Hajdú-Bihari Napló, 1993. március (50. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-16 / 62. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1993. MÁRCIUS 16., KEDD SZÉLRÓZSA Bezárt az alkotótábor Hortobágy-Máta (HBN) - Tizenhárom or­szágból érkezett ötvenhét képzőművész ben­sőséges ünnepségen vett búcsút a hortobá­gyi alkotótábor egy hónapnyi együttmun­­kálkodásától szombaton este az Epona lo­vasfalu éttermében. Égerházi Imre, a tábor vezetője össze­foglalójában többek között elmondta: 14 kül­honi, 19 határon túli magyar és 24 hazai ma­gyar festő, grafikus, szobrász és fotós vett részt az idén a közös alkotásban, többnyire kéthetes turnusban, családias hangulatban. A rendezvényen a svéd művészek átadták Lulea város polgármesterének üdvözletét és a 60 ezres város zászlaját nyújtották át Ma­­zsu Jánosnak, Debrecen alpolgármesterének. A művészek a március 15-i hagyományos közös koszorúzás után utaztak haza. Lottótájékoztató Budapest (MTI)­­ A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 11. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 154 darab, nyere­ménye egyenként 116 517 forint. 3 találatos szelvény 10 800 darab, nye­reménye egyenként 1385 forint. 2 találatos szelvények száma 258 554 da­rab, nyereménye egyenként 69 forint. A telelottó számsorsolásra átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg: 47 912 734 forint. Ausztria-lottó Budapest (MTI)­­ A Lottó Unió Kft. tájékoz­tatása szerint a 10. heti Ausztria-lottó nye­rőszámai a következők: 5, 7,11, 20, 23, 37; a pótszám 34. Olajkatasztrófa Moszkva (AP) - Egy héten belül másodszor tört el az egyik kőolajvezeték Szibériában. A törés következtében mintegy 70 ezer hor­dónyi olaj ömlött a megfagyott földre. Az év újságírója Debrecen (HBN)­­ A Hajdú-bihari Napló szerkesztőségében hagyománnyá vált, hogy március 15. - amely egyben a magyar sajtó napja is - alkalmából az újságírók titkos szavazással megválasztják maguk közül azt a kollégát, akinek előző évi munkáját a legkiemelkedőbbnek tartják. Tavalyi teljesít­ménye alapján Horváth Árpád találtatott az 1992-es esztendő újságírójának. ■NAPLÓ Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt. Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Magyari Vilmos, Sípos Ferenc, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Szakács Tamás (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csubak Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 12-144, sportrovat: 17-152, telefax: 12-326. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7., ul. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associa­ted Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 12-144, telefax: 17-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgatók: Fábryné Mészáros Katalin és Szabó Imréné. Reklám és hirdetés: Pápai András. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 13-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06 (52) 12-111. Igazgató: Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hír­lapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 11/A; közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219­ 986 360 21­ 02 799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. Áruspél­dányok ára: 14,80 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák). Index: 25 627. ISSN 0133-1051 Együttműködés, kompromisszumok.. A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Fidesz vezetőinek találkozója Tárkányi Béla Debrecen (HRN) - A református egyház és a Fiatal