Hajdú-Bihari Napló, 1993. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-01 / 26. szám
1993. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 „Ennyi pénzből vagy eszünk, vagy lakunk” Megszüntették a rendszeres nevelési segélyt, s egyenlően osztották el a pénzt TATAR ÉVA Fülöp (HBN) - „Kedélyeket borzoló dolgok történnek a fülöpi önkormányzatnál. A nevelési segélyeket megszüntetik, azaz az erre a célra adott összegeket szétosztják olyanoknak, akiknek több százezer forintja van a takarékban, olyanoknak, akik a létminimum többszöröséből élnek, mert így egyszerűbb az ügyintézés". A fenti levelet - melyből a részletet idéztük - hat család képviselője írta aláHalász Lajosné, Miklós Csabáné, Simon Józsefné, Szabó Istvánná, Ungvári Zoltánné és Vancsik Ferencnél, valamenynyien háromgyermekesek. A közelmúltban építkeztek, OTP-tartozásaikat nem tudják fizetni, munkanélküliek, gyeden vagy gyesen vannak, nagyon nehezen élnek. Most nem vádaskodnak, csak a tényeket sorolják. A levél Ungvári Zoltánné a közelmúltban levelet írt Antall József miniszterelnöknek, s bizony nagyon meglepődött, amikor válaszként Bágyáné Szász Erzsébet levelét kapta meg a Miniszterelnöki Hivatal panaszirodájától. (Ugyanis az történt, hogy panaszlevelet visszairányították a helyi önkormányzathoz. A polgármesteraszszony válaszolt a panaszirodának, ahonnan a levél fénymásolatát mellékelten megküldték.) Mi is Ungváriné panasza? Jelenlegi helyzetét így meséli el. - Többször fordultam az önkormányzathoz, hogy kaphassak nevelési segélyt. Nem kaptam. Azt mondták, nem vagyok rá jogosult. Szép lakásom van, be van rendezve. De gondolja csak el, havonta 12 ezer forint OTP-részletet kellene fizetnem. Nem tudom kifizetni. Kamatos kamat megy rá, tudok róla. De mit tehetek? Legfeljebb annyit, hogy kiköltözünk, megyünk az utcára. Az önkormányzat vagy az OTP elveszi a lakást és kész. Ennyi pénzből vagy eszünk, vagy lakunk. A gyerekeket pedig nem lehet éheztetni. A polgármesterasszonynak a Miniszterelnöki Hivatalhoz írt válaszából kitűnik, hogy Ungváriék a gyerekek után járó kedvezményeket - amit mindenki megkapott - igénybe vették. Ezen kívül 5000 forint kamattámogatást kaptak. A nevelési segélyt azonban az önkormányzat eltörölte, épp azért, hogy a községben minden iskolás gyermek kaphasson kétezer forint eseti segélyt, ingyentankönyvet stb. „...a hivatal többszöri környezettanulmány során azt tapasztalta, hogy Ungvári Zoltánné nem él a lehetőségeivel. A kertet, ami 400 négyszögöl területű, műveletlenül hagyják. Ez a terület elegendő arra, hogy a család szükségleteit megtermeljék... Szép, új, megfelelően berendezett, összkomfortos családi házban laknak. A gyermekek ruházata rendezett, a divatnak megfelelő. Létfenntartásuk veszélyeztetve nincs". Ezt is közölte levelében a polgármesterasszony a Miniszterelnöki Hivatallal. Miközben olvasom a levelet, megérkezik Török István görög katolikus tiszteletes. Járja a falut, beszélget az emberekkel, megszenteli a házakat. Nyilvánosan - Szeretem ezt a községet, melegszívűek, kedvesek a népek. Sok új ház épült az utóbbi időben, s öröm, hogy a lakosság létszáma nem csökken, az emberek vállalják a három-négy gyermeket - mondja a tiszteletes úr. Aztán azzal folytatja - a Miniszterelnöki Hivataltól érkezett levelet olvasva -, hogy nem szereti az igazságtalanságot. - Ez a család mindig iparkodó volt, a kertet nem hagyták parlagon, amit tudtak, kihoztak belőle. Az nem igaz, hogy műveletlenül hagyták. Ezeknek az embereknek a pénzüket nagyon be kell osztani. Ebben az ügyben mindenképpen a gyermekeket védem. Most mit csináljanak, ha nem tudják fizetni az OTP-törlesztést? Talán