Hajdú-Bihari Napló, 1993. december (50. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-01 / 281. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ SZÉLRÓZSA 1993. DECEMBER 1., SZERDA „Megfigyelői státus” Párizs (MTI)­­ A Nyugat-európai Unió par­lamenti közgyűlése kedden úgy határozott, hogy állandó „megfigyelői státust" ad Ma­gyarországnak és több más kelet-közép-eu­­rópai országnak. A döntés értelmében a ma­gyar (valamint a bolgár, az észt, a litván, a lengyel, a román, a cseh és a szlovák) kül­döttségekkel már eddig is fennálló kapcsola­tot a korábbinál intézményesebb szintre eme­lik, ezek a delegációk a jövőben nem csak meghívásra, hanem állandó jelleggel lehet­nek jelen a közgyűlés ülésszakain. Ugyanak­kor az érintett államok szavazati joggal to­vábbra sem rendelkeznek. Puccsisták pere Moszkva (MTI) - Vlagyimir Krjucskov, a né­hai KGB volt főnöke, az 1991-es puccs egyik fő vádlottja tagadta a hazaárulás és hivatali hatalommal való visszaélés vádját. Krjucsko­­vot kedden tett vallomást a puccsisták perét hónapok óta tárgyaló katonai bíróság előtt. A politikus vallomásában számos, eddig is­meretlen részletet tárt fel a két évvel ezelőt­ti eseményekről. A néhai KGB volt főnöke­­ balról Fotó: AP | i I * ..­­v. .• I Nyerőszámok a 48. héten: 17, 43, 49 és 6, 22, 24. i | A következő hétre átmenő halmozott nettó nyereményösszeg a 6-os nyerőosztályban:­­ 19 960 980 forint. ^ A 3 találatosok nettó nyereménye: 27 954 forint, a 2 találatosoké: 266 forint. MÉG EGY FONTOS INFORMÁCIÓ! Vágja ki ezt a szelvényt, és visszakapja­­ az újság árát, ha még a héten 180 Ft értékű játékszelvényt vásárol! --------------------------------*,---------------| mm Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Magyari Vilmos, Tóth Dénes, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Szakács Tamás (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csubák Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 312-144, sportrovat: 317-152, telefax: 312-326. Regionális szerkesztőségek: Hajdúnánás, Kossuth u. 14-16. Telefon/telefax: 382-013, üzenetrögzítő: 381-275. Berettyóújfalu, Dózsa György u. 20. Telefon: Berettyóúj­falu 135 vagy 723. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7. Hl. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associa­ted Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft. Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 312-144, telefax: 317-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgatók: Fábryné Mészáros Katalin és Szabó Imréné. Reklám és hirdetés: Pápai András. Terjesztés: Machlik Aranka. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Deb­recen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 313-101. Ügyvezető igazgató: Czeglédy György Árusításban terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 312-111. Igazgató- Kovács József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, posta­­utalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Posta­bank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzfor­galmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. Áruspél­dányok ára: 15,40 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák). Index: 25 627. ISSN 0133-1051 „Erősödő agresszív, intoleráns nacionalizmus” A magyar külügyminiszter vitaindító előadása az EBEÉ-értekezlet tanácsülésén Róma (MTI) - Magyarország tá­mogatásáról biztosította az agresz­­szív nacionalizmus elleni közös fellépésre vonatkozó tervet Je­szenszky Géza külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet kedden megkezdő­dött külügyminiszteri tanácsülésén. A miniszter vitaindító előadá­sában elsősorban azt elemezte, hogy az EBEÉ milyen szerepet játszhat az európai biztonsági rendszerben. Magyarország nem egyszerű válságmenedzselő esz­köznek tekinti az úgynevezett Bal­­ladur-tervet, hanem olyan kezde­ményezésnek, amely a legtöbb konfliktus gyökerét képező okok - az agresszív nacionalizmus, a nemzeti kisebbségek jogainak megtagadása - felszámolására irá­nyul - mondta. Nagyon fontos együttesen szembeszállni ezzel a tendenciá­val most, amikor Európa nagy ré­szében erősödik az agresszív, in­toleráns nacionalizmus, amely a többséget és a kisebbséget is ve­szélyezteti, destabilizálódáshoz és konfliktusokhoz vezethet. Magyar­­ország ezért üdvözli, hogy az Eu­rópai Unió is felkarolta ezt a javas­latot - mondta. Jeszenszky Géza ezt követően érvelt a nemzeti ki­sebbségek számára megkívánt kü­lön jogok mellett, amelyekre a többségi nemzeteknek helyzetük­nél fogva nincs szükségük. Hang­súlyozta, hogy a kisebbségi kérdés megoldását nem a határok meg­változtatásában látjuk, hiszen az európai határokat számos nemzet­közi jogi megállapodás rögzíti - ami viszont nem áll a kisebbségi kérdésekre. A kisebbségek helyze­tét 1919-ben egyszer megpróbál­ták jogi eszközökkel rendezni, de nem sikerült, a II. világháború után pedig még kísérlet sem iga­zán született, csak viszonylag gyenge politikai deklarációk, de még azokat sem tartják be. Je­szenszky Géza annak véleményé­nek adott hangot, hogy az európai biztonság megteremtését, a föld­rajzilag nagy kiterjedésű és több tekintetben is átfogó válságok ke­zelését nem lehet egyetlen szerve­zetre bízni. A katonai biztonság te­rületén a NATO rendelkezik a leg­hatékonyabb eszközökkel, a gaz­dasági biztonságot pedig legin­kább az Európai Unió (EK) növel­hetné azzal, hogy kiterjeszti tevé­kenységi és tagsági körét. Magyarország reméli, hogy az EBEÉ jövő decemberi budapesti csúcsértekezletéig politikai dön­tésre előkészítetté válik a dél­szláv államok hagyományos fegy­verzeteinek korlátozásáról szóló javaslat - közölte a nagykövet. A csúcstalálkozó várható időpontja december 8-9. Az előkészítő meg­beszéléseken döntés született ar­ról, hogy a csúcstól kezdődően Magyarország lesz az EBEÉ követ­kező elnöke. Ünnepség: „románság” a Tiszáig, a Balatonig Bukarest (MTI)­­ Háromórás ün­nepi ülésen emlékeztek meg a „nagy egyesülés" 75. évforduló­járól kedden a román parlament két házának együttes ülésén. Több szónok is szólt „a Dnyesz­­ter és a Tisza között" (és azon túl) élő románság törekvéseiről, az 1918-ban megszületett Nagy-Ro­­mánia történelmi határairól. Mint arról a Rompres hírügynökség és annak alapján a román televízió is beszámolt, az első ilyen megnyil­vánulások után mind az ukrán, mind a magyar nagykövet elhagy­ta a parlament üléstermét és nem tért többé vissza az ülésre. Rudas Ernő, Magyarország bu­karesti nagykövete az MTI tudó­sítójának kérdésére elmondta: őt az a mód késztette távozásra, ahogy a parlamentben reagáltak - tapssal, kiáltásokkal - a Moldo­vai Köztársaság képviselőinek küldöttségéből szót kérő Valentin Dolganiuc kereszténydemokrata néppárti politikus szavaira. Dol­ganiuc szólt először „a Dnyeszter és a Tisza között élő román nem­zet" történelmi törekvéseiről is nagy ünnepléssel fogadott beszé­dében. Markó Béla, a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség elnö­ke emlékeztetett arra, hogy a ro­mánság gyulafehérvári gyűlésé­nek határozata széles körű nem­zeti jogokat ígért a térségben élő népeknek, oly módon, hogy az megfelel a mai nemzetközi nor­máknak is. Hozzáfűzte, hogy ezek azért is időszerű ígéretek, mert mindeddig nem valósultak meg. . .. .. Ioan Coja, a kormányt támoga­tó Agrárpárt politikusa kifejtette, hogy a románság képviselőit a Dnyesztertől a Balatonig lehet megtalálni a térségben, a Fekete­tenger és az Adria között minden harmadik ember román, ez az így meghatározott térség legnépesebb nemzete, a szám erőt jelent, a to­vábbi politizálásban ebből kell ki­indulni. Veszélyben a Bosznia-konferencia Genf (MTI)­­ A két hónapos szü­net után kedden az Európai Kö­zösség terve alapján újrakezdett genfi Bosznia-konferenciát ismét az összeomlás fenyegeti. A boszniai muzulmán kormány képviselői szerint Szerbia nyomá­sa alatt az EK megbízottja, David Owen nem a ráruházott mandá­tum szerint vezeti a tárgyalásokat. A szerb és a horvát vezetők vi­szont úgy vélik, a muszlimok te­rületi igényei akadályozzák az elő­relépést. Genfi