Demokraták Szövetsége közötti együttmű­ködés lehetőségeiről, a párbeszéd fontosságáról, egymás álláspont­ja jobb megismerésének a szük­ségességéről cseréltek véleményt szombaton Kocsis Elemér püs­pök és Fodor Gábor országgyű­lési képviselő, a Fidesz országos választmányának tagja vezetésé­vel a Tiszántúli Református Egy­házkerület és a Fidesz képviselői. A megbeszélésről kiadott köz­lemény szerint egyetértettek ab­ban, hogy a világnézeti és a val­lásszabadság feltételeit biztosítani kell az országban, mint ahogy együttműködésre van szükség a reális igényekhez igazodó egyházi társadalmi szerepvállalás kiala­kításában is. Meggyőződésüket fe­jezték ki, hogy a reformátusok és a Fidesz hosszú távú, kölcsönös bizalomra épülő dialógusa és együttmunkálkodása - a társadal­mi béke és egyensúly fenntartásán keresztül - jól szolgálja az egész magyar társadalom és a demok­ratikus fejlődés ügyét. A találkozó résztvevői - Kocsis Elemér püspök, Papp Csaba egy­házkerületi főjegyző és Kocsis At­tila, a Református Kollégium fő­igazgatója, illetve Fodor Gábor, az országgyűlés emberi jogi, kisebb­ségi és vallásügyi bizottságának elnöke, Kósa Lajos országgyűlési képviselő és Mazsu János, Debre­cen fideszes alpolgármestere - kezdeményezték, hogy még ebben az évben nagyobb szabású kon­zultáción vitassák meg az egy­házak és a liberális pártok elvi és gyakorlati együttműködésének lehetőségét. A konzultáció alkal­mat teremtene egymás gondolat- és eszmerendszerének teljesebb megismerésére is - fogalmaz a közlemény. A Tiszántúli Református Egy­házkerület vezetői az eszmecsere alkalmából látogatásra hívták meg a Református Kollégiumba az áp­rilisban Debrecenben megrende­zésre kerülő Fidesz-kongresszus elnökségét. A találkozót követően Kósa La­jos a tudósítónak elmondta: a Fidesz - amely korábban vállalta a konfliktust a debreceni tanító­képző egyháznak történő átadása kapcsán - a mostani találkozóval is kifejezésre juttatta, hogy lépé­seit nem valamiféle „liberális egy­­házellenesség" vezérli. Ugyanak­kor a találkozón kifejtették: sze­rencsés lenne, ha „az egyházak el­lenállnának minden olyan nyo­másnak, amely a napi politikai küzdelembe próbálja őket bele­rángatni". A Fidesz megérti az egyház­ra belülről nehezedő nyomást, amely most oda vezetett, hogy visszaigényelték az egykori Dóczy tanítóképző épületét, amely jelen­leg a Kossuth Lajos Tudománye­gyetem Gyakorló Gimnáziuma. Ez a lépés annak ellenére történt, hogy korábban kinyilvánította az egyház: amennyiben visszakapja volt főgimnáziumát, a mostani Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főis­kolát, akkor lemond a Kossuth­­gimnáziumról. A főiskola azóta visszakerült az egyházhoz, de nemcsak az épület, hanem maga az intézmény is, így ezzel sem oldódott meg a református gim­názium elhelyezésének problé­mája. Mazsu János debreceni alpol­gármester szerint „az újólag meg­fogalmazott igény egyfajta egy­házi hitelvesztés képzetét is kelt­heti". Ezért rendkívül fontos, hogy kompromisszumos megoldást ta­láljanak, s ne ismétlődjön meg a korábbi ingatlanvita Debrecenben. Éppen ezért támogatják a Refor­mátus Kollégium bővítésének - emeletráépítéssel vagy tetőtérbe­építéssel megoldható - gondolatát, amelynek eredményeként meg­felelő helyen működhetne a refor­mátus gimnázium, s nem kerülne bizonytalan helyzetbe az ország harmadik legjobb gimnáziuma­ként számontartott Kossuth-gya­­korló sem - fogalmaztak a Fidesz­­politikusok a szombati egyházi találkozót követően. Száj- és körömfájás Olaszországban