Hajdú-Bihari Napló, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-23 / 19. szám
1995. JANUÁR 23., HÉTFŐ Köbei földrengés Köbei (MTI) - A kanszai régióban bekövetkezett nagy erejű földrengés okozta súlyos gazdasági károk miatt jórészt értelmét vesztette a japán kormánynak az a célkitűzése, amely 2,8 százalékban jelölte meg az 1995. pénzügyi évben elérendő gazdasági növekedés mértékét - vélekedett a nemzetközi kereskedelmi és ipari miniszter. Hasimoto Rjutaro „nagyon súlyosnak" nevezte a földrengés várható jövőbeli gazdasági kihatásait, s felvetette a kérdést, hogy egyáltalán használhatók-e még a gazdasági előrejelzésekben a katasztrófa előtt kiszámított mutatók. PIACGAZDASÁG • Tavaly mintegy 90 milliárd forinttal, ezen belül decemberben csaknem 10 milliárd forinttal növekedett a lakossági devizaszámlák értéke, amely az elmúlt év végén az előzetes adatok szerint meghaladta a 290 milliárd forintot, azaz több mint 2,6 milliárd dollár volt. A Magyar Nemzeti Bankban elmondták, hogy decemberben a befizetések értéke 56 milliárd, a kifizetéseké 46 milliárd forint volt a konverziókkal együtt. A lakossági devizaszámlák értéke 1993-ban 204,4 milliárd forint volt. ÁRFOLYAMOK Kárpótlási jegy Hivatalos árfolyamok A megadott számok 1 egységre értendők, forintban: 1 100 egység, + 1000 egység Érvényben: 1995. január 20. VALUTA DEVIZA Pénznem Vétel Eladás Középárfolyam Angol font 174,14 177,62 175,81 Ausztrál dollár 84,44 86,04 85,24 Belga és lux. frank* 351,75 358,67 355,21 Bél korona 18,37 18,73 18,56 Finn márka 23,42 23,88 23,66 Francia bank 20,93 21,35 21,14 Görög drachma* 45,96 46,88 Holland forint 64,65 65,91 65,29 ír font 172,36 175,82 174,15 .Japán |en* 110,76 112,96 111,78 Kanadai dollár 77,05 78,63 77,90 Kuvaiti dinár 366,97 374,21 371,43 Német márka 72,48 73,90 73,22 Norvég korona 16,57 16,89 16,73 Olasz líra** 68,61 70,01 69,37 Osztrák schilling 10,30 10,50 10,41 Portugál escudo* 70,10 71,50 70,93 Spanyol pezeta* 83,10 84,82 83,95 Svájci frank 86,05 87,75 87,09 Svéd korona 14,78 15,08 14,90 USA-dollár 109,81 111,95 110.91 ECU (Közös Piac) 137,03 139,75 _ 138,36 HIRDETÉS' -------------------5-----------------------1 % -----------—-------------*------------------------------■*---------|'-------------------------------------00 agK ’" 1 JEkt /álillli ÜÜ« «fill «H a® Mg mk mW jraf && iS mBK M |Sf . VEIw iSv ue/afe&| ASI? wEI n fii Jm iSSfai—r ESS fS8 SM!Srw«A Bjg Mwf ^8b&S FirSI afair SB Ha Ön megfogadta, hogy az új évben kétszer is meggondolja mire adja ki a pénzét, most kínálkozik egy jó lehetőség. A Westel és a NOKIA közös akciójában a NOKIA 150 mobiltelefonhoz 30 000 Ft+ÁFA-val olcsóbban juthat hozzá január 16. és február 4. között. Keresse fel ügyfélszolgálati irodáinkat, ahol élhet kedvező lízing-konstrukcióinkkal, melyekben már akár 20% előleg befizetése után magával viheti a készüléket. És még egy szokatlan januári hír: A WESTEL Rádiótelefon Kft. saját hatáskörében előfizetőit érintően )1] 1995. január 1-től nem változtatta tarifáit. masímJÍLMESTEI. AUTÓPIAC Mikepércs (HBN) - A Szilágyi Autókereskedés Kft. mikepércsi telepén az elmúlt héten az alábbi üzletek köttettek: Ford Transit (6 éves) 950 000, VÁZ 210713 (5 éves) 365 000, VÁZ 2107 (8 éves) 275 000, Wartburg 353 km. (10 éves) 50 000, Polski Fiat 125/650 (9 éves) 87 000, Skoda 1200 (11 éves) 80 000, Citroen BX 19 (11 éves) 270 000, Audi 80 L (16 éves) 160 000, VÁZ 2108 L (8 éves) 2600, VÁZ 2108 L (8 éves) 286 000, Wartburg 353 L (10 éves) 70 000, Dacia 1310 (11 éves) 80 000, Ford Capri (15 éves) 150 000. GAZDASÁG EU-támogatás Bonn (MTI) - Az Európai Unió 1,5 milliárd márkával (1 milliárd dollár) támogatja az Egyiptomot, a palesztin területeket, Izraelt és Jordániát összekötő főútvonal-hálózat építési terveinek finanszírozását - jelentette a Reuter. A kezdeményezést Eberhard Rhein, az EU bizottságának képviselője ismertette a regionális gazdasági együttműködési munkacsoport kétnapos tanácskozását követően. Gazda és termény Kijev (MTI) - Szabadon rendelkezhetnek ezentúl az ukrán egyéni gazdák és a szövetkezetek mezőgazdasági terményükkel - egyebek között ezt tartalmazza a Kijevben nyilvánosságra hozott elnöki rendelet. Eddig a termény felétkétharmadát az állam által megszabott, nyomott áron adhatta el a termelő és csak a fennmaradt részéért kérhetett piaci árat. A levágott nád nagyrészt exportra megy A nehézségek ellenére, a gépek mellett egyre több az emberi munkaer Velence, Hortobágy (MTI-HBN) - Nádarató nagyüzem van ezekben a napokban a Velencei-tavon. A 8 centiméteresre hízott jégpáncélt „megszállták" a fűkaszos nádvágók. A dinnyési Alexander Holding Rt. gépei és munkásai mellett építőipari vállalkozások, nádazó kisiparosok, a keresetüket nádvágással kiegészítő tó környéki lakosok is részt vesznek a betakarításban. Az idén ugyanis pályázat útján lehetett jogot nyerni az értékes, száraz vízinövény vágására. A pályázat célja az volt, hogy ezen a télen legalább 500 hektáron levágják a tavon a száraz nádat, hogy a vízbe süllyedt, s ott bomlásnak induló szálak ne növeljék a tó szervesanyag-tartalmát, s ne rontsák a víz minőségét. Az elmúlt években ugyanis a tó 987 hektáros nádállományának csak töredékét - alig több mint 180 hektárt takarítottak be. A „lábon maradt" nádasok pedig nemcsak a vizet szennyezték, hanem nagymértékben leromlott a minőségük is; feldolgozásra alkalmatlanokká váltak. Mivel a nád értékes exportcikk, komoly kára származna a gazdaságnak a rossz minőség miatti piacvesztésekből. A szakemberek szerint a leromlott nádasok újbóli megerősödéséhez legalább kéthárom évi, rendszeres karbantartó betakarításra van szükség. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Természetvédelmi Igazgatóság éppen ezért a vízminőség és a növényzet védelmére ösztönző pályázatot írt ki a nádvágásra vállalkozók számára. A módszer sikeres volt, az utóbbi években még soha nem dolgoztak annyian a velencei-tavi nádasoknál, mint az idén. Az Alexander Holding Rt. az egyik legnagyobb hazai nádfeldolgozó cég az idén 3-3,5 millió kéve nádat akar betakarítani az általa bérelt velencei-tavi, alföldi és balatoni, kisbalatoni területekről. Ennek mintegy 70 százalékát nádszövetnek, nádpallónak, nádtakarónak feldolgozva, külföldön értékesíti. A Hortobágyi Nádgazdaság Kft. a Hortobágyi és a Kiskunsági Nemzeti Park területén végzi a nád aratását. Bujdosó Attila ügyvezető igazgató elmondta: idén mintegy 2,5-3 millió kéve nád betakarításával számolnak körülbelül 3000-3500 hektár területről, amelyet a gazdaság nádüzemeiben dolgoznak fel. Mint megtudtuk, a nád minősége jelentősen eltér a különböző területeken. A fedolgozott mennyiségnek csakne 60 százaléka exportra, a többi hai felhasználásra kerül - tájékozatta a Naplót az igazgató, hozztéve: az aratási időszakban 