Hajdú-Bihari Napló, 1992. december (49. évfolyam, 283-306. szám)
1992-12-30 / 306. szám
12 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ KULTÚRA 1992. DECEMBER 30., SZERDA Sorssal vert poéta Debrecen (HBN) - Tompa Mihály a magyar költők lantján - ez az alcíme-témája az úgynevezett Ethnica Kiadványok (szerkesztő: Ujváry Zoltán) legújabb darabjának, a kötetet gyűjtötte, válogatta, szerkesztette, valamint a bevezetőt és a jegyzeteket írta Bényei József. Kiderül a bevezetőből, hogy Tompa Mihályt jószerivel elfelejtették a magyar szépírók, amíg „Petőfi vagy Arany alakját magyar poéták több száz verse őrzi, idézi mind a mai napig. Tompa Mihályhoz kapcsolódó versekből csupán harmincnégy költő negyvenhét alkotását sikerült ebbe a gyűjteménybe szerkeszteni." Petőfit, Aranyt, Lévay Józsefet, Juhász Gyulát, Győri Gézát, Emőd Tamást találjuk a nevesebb lírikusok között, s akad vagy másfél tucat mára már elfeledett literátor. Ugyancsak itt leljük a kevés érdemmel is országos ismertséget szerzett Szabolcska Mihály költeményét. Jótékonysági est Híres művészek gálakoncertje Debrecen (HBN) - Opera- és operetténekesek jótékonysági gálakoncertje zajlik január 10-én 18 órától a Bartók Teremben a Debrecen Lions Club és a Sziklára épült házalapítvány megbízásából. A bevételből magyarországi és erdélyi rászoruló gyerek- és ifjúsági közösségeket támogatnak. A műsorban fellépő művészek: Kállay Bori, Kovács Éva, Kóródi Anikó, Tréfás György, Csutka István, Kincses Károly, Wágner Lajos, Ürmössy Imre, Szilágyi Erzsébet, Papp Vilhelmina, Simon Katalin, Virágh József, Albert Miklós, M. Kontz Gábor, Molnár Gábor, Búzás Gábor. Közreműködik a Csokonai Színház kibővített énekkara, valamint a Kolozsvári Magyar Opera zenekara. Vezényel: Pazár István, Háry Béla és Takács Krisztián, a műsorvezetők Pálfy Margit és Miske László lesznek, a gálakoncert védnöke, Hevessy József, Debrecen polgármestere. NAPKÖZBEN Angyalhaj Boda István A férfi magánszámot ad elő. Ha pihézik a feje körül, az alkony vattacukra. Ahogy beszél, lebeg a pára. Mint az angyalhaj. A silány rásüt, ezüst fénye van. Közelebb érek, s a monológnak az árnyéka messzire nyúlik. Ismerős, megállok mellette. - Ezt is? - kérdezem. - Nem akarom elhinni - mondja, s hangjában a tehetetlen düh majdnem sírássá torzul. Tavaly a másikat, most ezt. - Vandál munka - ismerem el. - Lelketlen - tódítja. - Már egy fél órája itt állok, s keresem az indítékot, hogy valaki miért vetemedik ilyesmire. - Van rá sok magyarázat. - Erre? Nincs. Legalábbis szerintem nincs. - Például a pénz. - Ugyan mar horkant dühösen. - Mostanában mindenki ezt fújja. Hogy így nincs, meg úgy nincs. Frászt. Mondja a rádió, hogy aranyvasárnap az üzletek legtöbbje rekord forgalmat csinált. Meg az ital. Ahol csak megyek, mindenütt részegbe botlok. - Na látja, még az is lehet esetleges. - Aligha. Az ittas ember szelíd. - Van kivétel. - Az józanul is garázda. - Helyben vagyunk. Maga mondta. Eltűnődik. Körüljárja a fogalmat, megforgatja, szétszedi, s mikor már behelyettesítette, azt mondja: na, ebben van valami. - Sajnos, és ellenük nem lehet védekezni. Olyanok, mint az orvlövészek. - De ez keseredik vissza az előbbi hangulatához, akkor is lelketlenség. Az ilyenben nincs egy fikarcnyi jó érzés sem. Tudja - súlyosodik hozzá