Hajdú-Bihari Napló, 1994. április (51. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-01 / 77. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1994. ÁPRILIS 1., PÉNTEK _ SZÉLRÓZSA___ Az FKGP választási gyűlése Hajdúhadház (HBN - B. K.)­­ Népes kö­zönsége volt a csütörtök délután, a hajdú­hadházi művelődési házban tartott válasz­tási gyűlésnek. Az FKGP Hajdú-Bihar megyei szerveze­te rendezte kampánytalálkozón részt vett Gyimóthy Géza, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országos főtit­kára, Kapronczi Mihály, a megyei szerve­zet elnöke és Varga László, a hajdúhadházi pártelnök. A választási gyűlésen bemutat­kozott Varga László üzemgazdász, mint az FKGP országgyűlési képviselőjelöltje a 4-es számú választókerületben. Röviden ismer­tette életútját és politikai programját. Ezt kö­vetően Gyimóthy Géza emelkedett szólásra, aki több mint egyórás beszédben ismer­tette pártja politikai célkitűzéseit. - Aki ma­gyar, az előbb-utóbb kisgazda lesz! - hang­súlyozta nemegyszer a szónok, élesen bí­rálva a jelenlegi kormányzati tényezőket, személyeket. Utalt egyben arra is, hogy a független kisgazdák kész politikai program­mal rendelkeznek ahhoz, hogy választási győzelmük esetén végrehajtsák a tényleges rendszerváltást és a vidék felemelkedését se­gítsék elő. Programbeszédét élénk vita kö­vette. Durban, Dél-Afrika: Rendőrök egy autóból leadott géppisztoly-sorozat áldozatát vizs­gálják egy külvárosban. A feketék közötti véres leszámolások miatt De Klerk elnök rendkívüli állapotot rendelt el Natal tarto­mányban­Fotó: AP ma!!)»«»« NAPÚ) mm 'SÄSÄ VSSiWÍW:#!: SSSRWSÍím. ■ ■*/&••• ISflBmpMi Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Magyari Vilmos, Tóth Dénes, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Szakács Tamás (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csuhák Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 412-144* 413-395, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. Regionális szerkesztőségek: Hajdúnánás, Kossuth u. 14-16. Telefon: 382-754,382-748, telefon/telefax: 382-784. Berettyóújfalu, Dózsa György u. 20. Telefon: Berettyóúj­falu 135 vagy 723. Rádiótelefon: 06-60-359-397. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7., Hl. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associa­­ted Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144*, telefax: 417-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgató: Fábryné Mészáros Katalin. Reklám és hirdetés: Pápai András. Terjesztés: Machlik Aranka. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Studio Kft., Deb­recen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Árusításban terjeszti a Rónahír Rt., 4001 Debrecen, Posta­fiók 270. Telefon: 314-065. Igazgató: Kuthy Antal. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.- nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jel­zőszámára, valamint megrendelhető a kiadó és a re­gionális szerkesztőségek címén. Előfizetési díj egy hónapra 378 forint, fél évre 2155 forint, egy évre 4085 forint. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 17,90 forint, pénteken 19,80 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Index: 25 627. ISSN 0133-1051 Magyar kék sapkások a válságövezetekben Fegyveres ENSZ-alakulat felállításába kezdett a honvédség Budapest (ISB - P. Z.) - Immár hatodik esztendeje teljesítenek fegyver nélküli szolgálatot a vi­lág különböző térségeiben ma­gyar ENSZ-katonák. A honvéd vezérkar néhány napon belül is­mét tiszteket küld Kuvaitba és Mozambikba, hogy felváltsák a már több mint egy éve kiküldött magyar békefenntartókat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ál­tal létrehozott csoportba önként je­lentkező tiszteket - családtagjaik jelenlétében - csütörtökön búcsúz­tatta a honvédség vezetése. Az áp­rilis közepén útnak induló hét ka­tona közül hat a kuvaiti, egy pe­dig a mozambiki fegyverszüneti megállapodások érvényben tartá­sát fogja ellenőrizni. A kuvaiti-ira­ki határon például 33 nemzet több mint háromszáz tisztje között tel­jesítenek majd szolgálatot a ma­gyar kék sapkások. A rendezvényen elhangzott, hogy hazánk évek óta eredménye­sen