11 asszonyt foglalkoztatnak a feldogozásban, és több százan veszni részt az aratómunkában. „A náaratás igen kemény fizikai mint amit az is bizonyít, hogy régen kiaikusok végezték a téli időszabon. Ma az aratógépek mellé egyre többen kényszerülnek el a nehéz munkára, amiről márm azt hittük, hogy el is felejtették emberek - mondta Bujdosó Atti Az aratási munkák a nemet parkok területén - a madarak kezése miatt - február 28-ig, azokon kívüli területeken várhtóan március végéig befejeződn - tudtuk meg végül a szakembrtől. A nád minősége területenként eltérő Fotó: Iklódy Ján Elvesztette piacvezető szerepét a Lada Budapest (MTI) A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületéhez tartozó márkaképviseletek 1994- ben személygépkocsiból és terepjáróból összesen 22 százalékkal, haszonjárműből pedig 11,8 százalékkal többet értékesítettek, mint 1993-ban - derül ki a 29 márka-vezérképviseletet tömörítő egyesület összesítéséből. Az adatok nem tartalmazzák a Suzuki-értékesítések számait, mert a Suzuki nem tagja az egyesületnek. Új személygépkocsikból 1994- ben 73 ezer 346-ot, haszonjárműből pedig 12 ezer 154-et adtak el a magyar piacon az egyesülethez tartozó vezérképviseletek. A személygépkocsik értékesítésében - az egyesületen belül - elvesztette piacvezető szerepét a Lada, s helyét az Opel vette át. Míg 1993-ban az orosz márka a piac 27,7 százalékát tudhatta magáénak, 1994- ben a bővülő eladások ellenére is már csak 23,9 százalékkal részesedett. Az Opel, bár gyakorlatilag nem változott 27 százalékos piaci részesedése, a Lada visszaszorulása után a ranglista első helyén áll. Ladából tavaly 17 ezer 494, Opelből pedig 20 ezer 271 kelt el. Az eladásokban dobogós még harmadik helyezésével és 9,2 százalékos részesedésével a Volkswagen, negyedik a Renault 6,2 százalékos, ötödik pedig a Ford 5,8 százalékos részesedéssel. A maradék 27,3 százalékon 24 márka osztozik. A haszonjárművek elmúlt évi kereskedelmében a piacvezető a Toyota, 1874 eladott autóval, 15,4 százalékos piaci részesedéssel. Második a Ford 1495, harmadik a Volkswagen 1408, negyedik pedig az Opel 1256 eladott kisteherautóval. Kis szeletét képviseli a piacnak, ám jelentősen bővítette elmúlt évi haszonjármű-eladásait a Citroen, a Land-Rover, a Tavria, a Peugeot és a Skoda, s újként jelent meg az indiai Tata. A személygépkocsi-eladásokban az Opel a Ladával, a Renault pedig a Forddal cserélt helyet HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ! KITEKINTŐ • Oroszország, Kazahsztán Omán megállapodott arról, hol megkezdik a tengizi olajmezők a fekete-tengeri új olajkikötő összekötő vezeték első, 250 kilméteres szakaszának építését - jentette a UPI. A csővezeték nem csak tengizi, hanem azeri és nygat-szibériai olajat is szállít ma az új fekete-tengeri orosz kikötbe. • Személykocsik és haszonjárműek összeszerelését kezdi meg év végén a Ford Lengyelországan. A Varsótól északnyugat fekvő Plonsk városában épülő sját üzemben Escort- és Trans modelleket szerelnek össze -lentette be a vállalat Varsóba kezdetben évi 20 ezer Escort- 10 ezer Transit-modellt szernek össze importált alkatrészéből. • A svéd kormány bejelente, hogy március 1-jétől többé ne hoznak forgalomba ólmozott bezint a skandináv országban - ra az AFP Stockholmból. A své környezeti minisztérium szeri nincs többé szükség ólmoző üzemanyagra, hiszen minden jémű környezetkímélő benzint fut.