Hajdú-Bihari Napló, 1993. augusztus (50. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-14 / 189. szám
20 HÉTVÉGE Medgyessy Ferenc, Bocskai Fotó: Horváth Katalin Kálmán András versei: Fekete óceán Óriási óceán dobál megtör a vihar szikla zúzza testem süllyed érzem oda a fenegyerek hajó már nincs angyal nem segít démon visz halál démona pokol tornáca éjszaka madara csönd korszaka tornáztat nincs szívem nem úszom óriás vizet nem érzem nincs fortuna öröm mámor ami segít hirtelen mély csend fekete óceán Mámorok hajnalán Fénylik a hegedű hangja magas c-moll neked ajánlom elém tárulkozó hegyen túl fogadó egyetlen testvérem tudom megjelentél s istentelenül égsz mámorok hajnalán Szoboszlai Krisztina: Személyválogatás Egy nehézkesen élő pártgyűlés. A téma tabu, gyilkosságunk minden jelzőjét elegánsan fölülmúlja. A kezdeményezés a csőcselék joga. Mindig alulról indítunk. Respect of person. Csak néhányan halunk meg az ártatlanok közül. Illés László: Anyám Hold éjszaka lámpája Holdanyám baktat hazafelé éjszaka Hold segítsetek neki beteg fiáért miatyánkot térdel az aszfalton a szél 1993. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT TERMES. Most már nem akart viselkedni. Addig nézte a férje arcát, amíg fel nem idegesítette magát. Alig két perce a férje, máris nem vele foglalkozik, beszélget, nevet, rá se néz, mégiscsak dühítő. Nem így képzelte az esküvőt. Egyáltalán, minden a feje tetejére állt, és a boldogság helyett, amit érezni szeretne, csak egyre növekvő ingerültség van benne, akkora, hogy rögtön kitör belőle, és akkor aztán nézhet minden rokon és barát, mert ha ő egyszer kinyitja a száját. Az egész nagyon hülyén kezdődött, mindenki elkésett, beleértve a varrónőt is. A ruha gyönyörű lett, de ráesett a púderes doboz. Nagyon óvatosan tisztogatták le, közben nevettek: ideges szegény, lám, mi lesz egy vadmacskából, ha férjhez megy. Igen, ezt a vadmacskát most egész életében hallgathatja, mert a férje egy nagydarab, jóindulatú, és ahogy az ábra mutatja, undokul közönyös, pocsék fickó. Elfordult, hogy ne is lássa. Aztán ráadásul meglátott a rokon gyerekek között egy kis ostobácskát, valami baja lehetett a kölyöknek, állandóan nyitva volt a szája, és azonnal hozzásomfordált, és ellopkodott mindent: szalagot, kesztyűt, kistáskát, csatot, sőt, a gyűrűkre is sóváran nézett. Eleinte nagyon bosszantotta, utána leült a kisfiúval pár percre, és elkönnyesedett a szeme: nemsokára a saját gyereke arcába nézhet, milyen furcsa lesz egy ilyen élő, tapintható, selyembőrű saját gyerek. Elmosolyodott, és felfutott vele az üzlet lépcsőin. Az üzlet gyönyörű, az üzlet még neki is mese a huszonöt lépcsőfokával, ahogy a levegőben áll, mint egy kis csudahajó: belül csupa csillogás, fény a rengeteg régi lámpától, amit most mind felgyújtottak, mert borult az ég, és hadd csillogjon az utcára az a sok színes fény. A kisfiú artikulátlan hangokat adott örömében. Az idő ,megállt, most mindketten gyerekek voltak, beszélni se tudó, elragadtatott gyerekek, tökéletesen egyformán éreztek. Fényes üveglámpák festett díszekkel, finom üvegtárgyak nézték őket, és már nem is csak üvegek voltak, hanem kivilágított, csudálatos kis élőlények világítottak, mert ez a nap ünnep. A férje itt látta meg először. Felrohant a lépcsőkön, énekelt, egy nagydarab fiú odalent nevetett, a vadmacskák is így rohangálnak a fán. Menj a pokolba! - ordította le neki, és újra bevágta az üzlet ajtaját. Felhallatszott a fiú nevetése. Pár perc múlva kórusban nyávogott az ablak