részt vesz az ENSZ béke­misszióiban, jelenleg 47 tiszt tel­jesít megfigyelői szolgálatot kü­lönböző országokban. A Magyar Honvédség a jövőben - a nemzet­közi szövetség határozatainak megfelelően - nemcsak fegyver nélküli békefenntartók, hanem fel­fegyverzett alegységek külföldre küldését is tervezi. A hadsereg ve­zetése már elkezdte egy ENSZ-ki­­képzőközpont felállítását Buda­pesten, amelynek feladata lesz, hogy katonai megfigyelőket, alegységeket és szükség esetén hu­manitárius feladatok ellátására al­kalmas csoportokat készítsen fel küldetésük teljesítésére. Ilyen szol­gálatot ezután a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek mellett a jelen­leg sorállományú, augusztusban leszerelő katonák és a tartalékosok is vállalhatnak. Az érdeklődők az illetékes állomány-, valamint a hadkiegészítési parancsnokságo­kon kaphatnak részletes tájékoz­tatást. Búcsú a családtól Fotó: Nagy Gábor (ISB) Izraeli-palesztin megállapodás Kairó (MTI)­­ Csütörtökön aláír­ták Kairóban a hebroni biztonsá­gi intézkedésekről szóló izraeli­palesztin megállapodást, amely egyszersmind arról is rendelkezik, hogy azonnal újrakezdik a tárgya­lásokat a gázai-jerikói autonómia életbe léptetéséről. A két küldöttség a délután fo­lyamán újból összeült, azzal, hogy a tényleges tanácskozásokat az au­tonómia még tisztázatlan vonat­kozásairól jövő hétfőn kezdik. A maratoni alku eredményeként született egyezség - a megszállás kezdete, 1967 óta először - nem­zetközi megfigyelők telepítését irányozza elő a ciszjordániai vá­rosba. Hebronban, ahol mintegy 120 ezer palesztin és közöttük öt körzetben szétszórva 400-500 iz­raeli telepes él - a megszállt terü­letek kolonizálását szorgalmazó mozgalom kemény magva -, feb­ruár végén egy telepes harminc palesztint gyilkolt meg. 160 kül­földi - norvég, dán és olasz - meg­figyelő kiküldéséről van szó, akik revolvert viselhetnek, a megegye­zés értelmében kizárólag önvédel­mi céllal. Sem katonai, sem rend­őri funkciót nem tölthetnek be - szögezi le a dokumentum. Megbí­zatásuk három hónapra szól, amely időtartamot a felek egyetér­tése esetén meg lehet újítani. A megállapodás feladatukat a hebro­ni palesztinok biztonságérzetének megteremtésében jelöli meg, és rögzíti, hogy jelentéstétel a dolguk egyfelől meghatározott időszakon­ként, másfelől incidens esetén. Az egyezmény második fele az autonómiatárgyalások újraindítá­sáról és meggyorsításáról rendel­kezik, és jelzi, hogy Izrael hajlan­dó lerövidíteni a gázai-jerikói ki­vonulás eredetileg rögzített időtar­tamát, hogy betartható legyen a két körzet autonómiájának április 13-i kezdete. Békepartnerség: az oroszok később Moszkva, Brüsszel (MTI)­­ Borisz Jelcin sze­­int legalább fél év szükséges ahhoz, hogy közmege­gyezésre lehessen jutni Oroszor­szágban a békepartnerséghez va­ló csatlakozás ügyében. Vjacseszlav Kosztyikov elnöki szóvivő csütörtöki sajtóértekezle­tén beszélt erről, jelezve, hogy ősz­nél hamarabb nem várható Moszkva csatlakozása a NATO ál­tal kezdeményezett programhoz. Kosztyikov kifejtette: a Partnerség a békéért elnevezésű kezdeménye­zés nem veszi kellőképpen figye­lembe Oroszország politikai és ka­tonai súlyát. Mint mondta, a csat­lakozással Moszkva elveszíthetné széles mozgásterét a konfliktusok rendezése terén. Ezenkívül a bé­kepartnerség korlátozná Oroszor­szág jogát a fegyverkereskedelem­re. Kosztyikov elmondta, hogy a kulcsminisztériumok, így a védel­mi és a külügyminisztérium, illet­ve a titkosszolgálatok egyetértés­re jutottak az orosz csatlakozás szükségességére vonatkozóan. Ugyanakkor az ellenvélemények miatt alaposan elemezni kell a csatlakozás lehetséges következ­ményeit, és bizonyos feltételeket ki kell kötni. A békepartnerséggel kapcsolat­ban fenntartásait hangoztatta az orosz parlament külügyi bizott­ságának elnöke is. Mint Vlagyimir Lukin elmondta, a békepartnerség több kérdést vett fel, mint ahány­ra választ ad. Lukin szerint tisz­tázni kell, milyen biztonsági kö­telezettségeket vállalnak Oroszor­szág irányában a partnerséghez csatlakozó államok. További felté­telként említette, hogy Oroszor­szág a NATO egyenrangú partne­reként hajlandó csak részt venni a döntéshozatalban