Hajdú-Bihari Napló, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-01 / 78. szám
2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1995. ÁPRILIS 1., SZOMBAT ___SZÉLRÓZSA____ Elismerően szóltak a rendőrség munkájáról Nagy Mihály Debrecen (HBN) A megyei közgyűlés pénteki soros ülésén egyhangúlag elfogadta a megyei önkormányzat és intézményeinek az 1994. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót és a hozzá kapcsolódó rendelettervezetet. A költségvetés először lett hiányos az elmúlt évben. A hiány 82,3 millió forint, ami a december 31-i állapotot tükröző elszámolás szerint tartalmaz 25 millió forint rövid lejáratú likviditási hitelt is. Veres Ferenc, a pénzügyi bizottság elnöke elmondta, hogy igen feszes volt a múlt évi költségvetés, az intézményeknek csak szigorú gazdálkodással sikerült ezt a pozíciót tartaniuk, mert a hiány lehetett volna nagyobb is. A deficitet egyébként elsősorban az okozta, hogy az önkormányzat kiadásait még mindig az 1993. évi árszinten finanszírozza az állam, a támogatások mértéke nem követte az inflációt. A testület szintén egyhangúlag fogadta el az elmúlt évi ellenőrzésekről szóló beszámolót is. Elhangzott, hogy az ellenőrzések hozzájárultak a gazdálkodási és pénzügyi fegyelem erősítéséhez és betartásához, de a tapasztalatok alapján az önkormányzat a költségvetési szervei számára feladatokat határozott meg. Egyebek mellett indokoltnak tartják a hiánnyal küszködő intézmények gazdálkodásának ellenőrzését, s hatékony intézkedések kezdeményezését annak érdekében, hogy ne következhessen be a teljes ellehetetlenülésük. A megye közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett tevékenységről tájékoztatta a képviselőket Sutka Sándor ezredes, megyei rendőr-főkapitány. A testület elfogadta a beszámolót, a képviselők elismeréssel szóltak a megyei rendőri szervezetnél tapasztalható kedvező folyamatokról és megállapították,a rendőri munka hatékonysága, színvonala sokat javult az utóbbi időben Hajdú-Bihar megyében, ami elsősorban annak köszönhető, hogy végre stabilizálódott a vezetői állomány a rendőrségen. Ugyanakkor felvetődött: az állampolgárok szubjektív biztonságérzete továbbra is rossz, szükséges a rendőrök eddigieknél erősebb társadalmi támogatása, mert jelenleg a munkájuk sem anyagilag, sem erkölcsileg nincs kellően elismerve. Az önkormányzat nemzetközi kapcsolatairól szóló téma tárgyalásakor elhangzott: megyénk jó idegenforgalmi lehetőségekkel rendelkezik, amelyeket hatékonyabban kellene kihasználni. Ugyanakkor az új kapcsolatok felvételénél széles körű tájékozódás szükséges, és csak olyan kapcsolatokat kell ápolni a jövőben, amelyeknek előnyei egyértelműek és gyakorlati hasznuk is bizonyítható. Zárt ülésen választotta meg a népi ülnököket a testület. A beterjesztett 160 személyből 159-et elfogadtak, egy javasolt népi ülnökkel szemben azonban kifogások vetődtek fel. Sor került a megyei aljegyző kinevezésére is. Molnár György, a megyei önkormányzat szervezési és jogi irodájának eddigi vezetője lett az aljegyző. Döntött a testület a Hajdú Gyógyszerkereskedelmi Rt. igazgatóságának elnöki feladatot ellátó, megyei önkormányzati képviselő kinevezéséről is. A képviselők a Tedej Agrártermelő és Szolgáltató Rt. vezérigazgatójára, Bódi Lászlóra szavaztak. Végleges a rektorjelölés Debrecen (HRN) A Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanácsa csütörtöki ülésén véglegesítette rektorjelölését (a jelenlegi rektor, Nagy Zoltán megbízatása június 31-én lejár). Az elektori választáson korábban Bazsa György (jelenleg rektorhelyettes) pályázatát szavazták meg, ám vitaalapot adott az elektorok karok közötti megoszlása. A KLTE egyetemi tanácsa úgy határozott, hogy erre az egy alkalomra