a kijelentéshez -, mit tudnék én evvel csinálni? Nem is jó rágondolni. Állunk a két fiatal fenyőmaradvány mellett. Ismertem őket, az útszegélynél vigyázták a kilátást. Jó növésű volt mindkettő, karcsú, fiatalságukat minden bringás gyerek tisztelte. Az egyiknek egy évvel ezelőtt, épp ilyentájt kapta ki valaki a koronáját. Most a másik került sorra, ugyanazzal a hentesmetszéssel. Térdformamagasságban operálták le, s nem kell hozzá nagy fantázia, hogy milyen elgondolással. - Szenteste - beszélem ki a képzeletemet - biztosan szépen felöltözteti, s eléneklik alatta a mennyből az angyalt. - Kitelik tőle - mondja, s nézzük a fát, amelyik most már így félbánatban hozzáformálódott a másikhoz. A tő, a gyökér még dolgozni fog, de hát ahova minden fa igyekszik, itt már egyik se jut el a magasba... Egy új folyóirat impozáns bemutatkozása Szuromi Lajos 1992 karácsonyának irodalmi, művészeti eseménye felénk a Partium első számának megjelenése. Kiadta a hasonnevű Irodalmi Társaság, főszerkesztője költő, Ószabó István. ígéret szerint negyedévenként fog a lap megjelenni, első olvasásra is méltó társaként a régió ismert folyóiratának, az Alföldnek. Nehéz időket élünk a szellemi életben is, szinte csoda ez a folytatást érdemlő-remélő bemutatkozás. Elismerés illeti a támogatókat is, a József Attila-alapítványt és a debreceni városi önkormányzatot. A mintegy negyedszázadnyi szerzői gárda Nyírbátortól Győrig jelzi hovatartozása határait, országos érdekű így is, noha a túlnyomó többség a centrumnak tekinthető Debrecenben él. Az itt és most szellemi követésében biztató jel ez, miként a színvonal által garantált minőség, a szemléletből sugárzó teljességigény. A borítóbelsőkön Győrfi Lajos grafikái Ratkó Józsefet és Sinka Istvánt ábrázolják, az első lapon Ratkó József Eleven éledről című versét olvashatjuk, a „mosolygók rendületlenül" vallomását, a tiszta lélek hóhért torpantó bátor arcától igézve. „Ratkó József Attilát" ébreszti Ószabó István verse (Emlékezés halottak napján). Magát József Attilát Sz. Rima László megrendítő költeménye (Reménytelenül) idézi a mába. Ez a nagy vers a folyóirat jellemének summázataként is szemlélhető: valóságra tekintő, meg nem vesztegethető az igazság kimondásában, hű a legmélyebb emberihez: az erkölcshöz és a szeretethez. Korunk hiányához, mondja ki bátran, mosoly nélkül, de Ratkó erejével. „Nem emelne föl senki", „ugyanúgy végeznéd ma is, mint akkor" kopognak rögökként a szavak, jelenben idézvén az ismétlődőt, a múltat. Ma is „képmutatók lejtik a táncot", kik „emberlajtorján másznak magasra" - ma is, a pénz diktatúrájának fojtogató, őskapitalista idején. A lét, az empirikus valóság és a gondolkodói, szellemi szint fáziseltérése már fényévekben mérhető,, a nemzeti függetlenség ezredvégi hajnala eddig nem látott hhimérákra zúdítja a fényt. Illúziók nélkül néznek velük farkasszemet a szellem emberei, akik hűek a haladékony időhöz. A kérdések kérdését Éles Csaba fogalmazza meg a századelő fároszkereséséről írt, itt közölt kitűnő tanulmánya végén: lesz-e az elitkultúrából „ekvivalens tömegkultúra"? Partium és partiumok titkos reménye ez, mely ha bejő, emberiessé nemesedhet az átmenet ahhoz a korhoz, ami még nincs itt, de bizonyára eljövend. Bálint Péter regényrészlete vezeti e szám prózáját. A