott megállni. Fiatalon mentem hozzá, az életet jóformán csak a könyvekből is­mertem. Nagy fájdalom volt, amikor rádöbbentem, hogy nem fog megváltozni. Nemrégiben elvesztettem, és a halála után csakis a múltra tudtam gondol­ni. Boldogtalanok voltunk annyi évtizeden át, és mégis együtt éltük le az életünket. Végiggon­doltam: istenem, nem volt egy jó napom, minek éljek? Körül­belül egy hónapig érleltem ma­g­amban az elhatározást, s ami­­or biztosan tudtam, hogy az­nap este megteszem, elküldtem a lányomat, aki nálam volt, men­jen haza, pihenjen, biztosan fá­radt. Megérezhette, hogy baj van,, egy óra múlva visszajött. Addig­ra én már bevettem a hatvan Se­­duxent. Borzalmas lelki tusa volt, ahogy a vizes pohárért, a gyógy­szerért nyúltam, újra meg újra visszahúztam a kezemet, de mégis tudtam, hogy megteszem. - Mire gondolt, amikor fel­ébredt? - Sajnáltam, hogy életben ma­radtam. És két hét múlva meg­p­róbáltam újra. Százhúsz szem udotel, altatók... A gyerekeim megdöbbentek, nem hitték vol­na, hogy ezt az utat választom, hisz mindig én tartottam „kéz­ben" a családot. Kiss Sándort, a pszichiátriai osztály vezető főorvosát először az öngyilkossági kísérletek hát­teréről faggatom. - A szorosabb értelemben vett elmebetegség nincs túlsúlyban, jellemző viszont a depresszív hangulati állapot: minden út bezárult, nincs más megoldás, csak a halál. Meghatározó moz­gatórugó az egyén és a közösség apcsolata, hiszen ahol az em­berek szorosabb közösségekben élnek, intenzívebb a különböző csoportokhoz való tartozás, ott az öngyilkosság is kevesebb. - Az öngyilkosságok gyako­ribb előfordulása köthető-e az életkorhoz, társadalmi rétegek­hez, csoportokhoz? - Az utóbbira megbízható adatok nincsenek, ami pedig a kort illeti: az élet utolsó har­madában tapasztalható egyfajta emelkedés. Az egyik legveszé­lyeztetettebb csoport az alko­holistáké, mert az ital a szemé­lyiség erőit felmorzsolja, felsza­badítja a destruktív, romboló tényezőket. A fiatal kor is veszé­lyeztetett, mert válságokkal te­letűzdelt folyamat, amíg kialakul az én-tudat, a valahová tartozás érzése. Ha a gyökérkeresés a tár­sadalomban nehezen megy, nincs meg a közösségi háttér, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a fiatal nem tudja önmagát hová sorolni, mint értékes em­bert, s az életnek számára nincs tétje. Segélykiáltás - Vajon mennyire függ össze a különféle társadalmi tünetekkel az „életmérgezés"? - Azzal mindenképpen össze­függ, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedekben valójában nem működtek a társadalmi közösségek. A régi, demokra­tikus társadalmakban sokfajta közösség volt, s odatartozni van-h­­ot, egyúttal kapcsolatokat je­­entett. Nálunk azonban hosszú ideig csak formális közössé­gekről lehetett beszélni. Jellemző egyébként az is, hogy az em­berek sokféle ideológiához, kö­zösséghez tartozhatnak, netán olyanokhoz, amelyek a társa­dalom fő áramlataitól eltérnek. A nyugati társadalmakban virág­zanak a szekták, most hirtelen nálunk is jellemző lett ez a je­lenség. Mindezt el kell fogadni, hisz fontos, hogy sokszínű le­gyen a kínálat. - Elítéli-e ön szerint az öngyil­kosokat a társadalom? - Ez meglehetősen ellent­mondásosan nyilvánul meg, mert van egyfajta együttérzés, ugyanakkor - ha morálisan közelítjük meg a kérdést - min­denkinek egy élete, egy lehe­tősége van, s ha feladja, elveszíti ezt a lehetőséget. Működnie kell tehát egy morális kihívásnak az egyén felé, amely kötelességeket szab. A teherbíró képesség azon­ban különbözik; a lelki prob­lémákat, a túlságosan sokáig hor­dozott konfliktusokat nem min­denki tudja feldolgozni. Az ön­gyilkossági kísérlet egyfajta se­gítségért kiáltás, amely a nőknél gyakoribb. Ők jobban igénylik a kpcsolatkeresést, míg a férfi­aknál erősebb az a beállítottság, hogy senkihez sem lehet fordul­ni. Vagy megoldja a problémát saját maga, vagy nincs más kiút, mint eldobni az életet. S náluk az öngyilkosság sajnos, többnyire valóban halállal végződik. „Kilátások” Fotó: Iklódy János