alatt a barátaival. Nem tudott nem beleszeretni, kétségbeesve mondott igent, és úgy érezte, elveszett. Sírt is emiatt, de Misi azt mondta, ez nem illik holmi vadmacskához, aki még nincs megszelídítve. Hát most itt ül az üzletben a kisfiúval és boldogok ők ketten. Szólították, hogy feltegyék a hajára a koszorút. A kisfiú megpróbálta a koszorút is elvinni, ahova a többi kincsét: színes süteményt, törött virágot, de most ráütöttek a kezére. Megpuszilta az ütés helyét. A szertartás alatt mindenki csöndben volt, csak a kisfiú süvöltött bele a csöndbe, hogy miért nem hozzá megy feleségül, diszkrét nevetés hallatszott, neki meg összeszorult a szíve, és eltűnődött, mi lenne, ha nemet mondana a nagydarab férjének, aki még nem is a férje, de már csak így tudja hívni magában pár hete: a férjem. Egy ekkora ember mellett nagy biztonságban lesz, nyugtatta magát, és a kisfiú felé figyelve halkan kimondta, amit ki kellett mondania. Hát így zajlott le az egész, örökös feszültségben, csak a férje volt nyugodt, annyira nyugodt, hogy ő azonnal ordítozni fog miatta, és látta, hogy a rokonok mind őt nézik roszszallóan, mert pofákat vágott dühében, és isten tudja, mit vágott volna még, ha valaki kedélyesen üvölteni nem kezd a terem tetejében. - Gyerekek, drágáim, mindenki! - üvöltötte egy barát, a férje barátja - Micsoda pofák vannak itt, atyaisten! Mit hoztam én nektek, ha tudnátok. Gyermekeim, százezer forint van nálam, kapjátok el. Felvidulva hátrafordult, és az üzlet jutott eszébe, mert rengeteg fényességet látott: soksok ötforintos repült a levegőben. A férje és mindenki szedegetni kezdte, a terem felébredt, mindenki nevetett, nagyon jó mulatság volt, hogy valaki a százezer forintját ötforintosokra váltja és szétdobálja, neki nagyon tetszett. Egy felnőtt, akivel játszani lehet, mindig ezt akarta. A férje ránevetett, és ő megkönnyebbülten vissza, aztán még inkább több és több fényeset látott maga előtt, a kis kerek pénzdarabok csak úgy táncoltak és ficánkoltak a könnyein át. A Prekáczkó Ágnes: M. esküvője Híres és érdekes debreceni könyvek Komáromi Csipkés György prédikációi a pestisjárvány idején Bényei Miklós Szomorú esztendők köszöntöttek Debrecenre a tizenhetedik század derekán. Tűzvészek pusztítottak, török és tatár hordák fenyegettek, sarcoltak, ráadásul 1661 őszén egy újabb pestisjárvány is sújtotta a várost. E vész idején születtek a jeles református lelkipásztor tanító és vigasztaló prédikációi, amelyek valamivel később nyomtatásban is megjelentek. Komáromi Csipkés György (1628-1678) a város akkori életének egyik irányadó, progreszszív egyénisége volt; munkássága országos viszonylatban is jelentős. Nevének első tagja utal rá, hogy Komáromban született. Tizennyolc évesen sárospataki diák, majd két év múltán kassai rektor. 1650-től a hollandiai Utrecht egyetemen tanult és szerzett 1653-ban doktori fokozatott. Közben, az előző esztendőben Angliában töltött kilenc hónapot. Külföldi tanulmányait Debrecen támogatásával végezte; máig kiderítetlen, hogyan jött létre ez a kapcsolat. Mindenesetre a folytatásaként 1653 nyarán Komáromi Csipkés a debreceni Kollégium tanára lett, 1657-ben pedig megválasztották lelkésznek, s ezt a szolgálatot haláláig híven teljesítette. A korabeli teológiai irodalom termékeny és a kutatók által is elismert művelője; nyelvtankönyveit a pedagógiatörténet értékeli igen magasra. Kiemelkedő teljesítmény bibliafordítása is, amelyet jóval halála után adtak ki. Mint a puritanizmus szellemiségének