források szerint a bosz­niai szerbek az EK-terv megvita­tása helyett azzal a javaslattal ál­­tak elő, hogy cserébe a Szarajevó körüli, általuk birtokolt területe­kért a muzulmánok adjanak át ne­kik három kelet-boszniai enklávét. Az utóbbiak ezt elvetették, mert szerintük ily módon tovább nőne a szerb kézen lévő területek ará­nya. A konferencia szóvivője, John Mills visszautasítva a bosnyák bí­rálatot, azzal védte meg Owen és az ENSZ-t képviselő Thorvald Stoltenberg „témaválasztását," hogy „ha sikerülne megoldást ta­lálni Szarajevó kérdésére, akkor más problémákat is könnyebb len­ne megoldani". A szeptemberben előterjesztett, de a felek által ak­kor elvetett nyugat-európai javas­lat a bosnyák kormány számára Bosznia területének 31 százalékát szánta - ez mintegy kétszerese a muzulmánok által most ellenőr­zött térségnek. A boszniai szerbek­nek - akik jelenleg a köztársaság 70 százalékát ellenőrzik - 51 szá­zalék jutott volna, míg a boszniai horvá­toknak 18 százalék. Szarajevó: A Vöröskereszt körülbelül tízezer ember­­ szűkös­­ ellá­tásáról képes gondoskodni a háromszázötvenezres városban Fotó: AP Tájékoztatók az erőműbővítésről Debrecen (HBN - N. M.)­­ A „Zöld esték" programsorozat ke­retében az elmúlt hét kedden a Ti­szántúli Zöldek Szövetsége rende­zett szakértők bevonásával a deb­receni erőmű bővítésének tervei­vel kapcsolatos tájékoztatót és fó­rumot a Pedagógus Művelődési Házban. Tegnap az ESBI/ETV Mérnökszolgálati Kft. és a Feren­­czi & Ferenczi Bt. hívott össze az előző hetihez hasonló lakossági tá­jékoztatót a Kölcsey Ferenc Műve­lődési Központba. A városi környezetben műkö­dő korszerű erőművi technoló­giákról, a villamosenergia-fel­­használás világtendenciáiról és hatásairól, ezzel kapcsolatban a debreceni erőműbővítés fonto­sabb információiról mindkét ren­dezvényen Jászay Tamás, a Buda-p­esti Műszaki Egyetem energeti­­ai tanszékének profeszora tartot­ta a nyitóelőadást. Többször is sor került a lakosság tájékoztatását szolgáló rendezvényekre. Az ide­vonatkozó kormányrendelet ér­telmében ugyanis csak az az erő­műépítés vagy bővítés valósítha­tó meg, amelyet a társadalom el­fogad. Súlyos baleset a 4-es főúton Debrecen (HBN)­­ Súlyos baleset történt tegnap a délutáni órákban a 4-es számú főútvonal Keleti-fő­csatornán átvezető hidjához köze­li szakaszon. Eddigi információnk szerint feltehetően egymástól füg­getlenül és nem sokkal egymás után borult az árokba két teher­autó. Egy cseh rendszámmal köz­lekedő sofőr, aki - eddig még ki nem derített okokból - az árokba borult Liaz típusú járművével, a helyszínen életét vesztette. Ezt kö­vetően egy IFA nyergesvontató, amely két hat köbméteres tartály­ban 92 oktánszámú benzint szállí­tott, szintén az árokba borult, ki­gyulladt és teljesen kiégett. A jár­mű vezetőjének még a robbanást megelőzően sikerült kiugrania a vezetőfülkéből, így szerencsére könnyebb sérüléssel megúszta a balesetet. Bár a tűzoltók 2-es, kie­melt fokozatú riasztással vonultak a helyszínre és hamarosan sikerült az égő teherautó lángjait eloltaniuk, a főúton lapzártakor még nem állt helyre a normális forgalmi rend. Női kézilabda-vb Magyarország-Orosz­­ország 24:24 (12:13). Bedó, 4000 néző. Magyar­­ország: Szopóczy - Szilágyi 7, Németh 4, Kökény 1, Tóthné 3, Csapó 1, Erdős 5/1. csere: Meksz (kapus), Varga 3, Oravecz, Farkas. HIRDETÉS­ Biztonságos befektetések nemzetközi szervezetének ajánlata, mely 1993. dec. 2-től 15-ig tart. Ügyfélfogadás szombaton is lesz 14 óráig. KÁRPÓTLÁSI JEGY FELVÁSÁRLÁSA A NÉVÉRTÉK 100%-án, 12 havi egyenlő rész­letben történő kifizetéssel. Az el­ső részletet azonnal fizetjük. Ezenkívül kedvező BEFEKTE­TÉSI lehetőséget is kínálunk. Cím: Debrecen, Péterfia u. 4. IV/401. Tel.: 347-988/61 •287667/1K*' . Az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőket keres a előfizetéses terjesztésére. Jelentkezhet du. 3-6 óráig az Inform Stúdió Kft.-nél: 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Tel.: (52) 313-101, 312-940 Munkanélküli-járadék mellett is lehetséges! _________

Next