Szembenálló vélemények a lakástörvény-javaslatról Krecz Tibor Budapest (LLB)­­ A lakástörvény javaslata feletti parlamenti vita első szakasza, a pártok állás­pontjának ismertetése után bi­zonyosnak látszik, hogy az el­lentétek túlságosan mélyek, semhogy még a nyáron törvény születhetne. Alábbi írásunk a különböző nézeteket ismerteti az olvasók számára. A lakások és helyiségek bér­letére, valamint azok eladására vonatkozó törvényjavaslat első­sorban a nagy lakásvagyonnal rendelkező önkormányzatok, a bérlakásokban lakó városi pol­gárok számára fontos, s a főváros is hét-nyolc nagyváros életében jelenthet fordulópontot. A javas­lat vitájának arcvonalát megha­tározza, hogy a törvény tartalma elsősorban a kormánytöbbségen múlik, míg alkalmazásának min­den kedvező és kedvezőtlen ha­tása a parlamentinél jóval na­gyobb (néhol döntő) önkormány­zati befolyással rendelkező li­berális, javarészt szabad demok­rata helyi irányító testületeken csapódik le. Ennek figyelem­­bevételével lehet túlságosan ta­nulságos a lakásjavaslattal kap­csolatos demokrata fórumos és szabad demokrata álláspont ösz­­szevetése. A vitapartnerek között alap­vető nézeteltérés mutatkozik an­nak megítélésében, hogy milyen eredményt lehet várni egy, a lakások eladására és bérletére korlátozódó törvénytől akkor, amikor hiányzik az átfogó la­kásgazdálkodási koncepció. Az MDF témafelelőse, az általános vitában vezérszónoka. Sóvágó László azt emelte ki, hogy a sür­gető feladatok miatt, nem feled­ve a koncepció kidolgozását, gyors és szakszerű cselekede­tekre - ilyen a mostani javaslat is - van szükség azokon a rész­területeken, ahol koncepció nél­kül is kedvező hatást lehet várni. A szabad demokrata Pető Iván viszont azt hangsúlyozta, hogy a lakásügyeknek csak egy szeletét öleli fel a kormányjavaslat, s te­kintve, hogy a lakásügy nem egyszerűen igazgatási kérdés, hanem fontos szociális elemei is vannak, ezért e törvény végre­hajtásától nem várható a lakás­problémák megoldása. Nem mellőzhető Sóvágó Lász­ló azon véleménye, melyet mun­katársunk érdeklődésére a kor­mányzat lakáskoncepciós ter­veiről, lehetőségeiről mondott el. A képviselő szerint az általános tervek kidolgozását nem a szán­dékok hiánya, a kormány lus­tasága hátráltatja, hanem az ál­lamháztartás állapota. Hazánk­ban a lakásviszonyok terén olyan mértékű szociális problémák vár­nak megoldásra, melyek mellett szükség van az állam pénzügyi tehervállalására, s mint isme­retes, igencsak korlátozottak a lehetőségek. A lehetséges lakás célú állami támogatási tervek felőli tudakozódásra Sóvágó László annyit árult el, hogy fon­tolgatják egy állami forrásból táplálkozó lakásfelújítási alap képzését, mely mind a bérlők, mind a tulajdonosok számára hozzáférhető lenne, s természe­tesen szociális szempontok is szerepelnének az elosztására vonatkozó szabályokban. Az ellenzéki Pető Iván szerint e tervek jelei nem fedezhetők fel a törvényjavaslatban, de ennél lényegesebb a másik kifogása: a mai magyarországi viszonyok között a lakásügyben nem lehet a lovak közé dobni a gyeplőt, azaz az önkormányzatokra és a bérlőkre hárítani minden ne­hézséget. Az SZDSZ véleménye azon alapul, hogy az önkor­mányzatok egy általános, álla­mi, társadalmi méretű válság­­helyzet megoldására tett erő­feszítések során helyi konfliktu­sokba kerülhetnek a lakossággal, s ezt nem vállalják fel, ám ezzel megoldatlan marad a lakáshoz jutás, az ingatlankezelés, -fel­újítás, -építés gondja. A legerőseb kormánypárt képviselője ezzel szemben azt mondja: csodálkozni lehetne azon, hogy a mindig is önálló döntési lehetőséget követelő ön­­kormányzatok miért nem kap­nak az alkalmon, s határozzák meg maguk a bérbeadás, vala­mint a lakáseladás feltételeit. Sóvágó László politikai termé­szetű megjegyzése volt, hogy a zömében liberális többségű ön­­kormányzatok valószínűleg attól tartanak, hogy felelős és szük­ségszerű döntéseikkel a kor­mányhoz hasonlóan veszíthet­nek táborukból. Szigorú szabá­lyokat kell hozni a jövőbeni érdekek