XVI. századi protestáns magyar rézmetsző peregrinus alakjában a gondolkodó, munkáját hevülettel szerető, önmagát soha meg nem adó, józan integerségét megvédelmező egyszerű embert állítja elénk, archaizáló stílusremekléssel, a fáradságos olvasatot belső fénnyel feledtetve. A közelmúlt áltörténeti parabolái a kifejezés győzelméhez vezettek, Bálint Péter, Tóth-Máté Miklós, Gere István, Szénási Miklós groteszk novellái, regényrészletei alapján mégis mintha túltengene e jelenség, minden egyedi érdem ellenére is, Papp András kortalan novelláját sem sorolják máshoz. Az értekezések között Éles Csaba tanulmánya mellett Arany Lajos és Vitéz Ferenc írásai kiemelkedőek. Előbbi Telekes Béláról írta ihletett tanulmányát, arról a kevesek által ismert költőről, aki - Ady hangját előlegezve - minden kétely, kudarc ellenére a totális szerelmet kereste, hogy végül a teremtő, anyai nő apotheózisáig érkezzék. Guillevicről szól igen mélyen, korszerűen Vitéz Ferenc tanulmánya a francia költőről, aki az önfeledt létezés, a derűs személytelenség prehistorikus álmát próbálta megélni saját jelenében. A társadalmi-történelmi létezés örök szeizmográfjai, a költők a Partium első számában a magány, az értetlenség, a kor „megokolt utálatának" egyenes kifejezői, igaz emberi értékek heroikus védelmezői. Barátság, szerelem maradék vigaszán tengők, otthonosság után vacogok. „Idegen bohócok vagyunk a szabadság cirkuszában" - írja Szabó László, „ránk csoda nem virrad ma" - olvassuk Utassy József versében. Csokonai mondájában őrzik a „csöndes tisztaságot", kagyló-kínok termik a színes, áttetsző, kemény köveket, a versgyöngyöket. Fohászainkat méltó jövendőnkért. Magyar József, Dúsa Lajos, Zsávolya Zoltán, Térey János, Poós Zoltán, Pál Csaba, Farkas Olivér, Tornay Mari versei festik a „századvégi rajzolatot, itt is, Debrecenben, „az állandóság világszolgáló mély vizében". A műfordítás nemes hagyományt alapoz. Kiemelkedik Paul Weils tanulmánya Jézus kereszten elhangzott hét igéjéről, illetve Verlaine Jezsuitizmusa. A Partium első számát terjedelmes interjú zárja Bukta Imrével, a Szentendrén élő (Hevesből elszármazott) képzőművészszel, a nemzetit és az egyetemest egyesítő, eredeti tehetséggel. Egy folyóirat impozáns bemutatkozásáról szóltunk, reménnyel, s félelemmel immár az ő jövője iránt is, újév küszöbén. Irodalmi, művészeti folyóirat Amit a felfedezett Amerikának köszönünk Magi Zsolt Ez év októberében ünnepelte a világ Amerika felfedezésének 500. évfordulóját. A megemlékezésekben kevés szó esett arról, hogy mit köszönhet az utókor Kolumbusz Kristóf merész vállalkozásának, aki három kis hajójával nyugat felé vitorlázva akarta elérni a mesés keletet, pontosabban Indiát, s közben új, addig ismeretlen területekre bukkant, amiket aztán élete végéig a keresett Indiának vélt! Történelmi jelentőségű első útja alkalmával - 33 napi bizonytalan hánykolódás után az Atlantióceánon - 1492. október 12-én a Bahamákhoz tartozó egyik kis sziget tűnt fel előttük: partraszállás után San Salvadornak (Szent Megváltónak) nevezte el. Ezután felfedezte Kubát és Haitit, ahol vezérhajója, a Santa Maria zátonyra futott. A bennszülött arawak indiánok segítségével a matrózai szétbontották a megsérült zászlóshajót és a deszkákból erődítményt építettek. Kolumbusz, 39 emberét otthagyva, a Nina nevű második hajójával visszavitorlázott az Óvilágba. 