Hajdú-Bihari Napló, 1993. július (50. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-30 / 176. szám

1993. JÚLIUS 30., PÉNTEK KULTÚRA HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 7 Freskómonstrum Békéscsaba (MTI) - Jó száz éve nem készült Magyarországon ilyen nagyméretű - csak­nem 500 négyzetméter - freskóegyüttes, mint amilyet Patay László Munkácsy-díjas érde­mes művész készít Békéscsabán a Jamina (Erzsébethely) nevű városrész közadakozás­ból épülő új katolikus templomában. Patay László Szőnyi István tanítványaként 1956-ban freskó tanszakon végzett, majd 20 éven át tanított Barcsay Jenő utódjaként a Képzőművészeti Főiskola művészeti anató­mia tanszék vezetőjeként. Azon kevesek közé tartozik, akik freskófestő diplomát szereztek. A közelmúltban a gyulai belvárosi barokk katolikus templomban - alkalmazkodva az építészeti stílushoz - megfestette az évszázad legnagyobb, 480 négyzetméteres honi fres­kóját. A feladat Békéscsabán más, hiszen az itt épülő új templom külső jegyeit Kós Károly építészete ihlette, a teljesen új falfelület pedig szabad teret enged a mester fantáziájának. Mivel a városrész neve Erzsébethely, s vé­dőszentje magyarországi Szent Erzsébet, az ő életéből és csodás tetteiből merített képek borítják a középső traktust. Isten új hajlékát Jézus Szíve-templomnak fogják hívni, így a belső teret félkörívben lezáró főfal az apszis, középpontjában Jézus áll, és az ő szeretetki­­sugárzása fogja egybe a mai életet ábrázoló sok-sok figurából álló kompozíciót. Patay László segítőtársai volt tanítványai, három Barcsay-díjas festő, Bokor György, Csora Tamás és Füzes Gergely, valamint Fecske Dorottya, a szombathelyi tanárképző hallgatója és a művész veje, Siklósi Attila, aki 20 éve segítőtársa. Az oltár, a szószék, a ke­­­­resztelőpult, valamint a különböző szobrok elkészítésén Kiss György Munkácsy-díjas szob­rász dolgozik. A tervek szerint a templomot november 19-én, Erzsébet napján szentelik. A szerkesztő mértéke A „Nagyszőlős és Vidéke" a minap verset közölt a tárcarovatban. A cime ez volt: „Ő hozzá!"­­ Majd következett a vers, amelynek két első sora így hangzott: „Még nyílnak a völgyben az őszi virágok, /Még zöldes a nyárfa az ablak előtt..." És tovább az egész Petőfi-vers. Aláírás is volt a költemény alatt: „írta: Micu!" Az egésznek pedig méltó folytatása volt a lap másik oldalán, a „szerkesztői üzenetekben". Szóról szóra ez: „Micu! Versét mai számunk tárcarovatá­ban közöltük. Amint látja, megütötte a mér­tékünket. Várjuk a többit!" (Debreczeni Újság, 1910. szept. 3.) Közli: Szűcs Ernő A hét filmújdonságai Debrecen (HBN) - Két amerikai filmet mutatnak be a mozik au­gusztus 5-ig. Az Apáca-show, azaz: Virul a fityula című alkotás egy apácazárdába kalauzolja el a nézőket. Egy másodosztályú ka­szinó másodosztályú énekesnője (Whoopi Goldberg) véletlenül egy gyilkosság tanúja lesz, és el kell tűnnie ezért. Az FBI egy apáca­zárdába menekíti a meglehetősen bővérű tanút, aki azonban ne­hezen találja helyét a rideg falak között. A sárkány című akciófilm Bruce Lee életét mutatja be. A neves filmsztár a sárkány évében és a sárkány órájában született San Franciscóban. Utolsó filmje, A Sár­kány közbelép című alkotás be­mutatója előtt három héttel titok­zatos körülmények között kómá­ba esett, és harminckét éves ko­rában meghalt. A Kölcsey művelődési központ programjai KIÁLLÍTÁS