Hajdú-Bihari Napló, 1993. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-01 / 26. szám

1993. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 „Ennyi pénzből vagy eszünk, vagy lakunk” Megszüntették a rendszeres nevelési segélyt, s egyenlően osztották el a pénzt TATAR ÉVA Fülöp (HBN) - „Kedélyeket bor­zoló dolgok történnek a fülöpi önkormányzatnál. A nevelési segélyeket megszüntetik, azaz az erre a célra adott összegeket szét­osztják olyanoknak, akiknek több százezer forintja van a taka­rékban, olyanoknak, akik a lét­minimum többszöröséből élnek, mert így egyszerűbb az ügyin­tézés". A fenti levelet - melyből a rész­letet idéztük - hat család képvi­selője írta alá­­Halász Lajosné, Miklós Csabáné, Simon Józsefné, Szabó Istvánná, Ungvári Zoltánné és Vancsik Ferencnél, valameny­­nyien háromgyermekesek. A kö­zelmúltban építkeztek, OTP-tar­­tozásaikat nem tudják fizetni, munkanélküliek, gyeden vagy gyesen vannak, nagyon nehezen élnek. Most nem vádaskodnak, csak a tényeket sorolják. A levél Ungvári Zoltánné a közelmúlt­ban levelet írt Antall József mi­niszterelnöknek, s bizony nagyon meglepődött, amikor válaszként Bágyáné Szász Erzsébet levelét kapta meg a Miniszterelnöki Hi­vatal panaszirodájától. (Ugyanis az történt, hogy panaszlevelet vis­szairányították a helyi önkor­mányzathoz. A polgármesterasz­­szony válaszolt a panaszirodának, ahonnan a levél fénymásolatát mellékelten megküldték.) Mi is Ungváriné panasza? Je­lenlegi helyzetét így meséli el. - Többször fordultam az önkor­mányzathoz, hogy kaphassak ne­velési segélyt. Nem kaptam. Azt mondták, nem vagyok rá jogosult. Szép lakásom van, be van rendez­ve. De gondolja csak el, havonta 12 ezer forint OTP-részletet kel­lene fizetnem. Nem tudom kifi­zetni. Kamatos kamat megy rá, tu­dok róla. De mit tehetek? Legfel­jebb annyit, hogy kiköltözünk, megyünk az utcára. Az önkor­mányzat vagy az OTP elveszi a lakást és kész. Ennyi pénzből vagy eszünk, vagy lakunk. A gyereke­ket pedig nem lehet éheztetni. A polgármesterasszonynak a Miniszterelnöki Hivatalhoz írt vá­laszából kitűnik, hogy Ungváriék a gyerekek után járó kedvezmé­nyeket - amit mindenki megka­pott - igénybe vették. Ezen kívül 5000 forint kamattámogatást kap­tak. A nevelési segélyt azonban az önkormányzat eltörölte, épp azért, hogy a községben minden iskolás gyermek kaphasson két­ezer forint eseti segélyt, ingyen­tankönyvet stb. „...a hivatal többszöri környe­zettanulmány során azt tapasztal­ta, hogy Ungvári Zoltánné nem él a lehetőségeivel. A kertet, ami 400 négyszögöl területű, műveletlenül hagyják. Ez a terület elegendő ar­ra, hogy a család szükségleteit megtermeljék... Szép, új, megfele­lően berendezett, összkomfortos családi házban laknak. A gyer­mekek ruházata rendezett, a di­vatnak megfelelő. Létfenntartásuk veszélyeztetve nincs". Ezt is kö­zölte levelében a polgármester­asszony a Miniszterelnöki Hivatal­lal. Miközben olvasom a levelet, megérkezik Török István görög katolikus tiszteletes. Járja a falut, beszélget az emberekkel, meg­szenteli a házakat. Nyilvánosan - Szeretem ezt a községet, me­­legszívűek, kedvesek a népek. Sok új ház épült az utóbbi időben, s öröm, hogy a lakosság létszáma nem csökken, az emberek vállalják a három-négy gyermeket - mond­ja a tiszteletes úr. Aztán azzal foly­tatja - a Miniszterelnöki Hivataltól érkezett levelet olvasva -, hogy nem szereti az igazságtalanságot. - Ez a család mindig iparkodó volt, a kertet nem hagyták parla­gon, amit tudtak, kihoztak belőle. Az nem igaz, hogy műveletlenül hagyták. Ezeknek az embereknek a pénzüket nagyon be kell osztani. Ebben az ügyben mindenképpen a gyermekeket védem. Most mit csináljanak, ha nem tudják fizetni az