Hajdú-Bihari Napló, 1992. december (49. évfolyam, 283-306. szám)

1992-12-01 / 283. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ Buenos Aires: Carlos Menem, argentin el­nök (jobbról) a kormány rezidenciáján fo­gadta Mihail Gorbacsov volt szovjet elnököt, aki latin-amerikai körútja egyik állomásaként tartózkodik az argentin fővárosban Fotó: MTI Cioflina Budapesten Bukarest (MTI)­­ A Rompres hírügynökség hétfőn ismertette Dumitru Cioflina tábornok, román nagyvezérkari főnök nyilatkozatát bu­dapesti látogatásáról, amelyen aláírták a két hadsereg jövő évi együttműködési szerző­dését. A tábornok rámutatott, hogy a megál­lapodás elmélyíti a kapcsolatokat a két had­sereg között a fegyveres erők mindkét fél által megvalósított reformját, illetve európai szinten a nemzetközi szervezetekben folyta­tott együttműködés lehetőségeit. Vöröskeresztes bál Debrecen (HBN)­­ November 28-án rendezte meg a Vöröskereszt Debrecen városi veze­tősége hagyományos vöröskeresztes bálját. A megnyitóban Salga Mihály, a vezetőség el­nöke köszöntötte a véradókat és a rendez­vény díszvendégeit, a Hollandiából érkezett négytagú delegációt, élén Hans Hogevennel. A holland segélyszervezet évek óta szoros kapcsolatot tart a városi vezetőséggel és rendszeres, konkrét segítséget nyújt a rá­szorulók megsegítésében. Ausztria-lottó Budapest (MTI)­­ A Lottó Unió Kft. tájékoz­tatása szerint a 48. játékhéten­­ darab hat­­találatos szelvény akadt, erre 12 543 953 schillinget kap a szerencsés nyertes. A 4 db 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 696 886 schillinget, a 255 db 5 találatos szelvényre egyenként 24 595 schilliget, a 4 találatosokra egyenként 575 schillinget, a 3 találatosokra egyenként 38 schillinget fizet­nek. A 2 darab Joker nyereménye egyenként 1 908 782 schilling. Olvasóinkhoz! A Napló Lapkiadó Kft. értesíti ügyfeleit, hogy a „Hírlapbolt" folyó év november 28-tól gazdasági okok miatt megszűnt. A Hajdú-bihari Napló árusítása a székház portáján történik. ["SAPLÓ Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Gulyás Imre. Szerkesztők: Magyari Vilmos, Sípos Ferenc, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Szakács Tamás (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csubak Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 12-144, sportrovat: 17-152, telefax: 12-326. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7., 111. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associa­ted Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 12-144, telefax: 17-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgatók: Thomas Koch és Szabó Imréné. Reklám- és hirdetési felelős: Pápai András. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06 (52) 12-111. Igazgató: Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hír­lapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest XIII., Lehel u. 11/A; közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219­ 986 360 21­ 02 799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. Áruspél­dányok ára: 12,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Megrendelés száma: 0873. Index: 25 627. ISSN 0133-1051 SZÉLRÓZSA 1992. DECEMBER 1., KEDD Marad az 500 ezer forint feletti 40 százalékos adó Az Országgyűlés hétfőn, a késő esti órákban fejezte be plenáris ülését Budapest (MTI)­­ Az Ország­­gyűlés kétszeri sikertelen kísérlet után - az ellenzéki képviselők nem vettek részt a szavazásban - a szükségest alig meghaladó szá­mú szavazattal elfogadta a Kónya Imre javaslatát az 1993. évi költ­ségvetési törvényjavaslat részletes vitájának megnyitására. Az MDF- frakció vezetője azzal indokolta javaslatát, hogy a háznak legyen lehetősége megvitatni a költség­­vetési bizottság által támogatott módosító indítványt a Magyar Televízió és Magyar Rádió költ­ségvetési fejezetének megszün­tetésére, és a miniszter­elnökségi fejezetben való szerepeltetésére. Az ellenzék alkotmány- és ház­­szabályellenesnek minősítette a javaslatot, amely szerintük a két intézmény önállóságát kívánja korlátozni. Molnár Péter (Fidesz) arra is figyelmeztetett, hogy e j­­avaslat árthat a médiatörvény kérdésében körvonalazódó megál­lapodásnak. A kormánypártok részéről a javaslat mellett szólók szerint a tv és a rádió közszol­gálati feladatait nem látja el, ezért szükséges ez az intézkedés. Ezzel szemben Kulin Ferenc (MDF) a kulturális bizottság elnöke beje­lentette: a kulturális bizottság nem támogatja a javaslatot. Amennyiben