Hajdú-Bihari Napló, 1993. november (50. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-01 / 255. szám
1993. NOVEMBER 1., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Szép neve van, noha még meg sem született Ritka értékek védelmére adna módot a tervezett Bihari-sík tájvédelmi körzet Pocsaj, Debrecen (HBN) - Bihari-sík néven szeretne tájvédelmi körzetté, azaz védetté nyilváníttatni a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága egy több részből álló (úgynevezett mozaikos szerkezetű) - földtani, hidrológiai, botanikai, állattani, kultúrtörténeti és néprajzi értékekben egyaránt bővelkedő -, 17 ezer hektárnyi területet, amely esztétikai értelemben is megragadó, sőt szinte „csokorba gyűjtve" tartalmazza a vidék valamennyi, ma még rejtettebb báját, szépségét. A majdani tájvédelmi körzet kezelésének irányelveit is magában foglaló terv már túl van az első megméretésen. A vita a többi közt azzal a tapasztalattal gazdagította az érdekelteket, hogy a mai gazdasági gondok, a mindent átható recesszió és a tulajdonban, így a földtulajdonban végbemenő változások közepette különösen nehéz és hosszadalmas érdekegyeztetéssel jár a táj- és természetvédelmi „hadállások" kiépítése. Az elképzelést alátámasztó tanulmány készítői, köztük Molnár Attila, a nemzeti park igazgatóságának munkatársa olyan gazdagságban tárják elénk a védelmet kívánó értékeket, hogy a törekvés helyességéhez, jó szándékához kétség nem férhet. Egyetérthetünk velük akkor is, amikor a hazai természetvédelem adósságaként értelmezik, hogy „ezen a még számtalan természeti értéket őrző tájon nem volt országos jelentőségű védett terület". Amiben, ugyebár, az is benne foglaltatik, hogy helyi jelentőségű viszont volt.Hiszen Berettyóújfalu és Váncsod határában 1986-ban több mint 700 hektár szikes gyepet nyilvánítottak védetté. Később, 1990- ben kihirdették a hencidai Csereerdő védettségét, majd megkezdődött a Pocsajtól keletre levő löszfal és Ér-morotvák védetté nyilvánításának előkészítése is. Kötelességek és jogok Különös, hogy a kívülálló figyelmét elsőkén ez a már ismertebb, pocsaji terület ragadja meg. Miért? Nem kis mértékben azért, mert az előkészítő tanácskozásról (mondhatnám, érdekegyeztető megbeszélésről) készült írásos emlékeztető tömörsége ellenére is jól jelzi azt az átmeneti konfliktust, amely a védetté nyilvánítás periódusában a tulajdonos vagy kezelő (mármint a védetté nyilvánítás tárgyának tulajdonosa vagy kezelője) és a védelmet gyakorló szervezet között kialakulhat. Mindamellett több mint feltűnő, hogy maga a földhivatal is nehezen elhárítható akadályt állít, sőt érdekvédőként szerepel felvilágosító célú figyelmeztetésével, hogy tudniillik - miként azt az említett tárgyaláson Rácsai Gyula, a megyei földhivatal főmunkatársa megfogalmazta - a föld használóit ne csak a védettséggel járó kötelezettségekről tájékoztassák, hanem a jogokról is. Eleve sokallva persze a védetté nyilvánítandó területben a szántó (1371 hektár) arányát. - Milyen jogok jöhetnek itt szóba? - kérdezem a megyei földhivatalban Frankó Pál hivatalvezető-helyettest és Rácsai Gyulát? Kiderül, hogy egy, a természetvédelemről szóló (1982. évi) törvényerejű rendelet végrehajtását konkretizáló jogszabály az alábbiakat írja elő: „A tulajdonos, kezelő, használó (a továbbiakban együtt: tulajdonos) köteles tűrni a természetvédelmi hatóságnak a természetvédelmi érték oltalma, tudományos megismerése érdekében végzett tevékenységét, így különösen a természetvédelmi érték megközelítését, őrzését, állapotának ellenőrzését és a védettségre utaló, valamint eligazító táblák elhelyezését. Az e tevékenység során okozott károkért a tulajdonost kártalanítani kell." Sokba kerül A kérdés most már csak az, hogy mennyiben kell kártalanítani. Két bekezdéssel alább erre is válaszol a végrehajtásról szóló rendelet: „Mezőgazdasági ingatlan rendeltetésszerű használatának - a jogszabály hatálybalépését követően elrendelt - korlátozásokból eredő akadályoztatása miatt járó kártalanítás a védett területen jelentkező terméskiesés 8-12 évre kiszámított összege, továbbá a művelési ág változásából eredő kár." - És ezzel még nincs is vége - egészíti ki ezen új ismereteimet Frankó Pál. - Ha ugyanis a földalapok elkülönítésekor fokozottan védettnek tervezett állapot megvalósulna, akkor csak a földvédelmi járulék 230 millió forint lenne, amit a rendeltetés megváltoztatásának a költsége címén kellene befizetni a Földvédelmi Alapba. A hivatalvezető-helyettes - talán mert látja, milyen hatással van rám a megnevezett összeg egy kis szünetet tartva folytatja. Számon tartott értékek - Erről ők nem nagyon beszélnek. Na, ezen egyáltalán nem lepődöm meg, tudván, milyen nagy nehézségekbe ütközik annak a néhány millió forintnak az előteremtése is, amelyre a Hortobágyonés egyelőre a Balmazújvárosi Vörös Csillag Termelőszövetkezet tulajdonában levő) barassai juhtelep megvásárlásához lenne szüksége a nemzeti park igazgatóságának. Ehhez téve a fentebb idézett paragrafust, az ember alászáll az álmok régiójából, és tudomásul veszi, hogy a természetvédelem már a védetté nyilvánítás pilanatában sokba kerül, mert nem csak a tulajdonost illeti meg érte fizetség, hanem az államot is (földvédelmi járulék címén). És ezzel az ingatlan még mindig nincs megvéve. De miért is tettem fentebb említést éppen Pocsajról? Azért, mert az ott kialakult helyzet is mutatja, mennyi szerencsés véletlennek kellene közrejátszania ahhoz, hogy egy olyan nagyszabású terv, mint amilyen a Bihari-sík tájvédelmi körzet terve, egyetlen hatalmas lépéssel megvalósulhasson. Ne értsen félre senki, amikor bevallom: egy kicsit restellkedve léptem be szerda reggel a pocsaji Érvölgye Agrárszövetkezet elnöki irodájába. Nem mintha nem tudnám a számomra mindig felemelő természetvédelem ügyét fenntartás nélkül szolgálni, hanem mert ismét közvetlenül tapasztalhattam a szövetkezeti birtok és termelés már-már reményét vesztett állapotát. Ilyen körülmények közt szinte tragikomikus arról beszélgetni, hogy mivel két nagy (hál' istennek még működő) állattenyésztő telep, egy tehenészet és egy sertéstelep is terheli szennyvizével a szomszédos Ér-morotvákat, fontolóra kell venni a szennyvíztisztító „kiváltását", ami, természetesen, nem oldható meg beruházás nélkül. Szerencsére az elnök, Mandula György s a főmérnök, Nagy József sem olyan emberek, hogy ne tudnák megfelelő tapintattal tolerálni a természetvédelmi törekvéseket. Még ugyancsak számon tartják az értékeket! Gondolataik mélyén azonban reggeltől estig ott bolyong a kérdés, hogy meddig lehet még bírni az elnyűtt gépparkkal, a trágyázatlan földekkel, amikor az idén az aszály újra kivett a zsebükből legkevesebb 30 millió forint „parázs pénzt". Amikor már annak sem tudnak igazán örülni, ha vásárt csinálnak, ha - mint például most is - jó áron sikerül eladni valamennyi növendék üszőt egy görög kereskedőnek. Úgy értve a valamennyit, hogy sokkal többet is eladhattak volna, ha lenne több, ha nem apadt volna a kényszerű leépítés miatt a fejőstehén-állományuk is épp a felére az eredetinek. A gazdálkodásra terelődött tehát a szó (ha egyáltalán gazdálkodásnak lehet nevezni azt, amire a szövetkezetekben ma mód nyílik), de azért kitelt a rövidre szabott időből, hogy a pocsaji határ rejtette természeti értékeken körbepillantsunk. (A különleges füvekkel terített földvárra nemrég a szövetkezet főmérnöke hívta fel a természetvédők figyelmét.) A gyönyörű Ér partján állva azután megsejthettük, hogy igen, védelmet érdemelne itt, ha telne rá, minden állat és fű, fa, virág, a sok látott vagy rejtett létező. De ki védi meg az embert az ő kiáltó szorultságában? Ezt is láthatja, aki Pocsaj mellett lép a Bihari-síkra Fotó: Horváth Katalin Az Egyenleg ügye - más szemszögből Bakó Endre A legutóbbi (szombati) számunkban közöltük azt a riportszerű tudósítást, amely a kedvelt, népszerű televíziós műsor, az Egyenleg stábjának végnapjairól szólt. A cikk alcíme egyértelműen utalt arra, hogy ez a krónika csak az egyik - a retorziót szenvedett oldal - álláspontja, noha olvasóink megszokták, hogy a Napló szeret érvényt szerezni az ősi latin bölcsességnek. Hallgattassák meg a másik oldal (fél) is! Nos, meghallgattatott, mégpedig pénteken délelőtt Budapesten a Rubin Apartman Hotel különtermében, ahol Nahlik Gábor, a televízió alelnöke sajtóreggelit adott újságírók egy csoportjának. A meghívót még a múlt héten kézbesítették, amikor szó sem volt az Egyenlegbotrányról, s arról a többi televíziós és rádiós vezetői intézkedésről, amely az utóbbi napokban felborzolta a közvéleményt. Nahlik Gábor félórás késéssel érkezett, elnézést kérve, de neki határidőnaplójában délelőtt 10 órára volt bejegyezve a program, majd magabiztosan és lendületesen beszámolt róla, hogy a televízió vezetősége szeretné elérni, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki a tévé és az írott sajtó között, ezáltal az eltérő megítélések közeledhetnek egymáshoz. Elmondotta, hogy két közvéleménykutató intézettel is figyeltetik a televízió műsorainak nézettségét, s az egyehangzó jelentések szerint a fő műsoridőkben a nézettség valóban csökkent, de az egyéb műsorok tekintetében általános emelkedés tapasztalható. Az MTV történetében az idei Ki mit tud? döntőjének nézettsége abszolút rekordnak számít, s a milliós nagyságrendű nézettség százezres nagyságrendű szavazatbázist hozott, egyébként összesen egymillió szavazat érkezett a Ki mit tud?közvetítések kapcsán. A sok sikeres műsor közül is kiemelte a távoktatással foglalkozót, s egyáltalán biztató képet festett a televízió működéséről. Elébe ment egyes várható kérdéseknek, s foglalkozott az Egyenleg körül kialakult helyzettel is, melynek kapcsán, mint mondotta, vissza kell mennünk 1992. október 23-ig. Kijelentette, hogy a Bánó András által képviselt tények eleve nem voltak igazak, ezt a Sony cég vizsgálati anyaga utólag egyértelműen bizonyította. Ő ebben a helyzetben, mint elnöki jogkörrel felruházott alelnök, Bánó ellen fegyelmi vizsgálatot rendelt el, annak lezárásáig megbízta a főszerkesztői teendők ellátásával a megítélése szerint alkalmas Murányi Lászlót. Szerinte az Egyenleg stábja Murányit azért nem fogadta be, mert attól félt, hogy így fény derülhet arra, hogy az Egyenleg kívülről?) szponzorált műsor volt. Miután az Egyenleg több alkalmazottja megtagadta a munkát (az Egyenleget nem én szüntettem meg, ők tagadták meg! - mondotta), ő nem tehetett mást, mint a közalkalmazotti jogállásúakra vonatkozó törvény értelmében a munkát megtagadóknak felmondott. Az érintettek - nézett órájára Nahlik úr - talán most kapják kézhez a felmondólevelüket. Több mindenről esett még szó, s az újságíróknak kitűnő segédanyagokat osztottak ki az egyes szerkesztőségek műsorairól. A reggeli után azonban kérdés nem hangzott el az alelnökhöz, mert a résztvevők egy része látható megelégedettséggel nyugtázta szavait, másik része nem tartotta érdemesnek, hogy kérdéseket tegyen fel egy olyan helyzetben, amelyben nem áll módjában cáfolni vagy megerősíteni a Nahlik úr által elmondottakat, de annyit tudott, hogy az Egyenleg munkatársai mindent másképp gondolnak és látnak. A döntés tehát a bíróság kezében van! KOMMENTÁR Bakó Endre A nép szája A nép száját sohasem lehetett betapasztani, a legkeményebb diktatúrában sem. Igaz, nem lehetett nyíltan beszélni, de a nép fia mindig megtalálta a módját annak, hogy a folyamatos agymosás ellenére megőrizze belső önállóságát. Vagy annak legalább is lényegét. Egyik módszere a passzív ellenállás volt, némelyek úgy élték meg az elmúlt 40 évet, hogy azt sem tudták, ki volt Marx vagy Engels. Az ellenállás egy másik vállfája a hivatalos frazeológia átvétele és abszurdumig