OTP-törlesztést? Talán költöz­zenek ki? - Előbb-utóbb úgyis az lesz - mondja indulatosan az időközben megérkező Miklós Csaba -, mert nem tudunk fizetni. Az önkor­mányzat pedig nem segít. - Ott látnám a megoldást - mondja a tiszteles úr -, az önkor­mányzat hozza nyilvánosságra, kik kaptak segélyt, mennyi az az összeg, ami elosztható. Kellene minden utcában egy bizalmi, aki jól ismeri az emberek anyagi körülményeit, és ők javasolnák az önkormányzatnak, hogy ki kapja meg a segélyt. - Ha nyilvánosságra kerülne, el­szabadulna a pokol - szól közbe megint Miklós Csaba. - Hiszen akkor kiderülne az igazság. Szabó Istvánnét a sírás fojtogat­ja, miközben meséli, hogy tavaly júniusban megszületett a harma­dik gyermeke. A férje munkanél­küli, ő gyeden van, építkeztek. Vállalták a gyerekeket is. Ha befi­zetik az OTP-törlesztést s a havi kiadásokat leszámítják, 6000 forint jut a megélhetésre. A családnak csak a tej meg a kenyér egy hétre ezer forint.­­ Múlt év áprilisában beadtam egy kérvényt - igaz, akkor még csak két gyermek volt -, októberig elhúzták a választ. Év végén kap­tam ezer forint rendkívüli segélyt. Ötvenhárom nagy család A polgármesteri hivatalban Bu­gyáné Szász Erzsébet polgármes­terasszony azt tudakolja tőlem, kik írták a panaszlevelet, hiszen csak akkor tudja megmondani, ki mi­lyen juttatást kapott. Aztán fel­sorolja azokat a kedvezményeket, amelyeket minden óvodás, iskolás korú gyermek egyenlően meghalt ott a községben. Beszél arról is,­ogy ezeknél a családoknál még rosszabb körülmények között élők is vannak.­­ A három- és többgyermekes családok gyermekei az óvodában és az iskolában ingyen étkeztek. Minden általános és középiskolai tanuló kétezer forint egyszeri se­g­élyt kapott szeptemberben, s k­önyveket és füzeteket is ingyen kapták meg. - Mennyi egyáltalán az az összeg, amit az önkormányzat se­gélyezésre fordíthat? - kérdezem. - Mindjárt bejön Évike - mond­ja Bugyáné. Ferencz Józsefné Évike, a pol­gármesteri hivatal munkatársa be is jön, de arra kér, kapcsoljam ki a magnetofont. Beszéljük meg előbb. Megbeszéljük. Tőlük is megtudom, hogy a testület meg­szüntette a rendszeres nevelési segélyt, hiszen - mint mondták - azoknak a gyerekeknek sem lett volna elég ez az összeg, akik ko­rábban kapták, s egyre többen kértek. Ha megmarad a nevelési segély, egyetlen gyermeknek sem tudtunk volna támogatást adni, és a községben 53 nagy család van. Szóba hozom a sírva panasz­kodó Szabóné példáját, hogy a közelmúltban is járt itt segélyt kérni. - Higgye el - mondja Ferencz Józsefné -, annyira bántott engem is, hogy el kellett küldeni, nem tudtunk segíteni. A fő társadalmi problémát ott látom, hogy az OTP annak idején 3 százalékra adta a kamatot, majd megemelte, így az emberek nem tudnak megbirkózni vele. A szociális segélyek elosz­tásában egyébként a testület az il­letékes. Korábban volt egy szociá­lis bizottság, amely azonban megszűnt. - Miért? - Az elnök lemondott - veszi át a szót a polgármesterasszony -, épp amiatt, hogy próbáltak min­denkin segíteni, de nem tudtak igazságot tenni. Csak támadások érték őket. Most a szociális juttatá­sok elosztását az önkormányzat végzi, és én írom alá, persze ez is az én felelősségem. Már beszél­tünk arról, hogy az idén másképp kellene elosztanunk a segélyeket, de egyelőre azt se tudjuk, mennyi pénz áll majd rendelkezésünkre. Szép a Miklós Csabáék háza, de az OTP-tartozásuk havonta 10 400 forint Fotó: F. Szilágyi Imre „Mozgósítani a globális megélénkülés erőit” A világgazdaság harmadik éve nem a depresszió, hanem a stagnálás állapotában van Párizs (MTI)­­ Péntek óta tanács­kozik a svájci Davosban a Világ­­gazdasági Fórum, amelyen a világ mintegy hetven országának vezető politikusai, közgazdászai, vállalati vezetői értékelik a gazdasági hely­zetet, vitatják meg a követendő feladatokat. Az MTI párizsi tudó­sítója vasárnap telefonon kapott tájékoztatást az eddig tapasztala­tokról Kádár Bélától, a nemzetközi gazdasági kacsolatok miniszteré­től, aki az úgynevezett informális vezetői tanácskozás - a miniszteri szintű megbeszélések - résztvevő­je és vitavezetője volt a külföldi beruházások alakulásával foglal­kozó kerekasztalnak is.