mégsem kerülne sor a médiumok költségvetését is szabályozó médiatörvény elfoga­dására, akkor indokolttá válik ezen intézmények gazdálkodásá­nak egy eddig nem gyakorolt el­lenőrzési módját bevezetni - mon­dotta a bizottság elnöke. Ezért bi­zottsági módosító indítványként azt javasolják, hogy a Magyar Rádió és az MTV jövő évi költ­ségvetését parlamenti ellenőrzés mellett külön törvényben szabá­lyozzák. A vita megnyitását felhasznál­va további módosító indítványo­kat is benyújtottak a képviselők. Ügyrendi vita alakult ki abban a kérdésben is, hogy le lehet-e zárni a részletes vitát addig, amíg az in­dítványokat a bizottságok meg nem tárgyalták. Ennek ellenére az elnöklő Szabad György elnöki döntéssel a vitát újból lezárta, és este fél hat után rövid szünetet rendelt el. A részletes vita megnyitását a tisztelt ház 182 szavazattal, 4 el­lenében és 9 tartózkodás mellett elfogadta. Az Országgyűlés nem sokkal fél 8 után megkezdte a végszavazást az általános forgalmi adóról. A kétkulcsos áfa bevezetését elren­delő törvényjavaslatról Filó Pál (MSZP) és 30 képviselőtársa kérésére az elnöklő Dornbach Ala­jos név szerinti szavazást rendelt el. Ezt követően a képviselők a költségvetési bizottság javaslata kapcsán a médiakérdésekről foly­tattak hosszas vitát. Varga Zoltán (MDF) arról beszélt, hogy a médi­umok önálló és kontroll nélkül burjánzó hatalmi ággá váltak a kelet-európai átalakulások során. Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ) ezzel szemben kifejtette, hogy a médiumok önálló hatalmi ággá válása a szólásszabadság megva­lósulásának következménye. Rá­mutatott arra is, hogy a passzívvá váló állampolgárokat a demokrá­cia működőképessé tételével és nem a közszolgálati intézmények kormányzat általi befolyásoltsá-j­ának növelésével lehet politikai­­ag aktivizálni. Az elnöklő Szabad György a költségvetési törvényjavaslat rész­letes vitáját este fél hatkor lezár­ta. Bejelentette, hogy a javaslathoz öt módosító indítvány érkezett be. A személyi jövedelemadóról szóló törvénymódosítás határo­zathozatala során Kupa Mihály pénzügyminiszter nemleges véle­ménynyilvánítása ellenére az Országgyűlés megszavazta azt a több képviselő által javasolt mó­dosító indítványt, amely szerint 1993-ban 500 ezer forint feletti adóköteles jövedelem után 40 százalékos jövedelemadót kell fizetni. A kormányzati előterjeszés az 1 millió forint feletti jövedelem esetén 50 százalékos adókulcsot írt volna elő. Nem sokkal este ne­gyed 10 után, a személyi jövedele­madóról szóló törvényjavaslat fe­letti szavazást megszakítva, az el­nöklő Szűrös Mátyás közölte a tisztelt házzal az általános forgal­mi adóról lefolytatott név szerin­ti szavazás eredményét. Eszerint 157 képviselő szavazott igennel, 129 nemmel és 1-en tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. Ezután került sor a végsza­vazásra az szja-törvényt módosító előterjesztéssel kapcsolatban. A jövő évre vonatkozó személyi­­jövedelemadó-szabályokat a t. ház 174 igen, 110 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett fogadta el. Az Országgyűlés kulturális bi­zottsága hétfőn, a plenáris ülés délutáni szünetében tartott ülésén hosszas vita után 9 igen, 8 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem támogatta Soós Károly Attila és Haraszti Miklós SZDSZ-es kép­viselőknek a költségvetési tör­vényhez benyújtott módosító in­dítványát, és ennek megfelelően elállt attól a hétfő délben kinyil­vánított szándékától, hogy az em­lített javaslathoz bizottsági csat­lakozó módosító indítványt nyújt­son be. Mint ismeretes, az SZDSZ-es képviselők arra az esetre dolgoz­tak ki javaslatot, ha a plenáris ülés megszavazná a költségvetési bi­zottság azon indítványát, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Tele­vízió költségvetése a miniszterel­nökség fejezete alá kerüljön. Iliescu az MRBT tagja lesz A társaságnak több mint félezer tagja van Pécs (MTI)­­ Ion Iliescu román ál­lamelnök is tagja lesz a pécsi székhelyű Magyar-Román Baráti Társaságnak, s ha ellátogat Ma­gyarországra, kész eleget tenni a társaság meghívásának és szíve­sen felkeresi Pécs városát is. Egye­bek között erről tájékoztatta hét­főn az újságírókat Iglói Zoltán, a társaság elnöke, aki a baráti kö­zösség küldöttségének élén a ro­mán fővárosból tért haza, ahol a társaság számára fontos és hasz­nos kapcsolatok felvétele céljából járt, megnyerni igyekezvén a „hi­vatalos Románia" társadalmi, ál­lami, kulturális, gazdasági és sajtószervezeteinek támogatását