Augusztus 10-ig naponta 10-18 óráig: XII. országos nyári tárlat - Bartók Terem. JEGYELŐVÉTEL Augusztus 16., 20.30 óra: Show­­estet! Gergely Róbert műsora. Eső­nap: augusztus 17. Belépődíj: 300, 320, 350 forint - szabadtéri szín­pad. Augusztus 20., 10 óra: 24. debre­ceni virágkarneváli menet műso­ros bemutatója. Belépődíj: 100, 150,200 forint. Nyugdíjas- és diák­jegy: 50 forint - nagyerdei stadion. Jegyek válthatók augusztus 1-jéig a Tourinform irodájában (Deb­recen, Piac utca 20.), augusztus 2- től a Kölcsey művelődési központ p­énztárában (Debrecen, Hu­­utca 1-3.). VIRÁGKARNEVÁLI TOMBOLA Fődíj: VW Vento. A tombolajegy ára: 100 forint. Kapható a Tourin­­form-irodában (Debrecen, Piac ut­ca 20.), a Franco Kft. autószalon­jában (Debrecen, Kossuth utca 3.), valamint utcai árusoknál és au­gusztus 2-től a Kölcsey művelő­dési központ jegypénztárában (Debrecen, Hunyadi utca 1-3.). Húzás: augusztus 22-én. Legyen szerencséje! Fehér Gábor: (14.) Az utolsó nagybotos Mindemre sorozatos szenzációk pedig a legnagyobb csendben történtek. Pongor Imre, az összekötő nem vett abból észre semmit. Idő teltével azonban Imre nyug­talan lett, és lassan előrenyomult, hogy tájékozza magát. Félúton lehetett, amikor kinyílott a fáskamra ajtaja, és kilépett a két csendkatona. Kedélyesen nevetett mind a kettő. - Na ezt jól megvasaltuk, ez ugyan el nem menekül. - Az igaz. Ha nem - hallja komám - talán innánk egyet erre az ügyes munkára. A diák lekuporodott és mozdulatlan maradt. A katonák nem látták meg, pedig tíz lépésre se voltak tőle, amikor megál­lották tanácskozni. - Menjünk talán felkölteni az öreg ta­nárt - mondta az egyik. A másik ellen­kezett. - Ez nem jó beszéd, többen vannak a tolvajok, meg kell fogni a többit is. És min­denekelőtt... hallja komám ezeket a mar­hákat itt benn az istállóban? - Hallom hát. - Én azt gondolom, hogy rendes tehén ilyenkor alszik és nem mozog, se nem bőg. - Az már igaz. - Ha pedig bőg, annak oka van. - Persze, hogy van. - Komám, ebben az ólban emberek van­nak. - Nem lehet, hiszen be van zárva kívül­ről. - Biztosan megásták a hátulját, gyerünk csak befelé. Kinyitották az ajtót és bekiáltottak. - Van ott valaki? A tehenek két-három diszkrét bőgéssel­­ rezenciát igazoltak, emberi hang azon­­an nem hallatszott. - Én majd bemegyek, komám meg vilá­gítson - mondta az egyik ember. Egy kénes masina fellobbant, gyér világosság támadt. - Jöjjön beljebb, így nem látni semmit - hangzott most már belülről. A másik csendkatona is bement. Világosság lett. Szaniszló Pista és Kolozs Bandi láthatókká lettek. A jászol szélén ültek nagy komo­lyan. A két katona odavolt az örömtől. Meggyújtottak egy kanócot, és kényelme­sen szembenéztek az áldozatokkal. - Na mi újság, kis madárkáim? - csú­­folódott az egyik. - Kendtek jönnek a városból, kendtek a vendégek, kendteknek kell újságot tudni - válaszolt fölényes kedéllyel Szaniszló Pista. Az egyik csendkatona dühös lett a sok kend miatt. - Felállani! - ordított. - Ide azokkal a karperecekkel. A másik ellenvetést tett. - Minek külön­ összevasalni őket egy vassal, hiszen ketten vannak. - Inkább talán négyen vagyunk - felelte Pista az ajtóra nézve, és elkezdett jóízűen nevetni. A két ember odavillantott. Az ajtó éppen akkor zárult be zajtalanul, dis­zkréten. Egy halk csappanás, utána gyors, távozó lépések a fagyon. Mindez egy pil­lanat alatt történt. Kígyós Sándor emlékezete Aki a márványt meghajlította Piroska Mihály A szoboszlói nyár kiemelkedő eseménye Kígyós Sándor szob­rászművész augusztus 1-jén nyíló emlékkiállítása, melyet a művész születésének 50. évfor­dulójára rendez a városi műve­lődési központ és a Szoboszlói Kulturális Közösség­ . Kígyós Sándor Debrecenben született 1943-ban, majd pár évvel később édesapja Szobosz­­lón kap tanítói állást, így gyer­mekkorát a városban tölti. 