­­ A tanácskozást megnyitó vi­ta résztvevői úgy látták, hogy a világgazdaság immár harmadik éve nem a depresszió, hanem a stagnálás állapotában van. Ebből adódóan nő a munkanélküliség, növekednek a szociális és a poli­tikai feszültségek, csökken a poli­tikusok hitelképessége. Mindez bizonyos mértékben világméretű stabilitási problémákat gerjeszthet. E helyzetmegítélés alapján válasz­tották a konferencia mottójául azt, hogy mozgósítsuk a globáls meg­élénkülés erőit. Ez markáns célmó­dosítási igényt jelent: elő kell segí­teni az élénkülést az egész világ­g­azdaságban. Ennek az átfogó cél­­itűzésnek keretében szerepelt a munkában az úgynevezett „Da­­vos-terv", az az elgondolás, hogy helyezzük új, hosszú távú alapra az együttműködést a kelet- és kö­zép-európai országokkal is.­­ A gazdaság módosításának igénye igen konkrét módon fogal­mazódott meg, de nem egy átfogó, szintetizált program keretében, hanem, legalábbis egyelőre, egyes területeken. A kormányzati - mi­niszterelnökök, szakminiszterek részvételével megtartott­­ külön tanácskozáson ugyanez az igény fogalmazódott meg. A kormány­­képviselők szerint a jelenlegi gon­doknak egyik leglényegesebb problémája a nemzetközi együtt­működés elégtelensége, a politikai és gazdasági koordináció gyenge­sége. Erőteljesen merült fel a jelen­legi nemzetközi intézmények gyengeségének problémája, fel­vetődött, nem kellene-e új nemzet­közi intézményeket kialakítani, il­letve milyen mértékben kell átala­kítani a meglévő ilyen intézmé­nyeket. Mindenekelőtt a nemzet­közi együttműködés módszereit, technikáját és eszközeit kell meg­felelően kialakítani a résztvevők szerint.­­ A nemzetközi tőkeáramlással foglalkozó kerekasztal-megbeszé­­lésen szó volt Kelet- és Közép- Európa megítéléséről, a jövőbeni befektetések lehetséges irányáról. A fejlődő országok sérelmezték, hogy a nemzetközi tőkeáramlás növekvő mértékben kerüli el az úgynevezett harmadik világot, s ezért a kelet- és közép-európai országok tőkeimportőri megjele­nését hibáztatták. Ezzel kapcso­latban utaltam arra, hogy 1989 és 1992 vége között a volt KGST úgy­nevezett kis országaiba kereken hétmilliárd dollár tőkét fektettek be - ez a nemzetközi összes tőke­kivitelnek kereken 1,4 százaléka csupán, vagyis a tőke elsősorban továbbra is a fejlett országokban keres magának új befektetést. - Magyarország szerepe e téren változatlanul egyértelmű: a hét­milliárd dollárból mintegy négy­­milliárd jutott az országnak, így nem ildomos a vészharangot meg­kongatni, helyzetünk megítélése továbbra is megfelelő. - A fórum eddigi tapasztalatai alapján az az uralkodó vélemény, hogy a gazdasági fejlődés hosszú távú feltételeit kell megteremteni világgazdasági méretekben, mert a jelenlegi helyzetben a fejlett or­szágok nem képesek gazdaságuk dinamizálására. Porcsin Zsolt Kicsik, de gyengék Hat , nyolc vagy tizenkettő? Hány párt juthat annyi vokshoz 1994-ben, amennyi az Ország­­gyűlésbe való bekerüléshez elegendő? Ha a je­lenlegi parlamenti pártok vezetőinek jóslatát fo­gadjuk el, akkor nem lehet kétséges számunkra: hatan maradnak. Akár kormánypárti, akár ellen­zéki politikus nyilatkozik erről a kérdésről, mind ugyanazt mondja. (Van itt egyetértés!) Szerin­tük teljes a magyar