egyik, mérsékelt hazai képviselője tevékeny részt vállalt a babona elleni küzdelemből is, például keményen bírálta az asztrológiát. Hitszónokként igen nagy tekintélynek örvendett, és több kötetre rúgó prédikációit nyomtatásban is sokan olvasták, azok a helyi nyomda keresett kiadványai közé tartoztak. Szóban forgó műve - az ajánlás és az előszó datálásából következtetve - 1664 februárjában vagy márciusában láthatott napvilágot. A 138 számozott és 22 számozatlan oldalra terjedő, kis alakú kötet szerzője - aki Comaromi C. György formában tüntette fel a nevét - az ekkor már divatozó barokkos címadási gyakorlatot követte. A hosszadalmas dm betűhív közlésben: Pestis pestise, az az Olly eggynéhány eggyügyü tanítások, mellyekben, a' Pestisnek természete, okai, tulajdonsági, minémüségi, munkái etc az sz. Írásból meg mutogattatván, és felőle indult, ma is fen forgó vilongások el igazittatván, az köz vélekedés szerént való rettenetessége, meg kissebbittetik, és nem olly szörnyűnek lenni, mint, az mint ez világ alitya, együgyüképpen meg tanittatik. A gyűjtemény hét, a debreceni templomban és temetőben 1661. október 27. és november 20. között elmondott prédikációt tartalmaz. Ezeket egészíti ki a lelkész szándékairól valló „Elöljáró beszéd", továbbá a tanítások tanulságainak egyegy mondatba sűrített megfogalmazása és a tárgymutató („Ez Könyvecskében letétetett derekassabb dolgokra igazító tábla"). Komáromi Csipkés György voltaképpen már a címben összefoglalta könyve tartalmát, mondandójának lényegét pedig mintegy mottószerűen fejezi ki a negyedik beszéd summázata: „A Pestis avagy döghalál Istennek ollyan csapása, büntetése, ostora, mellytől, senki azok közzül, kikre Isten azt bocsátytya, önnön magát, semmi után módon el nem vonhattya." Noha igyekezett racionálisan szemlélni e súlyos bajt, azt az emberi vétkekért kirótt isteni büntetésnek tartotta. Miután az ő korában a pestis még gyógyíthatatlan betegség volt, tudta, hogy a felsorolt orvosi javallatok, gyógyszerek egyelőre nem használnak, viszont enyhítik a fájdalmat. Ez sem remélhető az általa elítélt kuruzslástól, a pápista szentenciáktól és hasonlóktól. Tiltakozott az ellen is, hogy a járványtól rettegő emberek esztelenül elmeneküljenek, mert ez sem segít, sőt széthordják a fertőzést. Úgy vélte, a betegnek bele kell törődni sorsába és a hitben, az imádságban kell keresnie a lelki vigaszt. A prédikációk - és az előszó - tele vannak bibliai utalásokkal és egyéb irodalmi hivatkozásokkal, tehát ez a kötet is tükrözi a nagyhatású debreceni lelkipásztor széles körű olvasottságát, tájékozottságát. A könyv külső megjelenítésének színvonala messze elmarad a belső tartalomtól. Ekkor Karancsi György volt a városi nyomda vezetője, ő írta az ajánlást is, Nalacsi Istvánnak, az erdélyi fejedelem udvarmesterének címezve. Bár ügyes szervezőnek, üzletembernek bizonyult, a nyomdatörténészek egybehangzó véleménye, hogy az officina tipográfiai szempontból az ő tevékenysége során mélypontra süllyedt. Már első ránézésre is látható a gondatlanság, az egyenetlen nyomás, hamar szembeötlenek a hibák, a görbe sorok, a kopott betűk stb. Nagyon is érthető tehát, hogy a későbbi debreceni nyomdászok elrettentő példaként emlegették ezen elődjük termékeit, s ha igen-igen meg akarták bélyegezni valamelyik társuk gyenge munkáját, a „valóságos Karancsi-nyomás" minősítést alkalmazták. De hát ez is hozzátartozik a debreceni könyv történetéhez... „Valóságos Karancsi-nyomás” Fotók: Napló-reprodukció A könyv címlapja