saját hatáskörébe veszi vissza a rektori pályázatok elbírálásának jogát. Az egyetlen érvényes pályázatról - mivel Nagy Zoltán visszalépett - csütörtökön szavaztak, melynek eredményeképpen úgy döntöttek, hogy Bazsa György pályázatát terjesztik fel a Művelődési és Közoktatási Minisztériumba, így július 1-jétől őt nevezhetik ki a KLTE új rektorává. Bokros Lajos számításai Kaposvár (MTI) - A kormány egyelőre nem tervez további szigorító intézkedéseket. A korábban nyilvánosságra hozott elképzelések végrehajtásával fenntartható hazánk gazdasági növekedése, amelynek mértéke számításaim szerint a múlt évben mintegy 3-4 százalék volt - jelentette ki Bokros Lajos pénzügyminiszter pénteken Kaposváron egy üzletember-találkozó vendégeként. A feketegazdaság ellen Szeged (MTI) - A kormány meg kívánja erősíteni a rendőrség, az APEH, a vám- és pénzügyőrség, valamint a határőrség állományát, azt a szakembergárdát, amely a bűncselekmények, a feketegazdaságban történő súlyos jogszabálysértések felderítésével, kivizsgálásával foglalkozik. Az április közepén tartandó kormányülésen döntenek továbbá arról, hogy az APEH kapjon-e nyomozati jogkört. Az említett testületeknél a létszám növelésére feltétlenül szükség van, hiszen az elmúlt évek alatt nem építkezés, hanem visszalépés történt e területen. Ezt Horn Gyula jelentette ki pénteken Szegeden. Április elsejei tréfa Athén (MTI) - Kérészéletűnek bizonyult a francia hírügynökség péntek délután világgá röpített szenzációja, amely szerint görög régészek az Akropolisz lábánál rátaláltak Szókratész sírjára. Mint az AFP legfrissebb jelentéséből kiderült, a görög kulturális minisztérium néhány órája közzétett nyilatkozata a sír megtalálásáról csupán április elsejei tréfa volt. ........... MAMÉwmmmmmmmm Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Barna Attila (mb.), Tóth Dénes, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Petneházi Attila (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csubák Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 412-144*, 413-395, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. Regionális szerkesztőségek: Hajdúnánás, Kossuth u. 14-16. Telefon: 382-754,382-748, telefon/telefax: 382-784. Berettyóújfalu, Dózsa György u. 20. Telefon: Berettyóújfalu (54) 401-990. Rádiótelefon: 06-60-359-397. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V. Báthory u. 7., HL em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTT), Associated Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-1440, telefax: 417-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgató: Fábryné Mészáros Katalin. Reklám és hirdetés: Pápai András. Terjesztés: Machlik Aranka. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Studio Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144*, telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó és a regionális szerkesztőségek címén. kifizetési díj egy hónapra 378 forint, fél évre 2155 forint, egy évre 4085 forint. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 21,90 forint, pénteken 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Index: 25 627. ISSN 0133-1051 Pozsgay Imre lesz az MVSZ-akadémia rektora Sziki Károly Budapest (HBN) - Szinte valamennyi budapesti sajtó képviselője megjelent pénteken délelőtt a Magyarok Világszövetségének Benczúr utcai termében, ahol Csoóri Sándor elnök, Bakos István főtitkár és Dobos László alelnök tartott sajtótájékoztatót az MVSZ körül fellángolt vitákkal kapcsolatosan. Csoóri Sándor bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége elindította egy akadémia megszervezését. „A szervezetek már hosszabb ideje szorgalmazzák egy olyan intézmény létrejöttét - kezdte az elnök, amely szervezeti