költözzenek ki? - Előbb-utóbb úgyis az lesz - mondja indulatosan az időközben megérkező Miklós Csaba -, mert nem tudunk fizetni. Az önkormányzat pedig nem segít. - Ott látnám a megoldást - mondja a tiszteles úr -, az önkormányzat hozza nyilvánosságra, kik kaptak segélyt, mennyi az az összeg, ami elosztható. Kellene minden utcában egy bizalmi, aki jól ismeri az emberek anyagi körülményeit, és ők javasolnák az önkormányzatnak, hogy ki kapja meg a segélyt. - Ha nyilvánosságra kerülne, elszabadulna a pokol - szól közbe megint Miklós Csaba. - Hiszen akkor kiderülne az igazság. Szabó Istvánnét a sírás fojtogatja, miközben meséli, hogy tavaly júniusban megszületett a harmadik gyermeke. A férje munkanélküli, ő gyeden van, építkeztek. Vállalták a gyerekeket is. Ha befizetik az OTP-törlesztést s a havi kiadásokat leszámítják, 6000 forint jut a megélhetésre. A családnak csak a tej meg a kenyér egy hétre ezer forint. Múlt év áprilisában beadtam egy kérvényt - igaz, akkor még csak két gyermek volt -, októberig elhúzták a választ. Év végén kaptam ezer forint rendkívüli segélyt. Ötvenhárom nagy család A polgármesteri hivatalban Bugyáné Szász Erzsébet polgármesterasszony azt tudakolja tőlem, kik írták a panaszlevelet, hiszen csak akkor tudja megmondani, ki milyen juttatást kapott. Aztán felsorolja azokat a kedvezményeket, amelyeket minden óvodás, iskolás korú gyermek egyenlően meghalt ott a községben. Beszél arról is,ogy ezeknél a családoknál még rosszabb körülmények között élők is vannak. A három- és többgyermekes családok gyermekei az óvodában és az iskolában ingyen étkeztek. Minden általános és középiskolai tanuló kétezer forint egyszeri segélyt kapott szeptemberben, s könyveket és füzeteket is ingyen kapták meg. - Mennyi egyáltalán az az összeg, amit az önkormányzat segélyezésre fordíthat? - kérdezem. - Mindjárt bejön Évike - mondja Bugyáné. Ferencz Józsefné Évike, a polgármesteri hivatal munkatársa be is jön, de arra kér, kapcsoljam ki a magnetofont. Beszéljük meg előbb. Megbeszéljük. Tőlük is megtudom, hogy a testület megszüntette a rendszeres nevelési segélyt, hiszen - mint mondták - azoknak a gyerekeknek sem lett volna elég ez az összeg, akik korábban kapták, s egyre többen kértek. Ha megmarad a nevelési segély, egyetlen gyermeknek sem tudtunk volna támogatást adni, és a községben 53 nagy család van. Szóba hozom a sírva panaszkodó Szabóné példáját, hogy a közelmúltban is járt itt segélyt kérni. - Higgye el - mondja Ferencz Józsefné -, annyira bántott engem is, hogy el kellett küldeni, nem tudtunk segíteni. A fő társadalmi problémát ott látom, hogy az OTP annak idején 3 százalékra adta a kamatot, majd megemelte, így az emberek nem tudnak megbirkózni vele. A szociális segélyek elosztásában egyébként a testület az illetékes. Korábban volt egy szociális bizottság, amely azonban megszűnt. - Miért? - Az elnök lemondott - veszi át a szót a polgármesterasszony -, épp amiatt, hogy próbáltak mindenkin segíteni, de nem tudtak igazságot tenni. Csak támadások érték őket. Most a szociális juttatások elosztását az önkormányzat végzi, és én írom alá, persze ez is az én felelősségem. Már beszéltünk arról, hogy az idén másképp kellene elosztanunk a segélyeket, de egyelőre azt se tudjuk, mennyi pénz áll majd rendelkezésünkre. Szép a Miklós Csabáék háza, de az OTP-tartozásuk havonta 10 400 forint Fotó: F. Szilágyi Imre „Mozgósítani a globális megélénkülés erőit” A világgazdaság harmadik éve nem a depresszió, hanem a stagnálás állapotában van Párizs (MTI) Péntek óta tanácskozik a svájci Davosban a Világgazdasági Fórum, amelyen a világ mintegy hetven országának vezető