vitele. Jellemző eset még a hatvanas évekből: a fiatal munkás házaspár azzal sürgette lakásigényének teljesítését, hogy az anyósnál a gyerekek klerikális nevelésben részesülnek. Állítólag hatott az érv. A harmadik jellegzetes megnyilatkozás a viccek világa, amelyben a nagy tekintélyű politikusok groteszk figurákká törpültek, s a félelmetes hatalom nevetségessé vált. Mostanság is születnek viccek, és mostanság is megkapják a politikusok a maguk minősítéseit és címkéit. Az egyik vicc például így hangzik: Mi az, amit Kádár 40 évig nem tudott elérni, s Antallnak három év alatt sikerült? A válasz: Megszerettetni a szocializmust! Ha népi körökben politizálnak, ilyen nevek röpködnek: „Kis Duce”, „Savanyú Jóska”, „Mekk mester”, „Pufajkás”, „Dagadt", „Körmester", s érdekes módon mindenki tudja, hogy kire kell gondolnia. Nem feltétlenül gyűlöletet árasztanak ezek az elnevezések, amelyek „fülön csípik” az illető politikus valamely tulajdonságát, sokszor a jellemének lényegét. A nép gyermekei munkahelyeken, katonaságnál vagy más közösségekben is szeretik ragadványnevekkel felruházni egymást. Nem lennénk viszont hűek a valóság tapasztalataihoz, ha elfelednénk, hogy a nép (egy rövid jegyzetben meddő dolog azon tipródni, hogy szociológiai értelemben hogyan definiálható a nép fogalomköre), az elnevezésekben azt is kifejezésre juttatja, hogy távolról figyeli a „nagypolitika” eseményeit és szereplőit, továbbra is passzívan reagál a folyamatokra, s csak bizalmas körben nyilatkozik meg őszintén, szíve szerint. Úgy tartja továbbra is, hogy a politika úri huncutság! Ebben ő maga is hibás! „Betyár urai így nevelték” - mondhatnánk Adyval, mert így igaz. Tény, hogy a rendszerváltozás óta az elit és a nép közötti távolság nem csökkent, jóllehet a legtöbb párt és mozgalom az ő nevében ágál, de a nép azt látja, hogy az elit a maga érdekérvényesüléséért küzd. Mostanában például csodálkozva hallja, hogy a legköszönő országgyűlési képviselők az új parlamenti érában még egy fél évig fogják kapni a fizetésüket, hogy legyen idejük „átállni”, vagy visszaállni a régi-új helyzetbe. Hogy is hangzott a régi vicc? A nép a legjobb ételeket eszi, a legjobb italokat fogyasztja, képviselői által! ZÖLD SAROK GŐZ JÓZSEF Eltűnt a must Eltűnt bizony, legalábbis, ha azokra az időkre gondolunk, amikor így ősz közepén a szőlőtermelő gazdaságok sátrakat állítottak fel az édes nedű árusítására. Némelykor kicsit kénes ízű volt, hiszen a szőlő kipréselt leve nem valami állékony. Csakhamar savanykás lesz az erjedéskor keletkező szén-dioxidtól, majd pillanatok alatt murci lesz belőle. Lépten nyomon ihattuk itt a hegy nélküli bortermő területen a hegy levét. Mindez nem is múlt időben, hanem régmúltban értendő, hiszen hol van már a sátras mustvásár, a mustmustra! Pedig szőlő volt elég az idén, az aszályos időjárás nem tett kárt benne. A mezőgazdasági abszurdum ennél a kultúránál is előjött. Volt ahol mindössze 11 forintot adtak egy kiló borszőlőért, ha a kuncsaft valami különleges ferde hajlamától vezérelve úgy gondolta, azonnal kell a pénz, nem akar (tud) várni márciusig, amikor 19 forintot ígértek érte. Mindez akkor volt, amikor a piacon is félszáz forintba került egy kiló szőlő. Csak gondolatban játszhatunk el a kérdéssel: mennyi lett volna az idén a must ára a fogyasztó számára, ha valaki poharanként adja? Talán nem népszerű, de akár abból is kiindulhatunk, hogy egy liter szőlőlé ára, amelyben 12 százalék a musttartalom, még nagybani (diszkont-) áron is ötven forint. Ha erre van kereslet, lennie kell(ene) matematikailag akár a 400 forintos tiszta mustra is. De a Földre szállva a csillagos égből: miért ne adnánk akár száz forintot is egy liter mustért, ha ennek a felét adjuk ugyanennyi nyolc-szorosára hígított gyümölcsléért? S miért ne érné meg a musteladás azoknak, akik csak 11 forintot kaphatnak egy kiló szőlőért? Jövőre ki kellene próbálni.