Róma (MTI) - Tilos hétfőtől az élőállat-kereskedelem Olaszor­szágban. A sertéseket és szarvas­­marhákat sújtó súlyos száj- és körömfájásjárvány miatt bezárták a hagyományos állatvásárokat Modenában, Veronában és Cuneó­­ban. Dél-Olaszországban, ahol a járvány először jelentkezett, 3500 marhát, sertést és juhot vágtak már le, egy veronai telepen pedig 400 marhát. Várható, hogy az EK illetékesei betiltják Olaszországból az élő ál­latok és hústermékek kivitelét. A járványt - állítják a szakértők - Kelet-Európából, valószínűleg Horvátországból hurcolták be. Ezért Triesztben lezárták a határt az élő állatok előtt. A tilalom nem­csak a volt Jugoszláviából szár­mazó behozatalt érinti, hanem valószínűleg minden kelet-euró­pai országból, így a Magyaror­szágról származót is. Veronában - ahol vasárnap zárt be Európa legnagyobb, hagyomá­nyos nemzetközi mezőgazdasági vására - az olasz állattenyésztők országos szövetsége teljes határ­zárat sürgetett a Kelet-Európából érkező állatokra. Frankfurt: Hétfőn robbanás történt a németországi Hoechst AG legnagyobb üzemében. A robbanás egy embert megölt, egy másikat pedig megsebesített Fotó: AP Németek letelepítése Ukrajnában Bonn (MTI)­­ Leonyid Krav­­csuk ukrán elnök egy évvel ez­előtt 400 ezer német befoga­dását ajánlotta fel, de mint a Der Spiegel hétfőn megjelent számában az elnökre hivatkoz­va írta, mindössze másfél ezren fogadták el az ajánlatot. Kijev elsősorban a második világ­háború elején kitelepített ,s ma - a Volga mellől elűzött néme­tekhez hasonlóan - főleg­ a Kazahsztánban és Szibériában élő ukrajnai németeket akarta visszatelepíteni, termékeny föl­deket ígérve nekik a köztársa­ság déli részén. Kravcsuk a vál­lalkozás sikertelenségét egye­bek között így indokolta:­­ A németek többsége még mindig abban hisz, hogy egyenesen Németországba utazhat ki. A bonni kormány a tavalyi évre 20, az ideire pedig 25 mil­lió márkát folyósított, illetve szavazott meg Ukrajnának a letelepítést elősegítendő. Horst Waffenschmidt, a német ajkú áttelepülőkkel foglalkozó kor­mánymegbízott hétfőn a német pénzügyi támogatás megkur­tításával fenyegette meg az uk­ránokat, ha nem számolják fel „a helyi hatóságok szintjén je-­ lentkező technikai és szervezési problémákat". Világbanki hitel az orosz olajiparnak Washington (MTI)­­ A Világbank várhatóan áprilisra készíti elő­ azt a 799 millió dollár értékű hitelke­retet, amellyel egyebek mellett a szibériai olajlelőhelyek kiakná­zásának bővítését kívánja előse­gíteni. A nemzetközi pénzügyi szer­vezet képviselője Washingtonban közölte: a hitelből 500 millió dol­lár közvetlenül a Világbanktól származik majd, míg a fennma­radó 299 millió dollár kölcsön megadásához most keresik a leg­megfelelőbb partnert. Az illetékes nem volt hajlandó megnevezni, hogy ki jöhet számításba. Hírügy­nökségek azonban emlékeztetnek arra, hogy az amerikai Export-Im­port Bank tanulmányozza annak lehetőségét, hogy kétmilliárd dol­lár hitellel finanszírozza az orosz olajipart. A nemzetközi pénzintézet sza­kértője azt is elmondta, hogy a Vi­lágbank az általa kihelyezett hitel­lel közvetlenül az új olajlelőhelyek felkutatását és új olajkutak műkö­désbe állítását, valamint a régi olajvezetékek kicserélését és újak építését kívánja finanszírozni. Ezer szál köti 1848-hoz a magyarságot Berettyóújfalu (HBN - B. M.) — Jégtáblák olvadoztak a város­ligeti tóban, talán a megenyhült időnek köszönhető, talán másnak is, hogy több mint háromszázan jöttek el az 1989-ben felállított kopjafához, ahol 1848 hőseit ün­nepelték hétfőn délután a beret­­­ty­óúj­falu­iak.