és a román közvélemény szimpá­tiáját a társaság romániai műkö­déséhez. A november huszonkettedikén kezdődött hatnapos bukaresti program kiemelkedő eseménye volt a delegáció látogatása a Cotroceni-palotában, ahol a román államfő egyórás beszélgetés során ismerkedett a Magyar-Román Baráti Társaság munkájával. Iglói Zoltán tájékoztatta a társaság létrejöttének okairól és körülmé­nyeiről, az elmúlt négy évben elért eredményekről és a további ter­vekről, különös tekintettel a baráti közösség romániai tevékenysé­gére. Elmondta, hogy a társaság­nak több mint félezer tagja van, kétharmaduk a szomszédos or­szágban él, ezért létrehozzák az MRBT romániai képviseletét Ko­lozsvárott. A román fővárosban is oly nagy az érdeklődés, hogy ter­vezik megalakítani a társaság bukaresti filiáléját. 1993-ban meg­rendezik a magyar és a román pol­gárok első közös fórumát Pécsett, s a tanácskozás következő for­dulójára Romániában kerül sor. Moszkva: Lenin arcképet tartó tüntetők a Gorkij-park bejárata előtt. A Nemzeti Megmentési Front, a Dolgozó Oroszország és más kommunista szervezetek kezdeményezésére azért vonultak a résztvevők az utcára, hogy a jelenlegi kormányzat politikája ellen tiltakozzanak Fotó: MTI Magyar külügyminiszter utazik Japánba Budapest (MTI)­­ Jeszenszky Géza külügyminiszter december 7. és 12. között hivatalos látogatást tesz Japánban. A magyar diplo­mácia vezetőjét Tokióban audien­cián fogadja Akihito császár. Jeszenszky Géza megbeszélést folytat Vatanabe Micsio külügy­miniszterrel, látogatást tesz Mijazava Kiicsi miniszterelnöknél és találkozik japán üzletembe­rekkel is. A külügyminiszter távol­keleti útjáról Herman János kül­ügyi szóvivő számolt be hétfőn. Az út kapcsán Herman János kiemelte, hogy a honi rendszer­változás óta első alkalommal tesz látogatást Japánban magyar kül­ügyminiszter. Japán Magyaror­szág igen fontos nemzetközi part­nere. Budapest az együttműködés legszélesebb területeit felölelő kapcsolatrendszer kialakítására törekszik a szigetországgal. A ma­gyar remények szerint a példa- és referenciaértékűnek tekinthető Suzuki-vállalkozás nyomán ér­demben bővülhetnek a magyar­­országi japán beruházások. A szóvivő bejelentette azt is, hogy december 3. és 5. között hi­vatalos látogatást tesz Budapesten Nicolae Tiu moldovai külügy­miniszter. A látogatás alkalmával várhatóan jegyzőkönyvet írnak alá a két külügyminisztérium közötti rendszeres konzultációkról. December 14-én Stockholmban tartják az EBEÉ-tanács harmadik, soros ülését. A külügyminiszteri szintű találkozón a magyar kül­döttséget Jeszenszky Géza vezeti. A konferencia napirendjén szere­pel a többi között az európai vál­ságok ügye. Ennek kapcsán vár­hatóan megvitatják az EBEÉ-béke­­fenntartás alkalmazási lehetősé­gét. Hétfőn délelőtt a Hortobágyi úton, a látóképi csárdához közel két személygépkocsi összeütközött, egy utas súlyosan megsérült - tudtuk meg a mentők ügyeletesétől Fotó: Iklódy János A bongó nyerőszámai Budapest (MTI)­­ A Sze­rencsejáték Rt. közlése sze­rint a november havi bongó­sorsolás kihúzott nyerőszá­ma: 2 096 950. A nettó nyereményössze­gek a következők: Amennyiben a sorsjegy egymás mellett utolsó 2 számjegye: 50, akkor a nye­remény 70 forint, 3 számje­gye: 950, akkor a nyeremény 00 forint, 4 számjegye: 6950, akkor a nyeremény 7000 fo­rint, 5 számjegye: 96 950, ak­kor a nyeremény 70 000 fo­rint, 6 számjegye: 096 950, akkor a nyeremény 700 000 forint. Ha a sorsjegy száma: 2 096 950 akkor nyereménye 10 000 000 forint. AZ AP JELENTI Phnom Penh, Kambodzsa - Vö­rös khmer gerillák új politikai pár­tot alapítottak hétfőn. A pártala­pítás után elmondták, hogy nem szívesen működnének együtt az ENSZ békefenntartó erőivel Kam­bodzsában. Szingapúr - Kína és Szingapúr új szerződést írt alá, amelynek értel­mében a két ország közötti repü­lőjáratok utasforgalmát legalább a kétszeresére növelik. Az egyez­mény alapján januárban kezdődik meg a légijáratok utaskapacitásá­nak növelése. Los Angeles - A kínai vezetés úgy döntött, hogy megszerzi azokat az orosz technológiákat, amelyeket az ipar és a fegyvergyártás Kíná­ban hasznosítani tudna. Ennek érdekében Oroszországban „tu­dós- és tudománytoborzó hivata­lokat" létesítettek. HIRDETÉS" A „TÁLTOS” megérkezett MUSTANG JEANI ITC. NYITÁS: DECEMBER 1-jén 15 órakor, Kálvin téren, 11-es ütemben, I. emelet 18-ban. EASTLAND HUNGARY KFT. ajándékokkal várja kedves vásárlóit. August Förster Reservation együttes dedikálja első nagylemezét. 230264/1K

Next