politikusai, közgazdászai, vállalati vezetői értékelik a gazdasági helyzetet, vitatják meg a követendő feladatokat. Az MTI párizsi tudósítója vasárnap telefonon kapott tájékoztatást az eddig tapasztalatokról Kádár Bélától, a nemzetközi gazdasági kacsolatok miniszterétől, aki az úgynevezett informális vezetői tanácskozás - a miniszteri szintű megbeszélések - résztvevője és vitavezetője volt a külföldi beruházások alakulásával foglalkozó kerekasztalnak is. A tanácskozást megnyitó vita résztvevői úgy látták, hogy a világgazdaság immár harmadik éve nem a depresszió, hanem a stagnálás állapotában van. Ebből adódóan nő a munkanélküliség, növekednek a szociális és a politikai feszültségek, csökken a politikusok hitelképessége. Mindez bizonyos mértékben világméretű stabilitási problémákat gerjeszthet. E helyzetmegítélés alapján választották a konferencia mottójául azt, hogy mozgósítsuk a globáls megélénkülés erőit. Ez markáns célmódosítási igényt jelent: elő kell segíteni az élénkülést az egész világgazdaságban. Ennek az átfogó célitűzésnek keretében szerepelt a munkában az úgynevezett „Davos-terv", az az elgondolás, hogy helyezzük új, hosszú távú alapra az együttműködést a kelet- és közép-európai országokkal is. A gazdaság módosításának igénye igen konkrét módon fogalmazódott meg, de nem egy átfogó, szintetizált program keretében, hanem, legalábbis egyelőre, egyes területeken. A kormányzati - miniszterelnökök, szakminiszterek részvételével megtartott külön tanácskozáson ugyanez az igény fogalmazódott meg. A kormányképviselők szerint a jelenlegi gondoknak egyik leglényegesebb problémája a nemzetközi együttműködés elégtelensége, a politikai és gazdasági koordináció gyengesége. Erőteljesen merült fel a jelenlegi nemzetközi intézmények gyengeségének problémája, felvetődött, nem kellene-e új nemzetközi intézményeket kialakítani, illetve milyen mértékben kell átalakítani a meglévő ilyen intézményeket. Mindenekelőtt a nemzetközi együttműködés módszereit, technikáját és eszközeit kell megfelelően kialakítani a résztvevők szerint. A nemzetközi tőkeáramlással foglalkozó kerekasztal-megbeszélésen szó volt Kelet- és Közép- Európa megítéléséről, a jövőbeni befektetések lehetséges irányáról. A fejlődő országok sérelmezték, hogy a nemzetközi tőkeáramlás növekvő mértékben kerüli el az úgynevezett harmadik világot, s ezért a kelet- és közép-európai országok tőkeimportőri megjelenését hibáztatták. Ezzel kapcsolatban utaltam arra, hogy 1989 és 1992 vége között a volt KGST úgynevezett kis országaiba kereken hétmilliárd dollár tőkét fektettek be - ez a nemzetközi összes tőkekivitelnek kereken 1,4 százaléka csupán, vagyis a tőke elsősorban továbbra is a fejlett országokban keres magának új befektetést. - Magyarország szerepe e téren változatlanul egyértelmű: a hétmilliárd dollárból mintegy négymilliárd jutott az országnak, így nem ildomos a vészharangot megkongatni, helyzetünk megítélése továbbra is megfelelő. - A fórum eddigi tapasztalatai alapján az az uralkodó vélemény, hogy a gazdasági fejlődés hosszú távú feltételeit kell megteremteni világgazdasági méretekben, mert a jelenlegi helyzetben a fejlett országok nem képesek gazdaságuk dinamizálására. Porcsin Zsolt Kicsik, de gyengék Hat , nyolc vagy tizenkettő? Hány párt juthat annyi vokshoz 1994-ben, amennyi az Országgyűlésbe való bekerüléshez elegendő? Ha a jelenlegi parlamenti pártok vezetőinek jóslatát fogadjuk el, akkor nem lehet kétséges számunkra: hatan maradnak. Akár kormánypárti, akár ellenzéki politikus nyilatkozik erről a kérdésről, mind ugyanazt mondja. (Van itt egyetértés!) Szerintük teljes a magyar