11 hónap múlva, a következő útján (1493-ban!) az erődöt felperzselve találta, hátrahagyott emberei mind odavesztek! Ennek ellenére tovább járta az óceánt, felfedezte a Kis-Antillákat, Jamaicát és Puerto Ricót. 1498-ban indult harmadik útjára, ekkor jutott el Trinidad szigetére, valamint az Orinoco torkolatvidékére. Utolsó útját 1502 és 1504 között tette meg. Ennek során a Karib-tengeren egészen Közép-Amerika partjaiig hajózott. Nos, mit köszönhetünk az Újvilág, a negyedik földrész fél évezrede történt felfedezésének? A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány ezek közül: a paradicsom őshazája Dél-Amerika. Európába a 16. században hozták be. Nagyon kedvelt nyersen is és főtt ételeinkben is. Újabban paradicsom szárából gyulladáscsökkentő anyagot, tomatint vonnak ki. A paprika Közép-Amerikából került hozzánk az 1570-es években a törökök közvetítésével, mégis jellegzetesen magyar fűszerként tartja számon a világ, mivel a szárított paprika porrá őrlése magyar találmány. Idővel híresek lettek paprikás ételeink, szegedi és kalocsai fűszerpaprikánk. A nyers paprika sok C-vitamint tartalmaz. Szent-Györgyi Albert először 1931-ben paprikából állította elő a C-vitamint. Kutatásaiért 1937-ben Nobel-díjat kapott. A burgonya a 16. század második felében az Andokból Európába kerülve dísznövényként honosodott meg. Később az egyik legfontosabb népélelmezési cikk lett. Az európai országokban a 17. század elején a C-vitamin hiányából eredő skorbutnak, mint népbetegségnek az eltűnése a burgonya széles körű fogyasztásának köszönhető. A napraforgó őshazája Peru. Hazánkban a múlt század elején kezdték termeszteni, de bizonyára már előbb is ismerték. Fontos, olajat adó növényünk. A kukorica Közép-Amerikából került Európába az 1500-as évek kezdetén. Hozzánk a törökök révén jutott el, s nálunk törökbúzának nevezték először. (A tengeri elnevezés a tengeren túli eredetére utal.) A szántóföldi növények közt mind jobban elterjedt. A világ harmadik legfontosabb élelmiszernövénye. Hazánkban az állatok takarmányozásában játszik jelentős szerepet. Az állatok közül a pulyka került hozzánk Amerikából. Ami a dísznövényeket illeti, megemlíthetjük a kaktuszt, a kanna virágot és a petúniát, valamint egy nagyon fontos fafajtát: az akácot. Az élvezeti cikkek közül a kakaó és az egészségre ártalmas dohány amerikai eredetű. Sajnos egy súlyos betegség is átkerült Európába az új világrész felfedezése után: a vérbaj (szifilisz), amely gyorsan terjedt nyugatról kelet felé, s gyógyszerek híján évszázadokig sok ember pusztulását okozta. Még a 20. században is hoztak át véletlenül különböző kártevőket az Óvilágba: például az amerikai szövőlepkét vagy a burgonyabogarat Colorado államból. Összefoglalásképpen elmondhatjuk: a negyedik kontinens, Amerika felfedezésével új korszak kezdődött az emberiség történetében nemcsak világpolitikai, hanem még étkezési tekintetben is! Fontos növények, új élelmiszerek jelentek meg az emberek asztalán, amelyek később tömegélelmezési cikkekké váltak az egész földkerekségen. Amerikának köszönhetjük a fogyasztáscentrikus életszemléletet is - ez itt a világ második legnagyobb bevásárlóközpontjának „kis” belső részlete Fotó: T. Szűcs József