kereteket biztosítana olyan ismeretek átadásának, melyek a magyar társadalom és a világ magyarságának kötődését erősítenék. A szövetség küldöttgyűlése 1994 októberében fogadta el a körvonalazódó elképzeléseket. Az MDF elnöksége határozatával elindította az akadémia szervezését, s az intézmény programjának előkészítésével megbízta Pozsgay Imrét." Ezt követően Pozsgay Imre, a leendő rektor bemutatta munkatársait, majd beszédében kiemelte, hogy az intézmény működése csak akkor lehet eredményes, ha körülötte közmegegyezés jön létre és ha már a magyarság szálláshelyei és állami keretei nem esnek is egybe, ne legyen vita abban, hogy magyarnak lenni érték és a világ szegényebb lenne a mi kulturális örökségünk, tudásunk nélkül. Pozsgay Imre ezután a posztgraduális oktatás lehetőségeit ismertette és a pénzügyi fedezetet érintő kérdésekre válaszolt. Lényegesen nagyobb vita alakult ki az MDF-et ért támadásokkal, vádakkal kapcsolatosan, amelyekben az újságírók ismételten rákérdeztek az 52-es és Kincses Előd ügyére, a tájékoztatások szűkszavúságára. Timkó Iván személyi ügyeit érintve a „Csoóri személyi kultuszra", a Pax Pannóniáé 200 milliós alaptőkéje körül keletkezett vitára, s az eltűnt 60 millió forintra. Bakos István főtitkár, Csoóri Sándor elnök és Dobos László alelnök válaszaikban a sajtó felelősségére hívták fel több ízben is a figyelmet, hogy „járjanak szorosabban a valóság nyomában, különben ez a lövöldözés a világ magyarságának egyetlen legitim szervezetét teheti működésképtelenné". Csoóri Sándor és Pozsgay Imre Fotó: Nagy Gábor (ISB) Hirtelen megszakadt a kapcsolat Bukarest (MTI) - 59 halálos áldozata van a Bukarest közelében péntek reggel bekövetkezett légiktasztrófának: a 49 utas mellett életét vesztette a 10 főnyi személyzet is, nem volt túlélő. Az utaslistán 32 belga, 9 román, 3 egyesült államokbeli, két spanyol, egy holland, egy francia és egy thaiföldi szerepelt. Az A-310-324 típusú, korszerű Airbus katasztrófája a TAROM jelentése szerint mintegy három perccel a felszállás után, 9 óra 11-kor történt. A gép mintegy 5- 600 méter magasból a repülőtér és a közvetlen szomszédságában lévő Balotesti falu vasútállomásától mintegy 300 méterre zuhant le, egyelőre ismeretlen okokból. Az irányítótoronnyal hirtelen megszakadt a kapcsolat és az alacsony repülési magasságra való tekintettel nem is volt lehetőség a helyreállítására. A szerencsétlenség szemtanúi robbanást észleltek, de nem tudták megmondani, hogy arra a levegőben vagy a földön került sor - jelentette a Rompres. Előzőleg több helyi rádióállomás azt a hírt közölte, hogy a gép lezuhanása előtt egy vagy két robbanást észleltek, a Rompres megerősítés nélkül maga is ezt jelentette. Belgiumban megdöbbenéssel fogadták a román TAROM-gép lezuhanásának a hírét, amelyen többségében Brüsszelbe visszatérő belgák voltak. A francia Airbus iMMVWVIIUl ■ ■ Industrie szakértőinek egy csoportja elutazott Bukarestbe, hogy részt vegyen a tragédia körülményeinek kivizsgálásában. A Sky News brit hírtelevízió úgy értesült, hogy két rangos belga diplomata is életét vesztette a román légitársaság repülőgépének katasztrófájában. A délutáni híradásban elhangzottak szerint az áldozatok között van Belgium bukaresti nagykövetségének konzulja, s egy attasé beosztású munkatársa. A román légitársaság pénteken este úgy döntött, hogy nem engedi felszállni a tulajdonában maradt két Airbus típusú repülőgépet, amíg be nem fejeződik a vizsgálat a lezuhant Airbus ügyében. Az FKGP nem asszisztál Debrecen (HBN) Sajtótájékoztatót tartott pénteken délután a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Hajdú-Bihar megyei elnöksége. A napirenden az amerikai küldöttség látogatása, az ország gazdasági helyzetének, valamint