­ A helybeliek emlékezete szerint a választások óta nem volt olyan közéleti esemény, amelyet ekkora érdeklődés kísért. A Csürdöngölő muzsikájára gyülekezett a hall­gatóság, amelynek a helyi pávakör dalaiban s később egy verses­zenés műsorban is része volt. Sápi József országgyűlési kép­viselő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 1848-hoz ezer szál köti a jelen magyarságát. Ismét­lődni látszik a történelem, nap­jainkban vér nélkül folyik a rend­szerváltoztatás csendes forradal­ma. A magyarság identitásának helyreállítása, a törékeny demok­rácia védelme, függetlenségünk megőrzése, a tulajdonuktól meg­fosztottak tulajdonossá tétele olyan kérdések, amelyekkel a ma politikusainak szintén foglal­kozniuk kell. A kishitűségre nincs oka a magyarságnak, hiszen szu­verén országban él, ahol szabadon választott parlament hozza a tör­vényeket. A rendszer mélyreható változá­saihoz azonban időre van szükség. Legyen türelmünk megvárni, amíg e csendes forradalom gyü­mölcsei megérnek. Kétnyelvű táblát törtek szét Váradon Bukarest (MTI)­­ Ismeretlen tette­sek pénteken széttörték a Király­hágó Melléki Református Egyház­­kerület nagyváradi székházának kétnyelvű névtábláját. Az RMDSZ Bihar megyei szer­vezete közleményt adott ki, amelyben ezt az eseményt, a Tő­kés László püspök egy kijelentése elleni kampányt, illetve a püspök­ségnek az Antonescu utcai szék­házból való eltávolítására irányuló kísérletet sorba szedve hangsú­lyozza: a nemzetiségi uszítás kár­tyáját kijátszó erők egyértelműen a visszarendeződést szeretnék kieszközölni. Az RMDSZ megyei elnöke, Varga Gábor az ország és a megye valamennyi illetékes szervéhez és intézményéhez cím­zett felhívásban sürgeti, hogy min­den rendelkezésükre álló eszköz­zel állítsák meg a nemtelen indu­latok felkorbácsolásának folya­matát. A romániai sajtóban időközben még vissza-visszatérnek az „etni­kai tisztogatással" kapcsolatos Tőkés-nyilatkozatra. Szombaton például egy ellenzéki lapszerkesz­tő a tévében túldimenzionáltnak nevezte a Tőkés ellen indított tá­madásokat. Ezzel hétfőn vitába szállt a füg­getlennek tekintett Curierul Na­tional, idézve a Katona Ádám ne­vével fémjelzett, Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű RMDSZ- platform állásfoglalását, amely Verestóy Attila szenátornak, az RMDSZ szenátusi csoportja veze­tőjének etikai bizottság elé állítását sürgette, mert a szenátor nyilvá­nosan elhatárolta magát Tőkés Lászlótól. • Lelőtték a maffiózót. Az olasz rendőrség hétfőn tűzharcban meg­ölte a nápolyi Camorra egyik leg­befolyásosabb főnökét, az 50 éves Umberto Mario Imparatót. A tűzpárbajban Imparato em­berei megsebesítettek egy 30 éves rendőrt. Imparato a Nápolyi-öböl déli partján fekvő ipari kikötő­városban, Castellammare di Stabiában működő bűnszövet­kezetét irányította, és egyike volt az öt legnagyobb camorra-vezér­­nek. • Beton zuhant a Trabantra. Hét­főn délután a fővárosban a Sza­badság híd budai hídfőjénél, a Gellérthegyről futball-labda nagy­ságú betondarab zuhant egy, a hegy mellett kanyargó úton hala­dó Trabant személygépkocsira. A jármű vezetője könnyebb sérülést szenvedett, utasát azon­ban súlyos sérülésekkel szállítot­ták kórházba. • Elsüllyedt egy hajó. Harminc­­három fős legénységgel a fedélze­tén elsüllyedt egy teherhajó hétfőn Új-Skócia partjainál, a Sable-fok szigettől 70 kilométerre délkeletre. A mentőalakulatok eddig egy holttestet találtak. A mentést sűrű köd és hóvihar nehezíti.

Next