pártstruktúra, hiszen konzer­vatív, liberális és baloldali szociáldemokrata erők is képviseltetik magukat a törvényhozás­ban, és ha valaki politizálni akar, akkor ezen környülállásokban helyezze el magát. Mint mondják, bár mozgalmasabbá teszi a magyar politikai életet, mégsem szerencsés, ha sok új párt alakul a parlamentbe kerülés szándékával, mert sikerük esetén megbéníthatják az ország­­gyűlés munkáját. A jelenlegi parlamenti pártok szerint tehát elegendően vannak az ország házában, már csak az a kérdés: mennyi mandá­tummal tiszteli meg őket 1994-ben a szavazó­polgár. Az ellenzékiek arra számítanak, hogy javukra változik meg a képviselői helyek meg­oszlása, a kormánypártiak pedig természete­sen az arányok megmaradását remélik. Bár van közös vonás az ellenzékiek és a kormány­­koalíció két kisebb pártjának terveiben, mind­egyik az MDF-től akar mandátumokat szerezni. Ahogy az újonnan alakult pártok is. Király Zoltán, Palotás János, Pozsgay Imre, Zwack Péter - hogy csak a nevesebb pártalapítókról beszéljünk - politikai szervezetei is a parlament­be igyekeznek. Azt ugyan ők sem vonják két­ségbe, hogy a jelenlegi hatok ‘94 után is ottma­radnak az Országgyűlésben, de magukat is velük egy sorban említik. Egyesek közülük akár kormányzati szerepre is készek - legalábbis ezt hirdetik magukról mások a mérleg nyelveként, az egyensúlyteremtés biztosítékaként képzelik jövőjüket. Elgondolkodtató azonban, hogy mek­kora érdektelenség övezi munkálkodásaikat. Bár Palotásék pártjáról sokat hallani mostan­ság, az eddigi tapasztalatok alapján mégis ki­mondható: minél „korosabb” egy 1990 után ala­kult politikai szerveződés, annál kevesebb szó esik róla. A parlament felé menetelők sorát nem zárhat­juk anélkül, hogy ne említenénk az 1990-ben már létező, de akkor lemaradt erőket. Az Ag­rárszövetség most újult erővel készülődik, az MSZMP-nek ‘90-ben alig néhány ezer voks hiányzott a bejutáshoz, az MSZDP pedig im­máron férfi(as) arcával igyekszik megnyerni a választókat. Hol is tartunk? Már tizenhárom(!) pártról esett szó e röpke felsorolásban. De ne rettenjünk meg a rosszat sejtető számtól! Lesz­nek többen is. Nagy Mihály Hétvégi apukák Harminc év körüli, kissé kopaszodó férfi négyéves forma kislány kezét fogva lép a presz­­szóba. Egyenesen a süteményes pulthoz tar­tanak. A gyermek választ, az apa rendel. Egy somlóit, baracklevet a kicsinek, magának sört. Letelepednek az asztalhoz, a férfi tenyerébe fogja a csöppség kezét, halkan magyaráz ne­ki, amíg várják a pincért, simogatja a gyerek fe­jét. „Ez is hétvégi apuka” - húzza el a száját a pultosnő. Nem téved, hiszen szombatonként sokszor lát hasonló jelenetet az elegáns bel­városi kávéházban. A hétvégi apukák gyakorlatlanul gombolják a piciny kabátkát, vigyáznak minden mozdu­latukra, a gyerekre, úgy, mintha porcelánból vol­na. Nézik, mint az Istent, letörlik a száját min­den falat után, és soha nem kérdezik mennyi­be kerül a dobozos marcipánelefánt, ha a cse­metéjük azt is szeretné a somlóihoz. (Pedig értelmetlenül drága az ehetetlen apró színes fi­gura.) Megisszák a sörüket, ajnározzák a gyere­ket, aztán elmennek. Az „igazi apák” gondolkodás nélkül a fene­kére csapnak a kölyöknek, ha rosszalkodik. Ha van elég pénzük, akkor sem vesznek meg minden marhaságot. Természetesebben, egy­szerűbben bánnak a gyerekkel. Nem jönnek za­varba, ha kiborítja a kakaót, vagy a kelleténél hangosabban közli, hogy ki kell mennie. Csak­hogy az „igazi apák” mindennap együtt van­nak a gyerekkel, nem újdonság számukra, ha „rendkívüli dolog” történik. A hétvégi apukák azonban csak ezekben a ritka órákban adhatják szeretetüket gyerekük­nek - pedig sokszor nem ők tehetnek erről. Kár, hogy sokan vannak.

Next