Hajdú-Bihari Napló, 1994. június (51. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-01 / 127. szám
1994. JÚNIUS 1., SZERDA HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Ha felépül végül..., akkor sem nyugszanak Egy „jogaiban, emberi létigényeiben és anyagi érdekeiben sértett" lakóközösség esete Vass Attila Debrecen (HBN) - „Ha felépül végül a házunk, nyugodtan elalhatsz nálunk..." - szólt a népszerű melódia, s hangzott föl hajdanán minden bizonnyal a debreceni Zöld Sándor utca 4-6-8. szám lakóinak ajkáról is. Ám egyszer minden sláger elhalkul; így történt ez a nevezett zöldövezeti társasházban is, ahol az emberek egy ideje már nem alszanak valami nyugodtan. Mert a házuk elkészült ugyan, de alig telt el tizenöt évnyi boldog otthonlét: közvetlen „szomszédságukban" lázas építkezés kezdődött... Na és? - kérdezhetik erre sokan. Valóban, csakhogy... Mert mit is jelent ebben az esetben például a szomszédság? Nem mást, mint hogy a társasház 1043 négyzetméteres udvarát - melyet addig a lakók gondoztak, parkosítottak, s a gyerekeik ott találtak játszóhelyet - a polgármesteri hivatal műszaki irodája közterületté nyilvánította, engedélyezte a mellettük lévő telekkel alkotott határ módosítását, s ama Vas Gereben utcai ingatlanra decemberben kiadta (két nap alatt) az építési engedélyt. Minderről nem értesítették a Zöld Sándor utcaiakat, akik majd csak idén februárban fedezték föl a történteket. Mármint az építkezés kezdetét, amely után egyszerűnek nem mondható „nyomozás" eredményeként vált világossá előttük, hogy a másik telken a városrendezési tervtől eltérő (abban nem szereplő) beépítéssel engedélyezték felállítani a sérelmezett objektumot, amely az engedélyezett 17 méteres távolság helyett az ő épületüktől (azzal párhuzamosan) 15,6 méterre van. Az emberi lét korlátozása Ezáltal - amellett, hogy a hatvanöt gyermek és szüleik elveszítették kedves zöldterületüket -, mivel a park a beépítés hatására túlzsúfolttá válik, a lakások ára jelentősen csökken. (Az egyik lakónak például több mint félmillió forinttal kisebb árat ajánlottak föl az eredeti megállapodáshoz képest azután, hogy „odaát" elkezdődtek a munkálatok.) Ugyanakkor az alig 16 méteres távolság miatt három földszinti, illetve első emeleti lakrész természetes benapozottsága jelentősen csökkenne, míg kettőé teljesen megszűnne. Ez a rendeltetésszerű használat, valamint az emberi igények korlátozása mellett egyben jelentős áramköltségnövelő tényezőt is jelentene. És ez minden bizonnyal így is lesz, hiszen az építkezés rendületlenül folyik. Március 2-ánmég az alapozási munkálatok kezdetekor megkérték a műszaki iroda csoportvezetőjét az engedélyezési és a kivitelezési körülmények felülvizsgálatára, valamint, annak megtörténtéig, az építkezés leállítására. Ez elől, mint mondják, az irodavezető elzárkózott. Ezért megkeresték Kollár József alpolgármestert is, akinek javaslatára ismét, már írásos beadvánnyal fordultak az irodához. Csakhogy a soron kívüli felülvizsgálat annak hatására sem történt meg, a leállításról már nem is szólva. Sőt, mint azt elkeseredve tapasztalták, az építkezés, újabb emberek fölvonultatásával, lázas ütemben folytatódott. Nem minősülnek ügyfélnek Helyszíni vizsgálatra csak március 16-án került sor. Az irodavezető akkor szóban közölte, hogy nem állíttatja le a munkálatokat, de beadványukat felterjeszti a köztársasági megbízotti hivatalhoz. Szerinte ugyanis a két ház közötti távolság 16,22 méter. Március 21-én a lakóközösség is ezen hivatalhoz fordult, majd egy héttel később, megbízott képviselőjük a városi közgyűlésen is interpellált az ügyről. Ezt április 18-án egy újabb felszólalás követte. Ebben az események újbóli felelevenítésén kívül - elmondta, hogy előző interpellációja óta a köztársasági megbízotti hivatal