Hajdú-Bihari Napló, 1993. május (50. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-05 / 103. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1993. MÁJUS 5., SZERDA SZÉLRÓZSA Suzuki Budapesten Budapest (MTI)­­ Suzuki Osamu, a Suzuki Motor Corporation elnöke kedden Buda­pestre érkezett. A neves üzletember részt vesz a Suzuki cég első kelet-közép-európai beruházásának, a magyar Suzuki Rt. Eszter­gomi Autógyárának felavatásán. Suzuki Osamut fogadja Göncz Árpád köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök és Szabad György, az Országgyűlés elnöke. Az üzlet­ember tárgyal a magyar kormány több tagjá­val, és részt vesz a Magyar Suzuki Rész­vénytársaság évi rendes közgyűlésén. Az államfő aláírja Budapest (MTI)­­ Göncz Árpád aláírja az önkényuralmi jelképek használatát megtiltó törvényt, és nem fordul az Alkotmánybí­rósághoz. Az államfő keddi döntéséről Fa­ragó András szóvivő tájékoztatta az MTI munkatársát. A jogszabály a Magyar Köz­lönyben történő megjelenésével lép hatályba. „Lehengerelt kalózkazetták” Budapest (ISB)­­ Több mint 16 ezer enge­dély nélkül sokszorosított és forgalmazott hangszalagon döcögött végig az úthenger kedden délelőtt a fővárosban. A vám- és pénzügyőrség így semmisítette meg azt a 3-3,5 millió forint értékű elkobzott „bűnjelet", amelyek a tavaly augusztus óta befejeződött szabálysértési és büntetőeljárások jogerős ítéleteihez szolgáltak alapul. A nemzetközi szerzői jogvédő szervezetek az utóbbi időben mind erőteljesebben kö­vetelték a „kalózkazetták" terjesztésének megakadályozását a magyar illetékesektől. Ezek a sokszor rossz minőségű, hallgatha­­tatlan hangszalagok többnyire illegális úton jutnak be az országba, egy részüket azonban Magyarországon állítják elő. i .­A­i nyerőszámai a 18. héten:1 '­45, 51, 55 és 16,20, 6 és 127 311 Ft-ot fizet a hármas! A 18. heti „Két Lotti” játékban 6 és 5 találat nem volt. A nettó nyereményösszeg (összesen 4 496 965 Ft) halmozódik és a 19. hétre kerül át. A 3 találatosok nettó nyereménye: 127 311 Ft.­­ A 2 találatosokra jutó nettó nyeremény: 668 Ft. | A közölt adatok nem véglegesek. Minden 66. szelvény nyertes volt.­­ A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át, és fizetnek nyereményt a megyei IBUSZ irodákban, takarékszövetkezetekben. --------------------------------------------g-| NAPLÓ Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Magyari Vilmos, Sípos Ferenc, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Szakács Tamás (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csuhák Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 12-144, sportrovat: 17-152, telefax: 12-326. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7., ul. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associa­ted Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 12-144, telefax: 17-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgatók: Fábryné Mészáros Katalin és Szabó Imréné. Reklám és hirdetés: Pápai András. Nyomás: Inform Stúdió Kft. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 13-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06 (52) 12-111. Igazgató: Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hír­lapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 11/A; közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219­ 986 360 21­ 02 799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. Áruspél­dányok ára: 14,80 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák). Index: 25 627. ISSN 0133-1051 Minimálszintet határoz meg a munkáltatónak Az Országgyűlés megkezdte a munkavédelemről szóló törvényjavaslat megtárgyalását Budapest (MTI)­­ Az Ország­­gyűlés napirend előtti felszólalá­sokkal kezdte meg keddi munka­napját. Szabó Lukács (MDF) Hajdú-Bi­­har megyei képviselő napirend előtti felszólalásában leszögezte: a parlament a közeljövőben - az MSZP igyekezete ellenére is - elfo­gadja a szövetkezeti törvény mó­dosítását, amely lehetőséget ad a parasztoknak, hogy hozzáférjenek jussukhoz. Azonban a módosítás előtt több szövetkezetekben - ahol eddig „elszabotálták" az átmeneti törvény végrehajtását - kft.-be akarják kényszeríteni a tagságot - állította a honatya. Felszólította a szövetkezetek tagságát, hogy - a törvény megszületéséig - akadá­lyozza meg a kft.