1954-ben visszaköltöznek Deb­recenbe, és az általános iskola elvégzése után beiratkozik a vegyipari technikumba. Köz­ben a Kodály Zoltán Zenemű­vészeti Szakiskolában klariné­ton tanul. A technikum után a tanítóképzőben a népművelés­könyvtár szakot végzi el. Majd a Kossuth Lajos Tudomány­­egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplo­mát szerez. Tanulmányai közben pedig rendszeresen foglalkozik mű­vészetelméletekkel. Ilyen ala­pos felkészülés után kerül Pécs­­váradra, a művelődési központ dolgozója lesz. Itt erősödik meg benne az igény az alkotás iránt, nagy erővel lát a megvaló­sításhoz, hogy ő is alkotó em­berré váljék. A képzőművész barátai segítségével stúdiumo­kat ír elő magának, így sajátít­ja el a szakma alapjait. Az első alkotói periódusában organikus és konstruktív elemekből építi szobrait, fontosnak tartja a kompozíció tudatosságát, az el­lentétekből létrehozott dina­mikus szimmetriát, a külső és belső erők, vagyis a kő és az al­kotó küzdelmét egymással. Fe­lületeit ellentétes anyagokból alakítja egy kompozíción belül, például rusztikus kő és sima fém. Ezt a kísérletező korszakát jól jellemzi az 1972-es naplóje­gyzete: „Az alkotó ember szá­mára a szabályok lehetőségei­nek tágítása örök köteles­ség...". 1974-től számíthatjuk má­sodik alkotói periódusát. Ekkor nagyon intenzíven foglalkozik a vizuális neveléssel. Könyvet ír A szobrászat mestersége sorozatban a faragásról, tervezi a televízió Műhelytitkok című sorozatát, rendszeresen szere­pel a rádió Láttuk, hallottuk című műsorában, később meg­fogalmazza a nyitott művelő­dési ház gondolatát, majd a Pécsi Kamaraszínházban dísz­letet tervez. Talán ezek hatására jelentő­sen változik a művészetről val­lott szemlélete. Már nem a tu­datosságot, hanem a tartalmat, az üzenetet, a szobor szellemi­ségét tartja fontosabbnak. A művészet nagy kérdései - Mi­ért alkot az ember? Mi a mű­vészet célja? - foglalkoztatják. Ekkor készíti „hajlított" már­ványszobrait. A kő mint hajlí­tott forma elveszti ugyan az anyagszerűségét, de az életünk­ről szóló kérdést tesz fel a né­zőnek: Miért van meghajlítva? Erre Kígyós egy rádióinter­júban így válaszolt: „A világ­ban semmi sem marad meg eredeti állapotában, a kénysze­rítő körülmények, vagy a ne­hézségek súlya alatt meghajlik az ember is." A harmadik alkotói perió­dusa a 70-es évek végétől szá­mítható. Sokirányú, összetett ez az időszak. Felhasználja eddigi eredményeit, ugyanakkor to­vább bővíti kifejezési lehető­ségeit. A korábbi organikus for­mái visszatérnek, a hajlítások is megmaradnak, de már új anyagból, fémből, főleg alu­míniumból készíti nagyméretű köztéri szobrait. Megcsinálja az első fogyasztott technikával készült alkotásait is, a külső erők (szobrász) diadalát hirdet­ve az anyag felett. Amerigo Tot javaslatára olaszországi tanul­mányútra indul, és ennek hatá­sára a klasszikus szobrászat eredményei felé fordul. Mun­kásságának ebben a végső sza­kaszában az