ügyük iratait visszaküldte a műszaki irodának, mivel az eljárása szabálytalan volt (azaz, mert engedélyezte a városrendezési tervtől eltérő kivitelezést, és hozzájárult az építkezés folytatásához, valamint azért, mert nem bonyolította le a kért eljárásokat. Scheffer Attila, az iroda vezetője, az interpellációra adott válaszában - amelyről április 19-i számában a Napló is tudósított - kategorikusan leszögezte: az engedély megfelel az építésügyi szabályzat előírásainak, a Zöld Sándor utcai lakók pedig ebben a témában hivatalosan nem minősülnek ügyfélnek. Joggal vetődik föl az a kérdés - fogalmazott az egyik lakó hogy a műszaki iroda iletékeseinek vajon miféle érdeke fűződik egy szabálytalanul engedélyezett és engedélytől eltérően folytatott, a mások jogos érdekeit sértő, károkozással járó építkezés további folytatásához? A választ senki sem tudhatja... Mindenesetre a lakóközösség ügyvédet fogadott, s kitart a végsőkig. Maximális célja természetesen a „rivális" épület visszabontatása, az eredeti viszonyok rendezése. Mert per ide, per oda, a Vas Gereben utcán már a tetőt húzzák. S ha felépül végül a házuk? Valószínűleg ott sem alszanak majd nyugodtan... Se itt, se ott. Az emberek egy ideje már nem alszanak valami nyugodtan Fotó: Horváth Katalin A labda a szabad demokraták térfelén pattog Angi János Lesz-e koalíció? Ez az egyetlen fontos kérdés maradt megválaszolatlan a magyar politikai életben a választások második fordulója után. Az abszolút szocialista többség fényében nem kérdés többé a miniszterelnök személye. Horn Gyula jelölése és megválasztása merő formalitás maradt csupán. Kiderül, Békesi nevének lebegtetése csupán méz volt az értelmiség felé nyújtott madzagon, az MSZP apparátcsikjai sohasem gondolták komolyan, hogy átengedik a párt liberális szárnyának a legfontosabb posztot. A koalíciós ajánlatot az SZDSZ mindenképpen megkapja, hiszen a szocialistáknak szükségük van a szabad demokraták támogatására több fontos területen is. Először is, egy tisztán MSZP-s kormány kevéssé szalonképes a Nyugat felé, legitimitását jelentősen növeli a liberális jelenlét, főként az angolszász hatalmak szemében. Ugyanígy az üzleti élet számára is pozitív jelzés lenne a koalíció, s ez kétségkívül kitágíthatja az új kormányzat lehetőségeit mind a nemzetközi hitelpiacon, mind a további nyugati befektetések szempontjából. Másodszor, az MSZP-nek szüksége van az erős közvélemény-formáló erővel bíró SZDSZ- párti értelmiség támogatására. Leginkább ezt a sajtó jelképezi: a szocialisták aligha felejtették el, hogyan nyomta le a média 1989-90- ben fél év alatt először az MSZP népszerűségét a harmadára, majd az MDF-et a felére, s hogyan nullázta le a Fideszt 1993 tavaszától. Ha nem akarnak elődeik sorsára jutni, nem mondhatnak le a liberális sajtó aktív támogatásáról, vagy legalábbis jóindulatú semlegességéről. Bizonyos fontos gyakorlati lépések, gyors megtételéhez sem elegendő az 54 százalékos többség, elég csak a Rádió és a TV, vagy a privatizáció példájára utalni. A zordabb időkben nevelkedett szocialista képviselők ugyan aligha fognak a pártközpontnak ellentmondani, de a kormányzati tisztségeket betöltők és az üdülők hiánya teremthet kényelmetlen helyzeteket a nyár folyamán még az egyszerű többséget igénylő kérdésekben is. A labda tehát az SZDSZ térfelére kerül majd. Itt már a két forduló között látszottak a törésvonalak: a „köménymag" Kis János és Bauer Tamás által leghangosabban képviselt véleménye szerint mindenáron be kell menni a koalícióba. A párt csak így juthat kül- és belhoni állásokhoz, pozíciókhoz - s ezek hiányában kétséges a hosszú távú fennmaradása, na meg a gazdasági frontemberek egy része sem mai gyerek már... Csak egy alku segítheti őket ahhoz is, hogy a közvetlen polgármester-választás