az önkormányzatok gondjainak elemzése szerepelt. Oláh József megyei elnök elmondta, az Amerikai Egyesült Államok szenátusa mellett működő, a Világdemokráciáért elnevezésű szervezet küldöttsége látogatást tett hazánkban, s ígérték a kisgazdáknak, hogy szakembereket küldenek a pártépítés segítésére. A megyei elnökség két taggal bővült, jelentették be, mégpedig Palicz György és Samuk Attila titkárokkal. Az ország gondjairól az FKGP megyei elnökségének állásfoglalása kapcsán beszélt az elnök, hangsúlyozta, a kormánykoalíció országromboló, lakosságot és önkormányzatokat sanyargató politikájához, a vagyon elherdálásához, az ország kiárusításához a kisgazdapárt nem hajlandó asszisztálni. Samuk Gyula titkár, körösszakáli polgármester saját községe példáján mutatta be a kistelepülések önkormányzatainak, s vele a lakosságnak a teljes csődjét. Elmondta, 190 ezer forintból kellene minden terhet viselnie az önkormányzatnak egy hónap alatt, s szólt arról a szigorító intézkedésről, mely a túlélés eddigi eszközét és lehetőségét is kivette kezükből, vagyis a hitelről, melynek felvételét éppen a kormányintézkedés gátolja meg. A sajtótájékoztatón szóba került az az írásos felhívás, melyet az SZDSZ saját tagjai között körözött, s ebben a kisgazdákat őrülteknek titulálta az irat szerzője. Bánk Attila így reagált: - A szocik nem jönnek, mint a röpirat írja, hanem itt vannak, s hamarosan indulófélben lesznek... Végül bejelentették, hogy a KDNP megyei elnöke meghívta a pártot április 9-re a négy ellenzéki párt közös tárgyalására, ahol az FKGP háromtagú vezetőséggel képviselteti magát. Mogyorós törökök Budapest (MTI) - Negyven török bújt meg egy Hamburgba tartó kamion mogyorószállítmányában. A gyulai vámhivatal pénzügyőreinek gyanús volt egy péntek reggel belépésre jelentkezett török kamion fuvarokmánya. Ezért az árut is átvizsgálták. A ponyva felnyitása után mindössze néhány mogyorózsákot kellett elmozdítani ahhoz, hogy a gyanú beigazolódjon. A zsákok mögött ugyanis egy barátságosan mosolygó fiatalemberre bukkantak. Ezután szinte „végeláthatatlan" sorban újabb és újabb férfiak kerültek elő a kamion gyomrából. A rögtönzött népszámlálás során negyven törököt vettek lajstromba. Villamosenergia - áremelési terv Budapest (MTI) Csaknem 16 milliárd forintos veszteséggel számol a Magyar Villamos Művek Rt. módosított üzleti terve - tájékoztatta az MTI-t Lengyel Gyula vezérigazgató pénteken. A társaság igazgatósága áttekintette az 1995. évi üzletpolitikai célkitűzéseket és megállapította, hogy az eredeti, 6 milliárd forintra tervezett veszteség a rendkívül kemény gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhetően nem tartható. A 10 milliárd forintnyi többletveszteség oka főképpen az árfolyam-intézkedésekben keresendő. Lengyel Gyula elmondta azt is, hogy döntés született a villamosenergiaár-emelési javaslatról is, ezt a jövő héten küldik el a Magyar Energiahivatalnak. Lenin, a véreb Salgótarján (MTI) - Tiltott kutyaviadalokat tartanak Salgótarjánban a város egyik garázssorán. A borzalmas látványosságra egy rendőrségi feljelentés hívta fel a figyelmet, melynek másolatát a Nógrádi krónika című helyi lap tette közzé. Eszerint egy Lenin névre hallgató pitbull terrier a véres viadalok egyik sztárja, sorra marcangolja szét az áldozatul odavetett szerencsétlen kóbor kutyákat, illetve udvarról, lakás környékéről ellopott ebeket. A kisebb testű fiatal állatok a gyilkolásra tanított kutyák önbizalmát vannak hivatva erősíteni életük árán, a nagytestűek pedig véres edzőpartnerül szolgálnak. A harciasabb pitbull terrierekért akár 100 ezer forintot is adnak, megéri, a viadalok tétre mennek, az iszonyatos meccsek során komoly pénzek vándorolnak zsebből zsebbe.