pártstruktúra, hiszen konzervatív, liberális és baloldali szociáldemokrata erők is képviseltetik magukat a törvényhozásban, és ha valaki politizálni akar, akkor ezen környülállásokban helyezze el magát. Mint mondják, bár mozgalmasabbá teszi a magyar politikai életet, mégsem szerencsés, ha sok új párt alakul a parlamentbe kerülés szándékával, mert sikerük esetén megbéníthatják az országgyűlés munkáját. A jelenlegi parlamenti pártok szerint tehát elegendően vannak az ország házában, már csak az a kérdés: mennyi mandátummal tiszteli meg őket 1994-ben a szavazópolgár. Az ellenzékiek arra számítanak, hogy javukra változik meg a képviselői helyek megoszlása, a kormánypártiak pedig természetesen az arányok megmaradását remélik. Bár van közös vonás az ellenzékiek és a kormánykoalíció két kisebb pártjának terveiben, mindegyik az MDF-től akar mandátumokat szerezni. Ahogy az újonnan alakult pártok is. Király Zoltán, Palotás János, Pozsgay Imre, Zwack Péter - hogy csak a nevesebb pártalapítókról beszéljünk - politikai szervezetei is a parlamentbe igyekeznek. Azt ugyan ők sem vonják kétségbe, hogy a jelenlegi hatok ‘94 után is ottmaradnak az Országgyűlésben, de magukat is velük egy sorban említik. Egyesek közülük akár kormányzati szerepre is készek - legalábbis ezt hirdetik magukról mások a mérleg nyelveként, az egyensúlyteremtés biztosítékaként képzelik jövőjüket. Elgondolkodtató azonban, hogy mekkora érdektelenség övezi munkálkodásaikat. Bár Palotásék pártjáról sokat hallani mostanság, az eddigi tapasztalatok alapján mégis kimondható: minél „korosabb” egy 1990 után alakult politikai szerveződés, annál kevesebb szó esik róla. A parlament felé menetelők sorát nem zárhatjuk anélkül, hogy ne említenénk az 1990-ben már létező, de akkor lemaradt erőket. Az Agrárszövetség most újult erővel készülődik, az MSZMP-nek ‘90-ben alig néhány ezer voks hiányzott a bejutáshoz, az MSZDP pedig immáron férfi(as) arcával igyekszik megnyerni a választókat. Hol is tartunk? Már tizenhárom(!) pártról esett szó e röpke felsorolásban. De ne rettenjünk meg a rosszat sejtető számtól! Lesznek többen is. Nagy Mihály Hétvégi apukák Harminc év körüli, kissé kopaszodó férfi négyéves forma kislány kezét fogva lép a preszszóba. Egyenesen a süteményes pulthoz tartanak. A gyermek választ, az apa rendel. Egy somlóit, baracklevet a kicsinek, magának sört. Letelepednek az asztalhoz, a férfi tenyerébe fogja a csöppség kezét, halkan magyaráz neki, amíg várják a pincért, simogatja a gyerek fejét. „Ez is hétvégi apuka” - húzza el a száját a pultosnő. Nem téved, hiszen szombatonként sokszor lát hasonló jelenetet az elegáns belvárosi kávéházban. A hétvégi apukák gyakorlatlanul gombolják a piciny kabátkát, vigyáznak minden mozdulatukra, a gyerekre, úgy, mintha porcelánból volna. Nézik, mint az Istent, letörlik a száját minden falat után, és soha nem kérdezik mennyibe kerül a dobozos marcipánelefánt, ha a csemetéjük azt is szeretné a somlóihoz. (Pedig értelmetlenül drága az ehetetlen apró színes figura.) Megisszák a sörüket, ajnározzák a gyereket, aztán elmennek. Az „igazi apák” gondolkodás nélkül a fenekére csapnak a kölyöknek, ha rosszalkodik. Ha van elég pénzük, akkor sem vesznek meg minden marhaságot. Természetesebben, egyszerűbben bánnak a gyerekkel. Nem jönnek zavarba, ha kiborítja a kakaót, vagy a kelleténél hangosabban közli, hogy ki kell mennie. Csakhogy az „igazi apák” mindennap együtt vannak a gyerekkel, nem újdonság számukra, ha „rendkívüli dolog” történik. A hétvégi apukák azonban csak ezekben a ritka órákban adhatják szeretetüket gyereküknek - pedig sokszor nem ők tehetnek erről. Kár, hogy sokan vannak.