bevezetésével megőrizzék önkormányzati pozícióikat. A budapesti nagy fiaskó után - egyetlenegy körzetben sem tudtak nyerni - kétségessé vált az is, marad-e nekik bármilyen szerep az oly fontos fővárosban. A közvélemény számára a szocialisták korlátozásának ideája tölti be a trójai faló szerepét, ha akad még ember, aki elhiszi, hogy egy birtokon belül lévő többségi MSZP-t egy önbizalmában megrendült kicsiny SZDSZ bármiben is korlátozni tud. Az ellentábor frontemberévé az alig egy éve előtérbe állított Kuncze Gábor válhat. A frakcióban - minthogy a radikálisabb vidéki jelöltek kimaradtak - nem lesz nagy támogatottsága, így a többek által előrevetített szakadás aligha jöhet létre. Az más kérdés, a Tölgyessy Péterrel egyszer már a falra festett kisgazdásodási rémkép újra előjöhet-e, avagy hogyan emészti meg a még mindig zömmel antikommunista, s a parlamentből megint kimaradt vidéki tagság a pártvezetés esetleges összeállását a volt kommunistákkal. Az sem kevéssé fontos kérdés, az önkormányzati és az 1998-as választások szempontjából nem kerül-e eleve lehetetlen helyzetbe az SZDSZ, hiszen a KDNP idei szereplése azt bizonyította, nem lehet a felelősséget áttolni a nagy testvérre, egy sikertelen kormányzat gyakran maga alá temeti a kisebb koalíciós partnereket is. Vajon hova áll a vitában az eddig a centrumot jelentő Pető és Magyar Bálint? Súlyos kérdések. A labda a szabad demokraták térfelén pattog. Nincs sok idejük a válaszra. A mezőgazdaság szerkezetének sokszínűsége Budapest (MTI) - Az agrárgazdaság problémáit politikamentesen és a lehető legnagyobb szakszerűséggel kell megvitatni és megoldani. A jövőben is szükség lesz azonban a gazdasági szerkezet sokszínűségére, mind az üzemnagyság, mind pedig a termékszerkezetet tekintve - hangzott el a Magyar Agrártudományi Egyesület által szervezett, s rendkívül nagy érdeklődés mellett, kedden megtartott agrárértelmiségi fórumon. A rendezvényen felvetődött annak igénye is, hogy belátható időn belül szülessék egy nemzeti közmegegyezésen alapuló agrárorientációs törvény. Erre azért lenne szükség, mert megkönnyíthetné a magyar agrárgazdaság csatlakozását a fejlett nyugati országokhoz. Lakos László, a Magyar Szocialista Párt agrárszakértője, a leköszönő parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke a fórum szünetében az MTI munkatársának elmondta: a jelen lévő agrárértelmiségiek és a szocialisták programja megegyezik abban, hogy az agrárgazdaságot kulcsfontosságú ágazatként kezelik. Az MSZP-nek részletes és kidolgozott elképzelései vannak a tulajdonra, a piacszervezésre, a támogatási rendszerre, valamint az érdekképviseletek bevonására vonatkozóan. Ám azt is látni kell, hogy az agrárágazat - beleértve az irányítást is - megosztott, így a válságból csak összefogással lehet kilábalni. Oly módon kell a feladatoknak eleget tenni, hogy a változások eredményeként a mezőgazdaság tisztes megélhetést biztosítson a vidéken élők számára. Hornyák András Közpénzen A pártok költségvetési támogatásával kapcsolatban a Pénzügyminisztérium - bizonyos félreértések tisztázása érdekében - kedden tájékoztatást adott ki az MTI-n keresztül. E tájékoztatás emlékeztet a törvény előírásaira, s arra, hogy az új parlament alakuló üléséig minden költségvetési támogatás az 1990-es választások alapján jár az érintett pártoknak. Mindez azt is érzékelteti, hogy rövidesen elkezdődik az újabb négyéves pártpolitikai ciklus, még ha egyelőre csend honol is a parlamenti széksorok között, s a kampányháború, és a lezajlott választások után valamelyest elcsendesednek is a pártok székházai, pihennek, vagy kenyérkereső foglalkozásuk után néznek az eddig lázasan munkálkodó aktivisták. Másfelől viszont, ez az időpont a legkedvezőbb ahhoz, hogy e tájékoztatás, vagyis a törvény tételein elgondolkodva