utolsó munkáján, egy ovális bronzplaketten, en­nek az útnak az eredménye je­lenik meg. A Michelangelo szellemiségéből eredő „teremtő kéz", amelyből nem sokkal ké­sőbb kihullik a véső, és lezárul egy fájdalmasan rövid, de an­nál gazdagabb életmű. A diákok nevettek, a két új fogoly pedig nekirohant az ajtónak, és dühöngve igye­kezett kivenni a sarkából, de hiába. Sokáig rugdostak, káromkodtak, vesélkedtek eredménytelenül. Végre megszólalt Sza­niszló Pista halálos komolyan. - Nézzék barátaim, ne rongálják tovább a saját szerkezetüket, úgyis hiába itt minden. A két ember újra káromkodott, törölte a homlokát. Végre megszólalt fejvakarva az egyik. - Hát hiszen, ha jól felgondoljuk - voltaképpen igazságuk van a deják urak­nak. Minek rongáljuk magunkat? Üljön le komám ide mellém, a flaskát pedig tegye csak ide a középre. Imre bezárván a csendkatonákat, egye­nesen a téglalépcsőhöz szaladt. Amint át akart ugrani, valami súrolta a kezét. Egy darab fehér papír volt, egy tűvel a kerítésre szúrva. A fiú gyorsan zsebre gyűrte a pa­pírt és loholt keresztül a füvészkertben. A cimborák a kollégium sarkánál állot­tak. Amint meglátták a vezért, nekiestek a kérdések özönével. De az csak tétovázott. Nem tudok semmi bizonyosat. Bezár­tam az ólba két csendkatonát, akik meg már előbb Pistáékat bezárhatták a fáskam­rába. Valaki kavarja a kártyákat, az bi­zonyos, de azért vissza kell mennünk még egyszer. Adjatok csak egy szál masinát, valami papírt leltem a kerítésen. A gyufa lángjánál kibetűzték az írást. Csak ennyi volt: - Az öreg mindent tud Jóbfalvitól, vi­gyázzatok! - Elkésett intelem - morogta valaki. A vezér pedig ünnepélyes pózba vágta ma­gát. : - Uraim, Szegedy Juliska megérdemli, hogy háromszor megemeljük a nevére a süveget, mert ezt az intelmet ő írta. Egy, kettő, három. Most pedig esküszöm, hogy az újdondásszal leszámolok egy napon belül. Mehetünk. Fél hét után volt már, lassan-lassan vir­radni kezdett. Halotti csend volt, amikor a társaság újra odaért a kiskapuhoz. Ép­pen be akartak menni, amikor Pongor Im­re hirtelen visszarántotta a legelsőt. Eg­y alak suhant végig a kádak között. Egye­nesen a téglaátjáróhoz ment. Átmászott rajta és eltűnt a Szegedy-udvaron. Az új­dondász volt, aki nem bírt már a kíván­csiságával, és jött, hogy a művében gyö­nyörködjék. A nagy hadvezetőket a lángelme ötle­tessége jellemzi. Pongor Imre is ihletet kapott e pillanatban. Kiadta a parancsot. - Hordjátok el innen a téglákat. Jól van. Most dőljetek neki ennek a kád csiriznek, forgassuk oda, ahol a téglák voltak. A remanensek megértették a parancs je­lentőségét. Nagy üggyel-bajjal, horpasz­­csikaró nevetési ingerek között a nyolc diák a kerítéshez tolta a kádat. Ebben a pillanatban kutyaugatás hal­latszott a szomszédból. Nyilvánvaló, hogy az újdondász kieresztette a kutyaólból az állatot, talán azért, hogy a nagy udvaron segítsen keresni a részeg csendkatonákat. - Minden rendben van - szólt a vezér. - Na most Vásárhelyi Pista, te visszamegy a füvészkertbe, és a másik oldalról meg­riasztod az újdondászt, hiszen érted. Ti pedig ne röhögjetek. Vásárhelyi menni akart. Nem volt már rá szükség. Túlról szentori hang zendült fel: - Megállj! Vad futás hallatszott, kutyaugatással vegyest. A tégla odaát megkondult, a palánk megroppant. Egy gyönyörű len­dület, aztán: plotty, utána még egy lendület, még egyszer plotty. (Folytatjuk)

Next