a békepartner­ség keretei között. Lukin állást foglalt a békepartnerség és az EBEÉ-n belüli együttműködés összekapcsolása mellett, és hang­súlyozta, hogy figyelembe kell venni Oroszország FÁK-on belüli különleges szerepét is a békepart­nerség kialakítása során. Lukin az MTI-nek arra a kérdésére, hogy konkrétan milyen fenyegetést je­lenthetne Oroszország számára a közép-európai országok csatlako­zása a NATO-hoz, kifejtette: ez­zel Madridtól Szmolenszkig egy olyan, korszerű fegyverekkel ren­delkező országokból álló térség jönne létre, amely potenciális fe­nyegetést jelentene Oroszországra nézve. Mint azt nem hivatalos NATO- források jelezték - a partnerség ke­retegyezményének április aláírá­sát és ennek céljából Kozirjev brüsszeli látogatását a csütörtöki moszkvai bejelentésig NATO-kö­­rökben gyakorlatilag biztosra vet­ték, ennyiből a halasztásra vonat­kozó orosz döntés bizonyos kiáb­rándulást is okozott Brüsszelben. Róma: Apáca megy el a „Köszönjük, Róma” feliratú plakátok előtt, mellyel a választásokon győztes Forza Italia párt köszöni meg az olasz főváros szavazóinak, hogy segítettek a kormányra jutásban Fotó: AP Heves harcok Kelet-Boszniában Szarajevó (MTI) - A bosnyákok több mint tízezer katonával nagy­szabású offenzívát indítottak a ke­let-boszniai szerb állások ellen - jelentette a dpa és az APA a belg­rádi rádió közleményére hivatkoz­va. A rádió szerint a hadművelet kiinduló pontja az ENSZ-védelem alatt álló Gorazde muzulmán enk­­lávé. A Tanjug hírügynökség úgy tájékoztatott, hogy a heves harcok­ban a szerbek tartani tudják állá­saikat, a muzulmánok azonban csütörtök délelőttig több száz em­bert vesztettek. A dpa arról is beszámolt, hogy csütörtökre virradóra a szerb tü­zérség ismét lőtte Gorazdét. A sza­rajevói rádió szerint a város szá­mára a háború két évvel ezelőtti kezdete óta a szerdai volt a leg­nehezebb nap. A rádió szerint leg­kevesebb 15 ember meghalt és 40 megsebesült. A szerbek tüzérségi tüzet zúdítottak egy másik kelet­boszniai muzulmán enklávéra, Ze­­pára is. 40 milliót raboltak el Budapest (MTI)­­ A korábbi hí­rekkel ellentétben nem 60, hanem 40 millió forintot raboltak el mind­eddig ismeretlen tettesek szerda este a III. kerületi önkormányzat intézményműködtető központjá­ból. Rónyai Ferenc osztályvezető csütörtökön elmondta, hogy összesen 100 zsákba szortírozták a bankból szerdán reggel kihozott pénzt. Ebből a rablók 70 zsákot vittek el. Feltételezések szerint vagy megzavarhatták őket, vagy egyszerűen nem fért be gépkocsi­jukba a további 30 zsák, amelyek­ben további 28 milió forint volt. Az elrabolt 40 millió forint mint­egy 4 ezer dolgozó fizetése, amit egynapos késéssel pénteken kéz­hez kapnak, miután a fővárosi ön­­kormányzat az iparűzési adóbevé­telből azonnal átutalt 43 millió fo­rintot, illetve a III. kerületi önkor­mányzat hitelkeretének terhére az OTP kifizette a szükséges össze­get. A tettesek feltehetően megfe­lelő információkkal rendelkeztek. Legalábbis erre enged következ­tetni, hogy a rablást rendkívül cél­tudatosan hajtották végre. Mától megszűnik a COCOM-szervezet Moszkva (MTI)­­ Április elsejé­vel megszűnik a COCOM, amely­nek utódszervezete munkájában Oroszország is rész akar venni Az ITAR-TASZSZ beszámolója sze­rint a COCOM szervezetét felváltó fórum - a jelenlegi álláspont szerint - egyetlen állam, vagy országcsoport ellen sem irányul, és fő feladata az lesz, hogy megakadályozza a stratégiainak minősített termékek és techno­lógiák beszerzését katonai fel­­használásra. HIRDETÉS -------------------------------------------­ RÖVIDEN San Fernando, Fülöp-szigetek: Nagycsütörtökön évről évre szá­zával ostorozzák magukat, hogy bűnbocsánatot nyerjenek és hogy „részt vegyenek” Jézus nagypén­teki szenvedésében Fotó: AP Y Tájékoztató Értesítjük a tisztelt eladókat és vásárlókat, hogy a megyei jogú város önkormányzata 1994. április 1-jei hatállyal a NAGYBANI PIACOT Debrecen, Balmazújvárosi út 14. szám alá,­­ a Debreceni Autójavító Rt. telephelyére helyezte át. A jelzett időponttól a nagybani piacot AZ AUTÓJAVÍTÓ RT. üzemelteti jogszerűen. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT PIACI KIRENDELTSÉGE

Next