-k létrehozását. Az Országgyűlés hétfőn dél­előtt megkezdte a munkavédelem­ről szóló törvényjavaslat megtár­gyalását. A napirendi pont kormányzati előadója, Kiss Gyula munkaügyi miniszter bevezetőjében emlékez­tetett arra, hogy a folyamatos mó­dosítgatások miatt mára jelentősen felduzzadt, s ekként áttekinthe­tetlenné vált a munkavédelmet szabályozó joganyag. Ezért vált szükségessé az átfogó törvény ki­dolgozása. Az új jogszabály ke­retjellegű: a munkavédelem terén egyfajta minimálszintet határoz meg a munkáltató számára, azt viszont magára a munkáltatóra bízza, hogy a célt milyen esz­közökkel valósítja meg. - A leendő törvény eredményszemléletű, s partnernek tekinti a munkaadót - hangsúlyozta a miniszter. Előre­lépésnek ítélte azt is, hogy az új törvény lehetővé tenné a munka­­védelmi érdekképviseletek létre­hozását. Kiss Gyula a továbbiakban hangsúlyozta, hogy széles körű konszenzuson nyugszik az előter­jesztés: a munkáltatók és a mun­kavállalók képviselői nemcsak véleményezték a tervezetet, ha­nem részt vettek annak kidolgo­zásában. Az előkészítés során messzemenően figyelembe vették ugyanakkor a nemzetközi megál­lapodások - köztük az Európai Közösség munkaügyi egyezmé­nyeinek - előírásait is. A miniszteri expozét követően az illetékes bizottságok nyilat­koztak az előterjesztésről, vala­mennyien általános vitára alkal­masnak minősítették a javaslatot. A környezetvédelmi bizottság mindazonáltal közölte, hogy mó­dosító indítványokat kíván fűzni ahhoz. Ezután az egyes frakciók vezérszónokai fejtették ki véle­ményüket. A felszólalásokból ki­tűnt, hogy valamennyi párt ki­emelkedő fontosságúnak tekinti a ház előtt fekvő törvényt, s örven­detesnek tartják, hogy széles körű konszenzuson alapul az előter­jesztés. Abban is egyetértettek, hogy a munkavédelmet szabályo­zó jogszabályi „dzsungel" helyett mielőbb egységes, átlátható ren­delkezéseket összegyűjtő törvényt kell alkotni. Egyöntetűen helye­selték továbbá azt az elképzelést, hogy lehetőség nyíljon a dolgozók munkavédelmi érdekképvise­letére. Szinte minden felszólaló ki­fogásolta ugyanakkor, hogy a ter­vezet - a jelenlegi gyakorlattól visszalépve - bizonyos kivételek­től eltekintve nem tekinti munka­helyi balesetnek a lakás és a mun­kahely közti úton bekövetkezett sérüléseket. Azt is hiányolták, hogy az előterjesztés nem helyez kellő hangsúlyt a megelőzésre. Helytelenítették továbbá, hogy a javaslat csak szankciókkal, nem pedig kedvezményekkel óhajt ösz­tönözni a munkavédelmi előírások betartására. Az MDF vezérszó­noka - a már említetteken túl - üdvözölte, hogy az előterjesztés a magyar jogszabályok közül el­sőként figyelmet fordít a nem do­hányzók védelmére, s előírja kü­lön dohányzóhelyek létesítését. Szorgalmazta ugyanakkor, hogy a kormányzat lásson hozzá a bal­esetbiztosítási rendszer kidolgo­zásához. A szabad demokraták ki­fogásolták, hogy a törvényjavaslat nem tesz említést az alapkutatá­sok fontosságáról. Indítványozták továbbá, hogy a magyar műszaki felsőoktatásban ne csupán választ­ható, hanem kötelező tárgy legyen a munkavédelem. A 36-ok úgy vélték, hogy az előterjesztés jogi­lag ugyan eleget tesz a munka­­védelmi szabályozás követel­ményeinek, a szemléletátalakítást is szorgalmazó igényeknek azon­ban nem felel meg, mivel össze­függéseiből kiragadva kívánja ren­dezni a munkavédelem problé­máit. Eltemették Bérégovoy volt francia miniszterelnököt Párizs (MTI)­­ Francois Mitter­rand elnök búcsúztatta el kedden délután Nevers városában Pierre Bérégovoy volt miniszterelnököt, aki szombaton saját kezével vetett véget életének. A szocialista párt utolsó miniszterelnökét, aki alig egy hónappal ezelőtt, pártja súlyos választási veresége nyomán távo­zott tisztéből, Franciaország szinte teljes politikai elitje elkísérte utol­só útjára. Jacques Chirac, a Tömö­rülés a Köztársaságért elnevezésű párt elnöke kivételével­­ a párt­jából jelölt új miniszterelnök, Edouard Balladur azonban jelen volt a búcsúztatáson. Bérégovoy holttestét előbb Nevers városa egykori hercegi palotájában ravatalozták fel e­nnek a városnak tíz éven át volt polgármestere és parlamenti képviselője. Éjszaka családtagjai és a városi tanács tagjai virrasz­­tottak koporsója mellett, reggel megnyitották a ravatalt a helyi lakosság előtt. Ezrek vonultak el koporsója előtt utolsó tisztelet­­adásra. Délután a város középkori ka­­tedrálisában egyházi szertartással búcsúztatták a volt miniszterel­nököt. A