átgondoljuk, miből, és hogyan zajlik Magyarországon a politikai élet. A költségvetési törvény szerint a pártok anyagi támogatására előirányzott összeg háromnegyedét a választások első fordulójában a választópolgárok által, a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire leadott szavazat arányában adja az állam (ha az adott párt a választók legalább egy százalékának szavazatát megszerezte). A költségvetésből előirányzott összeg fennmaradó negyedrészét viszont egyenlő arányban kapják az országos listán mandátumot szerzett pártok. Visszagondolva az elmúlt évekre, a pártrendezvényekre, a választás előtti propagandaháborúra, úgy tűnik, a magyarországi pártok mintha kicsit jobban „el lennének eresztve” anyagilag, mint ahogy az ország áll. Az állami támogatást kapó pártok igencsak kiépítették politizálásuk feltételeit, s a népet szolgáló szerénység erénye is csak szavakban általános. A propagandafilmekben suhanó drága autók, a pártszékházak elegáns berendezése, de legfőképpen a kampányra fordított horribilis összegek mutatják. Aki tudja, mibe kerül egy perc rádió- és tévéreklám, vagy egyetlen gigantposzter (amelyekről az utak mentén százméterenként mosolyogtak ránk a pártvezérek egészen Hegyeshalomig), annak ezt nem kell bizonygatni. Ez az ország (épp a pártvezérek hangsúlyozták helyzetelemzéseikben) sokkal szegényebb annál, hogy mindezt megengedhetné magának. Hazánk anyagi helyzetének rendbe rakásakor talán ezt a régi törvényt sem ártana újra átgondolni, s a költségvetést terhelő állami támogatásokat jól megnyirbálni. Mert a jelek szerint nagyrészt arra kell, hogy a négy év múlva esedékes választás reklámhadjáratába öljék. Egy szegény ország pártjai a programjaikkal, kezdeményezéseikkel versengjenek. De ha igazán komolyan vesszük az ország helyzetét, még azt is el tudnám képzelni, hogy a pártokat főleg a saját tagjaik tartsák el... tagdíjaikból. NAP MINT NAP Gulyás Imre Árva környezet Naivabb pillanataiban az ember elhiszi, hogy a természethez a flórához és a faunához való viszonyában örök gyermekként lubickolhat, egyre csak kérve s elfogadva a sok gyógyító csodát, a lelket gyönyörködtető szépségeket. Amikor például az ifjú „kertészkedni” kezd, hetykén és önfeledten hangoztatja, hogy semmi másért, csak a madárdalért, a zöld illatáért, a szabadba vágyó lélek kedvéért teszi, amit tesz, mert se ideje, se kedve „termelni”, ásni, piacozni. Azután (szerencsére) szépen, komótosan, lépésről lépésre haladva elkezdi csinálni az ellenkezőjét: a kerítkezést, az ültetést, a gyomlálást, a véget nem érő birkózást az ezerfortélyú gazzal. Bizony hetente, naponta meg kell vívni ezt a harcot is a perc öröméért kicsiben éppúgy, mint nagyban. Úgy érzem, egyénenként és társadalmi méretekben egyaránt. Megannyi jóhiszeműségünk és illúziónk ellenére is - annak ellenére tehát, hogy a társadalmit éppúgy átjárhatja a naiv fogyasztói hit, mint az egyest. Egész korosztályok áltathatják és áltatják magukat a gondolattal, hogy egy csapásra megváltozhat minden a szabadság hímzett kötényében, hogy a szabadság már maga a megoldás. Hogy ahol szabadság van, ott visszahőköl a gaz az árokpartról, ott selyemfövennyé változik a parlag, az elhagyott telkek bozótja, ott magától meggyógyul a víz, a levegő. De jó is lenne! Csakhogy nem így van. A kór éppúgy rendet vág a vízben, a fában, a levegőben s a virágban, mint az emberek egészségében. Beteg a víz - zökkent ki gondolatainkból a szakértő és kérlelhetetlenül őszinte megjegyzés egy-egy általunk szépségesnek látott tó vagy folyó partján. Beteg a levegő - felelik rá a napok, ha egy-egy váratlan eső agyagsárga lencséket hullat a belvárosban parkoló gépkocsikra, hol elhagyatott, árva házhelyeken esztendős farsangja van a szemétnek, mert nincs, ki a dudvát szedje, kaszálja.