miatt, ezzel viszont elkophat a politikai háttér. A lakások bérletére és elide­genítésére vonatkozó törvény­­javaslat általános vitája egyelőre nem jutott olyan szakaszba, hogy az idézettnél konkrétabb érvekre került volna sor. Ebben a hely­zetben azonban nem a vita ál­talános volta az igazi probléma, hanem az, hogy ebben az ütem­ben - tekintve a parlament nyári szünetét is - aligha születik ok­tóbernél, novembernél hamarabb törvény. KOMMENTÁR Fazekas Valéria Apró csodák Az épülő panzió kupolás tetőszerkezete az istenáldotta tehetségű építésznek, Makovecz Imrének a munkáira emlé­keztet. S ami különösen örömteli, a tu­lajdonos a vendégfogadó költségeit ko­rábbi vállalkozásának nyereségéből fe­dezi. Néhány száz méterrel távolabb üzemcsarnok épül, a nyírfákon túl a ma­szek Tüzép terjeszkedik. Félmillió vállalkozás működik ma már Magyarországon, napról napra nő a tevékeny, kockáztató, szorgos emberek száma. S bár kétségkívül sok teher nyom­ja az új utakat kereső, bátor embereket, az látnivaló: aki okosan, körültekintően üzletel és sokat dolgozik, az boldogul. Sajnos vannak olyanok is, akik tönkre­mennek. Németországban élő ismerősöm meséli, ott sem ritka, hogy egy üzletem­ber lehúzni kényszerül a redőnyt. A par­lament idei utolsó ülésén várhatóan elfo­gadja két MDF-es és egy KDNP-s kép­viselő indítványát, mely szerint csökken­tenék - ésszerű ideig - az egyéni vál­lalkozók tb-terheit. Jelenleg minden huszonegy munkaképes lakosra jut egy vállalkozó, akik az idén már bált is rendeztek, s az elmúlt hét végén lapjuk, a Privát Profit teniszver­senyt hirdetett. Jóleső érzéssel figyelem, milyen gyorsan tudott váltani egy réteg. A rendszerváltás minden kínja köze­pette kisebbfajta csoda az is, amiről Czir­­ják Sándor, az MNB alelnöke beszélt: év végére akár 25 százalékra csökkenhet az infláció, sőt az sem kizárt, hogy jövőre 10-12 százalékra szelídül az inflációs rá­ta. Ebben talán még azok sem remény­kedtek, akik bíztak az Antall-kormányban és szurkoltak sikerének. A vészbaglyok huhogása hál’istennek valótlannak bi­zonyult az infláció elszabadulásáról. Nem állunk rosszul keményvaluta dolgában sem. Az MNB minapi jelentése szerint a folyó fizetési mérleg többlete elérte a 600 millió dollárt, s ha e tendencia folytatódik, év végére akár egymilliárd is lehet. Az ex­port messze meghaladja az importot, a devizatartalékok elérték az ötmilliárd dol­lárt. Ez tette lehetővé, hogy a kormány hétszeresére, 350 dollárra növelje a tu­ristaellátmányt. Jó tudni, hogy bekövet­keztek e kisebb csodák, s jó remélni, hogy újabbak is jöhetnek. Ha így foly­tatódik, az embereket reménytelenséggel és kilátástalansággal riogatok elcsen­desedni kényszerülnek. NAPRÓL NAPRA Filep Tibor Szégyen Gyimesi Éva kolozsvári egyetemi tanár támadja Sütő Andrást, mondván az író ifjúkori tévedéseiért érzett lelkiismeret­­furdalása miatt dramatizálja most az erdé­lyi magyarság helyzetét. Minderről Beke Györgynek a rádióban elhangzott jegy­zetéből szereztem tudomást, ő válaszolt a Beszélőben megjelent írásra. Meg­­botránkoztatónak tartom, hogy egy ko­lozsvári magyar akkor indít támadást a magyar nyelvért és a magyar kisebbség elnyomása ellen idestova két évtizedes harcot vívó Sütő András ellen, amikor Funár polgármester Gyimesi Éva váro­sában magyarellenes intézkedések egész sorát hozza. Akkor, amikor Tőkés Lász­ló és Sütő András szava messze hangzik. S azt a férfit támadja, aki majdnem éle­tével fizetett a magyar ügy melletti kiál­lásáért. Lehet, hogy voltak Sütő Andrásnak tévedései, igen, ő is hitt abban sokakkal együtt, hogy a második világháború után nem kap erőre a nacionalizmus. De a sütői életmű - Az anyám könnyű álmot ígér, a Szuzai, mennyegző, Az advent a Hargitán, az Álomkommandó stb. - jaj­kiáltás a kisebbségben sorvadó ma­gyarságért. Ezt ne tudná az esztéta, az irodalmár? Szégyen, hogy ez az írás megjelent. Sütő Andrást megvédik művei és tettei. Hiszem, hogy Gyimesi Éva még nagyon szégyellni fogja magát a Sütő el­leni támadásért.

Next