francia katolikus egyház annak ellenére részesítette végtisz­tességben, hogy öngyilkosságot követett el. A szertartást Michel Montel neversi püspök végezte. A templomban Bérégovoy öz­vegye mellett foglalt helyet Mitterrand elnök és felesége. Eljött a szertartásra az új kormány több tagja. Jelen volt a francia parla­ment két házának elnöke, Pierre Mauroy, a Szocialista Interna­­cionálé elnöke, Michel Rocard, a francia szocialista párt ideiglenes vezetőségének elnöke, Laurent Fabius, a párt volt főtitkára. Ott volt a többi párt sok képviselő­je is, közöttük Valéry Giscard d'Estaing, az Unió a Francia Demokráciáért pártszövetség el­nöke. Jelen volt Jacques Delors, az Európai Közösségek bizottsá­gának elnöke is. Több ország képviseltette magát miniszterek­kel. Utolsó útjára kísérték Bérégovoyt Fotó: API A jugoszláv kormány a Vance-Owen-terv mellett Belgrád (MTI) - A boszniai szerb erők kedden tüzérségi támadást hajtottak végre a kelet-boszniai Zepa ellen. Ebben a városban mintegy negyvenezer muzulmán menekült van. A településre egész nap záporoztak a lövedékek. A védett övezetnek javasolt helysé­gek listáján szerepel Zepa is, ez az egyik utolsó kelet-boszniai muzul­mán település. A boszniai köztársasági vezetés a Zepa elleni támadás miatt sür­gős üzenetben kért segítséget az ENSZ Biztonsági Tanácsától. NATO-források kedden cáfol­ták az NBC amerikai tévétársaság értesülését, amely szerint az ame­rikai hadsereg különleges egy­ségei felderítést végeznek Bosz­niában. A Reuternek neve emlí­tését nem engedélyező NATO-ille­­tékes elmondta, hogy „nincsenek az NBC híradásában szereplő különleges egységek" a térségben. A jugoszláv szövetségi kor­mány kedden nyilatkozatban foglalt állást a Vance-Owen-terv elfogadása mellett. Ésszerűnek és átgondoltnak nevezte azt, hogy Radovan Karadzics boszniai szerb elnök Athénben feltételesen aláír­ta a dokumentumot. A szövetségi kormány elvárja, hogy a boszniai szerb köztársaság parlamentje jóváhagyja a tervet. Két lehetséges „forgatóköny­vet" vitattak meg kedden Párizs­ban a boszniai helyzetről folyta­tott francia-amerikai tárgyalá­sokon. Francia források közlése szerint a nézetek „sokban meg­egyeztek," azonban Párizs tovább­ra is fenntartásokkal él egy eset­leges katonai akciót illetően. A társadalombiztosítási választásokon indulhatnak Budapest (MTI)­­ Az Országos Választási Bizottság felhatal­mazása alapján a BM Országos Választási Iroda kedden köz­leményt juttatott el az MTI-hez: „1993. május 3-án az Országos Választási Bizottság ülést tartott, melyen a társadalombiztosítási ön­kormányzati választásokra az alábbi szervezetek listáját fogadta el: Értelmiségi Szakszervezeti Tö­mörülés (ÉSZT), Független Szak­­szervezetek Demokratikus Ligája (Liga), Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), Munkástanácsok Országos Szövet­sége (Munkástanácsok), Szak­­szervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), Autonóm Szak­­szervezetek Országos Koordiná­ciója (Autonóm). Az Országos Választási Bi­zottság az alábbi szervezetek lis­táját nem fogadta el: Keresztényszociális Szakszer­vezetek Országos Szövetsége (Keszosz), Magyarországi Gaz­dakörök Országos Szövetsége (Magosz), Szolidaritás, Keresztény Unió, Nyugdíjas Összefogás Vá­lasztási Szövetség. A Legfelsőbb Bíróságon jogor­voslati eljárás van folyamatban, ezért várhatóan az Országos Vá­lasztási Bizottság 1993. május 7-én, 17.30 órakor sorsolja ki a listák sorrendjét. A listasorsolás nyil­vános helye a BM Duna-palota, V., Zrínyi u. 5. Román politika Bukarest (MTI) - Éles nyi­latkozatháború bontakozott ki a kormányzat és az ellen­zék, a hatalom pártjai és az ellenzék politikusai között a szerdán meginduló sztráj­kok kapcsán. Az ellenzéki pártok - köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség - kö­zös nyilatkozatban szólítot­ták fel az államfőt és a kor­mányt, hogy tanúsítsanak elengedő rugalmasságot a sztrájk elkerüléséhez. A Ro­mániai Demokratikus Kon­venció pártjai és a Nemzeti Megmentési Front által aláírt állásfoglalás szerint a jelen­legi zsákutcát a kormány merevsége és őszintétlen­­sége, az elnökség kétértelmű magatartása, és főleg a je­lenlegi - a parlamentben a Nemzeti Megmentés De­mokratikus Frontja, a Ro­mán Nemzeti Egységpárt, a Nagy-Románia Párt és a Szo­cialista Munkapárt által t­mogatott - kormány hír gazdaságpolitikája idézte .

Next